Magyar Polgár, 1880. január-június (14. évfolyam, 1-148. szám)
1880-05-04 / 103. szám
0. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: KCLTORUA-UTCZ A, N Y 0 M D A É P Ü L E T. jtéstelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. NAPILAP 108-dik szám. Kolozsvár, kedd, 1880. május 4. KIADÓHIVATAL: LYC. NYOMDA ÉPÜLETE (Kültorda-utcza.) évnegyedre egy hóra . ELŐFIZETÉSI DÍJ: 4 frt — kr 1960 . Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés után 80 kr. — Nyílttéri sora 36 kr. egész évre . . . 16 frt. félévre ................... 8 Az a programmtalanság. Szerencsésen átestünk volna a költségvetési vita minden stádiumán. Ha az ember elgondolja, hogy 1879. október 28-án terjesztetett a folyó évi költségvetés a képviselőház elé és hogy azóta a delegátióban a közös-, a képviselőházban, hol bizottsági, hol teljes ülésben, az országos költségvetés képezte a csaknem kizárólag uralkodó tárgyat, valóban kétségbe kell esnünk, hogy mennyi drága idő pazaroltatott arra. De azt hisszük, hogy ha az országnak és a többségnek van oka e miatt panaszra, bizonyára az ellenzék sem tekinthet a „campagne“-ra valami nagy megelégedéssel vissza. Mert nem csak hogy czélját: a kormány megbuktatását, el nem érte, de sőt erősíté annak állását és pártjának összetartását; mégpedig most nemcsak passiv rezistentia erejével, de az ellenzéki képtelenségek bebizonyításával és a többség szellemi fölényének nyilvánításával is. A súlyos vádak egész halmaza alatt szenvedett a kormány és pártja, éveken át. Rendre, tettekkel cáfolta meg azokat. De ha könnyű volt megcáfolni az »orosz szövetségről“, »hitelünk tönkretételéről“ szóló vádakat; voltak olyanok, melyeket a lassú előkészület és fáradságos munka egész erőfeszítésének késő eredményeivel létér, csak megcáfolni, így kell e rendre a kiegyezés eredményeit felmutatni és gyenge oldalait megerősíteni. Mikor a pénzügyi eredményt látta az ellenzék ekkor panaszkodni kezdet forgalmi-, nemzetgazdasági- és hitelérdekeink feláldozásáról, e téren a kormánynak merő tehetetlenségéről és programmtalanságáról. Egyszer csak azon vették észre, hogy bizony az osztrák-magyar bank nem csak felállítja a szükséges fiókokat, nem csak ellátja azokat a szükséges dotatiókkal, de a kamatláb leszállítására is hathatósan befoly, sőt a földbirtokosok érdekeit még nagyobb tekintetbe veszi. Azután biztosíttatott a kisbirtokosok földhitelintézete, az első pesti hazai takarékpénztárral köött szerződés útján , az uzsora ellen hozott első, nem nagy hatású törvény után most már elkészült a második törvényjavaslat, míg másfelől a hitelszövetkezetek létesítése indíttatott meg. Így,hogy a hitelviszonyok tetemes ja■nlására most már nemcsak a fővárosban, de vidéken is több intézkedés történt, éa már is érezhető a javulás; annak hatását — ha ugyan a pénzt kez és hitelviszonyok helyzete megnem változik — leginkább ezentúl fogjuk érezni. De annyit konstatálhatunk, hogy 1878 óta több történt e téren, mint a megelőző tíz évben Sokszor hallottuk azt is, hogy a kormánynak nincs forgalmi politikája. Hát egyszer csak azt vettük észre, hogy miután kiépíté a keleti csatlakozást és megszerzé a keleti vasutat, hozzávette a tiszavidéki vasutat is; azután biztositá a budapest-zimonyi csatlakozást, sőt annak nemcsak elsőbbségét, de úgyszólván kizárólagosságát vitte ki; bej pedig hányszor meg volt írva, hogy a budapest-zimonyi vonal feláldoztatik a bécs-sziszeki vonalnak, és hogy nem Belgrád-Konstantinápoly, hanem saloniki-belgrád lesz a győztes. Most, hogy az ellenkező történt meg, az ellenzék másban nem talál vád-jaival menedéket, minthogy : hátha az általa is kívánt budapest-zimonyi vonalat az osztrák vasúttal érdekközösségben lévő hitelintézet fogja építeni, persze, a vád érdekében el kívánják a közönséggel feledtetni azt a kezdetleges dolgot, hogy nem az építéstől, hanem az üzleti vezetéstől függ a forgalmi politika iránya és eredménye. Hanem hát ilyen csekélységeken a mi ellenzékünk könnyen túlteszi magát. Azután megtörtént az a csekélység is, hogy a fiumei forgalom érdekében egyfelől: megvétetett a déli vasúttól a zágráb-károlyvárosi vonalrész, hogy a magyar államvasutak a déli forgalomba se legyenek félbeszakítva és igy elnyomva ; no meg másfelől : önálló magyar tengerészeti vállalat létesíttetett — angol pénzzel, aminek következtében nemcsak Fiume forgalma nyert óriási lendületet; de megtörtént az, amiről nem is álmodtunk, t. i. hogy Francziaország tömegesen veszi a magyar bort, Anglia magyar lisztet fogyaszt és a nyugati kikötők hazánkkal közvetlen összeköttetésbe léptek. Nekünk úgy látszik, mintha ez valami forgalmi politikaféle lenne, mert ha így tud gondoskodni , úgy a nemzetközi csatlakozásokról keleten és nyugaton, mint a nemzetközi forgalomnak hazánkon át vezetéséről; ha ezt még a vicinális vasutakkal akarja emelni, akkor mégis csak terv és programm szerint dolgozik, mert csak véletlenül nem vágnak össze ezek az eredmények. Azt is tapasztalhatta mindenki, hogy kultúrmérnöki intézményről, házi ipar emeléséről, ipari szakoktatásról, marha - egészségügy biztosításáról, és marhaállomány javításáról, egy pár év előtt az ország kormánya és költségvetése még nem tudott semmit; most azt vesszük észre, hogy minden egész erővel fejlesztetik. És így méltán kérdhetjük : ugyan kinek volna kedve mindezt félbeszakítani és az ellenzéknek igazat adni. Hisz ezt, vádjaiban, a tények cáfolák meg, ezért gyengült meg, ezért bomlott meg, mert ennél sajtolóbb ítélet nem érhetett politikai pártot. H. S. A hí neim . A háromszék-barczasági vicinális vaspálya előmunkálatai, a kedvező évszak beállván, meg fognak kezdődni. Sem vicinális, sem másféle pályát nem építhetni óhajok és remények alapjára; s mint minden vállalatnál, úgy ennél is, közgazdaságilag helyes bázisnak kell létezni előbb, mielőtt a tőke előáll, mely ma már nem áll többé önkénytelen szolgálatába semminemű kísérleteknek. Irányadó helyeken feledik, vagy nem látszanak kellően tekintetbe venni, hogy a vicinális pályák, úgyszólva, a forgalom szívó-csatornái, s nem veszik kellő figyelembe, hogy ezeknek nemcsak egyes vidékeket kell a fővonalakkal összekötniük , hanem hogy ezen pályák teljesen fölszerelt nagy vonalak előfutóiként tekintendők : föl kell tárniuk az egész közgazdasági életet, egész vidékeket kell megnyitniok a forgalomnak; ki kell terjeszteniök a nyersanyagok és termékek, a durvább, vagy finomabb ipar kelendőségének radiását, s mig egyfelől önmaguk életképességét, mint vál- falat biztosítják, s bizonyára a nagy pályák is nyernek általuk jövedelemképességben, addig másfelől az átmetszett vidékekre nézve hivatva vannak a közgazdasági felvirágzás, és előhaladás hatalmas emeltyűi képen működni. Az erdélyi részekben az úgynevezett elsőrangú nagy pályák kezdetben épen nem alkalmazhatók, mert előbb forgalmat kell teremteni. Oly vonalaknak, amelyek, mint egyszerű vicinális pályák, jövedelmet hajtanának, ha mint elsőrangú pályák létesíttetnének, deficittel kellene küzdeniük, amelyet épenséggel nem lehet legyőzni a pálya költségesebb építése által. Természetes, hogy vicinális pályáknak maguknak kell fölkeresniük a forgalmat ott, ahol létezik, sőt épen ott kell azt fölkeresniök, ahol a nagy pályák gyakran mellőzni kénytelenek. Vicinális pályáknál tehát épen nem mindig a rövid vonalak a helyesek, mert ha valahol nagy mennyiségű szállítmány található, nem szabad visszarettenni a hozzávezető kerülőúttól sem. Haszontalan kerülőket természetesen mellőzni kell, de a valósággal létező forgalmat, amely a pálya által még gyarapodhatik, nem lehet tekinteten kívül hagyni. A vicinális vaspályákat nem azért építik sehol a világon, hogy minél gyorsabban lehessen A ből B-be jutni, sem azért, hogy főképen a nemzetközi transito-forgalomnak szolgáljanak , hanem azért, hogy általuk élénküljön és lendületet nyerjen és minden körülmények közt biztosítva legyen a hazai kereskedelem és ipar. És vicinális pályákat egyátalában nem is építenek a nélkül, hogy elsősorban azok jövedelmi képessége gondosan ki ne puhatoltatnék s minden oldalról ne biztosíttatnék. A közelebbről kezdeményezett háromszék-barczasági vicinális pályára nézve mindenekelőtt az a kérdés merül fel: vájjon lehetséges e már most nemzetközi összeköttetést létrehozni Romániával, még mielőtt Háromszéken említésreméltó ipar fejlődött volna ki ? Első pillantásra igen csábítónak tűnik fel az ojtozi szoroson át Adjudnak vezető közvetlen összeköttetés eszméje, de előbb ki kell puhatolni a forgalmat, meg kell vizsgálni a pálya jövedelmi képességét. Mit lehet most tulajdonképen az ojtozi szoroson át kivinni és behozni? Romániából 1813 métermázsa különböző árut, és mintegy 52000 métermázsa gabonát hoznak be. A gabona-behozatal Soósmezőn át 1872-ben 57.407, 1873-ban 19.154, 1874-ben 33.118, 1875-ben 18.775 1876-ban 37.700, 1877-ben 98.888, 1878-ban 72.836,tehát e hét évben átlagosan mintegy 52.554 méter mázsa volt. Erősen kételkedünk, hogy ezen behozatal szaporítása, illetőleg annak megkönnyítése és olcsó közvetítése Háromszék érdekében állana. Tegyük föl, hogy ezen behozatal megháromszorosodnék, s ekkor mintegy 163.101 métermázsára rúgna ; a szállítás megtörténnék 1 % hó alatt, mi lenne azután ? Térjünk a kivitelre. Kivisznek : 20.72 métermázsa lisztet, 12.40 mm. növényt és növényrészt, 0.80 mm. bőrt és szőrmét, 241 mm. húst stb. 4307 mm. tűzifát és szerszámfát, 276.20 mm. finom műfát, 44 mm. ásványt, 2.40 mm. vászonárut, 13.33 mm. kendert 245.38 mm. kötélverőárut, 344.64 mm. gyapjuárut, 210 mm. kalapos árut, 85.25 mm. kefekötő- és szitakötő-árut, 141.60 mm. papírt, 11 mm. bőrt, 228.44 mm. bőrárut, 27.72 mm. vasat és aczélt, 2229 mm. vas-és aczélárut, 18.78 mm. fémárut, 942.56 mm. közönséges faárut, 892 18 mm finom faárut, 161.54 mm. közepes faárut, 852.05 mm. fazekasárut, 283 mm. üvegárut, összesen tehát nem többet, mint 9448.05 métermázsát. Ha e kivitel megtízszereződnék, 94.480 métermázsát tenne; ily nyomorult forgalommal senki sem fog pályaépítéshez, és a k.vásárhely-adjudi vonal olyanként jelzendő, amelynek építése ma még nem lehetséges és nem szükséges. A szaporodott és könynyített gabonabehozatallal nem állíthatunk szembe ipari czikk-kivitelt, amely aztán a mérleget részünkre nyomhatná le. A nagy világkereskedelem, a transito-forgalom absolute nem választaná a galacz-k.-vásárhelyi irányt, mert rendelkezésére áll a galacz-orsovai rövidebb irány és a Duna. Ezen pálya építése nemzetgazdasági hiba volna, amelyet Háromszék tönkrejutásával kellene megfizetni. Erdély különösen szenved a szabad gabona-behozatal alatt, amelyet legcsekélyebb mértékben sem kárpótolna a Romániát megadóztató durvább ipari czikkek bevitele. Nem látjuk át, miért kelljen e szabad behozatalt még olcsó szállítási eszközök által elősegítenünk, mielőtt belforgalmunk nem consolidálódott. Szerény nézetünk szenet, hiba volt, hogy a keleti vaspályát nem nyújtották Brassótól az ojtozi szoroson át Galaczig, de miután a hiba már megtörtént, rövid és közvetlen összeköttetésről Adjud, illetőleg Galacz felé, most épenséggel nem lehet szó, mert sem tőkét, sem kamatbiztosítást nem lehetne rá kapni, a kormány pedig nem engedné meg, hogy a keleti póspálya különben is csekély jövedelmét még más versenyző vonalak szétforgácsolják. E mellett kk.vásárhely-soósmezei vonal még roppant drága is volna, mert nehéz hegypályának kellene lennie. Mindazok után, amiket fennebb elmondottunk és számokkal bizonyítottunk, nem is lehet most arról szó, hogy Brassótól K.-Vásárhelyen át Adjudba pályát építsünk, hanem csak arról, hogy felnyissuk a belforgalmat és egészséges, életképes ipar kifejlődését tegyük lehetővé. Arról van szó, hogy a keleti vaspályának több szállítmányt nyújtsunk, megkönnyítsük a belföldi áruk szállítását, szóval, hogy közgazdaságilag emeljünk egy vidéket, amely tényleg minden előfeltétellel bir arra nézve, hogy anyagi helyzetén javíthasson. T—z. . TÁRCZA. Nehéz gyógyulás. (Legouvé Ernőtől.) Fordította: SÁMI LÁSZLÓNÉ. 1 I l*om ^U87 *vve^ ellőtt az egyik falusi I ‘sitit 1°mn*l reggeliztem. A háziasszony KL egy öreg nő rokona foglalta el, a halála óta gyermekei neve((..? segtségére volt; barátom szemig .vele; oldalt a két fia, a kis leánya 11»»- lT°tt vendég ült, s egy üres hely ki‘“radt,;ez az üres hely egy olyan I váltak r*tjolt k.elze a hit soha sem I hétkűtller,: “bőig várakoztatott magára, elsö felét már bevégeztük, mi- R í]eked8 belépett. 1 htt hásan, lármás jó kedélylyel lé-1 kiáltá, a mint ka- kól f 8 felső öltönyét lehányta s« gp reeghalok szégyenletemben 1 jen! tegyen úgy, mintha nem lá-KI tilty ! »• * « Ki pri belépni! Egy félórás késede Ki '8*°nyul De nem én vagyok a V. a bűnös 1 mondá, az óráját ki- I 11 oki]« a hóbortos portéka mindennek I ft i I*1 azVlf-01!’ mindig állva, elkez- I iód atu * beszélni, az órájának a r és „»„fb^tségéről,jelleméről, oly hóbort ij^élyes történetet mondott el, H |,| IJnyájan hangos nevetésbe törli, a t'jön le 1 Mtolj már — mondá a házigazjs helyre az elvesztett időt. — Nem! nem! kiáltá, előbb a vezeklés következik. S letérdelt az öreg asszonyság elébe, s a legkomikusabb töredelmes megbánást színlelve arczán, megcsókolta kezeit, aztán egy édességgel telt dobozt húzott ki a zsebéből, a mit a kis leány számára vásárolt .... Ezért késett úgy el! . . . A czukrász-leány olyan szép volt .... És aztán, a mint a helye felé ment, el kezdte a czukrász-leányt dicsérni s szépségét leírni . . . L°ül az asztalhoz. — De mentegetőzése és igazolása nem szűnik ... Most már az ételekhez intézi szavait, azoktól kér bocsánatot: ilyen pompás ételeket, melyek megérdemelnék, hogy lassan, egész áhítattal élvezzék, ily mohón és sietve enni vétek ! — S elvégre, a reggeli dicséretét oly mulatságosan vegyíti a saját maga ellen szórt átkozódásokkal .... hogy mit mondjak ? pontatlanságából oly kedves, mulatságos, tréfás dolgot csinál, hogy mindenki azt mondja magában: „Milyen kár lett volna, ha ez az ifjú f a rendes időre érkezett volna meg!“ Egyedül barátom volt az, aki nem nevetett. Szigorú, sőt egy kissé szomorú arckifejezése oly feltűnő ellentétet képezett az általános derültséggel, hogy az asztaltól feláll, nem állhattam meg, hogy hozzá ne menjek e kérdéssel: „Mi baja? — Az a bajom, válaszold, hogy ennek az oktondinak a mai viselete után egy holnapi munkám kárba ment. Bolond jó kedvével többet ártott az idősebbik fiamnak, mint amennyi jót két heti bölcs tanácsaimmal tehetek. A pontatlanság iránti végzetes hajlamát, hogy támadjam meg hathatósan, midőn ily kellemes hiba alakjában tűnik fel előtte, s az önök nevetése és rokonszenve felmentette ? _ Úgy tetszik nekem, válaszolom, hogy ön e "csekélységért nagyon komoly szavakat használ: végzetes hajlam, erélyes támadás; ha bűnről volna szó, még akkor sem beszélhetne másképen ! Igen, jól tudom, hogy a pontatlanság alig számítódik hibának, a papok nem foglalkoznak vele; az erkölcstanítók szintén nagyon keveset foglalkoznak vele, s a világ csak nevet rajta. — Valóban, barátom, nem kell azt olyan komolyan venni, nem egyéb ház, mint egy kis ferdeség, fonákság, rosz szokás, ami kivált az ifjú embereknél a korokkal jár, kiegészítő részét képezi könnyen hevülő természetüknek, túlbuzgalmuknak, a valódi életről való megfeledkezéseknek, s az első évek hevével magától elenyészik. — Ah! ön azt hiszi, hogy a pontatlanság magától elmúlik ? — Egészen magától ? Úgy nem raulik el. Nagyon bölcs embernek tartom azt az apát, aki e hibának az orvoslását nevelési rendszerébe belefoglalja; de álalában véve azt hiszem, hogy ez a hiba nem olyan nagy hiba, ez a rósz szokás, nem komoly baj, s a helyrehozása vagy meggyógyítása nem nagyon nehéz. Barátom egy pillanatig hallgatott, s aztán olyan hangon, mi engemet meglepett, elkezdte: „Ez a komoly bálnak nem nevezhető rósz szokás, az egész életemet megzavarta; ez a csekély hiba, előttem a legszeretetreméltóbb tulajdonságokat megrontotta, s e könnyen megorvosolható ferdeség előtt, tiz éven keresztül, akaratomnak s gyöngédségemnek minden erőfeszítése hajótörést szenvedett.“ Csodálkozásomban felkiáltottam: „Hallgasson meg ön, folytatá, s elmondom önnek azt, amit még soha senkinek nem mondtam el. Ne igen köszöngesse bizalmamat, személyes érdekemnek is része van benne. Én önt nemcsak úgy szeretem, mint barátomat, hanem mint apát; a családi nevelés kérdéseinek megfejtése önt is épen úgy érdekli, mint engemet; e tárgyal öa is épen úgy foglalkozik, mint én; midőn önt bizalmammal megajándékozom, tanácsadót, segítő társat keresek, s midőn ön tudni fogja, hogy miért féltem én fiamat e hibától annyira, talán segítségemre lesz meggyógyitásában. Jőjön tehát sétáljon velem a kertben, s beszélgetni fogunk.“ Nem messze a háztól, egy szép platánus fasor sétára hívott bennünket, barátom így kezdte bizalmas beszélgetését : „Harmincz éves koromban megházasodtam, egy fiatal leányt vettem nőül, aki tele volt bűbájjal, kellemmel, a legszeretetreméltóbb természettel bírt, s minden megvolt benne, ami egy becsületes embert boldogíthatott. A kereszlevele, születésének az idejét tizenkilenc évre tette, de jelleme, szive, alakja alig mutatott tizenhat évet.Bátran nevezhettem volna gyermek-feleségemnek, mint Dickens Dóráját My wife child. Házasságunk után néhány nap múlva észrevettem, hogy nem, a ki egy creol származású és jellemű gyenge anya által neveltetett, ki őt az iraadásig szerette, az élet rendes folyamában nem ismert más szabályt, mint saját szeszélyeit, és a pillanat benyomásait. Nem soha sem tudta, hogy hány óra, s az órája sem tudta jobban, mint asszonya, mert sohasem volt rendesen felhúzva, csak mikor nőmnek eszébe jutott, ez az eljárás pedig nagyon megzavarja az órákat. Ez a rendetlenség eleinte még tetszett nekem, mulattatott. A mézes hetek és a pontosság nem igen találnak együvé, s elhitethettem magammal, hogy a feleségem csak azért felejt el mindent, mert egyedül önreám gondol. „De szabadságidőm leteltével, midőn a regényesség helyét a valóságnak kellett elfoglalni, midőn a házasságból háztartás lett, midőn munkás életemet újból megkezdettem, ekkor történt, hogy a pontat-lansággal vele járó minden kellemetlenségek éreztetni kezdték magukat- Hivatalos kötelességeim kényszerítettek, hogy egy meghatározott órában távozzam hazulról, ez okból az étkezés ideje is bizonyos órához volt kötve. A reggelit tizenegy órakor kellett volna feladni. Pont tizenegy órakor beléptem az étterembe . . . Senki ig üres volt , de néha még az asztal sem volt megterítve. — Az úrnő nagyon későn adta ki a rendeletet, vagy ha a regeli idejében elkészült, akkor a feleségem késett el. Vártam reá tíz perczig, egy negyed óráig, s a küzdelmet megunva, leültem, s egyedül kezdtem enni, de minden falatom roszul esett, mert egyedül ettem, mert sietve ettem és mert rosz kedvvel ettem. Megkísértettem némi észrevételeket tenni, előbb könnyedén fedtem meg, később komolyabban. A feleségem mindeniket ugyanazzal a jóindulattal fogadta, — ugyanazzzal a feltett szándékkal, hogy ez a hiba nem fog többé megtörténni; de az a tizenhat esztendei rész szokás, a vele született hibának oly mély gyökeret engedett verni, hogy az a legjobb szándéka és legszilárdabb elhatározása mellett is győzedelmeskedett. Kérésem és megfeddésem után néhány napig rendesen ment minden, aztán ismét elkezdődtek az elkésések, hiába volt minden fáradságom. Le kellett mondanom azon édes élvezetről, hogy reggelenként a közös asztalnál együtt legyünk; egyedül reggeliztem dolgozó szobámban, s a feleségemet csak estve láttam. „Olyan családnak a tagja vagyok, ahol a régi cselédek a családhoz tartoznak; engemet az atyámnak egy régi szobája nevelt fel, pontosság és rendszeretet volt a fő jellemvonása, mit jelenleg a régi cselédeknek szoktak tulajdonítani. A nem pontatlansága néha még ő benne is egy kis hanyagságot, vagy a feledékenység látszatát idézte elő, s ez őt rettenetesen boszszantotta ; egyszer, nem tudom már hogy miféle igazságtalan szemrehányás, illetlen kifejezést idézett ajkaira, minek következtében kénytelen voltam megválni tőle. A régiek helyett új cselédeket fogadtam; ezek, ahelyett hogy a rendetlenség miatt fellázadjanak, jól érezték magukat benne, s elromlottak. Mert semmi sem képes a cselédeket, még a jókat sem véve ki, úgy elrontani, mint a gazdájok pontatlansága; ha a felsőbbek között megszűnik a rend, igen természetes, hogy az alantabbiak követik példájokat; cselédeink hanyagok s pontatlanok lettek, s ha pirongatást kaptak, saját mentségökül hibánkat vetették szemünkre. Ilyenkor mit válaszoljon az ember? Elküldjük őket? — Igen, ez volna a rendje, de miután az ember velük együtt a saját hibáját nem küldheti el, híjába változtatjuk a cselédet. „Az isten két fiú s egy leány gyermekkel áldott meg bennünket. Gyöngédebb anyát, mint nem volt, nem is képzelhetek : saját életét habozás nélkül adta volna gyermekeiért; legnagyobb boldogságnak tartotta, hogy kicsinyeit ő táplálhatta. Az volt a legforróbb kívánsága, hogy legalább tíz, vagy tizenkét éves korukig ő nevelhesse őket; értelme s képzettsége oly alapos volt, hogy e nehéz feladatot könnyen teljesíthette volna. Azonban fiainktól nagyon korán meg kellett válnunk, s egy szomszédságunkban levő nevelőintézetbe küldenünk. Miért? Mert minden jó nevelésnek az első feltétele: a pontosság, mert a gyermekek értelmi tehetségüknek épen úgy, mint jellemüknek és szíveknek, mindenek előtt rendre van szükségük, erkölcsi egészségük épen úgy, mint testi jóllétük csak ezen az áron szerezhető meg; az én feleségem soha sem volt készen sem arra, hogy őket sétálni vigye, sem arra, hogy őket felöltöztesse, vagy rendes időben gondoskodjék ételükről, sem arra, hogy rendszeresen tanítsa, vagy dolgoztassa őket. (Folyt. kör.) Változás a közlekedési minisztériumban. Gróf Szapáry Gyula, mint a közlekedési minisztérium vezetője, a minisztérium tisztviselő karától szombaton vett búcsút. Az illetőknek rövid működése ideje alatt tanúsított támogatásokért köszönetet mondott, s magát továbbra is jóakaratukba ajánlotta. Ezután Ordódy Pál új közlekedési miniszter fogadta az összes hivatali főnököket, kiket meleg szavakkal üdvözölvén, kijelenté, hogy a szorgalom tekintetében első kiván lenni s csak arra kéri őket, hogy minden intézkedéseikben a hazafias irányt követve, leginkább oda törekedjenek, hogy a hozzájuk utalt ügyeket gyorsan elintézzék és hozzá minden előforduló alkalomkor teljes nyíltsággal s őszinte bizalommal forduljanak; reméli továbbá, hogy tanúsított buzgalmuukat s támogatásukat tőle sem fogják megvonni, mert csak igy karöltve hiszi, hogy a hazának hasznos szolgálatokat fognak tehetni. Az egész fogadás kevésbé ünnepélyes, mint inkább szives családi jelleggel birt s a miniszternek egyszerű nyájas szavai az összes tisztikarra a legjobb benyomást tették. Azon franczia financiesk, kik a dr. Sennyey elnöklete alatt szervezendő bank alapítása ügyében Budapesten tartózkodtak, haza utaztak, minthogy meghatalmazásuk a franczia bankok és tőzsérek részéről csak május 1-ig szólt. Matlekovics Sándor visszalépése folytán félrevonult dr. Sennyey is, úgy hogy az új bank alakulása, melynek már részvényei is kinyomva voltak, hosszabb időre, talán örökre elmarad. CSILLAGVIZSGÁLÓ TORONY Kolozsvárt. E felirat alatt lapunk május 1-jei számában rövid hírt hoztunk egy itt helyt felállítandó csillagdáról. Ma már többet mondhatunk. Azt hisszük, a tárgy a nagyközönséget épen úgy fogja érdekelni, mint érdekli a hivatott szakköröket. A már 1872-ben indítványozott s azóta számtalanszor, de eredmény nélkül megsürgetett egyetemi csillagda, ha Isten megsegít, végre-valahára ténynyé fog válni. Van kilátás, hogy dr. Konkoly Th. Miklós tudós hazánkfia, s dr. Martin Lajos egyet, tanár egyesült buzgalmának sikerülni fog egy a modern igényeknek megfelelő csillagda felállítását keresztülvinni. A dolog váratlanul jött, hadd mondjuk el röviden. Köztudomású, hogy dr. Konkoly ur gyönyörűen berendezett ógyallai csillagdáját az országnak felajánlotta s a becses műszer-gyüjtemény 1882 ben (a mikor t. i. a műegyetem kiépül) Budapestre fog átszállittatni, addig az ajándékozó szabadon rendelkezik. A gyűjteményben van a többi közt két kitűnő távcső : egy 10 ang. hüv. nyil. reflector Browningtól s egy 6 hüv. nyil. refractor Merztől; mind a kettő remek munka.