Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-05-05 / 102. szám

IX. 6 vfol­yam, lua­ dik szám. Kolozsvárit, szerda, 1375. május 5. POLITIKAI NAPILAP, ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK Kgtec irre...................................16 ft. — kr Félévre..........................................8 » —­­ Egy negyedre........................... 4 . — » Egy hónapra ...................... 1 a 60 „& SZERKESZTŐSÉGI IRODA: Alyeaum nyomdában. Kiadóhivatal: 1 lycami nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokoe-háx. _________ni HIRDETÉSI DIJAK: ötacor haaábocott garmond sor ára, vagy annak terulata 6 kr. lámnden hirdetés után 60 kr. bélyegilletik kálón az ámít­tátik. Nagy hirdetések­nél kedvezmények ,5" ^ HYILTTÉR «oronként, vagy annak kaly« Bt kr. Bech­iDák: hirfilérbe soronként 1 fit. ""In KOLOZSVÁR, MÁJUS 4. Pénzügyeinkről. A budget össze van állítva. A tényleges deficit 21 */3 millió, tehát a Gh­yczy budget­­jéhez képest 3­/3 millióval apadt az. A 76% mlliós kölcsönből még ez évre 42 millió ef­fektív értékben hozatott át, de minthogy már a folyó évi első negyedben a 24% millió tényleges bevétel mellett 44 millió ki­adásunk volt, így már az első negyedben 19 millió erejéig volt a kölcsön igénybe véve. Maradt tehát ez év hátralevő részére és a jövő évre 23 millió készlet. A pénzügymi­niszter a jövő évre 20­­­2 milliót szándékozik ebből átvinni, melyet a keleti vasútnak adott és visszakapandó előleg 24 millióra fogna nö­velni, minthogy pedig 1876 január 1-én 17 millió kamat­tartozást kell fizetnünk, így a jövő év is biztosítva van ; de egyszersmind tartozó kötelességünk arról gondoskodni, hogy 1876-ban véglegesen rendeztessék államház­tartásunk ; mert ha ekkor sem leszünk ké­pesek a mérleget helyreállítani, újra kölcsön­­höz leszünk kénytelenek folyamodni. Az első kötelesség tehát az, hogy a kor­mány minden erejét arra fordítsa, miszerint a­mennyiben a bevételek az évi előirány­zat mögött maradnának, a kiadásokban takarítson meg lehető sokat, hogy előirányzat és eredmény között nagy különbség ne le­gyen , mert akkor ezt is a kölcsönből leszünk kénytelenek fedezni és ez aztán nemcsak szá­mításunkat zavarja meg, de könnyen tenné nehézzé a kibontakozást is. Erre int az a körülmény, hogy az első évnegyed eredménye 11 millióval maradt az előirányzat negyedrésze mö­­gett. Ez nagy den­cit, de magyarázatát leli ab­ban a körülményben, hogy az első évne­­gyedben mindig legkevesebbekor a má­sodik negyedben még roszabb­ bevételünk és legtöbb kiadásunk szokott (a kamat­fize­tések miatt) lenni. Soha 15—18 százaléknál több évi bevételeinkből az első negyedben te nem jött és kiadásainkból csak egyszer adtunk ki ez évi időszak alatt 20 százalékot ; mindig 25—26 százalék ment ki, így volt ez az idén is. Bejött az elő­irányzat 17 százaléka, és kiment a kiadás 25 százaléka, minthogy pedig bevételünk mégis 3 és fél százezerrel volt nagyobb, mint a mege­lőző év megfelelő negyedében ; a kiadásban pedig csaknem 6 millió megtakarítást tudott kormány­a a múlt évhez képest felmutatni — Így reményünk lehet, hogy az év többi része a mérlegre nézve sokkal kedvezőbb lesz, mert 1) szabályszerű és több bevétel és 2) ke­ve­­sebb kiadás várakozik arra. Pl tekintetben még egy tényező játszik közbe — ez az új adókból már a folyó év hátra levő részére számított 4,650,000 irt. Ez az első negyedben nem szerepelt, tehát ez is javítni fogja a mérleget, a­mit annyi­val is inkább hihetünk, mert az új adók oly adózókra vannak (legnagyobb részben) vetve, kik a hátralékokat nem fogják nö­velni. Az is örvendetes jelentés, hogy két fő jövedelmi forrásunkban, az egyenes és fo­gyasztási adókban, a rész évnegyed daczára, tetemes emelkedés mutatkozik, az előző évek megfelelő időszakához képest. Ugyanis az egyenes adók csaknem egy m­i 1­ 1­­­óval, a fogyasztási adók 145 ezer forint­tal adtak többet 1875 első negyedében, mint 1874-ben, ez az egyenes adóknál 9, a fo­gyasztási adóknál több mint egy százalék emelkedés — a mi elég biztosítékot nyújt népünk adófizetési készsége, sőt részben adó­képessége iránt is. De — ismételjük — e kedvező jelen­ségek daczára, biztos reményünk nem lehet arra nézve, hogy az előirányzat egé­szen befoly és így leginkább a kormány szi­gorú takarékosságától várhatjuk azt, hogy mérlegünk nem fog megromlani. Egyébiránt, azt hiszem, hogy egy oly kormány, mely rövid időn annyi erélyt és eredményt mutat fel, mely mögött az ország túlnyomó nagy része van, mely a szabadel­­vűségnek és önkormányzatnak már állásánál fogva biztosítékot nyújt és nyújtott is ; mely az ország­rendezés nagy munkáját vállalta magára, megérdemel annyit, hogy minden pol­gár megtegye a haza iránt tartozó kötelessé­gét , és lefizesse adóját. H. a — A vámkérdésekre nézve közelebb Bécsben igen érdekes tanácskozások tartottak a magyar és az osztrák kormány küldöttei között. A tanácskozások közvetlen tárgyát az Olaszország­gal kötendő szerződés képezte, de e dolog termé­szeténél fogva a tanácskozások kiterjedtek az ösz­­szes vámügyi politikára. A­mi az Olaszországgal kötendő szerződést illeti, a posta- s vasúti ügyek­re vonatkozólag a két kormány között megállapo­dás létesült, a vámtételek tárgyában elfoglalandó álláspontot illetőleg a határozathozatal későbbre hagyatott. Olaszország, mint tudva van, a védvámpoli­­tika felé hajlik, s Olaszország ez eljárását főleg szesziparunk sínylené meg. Mint hírlik, a két kormány küldöttei között e részben a nézetek tel­jes conformitása constatáltatott. Általában megjegyzendő, hogy osztrák kor­mánykörökben a védvámosok törekvései nem igen találnak rokonszenvre. Komoly akadályt képeznek azonban az osztrák iparosok s a reichsrath, s az osztrák kormánynak e részről nem egy gátat kell legyőznie, míg be is válthatja azon ígéreteket, me­lyeket a magyar kormánynak tett. Az Ausztria s Magyarország között fenálló kereskedelmi s vámszövetség revisiója tárgyában az osztrák kormánynál a munkálatok meg sem kezdettek; a magyar kormány körében, mint a magyar küldöttek itt megjegyzék, már folyamatban vannak. Az értekezletek pénteken véget értek, bebizonyítására nevezze meg a berlini újság név­­szerint is azon franczia lapokat, melyek a háborút hirdetik. A „Nord. Alig. Ztg.” ma érkezett szá­mában iparkodik e felhívásnak eleget tenni s az utolsó félévben megjelent lapok úgynevezett ,rá­galmazó* czikkeikből két hasábon át szemelvényt közöl. Az idézetek négy categoriába oszlanak: Vil­mos császár kigúnyolása, Bismark herczeg elleni sértések, a német nemzet elleni rágalmak, nyílt izgatás a boszúra. Az idézetek között kétségkí­vül ízetlen vádak és durva sértések is vannak. De a .Nordd. Alig. Ztg.* ez­úttal mégsem tudta bebizonyítani azon állítását, hogy a franczia sajtó mint ilyen izgat a háborúra. Az idézetek közt egyetlen egy tekintélyesebb vagy ismertebb s be­­folyásos” lap közleménye nincs. A párisi lapokat az „Univers“, a „Monde* az „Union* s más ult­­ramontán s részben kormányellenes lapok képvi­selik s ha a „Nordd Alig Ztg.* előkelőbb párisi lapokból is idéz, ezek az idézetek vajmi keveset bizonyítanak, így például idéz a „Patrie* 1876. márt. 18- ki számából következőket: „Istennel a hazáért és a királyért! Ez a három szó sötét emlékeket idéz föl lelkünkben; sokszor hallhattuk azokat legna­gyobb szerencsétlenségünk közepette. Az isten, a ki­rály és a haza nevében végezték be négy évvel ezelőtt a betörők pusztító munkájukat.“ így írni még nem jelent izgatást Németország ellen. Vagy talán Ber­linben azt várják, hogy a francziák dicsőítsék le­győzőiket? — Azok a lapok, melyek csakugyan indulatosan s néha minden korláton túltéve ma­gukat, szólanak Németországról, egészen ismeret­len vidéki lapok, a­melyeknek csaknem reklámot csinál a berlini félhivatalos lap, midőn az idézés kitüntetésében részesíti őket. A török miniszterválságot illetőleg a berli­ni „Nat. Ztg.” ápril 27-én este Bécsből követke­ző táviratot vett: „Hussein Ami pasa elbocsátá­sát itt a legkedvezőbben fogadták; utódját Essad pasát Ausztria irányában barátságos érzelműnek tartják. Egy idő óta a szultán, úgy látszik, megis­merte az Ausztriához való jobb viszony szükségét, valamint azon anyagi előnyöket, melyek az osztrák részről óhajtott vaspálya-csatlakozásokból birodal­— --------------- --------«­ Külföldi politikai szemle. Nemrég említettük, hogy néhány franczi­a lap a félhivatalos „Nordd. Alig. Ztg." azon vádja ellen, hogy a franczia sajtó ravancheháborúra iz­gat, azt mondotta, hogy ez a vád általános­ságban kimondva semmit sem ér, hanem állítása : TÁRCZA. — Elbeszélés. — (Folytatis.) .Bah, — szólt ismét a szemüveges — meg­fagyni nem fogunk, a coupé minden nyílását be­tölti a hó, s hárman elég meleget adunk arra, hogy e kis helyen a levegő lélekzésre alkalmas ma­radjon; a mi az éhenhalást illeti, míg víz, illető­leg hó áll az ember rendelkezésére, addig éhen nem hal.* .Sió mint táplálék! — Köszönöm szépen ! — felelt mérgesen az őrnagy, — ha élelmi­szere­ket nem kapunk, holnap estig meg vagyok halva !* .Ön nem lesz meghalva, ha mondom!* .Uram, honnan ismeri ön szervezetemet! — kiálta az Őrnagy — meghazudtolni akaron engem ! A miért önnek van miből fogyni — ekkor végig­nézett a kerekded alakon­­a túlsó szögletben — már azt hiszi, hogy másnak is olyan könnyű do­log a koplalás­ ? Ismétlem, ha a dolgok holnap es­tig így maradnak, nekem minden bizonynyal vé­gem tani* .Ön nemcsak holnap estig, de holnaputánig sőt nyolcz nap múlva is élni fog* — felelt a kis ember nyugodt határozottsággal. .Egy maroknyi hóval - uram! Ez szemte­lenség !* .Épen nem ! A viz nedveket rak le, s mig az embernek vize van, nem hal meg. Ön még ti­zennégy napig is elélheti* .Menykőhordtál, ez már sok! Tizennégy na­pig hóval élnil — Szamárnak tart ön engem, vagy mi! — Ez elégtételt kíván ! Itt a névjegyem — Gerber, osztrák őrnagy, Szigetbről jövök.* „Alázatos szolgája, örvendek, hogy van sze­rencsém — felelt a szemüveges és tárczája után nyúlt. — Lawson németalföldi törzsorvos, Jává­ból jövök.* „Hely — és idői* — kiálta az őrnagy. „A­hol önnek tetszik, — két hét múlva." Az őrnagy gúnyosan fölnevetett. „Két hét múlva? Ön kikerülni akarja a párbajt?“ „Eszemben sincs — felelt a törzsorvos — de hisz önnek előbb meg kell győznie engem a felől, hogy nem volt igazam.* „Hogy? — Mit? — Én két hétig hóval él­jek? — Eszkimó vagyok én, — tengeri kutya va­gyok én? — Rögtön, még e perezben végezzünk­ a „Künn a hóban?* kérdé a doktor. „Itt a coupéban, ha másként nem lehet! — dörge az őrnagy. Ki kell nyitni mindkét ajtót és ál­lást foglalni.“ — Egy szekrénykét vett elő bő­röndjéből. „Jól van — felelt a doktor — de kikötöm hogy a magam igazolására én tizennégy napig csupán havat egyék. — Egyébiránt megjegyezni kívánom, hogy az eszkimó és tengeri kutya nem táplálkozik . “ „Elég, elég — kiáltá az őrnagy, kit a d­ok­­tor természettani megjegyzése végkép kihozott sodrából, — dologra !“ „Tanuk hiányában — szólt az orvos körül­tekintve — talán e hölgy . . .* „Tolvajt, gyilkost kiáltok! — szólt ez a leg­nagyobb felindultsággal. — Amott pár lépésnyire fegyvercsillogást látok, a váróteremben rendőr van, én segítségért kiáltok, s nem fogom megengedni, hogy a békés coupét gyilkosság színhelyévé te­gyék Kössenek békét, tegyék le a pisztolyokat vagy lármát csapok.* A hölgy már az ajtókilincsre tette kezét, és elhatározva látszott, hogy fenyegetését beváltja, minek láttára a czivódék tüze is elhű­lt némileg. Az őrnagy viszszatette pisztolyait a szekrényké­be, melyet betolt ismét az ülés alá, az orvos pe­dig visszadült szögletébe, de mindkettőnek arczá­­ból kilátszott: „Még találkozunk !“ A hölgy azonban praktikusan fölhasználó a helyzetet, s fényes tanúbizonyságot adott arról, hogy a női leleményességet nem múlja fölül sem­mi sem. Bámulatos gyorsasággal s nem vesztegetve többé szót az ellenséges fe­jkre, kihúzott az ülés alól egy ládácskát s kezdte kipakolni. Midőn a ki­vett sok apró csomagról lefejte a papírt, előkerült egy sült liba, páczolt nyelv, oldalas, borjúpásté­­tom, egy üveg savanyú uborkával, detto befőttel, továbbá egy torta, kenyér és végül három liqueures üveg. A két úr növekvő érdeklődéssel nézte a hölgy csendes tevékenységét, ki még egy csinos metszett poharat és evőeszközöket vett elő a fö­­lö­te érdekes ládicskából. Midőn észrevette utitársai meglepetését a váratlan látomány felett, arczát futólagos pit bort­­tá el, aztán barátságos kézmozdulattal vendégül hívta az őrnagyot és törzsorvost. — Mintegy mentségül mondá: „Földi létünk feltételei, hálás szivek ajándé­ka — egy szóval —. Egy szóval, e nagy mennyiségü élelmiszer csakugyan hálás szivek ajándéka volt. A hölgy egy beteg barátnéjától jött, kinél a tél egy nagy részét tölté, mint leggondosabb betegápoló, s eljövetelekor a család hálája részben az éléska­marába veté magát, ellátván úgy a kedves barát­nőt, mintha északsarki útra indulna. Milyen jól fogott az neki most! Sokkal job­ban ismerte az embereket, semmint ne tudta vol­na, hogy egy éhes és egy jóllakott ember közt különbség van. Tapasztalata most sem csal­ta meg. E szép és kellemes dolgok láttára, me­lyek elfogultak valamennyi üres helyet, a két ur haragja résztvevő jámborsággá vált s a leg­szelídebben, édesen tekintetten majd a hölgyre, majd az élelmiszerekre. Az igénytelen külsejű s addig figyelmen kívül hagyott nő a harmadik szögletben, valóságos tündérként tűnt most fel előttük. A kellemetlen és már-már veszélyes helyzet minő más lett egyszerre ! A pályaudvar restaurá­­tiójából tányérokat, poharakat és egy edény forró vizet hozattak, s nemsokára az uraknak egy pohár puncs volt kezükben, s térdeiken egy tá­­nyér a legválogatottabb falatokkal. A hölgy min­­dent a legizletesebben rendezett el s a két ur de­rekasan hozzálátott a delikát dinerhez. Kezdett a coupéban kellemesen meleg lenni, miben nem csekély érdeme volt a kitűnő puncs­nak s a finom chocolade-liqueurnek. Odakünn sza­kadatlanul hullott a hó s minden nyílásba és ab­­lakpárkányra vastag hóréteg rakodott, mely feltar­­ta a légvonatot, de a bennülökben az önbiztonság kellemes érzetét kelté föl Szellemileg közelebb is jöt­tek egymáshoz, — órákig ültek volt olvasmányaikba merülve, kiki a maga szögletében, a­nélkül, hogy egy szót is váltottak volna egymással. A két úr rá sem tekintett a már nem szép és nem is fia­tal hölgyre, míg most valóságos ostrom alá vet­ték udvariasságaikkal. De ki tehet róla, hogy a gyomor olyan nagyhatalom! „Egészen más dolog — szólalt meg az or­vos, egyik kezében egy pohár liqueurrel, a másik­ban darab tortával és gyöngéden tekintett a hölgy­re — egészen más dolog e torta itten, mint egy maroknyi hó. —De azért hóval is meg lehet élni.* „Hóval! Ostobaság ! A hó magában nem elég az emberi élet fentartására! — kiáltá az őr­nagy, kit most a kitűnő puncs is tüzelt. — Egye­dül hóval még a tengeri kutya sem él megl* „Az már igazi — szólt a doktor sar­­kasztikus mosolylyal — de az ember igenis meg­él! Hisz vannak rá példáink: Zergevadászok, kik eltévedtek, vagy oly pontra merészkedtek, hon­nan nem lehetett visszatérni, hetekig táplálkoztak hóval.*

Next