Magyar Polgár, 1884. április-június (18. évfolyam, 76-149. szám)
1884-05-16 / 113. szám
Tizennyolczadik évfolyam 113. szám, Kolozsvár, 1884. péntek, május 16. Előfizetési díj : Egész évre 16 frt. — Félévre 8 frt — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 50 kr HIRDETÉSI DÍJ: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttár: sora 26 kr. Szerkesztőség ésKiadóhivatal „Magyar Polgár“ könyvnyomdája ISülterápilots a. az.) Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelére Használhatlan kéziratok nem adatnak visaza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, MÁJUS 15. A tegnapi gyűlés. A magyar türelemnek is vége szakad egyszer. Toleránsok vagyunk a végletekig, s nincs államalkotó nemzet a világon, mely elnézőbb, conveniensebb volna az országában élő apróbb nemzetiségekkel szemben, mint épen a magyar. De hát a tolerantiának is meg van a maga határa, melyen ha túlmegyünk, vétkezünk önmagunk ellen s jóformán egy kézre dolgozunk a haza ellenségeivel. Bámulatos, mondhatni példátlan az a türelem, melyet az ultra-román bujtogatások iránt évek hosszú során keresztül tanúsítottunk. Ha piszkoltak, csitítottuk őket; ha rágalmaztak, csak dementáltuk őket; és ha megmartak, akárhogy fájt is a seb, féken tartotta haragunkat a tolerantia állítólagos kötelessége. Azt hittük, hogy végre is belátják esztelenségüket ezek az ultra-románok Azt hittük, hogy előbb-utóbb tért kell hogy foglaljon közöttük azon állameszme tisztelete, melynek védelme alatt ép oly biztonságban, ép oly egyenjogúsággal, ép oly szabadon élnek, mint mi, az országalkotó nemzet sarjai. Azt lehetett gondolni, hogy háborgásaikkal szemben a jóindulatú békülékenység, dühös támadásaikkal szemben az önmegtartóztatás, törvénytelen izgatásaikkal szemben az elnézés, végre is meg kell hogy teremjék áldásos gyümölcseiket. Rosszul számítottunk. Türelmességünket arra használták fel, hogy még féktelenebből bujtogassanak. Formális lázadást szerveztek a magyar állameszme ellen. E lázadás fegyvere most nem a kasza és az égő üszők, hanem a toll és az izgató szó. Ahol csak románok laknak a magyar állam területén, mindenütt agitácziót indítottak „elrabolt jogaik visszaszerzése“ érdekében. Az 1881- ki nagyszebeni konferenczia nem csupán a passivitást mondotta ki, hanem forma szerint törvényt alkotott arra nézve, hogy e passivitás activitása minő irányban, minő rendszerrel haladjon, hogy elősegítsen olyan czélzatokat, melyek a magyar államiság megrontására, megbontására irányozvák. Memorandumot írtak, melyben hazugul bepanaszolták Magyarországot a külföld előtt. E memorandum tele van a ferdítések, rágalmak, alaptalan követelések egész halmazával. Szakadatlanul szították és szítják a gyűlölködést sajtójukban. Terrorizálják népük becsületesebb elemeit. Hintik a konkolyt mindenfelé, ahol a román nyelvet csak megértik. A nagyszebeni konferencia s az ennek kebeléből kiküldött kormány gondoskodott arról, hogy e konkolyhintés bizonyos egyöntetűséggel, részletesen megállapított systema szerint, egész szabályszerűen folytattassék. Most közeledik egy újabb nagyszebeni országgyűlés. Fölléptetik ismét nyilvánosan azt az elbolondított tömeget, melyet három éven keresztül sajtójukban és szóbeli izgatással e fölléptetéshez előkészítettek. Értekezletek tartatnak, melyek az országgyűlésre képviselőket választanak. Ez értekezletek hangulatát az ultrák igyekeznek minél ingerültebbé tenni. Az ultra-sajtó egyre hevesebbé, egyre vakmerőbbé válik Új lapot alapítottak, s egy másik közlönyük napilap lett. Mind a kettő dühöngve támad államiságunkra. És féktelenkedéseikhez minden oldalról kontráznak a „vezéregyéniségek.“ Csak e napokban közöltük, hogy a „Gazetá“hoz minő üdvözlő sürgönyök küldettek abból az alkalomból, hogy napilappá alakult át. ,, A küzdelem eredménye az elrabolt jogok visszaszerzése legyen“, táviratozza a kolozsvári egyetem román ifjúsága. „Tüzes ostorral húzzatok végig a magyar bőrén“, mondja egy másik táviratozó. „Gyermekeinknek román nyelvet és román házat akarunk örökül hátrahagyni“, így szól egy harmadik. És a többi, mindebben a tónusban, végtől-végig. Mit ér ilyen emberekkel szemben a tolerantia? Mit ér a békéltető türelem ? Ez a nemzeti ősi erényünk a dákórománokkal szemben már-már veszedelmes hibává lesz. Visszaélnek vele rútul s ha meg akarjuk óvni államunk tekintélyét, nem szabad megengednünk, hogy e visszaélés még messzibbre fajulhasson. Az ultra-románok vakmerősége anynyira ment, hogy egy nagy és tisztán magyar városban is fészket raktak propagandájuk számára. E város Kolozsvár. A románok száma itt elenyésző csekély, szemben velük a leghazafiasabb magyar elem, s mégsem átallották nyíltan kitűzni az izgatás zászlóját. Az 1881-ki gyűlésen már jelentékeny szerepet játsztak a kolozsvári románok. A leggyűlölködőbb, legádázabb beszédet e gyűlésen egy kolozsvári román ügyvéd tartotta; ugyanez indítványozta a memorandum készítését is. A kolozsvári egyetem román ifjúsága pedig üdvözlő sürgönyt küldött volt e befejezéssel: „éljen a szabadság mezeje martyrjainak programmja.“ A balázsfalvi „szabadság mezejé“-nek martyrjai tudvalevőleg azok voltak, kik az 1849-ki fölkelésben estek el. És hogy ezeknek mi volt a „programm“-juk, arról sok egyéb közt szomorúan tanúskodnak az alsófehér- és hunyadmegyei rémtettek és Nagy-Enyed romjai. A kolozsvári magyarság sok ideig békés türelemmel nézte a román polgártársak ilyetén (és gyakran ismétlődő) fészkelődéseit. Talán nem is méltatta őket figyelmére. Vagy ha méltatta, azt gondolhatta, hogy nekünk magunknak úgy se árthatnak vele semmit. Hadd folytassák tehát államalkotási játékukat háborítatlanul. Nekünk, az igaz, hogy nem árthatnak. De annál többet ártanak kifelé. Ami Kolozsvárról indul ki, annak bizonyos súlya van, sőt —nemzetiségi ügyben — sokkal több súlya épen azért, mert tisztán magyar város vagyunk. Aki innen megy izgató gyűlésekre, az mint „kolozsvári képviselő“ szerepel. Ha a „Julia“-egyletet utóléri a táviratozási passió, a kolozsvári egyetem nevét használja fel az aláírásnál. Bizonyos tekintetben az egész város bele van vonva a rút nemzetiségi fészkelődésbe, melyet az ultra-románok folytatnak. És ez tág tért nyit a különböző visszaélésekre, s hazug áltatásokra az erdélyi részek központjában levő nemzetiségi állapotok és érzületek megítélésében Hogy pedig az ultra-románok milyen körmönfont raffineriával tudnak szúnyogot elefánttá felfújni (még akkor is, ha a szúnyog csak képzeleti) ,azt elég gyakran tapasztalhattuk. Nincs tehát okunk túlzással vádolni magunkat, ha azt hisszük, hogy Kolozsvár nevével is visszaélhetnek. Ennek consequentiája pedig az, hogy a kolozsvári ultra-román fészkelődéssel nem csupán azért kell szembe szállanunk, mert ez eo ipso hazafias kötelesség, hanem azon locális érdekből is, hogy városunk magyar érzületének kristálytisztasága a távolabb élő idegen fajvak előtt semmiféle gyanúsításnak kitéve ne lehessen. Mint testület, közvetlenül érdekelt féllé vált most ismét e kérdésben a kolozsvári egyetem polgársága. Egy egyetemi tanár és egy egyetemi társulat (a ,,Julia“-egylet) ismét ténylegesen résztvett ultra-román demonstrátiókban. A „Julia“-egylet törvényellenes nyilatkozatot tet, midőn úgy gratulált a Gazetának, hogy „a küzdelem eredménye az elrabolt jogok visszaszerzése legyen.“ E távirat adta meg az impulzust ahoz, hogy egyetemünk túlnyomóan magyar polgársága végre nyíltan síkra szálljon azon hazafiatlan, államellenes mozgalommal szemben, mely egy csekély számú töredék által az egyetem falain belől tápláltatik és fejlesztetik. Az egyetemi polgárság tegnap nyilvános gyűlésben erélyesen kárhoztatta és elitélte e mozgalmat. Helyesen tette. Orvoslást követel s elhatározta, hogy ő maga is megtesz a maga részéről minden lehetőt, hogy az ultraromán métely tovább ne harapózhassék. Hazafias, férfias elhatározás, melynek eredményre kell vezetnie. Az egyetemi ifjúság ellenmozgalma, amennyiben megmarad a törvényes rend korlátai között (és ebben nem is kételkedünk) , megérdemli a legmelegebb támogatást. És megérdemli, hogy a közönség közt szélesebb körben viszhangra találjon. A magyar sajtó a „román kérdésiben megteszi a maga kötelességét. De ez nem elég. Az a nép, mely között az ultra-román bujtogat, nem olvassa sem a kolozsvári, sem a budapesti vezérczikkeket, s absolute nincs tájékozva a kérdés tulajdonképeni mibenlétéről. Szükséges, hogy maga a közönség sorakozzék a túlzók törekvéseivel szemben. Mert bizony még azt hihetnék azok a román nagyságok, hogy a magyarság öntehetetlen lethargiába sülyedt. És a román köznép, mely között most háborútlanul foly a garázdálkodás, örökösen egyoldalú informácziókat hallva, bizony végre folyton nagyobb mérvben fog hajlani azok szavára, kik systematice a haza ellenségévé akarják őt nevelni. Tartsanak máshol is gyűléseket a román ügyben, s gondoskodjanak arról, hogy az ultrák izgatásai társadalmi úton is fékezhetők legyenek. Emelje föl a magyarság hangosan tiltakozó szavát, közvetlen föllépéssel vessen gátat a hazaellenes eszmék terjesztésének a román nép között. Ne tűrje, hogy e nép ifjúságát gyülölségben neveljék föl, s ne tűrje, hogy az izgatók mocskot szórjanak Magyarország tiszta becsületére. Világosítsa föl e népet és verje vissza az agitátorok törekvéseit. Azzal, hogy ez agitátorokat kapacitáljuk, jó útra térítsük, ne vesztegessük az időt. Látszik, hogy ez hiábavaló fáradság volna. De a magyarságnak s ebben az erdélyrészi magyar elemnek, sokkal több ereje, erkölcsi súlya van, mintsem ezt hathatósan, eredménynyel latba ne vethetné a mind tovább harapózó métely elfojtására, vagy legalább localizálásra. Ha egyszer maga a közvetlenül érdekelt magyar elem megindítja e téren az actiót, lehetetlen, hogy a felfújt „román kérdésit ne sikerüljön mielőbb a helyes útra viszszaszorítani. De jól megjegyezzük: ne a román faj, hanem egyedül az ultra-románok ellen folytassuk a küzdelmet. A román köznép, ahol saturálva nincs, becsületes, munkás, tisztességtudó nép. Intelligentiájukból is jelentékeny számú hazafias elem kerül ki. Ezek nem érdemlik meg, hogy egy kalap alatt említtessenek azokkal, kik Nagyszebenben országgyűléseznek. Tegyünk köztük különbséget és mérjünk mindegyik számára olyan mértékkel, aminőre méltók. A köznépet védjük meg, a hazafias román intelligentiát fogadjuk őszinte érzéssel testvérünkké, de a bujtogatókkal, lázítókkal bánjunk úgy, a mint kötelességét tudó honfinak a haza ellenségeivel bánni kell. Üdvözöljük még egyszer a kolozsvári egyetem polgárságát, erélyes föllépéséért. És óhajtjuk, hogy ez széles körben viszhangra találjon. Nem azt mondjuk, hogy: „le az agitátorokkal!“ hanem azt, hogy: kapituláltassuk őket békés eszközökkel, azáltal, hogy elzárjuk előttük az izgatás útjait. És e törekvésben kérjük a kormány támogatását is. Ha. Az országházról szóló törvényjavaslat a főrendiházban A parlament-épület iránti törvényjavaslatnak ma a főrendiházban leendő tárgyalása alkalmából az ellenzék nagyobb vitára készült és még az indigenákat is meghívták újból Ausztriából, hogy a tárgyalásokban részt vegyenek. E végből négy vagy öt indigena Budapestre érkezett. Miután azonban az egri érsek kivételével a főpapság tagjai a javaslat mellett fognak szavazni, aminthogy Ipolyi püspök a hármas bizottságban is határozottan a javaslat mellett emelt szót, a tér.