Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-05-04 / 101. szám

sák, hogy legalább csak a papírt is megérdemli a metzrfor­ Anglia? Legkevésbé sem kételkedünk azon, hogy a parlament mindkét házából tiszteletreméltó tagok fognak részt venni az európai képviselő con­­ferentiában, és abban, vagy legalább az ünepélyes zárlakománál humanisztikus nézeteiknek kifejtést is fognának adni. De ha ezen urakat négy­szem közt kérdezné meg az ember, hogy hajlandó-e Anglia lemondani a „Rule of the waves“ ról, vagyis a ten­geri haderőről, s hajlandó-e magára hagyni az angol kereskedelmet minden világtengeren és vi­lágrészen, az illetők az ily kérdezősködő legalább is nagyon furcsának tartanák. Mi a tényleges állapotok feltüntetését illeti, Bismarck lapjának sokban igaza van, de ebből még nem következik, hogy a mostani állapotok örökösen és változatlanul így tartsanak. Keleten, mint félhivatalos forrásból írják a „Köln, Ztg.“-nak, a pacificatió ügye nem bukott meg. Ennek alapját az Andrássy féle reformok képezendik, az insurgensek nem vetették el azo­kat, csak a kivétel iránt állítottak fel ők is néhány pontot. Egy halálos ítélet. Déva, ápr. 30 án. Meggyőződésem szerint sokan visszaemlé­keznek az érdemes olvasók közül, az ezelőtt egy év­vel hirlapilag közlött, Hunyad­ megye Nagy Kunk községében lakott Zujakovszki­j k.­erdővéd kínos meggyilkoltatására, a­mikor is a tudósító igen nagy hibát követett el, mert tudatlanságból épen azon érdemes és buzgó hivatalos egyéne­ket, kik ritka ügyességük által igen hamar kéz­re kerítették a gonosztevőket, nevezték volt, név szerint Dósa Károly aljárásbíró és Béla János urakat, a gonosztett elkövetőinek. Miután ezen ügyben már a 2-dik végtárgya­lás is megtartatott, s miután hiszem, hogy sokan vannak, kik ezen ügyről vagy igen keveset, vagy épen semmit sem tudnak, elszántam magamat az esetet a maga tiszta valóságában a tisztelt szer­kesztő úrral közölni. Az elmúlt 1875-dik évi augusztus 21-dikén végtárgyalás tartatott, a­mikor is törvényszékünk jeles k. ügyésze Horváth Simon ur elő terjeszti az általa szerkezett, következő tartalmú Vádiratot: Az 1875-dik év február hava 16 dikán fel­vett szemle és bonczjegyzőkönyv, s erre alapított szakértői vélemény által a b. pr. 262 és 263 § szerint be van bizonyítva, hogy az erdő véd Zujakovszky fejére kapott több feltétlen halá­los ütés következtében erőszakos halállal múlt ki Ezen büntetésre méltó cselekmény, tekintet­tel arra, hogy megölési szándékkal követtetett el, még pedig a végett, hogy nevezett erdővéd ma­gánál hordott pénzkészlete raboltassék el, a b. tk 134 §-ban kerül irt, ugyanott a 135 §-nak 2-dik pontjában minősült rablógyilkosság bűn­tettét képezi. Sevigné asszony egyik barátja volt Corbinelli a tudós is, ki már 80 éves volt, midőn a „Temple“ - ba Vendome herczeg és barátjai „a libertine"-k, (igy neveztetnek, mert szabadon gondolkod­tak a kormányról, vallásról) meghívták híres­­ebédjeikére, hol a királyról is igen szabadon nyilatkoztak. Ezt a király megtudta, szeretett volna a történtekről biztos tudomást szerezni, de minthogy becsülettudó emberektől ezt nem remél­hető, elküldték az öreg Corbinellihez a rendőfönö­köt, ez kérdi tőle: „Hol volt“? „Nem emlék­ezem!“ „Kivel ebédelt*? „Nem emlékszem*! „Hogy ne emlékeznék egy olyan ember, mint ön, azon szellemes emberekre, kikkel beszélgetett ?“ „Uram — felesé Corbinelli — midőn az ember egy olyan ember előtt van, mint én, elfelejtem, hogy olyan ember vagyok, a­milyen én vagyok.* Természetes, hogy többé nem kérdezték. Sevigné levelei a század szemléjét képezik, története ez, anekdotákba feldarabolva. Lássuk, hogy ítélte meg némely kortársát. Corneilet több­re becsülte, mint Racinet. „Éljen a mi öreg Corneilleünk, mondá, ő egyedül mutatja meg ne­künk, milyen a hősiesség.“ Igen, mert Sevigné a régibb irói nemzedékhez tartozik, melyből való Moliére, Corneille, ezekben több gall szellem van, míg Racine, Boileau, Bossuet mesterkéltebbek és nagyon is szabályosak. XIV. Lajost is az ő józan és szilárd értel­mével ítéli meg. Ő összeköttetésben volt a Fronde­al és barátaihoz hű maradt. Midőn leirja a bretagnei rendek gyűlését, kik, miután megsza­vazták az adót, szétmentek: „Éljen a király!“ ki­áltással, Mme Sevigné ezt irja: „Átharsogtuk az utczát „Éljen a királyi* kiáltással és a gyöngéd­ség elragadtatásában voltunk annak tudatában, hogy ő felsége kegyeskedett elfogadni pénzünket.* Ez gúny. Mikor pedig Foquet-val szigorral bán­tak el, „kemény és aljas* boszúnak tartja azt és hozzá teszi „sokat lehetne írni e tárgyról, de le­hetetlen levélben.“ Midőn pedig XIV. Lajos ha­ragjában számba sem vette az udvaronczokat kik előtte hajlongtak, ezt mondá: „Már fel nem­elt­­nek, és nem néznek senkire“ — határozottan a királyról van értve. Levelei telvék anekdotákkal melyeket sok szellemmel beszél el, mig sok he­lyen a felségest éri el leírása. Vádlott Gyoru Györgye a. b. pr. k. 134. §­­hoz képest beismerte, hogy ő 1674 ik év­e­ sze­­rinti karácson böjtjében össze­beszélt és megegye­zett NI. Runki Popu Petru, Kretsonyeszku Rusze­­liu, Muntyán Petru, Szohodoli Fenesku Petru és Ádámmal, hogy Nagy-Sink községében lakó Zuja­kovszky Manó m. k. erdővédet saját lakásán öl­jék meg ék rabolják ki. Összejövetel helyéül a szohodoli határban fekvő „Prislopu“ nevű hely jelentetett ki, azon czélból, hogy legottan az összebeszélés napját kö­vető nap estvéjén Szohodol községbeli czimborá­­jukkal találkozva, induljanak el a Zujakovszki meggyilkolása és kirablása végett. Gyory Györgye a felnevezett 5 czimborájával együtt a kijelölt időben és helyen megjelenve, botokkal felfegyverkez­ve elmentek a Zujakovszky zárva talált kapujáig, s miután észrevették, hogy a községben fel- s alá még emberek járkálnak, szándékuk kivitelét ked­vezőbb alkalomra halasztották. Az 1875-ik év január havában Gyory Györ­gye Lelesz községbeli Karaba nevű lakossal két izben abba egyeztek meg, hogy mindketten né­hány czimborát még maguk mellé szerezvén, jelen­jenek meg bizonyos időben szintén a „Prislopu“ nevű helyen, hogy azután onnan együtt induljanak el feltett rablógyilkosságuk végrehajtására. Tervük azonban hol az egyik, hol a másik meg nem je­lenése miatt mindkét ízben meghiúsult. Míg végre az 1876 ik év február hava 11-én törökbuzát őrlendő, Gyoru Györgye a malomba menve, ottan Tyikula Áron és Tyikula Isajával ta­lálkozva, Gyoru Györgye indítványa folytán, mind­hárman megegyeztek abba, hogy Zujakovszkyt biz­tos kirabolhatása végett öljék meg. Bűnös szándékuk kivitele végett abban álla­podtak meg, hogy miután Gyory Györgye tudo­mással bírt arról, hogy nevezett erdővéd Nagy Rönkről Cserbélre ment, tudakozzák meg erdő­kerülő Petris Petrától, mikor jön vissza ? mit megtudva, mindhárman, hogy feltűnő ne le­gyen, egyenként távoztak el a malomból, s még az­nap délután egy óra tájban érkez­tek a Cserbelről Nagy Bunkra vezető út mellett eső „L a k o s z t i 8“ nevű mély árokhoz, melybe Gyora Györgye és Tyikula Áron behúzódva, lesbe álltak, míg harmadik társuk Tyikula Isaja közös egyetértéssel megállapított terv szerint a jelzett érokhoz közel levő hegycsúcsra vonulva, a bűn­tett végrehajtása alatt ne­talán felmerülhető ve­szélyről közvetlen tetteseket értesítendő, őrt állott. Rövid ottan várakozás után, midőn a Cserbei­z­ről Nagy Bunkra vissza­jövő Rujakovszki, a lesbe álló vádlottak közelébe érkezett, Gyory Györgye mintha mellette elhaladni akarna, kö­szönt nekie, s mikor az erdővéd a köszöntést vi­szonozta, a kezében levő botjával oly ütést ejtett a fejére, hogy botja eltörött, mire Tyikula Áron is a kezében levő fejszével egyet a fejére ütött, de a szerencsétlen erre sem esett el, hanem a kezé­be lévő pálczával Gyoru Györgye folytonos ütései elöl magát védve, de azokat nem viszonozva, ad­dig hátrált, a­mig a mély árokba esett, hová Gyoru Györgye őt követve, a kezében lévő botdarabbal ütlegelte. Az árok szélén megállott Tyikula látva, hogy Gyoru a kezében lévő bottal meg nem ölheti, a nála lévő fejszét bedobta az árokba, mit azon­ban nem Gyoru, hanem Zujakovszki ragadott meg önvédelmére, melyet Gyoru, hogy kezéből kicsavarhasson, a gyüszüjében lévő késsel az erdő­véd fejébe és karjába több szúrást ejtett, mire a már erejében gyengült szerencsétlentől a fejszét elragadta Ezen tusakodás alatt Tyikula Áron is az árokba leereszkedett, Zujakovszki mindkettőt nevén szólitva, kérte őket, hogy ne üssék többé, lát­va azonban, hogy vérengező gyilkosai kegyetlen­ségeiket tovább folytatják, kérte őket, hogy bár azt engedjék meg, hogy imádkozva keresztet vet­hessen, mit engedve, rövid ima és keresztvetés után Gyory Györgye, a kezében levő fejsze fokával, a még térden álló Zujakovszkinak balfelőli vak­szem csontját tökéletesen beütötte, s miután még a fejsze élével néhány ütést alkalmazott fejére, Tyikula vette át a fejszét, s ő is több ütéseket alkalmazott annak élével a fejére. Ezután mind a ketten meggyőződve arról, hogy Zujakovski meg van halva, Tyikula Áron a zsebeit kimotozta s a bennök talált 400 forint pénzt, egy bicskát és egy ezüst órát magá­hoz véve, a hullához közel felosztották az er­dőben. Ezek alapján, tekintve, hogy Gyoru Györgye, Tyikula Áron és Isaja a fenn elősorolt tény­körül­ményeket a b. pr. 264 ik §-hoz képest körülmé­nyesen és határozottan beismerték a vizsgálat rendén. Gyory Györgyöt és Tyikula Áront a b. t. könyv 134 §-ban körül irt a 135 §-nak 2-ik pontjában minősült, és ugyan a 136 §. értelmé­ben kötél általi halállal büntetendő rablógyilkos-­ság bűntettért közvetlen tetteseket, Tyikula Zsaiát pedig jelzett bűntettben a b. t. k. 136-ik § sze­rént büntetendő bűntársaságért a k. t. k. 5. § ér­telmében a tekintetes k. törvényszék előtt bevá­dolva, kérem ellenük a szóbeli végtárgyalást ki­tűzni. A vádirat előadása után a végtárgyalás megtartatott, a­mikor is Gyory Györgye és Tyi­kula Áron vádlottak töredelmes, Tyikula I saját pe­reik­nek beszerezhetéséig a büntetés kimérésére heti pete­szék-állományához hasonlóan szék-szem­csékkel bővelkedik. A későbbi elkülönzések a,ái kisebb hatáskörök között mozognak és csak gyen­­gébb fokú ismétlődései azon folyamatoknak, a° me­lyek az élet első ébredésekor oly nagy ménben megindultak. 6.) Az ébrényi sejtek bioplazmiája , szöveti elkülönzésével vegyi átalakulások es­nek végbe, a­melyek egymástól annál eltérőbb sa­­játságú vegyületeket szülnek, minél inkább en'' rek az illető szöveteknek morphologiai é­s az eredeti bioplasmától. így látjuk, hogy a termékenyítés okozta fej­lődési folyamatok megindulásával az előbbi egy­séges életgócz (oszlási szaporodás által) számos életgóczra szakad, hogy az előbb egységes állo­mányból lassanként oly állományok erednek, a­me­lyeket sem phyologiai, sem histológiai szempont­ból egységeseknek már nem lehet jellegezni, s a­mely különböző testállományok a különböző rész­letes életszerep szerint különböző működések vég­rehajtására szolgálnak. Annyi el van már döntve, hogy valamely szervezet annál többféle működést vihet véghez, minél többféle szöveti szerkezete van, a­miért is összetettebb szöveti szerkezetről összetettebb és bonyolultabb életsajátságokra lehet következtetni; egy egységes bioplasma tömegű amoebáról — ha nem is volt alkalmasabb annak élettörténetével részletesen megismerkednünk — első pillanatra elmondhatjuk, hogy annak érettsége egyszerűbb jellegű, mint egy összetettebb szövet­­szerkezetű féregé, rovaré, puhányé vagy gerincze­­sé. Azonban az a kérdés, valjon mi szorosabb ösz­­szefüggés létez a szöveti szerkezet és az illető életműködés között,­­ még ezután lesz megol­dandó, valamint még megoldandó lesz az,hogy mi adja a peteszék bioplasmájának azt az erőt, a­melynél fogva az mindig a szülő állat fajához ha­sonló szöveti szerkezettel bíró új lénynek a kép­zésére szolgál. A fajkeletkezés kérdése a szorosabb érte­­telemben vett fejlődéstan fóruma elé tartozik. Darwin­nak abbeli nézete mellett, hogy az anyaállatok faji sajátságai az ivartermékekbe — mintegy összevontan — átmennek, hová tovább tárgyias érveket leszünk képesek felhozni. Nem tévedünk, ha e tekintetben a figyelmet legalább egy iránypontra felhívjuk t. i. a peteszék bio­­plasmájában előforduló és jellegző székszemcsék­re. A peteszék midőn éretté, a termékenyítésre alkalmassá lesz, kivétel nélkül szék­szemcsékkel bővelkedik, — az oly pete, melyben a székszem­csék ki nem fejlődtek, sem megtermékenyítésre, sem új szervezet kifejlődésére nem képes. Ez egy oly mozzanat, melynek szorosabb kutatása igen fontos, már csak azért is, mert ki lehet mutatni, hogy a szék­szemcsék a jövő szervezet alapszöve­teinek fölépíthetésében tényleges részt vesznek. Ezen szempontból mi nem csatlakozhatunk, azon semmikép be nem bizonyított és csak téves prae­­misiából felállított általános nézethez, a­mely sze­rint a széklemezkék csupán csak arra valók vol­nának a pete bioplasmájában, hogy tápszerként elégettessenek. Hogy mikép táplálkozik az ébrény életének első pillanataiban, azt nem tudjuk, hogy annyit azonban szabad állítanunk, az a már kifejlett szervezetek táplálkozásához lé­nyegileg hasonlóan történt, midőn az ébrényi szer­vezet életszükségleteinek fedözésére mindenekelőtt a könnyebben elengülhető színvizegyek és zsírok és csak utolsó sorban a fehérnyék használtat­nak fel. A székszemcsék azonban, sem tisz­tán zsírok, sem pedig szénvizegyek. A szék­lemezkék vegyi vizsgálatainak eddigi eredménye azt tanúsítja, hogy öszetett vegyületek csoportjából állanak és bennök fehérnyék, fehérnye-félék leci­­thinek s. t. foglaltatnak. Azon tényből kiindulva, hogy szikemeskék a különböző állatfajoktól eredő petékben különböző physikai és vegyi sajátságok­kal bírnak, továbbá, hogy a sziklemeskéknek egy nagy része direct a szöveti szerkezet fölépítésére fordíttatik, azt a nézetet állítjuk fel, hogy a székszemcsék a petének phylogeneti­­cus alak részei gyanánt tekintendő, me­lyek az illető faj­beli állatok szöveti jellegeinek kifejlődésére használtat­nak fel. Miután a petének lényeges állománya a szik­szemcsékkel bővelkedő bioplasmában kere­sendő Harve­y-nek mondata: Omne virum ex ovo,“ amelyet Virchow Omnis cellula ex cellula“ alakjában módosított akkép­p res­­titual: „Omne virume bioplasmate.“ (Vége köv.) B­eretthető n« volt, de „ illető lelke zhlükt”' ezt pótló bizonyítványa és a katonaálk­to­­mányok, valamint vádlottaknak ezekkel öszhang­­zó vallomásaik által megállítva találtatott azon körülmény, hogy vádlottak a tett elkövetésekor a 20 éves életkort már túlhaladták. Ezen halálos ítélet a királyi táblához fel­­lebbeztetvén, onnan az életkor biztosabb megha­­tározhatására nézve kiegészítés rendeltetetett el, azon irányban, hogy vádlottak testi fejlettsége szakértő orvosok által vizsgáltassák meg, és Tyikula Áronra nézve annak szülei kérdeztes­­senek ki. A kiegészítés még azon körülményre is ter­jesztetett, hogy 1875 ik év február hava 16-án felvett bonczjegyzőkönyv, mely csak egy orvos­ által vétetett volt fel, szabályszerűen és abból kitetszőleg bizton következtet­hetőé, hogy a néhai valósággal az abban fel­sorolt sérelmek következté­be halt el? Ennek következtében folyó 1876 ik év már­­czius hava 31-én megtartatott 2-ik végtárgyaláson Dr. Balog Pál megyei főorvos és kir. törvényszéki orvos, valamint Spányik József központi megye orvos mint szakértők által bírói meggyőződésig megállapítva találtattak a felsorolt kiegészítő körülmények s e napon a k. törvényszéki elnök jogtudor Sólyom Fekete Ferencz ur, ki is a vég­tárgyalást szakismerettel párosult tapintattal vezet­te, a vele együtt székelő bírák Kendesesy Mihály és Schusnek Nándor urak által­­hozott ítélet ki­mondatott. Két első u. m. Gyory Györgye és Tyikula Áron kötél általi halálra, Tyikula Isaje pedig 16 évi súlyos börtönre lettek elítélve, a­mely ítéletben Gyoru Györgye megnyugodott, elviselhetetlennek nyilvánítván a börtön ínségeit, a más két elitélt azonban Gyoru Györgye védőjével együtt fellebbe­zést jelentett be, valamint a kit ügyész is Tyiku­la Isajára vonatkozó ítélet ellen. Védők voltak, Gyura Györgye részéről Lá­zár György, Tyikula Áron részéről Dobolyi Károly, Tyikula Isaja részéről Tóth László urak. Közli egy tárgyaláson jelen volt. A „Kolozsvári orvos-természettu­­dom­ányi társulat“ orvosi szak­­ülése, 1876 ápril 21-én. [Folytatás.] Míg az említett átalakulások következtében az u. n. sejt közti szövetek képződtek, maguk az ösvényi sejtek is nem kevésbé változnak át. A szék szemcsék v. lemezkék mindinkább eltűnnek a sejtbioplasmából és ebben sajátszerű szöveti el­­különzések kezdenek mutatkozni. Ha a bioplasma alapállományát a barázdalmi gömbökben, azaz a legfiatalabb élvényi sejtekben vizsgáljuk, nem va­gyunk képesek benne szerkezeti részleteket meg­különböztetni; a bioplasma alapállománya teljesen egynemű és meglehetősen folyékony. A­mennyiben a székszemcsék időkről időkre mozgásba estetnek, az alapállományt mozgási képességgel felruházott­nak kell tekintenünk, a­mit még az u. n. amoe­boid alakváltozásokból is kell következtetnünk. Miután pedig a székszemcséken kívül még a sejt­mag (a­mely szintén acrodbact alakváltozásokat mutat) is helyét időről időre változtatja, állítani lehet, hogy az alapállomány mozgási működése által a benne foglalt alakrészek (sejtmag és szék­szemcsék) mozgásba jőnek. Ezen mozgások neve­zetes elkülönzésekkel függnek össze, mert kissé szorgos megfigyelés mellett kerül annak a nyomá­ra lőni, hogy az előbb szerteszét szórt székszem­­csék úgyszólva mértanilag szabályos körökben, su­garakban kezdenek sorakozni, egy egy alak ily látható központ (p. a mag) vagy egy ideális köz­pont körül. A székszemcsék alig hogy igy sora­koztak, elváltozni kezdenek és pedig vagy egymás­sal csoportokká forradnak össze, midőn egyszer­­smid részletes oldásnak esnek alá és ekkép recze­­hálózattal bíró gömbökké alakulnak, vagy pedig hosszú fonalakká nőnek ki, melyek épen azon su­garas irányt követik, a­melyben a székszemcsék megelőzőleg csoportosultak volt. Sem a reczeháló­­zatos gömbök, sem pedig a fonálsugarak nem ma­radnak meg ezen átalakulási fokon. Az előbbiek később magképletekké alakulnak át, az utóbbi­ak pedig vagy prímátokat képeznek, vagy egy­mással a reczehálózattá nőnek össze és lassanként s halaványulva, az alapállom­ányban eltűnnek. Gyak­­ran azonban még sokáig lehet a szék-szemcséknek elkülönzési alakképleteit észlelni, az ideg-, izom­­edény-, mirigy, és a közállományszövetek sejtjeiben' 5­) A szék-szemcsék e kép eltűnvén, illetőleg az átalakulásoknál fölhasználtatván, a bioplasma elv­elsegeket vesz föl, a melyeket többé kevésbé az egész későbbi élettörténet alatt megtart A telmé­­szetesebb szöveti elkülönzések a bioplasmának L200 életszakába esnek, a midőn az még az ere­ V­erseny-feltételek. A kolozsvári lóversenyek sorozata Septem­ber 22-én és 24-én. Első nap: péntek, szeptember 22 én. I. Államdíj 300 db. 10 ftc. arany. Futhat minden Erdélyben ellett és felnevelt kan­­cza és mén Táv. 3216 méter. Teher 3 évesre 62 klgr., 4­4 62 klgr., 5 é. és id. 66 60 klgr., mén­re 1.60 klgrammal több 1200 frt értékű verseny nyertesére 3 klgr., két ilyen vagy egy 2500 ér­tékű verseny nyertesére 5 klgr több, de nem halmozva. Nem Erdélyben fogantatott, de anyjuk­kal behozott csikókra 150 klgr több. Magyar­­országban ellett mén, vagy kancza ivadékára 2.50 kil. — Mindkettőre 4 kil. kevesebb. Tét: 100 frt fele bánat, egy hóval a verseny előtt jelentve 25

Next