Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)
1881-03-02 / 49. szám
évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: „toeda-utcza, nyomdaépület, jut 1 ____ Sínel«“01 beköldött közlemények nem köröltetnek. tihetlan kéziratok ujro adatnak visaza, l^ak bémenten levelek fogadtatnak el. 49-dik szám MAGYAR POLGÁR Kolozsvár, szerda, 1881. mártius 2 KIADÓHIVATAL: KÜLTORDA-UTCZA, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ. . . 16 frt. 1 évnegyedre . 4 frt — kt egész évre félévre . . egy béra 50 Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegül tés ntin 80 kr. — Nyílttér:etek: minden hirdesora 96 kr. Magyar érdekek. Ok( aztán mondja még valaki el- igeink táborából, hogy mi magyarokstá*ad°k°D keresztül következetes, öntudatos magyar nemzeti politikát kötően követtünk századokon a régietekig menő gravaminális harci politikát, de e mellett, vagy ennek következtében teljesen megfeledkeztünk, mintha absolute hiányzott volna minden érzékünk hozzá, olya jjáesini is épen elsőrangú, de mindenesetre kiváló fontosságú nemzeti érdekekről, melyeket ha legalább száz évvel ezelőtt kezdettünk volna ápolni, na már jelentékenyen megszilárdultnak, s mas állapothoz képest mindenesetrezilárdabbnak látnók a nemzeti életerőt. Minthogy a véletlen épen a száz esztendőt hozta tollamra, a történeti igazság érdekében be kell vallani azt is, hogy ekkorán bizony vajmi nehéz idők jártak a nemzeti törekvésekre, felülről, a trón felől pl. II. József alatt, s e tekintetben is ma már, hála istennek, óriási változást jelezhetünk, mert a trónnál kellő mértékben megvan a jóakarat, méltányosság, érzék és belátás nemcsak nem gátolni, de előmozdítni azt, mit az ország kormánya nemzeti érdekben lendütni jónak lát. Elég az hozzá, hogy - akármilyen okból eddig jóformán ismeretlen volt a nemzeti érdekek olyatén felkarolása és ápolása, melyek most napirenden vannak, s melyek összhatása évtizedek múlva áldásos lesz az egész nemzetre, ha isten az országnak békés, bel- és kulrázkódtatásoktól ment fejlődést enged. Hogy a sok közül csak kettőt említnek, a mi most napirenden van, ott a telepítés kérdése és ott a Hajdú Doroghon felállítandó g. kath. s magyar püspökség. Mi az elsőt illeti, ha régebben nem, legalább akkor, midőn az újabb magyar alkotmányosság korszaka megáradt, a 60-as években, vagy a 70- eseknek elején kezdették volna megvalósítni a nagy eszmét (és voltak elegen, kik ezt akkor is pengették) — ma már igen-igen örvendetes eredményekre lennénk képesek rámutatni. Nem fogok egy szót is vesztegetni ezen eszme nagy fontosságának bizonyítgatására, hisz igen jól érzi és érti azt minden magyar ember s e lapok hasábjain is már többen mondották el ebbeli nézeteiket; de másfelől nem hagyhatom a legélesebb megrovás nélkül azok eljárását, kik midőn a mondott években a hatalom polczán állván, e tekintetben véghetetlen sokat tehettek volna a nemzet érdekében; de a fölök gombját sem mozgatták sza meg, mikor ezen eszmének is a megvalósítására a sokat szidott és bántalmazott Tisza-kormány maga ragadja meg az initiatívát, előállnak esetlen kritikával, magas szemöldökű, theorikus elmefuttatásokban kifárasztott kritikákkal! Hanem azért a kormány csak haladjon a maga utján, melyen oly szépen megindult s kisérje ragyogó eredmény hazafias vállalkozását! Ami most az új püspökséget illeti, lám, azon magyarok ügye, kik pedig nagyon szép számmal vannak, s kik más, nem magyarajku egyházban imádják az istent, Szt. István királytól kezdve mostanig, tehát 800 esztendeig kellett hogy várakozzék az elintézésre s ezt is most ismét csak az az istentől elrugaszkodott Tisza-kormány ragadja kezébe ! Valóban, Trefort miniszter minden szerénytelenség nélkül mondható a parlamentben , hogy ő több szolgálatot tett a magyar nemzetiségnek és államiságnak, mint nagy nevű előde báró Eötvös József; mert szent igaz, hogy amit Trefort nyolcz évi folytonos következetes minisztersége alatt, 1875 óta Tisza Kálmán erős magyar szelleme által is sarkaltatva, egyház és iskola terén tett a nemzetnek, az megbecsülhetetlen. Csak tessék egy kicsit legalább úgy nagyjából utána gondolni ! Azonban minden a hajdú-dorogi magyar nyelvű főegyházmegye megalapításáról van szó, a nagyfontosságú ügy érdekében kívánván felhívni a döntő körök figyelmét Kozma Ferencznek a Székelyföldről irt pályanyertes nagybecsű munkájára, melyben idevágólag ékesen van előadva, hogy a Székelyföldön incirca 50—60,000 olyan görög unites és dismnites lakik, a kiknek nyelve kizárólag magyar, de templomi nyelve szlávos-román. Tehát egyúttal ezek ügyén is lehetne és kellene segitni! 87. Gy. A képviselőház mult hó 27-én délután 1 órakor Péchy Tamás elnöklete alatt ülést tartott, melyen az elnök bemutatta a belügyminiszter átiratát, melyben tudatja, hogy I. Ferenc/. császár és király ért a szokásos ünnepélyes gyász istenitisztelet a várbeli helyőrségi templomban Budán, jövő hó 3 án fog megtartatni. Tudomásul vétetett. Ezután harmadszor fölolvasták az 1881. államköltségvetésben mutatkozó hiány fedezéséről és az 1881. VIII. t. sz. 1. §-ának módosításáról szóló törvényjavaslatokat. S igy e törvényjavaslatot végleg elfogadtatván, szokott módon a főrendiházba küldetnek át alkotmányos tárgyalás végett. Ezzel az ülés a jegyzőkönyv hitelesítése után 1 óra 35 perckor véget ért. A legközelebbi ülés csütörtökön déli 12 órakor lesz, s napirendjét a közvetlen lerovandó illetékek kezelésére vonatkozó törvényjavaslat azon szakaszai fogják képezni, melyek részint az igazságügyi, részint a pénzügyi bizottsághoz utasíttattak vissza. Az iparos kérdés. Pesten, Bécsben és Berlinben az iparos kérdés szőnyegre van hozva. A kormányok enyuetteket tartanak, szakférfiakat hallgatnak ki, a kérdést újból törvényhozás árgyává kívánják tenni. Első tekintetre kicsinynek látszó kérdés. Különösen nálunk, hol az iparos osztály mozgalma nem ver fel nagy hullámokat, sokak előtt úgy tűnhetik fel, mintha csakis az iparosok kebeti ügye volna, s az államot illetőleg a politikát nem érintené. Pedig az iparos kérdés egy az iparügy kérdésével. S maholnap a milyen lesz egy ország ipara, olyan lesz az ország pénzügye. Különösen tengerrel nem bíró országnak csak két productív faktora van : a mezőgazdaság és ipar. A nemzeti vagyont, az ország vagyonosodását természetes uton csakis e két tényező által lehet növelni. De itt is az egyik, a mezőgazdaság csak nyers termelést állít elő, az ipar az, mely a nyers terményeket feldolgozva, nagyobb értékkel látja el. S ha nincs mezőgazdászat és ipar, nincs kereskedés, legalább nincs kivitel, márpedig a behozatali forgalom még egy országot sem gazdagított meg soha. Az iparügy, az iparosok kérdése e szerint országos és állami kérdés. Még a mezőgazdaság is ott virágozhat teljesen, hol virágzik az ipar, mert a mellett, hogy a nyers terményeket feldolgozza, s így a forgalom tárgyává teszi, mélyen behat a mezőgazdaságra azáltal, hogy a mezőgazdasági terményeknek az ipar a legnagyobb, a legbiztosabb consumense. Az ipar hanyatlása vagy emelkedése e szerint egy országos kérdés. Nálunk, mint a szomszédos külföldön azon életből jött szőnyegre, hogy az ipar, ha nem hanyatlik is, hanyatlani látszik. Az ipar hanyatlása vagy emelkedése mindig az iparczikkek keresletétől függ. A nemzetgazdászat ismeretes közhelye az emelkedést vagy hanyatlást a kereslet és kínálat mérlegétől teszi függővé. Úgy látszik, hogy az újabb idő a kínálat mérlegébe vett nagyobb súlyt, ezáltal az ipar háztartásának egyensúlya megzavartatásnak van kitéve. S ez nem csak nálunk van így, nem csak helyi baj. Az Európa felett lebegő provisorius állapot az ipar által szolgáltatni szokott beruházásoktól elvette a nagyközönség kedvét, s e mellett az államok háztartása az egyesektől legalább azt, mit a múlt idők a kellemesre fordíthattak, elkezdi vonni. Ismeretes tény, hogy a költekezésnek három foka van, a szükséges, hasznos és kellemes, a nagyközönség legnagyobb része boldognak érzi magát, ha fedezheti a szükségest; a hasznosnak még van némi közönsége; de már a kellemes illetőleg a kényelmi és fénylizési czikkek vevő közönsége mindinkább gyérül. Itt fenekük az ipar baja, hogy úgy szóljunk a baj oka a levegőben van. S kérdésessé válik, váljon az elemekben fekvő bajokon egy tollvonás, a törvényhozás, képes-e segíteni. Társadalmi viszonyokban fekszik az ok, elsősorban a társadalmi viszonyok javulása hathatna reája, de azért nem mondjuk, hogy a törvényhozás is ne tegye meg a magáét. Csak az a kérdés: van-e, s menynyire van jogosultsága az állami beavatkozásnak az iparügyre. Miután a törvényhozás létező viszonyok szabályozására hivatott, kérdéses hogy hivatott-e új helyzeteket teremti. S ha magát az iparügyet tekintjük, úgy kell találnunk, hogy különösen a magyar iparügy legnagyobb baja az utolsó időkben abból rejlett, hogy az állam beavatkozási jogosultságával visszaélések történtek, a törvényhozás és kormányi rendelkezés ahelyütt, hogy létező viszonyokat szabályozott volna, eltörlötte a múltat mielőtt helyébe jövőt teremthetett volna; rombolt a nélkül, hogy a romokból új építkezést bitt volna előállítani. Elörölte a széheket s a helyekbe tervezett ipartársulatok életképessége nem vált be. Igaz, hogy Anglia a XVI-ik, Franciaország a XVIII-ik század végén, mindenik saját nagy forradalma után, eltörölte a ezéheket, de helyökbe a mostaninál szerencsésebb idő, nyugodtabb társadalom, s a ezéhekben rejlő még felhasználható társulási szellem a ezéhek helyébe egy sereg más fajta gyűlpontot hozott létre, melyek a ezéhekbe központosítva volt támogató erők egyes részeit ismét összetömörítették: egyletek álltak elő, melyek úgy a munkaadót, mint a munkást oda segítették hogy a mely támogatást a széhekben elveszítettek, a társulás uj formáiban ismét megtalálják. Mi eltöröltük a széheket, a bennük feloszlatott támogató erők előállítottak ugyan bizonyos egyleteket, de ezen egyletek magukra vannak hagyatva, még az ülletök bizalmát sem bírják. Angliában ezen egyletek egyik faját a Hriendly Societyket 1793. óta máig, 20 törvénynél több érintette, parlamenti bizottságok szálltak ki, az illetőket ezerekre menő számmal hallgatták ki. Francziaországban az ötvenes években az iparos osztály viszonyai rendezése, éveken át beható tanulmány tárgyát képezte, s végül is a teher egy része községekre és államra tétetett át. Nálunk elégségesnek látszik törvényt alkotni, s az iparügyet sorára hagyni. Épen azért döntsön az épen most ülésező enquete, elvileg bármerre, egyet constatálnunk lehet, azt, hogy az iparügyet többé nem lehet olyannak tartani, melyet egyetlen törvény által helyre lehet ütni. Itt a kormánynak és törvényhozásnak mélyebb tanulmányra van szüksége, az iparos osztálynak komolyabban kell felfogni saját ügyét, s a nagy közönségnek a kormányt és ipart melegebben kell támogatnia. K. L. egyes tárczákra vonatkozó általános megjegyzéseket tartalmazza. Az 1870. évi sorsolási kölcsön ügyében Széll Kálmán és Kerkápoly Károly volt pénzügyminiszterek tegnapi nyilatkozatai alapján a bizottság meg fogja kérdeni Lónyay Menyhért gróf volt pénzügyminisztert is, mert az tűnt ki, hogy azon pótszerződés, mely az alapszerződésben százalékszerüleg jelölt félévenkénti összegeket 50,000 frt. fix összegben állapította meg, alatta készült . Kerkápoly csak az ezek alapján kiállított okmányokat, mint hivatali utód írta alá. Azon felmerült s különösen bécsi lapokban elterjedett hírrel szemben, mintha a sorsjegyek az utolsó 10 év alatt károsodást szenvedhetnének, az „Orsz. Értesítő" fel van hatalmazva annak kijelentésére, hogy a bizottság teljesen meggyőződött, hogy ez nem lehetséges, mert ezen ügy csak a magyar állam s a bankegylet és esetleg az illető miniszterek közötti olyan kérdés, mely a sorsjegyek tulajdonosainak érdekeit legtávolabbról sem érinti. Ezekkel szemben a magyar állam biztosítja a sorsjegyeknek nyereményeik teljes értékéig való beváltását s ez akár az első 40, akár az utolsó 10 év alatt történjék, a magyar állam által kötelességszerüen teljesítendő. Ezt úgy Széll, mint Kerkápoly, valamint az állami számvevőszék és mostani kormány kétségtelen bizonyosnak jelentették ki. A kérdés főoldala az, hogy ezen kötelezettséget az állam kár nélkül teljesítheti-e s erre is egyformán tiszták a nézetek, hogy igen, mert a tartalékalap határozottan nagyobb fog 40 év múlva lenni, mint az utolsó 10 év szükséglete , s legfeljebb azt kell még megállapítani, hogy az utolsó 10 év szükségeinek fedezése után fennmaradó összeg, mely a magyar államot fogja illetni, akkor lenne e nagyobb, ha a tartalékalap az alapszerződés szószerinti szövege szerint gyümölcsöztetik, vagy a mostani kezelés mellett ? TARCZA: A m. kir. honv. minisztérium palotája és a Ludovika-akadémia. 1. Mikor nemzeti épületeink s alkotásaink egy-egy újjal szaporodnak, mindig ezembe jut a nagy alkotó magyar lánghaz, gróf Széchenyi István két jóslatszerű mondása ,ha egykor Buda-Pest szép és nagy világváros lesz szépségét és nagyságát a mi bölcseségünknek és alkotásainknak ismeri el a világ, akkor Magyarország is nagy , a magyar nemzet tisztelt lesz." Ilyennek tartom én a szóban levő monumentális palotát, mely már május 1 évet fog adatni az illető minisztériumnak. Egy impozáns kinézésű s gyönyörű ircbitkturájú, földszinten kívül négy emeletes épület az, Buda vára Szent-György téren, balra mellette a várszínház és miniszterelnöki palota, jobbra József főherceg, Abruth makrapipás nagy Oeconomu- Bának a a m. kir. honvédség népszerű fő- Parancsnokának lakpalotája, szemben a ki*lji lakok tágas tere, különböző épüleikkel, közbül a fekete öntött Hentzi**obor, mely mióta e palota mellé jutott, jászén megváltozott benyomást tesz a cs*5 re, s akár mint mű, akár mint törté- ími emlék tekintessék, értéke az eddiginél helyesebb arányra szállott. A kiszékelő homlokzat kettős párkányzatát részint művészileg faragott osz°P°k tartják, részint életnagyságú törté szobrok díszítik, mind hazai művéslek által készítve. A felső párkányzaton négy szoborszerű ábra van diszitésül alkalmazva. A másodikon: ÁRPÁD. 890. HUNYADI JÁNOS. 1456. ZRÍNYI MIKLÓS. 1566. NÁDASDY FERENCZ. 1787. Az alattuk álló kiszökellés két ablakja fölött MARS és MINERVA diadalmas istenalakja, a más két ablak fölött allegóriás alakok, az egész homlokzaton számos faragott díszítések stb. A középponton: MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDELMI MINISTERIUM. Alább vörös márvány-táblán aranybetűkkel írva: Szembe nézve balra előle. ELSŐ FERENCZ JÓZSEF KIRÁLY uralkodása, BOROS-JENŐI TISZA KÁLMÁN miniszterelnöksége alatt épült 1880. Jobbra: KERESZTESI SZENDE BÉLA honvédelmi minisztersége idejében 1879. évi IX. törv. cz. rendelete alapján. Az építésre és e végre szükséges telekszerzésre, valamint az építés tárgyalása s végrehajtása időszaka alatti intercalate kamatok fedezésére az elébb említett országgyűlés IX. t. czikke által 430,000 frt. engedélyeztetett, melynek 411/ év alatt kell évenkénti 24,725 frttal törlesztetni; a töke a m. kir. Ludoviknak a dé naa alapjából előlegeztetett, melynek az a kitűzött idő alatt kamatostól viszszatérül, a,, ország csak ezen időhatárig fizeti ezen évi törlesztési részletösszegeket, akkor terek nélkül jut egy szép állami középület birtokába. A honvédelmi minisztérium hivatali helyiségeinek eddigi évi bérletösszege 25.378 frtot tevén , évenkénti 650 frt. költséggel apad az állam terhe. A palota teljes befejezésére csak rövid idő szükséges, s bár az alap ásása, a talaj kősziklás természeténél fogva, előre alig látott költségeket okozott, a törvényben megszabott összeg felülhaladva nem lesz. Elférnek benne a minisztérium öszszes osztályai s lakása lesz a miniszternek és államtitkárnak. Emlékezzék vissza az olvasó 1868-ra, midőn a honvédi intézmény életbeléptetése felett az országgyűlés tanácskozott; olvassa meg különösen Perczel Mór tábornok és képviselő beszédeit, a kinek a bő er e téren nagymértékben köszönhető, s fontolja meg, milyen volt magatartása a bal középi ellenzék egyik vezérének, Tisza Kálmánnak. Az 1848-as párt kevésnek tartotta, amit a kormány javaslatba hozott. Perczel védve azt, érvül felhozta, hogyan ment ő harmadmagával 1848-ban gróf Batthyány Lajoshoz, mennyire ostromolták őt, mig tíz honvéd zászlóaljnak létesítéséhez a korona megegyezését kieszközölte. „Most 78 zászlóalj alakítása hozatik — úgymond — javaslatba és 28 huszár század, a ez is csak egyelőre, de a mit idővel lehet is, kell is szaporitni. S némelyek keveslik ! Formahibákat keresnek a törvényben, roszszalják, hogy a magyar hadsereg szó nincs benne kifejezve; de benne van az 1866/67-ki XlI-ik törv. czikkben, a mi a fődolog. Nem buzog az ügyért nálánál hőbben senki Magyarországon! — igy kiélt föl — már 1843—4 körül utasításul adatta megyéjében a haza védelmére nemzeti fegyveres erő állítását. Most mégis ezzel megelégszik. Megjő a tüzérség, meg a katona-akadémia felállítása, meg lesz idővel a magyar hadsereg is, csak legyen a nemzet kitartó és önmérséklő !" Nekem is lennének óhajtásaim — ilyformán nyilatkozott egyik ülésben a mostani miniszterelnök — én is szükségesnek látom, hogy a magyar hadsereg fogalma a honvédtörvényben benne legyen, de azt, hogy bér a javaslati formában állíttassák fel a honvédség, oly fontosnak tartom, hogy annak egyéb tekinteteket alárendelni hazafi kötelesség. Ez minden körülmények közt alkotmányunk s nemzetünk oly garantiája lesz, amit írott törvény nem pótol, s a miben más nagy nemzetek szabadságuk palládiumát egyedül látják. Kívánjunk többet, igyekezzünk a javaslaton tökélesíteni, de a létesülést ne akadályozzuk, sőt legyünk azon, hogy mielőbb törvényévé váljék ! A haza boldogságát illető kérdésekben az a lovagias eljárás a leyális ellenzék kötelessége. Melyik politika híveit kövessük mi adott helyzetünkben, azt-e, melynek a legtökéletesebb kell? vagy amely a kivívhatót nem szalasztja el, hanem az esőcsepp törvényét s példáját követi, mely gyakori hullásával meglágyítja a követ? A miniszterelnök évi segélyt eszközölt az agg honvédeknek hivataloskodása kezdetén mindjárt; különös érdeklődéssel volt mindazok iránt, a kik honvédek voltak és segélyt kértek. A közelebbi évek tapasztalásai megmutatták, hogy a honvéd menház aggastyánait a hazafiak adakozása nem képes fentartani, az alapítványi helyek feléről sem tud a honvédegylet gondoskodni, amidőn az országgyűléstől segélyt kért, a miniszterelnök indítványozta az egész honvédmenháznak államkezelés alá vételét, s abban annyi 1848/49- ki honvéd ápolását helyezte kilátásba, a mennyi belefér. Ezáltal nemcsak szabadságharczunk elnyomorodott derék bajnokai lesznek ínségtől és nyomortól biztosítva, de egyszersmind a nemzet azon régi óhajának is elég létezik, hogy ez érdemes hazafiak s egykori hősök nemzeti elismerésben részesüljenek. Az országgyűlés elfogadta az indítványt, a dolog az országos honvédegyletek márczius 15-ére meghívott közgyűlése elé fog kerülni véleményadás végett. A hazafiaseszély és a nyomorultak iránti kegyelet az országgyűlés ezen határozatában való bizalmat és megnyugvást ajánl, s ajánlja a segítő kéz hálával fogadását. Kiben bízzunk, ha a törvényhozás egyik főtényezőjében nem, abban, mely a vr.i vérünkből való vér és a mi csontunkból való csont ? Én a leendő gyűléstől ily szellemű határozást remélek, habár ellenkező nézetek fognak is nyilvánulni. Némelyek gáncsolják a honvédelmi palotát fekvése helyén, mert előtte áll a Hentzi emlék. Mi van azon irva: Tábornok Hentzi és Alboth ezredes 428 hőssel vitéz halált szenvedett a császárért és hazáért. Ki magyarázza ezt hátrányunkra?Hiszen honvédeink szurony a halálok oka, amire pedig legalább annyi hősiesség kell, mint a meghalásra. Hentzi szobra feketén ünnepli az ön társai nevét, a honvédelmi minisztérium ragyogó fényességben a honvédekét, melynek a király neve ad rendkívüli fontosságot. Kövesse az adott példát Budaváros és az ország, állíttasson evvel szemben egy másodikat azoknak a honvédeknek, akik a vár bevételénél elestek. Együtt álltak ők szemben a csata tüzében, álljanak együtt most az ország hálájában s történetírás emlékezetében. A magyar nem irigy mások hősies bátorságára s megbecsüli a katonai erényeket még ellenfelében is. Vagy ha oda nem látszik helyesnek az emlékállitás, helyezzétek a budai városi sétahelyre vagy a bécsi kapu előtti térre, hol az ostrom kezdődött s melyet parkírozni lehetne. Bárhol álljon az, mindenütt a magyar honvéd dicsőségét hirdetendő, s az lesz az első hely, ahol ez emlék állandó egy ország aagy egész nemzet rokonszenve teendi azzá. Sokan kicsinylőleg szólnak a mai honvédségről. Ne tegyék azt, hanem inkább rokonszenvükkel gyámolitsák. Midőn én 1869-ben a legelső honvéd-csapatot megláttam, reszketett szivem örömében. Áldottam a perczet, a kik létrehozták s a királyt, a ki abba beleegyezett. Jöjjön már az orosz, támadjon ellenünk bárki — gondolom — gyáván s az ellenség nagy áldozatai nélkül nem veszünk el. Csak hogy a fegyver vissza van adva kezeink közé! Elveszve sok,de visszaszerezhető idővel minden, legálisan s bölcsességgel Emlékezzék vissza a nemzet, midőn kötéllel fogták a haza védőit, elvitték külföldre, elszakították honától évtizedekre, német tisztek s tábornokok hatalma alá, elvezényelték külső háborúkba a magyar katonaságot, úgy bántak vele, mint rabszolgával s mikor úgy kellett, honfitársaink ellen használták fel, azok ellen, a kik a haza, és nép jogai, és a szabadság érdekében felszólaltak. A General Commando és a bécsi udvari főhadi tanács parancsolt minden katonai ügyben korlátlanul, vagy saját szabályait követve. Most külön minisztériumunk van, élén egy 1848—49-iki honvéd, környezetében sok régi bajtársa, hazafiak tanácsosai, nemzeti nyelvünk kormányzati nyelve, a haza törvényei irányozzák lépteit s az alkotmányt tiszteletben tartja ő, a király és minden, a ki tisztséget visel, örvendjünk ez állapotnak s a mig ez tart, egy még szebb jövőnek készítsük elő alapját. Honvéd Ügyünket az 1868-ki XLI. t. czikk szabályozza, melynek 1. §-sa szerint a honvédség a fegyveres erő kiegészítő része, rendelve van a hadsereg támogatására, békében kivételesen a belső rend fentartására; a 6. § szerint létszáma egyelőre 78 gyalog zászlóalj, 28 huszár század; a 16. § szerint tisztikara áll alkalmas nyugdíjazott éa gretált tisztekből, alkalmas volt honvéd tisztekből, közbecsülésben álló, tiszti képességgel bíró más egyénekből a honvéd altisztekből, kiegészíttetik a tiszti kar a hadseregben szól- A képviselőhöz zárszámadási bizottsága múlt hó 27 én de 11 órakor Prileszky Tádé elnöklete alatt tartott ülésében Nagy Gábor előadó beterjesztette a bizottsági jelentésnek azon részét, mely az t megkeresztelt egyetem. Mégis csak boldogok ezek a mi szélsőink. Soha sem kell fogyatkozást szenvedniük oly tárgyakban, melyek felett bölcs ítéleteket hangoztathatják. Ha kifogynak az országos dolgokból, vesznek elő másneműeket, hogy olyanokat-e, melyeknek megvitatása a nyilvánosság előtt helyén van, az nem jó szóba. Most egyetemünk czim-kérdése került szőnyegre. Előbb csak szórványosan láttuk felbukkanni imitt amott egy-egy szerény napi hírrovatban , majd erősebb hangot is hallottunk : a királyi jog vonat van kétségbe az alapitóoklevél egyoldau kiadhatására nézve, leg-