Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)
1875-10-23 / 243. szám
IX. évfolyam. 243-dik szám. Kolozsvárit, 1875. szombat, október 23. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. előfizetési feltételek. 'Zn Egész évre...............................16„ «• - kr' Félévre.....................................° » » Egy negyedre.......................... 4 Egy hónapra .................. 1 . 60& 4 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Ivlad Olliv'iit al : lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér Teleki Domokos-ház. L nS' 'Zn HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott ge rmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték kalon számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. .9* * NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclámok: hirfilzérbe soronként 1 frt. Zn sr KOLOZSVÁR, OKTÓBER 22. Tisza Kálmán miniszterelnök. Tegnapi lapunk távsürgönye értesit azon örvendetes eseményről, hogy királyunk ő felsége Tisza Kálmán belügyminisztert kormányelnökké kinevezte. Sietünk üdvözölni a nagy királyi tényt, mint a valódi alkotmányosság és a felséges uralkodó részéről nyilvánult bizalom tényét. Ez a magyar nemzet és a magyar király közötti őszinte és szilárd benső érdekegységnek és szerencsés viszonynak új megpecsételése. Szívünkből éltetjük érette koronás urunkat, alkotmányos fejedelmüket. S szerencsét kívánunk hozzá nagy változások küszöbén álló hazánknak. Nincs egy kivétel is, átalános minden jó honpolgár szivében a hódolatteljes elismerés a király alkotmányos érzületéért s hű magyar népének törvényes igazai és boldogsága iránt immár annyiszor tanúsított rokonszenvéért E tény azonban kimagasodik sok mások felett azért, mert az által oly férfi jön Magyarország államhajójának kormánya vezetésére híva, akit a közvélemény e helyre már régen kijelölt, s akiben bizonyára meg is fog nyugodni. Amidőn tehát azt, mint valódi eseményt ily felfogás és érzelmek kifejezése mellett jelezzük, tisztünknek tartjuk annak is kijelentését, hogy Magyarország népe ez alkalomból újabb és erős kötelékkel érzi magát koronás királyához és annak felséges házához csatoltatni, s a Szent István koronájával megkoronázott és felkent királynak megerősbült bizalmát kétszeresen megszilárdult bizalommal viszonozza, a minthogy ezt adandó alkalommal bebizonyitni kész is Az országban uralkodó hangulatnak adunk kifejezést akkor is, midőn az uj kormányelnököt üdvözöljük s épen oly fényes, mint nehéz pályájára isten áldását, a hazafiak meg nem ingó bizalmát, és a sikeres kormányzás szerencséjét kívánjuk. Harmadik kedvencze ő nemzetének 1867 óta, a kit az ország nagy többsége kárhoztató vagy helyeslő, de mindkét esetben genialitását tisztelő figyelemben részesíti : Deák, Andrásy gróf és ő. Az elsőnek koszorúit feddhetetlenül szép életének s nagy bölcsességének örök becsű művei őrzik meg a történelem számára; a másodiknak nagy szerencséi, sikeres politikája, s azon jólét és európai díszes állás, mit buzgón szeretett nemzetének kivívni igyekszik, az ország szivében oly helyet szereztek, a minek megtartása egyedül tőle függ. Klio már kezében tartja trónját, hogy a gróf Andrássy nevét a dicsőség tábláira írja. És most a nemzet elé lép, sőt a világ elébe állítja a királyi bizalom Magyarország legnépszerűbb harmadik emberét, azon férfit, a kiben a kunyhók és a szédítő nagyságú paloták egyforma ismerőjét s biztos megítélőjét véli leírni a nemzet; a ki a magyar középnemesség hagyományos erényeit és a Zrínyi Miklós és Széchenyi Pál-féle aristokraták szent hazaszeretetét egyesíti magában; a ki kezet szerit a középsors emberével s ezt lelke nagyságának eltörpülése érzése nélkül teszi, és viszont tötemelt homlokkal, ünbecsének s nemzete és hona igazolnak és méltóságának tudatával képes megállani a trón előtt. Igen, e pillanatban a király e férfiúra bízza drága hazánk, imádott nemzetünk sorsának intézését. Kevésszer jutott — rendes viszonyok közt — fényesebb és súlyosabb szerencse a magyar nemzet történetében egy magyar államférfinak, mint Tisza Kálmán magyar kir. miniszterelnöknek e pillanatban. Adja neki a nemzet egyszersmind támogató tett-erejét s erősítő bizalmát is. Emelkedjék a nemzet nagy küldetésének magaslatára. Gyűljön föl szívében az ősök tiszta, önzetlen hazaszeretete. Járuljon a közboldogság szent és nagy művéhez minden jó honpolgár agyveleje, ki tanácscsal, ki jóakaró figyelmeztetéssel. Munkálkodjék minden kéz, ne heverjen egy épkézlábú ember is. A ki mi jót, üdvöst kigondol s kitervez a közjóra, álljon elő vele, hozza létre a parlament, a kormány vagy a társulati erőegyesítés. Emeljük fel porából a drága hazát, segítsük közjólétre közigyekezettel a haza összes polgárait, az erre jogosult és régóta bizalommal váró nemzetet. A nemzetnek tudni kell, hogy saját emberségéből kell fennállania s jólétét önmagának bölcs politika, munkásság és takarékosság által kivívni. A hajó kormányosa fenn az árborcz magaslatán áll, nézve a sziklákat és örvényeket, figyelmezve a szelek járásira, s compaszával igy vagy amúgy, de folyvást a part felé tartva. De a hajó repedéseire ügyelni, a hasadásokat bedugni, a netalán betódult víztől a hajtót megmenteni, szóval munkálkodni a közre, a hajó népe kötelessége. Egy embert bűnbakká lehet tenni, de egy embertől várni üdvet egy nemzetnek nem illik, sem nem szabad. Az iménti hasonlat tanúságot ad nekünk. A kormány megállapítja a nemzet politikáját, irányt, logikai egymásutánt jelöl ki, megválasztja az eszközöket, de cselekedni, követni, résztvenni, erejének munkásságának egész összegével közre, a kitűzött irányban hatni az egész nemzet kötelessége. Mi ezt várjuk a nemzettől. A kormány s annak új vezetője bizonyára a maga vezetői, irány- és eszköz-megjelölési kötelességét teljesítendi. Kezesség az iránt egész élete. Rajtunk a sor, hogy nyomában legyünk, s ha jót, és jót akar, mint egy ember álljon fel vele és mellette bizó nemzetünk. Maradjunk egyesülve a szabadelvűség zászlója alatt. Meg ne oszlasson semmi. Nagy munka vár reánk : jövőnk sállami és nemzet-létünk megszilárdítása. Ezt csak teljes egységben, királyi uralkodóházunkhoz való őszinte és ha csatlakozás útján érjük el. E szerencsés jövő reményében éltessük a hazát, a királyt, s az új miniszterelnököt. — — A költségvetés mérlege A pénzügyi bizottság összeállíta a mérleget, miután felvette a közösügyi kiadásokat és az államadósságok kamataira 5 százalék ágió helyett, 12 százalék arany ágrót vett fel. Másfelől a fedezetbe az ingó államvagyonban lévő értékpapírok eladásából felvett 545 ezer forintot. Ezek folytán a mérleg így áll: Öszszes rendes kiadás: 200,896,922 frt. . „ bevétel: 206,770,455 , Fölösleg: 5.873,532 frt. Rendkívüli kiadás (ágyuköltségekkel) 25.995,186 frt Ilitelműveleti kiadás 5.534,745 frt. Összesen: 231.529,931 frt. Rendkívüli bevétel 3.011,163 frt. Ilitelműveleti bevétel 6.964,745 frt. Rendkívüli fedezet: 10.005,908 frt. Tehát összes kiadás 232.425,854 frt. Összes bevétel 216.776,363 frt. Összes hiány: 15.649,481 frt. Az új rente-kölcsön kamata 2.000,000 frt. Összesen: 17.649,481 frt. hiány. Ebből fedezendő általános jövedelmi adóból 8.000,000 frt Fedezetlen: 9.649,481 frt. — Egy gyökeres új illetéktörvényjavaslatot szándékozik a pénzügyminiszter a törvényhozás elé terjeszteni. E tárgyban már megindultak ugyan a munkálatok a minisztérium kebelében, de a fölötte bonyolult illetékügy radicális refomjának előkészítése oly sok fáradsággal jár, hogy a törvényjavaslat előterjesztésére csak a jövő ülésszak alatt lehet kilátásunk. Az úrbéri váltság öszszege az erdélyi hazarészben 68 millióra megy, mely után az állam kamat gyanánt 3.600,000 filot, törlesztés fejében 500,000 et, s igy együttesen 4.100,000 forintot fizet. Az erdélyi hazarész összes földadója nem hoz be jelenleg annyit, mint a mennyi az úrbéri váltság után a magyar államra nehezedő évi teher. TÁRCZA. A mikor az embereknek semmi dolguk sincs. (Kisvárosi közös ügyek.) (Folyt.) Másnap Kotyodiné teljesen ki volt merülve. Hogyne, a midőn egész éjen át virrasztott, mert kis agyába sehogy sem tudott beférni az, hogy létezzék Z** városában olyas valami, amiről neki bő és kimerítő tudomása ne legyen. Az ok nyilván igen fontos és igy egy éjszakát feláldozhatott neki. Kotyodiné szemei némileg beestek, azokban semmi tűz, hanem érdekes bágyadtság, arcza halovány lett. Kotyodi úr, mert rendesen jókor szokott hazulról eltávozni, neje eme átalakulását nem vehette észre és igy a rendkívüli baj okáról nem is kérdezősködhetett. A nő különben nem mondta volna meg, legalább férjének nem. De bármily kimerültnek érezte is magát Kotyodiné asszony, miután itt szerfelett életbevágó kérdések támadhatnak s a következmények igen súlyosak lehetnek még, annyi erőt mégis vett magán, hogy a legközelebb lakó Ragyafinét személyesen értesítse e kiválóan fontos eseményről; tette ezt azon szándékból is, hogy tolakozodjék, ha várjon Szendéné és Tormási viszonyáról nincse beprotokulálva már valami a közös könyvbe, illetőleg várjon a titok csak kettőjüké, vagy már az ügyről egy harmadik is bír tudomással. Félben hagyott tehát mindent, mert a dolog semmi esetre sem szenvedhetett halasztást; még arra sem érkezett, hogy az iskolából haza siető kis leánykáját megcsókolja. Délelőtt 11 óra lehetett, amidőn Kotyodinét Ragyafinénál bejelentették. Ragyafiné az öltözködés azon stadiumában volt, amelyről az szokták mondani, hogy pongyola. A nők egymással szemben soha sincsenek pongyolában, de sőt sokkal jobban el tudnak csevegni, ha pongyolában vannak. S ez igen természetes is, mivel magukat pongyolán viselhetik, pongyolán ülhetnek és pongyolán cseveghetnek, különösen ha jó barátnők akadnak össze. Ilyen két jó barátnő volt Ragyafiné Kotyodinéval. — Jó reggelt kedvesem ! — köszöntő Ragyafiné barátnéját az ajtóig elébe menve, megsimitván annak mind a két kezét. Jó hogy látlak, mennyire örvendek ennek, hidd el lelkem, hogy szerfelett örvendek. Jer beljebb, helyezkedjünk le és csevegjünk. Kotyodiné barátnéját többször akará félbeszakítani, de hát véletlenül nem juthatott szóhoz. Ez alatt az úgynevezett nappaliba érkeztek, ahol Kotyodiné egy karosszékbe vetette magát, amíg barátnéja előtte egy kis zsámolyon foglalt helyet. De ni, ni!mit látok, szemeid beesve, bágyadtak, arczod halvány ! Neked valami bajod van, beteg vagy... azt mondom ne ijesztgess — szólt Ragdafiné barátnéja szemeibe nézvén. Kotyodiné mielőtt felelt volna, figyelmesen körülnézett a szobában, még a szomszéd szobába is annak kinyitott ajtaján. — Egész éjjel nem tudtam aludni! Fejem annyira fáj, mondhatni szédülök — szólt Kotyodiné s e szavaknál oly mozdulatot tett, mintha elakarna ájulni. No de mégis erőt vett magán ; barátnéja mindjárt erősítő szereket hozott elő s igy egy pár pillanat alatt ott voltak, ahol félbeszakították. Következett azután a kérdéseknek a feltevése és azokra a feleletek adása szaporán, egymásután minden fennakadás nélkül, ugy hogy Kotyodiné azon meglepetésben részesült, hogy férje utána küldött, őt haza hivandó, mert kettő lévén az óra, tálaltatott s igy a nagyságos asszonyt otthon a párolgó leves várja. A posta eme jelentése hallatára Ragyafiné is felugrott s kifelé nézett, ha várjon az ő kedves galambja nem közeledik epedve a duez felé. Szerencséjére nem jött. Az asszonyok legalább bár kibeszélték volna magukat, de koránt sem tudták oly rövid idő alatt mind azt elmondani egymásnak, a mit akartak s igy mi természetesebb annál, ugy váltak el egymástól, hogy majd legközelebb s ha lehet ejtve a színházban az ügyet újból felveszik s tárgyalni fogják. Ily megnyugtató határozathozatal után, nagy kézszoritások között egymásból elváltak. Denique a két asszony arra vonatkozólag teljesen tisztába jött, hogy a szerelmi viszony egészen új és arról beprotoculálva semmi sincs. Kotyodiné haza sietett, ahol az a meglepetés várakozott reá, hogy leánykája egészen kisírt szemekkel fogadta, Kotyodi pedig daczára nemes és előzékeny magaviseletének, hidegnek mutatkozott. A midőn az asszony belépett, a kis Irma hozzá sietett s panaszolja, hogy ő ma már nem mehetett az iskolába, mivel a szakácsnő nem volt készen az ebéddel s neki nem tálalt. No bizony, mintha a szakácsnő már nem is volna ember, mintha neki más kötelességei sem volnának, mint a kis Irmára gondolni, hogy az iskolából el ne késsen. A szakácsné szokása ellenére délelőtt Ugorkától egy látogatást fogadott s ez az oka mindennek, hogy az ebéddel elkésett s hogy a kis leányka kisírta szemeit. Az anya vigasztalta a kis csemetét, de ugy látszott, hogy a leánykában a kötelességérzet nagyobb adagban volt meg, mint anyjában, mert sehogy sem tudott vigasztalódni. Kotyodi mi természetesebb annál, hogy a házi béke érdekében elhallgatott, habár látszott vonásain, hogy az egész dolog nincs ínyére s az asszony jobban tenné, ha otthon ülne, vigyázna háztájára s útját vágná az ilynemű kellemetlenségeknek. Ebből kifolyólag meg sem kérdezhette nejétől a halványság okát, mely két orczáján annyira szembeszökő volt, igy akarván mintegy megbüntetni őt elkövetett hibájáért. Különben nagy szerencséje volt Kotyodi úrnak, hogy elhallgatott, mert Kotyodiné asszony már készen volt mindenféle igazolással, perújítással, fellebbezéssel, szemrehányással és kifakadással, hogy ő bizony nem rab, Bem nem konyhai cseléd, hogy folytonosan a házat őrizze és ne vegyen magának még annyi időt sem, hogy egyik-másik jó emberét meglátogassa. Sőt egy adag könyet is reserváltan tartott arra az esetre, ha a férj azon argumentumok előtt meg nem hajlik s fentartaná továbbra is vádjait. Mindezekből pedig múlhatatlanul az következik, hogy az ebéd igen jól esett Kotyodinak, Kotyodinénak, meg Irmácskának, de még a szakácsnénak is. Ragyafiniét az uj hit exáltálttá tette,— még bizony kijátszodtak ! — kiáltott fel — oda lesz a delphii jósdának tekintélye, ha valaki megtudná, hogy Kotyodiné, Ragyafiné, és Torokné Z** városkának egyik szerfelett érdekesnek ígérkező szerelmi viszonyáról mit sem tudnak, ak ez valóságos gyalázatot hozhat fejükre. Abban az egyben Kotyodiné is, meg Ragyaimé is egyetértettek, hogy itt valamit tenni kell, hogy a dolog s az ügy állásáról bővebb részleteket kell beszerezni. Íme tehát a szerelmi viszony létezése bizonyos s most már nincs egyéb hátra, mint s a részleteket tudni és felfedezni. A fodrásznő épen jókor jött, mert már Ragyafiné türelmetlenül várta, rendbe hozata vele * * *