Magyar Polgár, 1884. április-június (18. évfolyam, 76-149. szám)

1884-05-04 / 103. szám

o fejlődést mutatnak, így emelkedett a bevétel az egyenes adókból 649,622 frttal, a fogyasz­tási adókból 403,793 frttal, a fogyasztási adó­­visszatérítésekből 280,171 frttal, a dohányjö­vedéknél 1.381,568 frttal, a postajövedéknél 180,136 frttal, a távírdánál 13,450 frttal. A jövedelmek az I. évnegyedben általában 1 millió 955,290 frt többletet mutatnak, a­mi­vel szemben a kiadások emelkedése 1.312,371 frt, ezek között nevezetesebb emelkedést mu­tat a közlekedési minisztérium szükséglete 476,017 frttal és a földmivelés-, ipar- és ke­reskedelmi minisztériumé 472,828 frttal, va­lamint a rendkívüli közösügyi kiadások 379 ezer 54 frttal, ez azonban csak a teljesített nagyobb befizetésekből származik, a­mi a költségvetés arányában fog beszámíttatni. Országgyűlés. A képviselőház ülése május 2-án. Elnök: Péchy Tamás. A napirend előtt személyes megtámad­­tatás czímén szót emel Szalay Imre, T. képviselőház! A tegna­pi napon, midőn a miniszterelnök úr beszéde alkalmával közbekiáltottam, nem hallottam, hogy Jókai J. képviselő úr közbekiáltásomra azt mondotta: „nem fudhsm­ ez“, mely közbe­kiáltás a túloldalon, mint a gyorsírói jegyze­tekben van, élénk derültséget keltett. (Egy hang a jobboldalon : Méltán !) Ezen közbekiáltásnak, t. hát, kettős ér­telme van ; az egyik olyan kicsinyes gyanúsí­tás és azt hiszem, mint tisztességes ember és mint szőlőbirtokostársam Jókai képviselő úr nehezen azon szempontból mondta. A másik értelme pedig az, hogy én sokkal inkább va­gyok szakértő ember a szőlészet és borászat terén, mint politikus. Elfogadom, de azt az egy megjegyzést teszem rá, hogy a 1. képvi­selőháznak minden egyes tagja sokkal nagyobb joggal mondhatja azt én reám, mint éppen Jó­kai t. képviselő úr, a­ki ma az ország köz­véleménye előtt a milyen magasan áll mint a nemzet költője, mint politikus oly alant. Csak ezt kívántam megjegyezni. (Derültség a jobboldalon.) Jókai Mór : T. ház ! Ha megnyugtatására szolgálhat Szalay Imre t. képviselőtársamnak és szőlőtermelő kollegámnak az a nyilatkoza­tom, igen szívesen teszem meg, hogy én ezen szavakkal „aera fuchsin“, egyáltalán nem akar­tam közel lépni az ő szőlőtermelő és borral üzleteskedő minőségéhez. (Derültség.) Azt, hogy Szalay Imre t. képviselő úr ért a fuchsinhoz, nem én találtam ki; ott azon a t. párton (a szélsőbalra mutat), ha jól emlékszem, Almássy Sándor képviselő úr mondja egyszer Szalay Imre t. barátomnak itt e házban, hogy ő na­gyon jól ért a fuchsinhoz. Részemről akkor, mikor közbe tetszett kiáltani, hogy Boszniát is elfoglaltuk, ezzel a kifejezéssel: „nem fuchsin ez“, azt akartam mondani, hogy Boszniát nem ismeri annyira, mint a fuchsint. (Élénk derültség.) Ha a t. képviselő úr a fuchsinhoz sem ért, akkor meg­nyugszom benne, hogy annál kevésbbé ért Boszniához. (Nagy derültség.) Szokás egyébiránt itt összevissza vag­­dalózva közbekiáltani és tesszük ezt itt is, ott is (úgy van! jobbfelől) s igen csodálko­zom, hogy a t. képviselő úr, ki nagyon sok­szor él ezzel (igaz! jobbfelől), ha egyszer ki­csúszik szánkból egy odavetett tréfás kifeje­zés, miért csinál belőle országos kérdést. (De­rültség. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Következet a napirend: az állandó ország­házról szóló javaslat folytatólagos tárgyalása. Mint első szónok Szontagh Pál beszélt a javaslat mellett. Rövid, de tartós ha­tású, eszmékben és meggyőző érvekben gazdag s nagy figyelemmel hallgatott szép beszédét élénk tetszéssel fogadta a ház többsége. Kicsinyes, aprólékos érvekkel s zaj köz­ben beszélt a javaslat ellen Steinacker, mire a főrendi üzenet átvétele után Bánffy Béla gróf igazolá a közlekedési bizottság eljárását Steinackerrel szemben. Most Dobránszky Pé­ter szólt a javaslat mellett. Dobránszky Péter arra alapítja beszéd­jét, hogy a hivatását átérző képviselő, mikor áldozatokat kér az országtól, köteles indokol­ni, hogy mi czélra és kitől kéri. Az ország nagy czéljairól különféle módon nyilakozhatik a meggyőződés: úgy, mint halhatatlan Szé­­chenyink fényes történelmi tette bizonyítja, vagy úgy, mint bizonyos vasárnapi gyűlése­ken szokott nyilvánulni, a­hol rendesen a gyo­mortól kölcsönözik az indokokat és lelkese­dést, (Halljuk! Halljuk! Mozgás a szélsőba­lon,­ és a­hol rendesen beszélni szoktak oly emberekről, a­kik jól ebédelnek és olyanok­ról, a­kik nem ebédelnek jól és a­hol rende­sen beszélni és deklamálni szoktak népnyúzó­­kat, adóexecutióról és másokról. A nagy Széchenyi nem ily példát adott nekünk. Az ő idejében pedig Magyarország hátrább volt, mint ma: nem volt 8 ezer kilo­méter hosszú vasúti hálózata, nem volt 16 ezer népiskola; nem volt fiumei kikötője és nem szabályoztuk vizeinket száz milliót fe­lülhaladó költségekkel; a Duna két részre ha­sította az országot, mert nem volt állandó összekötőhíd rajta és nem volt ezen ország­nak ezer és ezer más dolga, a­mi ma van. Széchenyi ekkor azt mondhatta volna, a­mint tegnap hallottam egy hasonló álláspontot, hogy építsünk előbb utakat, tartsunk jól fizetett hivatalnoki sereget és hagyjuk el az Akadé­mia luxusát. Volt egy lelkesedettebb nemzedék, a­mely nem alkudott fillérek felett. Jövőt kérünk, jö­vőt emlegetünk! Mily czímen, ha nem va­gyunk készek áldozni a jövőért? Pedig az or­szágház nem kér egy-egy polgártól annyi áldoza­tot, a­mennyiben egy esteli színház kerül, meg annyit sem, a­mennyit muzsikáló czigá­­nyaink tányérjára szoktunk borravalóképp dobni. (Helyeslés jobbfelől. Derültség balfelől.) A­mit állítok, azt kimutatom számokkal. Bi­zonynyal ideje lesz felemelkedni a nemzeti be­csület magaslatára. (Derültség balfelől.) És nem kellene minden nagy nemzeti kérdésből törpe napi kérdést csinálni, koldussá teszszük és kifosztjuk a népet. (Igaz! ügy van­­ balfelől.) Ez a vád ? Én nem foglalkoznám e kérdések­kel, ha nem emeltetett volna e vád. T. ház, a kinek a haza és az állam kell s a ki egy halandó állam ezernyi szükségle­teit fedezni akarja, annak áldoznia kell és én, te­hát, nem azzal izgatnám az állam és tör­vénytisztelet ellen a népet, hogy bőrig exe­­quálják, megnyúzzák, hanem arra tanítanám a derék népet, hogy igyekezzék polgári és ha­­zafiai kötelességét teljesíteni és megmagyaráz­nám még minden polgárnak, hogy a legnagyobb teher nem az, melyet a haza ró reánk, hanem az, melylyel önmagunkat sújtjuk és pusztítjuk, midőn erőnkön túl költekezünk és minden számítás nélkül élünk. Ez az igazi pazarlás. (Helyeslések.) De van a tékozlásnak egy más neme is te­hát, és ez abban áll, hogy eltékozoljuk a nemzet erkölcsi kincsét, becsületét, hitelét; midőn e házban hirdetjük ország-világnak, hogy e ha­zában nincs vagyon­, nincs életbiztonság, nincs igazságszolgáltatás, hogy itt betyár és fosz­togató az állam csak úgy, mint a társadalom. (Helyeslések. Derültség és felkiáltások balfe­lől: Éljen!) ő be fog számolni választói előtt, hogy miért hozta meg ezt az áldozatot. Meg fogja nekik mondani: Te egy holdas székely atyám­fia, a te nevedben az országházra 2 krajczárt megadtam és a te nevedben 5 holdas atyafi 10 krajczárt. És jól tudja, hogy a hazafias székelyek azt fogják mondani: ha tetted, jól tetted. Ezután az országház helye, stylje és költsége ellen tett észrevételeket c­áfolja. Azt mondja, hogy ez a hely szabad, szellős, egész­séges és befásításra, parkírozásra alkalmas tér. A­mi a stylt illeti, reflectálva Orbán Ba­lázs hivatkozására, azt mondja, hogy Má­tyás király hivott be olasz munkásokat az országba és ezek által építtette Vajda-Hu­­nyad várának főkaputornyát és arany termét épen gót-stylben építtette. De maga Buda vá­rosa is 1684-ig egészen gót-stylben épült vá­ros volt. Ilyen volt Esztergom, Győr, Nagy­várad, Székesfehérvár és Hatvan és igen sok más város is. A műemlékeknek egész hosszú sora, várak, kastélyok, templomok nagy szá­ma mind azt bizonyítja, hogy nálunk nagyobb mértékben és hosszabb ideig uralkodott a gót­­styl, mint Európa más országaiban. Legfontosabb a pénzkérdés. Azt mond­ják, hogy a legdrágább tervet és szylt válasz­tottuk. A pályázatok sora előtte van és eb­ből azt látja, hogy a legolcsóbb terv ajánlta­­tott elfogadásra. A „Patres conscripti“ pl. 7.123,246 frtot irányozott elő pincehelyisé­gek és tetőzet nélkül. A többi tervek is mind így készültek. Ezután elmondja, hogy mennyi esik ab­ból az állítólagos nagy teherből egy-egy adó­zó polgárra. Mindenek előtt az a nép, a­melyről úgy szoktak beszélni, hogy „nem ebédel jól mindennap“, a lehető legkisebb arányban já­rul az ország adójához. Számítást tesz, hogy 2.486,265 földbirtokostól, holdankint két kraj­czárt számítva, bejönne évenkint 931,956 frt. Az önnálló iparosok száma 380,786, kereske­­­dőké és üzletvezetőké 84,755; mindezeket egy sorba tette a tíz holdas gazdákkal és 95,882 forint jönne be tőlük évenkint. Bányabirtokos, aki értelmi keresetből él, 125360, háztulajdonos és járadék élvező 90.000, ezeket a 25 holdas földbirtokosok kategóriájába tenné. E csoportnál 2 krajczár adózási kulcs szerint kikerül 108.267 forint, vagyis összesen 1,136.102 frt évenkint. De ennyire a törvényjavaslat szerint nincs szük­ség. Megjegyzi, hogy a munkásokat, napszá­mosokat, zselléreket kihagyta a számításból és kérdi, vájjon ez-e az a borzasztó teher ? Beszédét így végzi: „Én a nemzeti be­csületnek, az ország méltóságának és dicsősé­gének az alkotmány és törvények cultusának meghozom ezen áldozatot és elfogadom a tör­vényjavaslatot.“ (Élénk helyeslés a jobbol­dalon.) Tisza Lajos gróf: T. ház ! Egy adatot kívánok bővebben felvilágosítani, nehogy ké­sőbb félremagyarázásra adjon alkalmat, mint hogy ezen adatok tőlem származnak. Dobránszky képviselő úr. . . . Szalay Imre: Dobzsánszky! Tisza Lajos gróf: — itt felolvasta több benyújtott terveknek költségvetését. Erre néz­ve meg kívánom jegyezni, hogy ez nem azon költségvetés, mely a pályázatra beadott ter­vekhez az illetők által benyujtatott, — mert ez ellen Ők talán felszólalhatnának ha nem találnák meg az Ő számaikat, — (Nyugtalan­ság balfelől. Felkiáltások: Mi czimen beszél?) hanem azon költségvetés, a mely köbméteren­­kint ugyanazon egységárral lett számítva, a mely egységárt alkalmaztuk akkor, midőn ezen 9 és fél milliót kihoztuk, mert ezzel szem­ben csak azon egységárak állíthatók. Ezt kí­vántam minden további félreértés elkerülése végett megjegyezni. Elnök: A felhangzott közbekiáltásokra vonatkozólag megjegyzem, hogy a képviselő úrnak igen­is volt jogc­íme szólam­, mert el­ső beszédje alkalmával a képviselő úr maga hozta fel ezen adatokat, most azokra idéztek másokat, tehát ő­neki joga van megmagya­rázni, hogy mikép értendők ezek az adatok. (Helyeslés) Dobránszky Péter : Abban a pillanatban, a­midőn I. képviselőtársam Tisza Lajos gróf hivatkozott arra, hogy Dobránszky kihagyott valamit a túloldalról, valaki azt mondta, hogy nem Dobránszky, hanem Dobzsánszky. Én tu­dom, hogy mily üzelmeket és mily szédelgést folytatnak bizonyos kortesek ezen névvel, és a hozzá fűzött insinuatioval. Ugrón Ákos : Kődobálás. (Zaj.) Dobránszky Péter: majd megfelelek ar­ra is. Ugron Ákos: Ő izgatott kődobálással ! Dobránszky Péter: Én t. ház, azon czél­­zatok és azon értelem ellen, a melyet ezen reám erőszakolt gunyszóhoz fűznek, t. i. „ru­­thén“ és muszkavezető, az ellen én e házban ünnepélyesen tiltakozom. (Helyeslés jobbfelől. Nyugtalanság a baloldalon.) Szalay Imre: T. ház! Én nem szoktam eltagadni, ha valamit mondok: én voltam az, a­ki közbe­szólt, hogy Dobzsánszky. Én nem is tudtam, nem is hittem, hogy a t. képviselő úr ily nemes hévre fog gyuladni ezen egysze­rű szó miatt, mert én nem tudok oroszul, azt hittem, hogy az ő nevét úgy kell oroszul ki­ejteni Dobzsánszky. Egyszerűen ez volt értel­me közbeszólásomnak. (Derültség a szélsőbal­oldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, any­­nyival tartoznak egymásnak, hogy egymás ne­vét elferdítve ne hozzák fel itt a házban. (He­lyeslés.) A mérsékelt ellenzék soraiból Huszár István felső-magyarországi „á­s“ accentussal mondott beszédben nyilatkozott a javaslat ellen, mire Móricz Pál egy felette sikerült csattanó­ érvekkel és ügyes fordulatokkal bő­velkedő, tűzzel-hévvel előadott, tartalmas és polemicus beszédben védte a javaslatot. Élénk tetszést aratott beszéd. A szélsőbalról Bartha Miklós főleg azt fejtegette, hogy a góth-styl nem való ország­háznak. Elfogadja Apponyi határozati javas­latát. Magyar János, mint a többi szabadelvű­­párti szónokok is, leginkább Somssichot czá­­folta és hatással. Nagy zaj támadt, midőn fej­tegető, hogy az ellenzék nem igaz barátja az iparosoknak, mert ellenzi az épitkezést, mely azoknak munkát, kenyeret nyújtana. Halász Géza beszéde után, melyben a javaslatot ellenző, Ivánka Imre szólt igen rö­viden, de Somssichra metsző éllel. Az új or­szágház költségéből esik — úgymond — olyan adózóra, ki 1000 forint adót fizet 1 forint 10 kr, a 3 forint adófizetőre 1/3 kr. Soms­­sichnak ma nagyon gyakran kellő talpraesett feczkéket hallani a „jól ebédelők és rosszul ebédelők“ miatt. Most Csanády beszélt egészen magához méltólag, támasztva roppant derültséget, gú­nyos közbekiáltásokat és elnöki intést. Majd általános nagy figyelem között Jó­kai védte a javaslatot egy remekül sikerült beszédben. Jókai Mór: T. ház! (Halljuk!) Mikor a pozsonyi országgyűlésen törvényjavaslat ter­jesztetett elő, az első lánczhidnak megalkotá­sa végett, azt mondják, hogy akkor egy öreg követ így szólott: „De ugyan már minek er­re a rövid időre ?“ (Derültség.) U­­. i. e rö­vid időt arra értette, hogy mire a lánczhíd elkészül, neki már nagyon kevés idő marad azon keresztül járni. (Derültség.) A jelen tör­vényjavaslat — legalább én most érkezve ide, azt hiszem, hogy az új országház építéséről van szó. (Hosszas derültség.) Mondom, ha e törvényjavaslat van sző­nyegen, akkor bátor vagyok ez eszméhez hoz­zácsatolni azt, hogy az akkori időből fönma­­radt anekdota s talán nem is igaz, az most nagy tömegben valósággal, mint igaz törté­net merül fel itt a házban. A ház egyik ré­sze, az ellenzék, valóban így nyilatkozik, mi­nek ez erre a rövid időre! (Hosszantartó za­jos ellenmondás a bal- és szélsőbaloldalon.­ Hisz az bizonyos, hogyha a millenium­­ra lesz megnyitva ez az új országház, hát ak­kor legnagyobb része ennek a díszes társaság­nak, a­mely most itt együtt ül, vagy meg­tértünk már atyáinkhoz, vagy pedig oly öreg legények leszünk, hogy hálával fogunk tar­tozni a felséges nemzetnek, ha otthon hagy bennünket és nem kívánja tőlünk, hogy a mi rheumaticus tagjainkkal próbáljuk ki az új országháznak ventilatióját. (Derültség.) Ezt mondja a­z. ellenzék a mi részünk­re, hanem a maga részére egészen máskép állítja fel a kérdést. Azt mondják, írják, pro­­grammbeszédekben hirdetik, hogy elkezdve a jövő esztendőtől, a nemzetnek egy millió frt­tal meg fog növekedni a terhe (Ellenmondás balfelől) azon 11 millió forinttal, a­mi az építendő új országházra kell, s így a választó közönségnek azt kell hinni, hogy az uj or­szágház a jövő esztendőre már készen lesz és mi kormánypárti képviselők már abba be­leülünk, ott dulakodni fogunk, mi nekünk ott kényelmes helyünk lesz, mig ők nem is ebé­delnek, mindennap nem laknak jól, mig az administrate rész, közbiztonságunk hiányos, (ügy van balfelől), midőn az igazságszolgálta­tás rész, (úgy van balfelől), a hivatalnokok fizetése kevés, (igaz balfelől), midőn Boszniá­ra oly sokat adunk ki. Ezt mind commutál­­va, egész lithániát olvasna fel ellenünk és miért: azért, hogy a legközelebbi időben már mi bele ne üljünk abba a kényelmes ország­házba. (Mozgás és ellenmondás a baloldalon.) A programmbeszédekben ez benne van és kü­lönösen benne van a csurgói kerület 1. kép­viselőjének programmjában, a­melyben a nem­zetnek egy újabb millióval való megterhelte­­téséről szól. (Ellenmondás balfelől. Zaj.) Somssich Pál: Szó sincs ebből! Jókai Mór: Ha már a­z. ellenzék e he­lyett azt mondaná: nem, semmit sem szava­zok meg erre a czélra, hanem fordítsuk az er­re szánt összeget azoknak a hiányoknak a fe­dezésére, a­miket most elősoroltam és amely hiányoknak létezését absolute nem is lehet tagadni, maradjunk meg csak az ócska ország­házban, nem kell semmiféle új országháznak építése, ebben volna ratio, ebben volna valami, a­mi elvi ellentétet mutat fel. (Helyeslés jobb­felől. Egy hang balfelől: Nem is kell!) De ezt nem mindnyájan mondják azok a t. képviselő urak. (Felkiáltások a szélsőbalról: Bizony nem mondjuk!) csak néhányan, a határozati javas­lat ennél ellenkezőbb nézetet mutat fel. A­z. ellenzék egyik része legalább 3 millió írtig en­gedve, hogy építsünk országházat. (Felkiáltá­sok jobbfelől: 7 millióig!) Egyik része csak 3 millióval, a másik része, a­melynek véleményét dr. Apponyi Al­bert t. képviselőtársam mutatta be, nem mond ugyan határozott összeget, de a­mit szintén egyik elvtársa a csurgói kerületnek t. képvi­selője mondá, hogy örömmel elfogadhatott vol­­­na egy másik törvényjavaslatot, a­mely 6 mil­lióról szól. Nem tudom, jól értettem-e? (Fel­kiáltások : 5—6 millióról.) Már most méltóztassanak ehhez a 6 millióhoz hozzávenni azt, a­mivel a 9 és fél milliót, melyet a kormány által előterjesztett és általunk pártolt törvényjavaslat fölvesz, a­z­ ellenzék felemlíti a 15 millióra a 6 millió is emelkedik. Ha 25 százalékkal túl szokott menni a valóságos kiadás az előirányzaton, akkor a 6 millióból lesz 7 és fél millió; ha a felszerelés ott 2 és fél millióba kerül, ak­kor ennél szintén annyiba kerül, és így ke­rülne az Apponyi Rt. által indítványozott ol­csó országház 10 millióba. (Ellenmondás a baloldalon.) Tehát 10 és 15 millió közt volna a vá­lasztás. És Somssich Pál t. képviselő úr mind­azt a hosszú lajstromot, hosszú sorát azon szerencsétlenségeknek, mik az országra vár­nak, akkor bátran elhallgathatta volna, ha az a 10 milliós országháza fogadtatik el, mert azt a saját pártjának határozati javaslaton indítványozza. (Ellenmondások a baloldalon.) Tessék elolvasni. Nem az új építés megtaga­dása, hanem kevésbbé költséges, de mégis mindig 10 millió körül járó országház építése foglaltatik a javaslatban,­­ügy van­ a jobb­oldalon. Ellenmondások balfelől.) Tehát ez ellen már nem volna kifogás, akkor Magyarországon nem volnának jól nem lakott emberek, rosszul fizetett tisztviselők, nem volna rossz adminisztráczió, rossz bíró­ság, minden el lenne hallgatva (Ellenmondá­sok balfelől.) Bartha Miklós: Ez Ilyefalvára való be­széd. (Nagy zaj.) Jókai Mór: T. ház! Hogy a nép újabb teherrel legyen sújtva, miután én magam is szerencsés vagyok nép lenni, bizonnyára én sem akarom. (Ellenmondás a szélső balolda­lon. Zaj.) Kérem, nekem az adóm megy annyira, mint egy 1200 holdas birtok tulajdonosáénak és én naponkint 12 óra hosszát dolgozom azért, hogy az államnak az adómat fizethes­sem. (Éljenzés jobbfelől.) Én nem szerencsé­ből, nem isten kegyelméből, nem örökösödés folytán szereztem vagyonomat, hanem munkám után élek (Éljenzés és taps jobbfelől) és nem panaszolom fel a hazámnak, a közintézetek­nek és jótékonysági intézeteknek, a mit éret­tük teszek. (Hosszas élénk éljenzés a jobbol­dalon.) De ha olyan nagyon szivén viseli a ház azt, hogy ennek az uj háznak építésével ne MAGYAR POLGAP (10­3. sz.) 1884. május 4.1

Next