Magyar Polgár, 1883. április-június (17. évfolyam, 74-148. szám)

1883-05-16 / 111. szám

Tizenhetedik évfolyam, 111. szám, Kolozsvár, 1383. szerda, május 16. Elérhetési díj : Egész évre 16 frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 60 kr. HIRDETÉSI DÍJ: Petit sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr.— Nyílttér: sora 26 kr. (Szerkesztőség ésKiadóhivatal „Magyar Polgár“ könyvnyomdája (Belközép-utcza 3. sz.) Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek KOLOZSVÁR, MÁJUS 15. Grünwald a megyékről. A közigazgatás terén kevés kiváló szakférfi van Magyarországon, kik annak nemcsak egyes ágaiban bírnak gyakorlati ismeretekkel, — mert ilyeneknek, hála istennek, bőviben van az ország, — hanem a közigzgatást a maga egészében tudományos alapossággal ismerik. Kiváló helyet foglal el ezek között Grünwald Béla. Ő ezen ifjú tudománynak a színvonalán áll, s mondhatni, feje egy önálló iskolának, mely egy új elemet akiír a közigazgatási történelembe bevinni: a magyar állami centralisatiót. Mi is foglalkoztunk egy keveset az európai közigazgatás kérdésével s határozott nézetet alkottunk magunknak arról, hogy minő szellemben kellene alkotmányos intézményeinket a modern követelményekkel összhangba hozni. De Grünwald felfogását az alapelvekre nézve nem oszthatjuk, habár czéljaival tökéletesen egyetértünk. Mint ő, úgy mi is, egy hatalmas egységes magyar államot akarunk, mely már önmagában garancziáját bírja annak, hogy általa a magyar nemzet a művelődésben és vagyonosodásban folytonosan előbbre haladhasson, s így más nemzetekhez képest mind nagyobb erőre tehessen szert. De ezt egészen más úton és módon hisszük eszközölhetőnek, mint ő. Mert, míg Grünwald az állami hatalom centralisatiójának útját választja s ehhez is alkalmazza eszközeit, addig mi a magyar állami fejlődés alapját a maga egészében sértetlenül fenn akarjuk tartani, s tehát élénk helyhatósági élet által véljük a magyar nemzet erejét és állami hatalmát a legbiztosabban megalapíthatni. Grünwald most, igen szépen és érdekesen, megkezdte nézeteit a Pesti Napló hasábjain kifejteni. A magyar municipális élet híveire azt a benyomást teszik ezek, mintha Grünwald uralomra akarná dönteni összes fennálló intézményeinket s aztán a régi magyar stilus helyébe angol stílben épült intézményekkel akarná boldogítani az országot. Oly politika ez, mely nem a reform, hanem az állami felforgatás művének nevezendő. S Grünwald ezen törekvésében saját intézményeink ellenében túlságig vitt ellenszenvet tanúsít. A megyének annyira ellensége, hogy azt nem is tartja magyarnak. „ Régi feudális intézmény volt, mely fennállott Európa egyéb államaiban is, míg az erős királyság meg nem semmisítette. . . . Nálunk ez sajátszerűen fejlődött, de lényegében idegen intézmény, tovább maradt fenn, mint másutt.“ Már ebben rejlik Grünwald úr első nagy tévedése. Ő a megyét nem tartja magyar institutionak, mivel német Adósok talán elhitették vele, hogy Szt. István a német Gau vagy grófságok ■Hintájára alakította meg a megyéket, de tudni kell, hogy amit Szt. Istvánalkotott, az nem volt utánzat, hanem a nemzet szellemének és szükségletének megfelelő alkotás. És ha azt nem tarthatjuk magyarnak, ami a magyar állam megalkotása óta fennáll, hát ugyan kérdem, mi lehet akkor magyar intézmény ? A magyar vármegye, tudományos szempontból felfogva, egészen más, mint akár az angol county, akár a német Landschaft vagy Grafschaft, akár a franczia departement. A magyar megye története, fejlődése még ismeretlen a német tudorok előtt; hazánkban is csak akkor fogják ezt ismerni, ha a megyék legnagyobb része elkészítteti történelmét és azok alapján aztán a fejlődésnek minden egyes fázisai pontosan meg lesznek állapíthatók. A magyar közigazgatási jog története külön megírva még nincs. Csak vázlataink vannak arról s az általános történelemben s régi törvényeinkben vannak egyes tények feljegyezve, a melyekből a megyei institutió fejlődését kivehetjük. De már ezekből is kitűnik az, hogy a megye sokkal több volt a múltban s több a jelenben is, mint a minek azt Grünwald tartja, a ki azt állítja róla, „hogy a megye oly sajátszerű védbástya volt, mely csak addig állott fenn, míg nem támadták meg az alkotmányt, de amint a támadás komoly volt az alkotmány ellen, amikor szükség lett volna rá, akkor mindig alkalmatlannak bizonyult.“ Negyedfél évszázadon át volt Magyarország kitéve az elosztrákosítási áramlatnak. És biizony hatalmas államférfiak, nagy organizáló tehetségek kísértették meg a magyar nemzetet önálló államiságától, alkotmányától megfosztani. Az osztrák s illetőleg német császárok között többen voltak, kiknek tanácsosai nagyon szerették volna halomra dönteni a magyar államiságot minden védváraival egyetemben, de bire törekvésük mindig hajótörést szenvedett a megyék ellenszegülésén. S miért ragaszkodott oly szívesen a magyar nemzet constitutiójához még a függetlenségi háborúra következett katasztrófa után is ? Azért, mert nemzeti intézményeit s azok közt elsősorban a megyét, fenn akarta tartani. Deák Ferencz passiv politikájának nem lett volna semmi sikere, nem is lett volna semmi értelme, ha tartalmát nem képezte volna az, hogy a nemzet vissza akarja nyerni önkormányzati jogát, nemcsak az országos törvények alkotásában, hanem ezeknek végrehajtásában is. Papíron a legjobb törvény sem ér semmit, a végrehajtásban van csak annak foganata. És a passiv politikával a nemzet legyőzte az absolutismust. E győzelem tehát, lényegileg véve, a megyei institutiónak, mint az alkotmány védbástyáinak győzelme volt. S igy nem való Grünwald fentebbi mondása. Mert amint tény, hogy József császár és elődei beolvasztási törekvései a megyék ellenszegülésén szenvedtek hajótörést, úgy tény az is, hogy a nemzetnek a megyei önkormányzathoz való ragaszkodása győzte le a Bach- és Schmerling-féle absolutismust is. S midőn Grünwald mindenütt csak a közvetlen hatás által engedvén magát következtetéseiben vezérelni, a közvetett hatást ellenben, azon nagy erkölcsi rugókat, a melyek e hatást in ultima analisi előidézik, végkép szem elől téveszti: magát az egész megyei institutiót s annak egész szerepét az államban és a társadalomban tévesen ítéli meg. S eltagad minden jó és üdvös hatást a megyéktől, ha e hatás nem közvetlenül nyilvánul. Pedig, miután maga a megye középhelyen áll az állam és a község közt, cselekményeinek hatása, a legtöbb esetben, nem is a megyei termekben, hanem a községek és az állam életében nyer kifejezést. Az ő szemében tehát az egész megyei institutio hiábavalónak is tűnik fel az állam és a község mellett. Ő csak a közvetlenséget szereti s e szempontból a megye még akadály is az ő szemében az állami intézkedések keresztülvitelénél, azért tehát olyanná akarja azt átalakítani, hogy annak ne lehessen önálló akarata az államhatalom képviselőivel szemben, hanem tartozzék csak e hatalom akaratának feltétlen érvényt szerezni. Szóval Grünwald a megyei akarat jogosultságát az állammal és községgel szemben nem ismeri el és azért ennek megsemmisisítésére törekszik. Kedvezőtlen idő. Budapest, május 14. Hogy egészen el ne felejtse a szerepét, azért csinált az ellenzék olyan nagy dolgot abból a kis hitelműveletből, melynek segedelmével a kincstári telepesek tartozása a folyó évi államháztartási hiány fedezésére lesz fordítandó, anélkül, hogy újabb adósságot kellene kötni azon 6.800.000 frt erejéig, miről itt szó van. Abból a körülményből, hogy mellék jelzálog gyanánt a telepesek birtokai mellett leköttetik néhány kincstári birtok is, hogy a szabályszerű kettős fedezet kiegészíttessék, arra a merész állításra ragadtatták magukat némely ellenzéki szónokok és hírlapok, hogy a magyar állam birtokai mind elzálogosíttatnak, hogy visszatér a Zsigmond király, Dobzse László és isten tudja még miféle gazdálkodás ideje. Ezeknek czáfolatába nem kell bocsátkozni, elég, hogy az ember tudja, miről van szó, hogy az egész okoskodást lenevesse. Nem is azért hoztuk ezt itt elő, mintha czáfolatába bocsátkozni akarnánk , hanem azért, hogy ebből a kis incidensből, illetőleg annak nagy túlzásából megvilágosítsuk az ellenzék egész helyzetét. Mert ez a rettenetes erőfeszítés csak arra vall, hogy az ellenzék az ország közvéleményében veszni látja lábai alatt a talajt és így minden szalmaszálhoz ragaszkodik, csakhogy csináljon magának létjogot és tartható positiót. Mert, hogy most már még a közjogi álláspont sem alkalmas arra, ezt nemcsak az a körülmény bizonyítja, hogy most nem időszerű, hisz a szélsőbalra nézve és csak az excentrikusok előtt nem vesztette el az opportunitását, de az a körülmény is, hogy Kossuth szép levelei sem képesek az iránt érdeket ébreszteni. Mindenki elolvassa, mindenki gyönyörködik azokban, kormánypárti megyei bizottsági tagok provokálták és fogadták el, anélkül, hogy közjogi szempontból a legkisebb hatást csinálnának. Egyébiránt kitűnik ezen állításunk igaz volta már azon körülményből is, hogy a szélsőbal sem látja újabb időben érdekében levőnek, a fenforgó kérdésekkel szemben, erre az álláspontra helyezkedni, hogy erre nemcsak külső, de belső indokok is kényszerítik, az valószínű, de ennek bizonyítgatásába mi nem bocsátkozunk. A külpolitika nem nyújt táplálékot az ellenzéknek, mert ránézve veszedelmes békesség van és pláne olyan szövetségben biztosítva monarchiánkra nézve is, mely ellen még az ellenzék sem tehet kifogást. A belpolitikában pedig a reformmunka oly derekasan halad és oly kevés komoly kifogásra nyújt alkalmat, hogy lehetetlenség az ellenzéknek erős álláspontokra találnia. Talán: a honvédség gyönyörű fejlesztését, vagy az adózó közönség érdekeinek adó- és illetékügyekben független bíróság által biztosítását ellenezze? Talán a megyék által örömmel fogadott önkormányzati háztartás megoldási módjának képezzen ellenzéket ? Vagy talán azt ellenezze, hogy a magyar állam független közlekedési hálózatot nyert nyugattal és kelettel egyaránt ? Talán az ellen tegyen -. A kisebb kihágási ügyeknek a járásbíróságok illetékességéből, a közigazgatási hatóságok illetékessége alá leendő visszahelyezését sürgeti Torda-Aranyos megye közigazgatási bizottsága, a kormányhoz intézett felterjesztésében. E felterjesztésben előadatik, hogy a bűntények, vétségek és kihágások esetei a megye területén, az előző időkhöz mérten szerfölött nagy szaporodást mutatnak, aminek oka a felterjesztés szerint leginkább a bíróságoknak nehézkes, sok formalitással, költséggel és időveszteséggel összekötött eljárásában található fel. E körülményből kifolyólag aztán a károsult legtöbb esetben idegenkedik attól, hogy szenvedett sérelmeinek orvoslása végett a bírósághoz forduljon, vagy ha erre lépéseket tesz is, a vétség megtorlása nem levéli kellő gyorsasággal eszközölhető, a kihágások késői megbüntetése hatását veszti s nem bir azon erkölcsi sulylyal, hogy visszarettentő példakép szolgálhatna. A megye közigazgatási bizottsága azért akkér vél ez állapotokon segíteni, ha mindazon kihágási ügyek, melyek az 1878. évi V. t.-cz. és 1872. évi XL. t.-cz. életbeléptetése előtt a közigazgatás jogköréhez tartoztak, — oda ismét visszahelyeztetnek. A megyék járási beosztásának kérdéséhez. A belügyminiszter a megyék háztartásáról szóló 1883. XV. t.-czikk értelmében eszközölt közigazgatási járási beosztásokat, a következő megyékre nézve erősítette meg: Csikmegyére, mely az eddigi 5 szolgabirói járást 4-re szállította le, Mármaros megyére, hol az eddigi 8 szolgabirói járás fentartatott, Szebenmegyére, mely az eddigi 6 járás helyett 5 járásba osztotta be a megye területét, Csanádmegyére nézve, melyben az eddigi 4 járás ezúttal is fentartatott. A megnevezett megyéknek egyidejűleg a tiszti fizetésekre és napidíjakra, valamint a járási székhelyekre vonatkozó megállapodásai is megerősítést nyertek.