Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-06-16 / 135. szám

lasztásokat, s akkor kész a forradalom a zsarnok kormány ellen ; vagy meghirdetik a választást, s akkor még nagyobb is lehet a zavar, mert az elke­seredett ultrák késhegyre fognak küzdeni a lélek­vesztegető kormányüzérekkel. Ennyit hallottunk volt Görögországról. Má­jus 7 én a Bulgarisz-kabinet leköszönt, és Triku­­pisz ultrademokrata megalkotta az ellenzéki, re­publikánus elvű kormányt a görög monarchiában,­­ a­mi, a­mennyire absurdum, annyira csillapító hatással tudott lenni ideig-óráig, s megakadályoz­ta a forradalom kitörését. Azonnal kiadta e kor­mány programmját, melyben a teljes választási szabadságot hirdette ; az alkotmányos intézmények szilárdítását és a veszélyek megelőzését a nem­zetnek a törvényhozásban szabadon választott kép­viselők által való részvétében találta ; az utóbb megszavazott törvényeket az új kamara összeültéig hatályon kívül helyezte , s addig is királyi rende­letekkel szándékozott élni. A választások július havára vannak kitűzve, a kamara azonban csak augusztus elején gyűl ösz­­sze. Elég idő a dynastia veszélyeztetésére és végleges megbuktatására. Erősen állítják az athéni levele­zők, hogy a minisztérium a képviselőház megnyi­tásakor beadja lemondását. Állása tarthatatlan, két okból: egyért, mivel a monarchiának csupa republikánusokból álló kormánya nem lehet ; má­sért meg, mivel az ellenzéki kormány ma nem is támaszkodik a tulajdonképeni ellenzékre, a­mely­nek 3 kiváló vezére, élvén a görög párttaktikával, azonnal hátat fordított a rádióstól együtt a kor­mánynak. Ez utóbbi ok elég arra, hogy a Triku­­pisz kabinet többséghez ne tudjon jutni. A király pedig minél szívesebben túladna azon embere­ken, kik nem csak a monarchiának, hanem saját személyének is elég gyakran bevallott ellen­ségei. A pillanatnyira elaltatott forradalom tehát nem szűnt meg fenyegető lenni. A pártok ép úgy surlódnak, mint eddig. A dynastia ép úgy s ta­lán még jobban veszélyben van, mint eddig. S kérdés, hogy a török hadihajók valamelyeke nem a menekülő fejedelmet viszi-e majd hazájába riszsz? Képviselő - választási moz­galmak. Marosvásárhelyről írják :megkaptuk az O­r­­bán Balá­z­s és Lá­zár Ádá­m felhívását Vásárhely polgáraihoz, mely mellé — kortelfogásul oda volt mellékelve a vásárhelyi vértanuk ünnepélyének programmja is. Valóban elszomorító látvány, mi­dőn az ily kegyeletes ünnepet a korteskedés min­dennapi sorába rántanak le,­­ csupán azért, hogy magán czélok éressenek el vele. E fogás nem méltó sem Lázár, sem Orbán Balázshoz ! A legtisztább, legegyenesebb eljárás részük­ről az lenne, hogy bízzák sorsukat a választó kö­zönségre. A függetlenségi párt férfiaihoz nem illő cse­lekedet a humbug. Mi azt hisszük e fogás általános visszatet­szést fog szülni, s épen a választási adtusnál boszulja meg magát. M.-Vásárhely, jun. 13-án 1875. 0­6. *. Székely-Kereszturról a következő távi­ratot kaptuk: Sz.-Keresztur, jun. 14. 8 ó. 15 p Ferencz József megbízottja által visz­­szalépvén, Szentkirályi Árpád Udvarhely­szék alsókerületében a szabadelvű párt részéröl egyhangúlag képviselő jelöltül ki­áltatott ki és programmját elmondotta. ❖ Erzsébethváros, jun. 13. 1875. Alkotmá­nyos életünk legszebb, legmagasztosabb mozanatá­­nak egyikét képezi azon esemény, migőn valamely választókerületnek a közbizalom s egyetértésből megválasztott szeretett képviselője honatyai köte­lességei befejeztével a választóiból alkotott itélőszék előtt megjelenik, s megbízatását választóinak visz­­szaadva, sáfárkodásáról számot ad. Ily ünnepélyes mozzanatnak voltunk mi is tanúi s most midőn országszerte a beszámoló s programmbeszédek tartásával a választási mozga­lom kellő közepén vagyunk, most midőn az ország óriási nagy többsége a szabadelvű párt, úgy mint a konservativ ellenzék s a magukat „független párt“-nak nevező, vagy magyarfaló nemzetiségi elégületlenek csoportjai a legnagyobb izgatottság­tól s élénkségtől áthatva, a rohamosan megindult korteskedések zaklatásainak csaknem mindnyájan ki vagyunk téve, most midőn az egyik kerületben az elvi különbség miatti előcsatározások zaját a másik kerületben harczolók — csak személyi erő­­gyengítések — tomboló zivatara túlhaladja, váro­sunk politikai belélete hű vázlatát a nyilvánosság terére hozni elkerülhetlen szükségessé vált. Folyó hó 10-én városunk egyik, már két országgyűlésen volt, szeretett s általánosan nagy­­rabecsült országos képviselője budapesti tiszti fő­orvos dr. Patrubány Gergely a fővárosbeli lejöve­­tele alkalmával nagyszámú díszes s városunk ös­­­szes értelmisége jelenlétében megtartá beszámoló beszédét, s miután nagy ékesszólással párosult­ többszöri éljenzésekkel megszakitott, országos ba­jaink diagnosisa, a jelen helyzet felvilágosítása, s jövő teendői iránti nézeteit tüzetesen sorolta fel, s miután az összeférhetlenségi törvény miatt va­sunkat többé nem képviselheti, megható meleg szavakban megígérvén szülővárosa iránti tántorit­­hatlan ragaszkodását, búcsúszavakkal vált el vá­lasztó polgártársaitól önzetlen tisztakeblű, de egy­úttal régi konok a tér elhagyása miatt markukba nevető önérdeküket hajhászó barátaitól. Ugyanekkor olvasta el a másik volt képvi­selőnk városi nyugalmazott aljegyző Csíki István is beszámolónak nem, de könyörgés és mesélgetés­­nek igen is elnevezhető beszédét, s hogy szavá­val élve, ő „ki soha életében nem hizelgett sen­kinek csak feleségének, ki négy évig szülő­városától távollevőn, haza jönni óhajtván a vá­ros iránti ragaszkodása miatt nem lehetett millionárius, ki itthon nyomorgott, s különbféle üzlethez kellett hogy fogjon, ki e miatt elszegé­nyedett, ki nagy küzdés s anyagi nélkülözések után a Canadier alapítványt a nem örmény polgá­rok falánkságától megmentve, a városi örmény polgárok ezen közös vagyona rendbehozásával sa­ját helyzetét is megalapította, ki mint nem ma­gyar gyűlölő, ha tudná, hogy a város örmény va­gyona idegen kezekbe jutna, ezen vagyon ily ke­­zekbeli megmentéséért a felrobbantó tűz szikrát Herostratesként ő maga gyújtaná meg, ki ellensé­geivel kibékül, de a mikor ezek leginkább elhízva éreznék magukat, a tőrt ekkor döfné szi­vükbe, sat­ sat.“ — ezen egyén, ki a felső kerü­let roppant nagy számú elszegényedett polgárai­nak nyomasztó helyzetüket felhasználva a három év óta lassú léptekkel készített háló, s a Camel­­ler-féle közvagyon utáni kölcsönökből eredő befo­lyások miatt ma mint a felső kerület egyedüli, s valamint három évvel ezelőtt magát nyilvánosan ultramontánnak bevallott, úgy most az ezzel ikerszár­mazásban levő Sennyey féle ellenzék declarált je­löltje. Az alsó kerületben jelöltek, a fölkéretés al­kalmával határozottan tett nyilvánításából kiindul­va a „szabadelvű párt” programmját feltétlenül elfogadott elvet valló királyi aljárásbiró Szentko­­vich Dénes, kinek megválasztása, már az összes független értelmiség mellette nyilvánult szilárd tömörülése miatt városi közérdekeinkért óhajtandó, és Dániel Márton, ki három évvel ezelőtt beszá­molásakor mint már nyilvánosan magát bevallott ultramontán jelölt, pártállását azzal indokolta, hogy „csak az való, mi kezünk keretébe esik, minden egyéb ezentúl ábránd,é­s a­ki daczára a gyakori főispáni felhívásoknak, nem annyira a mennyei elvüekhez tántoríthatlanul szító elv be­­nem vallása, mint inkább budapesti principálissá, saját elnevezésével élve „a nagy mogul” meg nem sérthetése miatt mindeddig programmját vagy ha­tározott elvhűségét is nyilvánítani nem tud”. Részünkről m­int független gondolkozás vá­lasztó­polgárok nem hisszük, hogy városunk mind­két választókerülete bármelyik jogosult választója elvnyilvánítás nélkül bármely „zsákban macskát áruló”* egyéniségre is szavazatát elfecsérelné, ezért elkerülhetően szükségesnek tartjuk, hogy a már fellépett jelölteknek határozott proggrammjuk nyilvánítását megtenni városunk égető fontos ér­dekei miatt erkölcsi kötelességük, s ezt nyilvános utoni haladtatás, s városunk kipróbált hazafisága iránti életkérdésért netalán megérdemelt mellőzé­sek kikerülése, de saját egyéni becsületekből ki­folyólag is elvárhatjuk. Többen. ■Ä Hogy a fentebbi levél milyen mértékben fe­jezi ki az Erzsébetvárosiak nézetét, azt mi itt Kolozsvártt megítélni nem tudjuk, de adjuk e levelet teljtartalmúlag, azon reményben, hogy a szabadelvű párt talán rövid idő alatt itt is hatá­rozott irányba fogja indítani a mozgalmakat. * Gyergyó Szentmiklóson úgy látszik erő­sebb lesz a küzdelem, mint egyelőre hittük. Alig jelentettük egy sürgöny alapján, hogy ott a sza­badelvű párt jelöltje Antalfy, már nyomban egy másik sürgönyt kaptunk onnét, mely így szól: A gyergyói szabadelvű párt Jánosi Mihályt, a katholikus papság s katholikus érdekek emlegetése mellett Antalfi Ká­rolyt léptette fel. Az ilyen ellentétes tudósításoktól a helyzet tiszta képét kivenni nem tudjuk. Óhajtanék, ha az ottani pártelnök tudósítása tisztázná a dolgot. ❖ Sepsi Szent Györgyről jan. 12. a követ­kező tudósítást veszszük: Becses engedelmével közlök egyet-mást a sepsi­szent­györgyi választási mozgalmakról. Császár Bálint — országszerte hírhedt kép­viselő — mára hívta össze választóit beszámolá­sának meghallgatására Elmentünk sokan, s midőn üzenetünkre is későn, sápadt arczczal tántorgó léptekkel meg­jelent, az őt némán fogadó választói előtt elmondó beszédét ilyen szavakban: „szólam nem merek . . . . , hanem itt az írás, olvassátok.“ Némán és csendben a karzat piszegései közt kiosztották a nyomtatványokat, melyekről elein azt hittük más irta, de olvasva meggyőződtünk, hogy a correction ki­viti ez az ő és legnagyobb elme­szüleménye. Okulás végett egy példányt bátor vagyok a szerkesztőség rendelkezése alá bocsátani. A beszámolásnak ily módon lett megtörténte után egyik tanácsos kollegája méla tompa hangon kinyilatkoztatja, hogy miután ő több emberrel be­szélt , kijelöli a jövőre is képviselőnek. Döfi egyik pajtását, nagyot taszít a máson s igy hangos kia­bálás közt jelöltetik. Erre illő lett volna, hogy je­lölt úr is nyilatkozzék; de bizony a szó szájában rekedt, s miután a jelöltség felől sem nyilatkozott, persze programoi nélkül van eddig elő felléptetve. Beszámolója Sennyey-szagú, és beszéde azaz irottmánya végén „a kormány iránt bizalommal egyedül­ azért viseltetik, mert személyes! (mit tett ez?) kifejezője a pártok egyesülésének.­ Tehát tőle a jelen kormány őszinte támoga­tást nem várhat, ki Lónyay húsos fazakaiból meg­­nya­ta ajakát, ki saját irottmánya szavaival élve szóról-szóra „a legrosszabb szerepet játszódtam, midőn a képviselő hivatását nem avatiókban, ha­nem a tények ismerésében és az ellentétes törekvések kitanulmányozásában ke­restem. Más szavakkal tagja volt az u. n. fon­­dorkodó pártnak, s beismerés szerint az ellenté­tes törekvések kitanulmányozása nem egyéb ma­gyar nyelven spitzliskedésnél. Mi sem hagytuk szó nélkül a jelölést, sőt miután kifejezést nyert az, hogy a beszéd el nem mondása, szóval a beszámolás elmaradása miatt nem nyilatkozhatunk, meg vagyunk e eljárásával elégedve vagy nem, következtetve a múltból, el­tekintve minden más kérdéstől, miután a képvi­­seltetés első­sorban bizalmi nyilatkozat, mi Csá­szár Bálintban nem bízunk,­­hiszen a beszámolás­nál ellenkezőt tett, mint hirdető) hanem a jel­­lemes, tudományos képzettségű és Sepsi-Szent- Györgyön rövid működése alatt oly szép emléke­ket hátra hagyott Göde Károlyt, mint a tiszta szabadelvű párt jelöltjét éltettük. Megjegyzem, hogy ezt megelőzőleg mind­két párt tagjai a régi jobb és volt baloldaliak jelenlé­tében a fusio proklamáltatván ellenmondás nélkül elfogadtatott. A bizottság elnökévé Kün­le Jó­zsef — biz, tagokat Veres Gyula és Molnár Sándor kiáltattak ki egyhangúlag. A gyűlés bezárása után Császár Bálint úr, mint a fusio nem igaz barátja, ez ellen tiltakozott ugyan és új értekezés után mást akar, de vele szembe újból kimondva lett: a fusio tény és más értekezlet csak pártértekez­let és személyes akarata eredménye lehet. — Ezzel eloszlottunk szépen, ment kiki mun­kája után látni. Császár Bálint igyekszik a szarvatörött régi clique tagjait, mely főleg nem városi polgárokból, hanem a hivatalnok urak egy töredékéből áll — maga részére megnyerni. — De nem hiszem, hogy a kígyó újból felemelné fejét. Szemmel fogjuk eljárásaikat, nyilatkozataikat kisérni. Figyelmez­tetjük : óvakodjanak a polgárok szabad választá­sain illetéktelen befolyást gyakorolni, nehogy a je­len kormányt őszintén pártoló, tiszta szabadelvű párt ellenségeinek tüntettessenek fel akaratuk ellen is! A városi polgárok határozott többségen Csá­szár B. féle uralmat megunva tőle szabadulni akar, pártfogói pedig eltasajtani akarnák azért, hogy itthon ne üljön nyakukon. — Igazán mondják : künn is rész, benn sem jó. — Göde ellen egyetlen érvük az, hogy idegen, azaz nem S.­Szt.-Györgyön született, hanem Magyar­­országon. És ezt épen azon urak emlegetik, kik ma­guk is, mint ilyenek itt jövevények. — Mintha bizon Tisza Debreczenben, Deák Pesten, Péchy Manó Kolozsvárit születtek volna , és Tolna me­gye — hol Gödö­n­ született, nem Magyaror­szághoz tartoznék. Milyen az ember, olyan az argumentum. Elvünk: a corruptionak, az aljasságnak útját vágni; a tudományt és hazafiui jellemet juttatni diadalra­ — Anonymus. * Nyilatkozat. Kolozsvárról a „Hon­­­ban és más lapokban több távirat jelent meg jelöltségem d­anceairól, tudtom és akaratom nélkül. A meglepetések azzal értek véget, hogy „Hegedűs-pártja“, sőt a „Pes­ter Lloydban” épen: „Hegedűs“ — Bokros javára vissza­lépett. Minderről én semmit sem tudtam. Hogy mi történt Kolozsvárt, arról csak a lapok­ból értesültem. Tehát sem a mellettem, sem az ellenem alakult kombinácziókban sem ré­szem, sem tudomásom. De azt hiszem, hogy vis­szalépésemről beszélni nem lehet ott, hol fel nem léptem. Sok jó emberem és különösen az irántam atyai szeretettel viseltető Sámi László, emleget­tek engem. Ezek jó akaratát és szíves megemlé­kezését forrón köszönöm, de kijelentem — és ez­zel épen jó embereim iránt tartozom — hogy a kolozsvári mozgalmaktól egészen távol tartom ma­gam, azokat csak a lapokból olvastam. Budapest, jun. 12. 1875. Hegedűs Sándor: Marosszék felsőkerületének érdemes választóihoz!*) Azon szerencsében részesültem egy pár hó­­nappal ezelőtt, hogy székünk felső kerületének ér­­dem­es választói közül számosan személyesen meg­­találtak s felszólítottak: váljon a képviselő-jelölt­­séget elfogadni s képviselővé választatni óhajtók­­e ? mert ez esetben nagybecsű bizalmukkal fogná­­nak megtisztelni. Ugyanakkor nem valók azon helyzetben, hogy ezen megtisztelő bizalmas felszólításokra határo­zottan feleljek, erre pedig két okom volt. Tudtam ugyanis, hogy a felső kerületben még két más név körül is forog a közvélekedés, s minthogy mind a két névnek tulajdonosát magamnál koro­sabb és tapasztaltabbnak­smertem el, az előttem jogosabbnak tetsző érdekek háttérbe szorításával saját személyemet előtérbe tolni nem­ tartottam ildomosnak. Továbbá tudtam, mert tudtuk mindnyájan, hogy bajban levő közös édes hazánk megmen­tésére az eddig éles ellentétben állott két nagy politikai párt egymás között őszintén kibékülvén — mint ez veszekedő laktársak között történik, ha fejek fölött a közös háztető kigyullad — az egymással éles és nyílt politikai tusában állott külön pártfelek egy közös nagy pártban, a „sza­badelv­ű”-pártban egyesültek, egygyé olvadtak, s közösen a legnemesebb elszántsággal azon tekin­télyes nagy erőt, mely eddig a czéltalan párttu­­sákra fecséreltetett, a haza szent érdekeinek biz­tosítására fordítani határozták. Ezen nemes elhatározás lelkesítette székünk hazafias szellemű lakóit is, midőn véget vetvén — pár hóval ezelőtt — az addig éles tusában állott „b­a­l-“ és „ j­o­b­b p­á­r­t“ létezésének, kevés ki­vétellel, az egyesült „szabadelvű” nagy pártot Marosszék kebelében is erős elhatározással meg­alkotta. És ily körülmények között, miután a pár­toknak őszinte egyesülését lelkemből óhajtottam, s ezt a közös haza szebb, jobb jövőjének egyedül biztos zálogaként tekintettem, s valakivel e tárgy­ról csak szólottam, mindenkinek hasonló értelem­ben nyilatkoztam és önként következett, hogy az annyira óhajtott békének itt a szék keblében való megtestesíthetése útjába zavarólag közbelépni sem helyesnek, sem ildomosnak, sem méltányosnak a magam részéről nem tartottam. A békének, s tehát a nyugodt választásnak biztosítása érdekében tett minden lépéseim nyil­vánosak voltak, s azoknak teljes őszinteségében kétkedni senkinek is sem oka, sem joga nemiehet. Avagy nem-e a közös békének őszintén szi­vemből eredő óhajtása vezérelt-e engem s mind­nyájunkat, a midőn május hava 22 én az akkor épen együtt volt törvényhatósági bizottság számos tagjait, s több itt megfordult választó társaimat az eddig fennállott, pártokra való tekintet nélkül egy bizalmas értekezletre magamhoz kértem, s ők számosan becses megjelenésükkel tisztelvén meg, miután ugyanakkor jelen voltak mindazok az ér­demes férfiak is, kiknek neve mint jelölteké han­goztatva lett, kértem, hogy ha bár önmegtagadás­sal is, törekednének mindenáron oda, hogy a hőt óhajtott békének biztos zálogaként a két válasz­tókerületben csak egy-egy jelölt állíttatnék fel. Mondják meg azon sokak, a­kik személyesen je­len voltak. Ezen említettem értekezletnek, va­lmint ezt megelőzött és követettnek is eredménye köztudo­mású tény. Az tudnillik, hogy Bothos Kálmán nyíltan s nemes őszinteséggel visszalépvén, az enyimmel egyesítette kérését minden barátainkhoz is avégre, miszerint ellenjelölt nélkül Bereczki Sándort, mint a feloszlott balpárt egyik vezértagját, — béke­tö­rekvéseink teljes őszinteségének csalhatatlan jelé­ül — egyhangúlag képviselővé választani segítsük. A­mi mindenesetre nagy dicsőség, s a­mit még Marosszéken senki sem ért eddig el. Bereczki Sándor ezen kijelöltetést — sze­mélyesen jelen lévén — elfogadta, s megköszönte és azon óhajtást fejezte ki, hogy egy Ny.-Szere­dában ezután megtartandó még népesebb választói értekezlet részéről is haszonértelmű támogatást nyerne. Következőleg megtörtént a ny.-szeredai népe­sebb értekezlet is június 2-án, s ugyanott szóról­­szóra ismétlődvén Bothos Kálmán visszalépése, s tehát Bereczki Sándornak egyhangú kikiáltása, ő egyszersmind egy meghívó küldöttség élén a gyű­­lésben személyesen megjelent, s határozottan ki­nyilatkoztatta, hogy a jelöltetést és képviselősé­get nem fogadja el, a politikai cselekvés teréről teljesen lelép. Tény továbbá az is, hogy ezen gyűlés min­den elhatározás nélkül, de nagy méltatlankodással *) A mai postával vettük e nyílt levelet s nem ké­sünk azt közölni egész terjedelmében. Azonban kénytele­nek vagyunk bevallani, hogy nem egy pontját kissé furcsá­nak találjuk s különösen a logikájával Szentiványi urnak nem tudunk megbarátkozni. Mi is ismerjük a Bereczky fel­lépésének körülményeit, de azok sok tekintetben mások, mint itt fel vannak tüntetve. Részünkről csak sajnálhatjuk, ha Szentiványi Kálmán ur felléptével új pártszakadás len­ne Marosszéken. Mi ez idők szerint a Bereczki megvá­lasztásában látjuk Marosszék volt politikai pártjainak bé­kejelét és őszinteségét, mi tehát teljes szívvel és meggyő­ződéssel Bereczkit éltetjük. Szerk.

Next