Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)
1886-04-22 / 92. szám
Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: Egész évre...................................16 frt. Félévre...................................8 frt. Negyedévre................................4 frt. Egy hóra ... ... 1 frt 50 hz Mindennapi elárusításra helyben, az elárusítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive. Egy szám ára 5 kr. Hirdetési dijak: Egy négyszög centimeternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Wyltter sora 25 krajoxar. — 92. szám. Kolozsvár, 1886. csütörtök, április 22. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL :Magyar polgári könyvnyomdája Belközép utcza 4. sz. meg-Jelenik mindennap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. ___KOLOZSVÁR, APRILISJ1. Az uj elnök. A marosvásárhelyi kir. ítélő tábla, mely az erdélyi részekre kiterjedő hatáskörrel felruházott másodfokú bíróság, uj vezetőt nyert. Ismert dolog már, hogy e bíróság elnökévé Oberschall Adolf, curiai biró neveztetett ki. A magyar jogász világ úgy ismeri az új elnököt, mint a magyar bírói kar egyik legképzettebb és széles látkörrel bíró tagját. Nagy műveltségű és határozott jellemű embernek mondják, aki, mint kiválóan gyakorlatias képzettségű jogász, a legfelsőbb bíróságnál sok hasznos szolgálatot tett a magyar igazságszolgáltatás ügyének. Hogy vezető és szervező képesség egyesül-e benne a törvényismeret és alkalmazás tudományával, arról új állásában fog bizonyítékot nyújthatni. Eddigi hatáskörében e nemű képességeiről nem is nyílt alkalma meggyőzni a közvéleményt. Az a körülmény azonban, hogy a legfelsőbb bíróság kitűnőségei közül a korona bizalma épen őt emelte a díszes elnöki posotra, a mellett bizonyít, hogy a kormány alkalmasnak tartotta a fontos állásra. És nekünk úgy a kormány, mint a korona elhatározásában örömmel kell megnyugodnunk, mert okunk van feltételezni, hogy ily fontos és az erdélyrészi igazságszolgáltatási viszonyok fejlődése szempontjából oly kiváló jelentőséggel bíró állás betöltésénél az arra hivatottság szolgált egyedül irányadóul. Oberschall Adolfnak is, mikor a korona bizalmát elfogadta, tudatával kellett bírnia ama követelményeknek, melyek ez állással szoros kapcsolatban vannak Az igazságszolgáltatás érdeke fontos érdek bármely államban. Az államélet egészséges fejlődése egyenesen attól van feltételezve, hogy a bíróságok az állampolgárok egymás közötti jogviszonyainak rendezése, továbbá az általános jogrend sértetlen fenntartása érdekében érvényt tudnak-e szerezni a törvényeknek anélkül, hogy az állampolgárok egymás közötti jogviszonyait meg ne bontsák. Úgy oltalmazni az általános jogrendet, hogy az egyének jogai, s ezek közszabadsági érdekei igazságtalan veszélyeztetésnek ki ne tétessenek, oly feladat, melyet a bíróságok csakis akkor tudnak megvalósítani, ha hivatásuk teljesítése közben egyedül a megzavart jogrend igazságos helyreállítását tekintik irányadó elvnek. Hogy aztán a bíróságok ily értelemben egészséges irányzatoknak hódoljanak, arra jelentékeny befolyással bírhat a vezető egyén működése. Egy olyan testületnek helyes kormányzása, mint a kir. tábla, nemcsak a hivatali kötelességteljesítést feltételezi, hanem azt is, hogy a vezetésre hivatott egyén a tulajdonképi hatáskörén túl is képes-e találni oly feladatokra, amelyek nincsenek ugyan kifejezetten meghatározva, de amelyeknek megoldása a jogfejlődés magasabb rendű érdekei szempontjából kívánatos. Magában a jogszolgáltatás rendes folyamában egy bírói testület vezetője nem fejthet ugyan ki oly irányú tevékenységet, hogy a törvényalkalmazás módjain is változtathasson, de a testületi szellem fejlődésének irányait igenis megszabhatja. Arra is befolyással bírhat, hogy a bírák körében bizonyos megszokott rendszerek ne kapjanak lábra oly mérvben, hogy az igazságszolgáltatás érdekeit kockáztassák. A marosvásárhelyi kir. tábla ellen jogos panaszok nem tehetők. Az alsóbb biróságok tagjai ugyan bizonyos nemével az irigykedésnek tekintenek a kir. tábla biráinak kényelmes helyzetére, mely szerintük az „indokainál fogva helybenhagyatik“ féle elintézési mód által elég élénken jellemeztetik, de mi nem akarunk az irigykedők feltevéseiben osztozni, mert a birói meggyőződést respectálni tanultuk és respectáltatni kívánjuk, annyit azonban figyelmébe ajánlhatunk az elnöknek, hogy ha arra a tapasztalatra jut, hogy a felsőbb bíráskodás lelkiismeretessége helyén bizonyos megszokott rendszerek lábra kapása az igazságszolgáltatás érdekeinek veszélyeztetésével járna, e tekintetben e rendszer megváltoztatásáról kellene gondoskodnia. A tanácsok helyes összeállítása, a munkakör célszerű beosztása, az ügymenet gyorsítása — melyek a jogszolgáltatás érdekeivel függnek össze — az elnök vezető és szervező képességeitől van feltételezve. Az ellenőrködés tisztének teljesítése oly elnöki kötelesség, mely, ha lelkiismeretes egyénre bizatik, a testületi szellem fejlődésére is nagy befolyással bírhat. Felébreszteni a bírákban a munkakedvet, a tetterőt, a lelkiismeretességet, mind oly feladatok, melyek az elnökre hárulnak, s a melyeknek helyes megoldása a valódi képességeket is ki szokta próbálni. Oberschall Adolf oly testület vezetését veszi át, amelynek működésétől sok tekintetben az erdélyrészi jogélet fejlődése függ. Személyes befolyását nem a konkrét jogesetek elbírálásánál, hanem a testületi szellem fejlesztése s a jogszolgáltatás magasabb rendű feladatainak megoldásánál kell felhasználnia. Oly örökséget vesz át a kitűnő elődtől, amelyet a saját képességeinek erejével tekintélyben és súlyban növelnie kell. Nem várakoznak reá megoldhatlan feladatok, de igenis várakozik az a kötelesség, hogy azt a bíróságot, melynek vezetésére vállalkozott, magas hivatásának betöltésére képesítse. Saját példaadásával kell előljárnia, hogy az a testület, melynek fejévé tétetett, nemcsak a hivatali működés terén, hanem a társadalomban is betölthesse azt a szerepet, melyet egy oly intelligens elemekből álló testületnek betöltenie kell. Dr. Apor Károly, a kir. tábla volt elnöke e tekintetben helyes irányt jelölt meg az ő társadalmi szereplésével arra nézve, hogy egy magas birói testület elnöke miként egyeztetheti össze hivatali állását a társadalmi tevékenységgel, s miként lehet e nemű működése által közvetve a sajátképi testületi tekintély emelésére is közrehatnia. —nf. TÁRCZA. Bűn és szerelem. — Angol regény két kötetben. — Irta: B I. Farjeon Tizennyolczadik fejezet. (Folytatás) (27) Szükségtelen mondanunk, hogy mr. Holdfast a lehető legjobb állapotba hozta az ifjú, ártatlan, tapasztalatlan leányka ügyeit. Ettől az időtől fogva bizalmas viszony szövődött köztük, mely idővel a legmélyebb vonzódássá fejlődött, olyanná, amelynél nő és férfi között bensőbb viszony nem létezhetik. Ha kezdetben második atyjának nézte is a leány a férfit, de lassan, lassan olyan érzés lopózkodott szívébe, mely akkor sem lehetett volna bensőbb, és ridegebb, ha mr. Holdfast húsz évvel fiatalabb lett volna. És mégis, midőn megkérte a kezét, s bevallá, hogy milyen gyöngéden szereti, s hogy egyetlen czélja, boldog kis feleségévé tenni őt, Lydiának töméntelen kifogása támadt. — Csak egyetlen kifogást ismerek el jogosultnak, — válaszolt mr. Holdfast. Ez pedig életkorom, s ha ezen képes volna túltenni magát ... Miss Lydia a szavába vágott. Kijelenté, hogy olyan férfiúnak tartja őt, mint senki mást, s hogy ő a legnemesebb ember a világon, kit életében látott, s hogy soha, de soha tara fogja elfeledni ! — De hát mondja ki igazi okát, vonakodásának, csengett mr. Holdfast. — Mindent el fogok követni, hogy boldoggá tegyem. — Ön bármilyen nőt is boldoggá tudna tenni, — volt a válasz. — Ön pedig engem a legboldogabb emberré tenni, — folytatá a férfi. — Legalább megkísérteném, — válaszolt Lydia szelíden. — Akkor hát mondja meg, hogy mi gátolja boldogságunkat? — kérdezz. Holdfast. — Ha nem lesz őszinte arra kényszerí, hogy erőszakkal vegyem feleségül. — Öa rait nem tud családom felől. Szüleim meghaltak, s azoknak a hozzám tartozóimnak, kik életben vannak még, sohasem engedném meg, hogy az ön küszöbét átlépjék. — Hiszen erre nincs is szükség. Úrnője és ura lesz a háznak — én pedig az ön alázatos rabszolgája. — De hisz ön balga gyermekkel beszél, — egy csaknem névtelen leánykával, kinek egy fillér vagyona sincs, — szólt Lydia. — Hát nincs-e nekem több is annál, a mennyi kettőnknek elég, — vagy azt akarja elhitetni velem, hogy határozottan roszul fogja föl jellememet? — Nem, én nem ismerem önt félre, — s ha ön olyan szegény volna, mint én, én pedig olyan gazdag, mint ön . . . nem, akkor is nehéz akadályt kellene legyőzni. Az ön fia csak pár évvel idősebb mint én, — nővére lehetnék. A szemébe se mernék nézni szégyenletembe, mert ő bizonynyal azt hinné, hogy pénzéért megyek önhöz nőül. Ha esküvőnk napja előtt szemei elé kellene lépjek, úgy elszaladnék, ahogy a lábaim bírnának, s ön bizonyára rám sem találhatna többé.— Nem, nem,— sokkal jobb, ha búcsút mondunk egymásnak, kezet szorítunk és elválunk. Akkor nem fognak szemrehányások gyötörni, s az emberek is, akik irigyelnének, nem fogják utánam kiabálni, hogy én, a család és vagyon nélkül álló leány, önt e házasságra elkerítettem ! — Isten látja lelkemet, ön nem lesz és nem lesz más férfiéi —kiáltott fel mrs. Holdfast. — Nem engedem magamtól elraboltatni s hogy minden kifogása alaptalanná váljék, se fiamnak (ki nevemre, fájdalom, nem sok becsületet hoz), se másnak ne legyen alkalma az ön érzelmeit megsérteni. A legnagyobb csöndfan megesküszünk, mindenben óhajtása szerint fogok eljárni, s mától kezdve önt nőmnek tekintem. Tegye kezét, kezembe, és mondja, hogy férjéül választ engem,— különben egy nő őszinteségében sem fogok bízni soha ! Mr. Holdfast egy ötvenéves férfiú egész hevével és szenvedélyével beszélt, s valóban sikerült is neki a leányka aggodalmait eloszlatni. — Az öné vagyok, — szólt Lydia. Három hét múlva már miss Lydia Wilson neje volt mr. Holdfastnak, anélkül, hogy a fiú értesült volna atyja második házasságáról. Az esküvő ugyanazon a napon történt meg, amelyen két évvel később, mr. Holdfast a Great Porter-Square-en meggyilkoltatott. Tizenkilenczedik fejezet. (A „Telehold“ folytatólag közli az életből vett megrázó tragédiát. Mr. Frederic Holdfast magatartása atyja házában.) Ha a mr. Holdfast korában lévő ember szerelemből vesz el olyan nőt, ki nála harmincz évvel fiatalabb, barátai részvétteljes vállvonogatással szoktak ránézni, s megjósolják, hogy előbb utóbb lehetőleg gyüngédtelenül fogják fölrázni balga álmaiból. — Ha május és deczember karöltve járnak, mi jót várhat tőlük az ember? — szokta mondogatni Józanész asszonyság s családja az ilyen esetekben, — még szigorúbban ítélnek azonban az ifjú nő fölött, ha — mint az ilyen esetekben szabály — vagyontalan. Őt már nem féltik attól, hogy álmaiból fölébred, hiszen—a közhangulat szerint eléggé kinyíltak a szemei már, — a szegény férfit csak fortélyaival és tettetéseivel hálózta be, s tette magába szerelmessé, míg ő maga csak pénzére számított. Ez az ítélet legtöbbnyire találó. Hogy a szépség és ifjúság föláldozza magát a Mammon oltárán, nem új thóma már az írók számára, kik tárgyaikat a való életből merítik. E föltevés azonban tévesnek bizonyulna mr. Holdfastra és szeretetreméltó ifjú nejére vonatkozólag. Házasságuk — korkülönbségük daczára — a szó nemesebb értelmében vett szerelmi frigy volt. Hogy az volt mr. Holdfast részéről az iránt kezdettől fogva sem forgott fönn semmi kétség, — és mikép lehetett volna önző számítást tenni föl az olyan gyermekiesen ártatlan lényről, mint Lydia Wilson, ki a pénz értékével sem volt tisztában! — Mi egész egyszerűen szólva, szerettük egymást, — mondá a gyászos özvegy. — És milyen örömest, ah mily örömest áldoztam volna föl saját életemet, ha ezáltal a drága férjemet megmenthettem volna! A körülmények milyen különös lánczolata szerzett azonban ilyen korai és tragikus véget e szép viszonynak ! Olvasóink emlékezhetnek, hogy alkalmunk volt már egy izben mr. Holdfast fiáról, Fredericről megemlékezni, s ama rövid vázlat, melyet jelleméről adtunk, teljes képét nyújthatá az ifjú lényének és mivoltának, ki ezóta már halott. Mr. Holdfast második esküvője után kevéssel tudatta fiával, hogy egy szép és kedves nőt vett feleségül, s levelében ama reménynek adott kifejezést, hogy fia, ki atyjának már annyi bánatot okozott, nem fogja őt azáltal is keseríteni, hogy barátságtalanul viselkedik atyja nejével szemben, és a második anyjától megtagadja a köteles tiszteletet. A fiú azt válaszolta, hogy neki nincs második anyja, ilyenül senkit el nem ismer, de nemsokára visszatér Londonba, hogy atyját megölelje, a nejével pedig kezet szorítson. Kérjük olvasóinkat, hogy ez érzelmek ilyetén nyilvánulását jól megjegyezzék, s ne hagyják figyelmen kívül. Tehát azért jön haza, hogy atyját átölelje, nejével pedig kezet szorítson. Az egyikkel szemben tehát szeretetet és vonzódást tanúsított, a nővel szemben azonban csak hideg érzelmet, és ebben találhatjuk meg nyitját a családban előfordult eseményeknek,melyekben a vonzalom és ellen- Az erdélyrészi képviselők értekezlete Az erdélyrészi képviselők tegnapelőtt Kemény János dt. elnöklete alatt, látogatott értekezletet tartottak, melyen a Romániával kötendő vámszerződés felett folyt a tanácskozás. Az e tárgyban előzőleg kiküldött bizottság előadója beterjesztette a bizottság szombati — Tolnay Gábor elnöklete alatt tartott — ülésében elfogadott előterjesztést, mely hivatkozva azon helyzetre, melyet egyátalán a magyar nyerstermelésre és állatkivitelre nézve a nyugati államok vámpolitikája teremt, s hivatkozva arra, hogy e helyzet terheit az erdélyi részek fokozva érzik — elmondja, minő ellenconcessiók, nyugat felé való kivitelünk mily előmozdítása, minő egészségügyi rendszabályok s a szerződés jóhiszemű végrehajtása iránt minő garantiák mellett lehetne a szerződés megújítását helyeselni. Részletesen fejtegeti aztán az előterjesztés, mik lennének az erdélyi részek ipari előmozdítása tekintetében a teendők. A tervezett s Visi Imre előadó által felolvasott memorandumhoz módosítványokat nyújtottak be: Emich Gusztáv, Dániel Gábor és Sigmond Dezső (a consulatusok szervezete tárgyában), Neményi Ambrus a tárgyalásokhoz a kereskedelmi kamarák képviselőinek meghivatása iránt, Helfy Ignácz és Ullmann Sándor több styláris módosítás iránt, melyek elfogadtattak. A felszólalók Kemény János b., Horváth Gyula, Helfy Ignácz, Bánffy Béla gr., Tanárky Gedeon, Sigmond Dezső, Beksics Gusztáv, Neményi Ambrus és Ullmon Sándor, mind helyeselték a memorandum alapelveit, s Kemény János b., mint a pártkülönbség nélkül tartott értekezlet egyhangú megállapodását, mondta ki annak elfogadását. A munkálat a kormánynak fog átnyujtatni s sajtó utján is közzé fog tétetni. Az értekezleten mintegy 30 erdélyrészi képviselő volt jelen. Tankerületi főigazgatók értekezlete. A tankerületi kir. főigazgatókat a közoktatásügyi miniszter tudvalevőleg értekezletre hívta egybe ez évben is. Ez értekezlet a közoktatásügyi minisztériumban már megkezdődött s főtárgyait az egészségügytan tanítása és a középiskolai tanterv képezik. Az értekezleten dr. Klamarik János miniszteri osztálytanácsos elnököl. Az osztrák magyar bank szabadalma és Magyarország dotatiója. Az osztrák és a magyar pénzügyminiszterek és az osztrák-magyar bank főtanácsa közt létrejött megállapodás értelmében a magyar bankpiaczok leszámítolási és kölcsönüzleti dotatiójára vonatkozólag 1878- ban kötött egyezmény az uj szabadalom tartalmára is megnjittatik. E szerint az 50 milliónyi minimális dotatió továbbra is kizárólagosan Magyarország számára fog felhasználtatni, ami természetesen nem zárja ki,hogy a magyar bankpiacok úgy, amint ez eddig is mindig történt, a szükséghez képest magasabban is dotáltassanak. A zsidó tanulók fölmentése a szombatnapi tanítás alól. A vallás- és közoktatási miniszter a tankerületi főigazgatókhoz a következő rendeletet intézte a zsidóvallású tanulóknak az írás és rajzolás alól szombat napokon való fölmentése tárgyában : „Tapasztalván, hogy az 1885. évi 49,225. sz. a. kelt rendelet alapján, a szombat napokoni irás és rajzolás alól való felmentésért folyamodó izr. vallású tanulók kérvényei mellett nem mindig terjesztetnek fel a szükséges bizonylatok, felhívom a főigazgatóságot, hogy ezentúl felterjesztés végett csak úgy fogadjon el az egyes tanintézetektől ilynemű kérvényeket, ha azok hitelt érdemlő rabbinusi és igazgatói nyilatkozattal vannak felszerelve, hogy a folyamodó tanuló atyja valóban az idézett rendelet első pontjában meghatározott állást tölti be, vagy maga a tanuló a rabbi pályára való előkészülés czéljából valóban magánoktatásban részesül, a rendes hittani órákon kívül. Az igazgatói nyilatkozatnak ki kell terjednie ezenkívül a folyamodó tanuló előbbi iskolai életére is, ha ez az igazgató előtt ismeretes; nevezetesen arra, vájjon igazán vallásos indok vezeti-e a tanulót a felmentés kérésében, vagy pedig erre csak hanyagsági hajlamai ösztönzik. Akár az előírt rabbinusi, akár az igazgatói nyilatkozat nélkül érkeznék be valamely folyamodvány a főigazgatósághoz, az felterjesztés előtt felszerelés végett az illető tanintézeti igazgatóságnak azonnal viszszaküldendő. A Tageblatt diadala. Nagyszeben, 1886. ápr. 19. A Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt, Veritasnak „Értsük meg egymást“ czímű czikksorozatára, melyben a Tageblatt állításainak és tanainak tarthatatlanságával foglalkozott, folyó hó 15 én megjelent vezérczikkében jónak látja nehány sorral reflectálni. Minthogy a Tageblatt ezen megjegyzéseivel a tárgyilagos vita elől az általános üres frázisok régiójába csap át, útját vágja minden további komoly vitának. Nem is lehet szándékom vele komoly vitába bocsátkozni, de mivel a Tageblatt megjegyzései ellentétben állanak az igazsággal, és a közvélemény félrevezetésének szándékával készültek, az igazság érdekében kénytelen vagyok reá reflectálni. Óvakodom azon hibától, melyben a Tageblatt anynyira kéjeleg magának, hogy dicsérispát írjak saját magam számára és czikkeim tartalmának igazságát bizonyítgassam. — Amit magunk írunk és cselekszünk, kedves Tageblatt, azt nem illik magunknak agyon dicsérnünk, annak illetékes bírája a közvélemény. Személyemre nézve én teljesen megelégszem azzal, amit a Tageblatt is beismer, hogy Veritas valamivel behatóbb figyelemben részesítette őt, és hogy csak némileg—einigermassen — csalatkozott ő is abban, hogy amit Veritas írt, az „nemcsak valódi meggyőződése az írónak, hanem az igazságra való egyedüli törekvésnek kifolyása is.“ Ha pusztán személyes kérdés forogna szóban, akkor nem is venném fel a tollat, ámde itt fontos és közérdekű elvi kérdések képezik a vita tárgyát, amelyeknek tisztázásától függ, vájjon a magyar sajtó pártkülönbség nélkül továbbra is konok ellenségének tekintse-e a szász nép fő közlönyét, vagy pedig őszinte és jóindulatú társának, akivel minden nézeteltérés mellett is a legfőbb nemzeti és állami kérdésekben megegyezve, barátságos egyetértésben lehet szolgálni e hazának és nemzetnek minden fiával közös érdekeit. De én nem fogok sokat beszélni, hanem innét a tényekre hivatkozom, ezek minden Demothenesnél ékesebben fel fogják tüntetni az igazságot. Tehát a tények állása következő: A Tageblatt egy vezérczikkben megtámadta Veritásnak következő állításait: 1. A Tageblatt félrevezeti a szász népet. 2. A magyar nemzet legszentebb törekvéseinek gyanúsításaiban leli legfőbb gyönyörűségét. 3. A szász nép vezetői nem akarnak ismerni magyar kultúrát, magyar államot. 4 Minden kívánságuk kifelé gravitaian das geliebte Mutterland. Minthogy a Tageblatt ezen vádakat csak regisztrálta, de érdemes megczáfolásokba nem bocsátkozott, hanem a helyett jobbra balra kapkodva mindenféle czikkekre és röpiratokra hivatkozott. Veritas mindamellett a Tageblatt illető czikkének bevezető soraiban némi őszinteséget és jó szándékot sejtve, „Értsük meg egymást“ czímű három terjedelmes czikkben válaszolt neki, ahol iparkodott részletesebben kifejteni előbbi állításait és concrét esetekre, köztudomású tényekre való hivatkozással meggyőzni a Tageblattot tévedéseiről. Részletes fejtegetései közben előbbi vádjai újabbakkal szaporodtak, jelesen concrét esetek felhozásával kimutatta, hogy : 1. A Tageblatt másképen beszél és másképen cselekszik, tettei ellent mondanak szavainak. 2. Meghamisítja az „Erdélyrészi magyar közművelődési egyesületnek“ törvényes czímét.