Magyar Polgár, 1883. április-június (17. évfolyam, 74-148. szám)
1883-06-10 / 132. szám
Tizenhetedik évfolyam. 132. szám. Kolozsvár, 1883. vasárnap, junius 10. Előfizetési díj : Egész évre 16 frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. * Egy hóra 1 frt 50 kr. HIRDETÉSI DÍJ: Petit sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr.— Nyílttér sora 25 kr. ^Szerkesztőség ésKiadóhivatal Magyar Polgári könyvnyomdája (Beth SzéDoroza a. sz.) Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, JUNIUS 9. Az adóemelés. Budapest, jun. 8. Csak hogy van ellenzéki thema. Több mint, két éve, az ellenzék fája erősen száradásnak indult; nem lehetett semmiféle szenvedélylyel táplálni, öntözgetni; gyümölcseit — az elismerést — pedig, a kormány és pártja szedegették sikereikkel. Végre megindult a hír az adóemelésről. Ez már csak elég kedvező thema! Mohón kapnak rajta, felnevelik, kihasználják, amennyire csak bírják. Nő a lavina, ez mint egy kis hír megindítja és még nőni fog mindaddig, míg a tények megállítják, be fog ez is következni. Addig csak hadd soroljuk eté azokat. Az mindenesetre furcsa korteskedés, a „kortes“Tiszától, hogy az országgyűlés két első ülésszakában keresztülvisz mind olyan törvényjavaslatokat, melyek az ellenzéket teljesen lefegyverzik és az ellenzést tökéletesen lehetetlenné teszik. A harmadik ülésszakban pedig előáll adófelemeléssel ! És mégis volt ellenzéki lap, mely egészen komolyan fejtegette, hogy ez is kortesfegyver, mert a többséget akarja kényszeríteni, hogy — kerületéért — a javaslatot megszavazza. Mintha a kormány választana és nem a közönség ; mintha a korteskedés nem a közönség, hanem a képviselő irányában érvényesülne. De hagyjuk ezt az erőltetett ellenzéki okoskodást; térjünk vissza a sokkal természetesebb ellenzéki talajra, az adóemelésre. Ez a hálás tér; ne hagyja ezt el az ellenzék. Több éven át bebizonyító, hogy más téren mozogni sem tud; tehát: lesz adóemelés! Ne tessék megijedni. Igaz ugyan, hogy az ellenzéki lapok már minden egyenes adót, nagymértékben emelve adtak ki, hanem hát a dolog nem áll épen ilyen rosszul. Sőt még csak nem is új. Értjük ezalatt a komolyan tervezett rendszabályokat és nem magát az adóemelést. Mert, hogy ez régi dolog és nemcsak ennek a kormánynak természete, hanem általában minden haladó országban, bizonyos átmenetes időben és minden deficites országban, feltétlenül elő szokott fordulni, azt, úgy hisszük, talán még a magyar ellenzék is tudja, főleg ha meggondolja, hogy egy államháztartási hiányt, másképp, mint kiadások törlésével, vagy ha ez nem megy (és ezt az ellenzék nem állítja) bevételek fokozásával, fedezni nem lehet. Mert, hogy ez is olyan kétszer kettő-féle igazság, melyet kénytelen az ember mindennap ismételni és mindennap érezni, az, úgy hiszszük, köztudomású. De hát: az adóemelés mégis csak terhes kötelesség, melyre a könnyelmű kormányok egyátalában nem szokták elhatározni magukat; de mely elől komoly kormány, mely népszerűségének kötelességét fel nem áldozza, ki nem tér, ott, hol az államháztartás hiányainak fedezéséről gondoskodni kell. Azonban hát nem kell megijedni. Az adóemelés fő része a szeszadóra esik és veszi igénybe felét, vagy 2/3-dát. Esik a gyárakra, a szesztermelés arányában, (mert termelési adó van tervezve) tehát a gazdasági gyárak aránytalan megterheltetésének megszüntetésével. És tervezve van oly mértékű emelése, amilyennek elviselhetőségét maguk az érdekeltek elismerik. Már most igazán szeretnék tudni, miért sírnak oly erő-sen az ellenzéki lapok, nekik fáj-e a szeszadó? Talán csak nem nagy fogyasztók ? A másik terv az általános jövedelmi pótadóval függ össze. De ez még az alapadók oly csekély és előnyös (mert mérsékléssel járó) módosításával áll kapcsolatban, hogy mikor meglátják, még azok is szégyenleni fogják lármájukat, kik most megijedteknek látszanak. Várjuk be, mielőtt lármáznánk a tényeket és akkor gyakoroljunk bírálatot, főleg úgy, hogy, ha elítéljük a tervezett fedezeti módokat, javasoljunk jobbakat, mert a deficitet eldisputálni nem lehet. H. S. Tarcza: Mátyás udvara. Érdekes történelmi mű fog megjelenni a napokban. Czime: „Mátyás király udvaráról“ s szerzője Csánki Dezső, ki a pályakoszorúzott műből két fejezetet bemutatott a történelmi társulat csütörtöki ülésén. A felolvasásból adjuk itt a következő részt, mely az olasz tudósok behívásáról, az udvarnál elfoglalt állásukról szól és Mátyás tudományszeretét, bőkezűségét is jellemzi. Mátyás udvarát a renaissance szelleme hatja át. Az az erőteljes áramlat, mely hivatva volt, hogy a görögök és rómaiak összes műveltségével, tehát széles alapon s idővel mind mélyebbre hatva, átalakítsa a keresztény népek politikai és magánéletét s előbbre vigye műveltségét. Olaszországból, ahol született, jó ez áramlat. Már Zsigmond, sőt Nagy Lajos idejében is találjuk nyomait, de e nyomok még bátortalan lépésekre mutatnak. Erősebbekké válnak, a mint Mátyás trónjára lép. Olaszországban és ez időben éli virágkorát a humanizmus. Az ókori műveltség magvai, melyeket Petrarca óta több, mint egy évszázad vándor-humanistái elvetettek vala — immár terebélyes fákká növekedtek, s gyökerei át meg átszőtték az olasz társadalmat, politikai és szellemi életet. Az ókor mindkét nyelvű remek és nem remekműveit alaposan felkutatták, a terjedelmes anyagot már bonczolgatni is tudják s ezáltal némi érzéket nyernek a styl igazi bájai iránt, s öntudatosabban utánozzák azokat. Ezzel magában Olaszországban nagyrészt megszűnik a humanisták folytonos bolygószerű vándorlása: egy-egy udvar vagy kitűnő férfin körül központok, úgymondott akadémiák keletkeznek: a platonistáké Firenzében, Pontanusé Nápolyban, Pomponits Laetusé Rómában, s Aldus Manutiusé Velenczében. Mellettük megmaradnak kisebb központokul Milano, Ferrara, Urbino és más városok. Mátyás már ifjú korában érintkezésbe jött az olasz humanizmussal, mely viszont, amint hazájában megülepszik, elég erős, hogy észak felé küldje képviselőit. A hatvanas évek kezdete óta pedig folyvást növekvő érdeklődéssel fordul Mátyás a tudományos Olaszország felé. Megszaporodnak az érintkező pontok második házassága óta. A nápolyi udvar kitűnő érdemeket szerzett a humanizmus körül, a közelebbi Ferrara pedig — melynek uralkodója Mátyás sógora — híres egyetemen a többieknél fényesebb sikerrel műveli és terjeszti azt. Mátyásnak és udvarának e két udvarral való érintkezése folyvást szemünk előtt megy véghez. Már előbb bizalmas viszonyba lépett a római akadémiával, melynek feje, Pomponius Laetus, örvendve látja, mint születik a Mátyás udvara körül egy második Olaszország, melyben a hazai híres tudósokon kivül honfitársai is mindennapos vendégek, hovatovább állandó lakók. S örömmel küldi már 71-ben ajándékul Silius Italicusát Mátyás könyvtára számára. De a főforrás, ahonnan meríteni igyekszik , Firenze, a század közepe óta legtisztább képviselője a renaissance-nak, élén a Mediciekkel, Mátyás idejében kivált a Lorenzoval. Mátyásnak e férfiú iránti rokonszenvét nem lehet felismerni, az a 70-ben küldött két oroszlán pedig jelképe volt a nagyrabecsülésnek, mellyet Lorenzo Mátyás iránt és királyi méltósága iránt viseltetett. Volt is jellemükben sok hasonlatos. Ama bámulatosan sokoldalú észtehetség, mely ezer apróbb nagyobb akadály közt biztosan kormányozza az állam hajóját, — a finom iránt kiművelt ízlés, mely a kor szelleme után haladva, tudományt, irodalmat és művészetet saját személye körül, udvarában egyesíteni törekszik, s némi árnyalat- és helyzetkülönbséggel mindkét férfiúban ugyanaz. Mindkettő hódol kora műveltségének, s egyik Európa déli vidékén, másik közepén, akaratlanul is vezetőjévé szegődik annak. Lorenzonál tágabb a látkör, otthonosabb s mélyebb az új műveltség, de Mátyásnál nagyobb az érdem, mert ő Itálián kívül az egész Európát megelőző a humanizmus átültetésében. Eleintén inkább csak a hazai humanistákat találjuk udvarában, kik maguk is díszes udvart tartanak székhelyükön. Az olasz egyetemeken végzett tanulmányaik után, hol már kisebb-nagyobb hírnévre tesznek szert , hazatérve, gazdag jövedelmű egyházi méltóságokra emelkednek. Az új tudomány hazájából magukkal hozák az ott dívő szokásokat, s most ezek szerint rendezik be udvartartásukat. Könyvtárakat állítanak fel, s drága kéziratokra költik jövedelmük jó részét; felkutatásukra és megszerzésükre ügynököket tartanak Olaszországban; ifjakat neveltetnek az ottani egyetemeken; leveleznek a nevesebb olasz humanistákkal s gyakran vendégekül fogadják őket udvarukban. Örömest építkeznek. E végre mindenféle művészeket és mestereket hívnak Itáliából, kik aztán palotáikat a fejlődő olasz művészet divatos alkotásaival rakják meg. Sőt Vitéz még egyetemet is állít Pozsonyban. Szóval nem csupán humanisták, tudósok és költők, hanem egyúttal gyűjtők és Maecenások is. S mind eme kiváló férfiakat, kik már magas egyházi méltóságuknál fogva — mint a király tanácsosai — rendes látogatói az udvarnak, maga körül gyűjti Mátyás s a legfőbb udvari tisztségeket ruházta rájok, a mint ez a külföldön is szokás. Látjuk Vitéz Jánost, Zápolya Györgyöt s Váradi Pétert a főkanczellári, Geréb Lászlót az alkanczellári, ugyancsak Zápolyát és Dóczi Orbán püspököt a kincstartói tisztben. Másokat diplomatákul, külföldi küldetésekre használ fel, a mikor aztán tág tér nyílik a szónoklásra, melyet klassikus műveltségéhez legméltóbb foglalkozásnak tekint vala a XV. Század minden humanistája. Ilyenek Fodor István, ifjabb Vitéz János püspök vagy Janus Pannonius, kiről egy ízben Mátyás dicsérőleg említi, mennyire emeli, udvarának fényét, s erényeivel és kitűnő műveltségével mily kiváló dísze annak. S az volt valamennyi. Mint az olasz fejedelmek, Mátyás sem kevésbbé való büszke humanistáira; ámbár haragjában olykor-olykor sokkal kiméletlenebbül bánt is velők. úgy látszik, kezdetben eme humanista főpapok révén ismerkedtek meg udvarával az olasz humanisták is, kiket gyakran fogadtak vendégekül Vitéz, Janus Pannonius és társai. Majd a mint Mátyás maga is szorosabb érintkezésbe lép velük, s az eretnekek elleni háborúja következtében biró neve is meggyarapodik, s részint önkéntesen, részint hívására, mind többen látogatják meg udvarát, s maradnak ott hosszabb időre. Nem elsőrangú állócsillagok ezek, minek a Lorenzo udvarában fénylenek, mint: Poliziano, Mar- A szeszadó reformja ügyében a legutóbb Bécsben tartott értekezleteken mindkét fél érdekeit kielégítő megállapodások létesítettek. Az erre vonatkozó törvényjavaslat, mely csak átdolgozása lesz a tavaszszal készült törvényjavaslatnak, a nyár folyamában ki fog dolgoztatni és alkotmányos tárgyalás végett az őszi ülésszakban fog a törvényhozásoknak betautaztatni. A javaslat intézkedései azonban a jövő termelési Campagne alatt még nem lépnek életbe, mivel a termelésnek időt kell engedni, hogy az új javaslattal teremtett helyzethez alkalmazkodhassék. A Vaskapu szabályozásának kérdése, mely nemcsak a dunai tartományokat és ezek közt elsősorban Magyarországot, hanem más európai nagy államok közvéleményét is már évtizedek óta élénken érdekli, a végleges határozathoz közel álló új stádiumba lépett. A berlini szerződés Ausztria-Magyarországot megbízta azzal, helyesebben felhatalmazta, hogy a Vaskapu szabályozását vigye keresztül és az ezen munkákkal kapcsolatos költségek fedezésére a hajóközlekedés után díjakat szedjen. Elsősorban lényeges műszaki nehézségek voltak azok, melyek a szabályozás azonnali foganatosításának útjába gördültek, miután azonban a magyar közlekedési minisztérium közegei által már meglevő, kitűnő tervek segélyé- í vel, új részletes és a külügyminisztérium által is jóváhagyott terveket dolgoztak ki, arra, hogy ez ügyben véglegesen dönteni lehessen, még csak alaki kérdéseket kellett elintézni. Egészen természetes, hogy miután ezen szabályozási munkák legnagyobb része magyar területen, másik része pedig külföldön bár, de a magyar határ közelében foganatosítandó maguk e munkák csakis a magyar kormány által és természetesen a magyar állam költségein végeztethetők. Miután azonban a londoni dunai okmány értelmében a szomszéd államokkal való tárgyalások — önként érthetőig csak a külügyminisztérium útján — e munkákra nézve is szükségeseknek mutatkoznak, s másfelől a beszedendő hajózási díjak és illetékek megállapítása hasonlóképpen csak a külügyminisztériummal egyetértőleg történhetik meg, amely aztán megszerzi az osztrák kormány hozzájárulását is; a magyar kormány minden a szabályozási munkálatokra, valamint a díjak megállapítására vonatkozó határozatot a külügyminisztériummal egyetértőleg fog meghozni. A díjak csak addig és oly összegben fognak szedetni, míg ez a kamat- és törlesztésikvóták fedezésére szükséges lesz, ugyanazért szükséges, hogy a külügyminisztérium befolyjon e díjak megállapításánál, nehogy ezek a dunai szabadhajózást nehezítő vagy korlátozó magasságban vettessenek ki Az osztrák kormány , amint értesülünk e módozattal tökéletesen egyetértően nyilatkozott, s valószínű, hogy a nagyszerű szabályozási mű előmunkálatai most már gyorsan fognak haladni. Ez alkalommal határozottan ki akarjuk emelni, hogy az alkamni szabályozási munkálatai a kincstárra nézve a legcsekélyebb terhet sem involválják, minthogy több komoly ajánlat fekszik a kormány előtt, melyek szerint tőkebíró vállalkozók hajlandók azon jog biztosítása mellett, hogy az állam által megállapítandó díjakat szedhessék, az összes munkálatokat végrehajtani. A Vaskapu szabályozása. A Vaskapu szabályozásának kérdése megint napirendre került. Isten tudja hányad-