Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)

1881-04-22 / 90. szám

évfolyam. SZERKESZTŐSÉG. ..TORDA-UICZA, NYOMDAÉPÜLET.­­ 01»1 n­­yévtelenüll beküldött költemények nem kötöltetnek. . I h a 11 a­n kéziratok nem adatnak vitat a. gu­lB*1“* Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. 90-dik az,am. Kolozsvár, péntek, 1881. április 22. KIADÓHIVATAL: KÜLTORD­A-U ICZ­A, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DIU: egén évre . . . 16 firt. 1 évnegyedre . 4 frt — kt félévre...................8 .­­ egy hóra . .­­ . 60 „ Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tés után 80 kr. — Nyiltter: tora 36 kr. Az ezen tavaszi áradások alkal­mával, melyek a húsvéti ünnepek alatt .itt engedtek semmi pihenőt az Al­földnek s ennek népét most is minde­nt a Maros, Körös, Berettyó és a Tisza mentén remegésben tartják, la­­nyak vala az első, mely rámutatott nyiltan és tartózkodás nélkül arra, hogy ez a minden év tavaszán meg -meg­­ újuló rettenetes állapot és borzadal­­msigg viaskodás az elemekkel, előbb­­utóbb ki kell hogy pusztítsa az állam­­fentartó magyar elemnek egyik legje­lentékenyebb, legvagyonosabb, legadó­­képesebb részét, ha mielőbb hatalmas, az egész bajt minden oldalról felka­roló segély nem érkezik. Mondok, hogy ha Magyarország nem akarja megsiratni a mulasztást, még a mostani nemzedéknek, az egész országnak el kell szánnia magát arra, hogy egy óriási nagy áldozatot vállaljon magára az al­földi magyarság megmentése végett. Mondtuk, hogy itt csak egy o­r­s­z­á­g, egy egész nemzet közös támogatá­sa segíthet a bajon,­­ vagy az egész alföldi magyarság úgy el fog tűnni egy szép napon a földszinéről, mint az az indián néptörzs, melyet nyomtalanul elnyeltek a Mississipi bősz hullámai. Utánunk a többi lapok is, neve­zetesen a budapestiek, lényegileg úgy nyilatkoztak, mint mi, többé-kevésbbé rámutatván egyúttal ama rettenetes visszaélésekre és fonákságokra, melyek az alföldi, összesen nem keve­sebb, m­i­n­t 38, mond­­­har­mincz­­nyolcz­o­­­t sz­a­b­á­l­y­o­z­ó tár­sulat és „érdekeltség" ugyanannyi és pedig ellentétesnek hitt és semmiesetre sem országos szem­pontból tekintett érdek védelmére irá­nyuló úgynevezett „vízvédelmi mun­kálataiból" származtak és hoztak oly szörnyű veszélyeket és kiszámíthatlan károkat a magyarságra. Az az átka épen és szerencsét­lensége az egész Tisza-menti magyar­ságnak, hogy az az irtóztató számú szabályozó­ társaság, számszerint 38 an, ki jobbra, ki balra, ki csára, ki bajsz­­ra, egyik a másik kárára és veszedel­mére, valamennyien pedig a magyar tönkrejuttatására olyannyira agyonsza­bályozták a Tiszát és mellékfolyóit amúgy igazi palócziasan „fele­lről“ kezdve, hogy a vízáradásokról fölvett hivatalos följegyzések és statisztikai adatok kétségbeejtő tényeket állítnak szemeink elébe , mielőtt a vízszabályo­zások Magyarországon megkezdettek vol­na, tehát mikor a Tisza folyását nem korlátozta emberi kéz mesterséges mű­ve s „a legmagyarabb folyó" isten­adta, őstermészet alkotta medre­ és völgyében osztotta szét hullámait sza­badon csapongva, mikor kiöntött, pél­dául Szegednél a vízállás maxiumuma 4 méter volt, mely magasság a sói di­­sput „szabályozások" által annyira emel­tetett, hogy ma már a 8 métert is jóval felülhaladta. A folyó mind job­ban összeszorittatott s mind a hét parti töltésekből a földet ágynak hord­ja el maga alá s így magasodik las­sanként toronymagasságra, úgy hogy az alföldi magyar városok és közsé­gek mélyen alatta feküsznek a viz fel­­szinének! Ilyen viszonyok mellett pusztult el 79-ben Szeged, a múlt hetekben Körös-Tarcsa, s ilyen viszonyok mel­lett történhetett meg csak az is, hogy az árvíz még most is, ily előhaladott évszakban, rajta hever a magyar föld­nek mintegy 40 mértföldnyi területén, mely az idén sem a gazdának valamit teremni nem fog, sem az államnak adózni nem lesz képes. Ilyen állapotokat teremtett, és is­ten csodája, hogy különbeket nem te­remtett az, hogy oly eminenter állami, országos és nemzeti érdekű ügy, mint a minő egy hatalmas és rá összeterjedő vízszabályozás, 38 autonomikus, helyi közegre és társulatra, nem pe­dig, mint kellett volna, egyedül és ki­zárólag az államhatalom köz­ponti kormányára bízatott, mely egye­dül lehet hivatva és lehet képes egy­felől elegendő, mert országos pénzerő­­vel rendelkezni ez óriási vállalatra,­­ másfelől egyedül van hivatva és csak egyedül képes ily roppant művet az egész, az ország, a köz szem­pontjából tekintve, összevágólag, egy­séges terv szerint, s igy hasznosan, áldást hozólag keresztül vinni. Hallatlan és hajmeresztő részlete­ket olvasunk a 38-as Krühwinkli-rend­­szer viselt, illetőleg nem viselt dolgai­ról, így — hogy csak pár példát hoz­zak föl — egy, kormányköreinkhez igen közel álló, tehát alaposan érte­sült forrás írja, hogy a bökény­­mindsze­nti társulat hallatlan ha­nyagsága következtében, a kormány múlt év vége felé, végrehaj­tási úton rendelte el az említett vonalon a roskatag gátépítkezések ki­javítását és tökéletesítését, hogy a ta­vaszi áradásoknak, a­mennyire csak lehetséges, ellenállhassanak. Télen kellett épülni, mikor az idő az ily épít­kezésekre nem igen szokott kedvező lenni, mert a jeles társaság elpipázta a gátépítkezésre szükséges és hasznos időt. Ha az államkormány el nem rendeli karhatalommal ezen építkezést akár télen, s ho így a viz­­ár átszakítja a bökény-mindszenti véd­gátat, ma sokkal nagyobb vol­na a katastrófa, mint volt 79-ben, mikor Szeged elpusztult, m­­e­r­t elveszett volna egyebek közt M­i­n­d­s­z­e­n­t, Makó, Hó­d-M­e­z­ő- Vásárhely stb. Hogy még más irányban mit ered­ményezhet az, ha százan és ezeren a magok szakállára, spec­iális érdekek védelmére össze-vissza, keresztül-kasul építhetnek védgátakat, mutatja a példa, mely szerint egy felső-magyarországi megyében két nagy­birtokos család óriási uradalmaik védelmére oly módon építtet­ték a védgátakat, hogy ha a Tisza föl­dagad, okvetlenül a hullámok alá te­meti egy nagy vidék lakosságát köz­ségei­ és szántóföldjeivel együtt, miért is a nép a szóban levő töltés ellen in­dult, hogy azt átvágva, megmentse ma­gát a kikerülhetlen veszedelemtől; azon­ban az alispán Kassáról hozatott pár század katonaságot, s miután ember­élet esett áldozatul, a nép, mint ten­gerár, morogva, forrva, visszafordult. Hát még a kunszentmártoni lázadás­­szerű véres eset! És most, mikor minden horribilis és továbbra tarthatatlan dolgokat lát­va és tapasztalva, minden józan gon­dolkozása magyarnak, a­ki törődik egy kicsit fajtájának érdekeivel és fenma­­radásával, első gondolata: vajha a ma­gyar államkormány egy hatalmas, fen­­költ elhatározással rá­tenné kezét az egész vízszabályozási szervezetre; vaj­ha azt egészen és kizárólag magára vállalva, egységes, összevágó terv sze­rint, nemzet és ország érdekeinek meg­felelően, a maga szigorú felelősségének terhe alatt hajtaná végre, és vajha tör­vényhozási után poklok fenekére kül­dené azt a 38 pipázó társulatot, me­lyek már-már agyonszabályozták a ma­gyart, a­nélkül, hogy azért valamelyi­ket közülök felelősségre lehetne von­ni : előáll a Naplóban Bánhidy báró s a 38 Krühwinklit noli me tangerének állítja oda. Szerencsére, ez nem egyéb, mint a kabarékok ismeretes kétségbeesett kaczérkodásainak egyike a népszerű­séggel, s mi erősen meg vagyunk győ­ződve, hogy ha — természetesen a ked­ves „érdekeltségek" kivételével — meg­szavaztatnák az egész országot, vagyis az egész magyar nemzetet, az egész arra szavazna, a­mit mi fennebb lé­nyegileg mondunk. E tekintetben igen biztató jelen­ségekre utalhatunk, így a fennebb em­lített authentikus külforrás, mint lát­szik, a kormánykörök e részbeni né­zeteinek visszatükrözésével ezeket mond­ja a vízszabályozó társulatok viselt dol­gaira vonatkozólag : „E gazdálkodást lehetetlen tovább így folytatni, a­nélkül, hogy az ország munkája eredményétől, szorgalmának gyümölcsétől megfosztassák. A szabá­lyozó társulatok, melyek a­nélkül, hogy a szabályozási munkálatokkal, mint egészszel, törődnének, csak a saját ér­dekeiket — gyakran még azokat sem — szolgálják, melyek évenkint millió­kat elszabályoznak ; töltéseket építenek, melyeket az árvíz évenkint megsem­misít; e társulatok feloszlatandók és az egész szabályozás az államhatalomra ruházandó, mely általános és egyönte­tű szabályozási tervet állapítson meg és vigyen keresztül saját közegei által." Ez az, a­mire azt mondjuk mi és velünk kétségkívül a magyar józan többsége, hogy amen, úgy legyen lóhajt­juk, hogy úgy legyen! Fölötte jellem­ző, hogy a különben oly nagyon szél­ső, de meg kell adni, hogy nagyon is erős na­­­g­y a­r érzelmű és észjárás a „Függetlenség,“ mely pedig az autonómia eszméjének és intéz­ményeinek minden téren véres szájú védője szokott lenni, közli a fennebb idéztük sorokat a nélkül, hogy azok­hoz egy betű ellenészrevételt tett volna. Rajta tehát: cselekedjék a kormány, a mint szerencsés impulzusa és a nemzet érdekei sugalják. Azon­ban a Tisza-k­ormány által a magyarság érdekében fo­ganatosított legnagyobb konczepcziója, ha megvalósítná az eszmét, mely e soroknak kiindulási pontját és anyagát képezte! TARCZA: A pénzről. Irta: Gönczi János. A mily nyomasztó az emberre nézve s szükség, ép oly kedves azon eszköz, melynek segítségével azt enyhíteni tudja. De mint a legjobban tartott gyomor bizo­nyos időn túl ismét éhessé lesz, úgy a legdusabban kielégített szükség is, idő múltán ismét újabb kielégítést kíván. És így azon eszköz, melylyel a meg-megújuló szükséget folytonosan ki lehet elégíteni, felette becsessé lesz az ember előtt. Egy ilyen, a szükségekkel mindig kibékéltetni tudó eszköz lesz tárgya igény­lőj én előadásomnak. Azonban míg nevét kimondanám, megjegyzem, hogy ez any­aira meghódította az embereket, mi­szerint mivoltánál sokkal nagyobbnak, jó­n eszköznek, hanem épen czél­­nak tekintik. S eszeveszetten futnak fe­éje és pedig néha nem a legválo­gatottabb utakon. Pedig csodálatos valami 921 az ellenséget kibékélteti,­­ a barátok­at ellenségekké teszi, a testvért idegenné 8 az idegeneket testvérekké varázsolja gyakran. Előtte földre hull a kivont kard, meghunyászkodik a hatalom, elnémul az Eszaig, megtántorodik az erény, meging­az a szeretet . . . érett, szennyet tűr magán a jellem. Másfelől szerencsét hoz, :** 8 nyomort, ínséget, megalapítja egye- 8 ' családok és országok jóllétét, megna- hyobbitja a hatalmat, függetlenséget ad az é­­spek. Jó is, rész is szülemlik általa , épen ezért áldás és átok egyaránt reá fór. Ezen eszköz, mely felé oly nagy ér­deklődéssel fordul a figyelem, s mely min­dennél feljebb becsültetik, nem egyéb, mint a pénz. Ez lesz tehát előadásom tárgya, mely­nek különben is szerepe van itt, mert ez estély is fillérestély, a­mennyiben az itt található szellemi élvezetet kiki fillé­reken vásárolta meg, de azért, hogy ez által segélyezve legyen azon ifjú egylet, melynek erős alapokra helyezkedése és felvirágzása e nemes város minden jóra kész polgárának érdekében fekszik, mert az embereket egymáshoz közel hozó tár­sulás egyik legerősebb tényezője a hala­dásnak, művelődésnek. Ha igaz ez, hogy kettős úton halad az emberi élet, egyik a gyakorlat, másik az elmélet, úgy az is igaz, hogy a társalgás csatornáján nem­csak eszméket és gondolatokat cserélhetni, hanem el lehet juttatni egymáshoz a szer­zett tapasztalatokat is, ezt pedig mindig saját okulására s közvetőlegesen hasznára fordíthatja főleg az iparos, mert „dús bá­nya a tapasztalás, melyből az ember élet­­kincset ás", ezt ha költő mondta is, nem üres fantázia, hanem a valóság által be­bizonyított igazság. Midőn kiki filléreivel ismét javát mun­kálja e társulatnak, melynek létrehozását eléggé indokolja czélszerűsége, s czélsze­rűségét majd bebizonyítandja hasznossága, alkalomszerűne­k tartom én is épen a p­é­n­z­­ről szólani, mert ez egylet felvirágzásá­nak is egyik alapfeltétele kétségen kívül a pénz. A pénzt legszívesebben forgatja az ember kezében, s legkevésbé sajnálja tőle a perczeket, sőt idejének azt a részét te­kinti magára nézve legértékesebbnek, vagy leggyümölcsözőbbnek, mely ezt meghozta neki. Mi hát a pénz ? Arany, ezüst, réz, vagy papiros — felelhetné tán valaki, vagy egy szellemes iró jellemzése szerint: oly mozgékony valami, a­mely mint a kéneső, épen akkor siklik ki a kézből, mikor meg­szorítani akarja, vagy mint a kámfor, volt . . . nincs . . . De arra, hogy a pénzt csak bár felületesen is meghatározhassuk, ennél hosszabb és más értelmű felelet kell. A pénz egy olyan eszköz, mely má­sok által is elfogadott érték el bír s ezért általa megszerezhető azon dolog, melyre az embernek szüksége van. A pénz értékével mindig összeha­sonlítva kell hogy legyen azon dolog ér­téke, melyet megszerezni akarunk vele. A pénz tulajdonképen csere­ eszköz, melylyel mindig, midőn kezünkből kiadjuk, valamely más dolog cserélődik birtoklásunkba. És így a vásárlás nem egyéb, mint a pénznek kicserélődése portékával, a vevő kezében, s viszont a portékának pénzzel az eladó kezében. Tehát a pénznek olyan anyagból kell állani, melynek magában ió értéke van, hogy mindenki szívesen elfogadja felesle­ges javaiért. De az ilyen anyag csak akkor válik pénzzé, ha olyan alakot és bélyeget nyer, melynél fogva mindenféle szükséges dolgokat lehet cserélni vele. Maga azon anyag, melyből a pénzt csinálják a portékák közé tartozik, mint szintén a pénz is portékává lesz, ha pén­zen vásároltatik, például, ha régi pénzeket szerez össze valaki. Pénz gyanánt, a kü­lönféle időkben különféle tárgyakat vettek fel, próbáltak pénzül használni bőr- és fa­darabokat, továbbá vasat. Később a fé­kemhez fordultak,­­ midőn az aranyat, ezüs­töt kezdték pénzzé alakítani, ezekben olyan anyagokat vettek forgalomba, melyeknek általános és maradandó beesők van, ha ezeknél czélszerűbbet nem fedez fel vala­mely kor szerencsés vegyésze A pénznek természetesen, határozott ismertető jegy­gyel, czimerrel, s hiteles körülírással és évszámmal kell bírni, mely szükséges kel­lékek jótállást biztosítanak annak használ­hatósága és forgalomban léte felől. Megkülönböztetendő az úgynevezett helyi pénz, melyet valamely helység fel­­sőbbsége adhat ki szükség idején, mit szükségpénznek neveznek, továbbá az or­szágpénz, melyet valamely ország kor­mánya, vagy felhatalmazottja ad ki, — itt önkénytelenül is eszünkbe jut a Kos­suth bankó, mely Magyarország sorsának balvégzetes fordulatával oly hamar kiesett a forgalomból — végül megkülönbözte­tendő a világpénz, mely finom anyag­jánál fogva mindenütt használható, mint a hollandi arany és spanyol piaszter. Minthogy minden országban nagyobb azok száma, kik kisebb mennyiségban vá­sárolnak, s e mellett a legfényesebb ház­tartás sem lehet, és csekély értékű porté­kák nélkül, múlhatatlanul szükséges kellő mennyiségű apró pénzről gondoskodni min­den államnak. De mivel az ezüst is be­csesebb annál, h­ogysem oly csekély érté­ket képviselhessen, mint a minő a forint­nak századrésze, ennélfogva krajczárok elő­állítására rezet használnak. Felteszem, a mi krajczárainkkal az érték elég alanti fokára lehet leszállani, midőn ez a forint értékű portékának százfelé aprózását teszi lehetővé. A pénzdarabokon egyes különálló betűket lehet látni, mi azon hely jelölé­sére utal, a­hol a pénz készült, így pél­dául az „A" betű Francziaor­zágban Pá­rint, Bajorországban Banberget, Poroszor­szágban Berlint és Ausztriában Bécset je­lenti ; a „B" betű Körmöczbányát, a „C* Prágát, a „D" Graczet, az „E“ Károlyvárt stb. A pénz nemcsak fele az értéknek, hanem igazi érték, mert biztos eszköze valamely portéka megszerezhetésének; to­vábbá zálognak sem tekinthetjük, mert a záloggal oly kötelezettség jár, miszerint azt bizonyos ideig meg kell tartani, s ha a kikötött értéket lefizetik érte, azonnal visszaszáll előbbi birtokossára. Míg ellen­ben a pénz birtokosa szabad tulajdonosa annak, azt teheti vele, a­mit akar. Olyan becses pénz, a­mely magában is értéket képvisel, kettő van: az arany és ezüst; a rezet nem számíthatjuk ezen kategóriába Még kevésbé számítható ide a bankó, mely egy darab papirosból lesz úgy, ha az kellő rajzzal és jegygyel ellát­va, olyan folyamatot és értéket nyer, mint a vertpénz. De ez természetesen csak úgy történhetik meg, ha a papiroson hiteles felirat biztosít arról, hogy tulajdonosa a rajta kitett értéket vertpénzben feltétlenül megkapja, vagy vertpénz helyett mindenki által, vonakodás nélkül, elfogadtatik. S az ily biztosításnak oly hatalomtól kell szár­maznia, mely teljes hitellel bír, s adott szavának minden pillanatban és hiány nél­kül való beváltására módja van. Az érték megkapásának biztosítása történhetik más papirosokban: váltók, körlevelek, bank­részvényekben , de ezek nem tekinthetők pénz gyanánt szolgáló eszközöknek , a­mennyiben nincs pénzjellegük, mert érté­küket nem mindjárt, nem minden pere­­ben lehet megkapni, mivel készpénzzé vál­toztatásuk meghatározott időtől függ,s gyak­ran oly körülmények jöhetnek közbe, me­lyek elköltésüket késleltetik, vagy éppen megakadályozzák.­­ Azonban ezek mégis használtatnak pénz helyett. Minthogy a papirospénz, anyagját te­kintve, mit sem ér, s becsét csak az általa képviselt vertpénztől veszi; ennélfogva rendes váltásból, vagyis agio nem jár ve­le ; sőt, mivel a papirospénz a kibocsátó­nak hitelén alapul, ez a körülmény köny­­nyen előidézheti becsének alább szállását a hitel megingásával. Mikor valamely kor­mány papirospénzét névszerinti értéken alól esni engedi, akkor azok veszítenek legnagyobbat, kik a papirost teljes érté­kében kapták volt, mert azon értékben tovább nem adhatják. A papirospénz ki­bocsátójának vigyáznia kell, hogy annak megfelelő éretértékkel rendelkezzék. A papirospénz azonban előnynyel is bír, a­mennyiben a kezelést és a nagyobb fizetéseket megkönnyíti. Ezer forint ezeres bankóban a zseb áremlésében is elfér, s viszont ezer forintot ezeres bankóval ép­pen olyan kevés idő alatt ki lehet fizetni, mint egy forintot az egy forintos pénzda­rabbal. Ha a pénz egyesek zsebében meg­feneklik, ebben az iparnak és kereskede­lemnek van érzékeny kára, mert pénz és portéka kölcsönösen hozzák­­egymást for­galomba. A pot­téka is kézről-kézre adva néha hosszú utat teszen meg, míg az utol­só vevőtől használás által fölemésztetik. De a pénz útja még hosszabb, az nem végződik be, mert az ő sorsa folytonos vándorlás, hogy szüntelenül újabb, meg újabb portékákat mozdítson ki helyükből* 4 nemzetközi pénzkonferenczia. A „Hon" írja a következőket: A nemzetközi pénzkonferenczia meg­nyitása képezi jelenleg a legfontosabb ese­ményt. Különböző hírek voltak elterjedve arról, hogy a konferenczia sikertelen leend, sőt hogy az egészen el is fog maradni. Mint távirataink jelezték, s mint egy alábbi közleményünk is mutatja, a konferenczia nagy jelentőségű, mondhatni világtörténel­mi eseménynyé válhatik. Tizenöt állam van azon képviselve, s miután a meghívás a bimettalizmus meghonosításának előkészí­tése érdekében történt, föltételezhetjük, hogy ez államok legnagyobb része jóakaró közreműködésre kész a kitűzött c­él ér­dekében. Nagy jelentőséggel bír különösen azon tény, melyet tudósítónk előadott, hogy Németország képviselője hivatalosan be­jelenti, hogy kormánya a további ezüst­eladásokat megszünteti. Ezáltal el van há­rítva az a nyomás, mely az ezüstpénzpi­­aczra nehezedett, s úgyszólván lehetetlenné tette azt, hogy az ezüst jelentékeny ár­emelkedést tapasztaljon s előbbeni értékét megközelitse. Monarchiánk tartózkodó ál­lásban marad ugyan a konferencziával szem­ben, de annak megállapodásait a maga részéről is remélhetőleg el fogja fogadni, ha — mint kétséget alig szenvedhet — hazánk pénzügyeire azokat előnyösnek ta­­lálandja.A­ban az összes nagykövetek Asszim pasához mentek, a­hol Hatzfeld gróf felolvasta, át­nyújtotta a hatalmak együttes jegyzékét. Ez együttes jegyzékben az mondatik, hogy a hatalmak, miután a berlini confe­rencia lud­e­rnale,-ját nem fogadták el, békés megoldásra jutottak ős Konstanti­nápolyban székülő nagyköveteiket utasítot­ták, hogy puhatolják ki és állapítsák meg azt a határvonalat, mely a helyzet köve­telményeinek leginkább megfelel. A már közölt határvonal részletes leírása után a jegyzék hangsúlyozza, hogy a hatalmak, miután helybenhagyták az indítványt, uta­sították a nagyköveteket, hogy tudassák a portával, hogy a jelzett vonal, mely a ber­­­lini konferenczia által megállapított vonal helyébe lép, Európa határozata gyanánt tekintendő, ha kérjék fel a portát, hogy fogadja el ezt a javaslatot. A jegyzék a terület kiürítésére és átadására szükséges rendszabályokról nem tesz említést, a rend­szabályokat később fogják tárgyalni. Bukarestből írják, hogy miután Bratiano testileg és lelkileg kimerült­nek érzi magát és ragaszkodik le­mondásához, azt hiszik, hogy B­r­a­­tiano Demeter, a miniszterelnök báty­ja és jelenleg konstantinápolyi követ fog a király által az új kabinet megalakítá­sával me­gbizatni. Bratiano számítha a ko­rona és szenátus támogatására. A „Tribune de Génévé" szerint Fran­­cziaország Lyon mellett hadtestet ál­­­lít fel, hogy Olaszország ellen el­lenőrizze a határt. Savojában és különö­sen a semleges területeken a hatóságok utasításokat kaptak, franczia csapatok befogadása és élelmezésére nézve. A nemzetközi pénzkonferenczia hét­főn nyílt meg Párisban. A konferenczia a külügyi hivatal üléstermében tartatott. A terem az összes résztvevő nemzetek lobo­góival volt díszítve. Maga S­t. Hilaire külügyminiszter is jelen volt, s a pénz­ügyminiszter elnökölt. A küldötteket a kül­­ügyminiszter üdvözölte a kifejté a konfe­renczia czélját. St. Hilaire megnyitó be­széde után Evars amerikai küldött in­dítványára Magnin pénzü­gyminisztert választá az értekezlet elnökül. Magnin ki­fejté beszédében a kérdést, a melyről szó van. Beszédében az 1867-iki pénzkonferen­­cziára utalt, mely az aranypénzének mellé az oroszpénzérték elfogadását is ajánló ideiglenes társul. Utalt ezután ezen rend­szernek hátrányaira Németországban. Az amerikai kongresszus 1867-ben bizottságot nevezett ki, hogy orvoslatot nyújtson. Ez a kettős pénzértéket hozta javaslatba. Magnin ezután az 1878 diki konferenczia munkálatait s a sikertelenség hátrányait fejtegette. Nézete szerint, hogy az ezüst értékét visszanyerhesse, múlhat­lanul szükséges, hogy mint hajdan, az ezüst szabadon álljon az arany mellett. A nem­zetközi pénzkonferenczián tehát megegye­zésre kell jutni ez iránt, és ő reméli, hogy a pénzkonferenczia tárgyalásai be fogják bizonyítani azt, hogy a nemzetközi kettős pénzérték az egyedüli rendszer, mely a földgömb összes részein a pénzviszonyok szabályszerűségére fog vezetni. A feladat nem az, hogy egy oly szer­ződés feltételei beszéltessenek meg, a­melynél az egyik fél nyer­i a másik ré­szit. Egy félnek sem kellene áldozatokat hoznia, arról sincs szó, hogy egyik fél a másikat oktassa, egyszerűen csak arról van szó, hogy bizalommal viseltessenek egymás iránt, s hogy a tárgy ismeretével hozzanak határozatokat, melyek minden részre egy­aránt kedvezők legyenek. Magnin így végző beszédét: „Egyátalán nem akarjuk néze­tünket másokra tukmálni. Minden rendszer érvényesülhet és szabad tanácskozás tár­gyát képezheti." Miután a konferenczia konstituálta magát, egy bizottság neveztetett ki. Újra majd csak akkor tart ülést a konferenczia, ha a bizottság munkálatát elkészítő, KÜLFÖLD. Konstantinápolyból jelentik ápril 19-iki kelettel. A délután folyamá­­ n görög kormány válasza. Komanduros görög külügyminiszter a következő jegyzékkel felelt a hatalmak ápril 7-ki idiaticus jegyzékére: „Athén, ápril 13. A görög kormány, midőn elfogadta a berlini ünnepélyes szerződés határozatait, azzal a teljes bizalommal fogadta el ak­kor és fogadja el ma is, hogy az európai nagyhatalmak ezen határozatai jogokat és kötelezettségeket hárítottak úgy Görögor­szágra, mint Törökországra, úgy a Görög­országba kebelezett tartományokra, mint Európára. Ma azonban fölszólalnak a nagy­hatalmak és kijelentik Görögországnak, hogy a berlini conferencia acte fináléjában foglalt határozatok, tekintettel a viszo­nyok hatalmára, nem hajthatók végre bé­kés módon, a­mit a kabinetek szemük előtt tartottak. Megbízták tehát nagykö­vetüket, hogy egyetértve iparkodjanak oly határvonalat megállapítani, a­mely legjob­ban megfelel a helyzetnek. A nagyköve­tek határozatai, a­melyeket Európa is el­fogadott, és a­melyeket az 1880. júl.­­ én kelt okmány helyébe tesz, gyökeres mó­don megváltoztatják a berlini conferencia határozatát. Egészen új határvonalat álla­­pítanak meg, a­melynek főpontjai nem nyújtanak semmi biztonságot és semmi természetes védelmet. Ezt a vonalat, a

Next