Magyar Polgár, 1884. április-június (18. évfolyam, 76-149. szám)

1884-04-22 / 92. szám

Tizennyolczadik évfolyam 92. szám. Kolozsvár, 1884. kedd, ápril 22. Blonsetess utj: Égész évre 16 frt. — Kélévre 8 ín.­­ Nenyadkine 1. frt.­­ Egy hóra 1 frt 50 kr HikDETt'SI DÍJ: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, keres-­­­kedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilletek: minden hirdetés ütés 30 kr. — Nyílttéri sorú 36 kr. Szerkesztőség és ,TV Kiadóhivatal „Magyar Polgár" könyvnyomdája a^1KCzop­ato*» 2. «s. Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kiviteléré Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 21 A csurgói epistola, Somssich Pál közéletünk jelesei kö­zé tartozik. Ő is, mint Horváth Boldi­zsár, a negyvennyolczadiki liberális esz­mék egyik veterán bajnoka. De Soms­­sich Pál az occupatio óta egészen el­lenzéki lett. És elvesztette a pártok fe­lett álló elfogulatlanságát. Benne az el­lenzéki és erősebb minden más politi­kai jellemvonásnál, és csurgói válasz­tóihoz intézett levelét — úgy látszik — egy oly órájában írta, a­mikor minden más jellemszabadságát tökéletesen alá­rendelte a párt­embernek, s tán hogy választóinak tessék, oly merész ellenzé­ki vádakat form­ulázott, a­melyeket bi­zonyára csak korteskedés kedvéért tett papírra; s talán azzal, váljon e vádak igazak e, maga sem sokat törődött. Semmi sem könnyebb, mint vala­mely dolognak csak az árnyoldalát ki­emelni A ki így jár el kortes-epistolái megírásánál, az, meglehet, hogy igaznak képzeli, a mit ír. De aztán, ha egy hig­gadt, elfogulatlan perczében elolvassa a mit irt, maga is megdöbben okoskodá­sa logikájától. Alapos okunk van hinni, hogy Somssich Pál is így járt csurgói választóihoz irt levelével. A ,Pesti Napló“ excerptálta e le­velet és annak velejét oly tézisekbe fog­lalta, a­melyeket ha elolvas az öreg úr, lehetetlen, hogy azt ne mondja, hogy ő ezt állítani nem akarja; mert mind­ezen téziseknek ellenkezőjét is ép oly könnyen ki lehet mutatni, mint a­hogy Somssich úr egy rossz órájában pessi­­mizmusának azokban kifejezést adott. Hát lássuk mindjárt az első pontot. „A Tisza kormány az 1867-iki al­kotmányt meghamisította, a d­e­­legá­tió­k és közö­s minisztérium hatáskörét veszedelmes­en kibő­vítette.“ Somssich ezen állítását azzal indo­kolja, hogy a kiegyezéskor Bosnia és Herczegovina kormányzata nem tarto­zott a delegáczió alá, most pedig az alá tartozik. Csak­hogy, ha igazságosak akarunk lenni és összehasonlítjuk a de­­legácziók működését Tisza előtt és Ti­sza alatt, lehetetlen be nem vallani azt, hogy az alkotmányos kormányzat felé nagy haladás történt az utóbbi időszak alatt. A monarchia külügyeinek intézése oly homályban volt a nemzet előtt, mi­előtt Tisza miniszterelnök lett, hogyha valaki az országgyűlésen külügyi dolog­ról interpellálta a kormányt, rendsze­rint semmi határozott választ nem nyer­hetett. Mióta azonban Tisza áll a ma­gyar kormány élén, Magyarország vezér­­szerepet visz a monarchia külügyeiben s a világ a magyar miniszterelnöktől tudja meg Ausztria-Magyarországot il­letőleg, hogy mi hogyan történt vagy fog történni. Így volt ez korunk legne­vezetesebb eseményével, az európai bé­­keszövetséggel, igy Olaszországnak ahhoz csatlakozásával s legújabban Oroszor­szágnak a szövetséghez való közeledé­sével. . És a delegátiók tárgyalásai és elő­terjesztései is azt tanúsítják, hogy Ma­gyarországnak — azt lehet mon­dani — vezérszerep jut a k­ü­l­­ügyek intézésében A delegátiók előterjesztéseiben nagy szerepet játszot­­tak régebben a póthitelek. A dele­­gátió megszavazta a költségvetést, de a közös hadügyminiszter vagy pénzügy­­miniszter többet is költött ennél és csak utólagosan állott elő a számlával, a­mely néha bizony jó borsos volt. Mi­óta Tisza viszi Magyarország kormányát, ily anomáliák nem fordulnak elő. A kö­zös kormány minden felmerülő szük­ségről előre értesíti a két állam kor­mányát s ezek az országgyűléstől ké­rik a költségek jóváhagyását. Így ta­pasztalhattuk ezt csak legközelebb is a mosztár-met­koviczi vas­út kiépíté­sénél. Tisza előtt az efféle költségeket nem is volt szokás előzetesen az or­szággyűlés által megszavaztatni, hanem csak a költség megtörténte után utó­lagosan álltak elő a póthitel-követelés­­sel, a­mely elől kitérni nem lehetett. Most azonban egészen alkotmány­szerű­en történik a tárgyalás s .az országgyű­lésnek ily esetben alkalma van a kö­zös kormány czéljai és szándékai felől, részint az előterjesztések indokolásából, részint az azt képviselő kormányelnök­től minden irányban a kívánt felvilágo­sítást megkapni. Alkotmánymeghamisításról beszél­ni ily tényekkel szemben, több a párt­szenvedély el­vak­ításánál, mert az egész közös kormányzat sokkal al­kotmányosabb most, mint volt ré­gente. A közös minisztérium és a dele­­gáció hatáskörének kibővítéséről sem lehet szó, mert ellenkezőleg, a legfon­tosabb külügyi nyilatkozatok nem a delegatióban, hanem az országgyűlésen szoktak tör­ténni. A­mi pedig speczialiter az occu­­pált tartományokat illeti, azokban, igaz, egy provizórium áll fenn ma még, de e provisori­um­ind­okolva van az által, hogy a népet fokozatosan kell az önkormányzatba beve­zetni. Boszniát és Herczegovinát eu­rópai mandátummal szerezte meg mo­narchiánk ; ha erre nem lett volna haj­landó, Olaszország nyerte volna ezen mandátumot, mint azt Andrássy gróf­nak a P. Lloydban megjelent czikke bi­zonyítja. És ez bizony sok nagy bajnak a kutforrása lehetett volna De ha Ma­gyarország ma akarná, a történelmi jog czimén magának reclamálhatná az el­foglalt tartományokat, csakhogy az eset­ben a költségnek nem 31­ 4 százalékát, hanem az egész költséget kellene visel­ni. Az a tény tehát, hogy Bosznia és Herczegovina a delegáció és nem kizá­rólag a magyar országgyűlés alatt áll, azt jelenti tényleg, hogy az uralkodóház nem akarja az occupált tartományok költségével a magyar koronát terhelni, míg e kormányzat defic­ittel jár. És ezért csak hálát adhatunk az uralko­dónak, hogy egy magyar korona­tarto­mány visszaszerzésével író költségnek kétharmadától megkíméli Magyaror­szágot. Így áll a dolog az első váddal, me­lyet Somssich csurgói választóihoz írt levelében formulázott. És a többi vá­dak is hasonló gyenge lábon állnak. Né­melyikre vissza is térünk még. -­­ Az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének megvitatása czéljából összehívott értekezlet szombaton Pauler igazságügymi­­niszter elnöklete alatt az igazságügyminisz­­tériumban ülést tartott és a múlt ülésen ál­talánosságban már elfogadott néhány jogsza­bály szövegezése után az apa és anya köte­les részéről, valamint a házastárs köteles ré­széről szóló fejezeteket vette tárgyalás alá. A 98. §. változtatás nélkül fogadtatott el, a 99. §. első bekezdése pedig ekként egé­­szíttetett ki: „Az atyát és anyát akkor is illeti kö­teles rész, ha az örökhagyónak vannak ugyan leszármazni, de azok mindnyájan vagy örök­lésre képtelenek, vagy jogszerűen kitagadtat­­tak, vagy az Örökségről lemondottak“. A 99. éj második bekezdésén és a 100. § on az értekezlet mitsem változtatott. Áttérve a házastárs köteles részéről in­tézkedő fejezetre, az értekezlet a 101. §-t a következő alakban fogadta el: „A házastársat köteles részként a 31. §. esetében az ott meghatározott, holtiglani haszonélvezet, a 33. és 35. §§. eseteiben tör­vényes örökösödési részének, illetőleg e rész értékének fele; a 30. §. esetében pedig tör­vényes örökösödési részének, illetőleg e rész értékének egyharmada illeti, melyeknek kiszá­mítására nézve a 72—74. §-ok intézkedései alkalmazandók“. A 101. §.után új §. felvétele határozta­tok el, melyben kimondassék, hogy az örökö­söknek jogukban áll azon esetben, midőn a házastársat köteles részként a 31. §. szerint meghatározott holtiglani haszonélvezet illeti : azt e helyett a megfelelő érték után 6°/0-kal számított, életjáradékkal kielégíteni, mely élet­járadék évnegyedenként előleges részletekben fizetendő és biztosítandó. A 102. §. kihagya­tott. A 103. § t az értekezlet megerősítette ekképen : „Az örökhagyó házastársát a 94. § 1., 2., 3. és 4 pontjaiban foglalt esetekben ta­gadhatja ki“. A 104. §. mellőztetek. Ezzel az ülés véget ért. A román alkotmány-revisió mely, jelenleg a törvényhozást foglalkoztatja, igen élénk vitákra szolgáltat alkalmat. Ilyen volt az 1860-iki alkotmánynak a sajtótörvényho­zásról szóló 105-ik czikkelye, mely a minap került napirendre a házban. E czikkelyre néz­ve a senatus revizionális bizottságában az az óhajtás jutott érvényre, hogy magántermésze­tű sajtóvétségek vonassanak ki az esküdtszé­kek hatásköre alól s rendes bíróságok elé utal­tassanak. Bratiano miniszterelnök szintén ez értelemben nyilatkozott s általában az a hir volt elterjedve, hogy a kamara revisionális bi­zottsága is hozzájárul e fölfogáshoz. Ekkor Rosetti a „Romanul“-ban a sajtószabadság érdekében emelt szót s oly hatásosan védte az esküdtszékek hatáskörét, hogy a kormány az alkotmányrevisió más fontosabb kérdésére való tekintettel, jónak látta a senatus reform­­javaslatával szemben tartózkodó magatartást követni, annál is inkább, mert még saját lap­jai is, a „Romanul“ példáját követve, heve­sen kardoskodtak a reform ellen. A kamara Rosetti indítványának megfelelő, nagy többség­gel (98 —16 ellen) csakugyan az esküdtszé­kek jurisdictiójának föntartása mellett nyi­latkozott. Nem kevésbbé érdekes discussio tárgyát képezte az alkotmány­revízió azon része, mely a választás reformját czélozza. A javaslat (az 58. czikkely) választótestületek alakításáról szól. Az első szónok, a­ki a kormány által támogatott bizottsági javaslatot megtámadta, a hírhedt jassy-i toasztozó Gradisteanu volt. Utána Maiorescu szólt, majd, hívei által élén­ken megtapsolva, Rosetti. Miután a ház han­gulatából ítélve, a bizottsági javaslat eltetése nem látszott valószínűnek, a liberálisok ra­dikális részének vezére mindenekelőtt azon volt, hogy a határozat­hozatalát késleltesse. Indítványozta tehát, hogy a választási reform kérdésének legnevezetesebb pontjai fölött csak a húsvéti ünnepek után döntsön a ház, hogy alkalmat nyújtson a képviselőknek megismer­ni választóik nézeteit. A kormány csakhamar átlátta, hogy Rosetti indítványa nem c­éloz egyébre, mint hogy az időközben rendezendő tiltakozó meetingek és egyéb véleménynyilvá­nítások által a képviselőkre pressio gyakorol­tassák ; a legerélyesebben ellenezte tehát Ro­setti indítványát. Rosetti híveinek jogos til­takozása mellett tehát keresztülvitte a vita bezárását s 101 szóval 33 ellenében provokál­ta a ház határozatát, mely szerint a bizott­ság javaslata megfontolás tárgyává tétessék. Rosetti és társai kijelentették, hogy Lecca ka­marai elnök a vita önkényes bezárásával meg­sértette a házszabályokat s elhagyták a ter­met. A ház pedig 92 szóval 29 ellenében el­fogadta a bizottság javaslatát. Ez incidens azért figyelemre méltó, mert bizonyítja, hogy Rosetti, a hatalmas pártve­zér, a házban elvesztette népszerűségét. Két­­ségkivüli, hogy Rosetti a házon kívül fog kár­pótlást keresni s igy a viszály csak most van kitörőben. A „Pol. Corr.“ hosszabb közleményben ismerteti a szerb kormány reformtö­rekvéseit és munkaprogrammját. Az ada­tokat Garasanin miniszterelnöktől kapta az idézett lap. A kormány főczéljául Garasanin az állam tekintélyének szilárdítását tűzte ki, mely eddig Szerbiában kellőn megóva nem volt. Az eszközök ezek lennének: A közigaz­gatás reformja, az ország czélszerű­ politikai felosztásával kapcsolatban , a községi törvény­­hozás revisiója az államhatalom szilárdításá­nak szellemében; a hadsereg létszámának 15 zászlóaljról 20—21-re való emelése és egy tá­bori csendőri testület fölállítása. A legutóbbi fölkelés leküzdése végett az ország összes haderejét alkalmazni kellett, úgy, hogy más­felé nem is rendelkezhetett csapatok fölött a kormány. Évenként 15,000 főnyi kontingens mellett Szerbia öt év lefolyása alatt 60— 75,000 főnyi fegyelmezett s jól szervezett hadsereg fölött rendelkezhetik, részint tény­leges, részint tartalékos szolgálatban, úgy, hogy belföldi és külföldi eshetőségekkel szem­ben egyaránt készen állhat. Észszerű adóre­form segélyével, minden túlterheltetés nélkül, úgy a többleti kiadások, mint az 1868-ik év­re visszavezethető chronicus defic­it fedezése könnyen keresztülvihető lesz. Garasanin re­méli, hogy tervei számára sikerül megnyernie a skupstinát. Reformjavaslatai elfogadása után a skupstina ülésszaka bezáratik, de azonnal új ülésszak hivatik egybe, melynek feladata az 1884/5-ki budget megszavazása lesz. Ez a budget az uj adóreformra támaszkodva, defi­c­it nélküli normális budget lesz. A bevéte­lek és kiadások közti egyensúlyt Garasanin 40 millióval reméli elérni. A kabinetnek ily módon egy egész esztendő állna rendelkezé­sére a reformokat gyakorlatilag megvalósítani. A krassói „Reforma“ terjedelmes ok­mányt, a varsói kormányzó által Péter­­várra küldött jelentést közöl, a­mely a lengyelországi zsidó papok kép­zésének reformálásáról, illetőleg a zsidók teljes megoroszosításáról szól. A jelentés megemlékezik mindenekelőtt az orthodox és a haladó zsidók közti folyto­nos harczról és azt állítja, hogy Lengyelor­szágban és Galicziában a haladó­ párt össze­olvadván a lengyelekkel, a többi zsidót is lengyellé akarja átalakítani és ennek követ­keztében ellensége az oroszoknak.­­ A jelen­tés azt mondja továbbá: „A zsidó haladó párt két tűz közé szorult, vagy nyíltan a kormány pártjára kénytelen állni és minden lengyel­zsidót hűt alattvalóvá átalakítani, vagy a len­gyel nemzeti párt előtt meghódolni. Sajnos, hogy az utóbbi eset következett be.“ A je­lentés szól a fölvilágosodott zsidóknak az 1863-iki lázadás alkalmával a kormánynyal

Next