Magyar Polgár, 1881. július-december (15. évfolyam, 147-298. szám)
1881-10-14 / 234. szám
XV. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG JOSITOBOR-OTCZA, nyomdaépölet. Kértelenf» beküldött költemények nem kötöltetnek. B„,o*lb»d»n kéziratok nem adatnak vitata. C«ak bormentes levelek fogadtatnak el. 234-dik szám, Kolozsvárt, péntek, 1881. október 14 KIADÓHIVATAL: kOltobda-dioza, nyomdaépület ELŐFIZETÉSI DÍJ: egén évre . . . 10 frt. 1 évnegyedre . 4 írt —kfélévre...................8 , egy hóra . . . „ BO , Hirdetési díj: petit lóra 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés után 80 kr. — Nyilttér: tóra 85 kr. A fény árnyai. Csak a napokban jelent meg városunk egyik országgyűlési képviselőjéül egy nyilatkozat, melyben az mondati, hogy a képviselő úr a város igrík választókerülete polgárságának fényes manifestatióját nem utasíthatja vissza. Ez a nagyhangú nyilatkozat sokakat gondolkozóba ejtett, mert egyáltalán nem tudták elgondolni, hogy városunk egyik választókerülete polgárságának a nyilatkozatot aláíró képviselővel szemben miben és mikor nyilatkozott az a fényesnek állított manifestatioja. A városi képviselőtestület legközelebbi közgyűlése épen alkalmas időben adta meg a választ azoknak, akik teljes bizonytalanságban voltak ama fényes manifestatio mivolta felől. Városunk képviselő testülete — három egyén kivételével — a város jelenlegi országgyűlési képviselőit alkalmatlanoknak nyilvánította arra, hogy ők a város érdekében a kormánynál engedményt eszközölhessenek ki. Ez más szóval azt jelenti, hogy a képviselőtestület nem bízik a város jelenlegi képviselőinek sikeres eljárásában, s ennél fogva semmi hajlandóságot nem érez az ők közreműködésükkel kockáztatni egy olyan kérésnek a sikerét, amely életbevágó érdekek tárgyában intéztetett a kormányhoz. A helybeli szélbali közlöny legújabb száma a képviseleti közgyűlést és az ellenindítványt tevő felszólalókat e tény miatt a legkualifikálhatlanabb módon leckézteti meg, miből azt lehetne következtetni, hogy a közgyűlés valami botrányos vagy jogtalan cselekedetet követett el. Az egészen a képviseleti közgyűlésre tartozó dolog, hogy bizonyos ténykedésre, kiket ítél alkalmasoknak, s kikben bízik meg a maga megbízatásának elvégzésére, s azt hisszük, hogy midőn a képviseleti közgyűlés a saját jobb meggyőződésének tudatában határozott, nem lépte túl a saját jogkörét, nem akart botrányt előidézni, s csak azt tette a mi jogában állott. Hogy a szélbali híveknek érzékeny fájdalmat okozott e határozat, azt teljesen méltatni tudjuk azután afényes“ ésmeglepő“ siker után, melyet a legutóbbi választások alatt a hiszékenyek félrevezetésével elérniük sikerült, s amelynek következtében már-már azt kezdték hinni, hogy városunk közérdekeinek védelmezése , közügyeink rendezése körül kizárólag őket illeti a korlátlan cselekvési jog. A képviseleti közgyűlés határozata ebből az álmodozásból riasztotta fel a tábort, mi természetesebb tehát, mint az, hogy mint érzékenyen megbántottak, tele lármázzák a közvéleményt hallatlan botrányok, jogtalan erőszakoskodások híresztelésével, azt akarva elhitetni a világgal, hogy Kolozsvár város képviselőtestülete botrányhajhászat kedvéért pártkérdésnek tekintette a fennforgó ügyet. Finály nagyon helyesen jegyezte meg, hogy midőn a kormánytól engedményeket akarnak kieszközölni, már maga a józan okosság is azt diktálja, hogy olyan egyénekre bízzuk e feladat teljesítését, akiknek a kormányra befolyásuk van, akik nem ellenfelei, hanem jóakarata támogatói a kormánynak, s a közgyűlés úgyszólva egyhangúlag helyeselte e felfogás porrectségét, s ezzel is bebizonyította azt, hogy midőn a város és lakosságának életbevágó érdekeiről van szó — nem hajlandó sportkérdést csinálni, hanem azokat az eszközöket kiállja felhasználni, amelyeknek alkalmazásától az óhajtott sikert elérni leginkább reméli. Teljesen méltatni tudjuk az érzékenykedés jelenségeit kezdő szerelmesek életében, vagy ideges emberek társaságában, azon sem ütközünk meg, ha véletlen eset következtében felkapott emberek feljajdulnak az első pillanatban, melyben a tömeg kisebb mértékkel osztja a tömjént, mint ahogy azt a szép napokban cselekedte, de azt már meg sem hallgathatjuk el, hogy néhány szélbali férfiú viselkedése hovatovább olyan minősíthetlenné válik, amely rendezett társadalmi viszonyok közé be nem illeszthető anélkül, hogy a békés együttlét meg ne zavartassék. Városunk képviselő-testületének esze ágában sem volt pártkérdést csinálni a fennforgó esetből, csak azt akarta megértetni a hiszékenyekkel, hogy midőn vitális érdekekről van szó, nem elégséges az utczai tüntetésekben, az alkalmi bálványozásokban nyilatkozó emberi tevékenység, hanem az is szükséges, hogy oly egyének bízassanak meg bizonyos küldetéssel, akiknek működése, tehetsége bizalmat kelt, akiknek eljárásától siker várható. Így Ugron és Bartha képviselők csakugyan alkalmatlanok oly nemű megbízatás sikeres teljesítésére, amelynek czélja a kormánytól a város részére engedményeket kieszközölni, azt hisszük maguk a párt emberei is kénytelenek elismerni, ha józanul és elfogultság nélkül ítélik meg a kérdést. Hiszen csak gondolják el, lehet-e józanul feltételezni azt, hogy a kormány — midőn egészen a saját jóindulatától függ kedvezményt adni — erre az által hivathassék reá legsikeresebben, ha olyan emberek fordulnak hozzá, akik úton-útfélen egyebet sem tesznek, csak rágalmazzák, gyanúsítják, becsmérlik azt a kormányt, amelytől a város kedvezményt akar kinyerni, s hogy ilyen körülmények között nem-e az eszélyesség is azt követeli, hogy ilynemű megbízatás elvégzésére megválogassuk a magunk embereit, s ne tegyük kockára kérelmünk sikerét azáltal, hogy olyan egyéneket küldjünk a kormánytól kegyet kieszközölni, akik csak követelni, de kérni nem tudnak. Nem pártkérdés, nem botrányhajhajhászat, hanem a józan okosság, a megfontolásra késztő eszélyeség volt az a ragó, mely városunk képviselő testületének tagjait arra bírta, hogy olyan egyéneket bízzon meg a küldetéssel, akik a kormányt méltányossági okokból engedményre bírni képesek, s akiknek kérésére a kormány több okkal tehet engedményeket — mint ahogy ellenfelei kérésére megtehetné. Hogy ilyen körülmények között kik hajhásszák inkább a botrányokat, a városi képviselő testület tagjai-e — vagy azok a féktelenkedők, akik mert elkapatták magukat az olcsó dicsőség által, most már minden tartózkodás nélkül élnek vissza a mások hiszékenységével — azt ítéljék meg azok, akik többre becsülik a békés együttlét nyugalmát, a polgárok ok nélküli félrevezetésénél; azt azonban jó lesz megjegyezniük, hogy városunk józan és munkás polgársága nem sokáig szokta a hiszékenységével ily könnyelműen visszaélő embereket megtűrni azon a helyen a hová elvakított bizalmuk helyette, hanem sokkal hamarább alkalmat vesz magának számon kérni sáfárkodásaikat — mint ahogy kegyeltjeik gondolnák. Városunk józan és hazafias polgárságának erkölcsi kötelessége visszautasítani néhány elkapatott embernek azt a kísérletét, mely szerint a saját hóbortjaikat a polgárság érdekeivel azonosítják, s a nekik egyénileg nem tetsző dolgokat az egész polgárságot megbotránkoztató közbotránynak hirdetik. Hogy a társadalom külön politikai nézettel biró elemeinek ily után való egymás ellen lázítása, csak sajnálatos következményeket vonhat maga után, azt szükségtelen hoszasabban bizonyítani, s mi bízunk polgárságunk józanságában, hogy az ilynemű kísérleteket, melyeket néhány ember elég lelkiismeretlen az ők nevükben és czegük alatt felidézni — férfiasan és erélyesen visszautasítják, s nem tűrik el, hogy nevükkel minden botrányhajhászát azonosíttassék. Az országgyűlési szabadelvű párt keddi értekezletén Vizsolyi elnök bejelentette Pancsiova szab. kir. városa közönségének Gorove István elhunyta alkalmából még a szünidők alatt beküldött részvétiratát, mely felolvastatván, tudomásul vétetett.. Ezután a felirati javaslat vétetvén fel, az értekezlet azt egyhangúlag magáévá tette s ezzel a tanácskozás véget ért. A képviselőhöz tegnapi ülésén vette kezdetét a válaszfelirati vita. A felirati bizottság — általunk már közölt — javaslatának fölolvasása után, Jókai Mór tarta meg nagyhatású előadói beszédét. Ezután Apponyi Albert gróf az ellenzéki kör, Henfy Ignácz a függetlenségi párt, és Miretics Szvetozár a nemzetiségiek felirati javaslatait terjesztették elő. Jókai beszédét, Apponyi és Helfy előterjesztéseit alább szószerinti szövegben közöljük. A kérvényi bizottság kedden tartotta első ülését, melyen mintegy hatvan, nagyrészt még az országgyűlési szünet idejében beérkezett kérvényt tárgyalt le. A legtöbb kérvény törvényhatóságok részéről nyújtatott be, így nevezetesen az italmérési regáljog erélyesebb megvédése vagy végleges megváltása ügyében, ezeket a bizottság oly felhívással véleményezi a belügyminiszternek kiadatni, hogy e tárgyban mielőbb törvényjavaslatot terjesszen a ház elé. A bizottság véleménye szerint továbbá a nyilvános betegápolás költségeinek fedezése, a magyar ezredeknek bűne ide jön hazánkban való elhelyezése, az ipartörvény revisiója, a Maros és Tisza szabályozása ügyében benyújtott kérvények figyelembevétel, illetve tanulmányozás végett szintén a kormánynak fognak kiadatni. A Bartha-ügyre vonatkozólag beérkezett s a katonai büntető törvény és eljárás szabályozását sürgető feliratokkal szemben a bizottság ugyanazon álláspontot foglalta el, melyre a mult országgyűlés ez ügyben hozott határozata által helyezkedett. A közegésszégügyi kereskedelem tekintetében, — mint az „Orsz. Ért.“ írja — egyaránt fontos értekezlet fog tartatott f. hó 12-én szerdán a belügyminisztériumban, a kereskedelmi minisztérium, valamint az országos közegészségi tanács kiküldötteinek részvétele mellett. Ez az értekezlet lesz ugyanis hivatva eldönteni azon kérdést, vájjon az amerikai sertésnek és húsnak behozatalára nézve fennálló eddigi tilalom szigorán történjék e valamely enyhítés, avagy továbbra is a jelen viszonyok tartandók-e fenn. A szakértekezletén a jegyzői tisztséget dr. Lőrinczi Ferencz orvos vitte. A közigazgatási tisztviselők qualificatiójáról szóló törvény előzetes tárgyalására és az ez irányban benyújtott törvényjavaslat tervezetének kidolgozására összehitt szakbizottság munkálatait kedden délután fél három órakor tartott ülésében a még elintézetlen maradt kérdéseknek beható tárgyalással és végleges eldöntésével csakugyan befejezte. Ülés végeztével a bizottság elnöke s a lefolyt szakszerű tárgyalások állandó vezetője Prónay József belügyminiszteri államtitkár a különböző minisztériumok kebeléből egybeállított szakbizottság összes tagjainak szívélyes, meleg hangon mondott köszönetet a valóban sok munkát és mindenkor élénk figyelmet s kitartást igényelt tárgyalásokban és munkálatokban való hathatós közreműködésért, mire az ülés bezáratván, a bizottságot feloszlottnak jelentette ki. Az osztrák-magyar uralkodó és a czár közti találkozás Krzeszovicsében a „Gazeta Narodowa“ egy krakkói sürgönye szerint a jövő vagy legkésőbb az ezután következő héten fog végbemenni, minthogy a krzeszovicsei várban és környékén már sietve intézkedéseket tesznek egy számos kíséret elhelyezésére. Kérdés azonban, nem fogja-e Haymerle báró hirtelen elhunyta a találkozást elhalasztani. JÓKAI DIOR előadói beszéde a képviselőház október 12-iki ülésén. Tisztelt ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Végre valahára magunk vagyunk, nem háborgatja a tanácsozásainkat sem valami nagy szabású közjogi kérdés, sem külpolitikai izgalom. Ezeket ugyan mind be lehet vonni mindenféle vitába, de napirendre nem kerülhetnek, — és igy hozzá láthatunk a saját belügyeink feletti tanácskozáshoz. A felketőleg hangosan fogok beszélni, a t. háznak erre az oldalára fordulvaa szélső balra mutat.) Csak arra kérem, hogy azokat, a miket mondani fogok, bár lehetnek iránta kíméletlenek, — de hallgassák meg azzal a méltányossággal, a minővel egészséges ember a beteg iránt viseltetik. (Halljuk !) Elismerem, hogy, a magas politika szempontjából tekintve, mind azok a feladatok, amik a trónbeszédben felsorolva s a válaszfeliratban hétköznapi dolgok , kommentálva vannak csupa ,folyó ügyek“, ahogy egy elmés ellenzéki hivlap megjegyezte. Azonban épen ezek a folyó ügyek azok, amik hazánkban minden embert érdekelnek, s a közjóllét előmozdítására lényegesen alkalmasak. Azért mellőzve minden pathetikus bevezetést, legczélszerűbbnek tartom egyes kiváló pontokra nézve átalánosságban elmondani a magam nézeteit. Legelső a felirati javaslatunkban a szerb fejedelemséggel kötött egyezmények beczikkelyezése. Ez alkalommal nem mulaszthatom el azon meggyőződésemet kifejezni, miszerint minden államra nézve jó, ha a hódítás politikájánál a szerződések politikáját többre becsüli, monarchiánkra különösen az. Sokkal jobbat teszünk az országgal, ha piaczokat foglalunk el a számára, mintha várakat foglalnánk el. A Horvát Szavon országokra vonatkozó pontja a válaszfeliratnak igyekezik kifejezni a fölötti őszinte megnyugvásunkat, hogy a határőrvidék polgárosítása, bekeblezése s az ez alkalomból nyújtott kedvezmények Horvát-Szlavon országokban azoknak a hazafiaknak, akik hazájuk és nemzetük sorsát komolyan szívükön hordják, s a veszedelmes dicsőség ábrándjai helyett a valódi népboldogítás éber munkáját tűzték ki életük feladatául: ehhez a dicső és üdvösséges feladathoz méltó tért és elégséges eszközöket nyújtanak. Én a Horvát Szlavón országokkal való öszszeköttetésünket nem úgy fogom fel, mint egy pusztán a sors és a térkép által ránk szabott kényszerűséget, Magyarország és Horvát-Szlavon országok kapcsolatnak hasznos voltát, sok százados mult bizonyította be s annak fentartását a jövendő is tanácsolja. Mi a kapcsolati jó viszonyt mindenkor szem előtt tartottuk és tartandjuk ezután is. De nagyon óhajtandó, hogy azok, kik jelenben a horvát szlavón nemzet nagy többségének bizalmát bírják, szintén igyekezzenek megszilárdítani népük közt azt a meggyőződést, hogy a horvát-szlavón nemzet és országok egyedül Magyarországgal való viszonyukban maradhatnak a maguk urai, ahogy valóban azok most, minden más viszonylatban vagy urat fognak maguk előtt találni, vagy ellenséget, vagy vetélytárst. A józan hazaszeretet ajánlja innen is, túl is a zavartalan egyetértést. Következik Fiume ügye. Óhajtanám, hogy ha nem is minden magyar ember, de legalább minden magyar képviselő látogatná meg egyszer Fiumét. — Mert azt látni kell és a népével érintkezni, hogy teljesen felfogjuk, mi az a fiumei ügy Magyarországra nézve ? Mikor a fiumei vasúton végig robogunk, a Karst hegyláncz era berlaktalan sziklasivatagán, ahol egy fűszál, de egy moha sem zöldül a kövek között, csupán itt ott a völgyekben őrzik egyes kis kertecskék sziklákkal körülrakva a csekély televény földet, amiben holmi vetemény csenevészik, akkor egy fordulónál egyszerre elénk tűnik a fiumei öböl, messziről is megragadó látvány. A város maga palotasoraival olyan, mintha Budapestből kiszakítanék a Lipótvárost és a korzót, oda helyezve egy tropikus növényzetű paradicsom közepébe, ahol a babérfa, a szelíd gesztenye, az olajfa erdőket képez, a rózsák, a kaméliák tél közepén ligetszámra virágzanak künn a szabadban, a város közepén bő vizű források buzognak fel a sziklából, a pompás kikötőben érkező ás indulásra kész hajók, bérezés szigetek, magas hegylánczok adnak eleven mozgást a képnek a távolban, amphitheatruma öleli körül a tengeröbölt, melynek csak a déli nyílásán át lehet kilátni a sík tengerre, ahonnan a közeledő gályák vitorlái feltünedeznek. Azt tetszik hinni, tisztelt ház, hogy mezromantika? Nem ! Ez sta tisztika. Azok a kopár hegyoldalak végülvégig az adriai partokon azt hirdetik, hogy ott az adriai hajósok réme, a félelmetes Bora annyira ur a vidék felett, hogy minden szőlőtőke mellé egy falat kell húzni, míg a fiumei öbölben a Bora viharainak nincs befolyása. Ezt hirdetik örökzöld lombjaikkal a hétszázados babérfák, a szelíd gesztenyék és olajfák, amikkel Fiume, Abassia és Volosca hegyoldalai fedve vannak. Itt a legdühösebb Bora alatt is védve vannak a hajók, sőt a fiumei öböl egyenlő mélysége szikláktól és zátonyoktól mentessége mellett a legmélyebb járású nagy hajókra is lehetővé teszi, még ellenkező szél mellett is a lavírozva bejövetelt, ami sok kikötőnél veszélyes és kockáztatott kísérlet. Ez az, ami Fiume becsét meghatárzza. A legilletékesebb statistikus, Littow Henrik alezredes nyomán megtudjuk, hogy húsz év alatt 7 ezer nagy hajó közül, mely évenként a fiumei kikötőben megjelen, két hajónál több nem szenvedett hajótörést a fiumei öbölben, az is a hajósai hibájából. Hirhedett szélvészek, mik az egész földet körüljárók , a világ első rangú kikötőiben százával sülyesztették el a hajókat, a fiumei öböl fölött minden kártétel nélkül zajlottak el. .Hisz ez nem is tenger, hanem csak egy tót“ mondá rá a frenezia szaktudós, akit az Adria-társulat szakértői megvizsgálásra kiküldött. Maga a természet a legnagyobb előnyökkel ruházta fel Fiumét azonban az öböl még nem elég, kellenek mósok és raktárak. Tíz évvel ezelőtt építettük Fiume számára a most meglevőket. De azok most már elégtelenek. Kereskedelmi forgalmunk Fiumén keresztül oly nagy mérvben növekedett, hogy az idén már nem fértek el a hajók a kikötőben, kiszorultak a raktárakból a szállítmányok, úgy, hogy még a fiumei színház foyerje és pinczéi is tele voltak a repczénkkel. S nemcsak a kiviteli, de a behozatali forgalom is lendületet vett. Kávé és gyarmatáruk szállítmányai Fiuméban igen gyakoriak már, a petróleumszállítás pedig folytonos és szakadatlan, úgy, hogy nekünk legrövidebb idő alatt a kikötő nagyobbításáról, s új raktárak különösen petroleumtárak építéséről kell gondoskodnunk. Mindez milliókba fog kerülni, a magyarországi költségvetés terhére. De el kell viselnünk e terhet, mert Fiume biztosítja egész országunkra nézve a kereskedelem szabadságát, a termények kelendőségét. Minden lakosa Magyar és Horvát- Szlavon országoknak, akinek valami áruczikke van, ami külföldi piaczot keres( legyen az búza, repere, liszt, bor, dongafa, ebben az egyetlen kereskedelmi kikötőnek teremtett Fiuméban találja az iránti biztosítékát, hogy egy-egy szomszéd nagyhatalom, ha kedve támad reá, be nem zárhatja előttünk a világot. Kezünkben a kulcsa: a fiumei tengeri út. Ha tetszik Németországnak védvámokat emelni a kiviteli czikkeink ellen, elviszszük azokat Fiume felé kerülő útón, de olcsóbb úton keressük fel piaczainkat. Ahogy ez évben meg is történt. Azért a fiumei kikötőbe befektetett és ezután is befektetendő milliók nem százas, de ezeres kamatot fizetnek Magyarországnak és épen úgy Horvát-Szlavonországoknak is azzal megkülönböztetéssel, hogy a befektetett tőkét egyedül Magyarország adja, hanem az érte járó sokszoros haszonban részesülnek Horvát-Szlavonországok is. Hogy azután ezek a nagy befektetések a maguk czéljainak meg is feleljenek, arra felügyelni már csakugyan annak a joga, aki ezeket az áldozatokat meghozta, s ebből a legészszerűbben folyik az a következtetés, hogy Fiuméban a kormányzás feladata Magyarországot illeti meg. Egyébiránt ez nem is kérdés, nem vita tárgya többé: ezt a törvények meghatározzák világosan, amiket az 1868 ks XXX. t. czikk függőben hagyott, azok leginkább adminisztráczionális kérdések körül forognak. S itt tájékozás végett egy, talán sokak által nem ismert igazságot vagyok kénytelen földeríteni, amilyen nagyon csalatkoznak azok a horvát hazafiak, akik azt hiszik, hogy Fiume engedi magát horváttá tenni, épen olyan nagy a tévedésük ama magyar honfiaknak, akik azt képzelik, hogy Fiume magyarrá akar lenni, s egyszerűen be akarja magát kebeleztetni Magyarországba, mint Miskolcz vagy Kecskemét. Fiume ragaszkodik a maga közjogon alapuló önálló közigazgatásához és mindahhoz, amik ennek az attribútumai. Fiume nem szerelmes se belénk, se a horvátokba, csupa merő sympathiából; de ragaszkodik hozzánk helyesen felfogott önérdekből, s mi viszont gyámolitjuk Fiumét helyesen felfogott állami érdekből, s ezen reális érdekek kielégítésében Horvát-Szlavonországoknak épen úgy van része, mint nekünk. De nemzetiségi propagandát csinálni, se az egyikünk, se a másikunk ne menjen oda, mert csukott ajtókra talál. Fiuméban magán az átalános nyelven kívül annyira különbözők a fogalmak, az életmód, a belső szervezet, mind attól, ami magyar, a mi horvát, hogy a legkártékonyabb politikai ballépést követné el, aki a sajátjából bármit is rá akarna erőszakolni, akár nyelvet, akár közigazgatási intézményt. Fiume lakossága testestől lelkestől kereskedő nép, a szó legtisztességesebb értelmében, aki azt, amivel tartozik, kérés nélkül is teljesíti, de amivel nem tartozik, még parancsolatra sem. Hiszem és remélem, hogy az e kérdésben tanácskozandó regnikoláris küldöttségek tagjai az ország életbevágó reális érdekeit fogják irányadó czélnak kitűzni, s ez érdekek nyomán meg is találandják a szerencsés megoldást. Több ezután felsorolt teendőkhöz, majd az illető törvényjavaslatok benyújtása után lehet hozzászólnunk. Áttérek egyenesen a közigazgatási reform terén teendő lépésekre. Úgy tudom, hogy ebben a kérdésben, talán egy párt kivételével, minden padjain az országháznak lényeges a vélemények eltérése, élannyira, hogy amidőn a válaszfeliratnak ezen pontjáról beszélek, felkérem a tisztelt házat, hogy az előadó tisztet, félretéve mint képviselő, a saját magam véleményét mondhattam el. Két nézettábor ül békésen egymás mellett a képviselőházban. Az egyik az összpontosított állami adminisztráció helyességét vitatja, a másik a municzipális közigazgatást szíveli. Az első véleményem szerint a municzipált közigazgatás rész, nem is javításra képes, elavult, a modern kormányzati rendszerrel össze nem férő, a közvagyon kezelésére nézve hátrányos. Én legelőször ís azt a kétségemet vagyok bátor kifejezni, vájjon csakugyan olyan része közigazgatásunk, mint sehol másutt a czivilizált országokban ? Várjon ha minden visszaélési hiányt, botrányt, ami más országokban tíz esztendő alatt napvilágra jön, feljegyeznének, nem lehetne e a világ akármelyik országára bebizonyítani, hogy a közigazgatása rész? A második kétségem az, hogy váljon a választási rendszere ennek a bajnak az oka, ha megvan a baj valósággal? S ha ennek a kinevezési rendszer lép a helyébe, akkor az a baj, ha létezik csakugyan meg lesz-e orvosolva? Én most nem tudnék határozott választ adni. Az az ellenvetés, hogy a képzett tehetség, a tisztviselői hivatalra nem vállatkozhatik, az állás bizonytalansága miatt, a gyakorlatban tárgytalanná válik. Jó, szorgalmatos, képzett és tiszta jellemű tisztviselőt minden választóközönség örömest választ meg újra. (Úgy van többfelől.) S még a prenzázióra oly nagy tért nyitó fővárosban sem esett meg, hogy a sokérdemü tisztviselőt kevesebb érdemü a helyéből kiüsse, s amig a választási rendszer mellett minden tisztviselő találkozni kénytelen időnkint a maga bírájával, aki tetteit a közvetlen közelből megítélheti, addig a rész, hanyag vagy bűnös a mostani közigazgatási rendszer mellet is felelősségre vonható és elmozdítható. Fődolognak tartanám a jó közigazgatásnál a hivatalnok képesítettségének követelményét. E nélkül más rendszer mellett is ott leszünk, ahol né Ott vagyunk: ugyanazon anyag, ha hibás, át fogja hozni a hibáit az új rendszerbe is, miután népünk nyelvkülönbsége miatt minden embert ott lehet csak közigazgatási hivatalnoknak megtenni, ahol a nép nyelvét érti, s ennek folytán ismét csak a megyék fognak kandidálni. A harmadik kétségem pedig az, hogy váljon az a vád, amely