Magyar Polgár, 1879. január-június (13. évfolyam, 2-147. szám)

1879-04-02 / 76. szám

oly egyének alkalmazhatók, kik a magyar nyelvet tanítani képesek. Azonban az 1883. évig is a tanítói állomások betöltésénél a magyar nyelvet, tudóknak elsőbbség adandó.“ Ide Csengery Antal következő mó­dosítása fogadtatott el: „Valamint a községi iskolákra nézve az 1868. XXXVIII. t. sz. 58. és 137. §§. szigorúan végrehajtandók.“ A 3-ik bekezdés, melyet Molnár Aladár terjesztett elő, s melyet Hegedűs László módosított, következőleg hangzik : „A közoktatásügyi miniszter felhatalmaztatik, hogy oly városokban és nagyobb községek­ben, a­hol több nem magyar tannyelvű nép­iskola van, melyben az alkalmazva levő ta­nítók a magyar nyelvet tanítani nem képe­sek, államköltségen alkalmazhat a különféle, akár községi, akár felekezeti népiskolákban — ez utóbbiakban az illető egyházi hatóság beleegyezésével — ideiglenesen oly tanítót, ki a magyar nyelvet a kiszabott órákban ta­nítsa, mindaddig, míg az illető iskolafentar­­tóknak módjukban lesz a létező tanítói állo­mások megüresedése, vagy újabb felállítása alkalmával oly tanítót alkalmazni, ki a ma­gyar nyelvet tanítani képes.“ T r e f o r t miniszter nem fogadja el e bekezdést, mert felekezeti iskolákat nem se­gélyezhet e czélra, különben is hiányzik az alap. Hegedűs László és Irányi Dániel felszólalása után, kik e szöveget támogatják, a bizottság többsége azt mellőzi. Utólag megjegyezzük, hogy az előbbi ülésben elfogadott 2-ik c. szövege követke­zőleg állapíttatott meg: „Az 1882. év junius 30-tól fogva taní­tói ok .‘■velit senki sem nyerhet és tanítói hivata­lnki sem léphet, a ki a magyar nyelve­be­­dben és írásban annyira nem bírja,­­ a népiskolában szintén beszéd­ben é ii­­ taníthassa.1 S­zája és Szeged város érdekében a jelenlegi nagy csapás idején a legnagyobb áldozatot hozta. Ily nagyszerű és csakis előleges ajánla­tok folytán Leitich Antal polg. isk. igazgató úr indíttatva érezte magát, hogy a város elő­kelő polgárait e tárgyban értekezletre meg­hívja. Az értekezleten megjelent közönség főt. Nuszbaum Jakab elnöklete alatt a következő határozatokat hozta: 1. ) Szemben a szegedi árvízmenekült ta­nulók nyomorával az értekezlet szükségesnek, illetőleg késznek találja és declarálja magát, hogy Zsombolya közönsége ilyetén szeren­csétlen tanulókat tanulmányaik folytatásában támogasson. 2. ) Eme segélyezésre részint kerestes­senek fel az egyes jó módú, esetleg gyer­mektelen családok, részint pedig pénzadomá­nyok gyűjtessenek, hogy abból közös szállás és étkezés fogadása által bizonyos számú ta­nuló segélyeztessék. Mindennek kivitelére Austerlitz Ede ur elnöklete alatt egy bizottság alakíttatott, Lei­tich Antal ur pedig, illetőleg a tantestület megbizatott, hogy a környék közönségének községeihez felszólítást intézzen s ez által őket hasonló cselekedetek gyakorlatára ser­kentse. A bizottság ma már meg is kezdette működését s reméljük, hogy az eredmény el­ragadó lesz. A tantestület pedig felszólításait már elintézte a környékbeli 27 községhez. Ezen érdekes levelem bátor vagyok azon nemes óhajjal bezárni, vajha hazánknak több ily derék kis városa lenne, melynek népe hasonló emberbarát­' .-övezetben, a szegény tanulók felsegélyezésében résztvenni nemes kö* élességének tartaná 1 K. L. rontási levél. — „M Polgár* eredeti tudósítása. — Zsombolya, 1879. márcz. 30. Városunknak emberbaráti szeretetböl át­hatott és jótéteményeiben kifogyhatlan derék polgársága lépésről lépésre újabb tanúbizony­ságát adja a szegedi szerencsétlen menekül­tek iránti határtalan könyörületességének. Alig fejeztettek be félig a gyűjtések és adako­zások példányszerű eredménynyel, s polgár­ságunk már is kedves kötelességének tartja országunk leendő értelmi közönségét, a sze­gedi árvizmenekült szegény tanulók érdekeit felkarolni s tanulmányaik tovább folytatásá­ban támogatást nyújtani. A napokban jelent meg mi­ városunk­­nak egyik igen köztiszteletben álló derék pol­gára, Austerlitz Ede ur, s Leitich Antal polg. isk. igazgató ur előtt magát irásilag köte­lezte, hogy ő egy segély nélkül maradt sze­gény szegedi tanulónak pénzbeli segélyt fog nyújtani a még hátra levő 1878/­ tanévben. Ezen utánzásra méltó nemes tett nem ma­radt követők nélkül. Közvetlen Austerlitz úr után Schmidt Antal és Buresch Frigyes ur egy-egy gyermeknek kosztot, ruhát és szál­lást, egy szóval minden tanulhatásához szük­séges kelléket ígértek a hátralevő három hó­ra. — Végre emberi képzeletet túlhaladó ál­dozatot hozott Scherka György, elemi tano­dai igazgató úr, midőn dictára annak, hogy mint szegény elemi tanító, 11 élő gyermek­nek édesatyja, a következő szívélyes ajánla­tot tette: vagy két segély nélküli gyerme­ket vesz magához a jelen tanévre, kiknek minden szükséges kellékeiről gondoskodik, vagy ha találtatik egy olyan, ki szü­eit el­vesztette, kinek hazája a nagy világ, s atyja az ég, azt „örökbe fogadja,“ atyja és mindé­ne lesz Scherka urat ezen nemes ajánlata folytán hátra említhetjük, mint, olyant, ki ha Fazekas munka, régi magyar styl­­ben tartva, nyitott kemeneze, zöld mázas cserepekből, a díszletek rajta különböző színben és nagy öszhangzásban, a sok színt vegyíteni, úgy, hogy kirívó ne le­gyen, az a nehézség. A monumentum két lábon és egy griffen nyugszik, (szerintem a griff a másik két lábhoz képest nem elég vas­kos) a kályhától jobbra-balra ülő padka, zöld-rajzos cserepekből, úti p 1­­ m 1 — egy-egy cserepen griff, rózsákkal felvált­va. A kemeneze teteje két zöld cariaty­­don nyugszik, a cariatydok mascaron arcznak. A baloldalon a nagy szabad nyílás mellett az Árpád, Lehel, Bethlen Gábor s Wesselényi Ferencz dombor arcz­­képei. A középen a vérszerződés a hét vezérrel, bámulatosan szép kivitel­lel, minden részlet benedictinusi szorga­lommal, gyönyörűen kidolgozva; a sze­mélyek meglepő szép plastikai csoporto­­zatban. •— igazán tableaux! — A fegyverek, a ruhák szövete a legkisebb részletekig ezer színben, ezer változatban bele­égetve. Alatta egy csata­jelenet. Te­tőzetén a párkányzat — á la Lucca de la Robbia — cser levélfüzér makkokkal. Ez halvány leírása e remekműnek Egy híres olasz festő e szavakkal mutatta be egyszer magát: a­n c­h­e i o­mono pittorel — Bánffy Ádám akár a berlini congressus előtt is büszkén el­mondhatná: én is fazekas vagyok. (Folyt. köv.) A FEKETE EMBER. (Román népmonda.) Moldován Gergelytől. (Folytatás.) — Hogyan, hát a kisasszony még ezt sem tudja ? — Nemi — felelt Ilona — Megmondom tehát én, én ismerem az egész dolgot, nem egyet láttam már ilyent. Egész ceremóniával szokott e dolog járni. Mindenekelőtt szükséges, hogy az ifjú és a lány egyetértsen, mert ha nem értenek egyet, akkor nem szeretnek s nem is lehetnek bol­dogok. Ha tehát a szerelmes ifjú és lány egyetértenek, az ifjú szülei két embert kül­denek a lány szüleihez, és ezektől elkérik kezét a leánynak. Megtörténik aztán a gyű­­rűváltás napja, azután meghatározzák az es­küvő napját. Az ifjú s a leány e napra leg­szebb öltözékét veszi fel. Tisztességes ven­­dégkoszorú kíséri őket a templomba, az ol­tár elébe ... — S aztán? megetet?“ “ "4' * P‘P * * W ért i-y - “érdé ,l°“ - »­— Azért, hogy egymást soha el ne hagyják, s egymást halálukig szeressék. Ilona gondolkozott mélyen, azután is­mét kérdé: -,h át ,na, valamelyiknek a szeretők közül szülei elhaltak, mi történik akkor? „ . . 77 KlC3” bajt okoz; az ifjú maga küldi a kérőket a lány szüleihez. — S ha a leánynak nincsenek szülei ? " leányhoz küldi személyesen vagy személyesen ő maga kéri meg. Ilona ismét gondolkozott. — Hát ha nincs pap és templom egv­elyen? — kérdé Ilona, eszébe jutván hogy városban se templom, se pap nem létezik — Már nálunk mindez, faluban van templom, s a hol az van, ott pap is szokott lenni; — felesé a román leány. — Azonban ha a faluban se pap, se templom nincs, van a szomszédközségben, vagy a hetedik falu­ban, csakhogy mégis van és az ifjak felke­resik őket, mert hát mi románok az isten oltára előtt esküszünk. Ilona szeretett volna ilyen templomot, oltárt és papot látni. — Tudom azonban, folytatá a román leány, hogy például a magyar szerelmesek otthon is megesküdhetnek. — Te azt mondod, mondá Ilona külö­nös kíváncsisággal, e kérdést minden oldalról meg akarván világítani, hogy te nem lehettél azé, a kit szerettél, és miért nem lehet azé a leány, a kit szeret. — Jaj kisasszony, felesé a leány, annak épen száz oka van; mert hát ilyenkor meg­indulnak a rosz nyelvek s megrontják az if­jút, vagy megbabonázzák, hogy mást szeres­sen, a szülők a leányt nem adják az ifjúnak, vagy az ifjú szülei vetnek gátat, meghal idő­közben egyik vagy másik s az a legborzasz­tóbb, a román leány szeméből sürü könycsep­­pek folytak végig szép arczán. — A te szerelmesed talán meghalt? — Meghalt egy péntek napon, megöl­ték, os most is látom a ketté hasított szép főt... Ő volt a legszebb legény a faluban, — sírtam hatvan napig utána, gyászoltam őt; nincs olyan legény, mint ő volt. Mária zokogni kezdett, iszonyú fájdal­mat érezhetett. Ilona nem akarta tovább kérdéseivel megfátni a szép román leányt, — elhallgatott. Ő is szenvedett. Annyi kérdés felől jött tisz­­nehány percz alatt s azon meg­­győződésre is jutott, hogy a szeretet Bök akadálylyal jár. xii ,.i Gut azt mí­r tudta, hogy ő szeret, a nélkül, hogy tudná kit, hogy tudoá hol van, a kit ő szeret. De vajjon létezik-e az, a kit ő szeret? Vajjon, nem képzelődött e, midőn alakot lá­tott a villám fényénél ? Még ez is eszébe ju­tott Ilonának; a házfallangok azonban sze­­relmessének létezését kétségen kívül he­lyezte. Hona, Mária iránt, e percztől fogva kü­lönös vonzalommal viseltetett, s e vonzalom természetes okkal birt. Ilona tudott maga körül egy lelket, a­ki hasonló szenvedést élt keresztül. A kertben gyakran ültek egymás mel­­lett s Ilona elmondotta neki bánatát; elbe­szélte történetét, szenvedéseit. — Ne gyötörd magad úrnőm, szól Má­ria, ha ifjad szeret visszajő, boldog leszel ha nem szeret, úgy sem lennél vele boldog ’so­ha, ha visszajönne is. Ha nem szeret?! Ez a gondolat Ilonát nagyon bántotta. Mintha csak egy tőrt forgattak volna meg szivében.­­ — Ha nem szeret?! — mondá fájdal­masan — mit keresett akkor itt? Miért za­varta fel nyugalmamat? S Ilona kebelében napról-napra meg­­erősodott a hit, hogy a­kit ő szeret, az sze­relmét nem viszonozza, mert azóta újra föl­kereste volna. J Ilona nagyon szenvedett. Mária egyre vigasztalta — reménytele- Mtj»"toc8e kérd»'"és a '««»zsslísníl fo­­­nyét. Iparkodott megtudni az ifjú kinézését h06? * Wd ssrss-"& ■*!" írnom óhajtja látni és meghal utána. Hanának tetszett az eszme, mond meg nekihÍradá­s ker­esd fel és halok érte. Ú­gy szeretem, hogy meg' ! És Mária kikutatta az egész vidéket de az ifjút nem találta fel sehol. Szeptemberi éj volt. A várban mindenki aludt már, csak Ile­­na és Mária voltak ébren. Éjfél felé járhatott az idő. Mária külön czellában lakott, virrs­­zott saját és úrnője bánatával a mécs vil­­­gánál. A leány annyira el volt foglalva a ket­tős fájdalommal, hogy nem hallotta a czell ajtajának nyikorgását. Egy ifjú állt előtte. . A leány megrémült és sikoltani volt — Mária ! — szólt az ifjú — én vagyok ellenség, életedre törni nem jött«“' eredj, mond meg ur nődnek, hogy utoljára é­temben látni akarom még egyszer. Az ifjú sóhajtott. . . — És ki vagy te, a ki előtt a vár»** zárai nem képeznek akadályt, hogy jöttél ki mi végre? kérdező rémülten Mária. — Úrnődet szeretem, s a szere,. akadályokat nem ismer; szeretem urnőoz," — folytatá az ifjú — ne kérdezz tovább, ben megfeleltem mindenért. Mária gondolkozni kezdett. ^ — Jól van uram, — ülj ide le,"Ijm« r­a egy székre mutatott; elmegyek urá­hez, megmondom, hogy várod; légy tu sen, mert úrnőm jönni fog, azonnal ^ Mária, a kit annyit keresett, lőtt, hogy ne tudósította volna erről . A leány lassan kinyitó czellája J ^ 8 kiosont. Hosszú, sötét folyosókon ne mint a macska, hogy emberi lény , 8 nr te­vegye. Egy ajtóhoz ért, mely nagy *0 hí­rembe nyillott. Setét volt, hogy u-U“^xuozv* ta. A hely iránt azonban kellően táj volt. T*pU' Onnan egy kis szobába nyitót - 0 ftZ gatózott a falon; kulcsokra akadt, 1 ^ egész csomagot s ép oly óvatosan be ga után minden ajtót, a folyosóra ért­­(Folyt. köv.) Levelezés Szász-Régen, márcz. 30. 1879. A szegedi vésznapok eseményei e vidé­ken is megrenditőleg hatnak a közérzületre. A csapás a mily nagy — oly óriási a rész­vét, mely mellette nyilvánul. A földönfutók kiáltásait meghallotta Europa, meghallotta az emberiség, meghallották derék szász atyánk­fiái is — a gyűjtések mindenfelé folyamatban vannak. Az itt működő német színtársulat folyó hó 27-én e czélra zsúfolt teremben hozta színre „A párisi naplopó” czimü régi jeles vígjátékot.— Kessler Gyula igazgató a mily kitűnő színész — oly páratlan ügyesség­gel szervezte és vezeti 12 tagból álló szín­társulatát. Apróbb operettek s­­ felvonásos vígjátékok képezik nagyobbrészt a műsoro­zatot; szerepeiket betanulva, előadásuk élénk folyékony—ezáltal a legteljesebb hatást idé­zik elő s jól kiérdemelt pártolásban része­sülnek. Visszatérve a romboló árvíz pusztítá­saira — bármi megrenditők azok — anyagi veszteségek lévén, mint ilyenek szerintünk nem kipótolhatlanok — nagyobb csapásnak tartjuk mi társadalmunkra nézve a már va­­lahára a sajtó és állam által üldözőbe vett uzsorásokat, a­kik mint az égőtűz emész­tik fel a napszámos utolsó vánkosát egyenlőn Don Carlos aranygyapjával, s mohó kapzsi­sággal vetkőztetik le a kiskorú egyetlen fiút, az észbe vegyült családapával. Hogy a különböző nemzetek minden osztályából kerülnek elé ily lelketlen ször­nyetegek — tagadhatlan ; de hogy legnagyobb részét a zsidók szolgáltatják, köztudomású dolog. Bármily nagy elismeréssel óhajtunk szólani e nemzet­ől, mely úgy a tudomány, mint a művészet terén a művelődés történel­mét nagyban gazdagítá, melynek kebléből emel­kedik ki: Mózes, Maimonidás, Spinoza, Men­delssohn , több más h­alhatatlan emlékű fér­fiú kik mint egyes jelenségek dicsőn kima nyerészkedési * -­­* A" TM»°' den szorgalom látható munkanélküli vagyon szerzés az alap* volt, e nemzetnek az év­közök tekintet^v^te*e nélkül, a legr­él időtől a mai napig termeszetükke vált kere­set forrása. A fidó, uzsorával mivelteti ha­szonbéres földen­ uzsorával ossza ki gaboná­ját, uzsorával töri ki pálinkáját, s ezért a hajlamaiért a fiúkerekségén egy nemzetnél sem tudtak maguk iránt rokonszenvet kel­ten. Bizonyos erkölcstelenség bélyegét hordja magán már az a tény is, hogy legnagyobb része a megszámíltatlan sokaságu zsidóknak oly kozmopolita — kinek nincs hazája, de nem is törekedik bírni. Keresztül húzódnak a nagy világon a mai napság úgy, mint a legrégibb időkben — Sacherezésekről már Cicero is tesz megjegyzést „A zsidók Roma és a többi tartományokban évenként megfol­­dulva — pénzzé terhelve térnek Jerusa­lembe vissza.“­­ Ott pihenve ott tele­pedve meg, hol a legkövérebb aratásra van kilátás — méltán mondja róluk Herder: „ A zsidó nemzet oly növény — a mely kisebb nagyobb mértékből Európa minden államai­ból szív nedvet magába“ — az­az kezébe keríti a pénzt— s elnyeli a munka gyümöl­csét. Igaz — alkotmányos országban szabad üzlet virágzik — de hogy mit nevez a zsidó üzletnek, a többek közt megemlítésre mél­tónak tartjuk a következőt: Midőn a divat a nők­iúaság/H­olft- csábította hogy idegen hajdiszszel kezírjátók babotázni kecses fejei­ket — a zsidó leleményességnek uj üzletág nyílott — felkerekedve, a vidék és havas tá­vol eső falvait legnagyobb munka idejében, midőn a férfiak távol voltak, össze kodorogva — 20 kros piros pamut kendőkért megko­­paszták a nők fejeit, mint a birkákat s az­zal kereket oldottak. Az apa nem ismert le­ányára,­­ férj nejére, — vőlegény menyasz­­szonyára, — nyereségért meghasonlást, vi­szályt hagytak hátra a boldog család tűzhe­lyénél. A zsidók örvendettek — igen jó üz­letet csináltak. A szabadelvűség a zsidókérdést huma­nitás és vallási szempontból ítélte meg — mi nemzeti életkérdésnek tekintjük, hogy a hatóság szigorú ellenőrzéssel az együgyü mű­veletlen földpépet az ily furfangos üzlettől — a szorgalom és munka gyümölcsét az uzso­rától erélyesen védelmezze. Radnóti&ji­­ vést, hanem valóban tehetséget is tanúsítot­tak. — Első sorban Pongrácz Boldizsárné anya emelendő ki. Ősrén szerepében annyi drámai erőt érvényesített, mennyit ritka mű­kedvelőnél találhatni. Bá­t­osy Katalin k­b. igen fürge Évi volt s a hun szere­p egysze­rű porleány alakjába úgy bele találta magát, hogy annak sajátságait még az apróbb rész­­letekben is természetességgel tükrözte visz­sza.­­ Berkeinél Nagy Lilla k. a szemé­­lyess­é. Szerepét kitünően tudta s kedvre játszotta el. Pán ez é­s Irma k­,a. Rebeka zsidónőt túlzás nélkül egyelte többször ügyességével élénk derültséget idézve elő.­­Az üldözött honvéd őrnagyot Halasy Béla ur ábrázoló, s pedig annak daczára, hogy ez első fellépése — sikerültén; őt mind tehet­sége, mind alakja, mind hangja arra képesíti, hogy a helyben­ műkedvelők között jelenté­keny helyet foglaljon el. — E t s e n­­ o h r Ulrich ur Karikást jellemző, ezen alakban is megfelelvén a kiváló alakító képességéhez jogosan kötött reményeknek. Török Árpád úr Kereszti grófját megirigyelhette volna egyik-másik színész is finomul hangsúlyo­zott szavalata, és salom­ásan elegáns mozdula­taiért. K­á­s­z­o­n­y­i Jenő úr (Makovácz) áb­rázolása egyike volt a legjobbaknak. Taná­csos lesz neki gyakran fellépni, mert ő hi­vatva van a közönség színpadi kedvenc­évé lenni. Felemlítenünk kell még Barthos Dezső urat (Szendey), ki sima volt ma, mint kígyó, a színpadon otthonos Nagy Lajos urat, Nagy Károly, Bálintfi Pál és Teslák György urakat. A műkedvelő zenekar mulattató felvo­nás közben a közönséget és Souppé­­Tan­nenhäuser­ eljátszása után zajosan megtap­solta­tott. Ez alkalommal egy paplan is kisorsol­tatok, a jövedelem egy harmad része a jóté­kony czélra esett. Az orchestrumban mű­ködő Cserfaludi János kir. mérnök ur volt a szerencsés R­é­g­i­n­a néven a p­a­p- t­a­n­t elnyerni. —s—a, legyen is, a közönség zajos s­zatából még is biztosan kn^té8Qy.Ud­, s hogy játéka biztos, szabatos den ízében élvezhető, fiatalsá^undo,t- tni, meglepő. A publikum bizony^.0*. «»érj méltán­­y m­e8tisráz,11 e| Váradi Luiza kisamTM „Magán dalát“ énekelte el NaTM'IL Reittl« gora kisérete m­elett. A kisasszony 7 * UrW anyaggal bír érzéssel énekel, méltán H ki a közönség zajos tapsait a ki» 9 ni()! közönség kívánságára egy pár „zst8,820»! kelt, hasonló eredménynyel Pd#lt fc N a g­y 0 1 i­v­é­r ur ezúttal u .. szavalónak mutatta be magát els?». , % röszaarty „Az árvízi hajós* c’zimu ^ költeményét. Egényg, Az estélyt különben a tordai nyitotta meg és fejezte be magyar „z J ,­lko' s egy humoros „étlappal“, mely a get folytonos derültségben tartotta ere * rönk ma már minden nyilvános Unnta15 nélkülözhetlen, közönségünk szereti­kodik hozzá, megérdemli az elismertje*fi­galma és képzettsége miatt !» ’ Moldován G. tanfelügyelő „Mások, védése* czim alatt alkalmi felolvasást írt A programm lejártatása után a kötö­ség tánczra kerekedett s tartott s »a« időtöltés reggelfeléig. " “ Éjfélkor kisorsolták Kercsedi Jánosa«­rász adományát, egy torta, melyből 13 tT kr. gyűlt, elnyerte Márai Ivánka.­­ "Említésre és elismerésre méltó, hogy a kar zenekara közreműködését ingyen al lotta fel; a casino egylet pedig a termés­járó 25 tft. dijt elengedte. Vajha ez estélyeket nőegyletünk­­, tartaná több közczél előmozdítása érdekéb­ en.) Deés, márcz. 81. Tek. szerkesztő úr! A szerencsétlen alföldi vizkárosultak ja­vára a katasztrófa kitörése óta országszerte megindult gyűjtésnél Deés városa közönsége sem vonta vissza áldozatkészségét. Eddig mintegy 1000 frt gyűlt be s nagy részben már az illetékes helyre juttatott. A f. hó 25 én tartott rendkívüli me­gyei közgyűlés alkalmával alispánunk Szarvadi Pál ar indítványozta, hogy határozattal, ő mint alispán a jercett czélból a gyűjtés eré­lyes eszközlésére utasíttassék, a mi határo­zatba is ment. A helybeli állandó műkedvelői színtár­sulat derék választmánya pedig szintén a nevezett czélból 3 előadás tartását határozta el, melyek elseje tegnap tartatott meg. Ada­tott: Szigligeti „Az üldözött honvéd* czím­ű drámája telt ház előtt, a közönség minősé­gének jellemzéséül felemlítem, hogy mig a karzaton volt ir látható, a földszinten ez nem mutatkozott. Az előadás maga egybevágó, menete gördülékeny s minden tekintetben élvezetes volt, mi nagy részben az ügyes rendező, J­á­n­o­s­y Gábor urnak köszönhető. — Magok a működők pedig nemcsak a legszebb igyek- Egy állórestély. Tordu, 1879. márcz. 27. A tordai olvasó nőegylet a szegény szegediek javára, folyó hó 26 án a Casino termében .Fillérestélyt­ rendezett Ha jót kell tenni, a tordai nőegylet elő áll; a mit takar, erősen akar, saját hatáskörében fut-fá­­rad, a­míg feladatát, a czél elérése által nem teljesíti. Mielőtt az estély leírásához fognánk, legyen szabad Puhl Ignáczné é­jsága, az egylet közbecsülésben álló elnöke önzetlen buzgóságát felemlíteni, a­ki a szegedi katasz­trófa hírére elhagyta betegágyát, hogy más­nak nyomorán enyhíthessen, s létesíté a fü­­lérestélyt. A nyomorultak érdekében futott­­fáradott, valamint kezébe vesz minden ügyet, melynek czélja jótékonyság s a mások baja orvoslása. Az egylet oly nemesen gondolkozó választmánya s az egyes tagok buzgó s ön­zetlen fáradalma egyaránt biztosították az estély szellemi és anyagi sikerét. Ez egylet jótékony működése a városra nézve áldás, az est sikeréből a dicsőség egyenlő részben a működő tagokat illeti, a kik kö­zül Csongvai Domokosné ő nagysága közreműködése által valódi hazafias áldozatot hozott, beteg gyermeke ágya mellől lővén, hogy megfeleljen erkölcsi kötelességének. Az általa zongorán annyi szakértelemmel elő­adott valódi magyar zarantu népdalokat a köz­önség megtapsolta s megujrázta Közön­ségünk különben Csongvainé­k nagysága ki­tűnő játékában nem először gyönyörködött. Osztrán Irma kisasszony szintén zongorán játszta Ascher „Fanfare Militaire“ czimű művét s a kisasszony bármily szerény Városi közügyek. (Folytatás.) Én ajánlok egyet. Épen most juta esik­be Addissonnak egy jelmondata, ez: „If that I may see thee“, magyarul azt teszi szólj, hogy lássalak* de én az első szó­­ helyett ezt tenném „ Do ... s akkor ő lenne tőle: „Oh tégy, hogy lássalak.“ De most veszem észre, hogy igen lett a kitérés. Pá­ratzi! a viszontlátásig I. Vissza tehát a fásításhoz, csak is arról akartam én beszélni, nem is tudom, hogy jöt­tem bele a kitérésbe. — Az az átkozott tu­metársulás az oka mindennek. Ellenkezik ezen belvárosi fásítás: 1.) Közegészség­ügyi te­ki­nettel: azoknak, kik e várost fundidták, még tán fogalmuk s­em volt arról, hogy mek­kora befolyása van az egészségre a levegő mozgásának ; tehát főbb utczáit nyitották völgy és viz mentébe, hogy az alulról és felülni járó szél vígan lovagolhasson rajtok végig s minthogy kerített várost csináltak belölle,» főbb utczák mellékeit megrakták zuguttzákkal, s mi több, még a nap járása is csaknem bu­szába fogja. Mi lett ebből, hogy (most csak a bel­városról szólva) egy háznak sincs terinte­­tes szellőzése, fekvésök a szélvonalont ke­resztbe fek­vén és a szél mozgása az abla­kok előtt elcsapván ; — a főbb utczák bal­­során eső telkek szobáinak levegője nedrű és sivár, mert a nap nyárba is csak délpon­­ton túlhaladva éri ; tehát sem szól, sem ép kellőleg nem száríthatja; —az udvarok ml­lőzésére a szél mozgásának nincs hatása,mi­vel egyik ház sora a másik udvara elől­é­szén felfogja a légmozgást; tehát az ada­­ron bőven gyűlt m­ásmás léget nem vegyit­­heti el, és nem ragadhatja magával - tehát szellőztet a házi­asszony, az udvarról mialmával telitett lég tódul a szobákba s jó részét a szoba üregeibe rakja le . —

Next