Magyar Polgár, 1880. január-június (14. évfolyam, 1-148. szám)

1880-05-04 / 103. szám

0. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: KCLTORUA-UTCZ A, N Y 0 M D A É P Ü L E T. jtéstelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. NAPILAP 108-dik szám. Kolozsvár, kedd, 1880. május 4. KIADÓHIVATAL: LYC. NYOMDA ÉPÜLETE (Kültorda-utcza.) évnegyedre egy hóra . ELŐFIZETÉSI DÍJ: 4 frt — kr 1­9­60 . Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tés után 80 kr. — Nyílttéri sora 36 kr. egész évre . . . 16 frt. félévre ................... 8 Az a programmtalan­­ság. Szerencsésen átestünk volna a költ­ségvetési vita minden stádiumán. Ha az ember elgondolja, hogy 1879. ok­tóber 28-án terjesztetett a folyó évi költségvetés a képviselőház elé és hogy azóta a delegátióban a közös-, a kép­­viselőházban, hol bizottsági, hol teljes ülésben, az országos költségvetés ké­pezte a csaknem kizárólag uralkodó tárgyat, valóban kétségbe kell esnünk, hogy mennyi drága idő pazaroltatott arra. De azt hisszük, hogy ha az or­szágnak és a többségnek van oka e miatt panaszra, bizonyára az ellenzék sem tekinthet a „campagne“-ra valami nagy megelégedéssel vissza. Mert nem csak hogy czélját: a kormány meg­buktatását, el nem érte, de sőt erősíté annak állását és pártjának összetartá­sát; még­pedig most nemcsak passiv rezistentia erejével, de az ellenzéki kép­telenségek bebizonyításával és a több­ség szellemi fölényének nyilvánításá­val is. A súlyos vádak egész halmaza alatt szenvedett a kormány és pártja, éveken át. Rendre, tettekkel c­áfolta meg azokat. De ha könnyű volt meg­­c­áfolni az »orosz szövetségről“, »hi­telünk tönkretételéről“ szóló vádakat; voltak olyanok, melyeket a lassú elő­készület és fáradságos munka egész erőfeszítésének késő eredményeivel lé­tér, csak megc­áfolni, így kell e rendre a kiegyezés ered­ményeit felmutatni és gyenge oldalait megerősíteni. Mikor a pénzügyi ered­ményt látta az ellenzék ekkor panasz­kodni kezdet forgalmi-, nemzetgazdasági- és hitelérdekeink feláldozásáról, e té­ren a kormánynak merő tehetetlensé­géről és programmtalanságáról. Egyszer csak azon vették észre, hogy bizony az osztrák-magyar bank nem csak felállítja a szükséges fióko­kat, nem csak ellátja azokat a szük­séges dotatiókkal, de a kamatláb le­szállítására is hathatósan befoly, sőt a földbirtokosok érdekeit még nagyobb tekintetbe veszi. Azután biztosíttatott a kisbirtokosok földhitelintézete, az el­ső pesti hazai takarékpénztárral kö­­ött szerződés útján , az uzsora ellen hozott első, nem nagy hatású törvény után most már elkészült a második törvényjavaslat, míg másfelől a hitel­­szövetkezetek létesítése indíttatott meg. Í­gy,hogy a hitelviszonyok tetemes ja­­■nlására most már nemcsak a fővá­­­­rosban, de vidéken is több intézkedés történt, éa már is érezhető a javulás;­­ annak hatását — ha ugyan a pénz­­t kez és hitelviszonyok helyzete meg­nem változik — leginkább ezentúl fog­juk érezni. De annyit konstatálhatunk, hogy 1878 óta több történt e téren, mint a megelőző tíz évben Sokszor hallottuk azt is, hogy a kormánynak nincs forgalmi politikája. Hát egyszer csak azt vettük észre, hogy miután kiépíté a keleti csatlakozást és megszerzé a keleti vasutat, hozzávette a tiszavidéki vasutat is; azután biz­­tositá a budapest-zimonyi csatlakozást, sőt annak nemcsak elsőbbségét, de úgy­szólván kizárólagosságát vitte ki; bej pedig hányszor meg volt írva, hogy a budapest-zimonyi vonal feláldoztatik a bécs-sziszeki vonalnak, és hogy nem Belgrád-Konstantinápoly, hanem salo­­niki-belgrád lesz a győztes. Most, hogy az ellenkező történt meg, az ellenzék másban nem talál vád-­­­jaival menedéket, minthogy : hátha az általa is kívánt budapest-zimonyi vonalat az osztrák vasúttal érdekkö­zösségben lévő hitelintézet fogja épí­teni, persze, a vád érdekében el kí­vánják a közönséggel feledtetni azt a kezdetleges dolgot, hogy nem az épí­téstől, hanem az üzleti vezetéstől függ a forgalmi politika iránya és ered­ménye. Hanem hát ilyen csekélysége­ken a mi ellenzékünk könnyen túl­­teszi magát. Azután megtörtént az a csekélység is, hogy a fiumei forgalom érdekében egyfelől: megvétetett a déli vasúttól a zágráb-károlyvárosi vonal­rész, hogy a magyar államvasutak a déli forgalomba se legyenek félbesza­kítva és igy elnyomva ; no meg más­felől : önálló magyar tengerészeti vál­lalat létesíttetett — angol pénzzel, a­minek következtében nemcsak Fiume forgalma nyert óriási lendületet; de megtörtént az, a­miről nem is álmod­tunk, t. i. hogy Francziaország töme­gesen veszi a magyar bort, Anglia magyar lisztet fogyaszt és a nyugati kikötők hazánkkal közvetlen összeköt­tetésbe léptek. Nekünk úgy látszik, mintha ez valami forgalmi politika­féle lenne, mert ha így tud gondos­kodni , úgy a nemzetközi csatlakozá­sokról keleten és nyugaton, mint a nemzetközi forgalomnak hazánkon át vezetéséről; ha ezt még a vicinális vasutakkal akarja emelni, akkor mégis csak terv és programm szerint dolgo­zik, mert csak véletlenül nem vágnak össze ezek az eredmények. Azt is tapasztalhatta mindenki, hogy kultúrmérnöki intézményről, házi ipar emeléséről, ipari szakoktatásról, marha - egészségügy biztosításáról, és marhaállomány javításáról, egy pár év előtt az ország kormánya és költség­­vetése még nem tudott semmit; most azt vesszük észre, hogy minden egész erővel fejlesztetik. És így méltán kérd­hetjük : ugyan kinek volna kedve mindezt félbeszakítani és az ellenzék­nek igazat adni. Hisz ezt, vádjaiban, a tények c­áfolák meg, ezért gyengült meg, ezért bomlott meg, mert ennél sajtolóbb ítélet nem érhetett politikai pártot. H. S. A h­­í neim­ ­. A háromszék-barczasági vicinális vaspálya előmunkálatai, a kedvező év­szak beállván, meg fognak kezdődni. Sem vicinális, sem másféle pályát nem építhetni óhajok és remények alapjára; s mint minden vállalatnál, úgy ennél is, közgazdaságilag helyes bázisnak kell létezni előbb, mielőtt a tőke előáll, mely ma már nem áll többé önkénytelen szol­gálatába semminemű kísérleteknek. Irányadó helyeken feledik, vagy nem látszanak kellően tekintetbe ven­ni, hogy a vicinális pályák, úgyszólva, a forgalom szívó-csatornái, s nem ve­szik kellő figyelembe, hogy ezeknek nemcsak egyes vidékeket kell a fővo­nalakkal összekötniük , hanem hogy ezen pályák teljesen fölszerelt nagy vonalak előfutóiként tekin­tendők : föl kell tárniuk az egész köz­­gazdasági életet, egész vidékeket kell megnyitniok a forgalomnak; ki kell terjeszteniök a nyers­anyagok és ter­mékek, a durvább, vagy finomabb ipar kelendőségének radiását, s mig egyfe­lől önmaguk életképességét, mint vál- f­­alat biztosítják, s bizonyára a nagy pályák is nyernek általuk jövedelem­képességben, addig másfelől az átmet­szett vidékekre nézve hivatva vannak a közgazdasági felvirágzás, és előhaladás hatalmas emeltyűi képen működni. Az erdélyi részekben az úgyne­vezett elsőrangú nagy pályák kezdet­ben épen nem alkalmazhatók, mert előbb forgalmat kell terem­teni. Oly vonalaknak, a­melyek, mint egyszerű vicinális pályák, jövedelmet hajtanának, ha mint elsőrangú pályák létesíttetnének, deficittel kellene küz­deniük, a­melyet épenséggel nem lehet legyőzni a pálya költségesebb építése által. Természetes, hogy vicinális pá­lyáknak maguknak kell fölkeresniük a forgalmat ott, a­hol létezik, sőt épen ott kell azt fölkeresniök, a­hol a nagy pá­lyák gyakran mellőzni kénytelenek. Vicinális pályáknál tehát épen nem mindig a rövid vonalak a helyesek, mert ha valahol nagy mennyiségű szál­lítmány található, nem szabad vissza­­rettenni a hozzávezető kerülőúttól sem. Haszontalan kerülőket természetesen mellőzni kell, de a valósággal létező forgalmat, a­mely a pálya által még gyarapodhatik, nem lehet tekinteten kívül hagyni. A vicinális vaspályákat nem azért építik sehol a világon, hogy minél gyorsabban lehessen A ből B-be jut­ni, sem azért, hogy főképen a nem­zetközi transito-forgalomnak szolgálja­nak , hanem azért, hogy ál­taluk élénküljön és lendü­letet nyerjen és minden kö­rü­l­m­én­y­e­k k­ö­z­t biztosítva legyen a hazai kereskede­lem és ipar. És vicinális pályákat egyátalában nem is építenek a nélkül, hogy első­sorban azok jövedelmi képessége gon­dosan ki ne puhatoltatnék s minden oldalról ne biztosíttatnék. A közelebbről kezdeményezett há­romszék-barczasági vicinális pályára nézve mindenekelőtt az a kérdés me­rül fel: vájjon lehetséges e már most nemzetközi összeköttetést létrehozni Ro­mániával, még mielőtt Háromszéken em­­lítésreméltó ipar fejlődött volna ki ? Első pillantásra igen csábítónak tűnik fel az ojtozi szoroson át Adjud­­nak vezető közvetlen összeköttetés esz­méje, de előbb ki kell puhatolni a for­galmat, meg kell vizsgálni a pálya jö­vedelmi képességét. Mit lehet most tulajdonképen az ojtozi szoroson át kivinni és behozni? Romániából 1813 métermázsa kü­lönböző árut, és mintegy 52000 mé­termázsa gabonát hoznak be. A gabona-behozatal Soósmezőn át 1872-ben 57.407, 1873-ban 19.154, 1874-ben 33.118, 1875-ben 18.775 1876-ban 37.700, 1877-ben 98.888, 1878-ban 72.836,tehát e hét évben átla­gosan mintegy 52.554 méter mázsa volt. Erősen kételkedünk, hogy ezen behozatal szaporítása, illetőleg annak megkönnyíté­se és olcsó közvetítése Háromszék ér­dekében állana. Tegyük föl, hogy ezen behozatal megháromszorosodnék, s ek­kor mintegy 163.101 métermázsára rúgna ; a szállítás megtörténnék 1 % hó alatt, mi lenne azután ? Térjünk a kivitelre. Kivisznek : 20.72 métermázsa lisztet, 12.40 mm. növényt és növényrészt, 0.80 mm. bőrt és szőrmét, 2­41 mm. húst stb. 4307 mm. tűzifát és szerszámfát, 276.20 mm. finom műfát, 44 mm. ásványt, 2.40 mm. vászonárut, 13.33 mm. kendert 245.38 mm. kötélverőárut, 344.64 mm. gyapjuárut, 210 mm. kalapos árut, 85.25 mm. kefekötő- és szitakötő-árut, 141.60 mm. papírt, 11 mm. bőrt, 228.44 mm. bőrárut, 27.72 mm. va­sat és aczélt, 22­29 mm. vas-és aczél­­árut, 18.78 mm. fémárut, 942.56 mm. közönséges faárut, 892 18 mm finom faárut, 161.54 mm. közepes faárut, 852.05 mm. fazekasárut, 283 mm. üvegárut, összesen tehát nem többet, mint 9448.05 métermázsát. Ha e kivitel megtízszereződnék, 94.480 métermázsát tenne; ily nyo­morult forgalommal senki sem fog pá­lyaépítéshez, és a k.­vásárhely-adjudi vonal olyanként jelzendő, a­melynek építése ma még nem lehetséges és nem szükséges. A szaporodott és köny­­nyített gabonabehozatallal nem állít­hatunk szembe ipari czikk-kivitelt, a­mely aztán a mérleget részünkre nyom­­hatná le. A nagy világkereskedelem, a tran­­sito-forgalom absolute nem választaná a galacz-k.-vásárhelyi irányt, mert ren­delkezésére áll a galacz-orsovai rövi­­debb irány és a Duna. Ezen pálya építése nemzetgazda­sági hiba volna, a­melyet Háromszék tönkrejutásával kellene megfizetni. Erdély különösen szenved a sza­bad gabona-behozatal alatt, a­melyet legcsekélyebb mértékben sem kárpótol­na a Romániát megadóztató durvább ipari czikkek bevitele. Nem látjuk át, miért kelljen e szabad behozatalt még olcsó szállítási eszközök által elősegítenünk, mielőtt belforgalmunk nem consolidálódott. Szerény nézetünk szenet, hiba volt, hogy a keleti vaspályát nem nyújtot­ták Brassótól az ojtozi szoroson át Galaczig, de miután a hiba már meg­történt, rövid és közvetlen összekötte­tésről Adjud, illetőleg Galacz felé, most épenséggel nem lehet szó, mert sem tőkét, sem kamatbiztosítást nem lehetne rá kapni, a kormány pedig nem en­gedné meg, hogy a keleti póspálya kü­lönben is csekély jövedelmét még más versenyző vonalak szétforgácsolják. E mellett k­k.­vásárhely-soósme­­zei vonal még roppant drága is volna, mert nehéz hegypályának kellene len­nie. Mindazok után, a­miket fennebb elmondottunk és számokkal bizonyítot­tunk, nem is lehet most arról szó, hogy Brassótól K.-Vásárhelyen át Adjudba pályát építsünk, hanem csak arról, hogy felnyissuk a belfor­­galmat és egészséges, élet­képes ipar kifejlődését te­gyük lehetővé. Arról van szó, hogy a keleti vas­pályának több szállítmányt nyújtsunk, megkönnyítsük a belföldi áruk szállí­tását, szóval, hogy közgazdasá­gilag emeljünk egy vidéket, a­mely tényleg minden elő­feltétellel bir arra nézve, hogy anyagi helyzetén ja­víthasson. T—z. . TÁRCZA. Nehéz gyógyulás. (Legouvé Ernőtől.) Fordította: SÁMI LÁSZLÓNÉ. 1 I l*om ^U87 *vve^ ellőtt az egyik falusi I ‘sitit 1°mn*l reggeliztem. A háziasszony KL egy öreg nő rokona foglalta el, a halála óta gyermekei neve­­­((..? seg­tségére volt; barátom szem­ig .vele; oldalt a két fia, a kis leánya 11»»- lT°tt vendég ült, s egy üres hely ki‘“radt,;ez az üres hely egy olyan I váltak r*tjolt k.elze a hit soha sem I h­étkűtller,: “b­őig várakoztatott magára, elsö felét már bevégeztük, mi- R í]eked8 belépett. 1 htt hásan, lármás jó kedélylyel lé-1 kiáltá, a mint ka- k­ól f 8 felső öltönyét lehányta s« gp reeghalok szégyenletemben 1 jen! tegyen úgy, mintha nem lá-KI tilt­y ! »•­ * « Ki pri belépni! Egy félórás késede Ki '8*°nyul De nem én vagyok a V. a bűnös 1 mondá, az óráját ki- I 11 oki]« a hóbortos portéka mindennek I ft i I*1 azVlf-01!’ mindig állva, elkez- I i­ód atu * beszélni, az órájának a r és „»„fb^tségéről,jelleméről, oly hóbor­t ij^élyes történetet mondott el, H |,| IJnyájan hangos nevetésbe tör­li, a t'jön le 1 Mtolj már — mondá a házigaz­js helyre az elvesztett időt. — Nem! nem! kiáltá, előbb a ve­­zeklés következik. S letérdelt az öreg asszonyság elé­be, s a legkomikusabb töredelmes megbá­nást színlelve arczán, megcsókolta kezeit, aztán egy édességgel telt dobozt húzott ki a zsebéből, a mit a kis leány számára vásárolt .... Ezért késett úgy el! . . . A czukrász-leány olyan szép volt­­ .... És aztán, a mint a helye felé ment, el kezdte a czukrász-leányt dicsérni s szép­ségét leírni . . . L°ül az asztalhoz. — De mentegetőzése és igazolása nem szűnik ... Most már az ételekhez intézi szavait, azok­tól kér bocsánatot: ilyen pompás étele­ket, melyek megérdemelnék, hogy lassan, egész áhítattal élvezzék, ily mohón és siet­ve enni vétek ! — S elvégre, a reggeli dicséretét oly mulatságosan vegyíti a sa­ját maga ellen szórt átkozódásokkal .... hogy mit mondjak ? pontatlanságából oly kedves, mulatságos, tréfás dolgot csinál, hogy mindenki azt mondja magában: „Milyen kár lett volna, ha ez az ifjú f a rendes időre érkezett volna meg!“ Egyedül barátom volt az, a­ki nem nevetett. Szigorú, sőt egy kissé szomorú arc­kifejezése oly feltűnő ellentétet képe­zett az általános derültséggel, hogy az asz­taltól feláll, nem állhattam meg, hogy hozzá ne menjek e kérdéssel: „Mi baja? — Az a bajom, válaszold, hogy en­nek az oktondinak a mai viselete után egy holnapi munkám kárba ment. Bolond jó kedvével többet ártott az idősebbik fiam­nak, mint a­mennyi jót két heti bölcs ta­nácsaimmal tehetek. A pontatlanság iránti végzetes hajlamát, hogy támadjam meg hathatósan, midőn ily kellemes hiba alak­jában tűnik fel előtte, s az önök nevetése és rokonszenve felmentette ? _ Úgy tetszik nekem, válaszolom, hogy ön e "csekélységért nagyon komoly szavakat használ: végzetes hajl­am, erélyes támadás; ha bűnről volna szó, még akkor sem beszélhetne más­képen ! Igen, jól tudom, hogy a pontatlan­ság alig számítódik hibának, a papok nem foglalkoznak vele; az erkölcstanítók szin­tén nagyon keveset foglalkoznak vele, s a világ csak nevet rajta. — Valóban, barátom, nem kell azt olyan komolyan venni, nem egyéb ház, mint egy kis ferdeség, fonákság, rosz szokás, a­mi kivált az ifjú embereknél a korokkal jár, kiegészítő részét képezi könnyen he­­vülő természetüknek, túlbuzgalmuknak, a valódi életről való megfeledkezéseknek, s az első évek hevével magától elenyészik. — Ah! ön azt hiszi, hogy a pon­tatlanság magától elmúlik ? — Egészen magától ? Úgy nem rau­lik el. Nagyon bölcs embernek tartom azt az apát, a­ki e hibának az orvoslását ne­velési rendszerébe belefoglalja; de ála­­lában véve azt hiszem, hogy ez a hiba nem olyan nagy hiba, ez a rósz szokás, nem komoly baj, s a helyrehozása vagy meg­­gyógyítása nem nagyon nehéz. Barátom egy pillanatig hallgatott, s aztán olyan hangon, mi engemet megle­pett, elkezdte: „Ez a komoly bálnak nem nevezhe­tő rósz szokás, az egész életemet megza­varta; ez a csekély hiba, előttem a leg­szeretetreméltóbb tulajdonságokat megron­totta, s e könnyen megorvosolható ferde­ség előtt, tiz éven keresztül, akaratomnak s gyöngédségemnek minden erőfeszítése ha­jótörést szenvedett.“ Csodálkozásomban felkiáltottam: „Hallgasson meg ön, folytatá, s el­mondom önnek azt, a­mit még soha sen­kinek nem mondtam el. Ne igen köszön­gesse bizalmamat, személyes érdekemnek is része van benne. Én önt nemcsak úgy szeretem, mint barátomat, hanem mint apát; a családi ne­velés kérdéseinek megfejtése önt is épen úgy érdekli, mint engemet; e tárgyal öa is épen úgy foglalkozik, mint én; midőn önt bizalmammal megajándékozom, tanács­adót, segítő társat keresek, s midőn ön tudni fogja, hogy miért féltem én fiamat e hibától annyira, talán segítségemre lesz meggyógyitásában. Jőjön tehát sétáljon velem a kertben, s beszélgetni fogunk.“ Nem messze a háztól, egy szép pla­­tánus fasor sétára hívott bennünket, ba­rátom­­ így kezdte bizalmas beszélge­tését : „Harmincz éves koromban megháza­sodtam, egy fiatal leányt vettem nőül, a­ki tele volt bűbájjal, kellemmel, a legszere­tetreméltóbb természettel bírt, s minden megvolt benne, a­mi egy becsületes em­bert boldogíthatott. A kereszlevele, születésének az ide­jét tizenkilenc­ évre tette, de jelleme, szi­ve, alakja alig mutatott tizenhat évet.Bát­­ran nevezhettem volna gyermek-fele­ségemnek, mint Dickens Dóráját M­y wife child. Házasságunk után néhány nap múlva észrevettem, hogy nem, a ki egy creol származású és jellemű gyenge anya által neveltetett, ki őt az iraadásig szerette, az élet rendes folyamában nem ismert más szabályt, mint saját szeszé­lyeit, és a pillanat benyomásait. Nem so­ha sem tudta, hogy hány óra, s az órája sem tudta jobban, mint asszonya, mert so­hasem volt rendesen felhúzva, csak mikor nőmnek eszébe jutott, ez az eljárás pedig nagyon megzavarja az órákat. Ez a ren­detlenség eleinte még tetszett nekem, mu­lattatott. A mézes hetek és a pontosság nem igen találnak együvé, s elhitethettem ma­gammal, hogy a feleségem csak azért fe­lejt el mindent, mert egyedül önreám gon­dol.­­ „De szabadságidőm leteltével, midőn a regényesség helyét a valóságnak kellett elfoglalni, midőn a házasságból háztartás lett, midőn munkás életemet újból meg­kezdettem, ekkor történt, hogy a pontat-lansággal vele járó minden kellemetlensé­gek éreztetni kezdték magukat- Hivatalos kötelességeim kényszerítettek, hogy egy meghatározott órában távozzam hazulról, ez okból az étkezés ideje is bizonyos órá­hoz volt kötve. A reggelit tizenegy óra­kor kellett volna feladni. Pont tizenegy órakor beléptem az étterembe . . . Senki i­g üres volt , de néha még az asztal sem volt megterítve. — Az úrnő nagyon későn adta ki a rendeletet, vagy ha a re­geli idejében elkészült, akkor a feleségem ké­sett el. Vártam reá tíz perczig, egy ne­gyed óráig, s a küzdelmet megunva, leül­tem, s egyedül kezdtem enni, de minden falatom roszul esett, mert egyedül ettem, mert sietve ettem és mert rosz kedvvel ettem. Megkísértettem némi észrevételeket tenni, előbb könnyedén fedtem meg, ké­sőbb komolyabban. A feleségem mindeni­­ket ugyanazzal a jó­indulattal fogadta, — ugyanazzzal a feltett szándékkal, hogy ez a hiba nem fog többé megtörténni; de az a tizenhat esztendei rész szokás, a vele született hibának oly mély gyökeret enge­dett verni, hogy az a legjobb szándéka és legszilárdabb elhatározása mellett is győze­delmeskedett. Kérésem és megfeddésem után néhány napig rendesen ment minden, aztán ismét elkezdődtek az elkésések,­­ hiába volt minden fáradságom. Le kellett mondanom azon édes élvezetről, hogy reg­gelenként a közös asztalnál együtt legyünk; egyedül reggeliztem dolgozó szobámban, s a feleségemet csak estve láttam. „Olyan családnak a tagja vagyok, a­hol a régi cselédek a családhoz tartoznak; engemet az atyámnak egy régi szobája nevelt fel, pontosság és rendszeretet volt a fő jellemvonása, mit jelenleg a régi cse­lédeknek szoktak tulajdonítani. A nem pon­tatlansága néha még ő benne is egy kis hanyagságot, vagy a feledékenység látsza­tát idézte elő, s ez őt rettenetesen bosz­­szantotta ; egyszer, nem tudom már hogy miféle igazságtalan szemrehányás, illetlen kifejezést idézett ajkaira, minek következ­tében kénytelen voltam megválni tőle. A régiek helyett új cselédeket fogadtam; ezek, a­helyett hogy a rendetlenség miatt fellázadjanak, jól érezték magukat benne, s elromlottak. Mert semmi sem képes a cselédeket, még a jókat sem véve ki, úgy elrontani, mint a gazdájok pontatlansága; ha a felsőbbek között megszűnik a rend, igen természetes, hogy az alantabbiak kö­vetik példájokat; cselédeink hanyagok s pontatlanok lettek, s ha pirongatást kap­tak, saját mentségökül hibánkat vetették szemünkre. Ilyenkor mit válaszoljon az em­ber? Elküldjük őket? — Igen, ez volna a rendje, de miután az ember velük együtt a saját hibáját nem küldheti el, híjába változtatjuk a cselédet. „Az isten két fiú s egy leány gyer­mekkel áldott meg bennünket. Gyöngé­­debb anyát, mint nem volt, nem is kép­zelhetek : saját életét habozás nélkül adta volna gyermekeiért; legnagyobb boldog­ságnak tartotta, hogy kicsinyeit ő táplál­hatta. Az volt a legforróbb kívánsága, hogy legalább tíz, vagy tizenkét éves ko­rukig ő nevelhesse őket; értelme s kép­zettsége oly alapos volt, hogy e nehéz fel­adatot könnyen teljesíthette volna. Azon­ban fiainktól nagyon korán meg kellett válnunk, s egy szomszédságunkban levő nevelőintézetbe küldenünk. Miért? Mert minden jó nevelésnek az első feltétele: a pontosság, mert a gyermekek értelmi te­hetségüknek épen úgy, mint jellemüknek és szíveknek, mindenek előtt rendre van szükségük, erkölcsi egészségük épen úgy, mint testi jóllétük csak ezen az áron sze­rezhető meg; az én feleségem soha sem volt készen sem arra, hogy őket sétálni vigye, sem arra, hogy őket felöltöztesse, vagy rendes időben gondoskodjék ételük­ről, sem arra, hogy rendszeresen tanítsa, vagy dolgoztassa őket. (Folyt. kör.) Változás a közlekedési minisztérium­ban. Gróf S­z­a­p­á­r­y Gyula, mint a köz­lekedési minisztérium vezetője, a miniszté­rium tisztviselő karától szombaton vett búcsút. Az illetőknek rövid működése ide­je alatt tanúsított támogatásokért köszö­netet mondott, s magát továbbra is jóaka­ratukba ajánlotta.­­ Ezután O­r­d­ó­d­y Pál új közlekedési miniszter fogadta az összes hivatali főnököket, kiket meleg sza­vakkal üdvözölvén, kijelenté, hogy a szor­galom tekintetében első kiván lenni s csak arra kéri őket, hogy minden intézkedé­seikben a hazafias irányt követve, legin­kább oda törekedjenek, hogy a hozzájuk utalt ügyeket gyorsan elintézzék és hozzá minden előforduló alkalomkor teljes nyílt­sággal s őszinte bizalommal forduljanak; reméli továbbá, hogy tanúsított buzgalmuu­kat s támogatásukat tőle sem fogják meg­­vonni, mert csak igy karöltve hiszi, hogy a hazának hasznos szolgálatokat fognak tehetni. Az egész fogadás kevésbé ünne­pélyes, mint inkább szives családi jelleg­gel birt s a miniszternek egyszerű nyájas szavai az összes tisztikarra a legjobb be­nyomást tették. Azon franczia financies­k, kik a dr. Sennyey elnöklete alatt szervezendő bank alapítása ügyében Budapesten tartózkod­tak, haza utaztak, minthogy meghatalma­zásuk a franczia bankok és tőzsérek ré­széről csak május 1-ig szólt. Matlekovics Sándor visszalépése folytán félrevonult dr. Sennyey is, úgy hogy az új bank alaku­lása, melynek már részvényei is kinyomva voltak, hosszabb időre, talán örökre el­marad. CSILLAGVIZSGÁLÓ TORONY Kolozsvárt. E felirat alatt lapunk május 1-jei számában rövid hírt hoztunk egy itt helyt felállítandó csillagdáról. Ma már többet mondhatunk. Azt hisszük, a tárgy a nagy­közönséget épen úgy fogja érdekelni, mint érdekli a hivatott szakköröket. A már 1872-ben indítványozott s azóta számtalanszor, de eredmény nélkül meg­sürgetett egyetemi csillagda, ha Isten meg­segít, végre-valahára ténynyé fog válni. Van kilátás, hogy dr. Konkoly Th. Miklós tudós hazánkfia, s dr. Martin Lajos egyet, tanár egyesült buzgalmának sikerülni fog egy a modern igényeknek megfelelő csillagda fel­állítását keresztülvinni. A dolog váratlanul jött, hadd mond­juk el röviden. Köztudomású, hogy dr. Konkoly ur gyönyörűen berendezett ógyallai csillagdá­ját az országnak felajánlotta s a becses műszer-gyüjtemény 1882 ben (a mikor t. i. a műegyetem kiépül) Budapestre fog át­­szállittatni, addig az ajándékozó szabadon rendelkezik. A gyűjteményben van a töb­bi közt két kitűnő távcső : egy 10 ang. hüv. nyil. reflector Browningtól s egy 6 hüv. nyil. refractor Merztől; mind a kettő remek munka.

Next