Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)

1882-05-16 / 112. szám

évfolyam. szerkesztőség IlIiKÖZÉPUTCZ­A 2. SZ. (H­E­L­F­Y-H­Á Z.) Mila 101 pe*aldött kö«­emilny«k nem hiluíMt.'t­eb Ilfl ké»iratok nem adatnak «i­lla ittak bérmentes levetek fogadtatnak el. 112-dik szám. Kolozsvárt, 1882. kedd, május 16. KIADÓHIVATAL: BELKÖZEPUTCZA 2. S­Z. (HELFT-HAZ.) évnegyedre egy kért . 16 írt. 8 . ELŐFIZETÉSI DÍJ: 4 frt — *r­t . 60 . Hirdetési díj: petit tora 6 kr. — Bélyegilleték: minden,hirde­tés étvi 60 kr. — Nyilttér: font 26 kr. egén évre félévre . . Bosznia, Bosznia, Bosznia, — sok bajt és keserűséget okozott már nekünk. Vé­­rünkbe és még több pénzünkbe került.­­Sennyi szükségest és hasznost tehet­­tüünk volna azon milliókkal idehaza! Isennyi elkeseredett vitát, harczot ke­rülhettünk volna el! Legújabban is a­­jelegáezió két rendkívüli ülésezése ér­­zékenyen akasztá meg az országgyű munkálkodását, rövidíté meg ide­jét és szorította háttérbe nagy fontos­­,így törvények alkotását, például a pénzügyi bíráskodásról, az adókezelés­­ről, melyekre úgy vár az ország né­­pe, mint várták az apostolok a szent lelket. Bosznia tartotta össze a legit­­magyar ellenzéket, a habarék­ Bosznia támasztott krízist a közös pénzügyminisztériumban ; Bosz­nia kelte föl az éles ellentétet a ka­tonai elemek és a parlamenti ténye­­zők között; Bosznia támasztott elke­seredett vitákat, harczokat parlament­ben és sajtóban, és most a 21 milliós rendkívüli hitel alkalmából ismét el­keseredett harczoknak nézünk elébe a képviselőházban. Nálunk és Ausztriá­ban egyaránt, Bosznia pártalakulások­ra szolgáltatott okot és alkalmat. Egy szóval, Bosznia, mióta a mo­narchia hatalmi sphaerájába került, a legérezhetőbb visszahatást gyakorolta közéletünkre. — Mind igaz. Nincs em­ber az országban, ki az okkupáczió hátrányait és árnyoldalait tagadni tud­ná, vagy akarná. Hiszen érezzük, lát­ják terheit, melyek különben is mos­toha viszonyaink között még súlyosab­ban nehezednek reánk. Megvonjuk ma­gunktól a milliókat, pedig gazdasági és kulturális téren roppant teendők és feladatok várnak reánk, melyeket ha nem teljesítünk most, mikor a magunk urai vagyunk s mikor kézzel-lábbal azon kellene dolgoznunk, hogy megiz­mosodjunk, a ki tudja, lesz-e még ilyen jó alkalmunk a nemzet gazdasági és kulturális talpra állítására s a leg­jobb esetben is kiszámithatlan időkre visszavettetünk; — és meghozzuk e nagy áldozatokat, elvonjuk szánktól a keserves betevő falatot akkor, midőn az adó súlya alatt görnyed a nép, a birtokos osztály pusztul s az ország sok vidékén a közadók behajthatlanok­ká lettek és tesszük ezt egy oly ide­gen népért, mely lázadással fizet visz­­sza s lázadásával újabb, meg újabb ál­dozatokat követel tőlünk. Ez mind igaz, íme bevalljuk és elismerjük magunk is. Hanem daczára ennek, ki kell mondanunk másfelől azt is, hogy akármilyen nagy rész az, mit a fennebbi sorokban vázolunk, mégis csak a kisebb rész ahoz képest, mit elviselnünk kellett volna, ha bele nem megyünk vala abba a szerencsét­len okkupáczióba. Mert kétségtelen, hogy itt csak kisebb és nagyobb rész között volt választásunk. Elég sajnos, de a históriai és ethnographiai hely­zet, melyet nem mi, hanem a száza­dok teremtettek, ilyen volt és ilyen ma is. Ha mi bele nem ékeljük magunkat oda Szerbia és Montenegró közé, az a lázadás, mely ma végvonaglásban sínylődik, Dél-Magyarországon s a volt katonai őrvidéken tört volna ki, támo­gatva Szerbia és Montenegró által. Még igy körülsánczolva is, mennyi bajt okoz a monarchiának a járhatlanul és be­­vehetlenül bérezés Montenegró! Mindenki tudja, hogy Monteneg­ró kezdettől fogva kényeztetett beezé­­je volt Oroszországnak s most is az , a­mi pedig Szerbiát illeti, a­ki még híven visszaemlékszik az eseményekre, tudni fogja, hogy az okkupáczió idején Szerbiában a muszka panszlávismus bérencze, a Risztics-kormány volt a mindenható, mely akkor sem csinált titkot belőle, hogy Boszniára aspirált; utóbb, a bukás után pedig meg épen nyilvánosan hirdette ezt. Épen a bos­­nyák okkupáczió okozta Szerbiában a legvakmerőbb terjeszkedésekre törekvő Risztics-féle muszka­párt csúfos buká­sát és elzüllését. A hívek, látva, hogy a monarchia megveti lábát a Boszna folyó területén, reményvesztetten el­hagyták Riszticsot s csatlakoztak a Pi­­rozsánácz féle politikusokhoz, kiknek politikai vezérelve: hátat fordítani Oroszországnak és meghitt jó barát­ságban élni monarchiánkkal. Hát ez semmi? Ez azt teszi, hogy az okku­páczió folytán Oroszországot kivertük egyik legfontosabb archimédesi pont­jából : Szerbiából. A muszka kormány által köztudo­­más szerint szubvenc­ionált montene­grói fejedelem megmaradt ugyan sas­­fészkében régi álláspontján, de a leg­újabb események megmutatták, hogy kénytelen, kelletlen, de még­sem merte magát egészen éles ellentétbe helyezni magát monarchiánkkal; ha csak sziv­­ből is, de cordont állított a határokon és nyíltan meghagyta embereinek, hogy ne segélyezzék a lázadókat. Nem mond­juk, hogy jobban is viselhette volna magát Nikita , de bizonyára más ma­gatartást tanúsít vala ilyen lázadáskor, ha helyettünk ő az úr Herczegovillá­ban, Szerbia meg Boszniában. Ha Szerbia és Montenegró osz­toznak vala meg az okkupáti tartomá­nyokban, a háború köztük és monar­chiánk között csak rövid idő kérdése lett volna, mert Oroszország, az Igna­­tieff- és Szkobeleff-féle emberek nem hagytak volna békét a két orosz va­zallus tartománynak, míg kihívásaik következtében, a monarchia ellenek kardjára csap. És akkor nemcsak a szövetséges Szerbiával és Montenegró­val kellett volna leszámolnunk, hanem a hátuk mögött álló Orosz­országgal is, mely okvetlenül bele­avatkozott volna. Hiszen láttuk 1875- ben, hogy mihelyt a török hadak por­rá verték Szerbiát Zajtsár, Nyegotin és Deligrádnál, s mihelyt Szulejmán pasa ugyszólva ketté fűrészelte Mon­tenegrót, nyomban jött a por­tára oly orosz háború, mely­­nek végét jól tudjuk. Szóval, az occupátió által kike­rültük a háborút Oroszországgal, leg­alább hosszú időre. Hogy aztán egy­­ orusz-asztrail-magyar iinovi­t atchui­­ca midőn Németország kezeit leköti Fran­­cziaország, midőn Oláhország aspirál Triesztre, Trentinora s átalán az ad­riai partvidékre — nem került volna-e többe még győzelem esetén is, mint az e sorok elején említett áldozatok, azt mindenki megítélheti. Hiszen az istenért, azon magyar államférfiak is, kik nehéz lélekkel belementek az ok­kupáczióba, nem tették ezt bolondjá­ban. Ennyit az ismét megújuló bos­­nyák vita alkalmából­ folytassák. A miniszterválságban a személy kérdése, írja a „Hon“ bácsi levelezője, eddig nem forgott szóban, a­mi azonban azt a kérdést illeti, hogy osztrák vagy magyar államférfiit bízassák meg a közös pénzügy­miniszteri tárczával, alig kétséges, hogy magyar ember fog vele megbizatni. Ez egyaránt kifolyása a dua­li­sm­usnak s ter­mészete a közös kormánynak, melynek már Közösségénél jog is kell, hogy egyik tagja magyar legyen. — Ugyanezen tárgy­ra vonatkozólag írja a „P. El.“, hogy az itt tartandó minisztertanácsokban a bos­nyák-herczegovinai viszonyok további fej­lődése képezendi a tárgyalás anyagát, mi tekintetben némely lényeges pontok iránt már Kálnoky utóbbi ittléte ultimával ha­tározat hozatott, önként értetik, hogy ezen tanácskozásoknál különös sulylyal bír azon miniszter nézete, ki eddig az okkupált tar­tományok kormányzásával volt megbízva. Ez az egyszerű és természetes oka annak, hogy Szlávy részt vesz eme tanácskozá­sokban, a nélkül, hogy ebből hivatalban maradására következtetéseket lehetne von­ni, mint a hogy az elvi kérdés eldöntése előtt a személyi kérdésről szó sem lehet. Apponyi Albert gróf nyilatkozik a ,,Naplódban s egyebek közt ezeket mondja: Valamint nem szándékozom új pártalaku­lást kezdeményezni, és úgy nem látnám igazolt elhatározásnak azt, ha a választó­im bizalmából nyert mandátumról lemon­danék. Az egyiket, úgy mint a másikat azért nem tartom indokoltnak, mert sem­mikép sem érzem magamat gátolva abban, hogy a beszédemben jelzett irány mellett csekély erőm, teljes mérvének kifejtésével működjem. És nagy tévedés volna ezt hinni, hogy ezt az irányt mindazok ellen­zik, kik — itt ki nem fejtendő körülmé­nyek folytán — a vámtarifa kérdésben más­kép szavaztak, mint én. Ha ez így volna, akkor igaz, hogy a mérnökeit ellenzék so­raiban, és így — miután minden más párt­tól áthidalhatlan­ul választ el — valószínű­leg a parlament padjain sem volna helyem. A Deutscher Schulverein Magyar­országon vallott kudarcra még mindig nem hagy nyugodni némely német lapot, így az „Augsb. Alig. Ztg.“ legújabb száma megint közöl egy levelet Magyaror­szágból, mely a Schulverein elleni tünte­téseket a ki­rmány által megrendelteknek mondja, mint a mely kiadta a jelszót, hogy a ki nem tüntet, Magyarországnak és sza­badelvű intézményeinek nyilvánvaló el­lensége. A magyarok elhitették a magyaror­szági németekkel, hogy a Schulverein tö­rekvése, hogy őket fölsz­abadítsa a magya­rok nyomása alól, Magyarországot szétda­rabolja és tehetetlenné tegye, és hogy a németek államot képezzenek az államban. Az „Augsb. Alig- Ztg.“ csodálkozik, hogy lehet ilyesmit kikiáltani. Mi is csodálko­zunk nevezett lapon, hogy a roszhiszemű­ség és bornírtság keverékének eme kifa­­kadásait, elég naivul nem átallja közölni. A három közös miniszter és velük az osztrák miniszterelnök Taafle gróf a magyar fővárosban időznek, hogy a bosz­niai ügyekben folyó elvi tanácskozásokat SZEME, az egyptomi válságról újab­ban a következőket jelentik Páriából: A terv, hogy török csapatok angol­­franczia fővezénylet alatt rendet csinálja­nak Egyptomban, háttérbe szorul, mivel a török kormánynyal folytatott tárgyalások kiderítették, hogy a porta teljesíthetlen követeléseket támaszt, s másfelől nem ele­gendő mértékben teszi magáévá az angol és franczia javaslatokat. De minthogy minden pillanatban­ vár­­ható a polgárháború kitörése a Nílusnál, s így egy sürgős interventió szüksége áll­hat elő. Anglia és Francziaország már fontolóra vették az angol-franczia csapat expeditió eshetőségét, s a franczia hadügy­miniszter megbizatott, hogy egy mozgó­sítási tervet dolgozzon ki, mely Angliá­val is közöltetni fog. A, b­a­tist­a,­­ispott felü­­hangoztatják ezt is, hogy ha H­a­­­i­m pa­sa tétetnék alkirálylyá, szükségtelen volna a hatamak részéről minden erőszakos fel­lépés. A franczia flotta­parancsnok még nem kapott parancsot az indulásra, de minden pi­rézben megkaphatja, miután az angol kormány ilyen parancsot már kiadott a csatornás hajórajnak. A Gambettista „Reforma“ szerint Bismarck herczeg tudatta a franczia kormányerőkkel a szultán ama kívánsá­gát, hogy a franczia-angol flottához, mely az egyptomi vizekre fogna küldetni, csa­toltassék két török hadigőzös is. Ugyan­ezen lap közöl egy Gambettához intézett kairói tudósítást, mely szerint a bedui­nok támogatják a khedivét, kik e vég­ből toborzanak is katonákat. Ezek és az egyptomi csapatok közti konfliktus tehát nem lehetetlen, s ezt más oldalról is meg­erősítik. Szentpétervárról újabb moz­galmak hire érkezik. A parasztság ugyan­is Dünaburg környékén a német birto­kos osztály ellen dühöng, s ezen agrárius mozgalom annyira lábra kapott, hogy I­g­­natien szükségesnek látta csapatokat ama vidékre küldeni. Börzekörökben pe­dig hire jár, hogy Lippinán és Ro­senthal Amsterdamban, Rot­­schild Londonban a diszkontó banknál és a Mayer bankház­nál az összes orosz ügyletek liquidáczióját sürgetik, mert a helyzet — zsidóüldözés — bi­zalmatlanságot kelt. Egy külföldi diplomata pedig oda nyilatkozott, hogy ha Rotschild a­helyett, hogy Bontouxszal börze­háborút folytatott, Oroszországgal hasonló áldozatokkal elvi harc­ra kelne, a zsidóüldözések Oroszor­szágban azonnal megszűnnek örökre. Londonban hire járt, hogy Ca­vendish és Rourke gyilkosait, négy izlan­­dit, Dublinben elfogták, sereg berendezésében nagyon is szüksé­geseknek mondja. Az 1878-ki okkupáczió­­­nális hadjáratra és a mostani délszláv lá­­zadásra hivatkozva, kimutatja, hogy az osztrák-magy­r hadsereg mozgósítása ne­hézkesen és lassan megy végbe. A reform tehát szükséges, ehez pedig először is pénz, másodszor pedig a béke­állomány felemelése kívántatik meg. A fölmerült ja­vaslatok közül a „Köln. Ztg.“ leginkább azt pártolja, mely szerint a fennálló 80 tartalékos gyalog­ezr­d egy-egy harmadik zászlóaljjal szaporítandók és sor­ gyalogez­redekké változtatandók úgy, hogy a had­seregnek a mostani 80 helyett 160 sor­­gyalog e­rede volna, fia azonban ez az ár­­ai.iks­­­i ne is volna keresztülvihető, ak­kor — úgymond a „Köln. Ztg.“ — legalább sürgősen óhajtandó volna, a gyors mozgó­sítás érdekében, az eddig hihetőleg poli­tikai okokból került territoriális beosztás, a­milyen Németországban szokásos, továb­bá szilárd hadtestek és hadosztályparancs­nokságok berendezése. A­mi pedig külö­nösen egy külön megszálló hadtest átala­kítását illeti, az egyetlen tárgyilagos meg­oldás csak abban található, hogy ez a had­test ne a többi csapatok valódi léterének rovására állíttassák fel. Minden találékony­ság és zseniális kibúvók keresése semmit sem változtathat azon a tényen, hogy ez a formác­ió cssak a békeállomány föleme­lése mellett lehetséges, minden más kibú­vó hasonlítana ama kísérlethez, hogy egy takaró úgy hossz­abbíttassék meg, hogy fent egy darabot elvesznek belőle, lent pe­dig hozzátoldják. Románia és Barrére javaslata. Bu­karestbről írják, hogy a Duna kérdés nagy izgatottságban tartja a kedélyeket. Nem azért, hogy az európai bizottság jelen ülés­szakában várják a kérdés megoldását, mint inkább azt hiszik, hogy a megoldás el fog halasztatni. Az izgatottságra főkép Fran­cziaország magatartása szolgáltat okot, a­mely ország iránt a lakosság minden osz­tálya nagy rokonszenvvel viseltetett. Fran­cziaország védelmezői annak tulajdonítják az ország magatartását, hogy a franczia biztos nem jól informálta kormányát és azt jelentette, hogy Barrére javaslatét leg­alább föltételesen elfogadja Románia. De ez a nézet hihetetlennek látszik, mert a román kabinet több hónap óta folyton igen részben és Ducrot-Aubert franczia követ majdnem egészen kívül állott az erre vo­natkozó tárgyaláson , de az valószínű, hogy a franczia biztos és a román államférfiak általános szempontok megbeszélésére szo­rítkoztak, valamint azt is határozottan ál­lítják, hogy a román miniszterek sohasem tévesztették szem elől a parlament és a közvélemény által eléjük szabott politikát. A román miniszterek tehát, okosan vagy nem okosan, elejétől fogva titkolták, hogy mit akarnak. Uj főrendiházi tagok. B­á­r­h­i­d­i Béla­­ és Pálffy Vari Lipót gr. fő­­rangnak, ő felsége a király által a főren­diházba meghivattak. A meghívó levelek ő felsége által aláírva, a nevezetteknek való kézbesítés végett az illetékes hatósá­gokhoz megküldettek. Az osztrák-magyar hadsereg terve­zett reformjáról, a ma érkezett „stöln. Ztg.“ vezérczikket közöl, mely a kilátásba vett változtatásokat az osztrák-magyar had- ORSZGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 13-án. Elnök: Péchy Tamás. Wahrmann Mór előadó bemutatja a pénzügyi bizottság jelentését az első magyar gácsországi vasútra vonatkozó 1871. 38 és 1875. 40. t. sz. némely határoza­tának módosításáról szóló törvényjavas­latban. Az osztályok mellőzésével fognak napirendre tűzetni. Cselkó Ignácz előadó bemutatja a számvizsgáló bizottság jelentését a képvi­­selőháznak szeptember 24 től decz. 31-ig terjedő pénztári számadása megvizsgálása tárgyában. Napirendre fog tűzetni. Harmadszori fölolvasás után végleg elfogadtatott a vámtarifa s az arról szóó törvényjavaslat, át fog küldetni a főrendekhez tárgyalás végett. Következett a napirend: a gyula­­fehérvári káptalani és kolozs­­monostori konventi, erdélyi or­­szágos levéltáraknak a magyar országos levltárral való egyesítéséről szóló törvény­­javaslat tárgyalása. Matuska Péter előadó röviden ajánl­ja a javaslat elfogadását. Lázár Ádám nem akar a javaslat ellen szólni, de kívánja, hogy átalában ál­lam levéltárak állíttassanak fel s e czél­ból egy határozati javaslatot is nyújt be, melyben utasíttatni kéri a bülügyminisz­­tert, hogy egy magyar állami levéltár fel­állítás iránt törvényjavaslatot dolgoztas­son ki, hol a Magyarországot érdeklő Bécs­­ben s másutt létező okiratok és levelek elkeleztessenek. Tisza Kálmán, mint belügyminisz­­ter kijelenti, hogy Lázár határozati javas­latába azt kéri, a­mi már meg van, or­szágos levéltár felállítását. Az országos levélbr kellően berendezve s szakértő le­véltár tisztekkel ellátva van. Ő is fontosnak tartja az állami le­­véltár, s a bécsi s más levéltárakban reánk vonatkozó okiratoknak a magyar or­­szági levéltárban leendő elhelyezése iránt tett­­ lépéseket, bár azt kívánni nem le­het, hgy minden ily okmányok hazake­rüljenk, mert minden levéltárnak tulaj­donjog van iratain. -éri a­­javaslat mellőzését. Ezután a javaslat elfogadtatott Lá­zár Ádám hat. javaslata mellőzésével úgy átalánosságban, mint részleteiben. Elfogadtattak a véderőről szóló 1868. XL. tcz. némely szakaszainak módosításá­ról szóló­­javaslatra a főrendiház által tett módosítások. Következ­ett Luxemburggal a közönséges bűntettesek kölcsönös kiada­tása iránt kötött államszerződés beczikke­­lyezéséről szóló tvjavaslat tárgyalása. Kazy János előadó ajánlja a javas­lat­ elfogadását. Irányi Dániel: Egy átalános kiada­tási törvény megalkotását óhajtaná, külön­ben a javaslatot elfogadja. Erre a javaslat átalánosságban, va­lamint részleteiben némi stiláris módosí­tások után elfogadtatott. Következett a kérvények 15-ik sorjegyzékének tárgyalása. Szilágy megye közönségé­nek kérvényénél, mely az ottani földadó kulcsot leszállíttatni, s a már befizetett adó megfelelő részeit visszatéríttetni kéri. Berzeviczy előadó ajánlja a kérvényi bi­zottság javaslatát elfogadásra, mely abban áll, hogy a hátralékokra tekintettel, a pénz­ügyminiszter vizsgálatot eszközöljen, s sa­ját hatáskörében intézkedjen. Csanády Sándor a kérvény élet­­beléptetését kéri. Szapáry Gyula gr. pénzügyminisz­ter kijelenti, hogy megvizsgálta ez ügyet. Ígéri, hogy intézkedni fog azon módokról, melyek az ő hatáskörében lehetségesek, tudniillik a behajthatlan hátralékok tör­lése, fizetési halasztások engedélyezése és a hol indokolt, leírások eszközlése által. (Helyeslés jobbról.) Károlyi Sándor gr. kijelenti, hogy ő bízik a miniszter ígéretében, hogy e vi­dék bajain segitni fog. Ezután a kérvényi bizottság határo­zati javaslatát elfogadja a ház. Ezután tárgyaltatott Jenei Vik­tor, K­o­l­o­z­s­v­á­r­i Sándor é­s Szász Béla, az érd. ev. ref. egyházkerület ál­landó igazgató tanácsa tagjainak kérvénye, melyben az Ugrón Gábor által elle­nük emelt vádat helyreigazíttatni kérik. Elnök : T. ház ! A legközelebbi kér­vény, mely tárgyalás alá kerül, Ugrón Gá­bor képviselő úrra teh*'1'''*,'1', fogva a targyi^^sem lehet de mi­­vel a naz­zadalyok 176. § értelmében a ház előtt szóval vagy írásban előzetesen előadhatja a maga észrevételeit, azt hiszem, most lenne helyén, mielőtt a 8. kérvényre áttérnénk, hogy a képviselő úr felszólal­jon. (Helyeslés.) Ugron Gábor kijelenti, hogy fenn­tartja mindazt, mit az említett kérvénye­zőkre nézve az erdélyi ref. egyház kame­­ratikum követelése tekintetében létrejött peregyezségnek tárgyalásakor mondott,hogy t. i. azon férfiak maguknak borravalót kö­­töttek ki, mely 21,284 irtot tett ki, s hogy ezt oly ülésben szavaztatták meg, a­mely­ben kivülök a többségre csak egy szava­zat hiányzott, és hogy ezáltal azon inten­­czió lett részben meghiúsítva, mely a kép­­viselőházat ezen peregyezség elfogadásánál vezette, mert a törvényhozás iskolai és egyházi czélokra, és nem ily borravalókra szavazta meg azon peregyezség folytán adott összegeket. Egyúttal kijelenti, hogy Hegedűs el­lenében is, ki akkor, midőn a fentebbie­két mondotta, azt monda, hogy a kialku­dott munkadíj nem volt akkora, mint szóló említő, és hogy nem előzetesen alkudták ki azt maguknak az illetők , fentartja ál­lításait, melyeket a kérvény mellé csatolt igazgató­tanácsi jelentés is igazol, s el­várta volna a képviselői kollegialitástól, hogy Hegedűs biztos informáczió nélkül egy képviselőtársának adatait ne vonja kétségbe. (Ugron Gábor elhagyja a termet.) Berzeviczy Albert előadó: T. ház! Miután ezen kérvény tárgyalása szükség­képen olyan jelleggel bírna, mintha a t. ház egyik tagja által ezen parlamenten kívül álló egyének eljárása iránt nyilvání­tott vélekedése felett bíráskodnék, miután az ilyen bíráskodás a parlamenti gyakor­lat alapelveivel ellenkeznék: a kérvényi bizottság azt indítványozza, mondja ki a t. ház, hogy ezen kérvényt tárgyalhatnak nem találja és azért a kérvényt visszavé­tel c­éljából a ház irodájába letétetni kí­vánja. (Helyeslés a jobboldalon.) Hegedűs Sándor úgy látja, hogy azon sors, melyben a kérvény részesül, indokolja az­t, hogy Ugronnak sem lett volna szabad az általa felhozottakat itt a házban előadni, hol a m­egtámadottak nem védhetik magukat. Szóló fentartja ezen ügyre vonatkozó korábbi állításait, neve­zetesen azt, hogy nem tartja helyesnek itt ily kérdésben a vádaskodást, és azt, hogy az illetők nem kötöttek ki maguknak 21 ezer 284 frtot, mert a szerződés csupán úgy szólott, hogy annyit kapnak, a­meny­nyit az általuk kieszközölt felesleg két éven át kitesz, ha pedig ezt nem tudják kieszközölni, semmit sem kapnak; Így te­hát­ nem lehet azt állítani, hogy a perin­­téző bizottság tagjai maguknak előzetesen egy meghatározott összeget kötöttek ki, mert hiszen esetleg semmit sem kaptak volna. Imparlamentárisnak tartja a „bor­ravaló“ kifejezést. (Szalay Imre közbeszól: Nem is más volt!) Ha Szalaynak más gusztusa van, arról szóló nem tehet. Abba, hogy ily fáradságos munkát az erdélyi ref. egyház miként jutalmaz, a képviselőháznak nincs beleszólása; annyi azonban tény, hogy a kérdéses összeg nem iskolai czé­­loktól vonatott el, sőt az erdélyi ref. egy­ház jövedelemtöbblethez jutott. Ezeket tartotta kötelességének megjegyezni. (He­lyeslés a jobb oldalon.) Tisza Kálmán miniszterelnök meg­jegyzi, hogy fennálló törvényeink és gya­korlatunk szerint az erdélyi ref. egyház igazgató tanácsának és a közgyűlésének teljes jogában állott ezen karaeratikum ki­keresése vagy érvényesítése iránt oly szer­ződést kötni, a­minőt akart, köthette a nevezetekkel, köthette volna másokkal. Az egész világon, és főleg Magyarországon szokásos és természetes dolog, (Egy hang a baloldalon: Gesettelés!) hogy ily szer­ződések köttessenek. A kormánynak nincs joga egy prot. egyházi testületnek vagyo­ni intézkedéseibe, a­mennyiben azok saját jogkörében történnek, beleavatkozni. A fel­hozott vádakat visszautasítja. Rövid eszmecsere után, melyben Kiss Albert az állam ellenőrzési jogát hangoz­tatta, az általa adott összegekre nézve, a miniszterelnök megjegyzi, hogy itt az er­délyi ref. egyháznak saját vagyonáról van szó,­­ Orbán Balázs pedig azt hangsú­lyozta, hogy a quota litis kikötése tör­vénytelen, s végül Horváth Gyula az er­délyi ref. egyház autonóm jogkörét hang­­súlyozta, s miután Szalay Imre Hege­dűssel szemben megjegyezte, hogy ő épen azt nem tartja parlamentáris eljárásnak, ha valaki egy távollevő képviselőt vádol, mikor az nem védheti magát, a kérvényi bizottság javaslata elfogadtatott. Budapest főváros közönsége a­z ország ezeréves fennállásá­nak megünneplése tárgyában be-­ adott ismeretes kérvényét a kérvényi bi­zottság tanulmányozás és jelentéstétel vé­gett a kormánynak javasolja kiadatni. Göndöcs Benedek a pusztaszeri ásatásokat említi fel, melyeket eszközölt 8 reményen felül sikerültek. Az itt talált műemlékek fentartását és az első hánal­­kotó gyűlés e helyén kápolna emelését és egy diszkert létesítését óhajtja. E mellett a Gellérthegyen a nemzet dicsőségét hir­dető nagy művet kívánna emeltetni. Erre ___zs__/__. % / •­­Vidovich Ferencz a következő ha­tározati javaslat elfogadását ajánlja. „A kérvé­ny a kormányhoz azon utasítással tétetik át, hogy már a jövő évi költség­­vetésban és az ezredéves ünnepély megér­keztéig minden év költségvetésében bizo­nyos összeget vegyen fel, mely összeg az ezredéves ünnepély bekövetkeztével vala­mi akkor meghatározandó közművelődési czélra fordíttassék. (Helyeslés a szélső­balon.) Tisza Kálmán miniszterelnök és bel­ügyminiszter: T. ház! Én igen természe­tesnek találom a minden oldalról nyilvá­nuló meleg érdeklődést a magyar nemzet ezredéves fennállásának megünneplése tár­gyában, de én azt hiszem, hogy egyálta­­­lában nem volna helyes és nem jó pre­­c­edenst alkotna, hogy ha határozatiig utasíttatnék a kormány bizonyos összegek­nek a költségvetésbe leendő felvételére és pedig már több évre előre is előirány­zóig. Ha a főváros kérvénye, mint azt a kérvényi bizottság véleménye óhajtja, ki­­­adatik a kormánynak, az kötelességének fogja tartani megfontolni a teendőket és annak idején indítványnyal lépni fel a t. ház előtt. De most ilyen utasításokat ne méltóztassék adni. Vidovich György: T. ház! Én a t. miniszterelnök úr nyilatkozata folytán ha­tározatomat ezennel viszszavonom. (He­lyeslés.) A ház elfogadja a kérvényi bizottság indítványát. A többi kérvényekre nézve a kérvé­nyi bizottság javaslatai észrevétel nélkül elfogadtattak. KÜLFÖLD: Szkobelev és Ignatiev né­hány nap előtt hir szerint összezördültek. Mikor Szkobelev Minszkből Moszkvá­ba elutazóban volt, Minszkből zsidó kül­döttség járt nála, mely arra kérte őt, hogy ne egyezzék bele a minszki helyőrség lét­számának csökkentésébe, a­mint azt Ig­natiev tervbe vette, mivel az a zsidókra veszélyessé válhatna. Szkobelev a küldöttségnek azt válaszolta, hogy ő nem is gondol s a zsidó hajszáknak nem ba­rátja. Beszélt a mellett arról is, hogy az ő egyenes katonatermészete s nyílt beszé­dei gyanút keltettek bizonyos helyen s vele rosszul bántak. Szkobelev köz­vetlenül a küldöttség fogadása után talál­kozott Ignatievvel s összezörrené­­sük rendkívül éles jellegű volt. A tábornok teljesen meghasonlott a miniszterrel. A dohánymonopolisrára vonatkozó törvényjavaslat első olvasása a német birodalmi gyűlésen tegnapelőtt be­fejeztetett és a javaslat 162 szavazattal 121 ellenében, egy 28 al bizottsághoz utasit­­tatott. — E bizottságba a monopólium 25 ellenére és annak 3 hive választatott. — Figyelmet keltett Richter Jenő beszéde.

Next