Magyar Polgár, 1884. április-június (18. évfolyam, 76-149. szám)

1884-05-16 / 113. szám

Tizennyolczadik évfolyam 113. szám, Kolozsvár, 1884. péntek, május 16. Előfizetési díj : Egész évre 16 frt. — Félévre 8 frt — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 50 kr HIRDETÉSI DÍJ: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, keres­kedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttár: sora 26 kr. Szerkesztőség és­­Kiadóhivatal „Magyar Polgár“ könyvnyomdája ISülteráp­ilots a. az.) Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelére Használhatlan kéziratok nem adatnak visaza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, MÁJUS 15. A tegnapi gyűlés. A magyar türelemnek is vége sza­kad egyszer. Toleránsok vagyunk a vég­letekig, s nincs államalkotó nemzet a világon, mely elnézőbb, conveniensebb volna az országában élő apróbb nem­zetiségekkel szemben, mint épen a ma­gyar. De hát a tolerantiának is meg van a maga határa, melyen ha túlmegyünk, vétkezünk önmagunk ellen s jóformán egy kézre dolgozunk a haza ellen­ségeivel. Bámulatos, mondhatni példátlan az a türelem, melyet az ultra-román bujtogatások iránt évek hosszú so­rán keresztül tanúsítottunk. Ha pisz­­koltak, csitítottuk őket; ha rágalmaz­tak, csak dementáltuk őket; és ha megmartak, akárhogy fájt is a seb, fé­ken tartotta haragunkat a tolerantia ál­lítólagos kötelessége. Azt hittük, hogy végre is belátják esztelenségüket ezek az ultra-románok Azt hittük, hogy előbb-utóbb tért kell hogy foglaljon közöttük azon államesz­me tisztelete, melynek védelme alatt ép oly biztonságban, ép oly egyenjogúság­gal, ép oly szabadon élnek, mint mi, az országalkotó nemzet sarjai. Azt lehetett gondolni, hogy háborgásaikkal szem­ben a jóindulatú békülékenység, dühös támadásaikkal szemben az önmegtar­tóztatás, törvénytelen izgatásaikkal szem­ben az elnézés,­­ végre is meg kell hogy teremjék áldásos gyümölcseiket. Rosszul számítottunk. Türelmessé­­günket arra használták fel, hogy még féktelenebből bujtogassanak. Formális lázadást szerveztek a magyar állam­eszme ellen. E lázadás fegyvere most nem a kasza és az égő üszők, hanem a toll és az izgató szó. A­hol csak románok laknak a magyar állam területén, min­denütt agitácziót indítottak „elrabolt jogaik visszaszerzése“ érdekében. Az 1881- ki nagyszebeni konferenczia nem csu­pán a passivitást mondotta ki, hanem forma szerint törvényt alkotott arra nézve, hogy e passivitás activitása mi­nő irányban, minő rendszerrel haladjon, hogy elősegítsen olyan czélzatokat, me­lyek a magyar államiság megrontására, megbontására irányozvák. Memorandumot írtak, melyben ha­zugul bepanaszolták Magyarországot a külföld előtt. E memorandum tele van a ferdítések, rágalmak, alaptalan kö­vetelések egész halmazával. Szakadatlanul szították és szítják a gyűlölködést sajtójukban. Terrorizál­ják népük becsületesebb elemeit. Hintik a konkolyt mindenfelé, a­hol a román nyelvet c­sak megértik. A nagyszebeni konferencia s az ennek kebeléből ki­küldött kormány gondoskodott ar­ról, hogy e konkoly­hintés bizonyos egyön­tetűséggel, részletesen megállapított sys­­tema szerint, egész szabályszerűen foly­­tattassék. Most közeledik egy újabb nagysze­beni országgyűlés. Fölléptetik ismét nyilvánosan azt az elbolondított töme­get, melyet három éven keresztül saj­tójukban és szóbeli izgatással e föllép­tetéshez előkészítettek. Értekezletek tar­tatnak, melyek az országgyűlésre képviselőket választanak. Ez értekezle­tek hangulatát az ultrák igyekeznek mi­nél ingerültebbé tenni. Az ultra-sajtó egyre hevesebbé, egyre vakmerőbbé válik Új lapot alapítottak, s egy másik köz­lönyük napilap lett. Mind a kettő dü­höngve támad államiságunkra. És fék­telenkedéseikhez minden oldalról kon­tráznak a „vezéregyéniségek.“ Csak e napokban közöltük, hogy a „Gazetá“­­hoz minő üdvözlő sürgönyök küldettek abból az alkalomból, hogy napilappá ala­kult át. ,, A küzdelem eredménye az elrabolt jogok visszaszerzé­se legyen“, táviratozza a kolozsvári egyetem román ifjúsága. „Tüzes os­torral húzzatok végig a magyar bőrén“, mondja egy másik táviratozó. „Gyermekeinknek román nyel­vet és román ház­at ak­aru­nk örö­kül hátrahagyni“, így szól egy har­madik. És a többi, mind­ebben a tó­nusban, végtől-végig. Mit ér ilyen emberekkel szemben a tolerantia? Mit ér a békéltető tü­relem ? Ez a nemzeti ősi erényünk a dákóro­­mánokkal szemben már-már veszedelmes hibává lesz. Visszaélnek vele rútul s ha meg akarjuk óvni államunk tekintélyét, nem szabad megengednünk, hogy e visszaélés még messzibbre fajulhasson. Az ultra-románok vakmerősége any­­nyira ment, hogy egy nagy és tisztán magyar városban is fészket raktak pro­pagandájuk számára. E város Kolozs­vár. A románok száma itt elenyésző csekély, szemben velük a leghazafiasabb magyar elem, s még­sem átallották nyíl­tan kitűzni az izgatás zászlóját. Az 1881-ki gyűlésen már jelentékeny sze­repet játsztak a kolozsvári románok. A leggyűlölködőbb, legádázabb beszédet e gyűlésen egy kolozsvári román ügyvéd tartotta; ugyanez indítványozta a me­morandum készítését is. A kolozsvá­ri egyetem román ifjúsága pedig üdvöz­lő sürgönyt küldött volt e befejezéssel: „éljen a szabadság mezeje mar­­tyrjainak programmja.“ A balázs­­falvi „szabadság mezejé“-nek martyr­­jai tudvalevőleg azok voltak, kik az 1849-ki fölkelésben estek el. És hogy ezeknek mi volt a „programm“-juk, arról sok egyéb közt szomorúan tanúskod­nak az alsófehér- és hunyadmegyei rémtettek és Nagy-Enyed romjai. A kolozsvári magyarság sok ideig békés türelemmel nézte a román pol­gártársak ilyetén (és gyakran ismétlő­dő) fészkelődéseit. Talán nem is méltat­ta őket figyelmére. Vagy ha méltatta, azt gondolhatta, hogy nekünk magunk­nak úgy se árthatnak vele semmit. Hadd folytassák tehát államalkotási já­tékukat háborítatlanul. Nekünk, az igaz, hogy nem árt­hatnak. De annál többet ártanak kife­lé. A­mi Kolozsvárról indul ki, annak bizonyos súlya van, sőt —nemzetiségi ügyben — sokkal több súlya épen az­ért, mert tisztán magyar város vagyunk. A­ki innen megy izgató gyűlésekre, az mint „kolozsvári képviselő“ szerepel. Ha a „Julia“-egyletet utóléri a táviratozási passió, a kolozsvári egyetem ne­vét használja fel az aláírásnál. Bizonyos tekintetben az egész város bele van vonva a rút nemzetiségi fészkelődésbe, melyet az ultra-románok folytatnak. És ez tág tért nyit a különböző visszaélé­sekre, s hazug áltatásokra az erdélyi részek központjában levő nemzetiségi állapotok és érzületek megítélésében Hogy pedig az ultra-románok milyen körmönfont raffineriával tudnak szú­nyogot elefánttá felfújni (még akkor is, ha a szúnyog csak képzeleti) ,azt elég gyakran tapasztalhattuk. Nincs tehát okunk túlzással vádolni magun­kat, ha azt hisszük, hogy Kolozsvár nevével is visszaélhetnek. Ennek consequentiája pedig az, hogy a kolozsvári ultra-román fészke­­lődéssel nem csupán azért kell szembe szállanunk, mert ez eo ipso hazafias kötelesség,­­ hanem azon locális ér­dekből is, hogy városunk magyar érzü­letének kristálytisztasága a távolabb élő idegen fajvak előtt semmiféle gya­­­­núsításnak kitéve ne lehessen. Mint testület, közvetlenül ér­dekelt féllé vált most ismét e kérdés­ben a kolozsvári egyetem pol­gársága. Egy egyetemi tanár és egy egyetemi társulat (a ,,Julia“-egylet) is­mét ténylegesen résztvett ultra-román demonstrátiókban. A „Julia“-egylet tör­vényellenes nyilatkozatot tet, midőn úgy gratulált a Gazetá­nak, hogy „a küzdelem eredménye az elrabolt jo­gok visszaszerzése legyen.“ E táv­irat adta meg az impulzust ahoz, hogy egyetemünk túlnyomóan magyar pol­gársága végre nyíltan síkra szálljon azon hazafiatlan, államellenes mozga­lommal szemben, mely egy csekély szá­mú töredék által az egyetem falain be­lől tápláltatik és fejlesztetik. Az egyetemi polgárság tegnap nyil­vános gyűlésben erélyesen kárhoztatta és elitélte e mozgalmat. Helyesen tette. Orvoslást követel s elhatározta, hogy ő maga is megtesz a maga részéről min­den lehetőt, hogy az ultraromán mé­tely tovább ne harapózhassék. Hazafias, férfias elhatározás, melynek eredményre kell vezetnie. Az egyetemi ifjúság ellen­mozgal­ma, a­mennyiben megmarad a törvé­nyes rend korlátai között (és ebben nem is kételkedünk) , megérdemli a legmelegebb támogatást. És megérdemli, hogy a közönség közt szélesebb körben viszhangra találjon. A magyar sajtó a „román kérdésiben megteszi a maga kötelességét. De ez nem elég. Az a nép, mely között az ultra-román bujtogat, nem olvassa sem a kolozsvári, sem a budapesti vezérczikkeket, s absolute nincs tájékozva a kérdés tulajdonképe­­ni mibenlétéről. Szükséges, hogy maga a közönség sorakozzék a túlzók törek­véseivel szemben. Mert bizony még azt hihetnék azok a román nagyságok, hogy a magyarság öntehetetlen lethargiába sü­lyedt. És a román köznép, mely kö­zött most háborútlanul foly a garázdál­kodás, örökösen egyoldalú informáczió­­kat hallva, bizony végre folyton na­gyobb mérvben fog hajlani azok szavá­ra, kik systematice a haza ellen­ségévé akarják őt nevelni. Tartsanak máshol is gyűléseket a román ügyben, s gondoskodjanak arról, hogy az ultrák izgatásai társadalmi úton is fékezhetők legyenek. Emelje föl a magyarság hangosan tiltakozó szavát, közvetlen föllépéssel vessen gátat a hazaellenes eszmék ter­jesztésének a román nép között. Ne tűr­je, hogy e nép ifjúságát gyülölségben neveljék föl, s ne tűrje, hogy az izga­­tók mocskot szórjanak Magyarország tiszta becsületére. Világosítsa föl e né­pet és verje vissza az agitátorok törek­véseit. Azzal, hogy ez agitátorokat ka­­pac­itáljuk, jó útra térítsü­k, ne veszte­gessük az időt. Látszik, hogy ez hiába­való fáradság volna. De a magyarság­nak s ebben az erdélyrészi magyar elemnek, sokkal több ereje, erkölcsi sú­lya van, mintsem ezt hathatósan, ered­ménynyel latba ne vethetné a mind to­vább harapózó métely elfojtására, vagy legalább localizálásra. Ha egyszer maga a közvetlenül ér­dekelt magyar elem megindítja e téren az actiót, lehetetlen, hogy a felfújt „román kérdésit ne sikerüljön mielőbb a helyes útra viszszaszorítani. De jól megjegyezzük: ne a román faj, hanem egyedül az ultra-romá­nok ellen folytassuk a küzdelmet. A román köznép, a­hol saturálva nincs, becsületes, munkás, tisztességtudó nép. Intelligentiájukból is jelentékeny szá­mú hazafias elem kerül ki. Ezek nem érdemlik meg, hogy egy kalap alatt említtessenek azokkal, kik Nagy­szebenben országgyűlésezne­k. Te­gyünk köztük különbséget és mérjünk mindegyik számára olyan mértékkel, a­minőre méltók. A köznépet védjük meg, a hazafias román intelligentiát fogad­juk őszinte érzéssel testvérünkké, de a bujtogatókkal, lázítókkal bánjunk úgy, a mint kötelességét tudó honfinak a haza ellenségeivel bánni kell. Üdvözöljük még egyszer a kolozs­vári egyetem polgárságát, erélyes föllé­péséért. És óhajtjuk, hogy ez széles körben viszhangra találjon. Nem azt mondjuk, hogy: „le az agitátorokkal!“ hanem azt, hogy: kap­it­ul­áltassuk őket békés eszközökkel, az­által, hogy elzárjuk előttük az izgatás útjait. És e törekvésben kérjük a kor­mány támogatását is. H­a. Az országházról szóló törvényjavaslat a főrendiházban A parlament-épület iránti törvényjavaslatnak ma a főrendiházban leendő tárgyalása alkalmából az ellenzék nagyobb vi­tára készült és még az indigenákat is meghív­ták újból Ausztriából, hogy a tárgyalásokban részt vegyenek. E végből négy vagy öt indi­gena Budapestre érkezett. Miután azonban az egri érsek kivételével a főpapság tagjai a ja­vaslat mellett fognak szavazni, a­minthogy Ipolyi püspök a hármas bizottságban is hatá­rozottan a javaslat mellett emelt szót, a tér.

Next