Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)
1876-06-11 / 132. szám
X. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre.................................16 ft. — tar. Félévre..................... . . . . 8 „ — „ Egy negyedre............................. 4 „ — , Egy hónapra ........................ 1 „ 50 „ 132-dik szám. Kolozsvárit, 1876. vasárnap, junius 11. POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A I y c * u m n y o m d á b a n. ILtadóblVMUl : A Iyemimi nyomda „ központi irodájában" főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: 10Uaftr hasábozott garapud sor ára, vagy annak területe 8 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön sztmutatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. .9 HUILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hirfilzérbe soronként 1 irt. KOLOZSVÁR, JUNIUS 10. Fővárosi levelek. Budapest, jun. 8-án 187C. Kedves barátom! Két napig tartott erős bar ez után végre ma egy órakor eldőlt a székely alföld sorsa, Háromszék is megmaradt egy pár beszögelő részecske hozzátoldásával eredeti épségében. Három, sőt tulajdonképen négy indítvány feküdt előttünk: egyik a közigazgatási bizottságé, mely el is fogadtatott; másik Künte Józsefé, mely Brassó vidékét Háromszékkel akarta összecsatolni s az egyesült megyék székhelyévé S.-Szent-Györgyöt tenni; a harmadik Zsedényié, ki ugyancsak egyesülést óhajtott, de Brassó székhelylyel, végre a negyedik, Simonyi Ernőé, ki Zsedényi javaslatát azzal toldotta meg, hogy Brassó mint székhely továbbra is tartsa fen királyi városi hatóságát. E tárgyban igen szép beszédeket mondottak gr. Nemes és Orbán Balázs, de azt hisszük sem az ok sem Künte indítványa, ki nem vihetők, úgy hogy a törvényhozásnak csakis a három közül lehetett választani: vagy az eredeti szerkezet mellett maradni, vagy Zsedényi indítványát elfogadni, Simonyi módosításával vagy anélkül. A megnyugtatást illetőleg kétségtelenül legjobb volt a miniszteri javaslatot elfogadni, mely mellett mind Brassó, mind Háromszék megélhetnek eddigi helyzetük szerint , de én bátorkodom azon véleményben lenni, hogy a háromszéki székhelyeknek szerintem nem eléggé indokolt féltékenysége egy nagy előhaladást gátolt meg, mely a Brassó vidékén kétségtelenül háttérbe szorított magyarságot megmenti vala s mely Brassót egy szép magyarszellemű megyének szintén magyar szellemű székvárosává tehette volna. Hasztalan itten minden bölcsesség, mert itt a számok beszélnek. Több mint 100,000 magyar, kiket épen nem lehet a misera pelleshez számítani, szemben 7000 szászszal s 30— 40,000 románnal, oly számarányt s értelmességénél és vagyonosságánál fogva is oly erőt képez, melyet lehetetlen Brassó virilistáitól félteni, mely határozottan inponálhat vala, a közszellemet illetőleg uj lendületet hoz be s magának Brassónak ép úgy előnyére vált volna, mint a magyar szellemnek és haladásnak. Képzeljük csak e vidék összes közigazgatását hazafias kezekben ; képzeljük Brassó tetemes magyarságát (9000) egy értelmes nagy részben magyar tisztviselői karral kiegészítve és támogatva, s be kell látnunk, hogy mindkét fél vesztett vola ugyan . Brassó elvesztette volna német rajongását, Háromszék pedig székely közönyöségét, de csak a haza javára. De hát jó igy is, megél mindenik megye s a szegény Hétfalusiak is megkapják majd bajaik ellen az orvosszert más után. P. Szathmáry Károly: TÁRCZA. DR. PAPP MIKLÓSTÓL. Engedjék meg lapom szives olvasói, hogy neány boldog napom történetét felelevenítsem, hadd iboroljak emlékeim között, s lelkem visszatérjen ég egyszer ama felséges tájakra, melyektől olyhezen tudtam megválni. Oly jól esik az est hüsében a pálmafák vében megpihenni, s álmodozni azokról, a kik essze elmaradtak, akiket olyan igazán szettünk ! A dalos madár ott énekel a fejem felett, a lja a pazar pompájú virág-zőnyeg apró fénylő igazai ott zizegnek körülöttem, — de nem zair egyik sem, mintha tudnák, hogy kik felől ál-UiUUUUi* De mégis, valaki meglopja az éj csöndét, halk, könnyű, bátortalan léptekkel közeledik felém, hófehér piezi gödrös karjaival átöleli gyöngéden nyakamat, s megcsókol százszor, ezerszer, azután rám mosolyog azokkal a beszédes szép fekete szemeivel, a puha kis kacsácskák végig simítják égő homlokomat, befogják szemeimet, a midőn ismét látni kezdek, akkor ott vannak mind a hárman már, hármam ölelnek, hárman csókolnak s én mámoros leszek a boldogságtól. Azt álmodom, hogy az ód piczike gyermekeim öleltek .... Aztán felébredek, és szemtől szembe áll velem a mi ravasz arczu beduin szolgánk, kezében lovam kantárszára,int hogy üljek fel, —■ megyünk tovább, még messzébb azoktól, kikről álmodunk ... Mindig messzébb és messzébb ! Némelykor aztán elátkozom a mogorva tájat, melyen nem terem egyéb kőnél, az is csak azért, hogy hegy legyen belőle, melynek meredek oldalán alig van annyi sima hely, hova az én bölcs lovam letegye a lábait szépen egymás mellé. A nyeregből le lehet látni néhol nyolcvan öt mélységbe, elég egy botlás, hogy ló és lovas darabokra zúzzák magukat. Egy pillanatra megállok, lenézek a halál torkába. Az a mélység úgy hívogat, úgy csábít, elfelejtek egy perezre mindent, kéjelegni kezdek a halállal, amíg aztán a vezető észreveszen, fejcsóválva egy biztató füttyentést hallat a lovam számára, s az az okos állat megérti, elkezd óvatosan vinni odább, mind feljebb és feljebb, szikláról sziklára. Ott aztán a tetőn elbúcsúzik a nap tőlünk, vagy épen ellenkezőleg: épen felragyog, s megaranyozza a kopár szirtek gerinczeit. Ahbe felséges látvány, de hamar ki tud békíteni a kincs út sanyaruságaival ! Aztán változik egyet a táj, ott állok a Nílus partján, s belemélyed tekintetem az iszapos habok közé, úgy szeretném megkérdezni tőlük: merről jöttek, hol van a bölcsetek? A parton egész Cyprus, syeomor és pálma erdők, a pompás folyam párázatát megaranyozza a nap, a jég édes és balzsamos, s csak a délibáb hibázik belőle, — ahha megjelennének előttem az én szép hazám ismerős hegyei, a mi bűbájos rónánk, rajta a kútágas, tetején a nagy semmiségbe belebámuló gólya, azt hiszem, megtelne a két szemem édes könyvvel, s engedném, hogy játszék velem a délibáb a meddig neki tetszenék, — azt hinném, otthon vagyok. És álmaimban visszatérek a szentföldre, látom Judea hegyeit, Jordán völgyeit, s a titokteljes holttenger habhegyei messze századok csodáit regélik el nekem. És én hallgatom mint egy gyermek, szomjas lélekkel, s szivem olyan túláradt a boldogságtól, hogy szinte félek az ébredéstől ! E helyeken kóboroltam én, e helyekről akarok írni, egészen egyszerűen, úgy a mint lelkem előtt áll e tarka zsibongó kép. Nyugtassa meg magát a t. olvasó, e leírásokban nem fogok terhére lenni pedáns pontosságú históriai, geographiai vagy épen archeológiai tudóskodásokkal. Én e képeket nem az előttem járók jól ismert naplóiból, hanem szívemből merítem. Lehet, — sőt bizonyos, hogy nem valami jó ízlésre mutat, ha az ember magamagáról beszél, — de előre bevallom, hogy én ebbe a bajba nagyon sokszor bele fogok esni, mert én az események befolyása alatt éltem, jártam és keltem, szabadságomban nem korlátozott senki sem, nem erőszakoltam magamra a mások kedvéért azt, ami untatott, de nem is szalasztottam ki egy alkalmat sem, mely boldog szórakozást nyújthatott. Én mulatni s nem tudományos buvárlatokra indultam el ama messze földre, — aki többet keres e jegyzetekben a legegyszerűbb emléklapoknál, az tegye félre bátran, mert bizonyosan untatni fogom; de a ki szíves lesz figyelmével megajándékozni, a ki nem reszed végig hallgatni az én ábrándos meséimet, az nyújtsa nekem karját, s engedje, hogy vezessem. A világ minden kincséért sem kívánom, hogy elhigyje valaki azokat, amiket én mondani fogok, sőt ellenkezőleg : azt mondom, hogy a legbővebben az fog cselekedni, ki szavamon akar fogni, s elmegy személyesen azokra a helyekre, ahol én kóboroltam hónapokig. Ott aztán napnál világosabban kisülnek az én turpisságaim, — az én szegényes phantásiámtól megtisztulnak a valóság felséges képei. Ne higgjetek nekem. Én sem hittem az előttem járóknak, — ha mindent elhittem volna, talán sohasem pihentem volna meg a pyramisok árnyékában. És most, mielőtt kóborlásaim történetéhez fognék, engedje meg a szíves olvasó azt is, hogy bemutassam útitársaimat. Érdekes karavánunk volt, s azt hiszem, igen kevés embernek fog az a szerencse jutni, hogy kedvesebb társaságban élvezzen ilyen hoszszú utat. Negyedfél hónapig nem ismertük a politikát, a haragot, a viszálkodást, csak kölcsönösen becsülni, tisztelni tanultuk egymást. Huszonöt útitárs között senki sem volt, ki a másikat megsértette volna valaha. Jó kedvvel szorítottunk legelőször kezet, s igazán kényezve váltunk el. Ha valamelyikkel most évek után a véletlen összehoz, alig állom meg, hogy a nyakába ne boruljak. Mintha mindenik testvéremmé lett volna. De elmondom, hogy ismerkedtem meg velük. (Folyt, köv.) A válságos napok. Válságos napokat élünk s a keleti kérdésben legközelebb döntő fordulat várható. A fontos hírek egész sorát hozta a távirda. A berlini „Prov. Corr.“ hivatalos jelentése szerint az északi hatalmak javaslataikat egyelőre nem köztik ugyan a portával, de azért ragaszkodnak azon czélokhoz, melyeket a berlini tárgyalásokban szem előtt tartottak. E czélok elérésére a hatalmak újabb értekezleteket fognak tartani. Hol és mikor lesznek az értekezletek, azt a hivatalos közlemény nem mondja, de hozzáteszi, hogy Sándor és Vilmos császárok a jövő hetet Emsben együtt fogják tölteni. Egyúttal a császár kívánatára Bismarck herczeg is megszakítja szabadságidejét. Andrássy gróf szintén nem távozik uralkodónk oldala mellől; igen valószínű, hogy a három kanczellár ismét személyesen fog egymással találkozni, vagy pedig Angliának régi terve, hogy európai konferentia tartassák, fog elfogadtatni. Egyelőre azonban valószínűbbnek látszik az, hogy az északi hatalmak vezérállamférfiai egymás között fognak egyetértést létesíteni. Másrészt a „Times“ azon nagyfontosságu hírt hozza, hogy a török kormány ismételve amnestiát adott a lázadóknak s kész nekik hat heti fegyverszünetet is engedélyezni,de természetesen nem úgy, mint a berlini emlékirat kívánta, mely tudvalevőleg azt ajánlotta, hogy a török sereg Slerczegovina hat városába vonuljon vissza. A porta jelen ajánlatában fentartja magának a hadsereggel való szabad rendelkezést s Niksicset is el akarja látni élelemmel. A nagyvezíre tervét már közölte az angol és franczia kormányokkal s most a lázadóktól függ, el akarják-e fogadni, vagy nem a konstantinápolyi kormány méltányos és békülékeny kívánságait. Azon híreket is megcáfolták, mit ha a török kormány kebelében az új alkotmányra nézve lényeges nézetkülönbség mutatkoznék Ellenkezőleg azt jelentik, hogy a kormány összes tagjai igen szabadelvű alkotmánytervezetben egyeztek meg. Egyebekben a lapok főleg Abdul-Aziz halálával foglalkoznak. Azt kutatják: öngyilkosság vagy gyilkosság forog e fenn, s a franczia politikai körökben csaknem általánosan gyilkosságnak tartják azt. A „Mon. Un.“, melynek Decares herczeggel összeköttetései vannak, nyíltan kimondja, hogy az exszultánt „agyonszúrták.“ A lapok kiemelik, hogy Abdul-Aziz az új szultánnak már három nappal ezelőtt az írta, hogy egész visszavonultan akarja életét befejezni ; hangsúlyozzák továbbá, hogy keleten öngyilkosság fölötte ritkán fordul elő, s hogy Abdul-Aziz sokkal gyámoltalanabb ember volt, semhogy öngyilkossá tudott volna lenni. Különben ezt a kérdést talán örökre sűrű homály fogja borítani. Annyi tény, hogy Murád kormánya a gyilkosság gyanúját minden áron elhárítani igyekszik magáról. Az angol orosz viszonyokról a lapok még mindig olyan közleményeket hoznak, melyek a két kormány törekvései közt határozott ellentétre mutatnak, így például az elég megbízható „Moniteur Un“ ezeket írja: „Az ellentét, mely az orosz és angol politika közt létrejött, ma úgy látszik állandóvá kezd válni. Egyrészt azt mondják, hogy a szerbek azon jellemző magatartásukban, melyet a portával szemben elfoglaltak, orosz részről újabban bátorítást nyertek, másrészt bizonyos, hogy az angol kormány a herczegovinai török csapatok főparancsnokának pénzt bocsátott rendelkezésére, miközben az angol hajók a lázadóknak szánt lőszer partraszálítását megakadályozták, s egyúttal hadiszereket hoztak a törököknek.“ A „Köln. Zig“ nak Berlinből kevetkezőket sürgönyöznek: „Értesült körökben azt hiszik, hogy Anglia komolyan folytatja hadikészülődéseit s ha Oroszország Konstantinápoly ellen akarna nyomulni, az angol haderőt találná útjában. A Középtengerre küldött hajók arra is ellátják legénységgel, hogy szükség esetén a Konstantinápoly előtt állomásozó török pánczélos hajóhadat csatakész állapotba hellyezzék ; minden eshetőségre kiadattak a parancsok.* Végül megemlítjük egy franczia lap azon hírét, hogy Murad szultán a császári testőrséget, mely 21 gyalog, 8 vadászzászlóaljból, 30 lovas századból s 16 ütegből áll.Herczegovinába akarja küldeni. A török hadseregnek ezen legjobb csapatai kétségkívül nagyjelentőségű változást idézhetnek elő a lázadás folyamában. Szerbia helyzete most igen sajátságos. Egyfelől azt látjuk, hogy Szerbia egész fegyverfogható népe ott áll a határokon, a kis államocska a legsúlyosabb fegyverzetet öltötte magára, más részről meg okvetlen be kell várni, hogy a hatalmak mily állást foglalnak el a legújabb eseményekkel szemben. Szerbia igen pórul járhatna a hadüzenettel, ha az izolált Oroszország nem mehetne segítségére. Risztics tehát apró fogásokhoz folyamodik. Azt akarta, hogy Milán tartson nagy szemlét a sereg felett, s f. hó 8-ára menjen egész táborkarával Zoprijába. Ez az ártatlan mulatság pár napig eltarthat, a hadipárt belenyugszik, és azután .... akad más ürügy a halogatásra, tisztul a helyzet egyik vagy másik irányban. De az ilyen fegyveres békét a kimerült Szerbia nem fogja soká elbírni; ha Oroszország pár nap alatt nem mond döntő szót, Szerbia beleugrik az örvénybe, mely aztán igen végzetes lehet ránézve. Kolozsvár határának csapásai. Alólkottak, felszólittatván hatóságilag azon kártékony állatok meghatározására és természetük megismertetésére, melyek városunk határán a veg) E gazdaközönségünket szerfölött érdeklő jelentést az „Érd. Gazdá“-ból veszszülk át. A világ vége. Mult esztendőben a farsang vigalmai előtt, Hüeneburgban az a hír kelt szárnyra, hogy elsülyed a világ. Doktor Zachariás Piper Colmárból volt az első, ki e kellemetlen hírt legelsőbben elterjesztette; úgy olvasta a „Sántító Hírnökében, a „Tökéletes keresztény"-ben és ötven más naptárban. Zachariás Piper kiszámította, hogy húshagyókedd éjjelén egy üstökös fog alászállni az égből, öt millió mértföld hosszúságú farkkal, hogy farka egészen forró vízből fog állani, s ez elbobja majd a földet, leolvasztja a legmagasb hegyekről a havat, a fákat megöli, az embereket elpusztítja. Igaz, hogy egy tiszteletreméltó Popinot nevű párisi tudós később azt írta, hogy az üstökös mindenesetre el fog jönni, de farka csak könnyű párák képződése, s hogy amiatt senkinek sem