Magyar Polgár, 1879. január-június (13. évfolyam, 2-147. szám)

1879-04-22 / 91. szám

m ill. évfolyam.­­ ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre...................................16 írt. — Félévre..........................................8 írt. — Évnegyedre................................4 írt. — Egy hóra.....................................1 írt 50. 91-dik szám. politikai napilap. POLGAR HIRDETÉSI DIJAK: Öt«»ör huiboiott g.rmnndflor, T«gy torBletdnek ir> B kr NAGY HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK Mind., blrd.14. uHn 30 kr. Ul,wll,.17k kBIOu .­.tmllUtlk HV1LTTKR: Soronként, vagy annak helye ÖPS kr HFCLAJUOK: ________________It­­haraimbftn auronképt I frt. * Polgárj' eg?«« mAnuOnak Ira V kr. KAvUlMfll beküldött közlemények nem közöltetnek, ImerellM kőiből 10tt bArmentetlen levelek nem fogadtatnek el. Hamnálatlan kéziratok nem­ adatnak vleaia. SZERKESZTŐSÉGI IRODA : (herd a lep­en.ll.ml rdudt Illető kttnUmenjekrintdnamdok.) KIADÓ-HIVATAL: A Lieenm-avemda közpenti Iroda­­éban, lőtér fr. Teleki Dennkea­bda (bora m­alóttaatéil piaiak, hirdetitek, njUHérl palkkak laééeeBddk.) KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 21. Az öröm-ünnep hete. Egy hét van szentelve a monarchiá­ban azon ünnepélyességeknek, melyekben minden nemzet és vallás hívei, minden testület és hatóság tagjai kifejezik érzel­meiket a királyi pár ezüst lakodalma al­kalmával. És szép ünnepek azok, nem annyira külső fényüknél, mint bensősé­­güknél fogva. Szépek, főleg Magyaror­szág nézve. pedig Magyarország gyászt visel, nem ölthet tehát lakodalmi öltönyt, de annál bensőbb örömet érez, hogy ér­zelmeit minden pompa nélkül tolmácsol­hatja. Ideá nézve épen a fejedelmi pár egybekelése a legfontosabb események egyike. Fontos, nemcsak a dinasztia sor­sánál, de az ország történelmének szempont­­­jánál fogva is. Mert az alattvalói köte­lesség, melyet az absolutizmus sötét kor­szaka ugyancsak kemény próbára tett ki, azon arányban erősbödött, sőt változott át nemcsak a hűséggé, de valóságos benső­­szeretté is, a­melyben megnyerte a Fel­séges asszony királyunk szivét és ez meg­szabadítván magát hűtlen tanácsadó­itól, nemcsak szivével fordult a nemzethez, de alkotmányos érzülettel és azon ki­váló, tántorithatlan fejedelmi kötelesség­érzettel is, mely őt kiválóan jellemzi és alkotmányunk oly erős támaszává, érde­keink feltétlen védőjévé tette. Az uralkodópár benső viszonyával kapcsolatban állott a nemzet viszonya is és midőn helyre állott az alkotmány ál­tal az öszhang a nemzet és uralkodója közt, érezte mindenki, hogy a családi vi­szonyok csak erősítik, szilárdítják azt, mert a nemző, ki megjelent ezelőtt 25 évvel királyunk mellett és azóta annyi jó tettel halmozá el a monarchia minden népét, oly állandó és változatlan rokon­­szenvvel viseltetett nemzetünk iránt, hogy befolyásának, szeretetének egész súlyát éreztette úgy velünk szemben, mint má­sokkal szemben, valahányszor csak Ma­gyarországról volt szó. És a királyból lett Európa legal­kotmányosabb fejedelme; dolgozik mint egy hivatalnok, cselekszik mint uralko­dó, érez mint ember és végrehajtja al­kotmányos kötelességeit, mintha felelős miniszter lenne, így aztán oly bensővé lön a nemzet és az uralkodópár között a viszony, hogy bensőbbet még képzelni sem lehet; és erről tanúbizonyságot tesz két könycsepp, az egyik, melyet Deák Ferencz holttestére hullatott a királyné, a másik melyet Szeged romjaiért ejtett a ki­rály. És a két könycsepp egy egész tör­ténet, egy syumbolura, melyből erőt ment­hettek a csüggedők és intést ellenfelneik, ellenségeink. A nemzet most ünnepli a királyi­­pár ezüst-lakodalmát, nemcsak mint év­fordulót, de mint történelmi jelentőségű napot is. Jelentőségét nem kell magya­ráznunk azok előtt, kik hazánk legújabb történetét ismerik. És ünnepli a fény, pompa nélkül. Kifejtettük volna e fényt és pompát is, bármily erőfeszítésünkbe került volna, mert ragaszkodásunk és vonzalmunknak jól esett volna, tüntető­leg nyilvánulni; de a király megvonta magától ezt az örömet is, hogy népe ne legyen kénytelen szerencsétlenségére ün­nepi ruhát ölteni és költekezésével csak egy fillért is megvonni a szűkölködőktől. Ez volt a királyi tett, ez a királyi önmegtaga­dás! De azért a nemzet érzelmeit híven fog­ják tolmácsolni: kormánya és törvényho­zása ; annyival is inkább, mert ki kell hogy pótolják érzelmeik melegségével, hálájuk közvetlenségével azt a pompát, melyet a nemzetnek megtiltott a király önzetlen­sége és népe iránti szeretete. Szavakban szegényen, de érzelmekben gazdagon, pom­pa és fény nélkül állnak Magyarország tolmácsai a király előtt, hogy a­mi fényt­­ kifejt Bécs és a monarchia másik felé­nek nemesen vetekedő lojalitása, azt pó­tolják öröm és fájdalom könyeivel és habozzanak a magyarázatban, ha vájjon a köny, mely a nemzet szemében az örömnapon ül, a hűség és szeretet öröm­­könye vagy azon fájdalomé, hogy von­zalmának hangosabb, fényesebb kifejezést adni nem tud, hogy nem tudja méltán TARCZA: A csendes évek története. Irta: JÓKAI MÓR. Azokról az évekről fogok megemlékez­ni, a miket se költő, se történetíró nem mél­­tat figyelmére, a mikről a professzorok a kat­edrából nem prelegálnak hallgatóik előtt, a ■ifikről az­sák a kandalló mellett nem me­sélnek fiaiknak. Mert a fényes, hős tettekkel teli, pánczélban és lovon járó esztendőknek akad elég történetírója, hős költője, hanem sokkal az alázatos, rongyokban és mezítláb járó esztendőkkel, a­mikben nem történik b0®mi nagy dolog, nem is örömest foglalko­­zik valaki. Kell ahoz valami undor a ragyo­­iránt, a­hogy Hugo Viktornak egy hőse a „századok legendájában“ mondja : „annyit tettam a dicsőségből, hogy vágyom már a szemétre.“ Kino a história nélküli évek szemét­­dombjáról egy batyu rongyot szedtem össze. "Mit akarok vele csinálni? Azt, a­mit a ron­gyokból szoktak : tiszta papírt — kimondat­­as igazságok számára. Mi vezetett erre az eszmére ? A legkö­­zelebb lefolyt idők politikai küzdelme. Egy eszme volt népszerű Magyarországon, egy nagymérvű háború megkezdése a keleti kérdésben. , Nem titkolom, hogy én egyátalában bé­kebarát vagyok, de különösen óhajtom a be­set az osztrák-magyar monarchia számára, tegeslegkülönösebben pedig a magyar nem­­zetnek, melynek a rendes emberi, és bölcse­leti okokon kívü­l még saját különös érde­­kei vannak, hogy legalább egy emberöltő­kön keresztül engedjen magának megpi­henést.­­ Mint a közzé tett adatok bizonyítják, a­­közelebbi hadjárat Oroszországnak kétszáz­ezer halottjába került eddigelé, azok között, tizennyolczezer csak, a­ki a téli táborozás­ban megfagyott s ha még csak halottak vol­nának, a kiket el lehet temetni; de azonkí­vül kétezerötszáz millió rubelébe, a mi meg­maradt élő adósságnak és enni kár. — Eny­­nyi halottba nekünk is került volna ily mérvű hadjárat, s a mi a pénzáldozatot illeti, ha az osztrák-magyar szállítmányosok önzetlenségét számításba vesszük, legalább annyi forintunk­ba, a­hány rubelébe az orosznak.­­ Valljuk meg az igazat, hogy nem volna irigylésre méltó helyzetük azoknak az osztrák és ma­gyar pénzügyminisztereknek, a­kik most egy kétezerötszáz milliós új teher kamataival megöregbült költségvetéssel jönnének elek­­trizálni a tisztelt házakat. Azonban hát a háború alatt, a dicsőség mámora közt, a lét és nem lét fölötti küz­delem óriási izgalmaiban se pénzzel, se vér­rel nem törődik senki. A parlam­ont, a köz­vélemény, mely béke idején a zsugori apa szerepét viszi a jól nevelt kormány ellenében, a háború idején a tékozló fiú szerepét veszi át, kezébe adja kormányának a bankóprés rúdját, s elveszettnek tartja azt a hetet, a­me­lyen a távirat nem hozott olyan hírt, hogy tízezer ember elesett valahol. A dicsőségért semmi ár sem elég magas. S ha benne volnánk a harczban, bizo­nyára én is azok közt lennék, a­kik szóval és tettel, a­kik vérük utolsó cseppjével és vagyonuk végső maradványával is diadal­ra törekszenek juttatni a zászlóra kitűzött ügyet. Háború alatt bölcsnek lenni — ha­zaárulás. Hanem a háború előtt beszélni ar­ról, a­mi a háború után következik, — ez még talán nem az. Két korszakot tekintettem keresztül, mely egy-egy, az osztrák-magyar monarchiá­ra nézve fényes eredményű nagy hadjáratra következtet. Az egyik a hét éves háború, a másik az első napóleoni hadjárat nyomában érkező kor. Értekezésem nem históriai mű, csak társadalmi irányú czélzatos elmélkedés ; azért ez össze-vissza hányt adathalmaz nem is for­mál nagyobb igényeket, mint annak a bebi­zonyítását, hogy e nagy historikus éveknek a dicsőségét az utánuk következő csendes esztendők mily szertelen nagy hanyatlással fogják fizetni ? Hogy ezt a hanyatlást felfoghatóvá te­gyem, a háborút megelőző korszaknál kell kezdenem. A szatmári békekötésre következett tar­tós békekorszak alatt Magyarországon jóllét és bőség uralkodott. Tanúskodnak erről az azon időből fen­­maradt hagyatéki összeírások és végrendele­tek, mik oly gazdagságot, pompát, és heverő pénztömeget mutatnak ki, a minőt a szom­széd Németországban lehetett csak találni. S ez a jóllét nemcsak az előkelő ne­mesi rendnél volt meg. Azon időben egy Batthyányi gróf azzal dicsekedhetett, hogy van neki ezer olyan jobbágya, a melyiknek mindegyike képes ezer forintot készpénzben lefizetni. Az arczpénzen kívül azonban még na­gyobb gazdagsága feküdt a magyar falusi gaz­dának a marhaállományban. Ez volt az ő kincstára: a mező volt a takarékpénztára. Az ökör készpénz-számba ment s reálisabb szám­tani ábra volt, mint az angol font sterling, s az indus lak­rúpia; a hazai törvény megha­tározta az ökör és arany közötti viszonyt, mert némely büntetés ökörszámba ment. A nőrabló birsága volt tiz ökör. Jó módú gaz­dák, kik fiaikat a németországi egyetemekre küldték ki theologiát tanulni, a szükséges tartáspénzt és tandíjt nem tallérokban, ha­nem göbölyökben küldték meg nekik, s ez nagyon czélszerű volt, mert ilyen négylábú pénznek, mire Augsburgba megérkezett, már ázsiója volt. Azért bátran lehetett volna ezt a „pengő pénz“ mintájára „bőgő pénz“ nevezni. Azonban a magyar épenséggel meg­fordította az elnevezést: neki a „marha“ szó volt a kedvencze, s épen az arany és ezüst ékszereit nevezte „arany és ezüst marhának.* Egy krónikás adoma legjobban meg fog­ja világítani ezt a boldog korszakot. A szatmári békekötés után Magyaror­szágnak akkori egyik legnagyobb jobbágyköz­­ségét, Hód-Mező-Vásárhelyt, Schlick osztrák tábornok kapta dotáczióba a koronától. Egy óriási nagy község harminczezer lakossal, mely akkora területtel bir, mint egy kis herczegség, a magyar alföldi rónán, mely­nek földje egy ölnyi mély televény s trágyá­­zatlanul is húsz magot ád a legszebb aczé­­los búzából. Hanem akkor még nem volt a Hód vize kiszárasztva, a Tisza és Hód minden esztendőben elárasztók a rónát, azért gabo­na­termelésre, a­miből a földesúr dézsmát szedhet, nem volt az annyira alkalmas, mint marhatenyésztésre.­­ A derék Schlick tá­bornok rájött rövid időn, hogy ez az 5 rop­pant uradalma neki semmit sem jövedelmez. Pörlekedni pedig nem szeretett a jobbágyai­val. Azt mondta nekik, hogy szívesen eladná őket negyvenezer forintért, ha találnának va­lakit, a­ki megvegye. A város elöljárói erre fölkeresték az akkor legnépszerűbb magyar grófot, Károlyi Sándort, s felszól­ták, hogy vegye meg őket Schlick tábornoktól a kínált áron. „De nekem nincs negyvenezer forin­tom!“ m­ondá a gróf. „Hát hiszen mi adjuk hozzá a grófnak a pénzt!“ mondának a kül­döttek. „De hát akkor inkább váltsátok meg magatok számára magatokat!“ — „Hogyan? hogy mi nekünk ne legyen földesurunk ? ne legyen, a ki pártunkat fogja, ha valami baj­ba jutunk? Nekünk földesur kell.“ S meg­vetették magukat a saját negyvenezer forint­jukon Károlyi Sándor gróffal. Száz év múlva a mezőváros aztán ugyanazon grófi családtól másfél millió forinttal váltotta meg magát az urbériségből. Az uj földes ur azonban rövid időn ugyanazt a tapasztalatot tette, a mit Schlick gróf , hogy az ő nagy uradalma neki semmit sem jövedelmez. Mert ajándékozni, azt sze­retett a r­é­g­i magyar , de fizetni : ez nem volt kellemetes szó előtte. Kivált rendesen, minden évben, bizonyos napon fizetni: ezt a legkeservesebb ünnepnapnak tartá, a­mi a kalendáriumban előfordul. Egyszer aztán lement hozzájuk látoga­tóba Károlyi Sándor gróf. A vásárhelyiek nagy lakomát rendeztek a tiszteletére; nem hiány­zott abból a hires vásárhelyi lencse-étek sem, melybe csak azt a részét teszik a sertésnek, a mi a §-hoz hasonlít. Az volt pedig a szo­kás, hogy asztal fölött az előkelők sorba el­­dalolták a maguk nótáját, s azt a társaság mind utánuk tartozott dalolni. Végre a grófra került a 801 : „Rend is danolja el a maga nótáját, gróf uram.* Megtette, poharat emelt, s­­zép csengő hangjával rázendité: „Minden gazda ad egy Ökröt ! Biró uram kettőt!* Utána énekelték szépen. S ez volt a kontraktus. Ha pergamenre lett volna írva, hét pecséttel ellátva, tán nem tartották vol­na meg, de a­mit egyszer utána énekeltek, annak aztán urának is álltak. Másnap ötezer tulok volt összehajtva az uj földes­ur számá­ra. Mai világban egy kerek millió ! Da hol van az a Wertheim-láda, a­mibe ezt el le­het tenni ? Arról is gondoskodtak a jó Vá­sárhelyiek. Kiszakítottak a határukból egy tízezer holdas parczellácskát az uj földesur gulyájának legelőül, azt is odaajándékozták hozzá. Jelenleg e helyen van Magyarország­nak egyik legszebb mintagazdasága. Ez volt a legmagasabb tiszteletdíj, a­mit valaha énekh­angért fizettek a világon. S hogy ezt Magyarországon fizették, bizonyítja, hogy apáink gazdagok voltak s­­ tudtak élni. (Folyt, köv.) viszonozni azon könyeket, melyeket a királyi­ pár történelmünk legújabb két nagy gyászlapjára hullatott, hogy azon ra­gyogjanak soká, örökké. Ne is iparkodjanak ezt megmagya­rázni , aligha lehet e könyek forrását szétválasztani, öröm és bánat összevegyül abban 63 együtt fejezi ki a nemzet hó­dolatát. Egyszerűen, de kitörülhetlenül ! H. S. Kolozsvár megye hódo­lati felirata. Ko­l­ozsvár m­egye hódolati felirata igen díszes kiállításban f. hó 20 án terjesztetett fel a miniszterelnök úrhoz. A felirat album alakban disznóbőrbe kötve czim­­lapján a megye czimerével és sarok arabesz­­kekkel van ellátva, belül nagyon szép kez­dőbetűkkel és a legcsinosabb kiállítással. Örömmel jegyezhetjük fel, hogy úgy a külső kiállítás, mint a leírás a helybeli ipar­nak díszére válik, ugyanis a külső kiállítás Czerny múzeuma-egyleti könyvkötő, a belső kiállítás pedig Stein J. könyvnyomdájának érdeme. A hódolati felirati szöveg •A következő: Felséges Császár és Apostoli Király 1 Felséges Császárné és Királyné 1 Legkegyelmesebb Urunk és Asszonyunk ! Kolozsvám­egye közönsége alattvalói leg­mélyebb hódolattal bátorkodik Felségtek egy­­bekeltének 25-ik évfordulója alkalmából leg­őszintébb és leghőbb szerencse kivonatát Fel­ségtek magas trónjának zsámolyához jut­tatni. E huszonöt év a világtörténetben is vál­tozást idézett elő, s ez idő alatt hazánk tör­ténete sem maradt változatlan: a homályt fény váltotta fel s az alkotmány áldást hozó melege termékenységre ébresztette az önte­vékenységet ; eszmék születtek és haltak el ez idő alatt; változott sok, változott minden, de egy nem változott: Felségtek és a felsé­ges uralkodó ház iránti rendithetlen hűsé­günk, törhetlen ragaszkodásunk és legmélyebb tiszteletünk és szeretetünk. Felségtek dicső uralkodása Szent István királyunk ékkövekben gazdag koronáját az uralkodó és nemzet közötti bizalom drága­kövével gazdagította, melynek fényénél a nemzet elfordulva a különböző országokban ismétlődött áramlatoktól, úgy a fényes palo­tákban, mint a szegényes kunyhókban biztos otthont nyújt Felségteknek s a felséges ural­kodóház tagjainak. Midőn ez alkalommal is buzgó imánk­ban kérjük a gondviselést, hogy Felségteket népeik boldogitására, az emberi élet legszél­sőbb határáig viruló egészségben tartsa meg, egyszersmind bátorkodunk Felségteket meg­kérni, hogy alattvalói hódoló tiszteletünk és legbensőbb szerencse kivánatunk e legaláza­tosabb nyilvánítását méltóztassanak kegyesen fogadni. Alattvalói legmélyebb hódolattal örö­kölvén Felségeitek legalázatosabb szolgái: Kolozsvármegye közönsége. Kolozsvármegye köztörvényhatósági bi­zottságának Kolozsvárit, 1879. évi Böjtmás­­hava 7-én tartott üléséből. Figyelmeztetésül! Lapunk mai szá­ma kapható a Stab­ó-Iii­­vata­lban­. Ára 7 kr .ev ■ VEGYESEK. BELFÖLD. Az országgyűlés legközelebb meg­nyitandó ülésszaka a kormánykörök mai in­tenciói szerint, még pünkösd előtt, mely az idén jún. 1-jére esik, be fog fejeztetni. Az ülésszak rauikaprograramjáról olvassuk a Hon­ban . Az országgyűlés legközelebbi teendője az erdőtörvényjavaslat letárgyalása, a boszniai adminisztrációra vonatkozó törvényjavaslat, Spizza bekebelezésének törvénybe iktatása, a beszállásolási törvényjavaslat lesz. Ha idő lesz, a kassa-oderbergi vasútra vonatkozó előter­jesztés is napirendre kerül, máskülönben őszre marad, a bizottsági tárgyaláson még ke­resztül nem ment közmunkatörvényével együtt. Természetes, hogy a Tiszaszabályozásra és Szegedre vonatkozó előterjesztések is előke­rülnek. A k­i­sajá­t­í­tási törvény mó­dosítása tárgyában pénteken tartott en­­queto-tanácskormány tartatott a közlekedési minisztérium helyiségében P­é­c­h­y miniszter­elnöklete alatt. Az értekezlet tárgya volt az általános kisajátítási törvény készen levő munkálata, és a Szegedre vonatkozó kisajá­títási törvény. Az illető minisztériumok, a közmunkatanács és a város képviselőinek meghallgatása után az enquete kimondta, hogy Szeged város jelenlegi helyzetének, kivételes viszonyainak tekintetbe vételével részére kü­lön kisajátítási törvény alkotandó és annak mielőbbi elkészítésével, hogy a munkálat a közlekedési minisztérium által minél előbb törvényjavaslat alakjában a ház elé terjesz­tethessék, Zádor, Záborszky és Ri­­b­á­r­y József miniszteri tanácsosok bízattak meg. Az általános kisajátítási törvény terve­zete, mely a bizottság előtt feküdt, nem fo­gadtatott el, hanem az enquéte abban álla­podott meg, hogy az 1868. LV. és LVI. tör­­vényczikk alapján az újabban tapasztalt hiá­nyok pótlásával s a czélszerűnek ismert mó­dosítások és bővítésekkel uj általános kisa­játítási törvény alkottassék. KÜLFÖLD. A szultán formánja a monar­chiánk és Törökország közt már megkötött konvenczió szentesítése iránt,mint a „P.LI.“­­nak Konstantinápolyból távírják, már­ a leg­közelebbi napokban kiadatik. A szultán, mi­előtt a fermán kiadására elszánta magát, ösz­­szehívta a nagy tanácsot, melyben a minisz­tereken kívül számos főbb méltóság vett részt. Maga a szultán elnökölt, Karatheodory basa adta elő a konvenciót s megmagyarázta az egyes határozatokat. Előadása kedvező be­nyomást tett. Az orosz kormány túr­ szerint, ki­jelentette a nagyhatalmaknak, hogy május 1 -én befejezi Keleti-Rumélia kiürítését, és ke­zeskedett a béke fönta­rtásáért, ha addig nem vonulnak be a török csapatok e tartományba. A vegyes megszállás jelen fázisát illetőleg — mint a Neue fr. Presse ,jó forrásból­ jelenti — teljesen osztják Bécsben Northcote nézeteit. E szerint tarta­lékba helyezték a vegyes megszállás tervét. Ha nem fog megzavartatni Kelet-Rumélia bé­kéje, a­mi az orosz jövendölések daczára is megtörténhetik, akkor a főkormányzó nem lesz kénytelen a berlini szerződés 16. czik­­kének alapján segítségül hívni a török csa­patokat. Ha azonban szüksége lesz a porta fegyveres­­egységére, akkor ki fog tű­nni, hogy elegendő-e ez az eszköz a béke hely-

Next