Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-10-23 / 243. szám

IX. évfolyam. 243-dik szám. Kolozsvárit, 1875. szombat, október 23. M­A­GYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. előfizetési feltételek. 'Zn Egész évre...............................16„ «• - kr' Félévre.....................................° » » Egy negyedre.......................... 4 Egy hónapra .................. 1 . 60& 4 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Ivlad Olliv'iit al : lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér Teleki Domokos-ház. L nS' 'Zn HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott ge rmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték kalon számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. .9* * NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclámok: hirfilzérbe soronként 1 frt. Zn sr KOLOZSVÁR, OKTÓBER 22. Tisza Kálmán miniszter­­elnök. Tegnapi lapunk távsürgönye értesit azon örvendetes eseményről, hogy királyunk ő fel­sége Tisza Kálmán belügyminisztert kormány­elnökké kinevezte. Sietünk üdvözölni a nagy királyi tényt, mint a valódi alkotmányosság és a felséges uralkodó részéről nyilvánult bizalom tényét. Ez a magyar nemzet és a magyar király közötti őszinte és szilárd benső érdek­egység­nek és szerencsés viszonynak új megpecsé­­telése. Szívünkből éltetjük érette koronás urun­kat, alkotmányos fejedelmüket. S szerencsét kívánunk hozzá nagy változások küszöbén álló hazánknak. Nincs egy kivétel is, átalános minden jó honpolgár szivében a hódolatteljes elismerés a király alkotmányos érzületéért s hű magyar népének törvényes igazai és boldogsága iránt immár annyiszor tanúsított rokonszenvéért E tény azonban kimagasodik sok mások felett azért, mert az által oly férfi jön Magyar­­ország államhajójának kormánya vezetésére híva, a­kit a közvélemény e helyre már ré­gen kijelölt, s a­kiben bizonyára meg is fog nyugodni. A­midőn tehát azt, mint valódi eseményt ily felfogás és érzelmek kifejezése mellett je­lezzük, tisztünknek tartjuk annak is kijelen­tését, hogy Magyarország népe ez alkalom­ból újabb és erős kötelékkel érzi magát koro­nás királyához és annak felséges házához csa­­toltatni, s a Szent­ István koronájával megko­ronázott és felkent királynak megerősbült bi­zalmát kétszeresen megszilárdult bizalommal viszonozza, a minthogy ezt adandó alkalom­mal bebizonyitni kész is Az országban uralkodó hangulatnak adunk kifejezést akkor is, midőn az uj kormány­elnököt üdvözöljük s épen oly fényes, mint nehéz pályájára isten áldását, a hazafiak meg nem ingó bizalmát, és a sikeres kormányzás szerencséjét kívánjuk. Harmadik kedvencze ő nemzetének 1867 óta, a kit az ország nagy többsége kárhoztató vagy helyeslő, de mindkét esetben genialitását tisztelő figyelemben részesíti : Deák, Andrásy gróf és ő. Az elsőnek koszorúit feddhetetlenül szép életének s nagy bölcsességének örök be­csű művei őrzik meg a történelem számára; a másodiknak nagy szerencséi, sikeres politi­kája, s azon jólét és európai díszes állás, mit buzgón szeretett nemzetének kivívni igyek­szik, az ország szivében oly helyet szereztek, a minek megtartása egyedül tőle függ. Klio már kezében tartja trónját, hogy a gróf Andrássy nevét a dicsőség tábláira írja. És most a nemzet elé lép, sőt a világ elébe állítja a királyi bizalom Magyarország legnépszerűbb harmadik emberét, azon férfit, a kiben a kunyhók és a szédítő nagyságú palo­ták egyforma ismerőjét s biztos megítélőjét véli leírni a nemzet; a ki a magyar közép­ne­messég hagyományos erényeit és a Zrínyi Mik­lós és Széchenyi Pál-féle aristokraták szent hazaszeretetét egyesíti magában; a ki kezet szerit a középsors emberével s ezt lelke nagy­ságának eltörpülése érzése nélkül teszi, és viszont tötemelt homlokkal, ünbecsének s nem­zete és hona igazolnak és méltóságának tuda­tával képes megállani a trón előtt. Igen, e pil­lanatban a király e férfiúra bízza drága ha­zánk, imádott nemzetünk sorsának intézését. Kevésszer jutott — rendes viszonyok közt — fényesebb és súlyosabb szerencse a magyar nemzet történetében egy magyar ál­lamférfinak, mint Tisza Kálmán magyar kir. miniszterelnöknek e pillanatban. Adja neki a nemzet egyszersmind támogató tett-erejét s erősítő bizalmát is. Emelkedjék a nemzet nagy küldetésének magaslatára. Gyűljön föl szívében az ősök tiszta, önzetlen hazaszeretete. Járuljon a köz­boldogság szent és nagy művéhez minden jó honpolgár agyveleje, ki tanácscsal, ki jóakaró figyelmeztetéssel. Munkálkodjék minden kéz, ne heverjen egy épkézlábú ember is. A ki mi jót, üdvöst kigondol s kitervez a közjóra, áll­jon elő vele, hozza létre a parlament, a kor­mány vagy a társulati erőegyesítés. Emeljük fel porából a drága hazát, segítsük közjólétre közigyekezettel a haza összes polgárait, az erre jogosult és régóta bizalommal váró nem­zetet. A nemzetnek tudni kell, hogy saját embersé­géből kell fennállania s jólétét önmagának bölcs politika, munkásság és takarékosság ál­tal kivívni. A hajó kormányosa fenn az árborcz magaslatán áll, nézve a sziklákat és örvénye­ket, figyelmezve a szelek járásira, s compa­­szával igy vagy amúgy, de folyvást a part felé tartva. De a hajó repedéseire ügyelni, a ha­sadásokat bedugni, a netalán betódult víztől a hajtót megmenteni, szóval munkálkodni a közre, a hajó népe kötelessége. Egy embert bűnbakká lehet tenni, de egy embertől várni üdvet egy nemzetnek nem illik, sem nem szabad. Az iménti hasonlat ta­núságot ad nekünk. A kormány megállapítja a nemzet politikáját, irányt, logikai egymásutánt jelöl ki, megválasztja az eszközöket, de cse­lekedni, követni, résztvenni, erejének munkás­ságának egész összegével közre, a kitűzött irány­ban hatni az egész nemzet kötelessége. Mi ezt várjuk a nemzettől. A kormány s annak új vezetője bizonyára a maga veze­tői, irány- és eszköz-megjelölési kötelességét teljesítendi. Kezesség az iránt egész élete. Rajtunk a sor, hogy nyomában legyünk, s h­­a jót, és j­ó­t akar, mint egy ember álljon fel vele és mellette bizó nemzetünk. Marad­junk egyesülve a szabadelvűség zászlója alatt. Meg ne oszlasson semmi. Nagy munka vár reánk : jövőnk sálla­mi és nemzet-lé­tünk megszilárdítása. Ezt csak teljes egységben, királyi uralkodó­házunkhoz való őszinte és ha csatlakozás útján érjük el. E szerencsés jövő reményében éltessük a hazát, a királyt, s az új miniszter­elnököt. — — A költségvetés mérlege A pénz­ügyi bizottság összeállíta a mérleget, miután felvette a közösügyi kiadásokat és az államadós­ságok kamataira 5 százalék ágió helyett, 12 szá­zalék arany ágrót vett fel. Másfelől a fedezetbe az ingó államvagyonban lévő értékpapírok eladásából felvett 545 ezer forintot. Ezek folytán a mérleg így áll: Öszszes rendes kiadás: 200,896,922 frt. . „ bevétel: 206,770,455 , Fölösleg: 5.873,532 frt. Rendkívüli kiadás (ágyuköltségek­kel) 25.995,186 frt Ilitelműveleti kiadás 5.534,745 frt. Összesen: 231.529,931 frt. Rendkívüli bevétel 3.011,163 frt. Ilitelműveleti bevétel 6.964,745 frt. Rendkívüli fedezet: 10.005,908 frt. Tehát összes kiadás 232.425,854 frt. Összes bevétel 216.776,363 frt. Összes hiány: 15.649,481 frt. Az új rente-kölcsön kamata 2.000,000 frt. Összesen: 17.649,481 frt. hiány. Ebből fedezendő általános jövedelmi adóból 8.000,000 frt Fedezetlen: 9.649,481 frt. — Egy gyökeres új­ illetéktörvényja­vaslatot szándékozik a pénzügyminiszter a tör­vényhozás elé terjeszteni. E tárgyban már megin­dultak ugyan a munkálatok a minisztérium kebe­lében, de a fölötte bonyolult illetékügy radicális refomjának előkészítése oly sok fáradsággal jár, hogy a törvényjavaslat előterjesztésére csak a jövő ülésszak alatt lehet kilátásunk.­­ Az úrbéri váltság öszszege az erdé­lyi hazarészben 68 millióra megy, mely után az állam kamat gyanánt 3.600,000 filot, törlesztés fejében 500,000 et, s igy együttesen 4.100,000 forintot fizet. Az erdélyi hazarész összes földadója nem hoz be jelenleg annyit, mint a mennyi az úr­béri váltság után a magyar államra nehezedő évi teher. TÁRCZA. A mikor az embereknek sem­mi dolguk sincs. (Kisvárosi közös ügyek.) (Folyt.) Másnap Kotyodiné teljesen ki volt merülve. Hogyne, a midőn egész éjen át virrasztott, mert kis agyába sehogy sem tudott beférni az, hogy létezzék Z** városában olyas valami, a­miről neki bő és kimerítő tudomása ne legyen. Az ok nyilván igen fontos és igy egy éjsza­kát feláldozhatott neki.­ Kotyodiné szemei némileg beestek, azokban semmi tűz, hanem érdekes bágyadtság, arcza ha­­lovány lett. Kotyodi úr, mert rendesen jókor szo­kott hazulról eltávozni, neje eme átalakulását nem vehette észre és igy a rendkívüli baj okáról nem is kérdezősködhetett. A nő különben nem mondta volna meg, legalább férjének nem. De bármily kimerültnek érezte is magát Ko­tyodiné asszony, miután itt szerfelett életbevágó kérdések támadhatnak s a következmények igen súlyosak lehetnek még, annyi erőt mégis vett ma­gán, hogy a legközelebb lakó Ragyafinét szemé­lyesen értesítse e kiválóan fontos eseményről; tette ezt azon szándékból is, hogy tolakozodjék, ha várjon Szendéné és Tormási viszonyáról nincs­­e beprotokulálva már valami a közös könyvbe, ille­tőleg várjon a titok csak kettőjüké, vagy már az ügyről egy harmadik is bír tudomással. Félben hagyott tehát mindent, mert a dolog semmi esetre sem szenvedhetett halasztást; még arra sem érkezett, hogy az iskolából haza siető kis leánykáját megcsókolja. Délelőtt 11 óra lehetett, a­midőn Kotyodinét Ragyafinénál bejelentették. Ragyafiné az öltözkö­dés azon stadiumában volt, a­melyről az szokták mondani, hogy pongyola. A nők egymással szemben soha sincsenek pongyolában, de sőt sokkal jobban el tudnak cse­vegni, ha pongyolában vannak. S ez igen termé­szetes is, mivel magukat pongyolán viselhetik, pongyolán ülhetnek és pongyolán cseveghetnek, különösen ha jó barátnők akadnak össze. Ilyen két jó barátnő volt Ragyafiné Kotyo­­dinéval. — Jó reggelt kedvesem ! — köszöntő Ra­gyafiné barátnéját az ajtóig elébe menve, megsi­­mitván annak mind a két kezét. Jó hogy látlak, mennyire örvendek ennek, hidd el lelkem, hogy szerfelett örvendek. Jer beljebb, helyezkedjünk le és csevegjünk. Kotyodiné barátnéját többször akará félbe­szakítani, de hát véletlenül nem juthatott szóhoz. Ez alatt az úgynevezett nappaliba érkeztek, a­hol Kotyodiné egy karosszékbe vetette magát, a­míg barátnéja előtte egy kis zsámolyon foglalt helyet. De ni, ni!­mit látok, szemeid beesve, bágyadtak, arczod halvány ! Neked valami bajod van, beteg vagy... azt mondom ne ijesztgess — szólt Ragdafiné barátnéja szemeibe nézvén. Kotyodiné mielőtt felelt volna, figyelmesen körülnézett a szobában, még a szomszéd szobába is annak kinyitott ajtaján. — Egész éjjel nem tudtam aludni! Fejem annyira fáj, mondhatni szédülök — szólt Kotyo­diné s e szavaknál oly mozdulatot tett, mintha el­akarna ájulni. No de mégis erőt vett magán ; barátnéja mindjárt erősítő szereket hozott elő s igy egy pár pillanat alatt ott voltak, a­hol félbeszakították. Következett azután a kérdéseknek a feltevé­se és azokra a feleletek adása szaporán, egymás­után minden fennakadás nélkül, ugy hogy Kotyodi­­né azon meglepetésben részesült, hogy férje utána küldött, őt haza hivandó, mert kettő lévén az óra, tálaltatott s igy a nagyságos asszonyt otthon a párolgó leves várja. A posta eme jelentése hallatára Ragyafiné is felugrott s kifelé nézett, ha várjon az ő kedves galambja nem közeledik epedve a duez felé. Sze­rencséjére nem jött. Az asszonyok legalább bár kibeszélték volna magukat, de koránt sem tudták oly rövid idő alatt mind azt elmondani egymásnak, a mit akar­tak s igy mi természetesebb annál, ugy váltak el egymástól, hogy majd legközelebb s ha lehet ejt­­ve a színházban az ügyet újból felveszik s tár­gyalni fogják. Ily megnyugtató határozathozatal után, nagy kézszoritások között egymásból elváltak. Denique a két asszony arra vonatkozólag tel­jesen tisztába jött, hogy a szerelmi viszony egé­szen új és arról beprotoculálva semmi sincs. Kotyodiné haza sietett, a­hol az a meglepe­tés várakozott reá, hogy leánykája egészen kisírt szemekkel fogadta, Kotyodi pedig daczára nemes és előzékeny magaviseletének, hidegnek mutat­kozott. A midőn az asszony belépett, a kis Irma hozzá sietett s panaszolja, hogy ő ma már nem mehetett az iskolába, mivel a szakácsnő nem volt készen az ebéddel s neki nem tálalt. No bizony, mintha a szakácsnő már nem is volna ember, mintha neki más kötelességei sem volnának, mint a kis Irmára gondolni, hogy az iskolából el ne késsen. A szakácsné szokása ellenére délelőtt Ugor­kától egy látogatást fogadott s ez az oka minden­nek, hogy az ebéddel elkésett s hogy a kis leány­ka kisírta szemeit. Az anya vigasztalta a kis csemetét, de ugy látszott, hogy a leánykában a kötelességérzet na­gyobb adagban volt meg, mint anyjában, mert se­hogy sem tudott vigasztalódni. Kotyodi mi természetesebb annál, hogy a házi béke érdekében elhallgatott, habár látszott vonásain, hogy az egész dolog nincs ínyére s az asszony jobban tenné, ha otthon ülne, vigyázna ház­tájára s útját vágná az ilynemű kellemetlensé­geknek. Ebből kifolyólag meg sem kérdezhette nejé­től a halványság okát, mely két orczáján annyira szembeszökő volt, igy akarván mintegy megbüntet­ni őt elkövetett hibájáért. Különben nagy szerencséje volt Kotyodi úr­nak, hogy elhallgatott, mert Kotyodiné asszony már készen volt mindenféle igazolással, perújítással, fel­lebbezéssel, szemrehányással és kifakadással, hogy ő bizony nem rab, Bem nem konyhai cseléd, hogy folytonosan a házat őrizze és ne vegyen magának még annyi időt sem, hogy egyik-másik jó emberét meglátogassa. Sőt egy adag könyet is reserváltan tartott ar­ra az esetre, ha a férj azon argumentumok előtt meg nem hajlik s fentartaná továbbra is vádjait. Mindezekből pedig múlhatatlanul az követke­zik, hogy az ebéd igen jól esett Kotyodinak, Kotyodinénak, meg Irmácskának, de még a sza­­kácsnénak is. Ragyafiniét az uj hit exáltálttá tette,— még bizony kijátszodtak ! — kiáltott fel — oda lesz a delphii jósdának tekintélye, ha valaki megtudná, hogy Kotyodiné, Ragyafiné, és Torokné Z** vá­roskának egyik szerfelett érdekesnek ígérkező szerelmi viszonyáról mit sem tudnak, ak ez való­ságos gyalázatot hozhat fejükre. Abban az egyben Kotyodiné is, meg Ragya­imé is egyetértettek, hogy itt valamit tenni kell, hogy a dolog s az ügy állásáról bővebb részleteket kell beszerezni. Íme tehát a szerelmi viszony lé­tezése bizonyos s most már nincs egyéb hátra, mint s a részleteket tudni és felfedezni. A fodrásznő épen jókor jött, mert már Ra­gyafiné türelmetlenül várta, rendbe hozata vele * * *

Next