Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)

1882-05-04 / 102. szám

vétel pedig ugyanazon t. ez. 3. §-énak „átmeneti bevételek® IL fejezete 7. cume alatt elszámolandó. .­­, 4. §. Ezen törvény végrehajtásával a m. kir. pénzügyminiszter bizatik meg. Budapesten, 1882. ápril 28. Gr. Szapáry Gyula m. k., pénzügyminiszter. TANÜGY. A „fészkelődök.“ E lap folyó évi 90-ik számának tan­ügyi rovatában egy czikk jelent meg, mely­nek lényegével teljesen egyetértünk. Teljes és tökéletes igazsága van a czikkírónak, midőn a „fészkelődök“ hom­lokára süti a viszketeges nagyhatnámság, az örökösen ellenzékieskedő haszontalan­­ság bélyegét; teljes és tökéletes igazsága van, mikor a „fészkelődők* fejetlenségre ve­zető nagy vak­lármáját a lábaknak a fej ellen való lázadásául tekinti, és a mikor ezeket a különben jámbor „fészkelődőket „izgága, rendbontó né­p*-nek ne­vezi, a mely „a móresből ugyancsak ke­veset profitírozott.“ Most már csak azt kell megmondani, hogy kik ezek a —­­jámborok."* A Népnevelők Lapja, a N­é­p­tano­da, a M­a­g­y­a­r P­a­e­d­a­g­o­g­i­a­i Szem-­­­e s többé-kevésbbé az Ajt­a J­á­n­o­s­t­a­n­­ü­gyi Közlöny meg a Polgári I­s­­kola, a hozzájok tartozó i­csekkel, vi­es­e­kkel, n­e­v­e­kkkel, a­­­kkkal, ládok és lerekkel — képezik azt a különben na­gyon „jámbor“ csoportot, a­mely elég vakmerőn nagy Magyarország 30.000-re me­nő tanítói és tanárai nevében, az igaz­aknak minden szikrája nélkül, tisztességet és való­di kötelességet nem ismerve, elég vakme­rő lármázni, dobolni, trombitálni ott, a­hol pedig csak levett kalappal és csak a kó­rus tisztességes hangján és modorában be­szélve nyerhetni kedvező meghallgattatást. Ezek a jámbor „fészkelődők”, a harmincz­­ezerből számszerint kilenczvennyol­­czan, a hazai összes tanítóság nevében neki­rontanak a közoktatási kormánynak, s Kárpátoktól Adriáig hangzó óriási lármát csapva, megszilajodott bátorságukban még a kétszerkettő igazságát is kétségbe akar­ják vonni. Izgága, rendbontó, mely a mé­résből vajmi keveset profit­ozott. Minket, kik napi dolgainkat elvégez­ve, a holnapi végeznivalókról gondolkozunk, mind ebből az esztelen nagy lármából egyedül csak az bosszant, de ez aztán na­gyon bosszant, hogy ezek a jámborok a mi nevünkben izgágáskodnak, hogy a mi nevünkben dobolnak. Szónk se volna hoz­zájuk, ha csak — a miként különben du­kálna — a maguk speciális formája alatt toporzékolnának, csak szánnák őket; de amikor látjuk, hogy üzelmei­­ket a mi firmánk alatt csinál­ják, közbe kell lépnünk, visz­­szautasítva mindennemű so­­lidaritást, a­mely ő miattuk minket is, és főleg minket com­­promittálna. Legnagyobbrészt fővárosi illetőségűek .*««1* mrm Amkn./tL am­^Xwoail/lf 4 U RZf$SQm dött a vidéki nagyobb városok tanítóinak egy része is; községi jellegű iskoláknál mű­ködvén, anyagi érdekek nem kötik őket pen Mátyás király járt volna) máig is lát­hatók, de ma már e nyomokat is kezdi be­vonni a fa és avar. Az offenboryai aranybánya Offenbá­­nyától keletre alig egy félóra járásnyira, egy bükk erdővel fedett hegyoldal aljában létezik. Megjegyzem, hogy Offenbánya vidé­kén a csillámpala az uralkodó közét, ezt jegeczes mészkő kiséri, s körülbelül kö­zepén nagy zöldkő-trachit tömeg szakaszt­­ja meg. Az arany és ezüstön kívül itt jön elő az európai hirű hasábos dár­dá­ny (prismatoidiseber Antimoglancz.) A bányában lefejtett s a zúzdák alá kerülő kődarabok könnyebb kiszállítása czéljából fából készült u. n. „fa­sin" van alkalmazva a bánya fő­bemenő vonalán, a­mely fasinen a „csillék” (egyes lovak ál­tal vont targonczák) járnak ki- és be. Ily csillébe ültünk be, kitéve magunkat azon nagy rázásnak, a­mely a csilléken való utazással jár. Bemenetelünk a tárnába (Borbála tárnának hivják) azon helyig, a­hol a munkások dolgoznak, majdnem egy negyed óráig tartott. Itt kiszálva a csil­lékből, fölkeresni indultunk a bányászo­kat. Valóban, a szokatlannak nyaktöréssel is járható vállalkozás leereszkedni azon egyes üregekbe, a­hol a halvány mécs vi­lágánál alvilági gnomokhoz hasonlító bá­nyászok végzik a kőszikla forrást és az aranyat tartalmazó kőfejtést. Éppen jelenlétünkben történt egy több­szörös, rémes viszhangot keltő robbanás, a­melynek nyomán meglehetős gazdagsá­gát szemlélhetők az aranynak a szétrob­bantott szikladarabokban. Kezünkben vet­tünk ily darabokat, s az aranyat szép erekben láttuk azon csillogni! A főbejárat legvégében van egy kür­tő alakban felfelé menő szűk szikla siká­tor, a­mely helyen — az itt talált esz­közökből s a sziklafalon látható kalapács karczolásokból ítélve — rómaiak bányász­tak. Ezen bányaüregben egy helyt elmo­sódott régi latin felirat is látszik a szik­lán, de csak annyi van kiolvasható : „hi . .. fűi ..." a többi betűt az idő vasfoga lerágta a kőszikláról, elősegítve a lecse­pegő víz által. Nagy Albert, az államkormányhoz, anyagi existencziájuk nem függ közvetlenül az államkormány be­folyásától, a kir. tanfelügyelőkkel csak amúgy félvállról van közük, „független” emberek, aztán mindegyikben megvan a na°ygyálevé8 ambicziója, árkOD-berben, his­zen­ földön törnek és rontnak előre és fel­felé, és ha nem sikerül zöldágra jutniok, hát­ akkor aztán nekik ... És lármáznak és dobolnak oly módon, hogy néma csend­dé törpül mellettük a zsinagógák szombati lármája. Igen, mert hát ők „függet­len* emberek, kiknek nem parancsol se miniszter, se császár, — és ami fő: „am­­bicziosus* emberek, a­kik a kathedra „igénytelenségét* a mindent „reformáló“ szereplés világra szóló mivoltjával szeret­nék felcserélni. Izgága, rendbontó népség, mely vaj­mi keveset profitkrozott abból, a­mit tisz­tességnek és becsületnek neveznek ! Mit akarnak ők ? Álarcz alá bújva, azt mutatják, hogy a közoktatásügy érdekeiért harczolnak; de ha fellebbentjük a fátyolt, ha pongyolájá­ban nézzük a vitéz lovagokat: a viszkete­ges nagybaryámság szökdécselő bábuira ismerünk bennök. Ha valakinek valami sérelme van, s aztán sérelmének orvoslá­sát kéri, azt értjük,­­ ha valaki a köz­ügy érdekeit veszélyeztetve látja s a baj orvoslása végett akczióba lép: azt is ért­jük, de nemcsak, támogatjuk és méltá­nyoljuk is az illetőt, hanem a mikor sem az egyesek, sem a köén­g)- érdek­ei nincse­­nek megtámadva, a mikor minden a maga természetes medrében foly, hogy akkor bizonyos „fészkelődők“ előálljanak s min­den igaz ok nélkül lármázzanak és do­boljanak, megzavarva a dolgok helyes és természetes menetét, ellentétbe és barez­ba keverve egyugyanazon pályának embe­reit, fellázítva a lábakat a fej ellen, za­vart és c­aost csinálva oda, a­hol csak tiszta és valódi egyetértéssel és renddel s kellő fegyelemmel boldogulhatni: mind­ezt nemcsak hogy nem értjük, de elítéljük és kárhoztatjuk ; kárhoztatjuk — mint em­ber, mint kollega és mint kritikus egy­­iránt!A­ki a 68 diki aera előtti tanügyi állapotokat párhuzamba állítja közoktatás ügyünk jelen állapotával, nagy és meg­lepő s kiválóan örvendetes és megnyug­tató különbségre talál. Eötvös magasröptű szelleme a kor niveaujának megfelelően, megalkotta a 68 diki közoktatásügyi tör­vényeket ; e törvények alapján hihetetlen gyorsasággal, rohamosan haladt előre tan­ügyi fejlődésüek, mert Eötvös után méltó és rátermett utód vette kezébe a fejlődés útján megindított oktatásügy kormányza­tát. Eötvös, kinek érdemei főként a 68-ki törvényekben tetőznek, megmutatta az irányokat, melyekben haladva, bölcs kormányzattal immáron eljutottunk arra a magaslatra, a­honnan bátorító és lelkesítő önérzettel tekinthetünk vissza közoktatás­­ügyi fejlődésünk évtizedes múltjára. Igen, egy évtized elég volt arra, hogy a sem­miből számottevő valamivé legyünk ! És önök mindezt nem tudják, mert nem akarják észrevenni. Azt kiabálják éjjel-nappal, ébren és álomban, reggeltől estig, ma és holnap és mindig csak azt kiabálják, hogy közokta­tásügyi cem ókalatlan, acus érzékkel nem bír a közoktatásügynek sem dologi, sem személyi érdekei iránt. Ki hiszi ezt el ? Az egyiket nem nevezték ki oda, a­hova vágyott. Lett belőle „rendszeres“ tan­ügyi író, tanügyi lapszerkesztő és — d­o­b­o­s. A másik igen okosnak mutatta ma­gát, sokat beszélt, sokat tanácsolt, nem hallgattak rá. Lett belőle „rendszeres* tanügyi iró, tanügyi lapszerkesztő és — dobos. A harmadik meg nem szereti, ha neki parancsolnak, mikor ő is képes­nek érzi magát a parancsolgatásra ; kilé­pett az állam szolgálatából, lett községi tisztviselő, tanügyi író és a d­o­b­o­s. A negyedik középisk. tanárképezdét végzett; nem lehetvén egyetemi tanár, lett polg. iskolai tanító avagy tanár (a­melyik tet­szik), s minthogy nem ismerik el mély tudományát, a­zért nem adják meg neki „államilag*­s a tanári tudor czimet: hát lett belőle tanügyi iró, reformátor és­­ dobos, stb. stb......... És az igy lett dobosok aztán neki esnek és dobolnak, dobolnak országvilágra szólólag, úgy, hogy valóságos kin és gyöt­relem hallgatói őket. Dobolnak ama har­­minczezer nevében, a ki még csak nem is ismeri őket. A ki csak akkor vesz tu­domást ő róluk, a­mikor miattuk korhol­­tatik. Vezér akar lenni mindegyik, közvitéz egyik sem. Hiszen ha látnék, hogy oko-' Ban és helyesen dolgoznak, hogy vezéri szerepre hivatottak, hát szívesen, kész örömest követnék őket! De így ? ! . . . Inkább utjukat álljuk. Vagy ha mégis do­bolni akarnak, hát csak csinálják, de ne a mi nevünkben! Most újabban három kérdés az, a­mi lármára vezeti őket: az E ő­­­v­ö­s-a l­a­p kérdése, a fiaskót csinált szövetség eszméje és a polgári iskola ügye. Sikerült egy jókora nagy tábort csi­­nálniok össze, a­mely vakon követi őket, és sikerült e három kérdésnek oly alakot adniok, a­mely ha szerintök nyerne vég­kifejlődést, megzavarná a tanítóság nagy egyeteme közötti szükséges összhangot, khaoszt és zűrzavart csinálna a rend és vi­lágosság helyébe. Ez irányú, fekvesztett áramlatuk ellen küzdendő, irám e sorokat a fogom írni a következendőket. Boga Károly. (Vége köv.) „A FONÓK ÉS SEGÉDE." E czim alatt jelent meg Budapesten Aignernél, s küldetett be hozzánk is egy kis füzet Hubenay József fővárosi ke­reskedőtől, kinek neve előnyösen ismere­tes a kereskedelmi- és iparügyi mozgal­mak terén. A füzet tartalma a Kereskedők Lapjában jelent volt meg czikksorozat alakjában, megírására — mint Kende Zsig­­mond szerkesztőnek a füzethez írott elő­szavából értesülünk — az a körülmény adott okot, hogy nevezett lapban egy ke­reskedősegéd figyelmeztette társait: ne le­gyenek könnyelműek az egyszer megnyert hely elhagyásában, mert a csalódás leg­többször nagyobb annál a pár forintnyi előnynél, melyben a helycsere által látszó­lag részesülnek. Erre a szerkesztőség meg­jegyezte, hogy jó volna, ha a kereskedő ifjak társulatainál „bizalmi könyveket“ ve­zetnének, melybe elfoglalt állásaik árny­­as fényoldalait bejegyezzék. Az előzmények alkalmat adtak Hube­­naynak, hogy nevezett lapban felölelje a főnök és segédje közötti viszog kérdését- Czikkére több­ oldalról kapott feleletet, s ezekre ő jelen füzetében válaszol együtte­sen, és úgy, hogy a provokácziók lénye­gét is ki lehet belőle venni. A főnök és segédje közötti viszony leghelyeseb megoldása — szerző szerint — a kellő szakismeret, társadalmi műveltség és erkölcsös magaviselet elsajátítása által érhető el. Ez az alap, melyből kiindul, s vizsgálja, hogy mindez a mai főnök- és segédnél mennyiben van meg, vagy hiány­zik. Vizsgálódása közben valóban sok el­szomorító körülményt tár föl kereskedel­mi osztályunk köréből; de mi ennek mégis örülünk, mert a keserű őszinteség a javu­lás kezdete. Először is kereskedelmi osztályunk szellemi világát veszi vizsgálat alá. Elmondja, hogy ez osztály kevés­sé pártolja a magyar irodal­mat; inkább a franczia és német sikam­lós műveket forgatja ; jobban ismeri a külföld másodrendű, mint hazánk első íróit. Jókait is csak a német for­dításokból ismeri. A magyar művészetet se pártolják. De ha német művészek visznek sikamlós darabokat a fővárosba , seregestül tódul­nak azok látására. Nem ismerik a magyar közgazdasági irodalmat; e téren minden ismeretüket egy német lapból merítik. Kereskedőink gyermekneve­lési elveiről is figyelemreméltó né­zetei vannak. Nem akarják fiú gyerme­keiket kereskedőkké, utódjaikká, hanem mind ügyvédekké, és hivatalnokokká ne­velni. Holott sokkal jobb volna, ha fiai­kat a kereskedői pályára nevelve, kisze­melnék azt a világrészt, melyen üzletük­kel tért akarnak hódítani; fiaikat egy ot­tani üzletbe adnák, hogy a viszonyokat megismerje, atyjának időnként jelentése­ket tegyen, s igy saját főnökének mint egy versenytársává fejlődjék Kívánatos volna mindez főleg keleti kereske­delmünk felvirágoztatása érdekében. Itt megrótja kereskedőinket azért is, hogy gyermekeiket nem a magyar, hanem külföldi kereskedelmi aka­démiába adják,­­ minden gyakorlati előismeretek nélkül alkalmazzák az üz­letben. Nincs a kereskedelmi osztálynak tár­sadalmi élete sem, s azért a magyar irány nem képes magán­akutat törni. Tőzsde-, és kártya asztalok erre nem elegendők. Miodocekből árua k­övetkeztet­ésekre jut, hogy nincs nemzeti keres­kedelmünk, s komoly felhívást intéz társaihoz a kereskedelmi testü­letek megalakítására, melyek a segédek és tanonczők szakoktatására is irányadólag befolynának. Dicsérettel emlí­ti föl e tekintetben (a Brassóban ala­kult kereskedelmi testületet, melynek magyarosítási czéljai is vannak. Mi pedig hozzá tesszük a k­o­l­o­­­s­v­á­ri k­e­­reskedők társulatát, mely a szak­oktatás terén valóban példányszerűen buz­dolkodik. E társulatok volnának hivatva a köz­­gazdasági téren elharapózott szédelgő irány kiküszöbölésére, s a k­ereske­delmi reális alapra fektetésére is, minek következtében államháztar­tásunk egész más irányt venne. A főnök és segéde közötti rész vi­szony fő forrása ott keresendő, hogy ma a kereskedők nem fogadják be segédeiket a háztartásba, s ezzel az erkölcsi hatalmat egészen kibocsátják kezeikből. Kívánatosnak tartja, hogy mun­ka után a segéd szolid körben néhány órai szórakozást keressen, de határozottan rosz­­szalja ennek minden tulságba vitt elfajzá­­sát, mi pedig leginkább annak tulajdonít­ható, hogy a fiatalember külön szálláson egészen a kísértések karjaiba van dobva. Szükségesnek tartja a két­ törvény 59 - nak fentartását, melynek alapján a főnök módot találhat, hogy alkalmatlan segédjét rögtön elbocsáthassa , mert a hat heti felmondási idő alatt a segéd kimond­hat­lan hátrányokat okozhat főnökének. Sőt ezzel kapcsolatban javasolja, hogy legalább a nagyobb kereskedők üzleti és háztartási viszonyaikhoz képest „Házszabályokat* dol­gozzanak ki, s azokat a belépő segédnek miheztartás végett adják át. Óva inti a fiatalokat a könnyelmű költekezéstől, a pazarlástól, takarékosság­ra, általános és szakmiveltség megszerzé­sére buzdítja, mik - ----1 1 * -buzdítja, mik a vasárnapi iskolák és szakszerű felolvasások által is nagyban el­érhetők. A társadalmi összesimulás végett pedig javasolja az estélyek rendezését, me­lyeken a főnökök családjaikkal együtt meg­jelenjenek. Felmerülő vitás kérdések kiegyenlí­tésére a kereskedelmi miniszter kereske­dők köréből bíróságot fog alakítani. Ezekben ismertettük röviden a kis füzet tartalmát. Látható, hogy nemcsak szorosan vett szak-, hanem nevezetes tár­sadalmi kérdéseket is megérint. S mint­hogy szerzője sok biztosítékot nyújt az alaposság iránt, állításai, nézetei annál figyelemreméltóbbak. Az érdekelt körök nagyon jól teszik, ha a füzetet elolvassák s orvosságait alkalmazzák. Mert bizony, szomorúan kell elismernünk, hogy ezekre nagy szükség van. A „Mária-Valéria“ árvaház köz­gyűlése, a városház közgyűlési termében teg­nap ép oly szokatlan, mint rendkívüliségé­­nél fogva felettébb érdekes látványnak le­hettünk tanúi. A­hol más alkalommal komolyképű város­atyák játszák el igen sokszo­r a város legvitilisabb érdekeit, vagy tudósok nem kzevésbbé komoly képpel igyekeznek meg­győzni a laikus népséget az általuk hirde­tett tanok csalhatatlanságáról, vagy a­hol csak nem régen még Mars hadisten telhe­te­len zsákja számára válogatták össze if­iáink „tauglich” részét­­- ott tegnap ép oly kevéssé félelmes, mint komolysága ál­tal épen nem megrettentő jeleneteknek le­hettünk tanúi. Már a lépcsőzet alján hallható volt (persze csak férfi fülek által) valami szo­katlan zsongás, mely közvetlenül a kéz igyál­észi teremből szivárgott ki. A gyöngédebb hangok kellemes zűr­zavara hova tovább erőteljesebben lépett fel s midőn a terembe léptünk mintha esik öszsze csaptak volna fejünk felett a hanghullámok, se láttunk, se hallottunk. Csak nagy későn eszméltünk annak tuda­tára hogy e teremben nem a Babel tor­nyát építik, hanem az emberiség gyöngé­debb és szebbik fele, városunknak áldozat kész és a jótékonyság gyakorlásában ki­fáradhatni­ hölgy Vilatta jött össze, hogy az árvák érdekében kifejtett e­gy évi mű­ködésükről nyilvánosan beszámoljanak. Városunk nő világának előkelősége mind együtt volt, a mi élénk tanúságot szolgálta arról, hogy társadalmunk min­­denik osztályának nő tagjai milyen nemes vetélkedést fejtenek ki, midőn arról van szó, hogy az elhagyottak, s az árván ma­rad­ottakról való gondoskodás által emberi kötelességeink legs­zebbikét lehet gyako­rolnunk. A népes gyűlésen jelen voltak: Gr. Esterházy Jánosné, br. Bánffy Dánielné, br. Bornemisza Albertné, Bán Istvánná, Gyarmathy Miklósné, Szász Domokosné, Fanghué Gyújtó Izabella, DeGerando An­tonina, özv dr. Szabó Józsefné, dr. Gross Gusztávné, Vörös Sándorné, özv. Kócsi Ká­­rolyné, dr. Török Istvánná, Korbuly Bog­dánná, Radakovszki Józsefné Hutfiesz Ká­­rolyné, dr. Homann Ottóné, Gyulai Lász­­lóné, Kovácsi Antalné, Váradi Károlyné, özv. Engel Józsefné, Sigmond Dezsőné, Somlyai Lászlóné, Szigethi Miklósné, Szabó Károlyné, Csiai Teréz, Haldampf Gerőné, Kuhn Bernátt­é, Perl Józsefné, Konrád Gyuláné, Végh Bertalanná, Bogdán Ist­vánná, Páll Gyuláné, Orbán Józsefné, De­meter Károlyné, Fehér Mártonné, Merza Istvánné, Csiky Imréné, Pánczél Ferencz­­né, Barabás Ferenczné, Parádi Kálmánná, Tamási Bogdánná, stb. A közgyűlést Bán Istvánné alelnök nyitotta meg a lapunk más helyén közölt szépen kidolgozott, s a tagok által élén­ken megéljenzett beszéddel. Ezután özv. K­ó­c­s­i Károlyné olvasta fel gondosan összeállított titkári jelentését, melyet egész terjedelmében lapunk más helyén közlünk. Ennek megtörténte után Szász Do­mokos olvasta fel a számvizsgáló bizott­ság jelentését. A jelent­és constatálja, hogy a pénztárnoknál a legpontosabb számadást találták. Melegen emlékeznek meg a pénz­­tárnok kitűnő érdemeiről, ajánlják, hogy elismerő köszönetüknek jegyzőkönyvileg adjanak kifejezést, a bizottság a jelentés kapcsán indítványozza, hogy a tagoktól ez­után kötelező ígéreteket vegyenek, hogy esetleg a megajánlott összegek fel is haj­tassanak. Váradi Károly ez utóbbi indítványt megfontolás és véleményadás végett a vá­lasztmányhoz kívánja áttétetn­i. A közgyűlés ily értelemben hatá­rozott Szász Domokos a pénztárnoknő ké­rése következtében felolvassa a vagyon mérleget. E szerint az egylet alapvagyona értékpapírokban és készpénzben 28191 frt 07 krt tesz, az évi bevétel összege 7650 frt 50 kr, a kiadásoké 5652 frt 46 kr. Titkár jelenti, hogy az alapszabá­lyokba — a választmányhoz intézett mi­niszteri leirat értelmében — utólag há­rom pontot vettek be. Tudomásul vé­tetett. Gyarmathy Miklósné előterjeszti a költségvetési tervezetet. E szerint bevételül 5734 frt 18 kr., kiadásul 5007 frt irányoz­­tatott elő. Tudomásul vétetett. Elnök felkéri a tagokat lehető in­dítványaik megtételére. Ennek következtében De Gerando Antonia arra utalva, hogy az intézet kö­rében az árvák a külvilágtól való érint­kezéstől egészen elzártan neveltetnek, a­mi igen káros befolyással van a növendé­kekre, mert midőn az életbe kilépnek, nem képesek magukat a meglevő viszonyokhoz alkalmazni, ennélfogva ajánlja, hogy a mos­tani rendszeren változtassanak, adjanak a növendékeknek bővebb kiképzést, ne zár­ják el őket a külvilágtól, s a­mennyire lehetséges, tanítsák őket másnemű mes­terségre is, mint a főzésre, hogy a­melyik növendékben több tehetség van, azt ér­vényesíthesse is. Fanghné melegen pártolja az in­dítványt. Szász Domokosné nem találja helyesnek egyszerre változtatni a mai rendszeren, ő a fokozatos javítást ajánlja. Szász Gerő nem tartja az indít­ványt most tárgyalhatónak, hanem azt a választmányhoz kéri megfontolás végett át­tétetni.­­ Szász Domokos azon módosítással fogadja el az utóbbi indítványt, hogy ad­jon a közgyűlés felhatalmazást a választ­­mán­n,k nak’­s eddig is, míg a jövő köz­gyűlés e tárgyban határozna, a választ­­­­ány az év folyamán is tehessen a szük­­séghez képest javításokat. A közgyűlés az indítványt ezen mó­dositással fogadta el. — Elnök bejelentve, hogy özv. dr. Szabó I Józsefné a pel­ztárnokji állásról vegleg le­mondvta, kéri . kSzíjMat, hogy“ e P*» ,árnoki álli­r» I« ejt«« '"«« « ,4l*“új Szász Domokos meteg Irakban em­lkezik meg a pénztárnok kitűnő érde­meit él s kéri, vegye vissza lemondását, özv. dr. Szabó Józsefné kijelenti, hogy lemondását vissza nem veheti, a kéri, hogy állásának betöltéséről gondoskodjanak. A közgyűlés sajnálattal veszi tudo­másul a 1. mondást, a özv dr. Szabó Jó­­zsefnét, kitűnő érdemei néz méltánylásául, Szász Domokos indítványán, a válasz­t­­má­ny ö­rökös tagjáv­á egyhangúlag kikiáltotta. „ Ezután a választások megejtése tü­kr­ó­nek a szavazatszedő bizottság tapjaiul Váradi Károly, Deáki Albert fes Boros György urakat kérte fel. Bíró Bánffy Danielné indítványára Bán Istvánné közfelkiáltással ismételten megválasztatott első alelnöknek. Váradi Károly indítványára elnök­ké Zeyk Józsefné, szül. gr.Teleki Ágnes urhölgy választatott. Szász Domokos melegen emlékez­ven meg az egylet volt elnökének báró Bornemisza Ignácznénak halhatatlan érdemeiről, indítványozza, hogy nevezett urhölgyet az egylet tiszteletbeni el­­nökévé válasszák meg. Az indítvány által más éljenzéssel el­fogadtatott­ Szász Domokosné ajánlata követ­keztében dr. Józsika Lajosné, ki aka­dályozva van abban, hogy mint választ­mányi tag áldásos tevékenységét kifejt­hesse, az egylet tiszteletbeli tag­jává általános helyeslés között megvá­lasztatott. A választmány előterjesztéséhez ké­pest az egylet tulajdonát képező értékpa­pírok megőrzés végett a kisegítő pénztár­ba tétetni határoztattak. A választás megkezdése előtt Deáki Albert indítványozta, hogy a nagy mun­kával és felelősséggel járó pénztárnoki ál­lásra a választmány előlegesen is tegyen kijelölést, nehogy olyanra essék a választás, a­ki aztán ne fogadja el a megbízatást és újabban kelljen választani. Várady Károly az alapszabályokba ütközőnek m­o­ndja az indítványt, s a köz­gyűlés azon több oldalról jövő biztatás után, hogy a pénztárnok személyére már történt megállapodás — az indítvány fe­lett napirendre tért. Ezek után megkezdetett a szavazás, mely a következő eredménnyel folyt le. Pénztárnokka megválasztatott Szász Do­­moko­né urhölgy. A választmány 18 tag­jává megválasztatták: Dr. Szabó Jó­­zsefné, Asztalos Jánosné, Barcsai Domokosné, gróf Be­thlen Istvánné, gróf Esterházy Kálmánná, dr. G­r­o­­­s­z Gusztávné, Hegedűs Istvánné, Horo­­vi­cz Sámuelné, dr. Hó­man Ottóné, S­ti­c­z­t­d­i Samuélné, dr. Perl József­­né, Tarnai Bogdánná, Sigmond De­­zsőné, dr. Óvári Kelemenné, Vörös Sándorné, V­i­n­c­z­e Istvánné, H­o­h­n Li­­pótné és D­á­v­i­d Antalné úrasszonyok. Ezután a gyűlés eloszlott. P — Beszédek „Mir­a-Valéria* árvaház közgyűlésén. I. Elnöki beszéd. „Tisztelt közgyűlés! Egyesületünk életéből ismét lepergett egy év, s mi újra itt állunk a tisztelt közgyűlés színe előtt, hogy alapszabályaink értelmében nyilvánosan számoljunk be ez évi működésünkről is. Azt, hogy mit tehettünk árvaházunk érdekében a lefolyt évben, a mindjárt fel­olvasandó titkári j­lentés s a kiosztandó évkönyv fogja részletesen feltárni a tisz­telt közgyűlés s a nagyrabecsült érdeklő­dő közönség előtt; arról pedig, hogy mi­ként sáfárkodtunk az egyesület vagyoná­val, a pénztárnoki számadás s a pénztárt vizsgáló bizottság erre vonatkozó jelenté­se fog számot adni Ezekre utalva, általánosságban öröm­mel jelnthetem, hogy egyesületünk s ár­vaházunk a mult 1881. évben is odaadó buzgóságal és előre törekvő kitartással igyekezett megfelelni nemes hivatásának s a mennyire csak tőle telt, meg is felelt Mivel pénzügyi mérlegünk helyreál­lítása szempontjából nagyon is rá voltunk utalva arra, hogy kiadásainkat a lehetőleg apaszszuk és csak is a bizton befolyható bevételekhez szabjuk, árvaházunk növen­dékeinek létszáma nem gyarapodott, de jelentősebben nem is apadott, s a benne elhelyezet árvák ellátása, gondozása és ne­velése semmi érezhetőbb hátrányt vagy visszaesést nem szenvedett; e mellett a megszorított segélyezés és tartalékos gazdálkodás rendszerével sikerült odajut­nunk, hogy a jelen év januárjával már fo­lyamatba indult új évre oly költségvetést terjeszthetünk elő, melynek zárlata sem­mi defic­itet sem tüntet fel. És, tisztelt közgyűlés, ez — úgy hi­szem—nem csekély eredmény, kivált ha visszagondolunk arra, hogy a múlt évet pénzügyi tekintetből mily aggodalmakkal­ kezdettük meg. Épen azért kedves kötelességet tel­jesítek, midőn egyesületünk nevében kö­szönetet mondok e helyről is mindazon tiszteletreméltó hatóságoknak, testületek­nek és nemes keblű emberbarátoknak, me­lyek, és a kik tanácscsal, tettel, áldozattal ez aránylag elég megnyugtató eredményhez segítettek. De a jövőre gondolva, még inkább kell kérnem ügybarátaink, tanácsadóink és jóltevőink buzgó közreműködését, pártolói támogatását. — Ugyanis aggodalmaink nem csak nem enyésztek el teljesen, hanem még újakkal is szaporodtak. Felejthetetlen elnökünk, báró Bor­­nemisza Ignáczné ő nagysága, ki egyesü­­letünk és árvaházunk létrehozásával s ennek érdekei általános felkaroltatásával Gr. olv elévülhetetlen érdemeket gyer adnak, városunktól huzamosabb táv­ut­ miatt, még a mai év augusztus vissta megmásíthat­lanul lemondott elnöki i­s­11 ról. Minél őszintébben érezzük e feletti fájdalmat, annál inkább kell /Ir­tanunk, hogy a tisztelt közgyűlés /“N’ körültekintéssel és egységes elhatároii " kérje fel az elnöki tisztre a méltó ki­egyenletünknek vezérlő lelke szelleme le­z.­to-Hasonló fájdalommal, sőt talán nagyobb aggodalommal kell gondol"^ arra, hogy ki lesz egyesületünk Vliszk­nak oly igazán példás lelkiismeretes.^ kezelője, s a legapróbb részletekbe­n mindig kiválóan gondos és pontos nyitva tartója, mint a milyet derék pénzu­rani a"‘ dr. Szabó Józsefné e nagyága mnív- v ’ csült személyében több évek során iste­­csültünk és tiszteltünk. Itt sem kell hogy a tisztelt közgyűlés ha már péld­nokünk megmási­hatlanul megmarad­t tu­dási szándéka mellett, egységes elhatár­zásban nyilvánuló bizalommal találat meg ő nagysága utódját; de azért v­a­lódi érdem hálás elismerését is kedves tehességemnek tartom.­­ S most midőn megválasztatásom id­je lejárván, tisztemet egy méltóbb „te választása tekintetéből a tisztelt köv­­és kezébe leteszem, még csak nem szavam van. Fennebbiekkel rámutatva aggodal­maink s teendőink tőbbjeire, egyesülettét 8­­k közgyűlését azzal az óhajtással nyil­vánitom megnyitottnak, hogy a közrésni és igaz felebaráti szeretet s a jó lelkű­nek erre alapított szent szövetkezete h­egyes­ége tartsa fenn és virágoztam.A kolozsvári Mária-Valéria czimü leány ár/ házat sokáig, mind addig, még sima.­­ reá s mig a kért támogatást megérdem­l. Nemzeti színház. Kongó ház előtt adták tegnap Sardou .Várjunk «]• czimű vígjátékát, s csöppet sem csodál­­kozunk a játszók kedvtelenségén, az elő­adás vontatottságán. Halmai, színházunk egykori , mott újból szerződtetett tagja Dea Prunelles­­sel kezdte meg működését. Ez alakot lát­tuk már jobb ábrázolásban is, azonban ezt irányadóul Hilmai megítélésénél cem ve­­hetjük föl. Ügyesen, fesztelenül mozog a szír padon, nem esik meg rajta az a nálunk sokszor jelentkező eset, hogy egyik-má­sik nem tudja, mit csináljon magával, mi­dőn se tenni, se mondani valója nincs.az inventiónak nagyon is gyér nyomait árul­ta el tegnapi alakításában ; nyárs polgári simasággal, a jellemző vonások nem elég­gé nyomós kifejezésével pergette le né­mely jelenetét, s ha ehez hozzá­tesszük azt is, hogy masque-ja Cypriennenek­­ házasságról, mint rokkantak házáról adott leírásával teljesen megegyezett, beláthat­juk, hogy a színésznek vajmi csekély része volt a feleség visszatérítésében. Non olyan fekete az ördög, mint a­milyennek Cyprienne festi, s ennélfogva Des Prunei­­les rokonszenvesebb külső megjelenését szívesen látnók. Hangja kissé édes, benem visszatetsző s előreláthatólag használható tagja lesz színházunknak. Szacsvainé asszony a könnyüvérű Cypriennet sok szel­emmel és pezsgő kedv­vel adta, mig Tolnainak a p ... t pr... tr. .. . ptr088zentés sehogysem si­került. A „dis minorum­ gentium”-ról meg­jegyezni valóink vannak, a sünöméi végzést azonban máskorra halasztja! Vidéki színészet. T o r d a, májai ! Hogy kitűnő színművészünk, E. Ko­vács Gyula mekkora vonzerőt gyako­­rolt a Sztupa színtársulatánál való vendég­­szereplésével a tordai közönségre, fénye­sen igazolták minden felléptével a pre- házak.“ S nem ok nélkül, mert a Kovád játéka mindig természetes; szerepeit­­az ábrázolandó alakok jellemzéséhez siet­séges találó vonásoknak a maga helyén­­alkalmazásával — mindig úgy játszódja,hogy a hallgató közönség önként ringatja B­‘ gát szón boldog csalódásban, hogy » két láz, az nem a színpad száraz deszkéin történik, hanem a való életnek egy kisza­­kasztott „darabja* az — nevetséges vrfi szomoritó epizódjaival. Kovács vendég’ művészünk 3 ik fellépte f. év ápr. 29 és két darabban (Jakab urfi, az ember' evő vadak királya* és a „P­á­r­i­s­i adós ■ ban e hitelezői üldöző rémeitől gyor' „adós* szerepében mulattató alakot állt* tott a közönség elé. Ápr. 30 án pedig Abonyi Lajos ,Be­tyár kendője* czimü népszínmű* ben Kovács Gyula, mint „Bandi* esti­két mutatta be újra sikerült al®klt1, sainak. A nején (örzse) elkövetett WJ“* Cselekvény miatt lelkében vádlólag WJ vedt lelkiismerettől marczangolt bánó*' láttuk magunk előtt, a­kinek lelkilár­­sfiát a Zsófi (szeretője) iránti szerele® ^ képes enyhíteni; sőt inkább, e bűnös tü­relem még élesebbé, még kegyetlen»J1 teszi a lelkében lakozó bírót — 1®J* ismeretét. Azon jelenetében pedig» midőn a véletlen által a haláltól meg®J fekvő neje bocsánatában balzsamig I® lelkibánatára, s a megbántott közno°r nak azáltal adja meg az elégtételt, kw életének véget vet: e jelenetben K M igazi drámai erővel érzékitett, a mely*1­ tását a közönségre nem téveszthette­ Színészeink közül lehetetlen Koj*!r mellett különösen ki nem emelnem 1 rökne Szakál Rózát, ki ör*» (a Bandi neje) szerepét kitünöleg adt*­­mikor eltávozni készül jóltevői hajlék^' mert Hevesi Gáborban (I­j. Ónody Kulc*^ Nagy András) szerelmet ébresztett is.

Next