Magyar Polgár, 1879. január-június (13. évfolyam, 2-147. szám)

1879-06-11 / 132. szám

Xni. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre..................................16 frt. — Félévre.........................................8 frt. — Évnegyedre...............................4 frt. — Egy hóra....................................1 frt 50. 132-dik szám. Kolozsvárit, szerda,1879. junius 11. MAGYAR POLGAR P­OLITIKAI NAPILAP. HIRDETÉSI DIJAK : Ota.er hutbolott girmondxor, va gy teralMAn.k in a kr. „ v "»BV HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK. MlndM hirdeti. aUa 10 kr. bilj^flUrtik kfilOn illojtutik. miiTTÉR: Boronként, twt uutk holy. 85 kr. RECLAMOK: ___________ Hichknagbin »őrönként 1 frt._______________ A .Miflyur Polgár“ tfrti •■énuimnk in T kr. NtrWoUI bokOIKM klxlemiky.il m Urth­atatk, llnwrnUta kékből |ktt káraMtatiM Imiik .mi tngnKtatnik »I. Hiukálatlan kéziratok kin aktinak rlikxa. (b.Tá­k lkj­­kkkUkml rátáit illető kh­alamánytk Intáamáák.) KIADÓ­HIVATAL: * Ly*kkuky.Ták központi Iroká­likaa, lőtér gr. Tiláfcr Dietol-tir­­hvra ka atáámiáal pának, Iilidatának, nyilttirl­ealkkak iBl­aandAk.) SZERKESZTŐSÉGI HIÓDA : ■ LgbMia-afáaáéháa KOLOZSVÁRJÚNIUS 10. A nemes Francziaország. Francziaország szive : Páris jun. 7-én fényes fölemelő Ünnepet ült, a rokon­­szenv ünnepét a magyar nemzet iránt. A franczia dalszínház homlokzatán ott lengett a magyar lobogó, országos tekintélyek mellére tűzve a magyar tri­color, s az irodalom vezérférfiai mellett a művészvilág elsőrangú csillagai buzgol­­kodtak ama nagyszerű tüntetés létreho­zásában, melynek jövedelme Szegednek, lelkesedése Magyarországnak volt szánva. A világváros legelőkelőbb közönsége törte meg zsúfolásig az opera óriási épü­letét; ott volt Paris szine-java, a politi­ka, irodalom, művészet kitűnőségei, a születési és pénz-aristokratia; olyan so­rozata a nagy neveknek, olyan közönség, minőt csak a világ első nemzete tud fel­mutatni. És ezek szivében e napon mind visz­­hangzott a „vive l’Hongrie !“ ; mindnyá­juknak volt egy szívdobbanásuk, egy gondolatuk a magyar nemzetért, s egyet­len estén negyedmillió frankot áldoztak a bennünket ért csapás enyhítésére. Mikor Francziaországot balsors súj­totta, mi is elvittük neki rokonszenvün­­ket és fiilléreinket; a­mint örvendettünk remélhető sikerein, úgy osztottuk meg részvéttel bánatát. Francziaország most megragadta az alkalmat, hogy viszonozza a magyar jó­érzelmeket. És viszonozza úgy, a­mint az Francziaországtól várható volt: nagy­lelkűen, pazarul, é­s a mi reánk néz­­ve pénznél többet ér , igaz testvéries sze­xtettel. Francziaország iránt nemzetünk min­denkor a legbensőbb rokonszenvet érez­te. Inkább vonzódunk hozzá, mint Kár­­ely néphez . Francziaország szívverése elhat mihazánk is, s mozgalmai minden­ben a legmélyebb érdeklődést, viszhan­­got keltik nálunk. Elfogadjuk culturá­­át, nemcsak azért, mert kénytelenek va­nnk vele,­­ de azért, mert ez az, m­ely gondolkozásmódunkkal, kívánságain­ál leginkább megegyezik. Szeretjük, csp­­áljuk, lelkesedünk érette , és most, mi­­nden ez a nagy nemzet eljött hozzánk, s elhozta rokonszenvét, hálára kötelezte Ma­­garországot. Igyekezzünk méltók lenni arra a kedvező hangulatra, mely a franczia nép­es föltámadt hazánk iránt. Igyekezzünk megmutatni, hogy nem­csak bámuljuk, hanem tanulni is tudunk tőle valamit. Kezdjük megtanulni azt, miként kell egy súlyos, elvesztett háború után öt mil­liárd frankot könnyűséggel megfizetni. Ne lelkesedjünk csupán politikai esz­méiért, irodalmi, művészeti produktumai­ért, hanem tanúsítsunk első­sorban ér­deklődést és követési szándékot Fran­cziaország hatalmának legfőbb, legerő­sebb biztosítéka, a solid, tisztességes munka iránt. Nem politikai ideálok hajszolásával s a Marseillaise-zel ajkainkon bizonyít­juk be, hogy Francziaország nyomdokán akarunk járni, hanem vésővel és kala­pácsosal a műhelyben, előhaladási törekvéssel az ipar és gazdaág minden mezején. A munka tette Francziaországot a világ legelső nemzetévé. Ezt tanuljuk meg tőle, hogy meg­­győzzük, hogy nem pazarlás, midon helyet ad nekünk szívében. Éljen Francziaország! Éljen a mun­ka köztársasága ! TARCZA: Egy párbaj-történet. (Vége.) A két franczia alig győzte az álmaiko­­-t: ez az elfogulatlan föllépés, ez a gon- 88ág, lélekjelenlét egy ifjúnál ily pillanat­­?É­ midőn először indul párbajt vivni, rendk­ívü­l meglepte Daycardot és barátját, kik el- f­ogadták a sh­erryt, melyet Baker maga töl- Iptt poharukba. — Hátha ez a bor meg van mérgezve ? hirtelen Lavigne, mi alatt Baker még írókat rakott a lóra. — Megmérgezve ? oh te ostoba ! Hát *m látod, hogy ez az ember legalább is én bátor szivü, mint te, vagy én, s hogy * Gyáva módon meg akarna tőlünk szaba­­­ni, nem bizná magát kegyelmünkre a va­­gon közepette ... Lásd, most először sajná­®eg kell ölnöm egy embert s ha bizt­­osan tudnám, hogy nem ő indítványozta *z a bajt... de a többiek mind azt rapnd­­*• hogy g voit az, a ki... — John Baker épen e pillanatban tért Za s őszinte nevetéssel szólt közbe:­­ . — Igazán, nagyon örülök ennek a kis nodulásnak, a látva a szép kék eget, a fin és a felnélhető izgalmat, való­“ kedves Daycard é­s itt bizalmasan T. ház ! Minthogy három különböző el­lenjavaslat és egy határozati javaslat van beadva, nekem mint előadónak kötelességem azokra reflektálni. (Hallják.) Legelőször azon­ban kénytelen vagyok a pénzügyi bizottság­nak és nem magamnak tudományos reputa­­tiója érdekében, Helfy Ignácz képviselő úr­nak egy megjegyzést tenni, a­ki a pénzügyi bizottságnak azt merte állítani, miszerint az a combinátió, a­melyik javasoltatik, a tudo­mány és gyakorlati élet előtt ulr ő azt mon­­ta, hogy könyvtárának csak egy kis részét hozta magával , ebből akarja bebizonyítani, hogy ez állítás nem áll és könyvtárának ezen kis részéből idézte Reifeisen a rajnai előleg­egylet alapítójának egyik röpiratát, a­melyben ajánlja, hogy kísértsék meg a centralizatiót a rajnai földhitel egyletekre nézve. Ez is te­hát csak egy ajánlat, egy röpiratban s en­nél többet fel nem hozott, a tudomány előtt pedig egy röpirat még nem vehető oly tekin­télynek, hogy ne lehessen azt mondani, hogy a tudomány e tekintetben még ilyet nem is­mer. A gyakorlati élet tekintetében pedig hi­vatkozott egyetlen egy példára, a Rustical Credit Anstaltra, a­melynek ő maga három lényegesen különböző tényezőjét hozta elő : megveregette ellenfele vállát — nagyon ör­vendek, hogy akkor az a gondolatom támadt ... melynek most az ön látogatását köszön­hetem. — Oh gonosz, hát csakugyan te voltál dörmögő Daycard. Néhány perczc­el később már útban voltak mindhárman, maguk előtt hajtva a te­her alatt szinte roskadozó lovat. Hat óra volt reggel, így haladtak egész délig a Rio Sacra mentő mentében, sűrü lombos fák árnyéká­ban ; délben tanyát ütöttek s kényelmesen falatoztak. Mikor már kipihentek, Baker így szólt: — Most már kedves barátom, hozzáfo­gunk a gödör ásásához itt e kis patakosa mellett, mert ezen a helyen fogjuk egymást agyonlövöldözni. — Valahára! — szólt Daycard. Végre boszút állhatok önön is, mint a többin! — Láthatja, hogy nem mulasztottam el semmit, a­mi tervét előmozdíthatja. Rajta, ássuk a gödröt. Mindhárman kezekbe fogtak egy ásót. — Még csak arra kérem önöket, hogy pontosan kövessék utasításaimat, jegyző meg Baker s egyúttal mutatta is, mit ért e sza­vak alatt. — Minden földet, a­mit kiás­nak, dobjanak ide, ebbe a kis patakba. Előbb azonban hadd lássam, jó helyen vagyunk és a . .. párbaj területén. Ezzel térképet vont ki zsebéből és gon­dosan vizsgálgatta. — Jól van, jó helyen vagyunk, folytat­hatjuk a munkát. Meg kell vallani, hogy Lavigne és ba­rátja kissé megütköztek e különös elővigyá­­zati rendszabályokon s nem minden csodál­kozás nélkül követték az angol utasításait. — Ennyi teketória, hogy egyik ember megölhesse a másikat! Ez már fölösleges — mondá Lavigne. De a fiatal angol modora oly megnyerő volt, annyira uralkodott már felettük, hogy ellenmondás nélkül engedelmeskedtek neki. Egy órai munka után, midőn Daycard és Lavigne már derékig álltak a gödörben, Baker a patakhoz ment és nagy földgörön­gyökkel elzárta a vizet, mely folyása közben elmosta a gödörből kihányt homokot. Aztán visszatért társaihoz és szó nélkül folytatta a munkát. — Csak bátorság, mondá aztán moso­lyogva, már nem sokára elérjük a szabálysze­rű mélységet. — Hát van itt valami rendőr,a­ki még erre is felügyel ? kérdó Lavigne egészen naiv hangon. — Meghiszem azt ! Szükséges, hogy a­ki ez éjjel itt a gödörben fog pihenni, jó mé­lyen legyen eltemetve, nehogy a holttest rothadása veszedelmes betegségeket okoz­zon és főleg, hogy a vadállatokat ide ne­ csalja. A két franczia fölegyenesedett, mintha pihenni akarna, de tulajdonképen, hogy vizs­gázassa az angol arczát, váljon komolyan be szólt. Néhány perc­c­el később Baker ismét­­ megszólalt és majdnem ünnepélyes kifejezés­­sel mondá: — Elég ! Munkánk be van fejezve. Aztán kiugrott a gödörből s szinte nyugtalanul sietett másodszor a patakcsa fe­lé s itt ama kis gáthoz, melyet előbb a viz folyása ellene emelt. Gondosan szétszedte a földet s egy kis nyilást engedett a víznek, mely a gát fölött összegyűlt volt; lehajolva leste, m­ig a viz egészen lefolyt s előbbi helye szárazon ma­radt. — Ekkor a nedves homokból felkap­va egy marokkal, ezt gondosan vizsgálgatá. Hirtelen hangos örömkiáltás tört ki belőle s szinte magán kívül kiáltozá: — Barátim, kedves barátim, arany, arany ! A mi aranyunk, mind a mienk! Néz­zétek! A két franczia meglepetve bámult s azt hitte, hogy az angol megbolondult. De mégis csak oda mentek hozzá s valóban, — csakugyan arany volt az, a mi ott csillogott a homokban. A tiszta, tömör aranyszeme­­csek ott hevertek a Baker által oly okosan elzárt patakcsa homoktalaján ; egész kincs volt ott lábaiknál, csak föl kellett szedniök, mert ezen egész, még úgyszólván ismeretlen vidéken teljes szűzi érintetlenségében hevert a becses fém roppant tömege. Nem kísértjük meg a három férfiú le­írhatatlan örömének vázolását, ujjongva szo­rongatták egymás kezét s Baker így szólt Daycardhoz: Én már előbb is eljöhettem volna ide, mert dr. Ermanntól magától tudtam meg, hogy e tájon aranyat fedezett fel, de vélet­len körülmények miatt nem aknázhatta ki a fölfedezett kincset. Ha indiánusokkal jövök ide, ezek kifosztottak és meggyilkoltak vol­na. Mikor önök megérkeztek, azonnal elha­tároztam e vállalatot, mert tudtam, hogy önök ép oly becsületes, mint bátor emberek... Daycard, Lavigne el akarják felejteni a vi­szályt, föl akarják-e használni a jó szeren­csét, melyet a gondviselés élénkbe küldött ; valamikor,­­ talán már néhány nap múlva mások fölfedezhetik e kincset; mondják: akar­ják-e, hogy testvéri módon megosztozzunk rajta ? Mondanunk sem kell, hogy a két fran­czia őszintén elfogadta az alkut, melyet aztán mindnyájan becsületesen meg is tar­tottak. Tizenhét évvel később, midőn az új ka­liforniai aranybányák fölfedezésének hírére az ó­világ minden részéből ide csődült a két­ségbeesett kincskeresők serege, a Baker és Daycard czégnek már három nagy telepe volt Amerikában, s üzletforgalma milliókra rúgott. Azóta Daycard és Lavigne visszatértek ha­zájukba, s az utasnak, a­ki az arcachoni, most már pompás nyaralókkal ékeskedő par­tokon végig sétál, szemébe tűnik itt egy nagy­szerű palota, melyet gyönyörű park vesz kö­rül... Itt lakik nyáronkint e kis történet hőse. Figyelmeztetésül! Lapunk m­ai szá­ma kapható a Kiadó­hi­vatalban. Ára­t Ki Hegedűs Sándor előadói zár­be­széde (a kisb. földhitelintézetéről szóló­­javaslat tárgyalá­sánál.) az egyik az, hogy nyerészkedő intézet, a má­­sik az, hogy zálogleveleivel némi prémiumot ad s a harmadik az, hogy nem tisztán elő­­leg-egyletek közvetítik a hitelüzletet jelzálog­kölcsön tekintetében is. E három tény elég­gé bizonyítja, hogy a pénzügyi bizottság ál­­llásait a képviselő úr meg nem c­áfolta. Azonban te­hát, e tekintetben nem akarok kiterjeszkedni mindazon észrevételekre, melyek itt a javasolt és csak nagy körvona­­okban vázolt intézet életképessége mellett és ellen felhozattak, mert a súlypont minden argumentátióban, mely a javaslat ellen fel­­hozatott, arra fektettetett, hogy a kölcsön úgy is drága lesz. Ezt senki kétségbe nem vonta és ha elfogadjuk is számítás alapjául a 12°/„-ot, melyet György Endre és Bujano­­vics Sándor l. képviselő urak itt bemutattak, ha ők maguk is elismerik, hogy vannak 30#/„­­os kölcsönök, mégis azt állítják, hogy így sem lehet a kisbirtokosokon segíteni, azt hiszem, relatív dolgot állítana absolute, mert az nem azt teszi, hogy a kisbirtokos azonnal lábra­­állítható, ha 120/s-os pénzt kap 300/,-os he­lyett, hanem mindenesetre jobb hitelviszo­nyok közé jut, a­mit még ily túlzott számí­tás mellett is lehet állítani, mert ha csak felét fogja fizetni a kamatlábnak, már akkor is jobb viszonyok közé jut. De különösen nagy tévedésben vannak az ellenargumentá­­lók akkor, mikor indokolásukat folytonosan a régi alapszabály-tervezetre fektetik és így György Endre t. képviselő úr elborzad attól, minő hatáskörük lesz az előlegegyleteknek melyeket húsz tag 50 kros heti betéttel ala­pit . Gaál Jenő és Lichtenstein József azt állítják hogy ezek banküzletet fognak foly­tatni, s nem méltóztatnak tekintetbe venni hogy még az eredeti alapszabály szerint is szigorú megszorításnak vannak a központi in­tézet részéről alávetve , hogy különösen a pénzügyi bizottság javaslata nagy korláto szab e tekintetben és úgy a központi inté­zet, mint az előlegegyleteknél a banküzle csak ideiglenesen heverő pénznek értékesí­tésére van bizonyos arányig korlátozva , azt hiszem, hogy ha átalában beszélünk föld­hitelintézetekről, ennyit legalább még a bank­­üzletben is meg lehet azoknak engedni, mert ha ideiglenesen heverő pénzeiket nem érté­kesíthetik kellő biztosíték és solidaritás mel­lett, akkor természetesen az egész kezelési költség visszaháramlik egész súlyával a föld­hitelre,­­ azt teszi drágábbá és így a czéltól meszszebb esünk, mint ezen expedienssel. Azonban nem szándékozom e tárgyban polemizálni, csak azon három javaslatra kell még néhány megjegyzést tennem, melyek a bizottság javaslataival szemben benyújtottak, az egyik Gaál Jenő képviselő úr javaslata, ő azt kívánja az általa benyújtott javaslat­ban mondja ki a ház határozatiig, hogy a súly fektettessék a földhitelre és a létesí­tendő intézet csak lehetőleg szűk korlátok között folytasson banküzletet. Én azt hiszem, hogy a pénzügyi bizottság által előadott észrevételek és pontozatok csaknem szóról­­szóra ugyanezt tartalmazzák. Azt hiszem te­hát, hogy a határozati javaslat ezen első részére szükség nincsen. Második részében azonban mond valami új dolgot is. Azt mond­ja ugyanis: mondja ki a ház, miszerint az előleg-egyesületek a hatóságok befolyása, el­lenőrzése alá helyeztessenek, és hogy ezek a központ által megszabandó mérvben folytat­hassanak bankárüzletet. Az utóbbi tekintetnek szintén eleget tesz a pénzügyi bizottság javaslata, sőt az alapszabálytervezet is, mert ezek az üzletkör minden ágában a központ hatásköre alá he­lyezik az előleg-egyesületeket. És hogy a központnak üzletszerű ellenőrzése sokkal biz­tosabb, mint a heterogén ügyekkel foglako­zó hatóságoké, azt, úgy hiszem, bővebben bi­zonyítani nem szükséges. Különben ezen elő­­leg-egyesületek egyszersmind a kereskedelmi törvény és a nyilvánosság ellenőrzése alá is vannak vetve. A kereskedelmi törvény 224., 225. és 226. §ai szerint az előleg egyesüle­tek tartoznak ezégüket bejegyeztetni, s nyil­vános ellenőrzés alatt állanak, a­mi pedig már maga is sokkal nagyobb biztosítékot nyújt, mint hogy­ha ezen egyesületek a más ügyekkel foglalkozó hatóságok felületes el­lenőrzése alá helyeztetnének. Ezen szempon­tokból tehát ezen határozati javaslatot a t. háznak elfogadás végett nem ajánlhatom. A másik javaslat az, melyet Lukács Béla­­. képviselő­társam nem ugyan határo­zati javaslat alakjában, hanem csak egyszerű eszmeképen terjesztett elő és ez az, hogy kísértsük meg reformálni a takarékpénztári üzletet és mozdítsuk elő a telekkönyvek ren­dezését. Ez mindenesetre nagyon czélszerű és üdvös törekvés, de bátor vagyok megje­gyezni, hogy a­mennyiben ezen kívül a kis­birtokosok hitelképessége elismertetik, mit ő maga is elismer, hogy ezen reformok mellett miért ne nyújtsunk azon kisbirtokosnak se­gélyt, a­kinek legalább telekkönyve rendben van, én azt belátni nem tudom. Azonban Lichtenstein J. képviselőtár­­s­aam felhozott még egy harmadik ideát is, és ez egy gyakorlati példára támaszkodik. Ez i­s borsodi kölcsönalap és ennek üzlete. Elisme­rem, hogy ha minden megyében lenne is,­­ kölcsönalap és lenne annak ingyen kezelési­­ is és ezt törvényhozásilag elhatározni lehet­ne, akkor könnyen lehetne a dolgon se­gíteni. De minthogy ezt törvényhozásilag elhatározni nem lehet, nem látom be, hogy mikép lehetne a kisbirtokosokon ezen az úton segíteni.­­ Lichtenstein tisztelt képviselőtársam azt mondja, hogy 500 ezer frt van, ezzel segítsen a megyéknek a kor­mány. De ha ezen 500 ezer frt meghárom­szorozható társadalmi mozgalom útján, mint itt terveztetik, úgy hiszem, ez sokkal czél­­szerűbb és sokkal kevesebb kormányi be­­avatkozzással és risk­óval jár, mint ha ellen­kezőleg járunk el. És mit mond maga Lich­tenstein képviselő úr ? Azt mondja, hogy ha elfogy ezen 500 ezer frt akkor a meglevő hypothekára bocsásson ki az állam újabb zá­logleveleket. (Zaj. Halljuk!) Azonnal befeje­zem beszédemet. Szükségesnek tartok azon­ban még némelyeket megemlíteni, mert ha egyes eszméket csak úgy egyszerűen odadob­nak, azt mondván, hogy nem ez menti meg a kisbirtokosokat, hanem az, a­mit ők javasol­nak, akkor ki kell tüntetni, hogy az nem olyan panacea, mint a­milyennek fel van tüntetve. Lichtenstein J. képviselő úr tehát akkor, midőn az ő 500 ezer forintja elfogyott, azt tanácsolja a kormánynak, hogy a már meglevő hypothekákra bocsásson ki újabb zálogleveleket és ennek segítségével segítsen a kisbirtokosokon. Emlékezem, hogy ez a Law-féle tervezetben előfordul, hogy a rész­vényeknek lettek leányai és a leányok­nak unokái. Ez is olyanforma idea, t. i. hogy a már megterhelt hypothekákra bocsássunk ki újabb zálogleveleket, és ennek segítségé­vel akarjunk segíteni a kisbirtokosokon. Én azt gondolom, hogy ez mindjárt a kezdetnek kezdetén fogna megakadni, t. i. az ily zálog­leveleknek nem fog akadni vevője. Ez az oka, a­miért én ez eszmét el nem fogadhatom, és elfogadás végett nem is ajánlom. De volt egy eszme, a­mely több helyről tetszésben részesült: Molnár György kép­viselő úré, a­mely szerint jelzálog-biztosíték mellett folyó számlára nyújtson hitelt a köz­ponti intézet és az előlegegyletek az egyes kisbirtokosoknak. Megvallom, hogy bizonyos korlátok közt ez mint egy integráns része az üzletnek, számításba vehető, de semmi esetre túlsúlyba helyezhető, mert ez mégis olyan könnyen lemondható ideiglenes hitel mely bármely váltóhitellel azonosítható és küönösen nem ajánlhatom ezt azon mód mellett, a­melyet Molnár György képviselő úr különvéleményében hangsúlyozott, t. i. ő ki akarja kerülni a váltóval való obligót, és obligóval járó nehézségeket, pedig az, a­mit ő ajánl, az összes folyószámlaadósoknak solidáris felelőssége, ez olyan eszme, a­mi nemcsak nem valósítható, hanem épen azon czélt veszélyeztetné, melyet ő elérni akar, a­mennyiben a nagy obligó miatt az illetők erre nem vállalkoznának, és így meghiúsulna azon czél, melyet Molnár képviselő úr oly jóakarattal és meglehetős gyakorlati érzékkel elérni akar. Íme, ezek azon ellenindítványok, vagy ,hogy úgy szóljak, röpke eszmék, a­melyek a javaslat ellenében felvettettek. A javaslat e helyett a társadalmi actióra fekteti a fő­­súlyt, és a kormány közvetett befolyását, egyszersmind közvetlen segélyét biztosítja. Azt hiszem, sokkal helyesebb a súlyt a társadalomra és annak ac­iójára fektetni, mert ez segítséget fog nyújtani. Ennélfogva ajánlom a t. háznak a törvényjavaslatnak elfogadását. (Helyeslés.) Az országgyűlés első ülésszakát bere­keszti­ királyi leirat f. hó 14-én szombaton fog kihirdettetni a törvényhozás mindkét há­zában. A II. ülésszak f. évi október 2-án nyittatik meg, s ekkor fog az új alakulás is megtörténni, t. i. az alelnökök, háznagy, jegy­zők és a bizottságok megválasztása, s ezt megelőzőleg az osztályok alakulása. Bécs, jún. 9. Gr. Szapáry, báró Kemény miniszterek és Matlekovics osztálytanácsos ma reggel másfél órán át megtekintették Bécs városa közraktárait. Az igazgató, egy városi képviselő és egy mérnök legelőzéke­­nyebben vezették körül a vendégeket elő­ször a volt gépcsarnokban és azután az újabb, nagyon czélszerű raktárakban. Tudomást szereztek szintén a tarifák, a könyvelés és a kamatok kezeléséről, szint­

Next