Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)

1886-04-22 / 92. szám

Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: Egész évre...................................16 frt. Félévre...................................8 frt. Negyedévre................................4 frt. Egy hóra ... ... 1 frt 50 hz Mindennapi elárusításra helyben, az eláru­sítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive. Egy szám ára 5 kr. Hirdetési dijak: Egy négyszög centimeternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Wyl­tter sora 25 krajoxar. — 92. szám. Kolozsvár, 1886. csütörtök, április 22. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL :Magyar polgári könyvnyomdája Belközép utcza 4. sz. meg-Jelenik mindennap, vasár- és ünnep­napok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. ___KOLOZSVÁR, APRILISJ1. Az uj elnök. A marosvásárhelyi kir. ítélő tábla, mely az erdélyi részekre kiterjedő hatás­körrel felruházott másodfokú bíróság,­­ uj vezetőt nyert. Ismert dolog már, hogy e bíróság elnökévé Oberschall Adolf, curiai biró neveztetett ki. A magyar jogász­ világ úgy ismeri az új elnököt, mint a magyar bírói kar egyik legképzettebb és széles látkörrel bíró tagját. Nagy műveltségű és határo­zott jellemű embernek mondják, a­ki, mint kiválóan gyakorlatias képzettségű jogász, a legfelsőbb bíróságnál sok hasz­nos szolgálatot tett a magyar igazság­szolgáltatás ügyének. Hogy vezető és szervező képesség egyesül-e benne a törvényismeret és al­kalmazás tudományával, arról új állásá­ban fog bizonyítékot nyújthatni. Eddigi hatáskörében e nemű képességeiről nem is nyílt alkalma meggyőzni a közvé­leményt. Az a körülmény azonban, hogy a leg­felsőbb bíróság kitűnőségei közül a ko­rona bizalma épen őt emelte a díszes elnöki posotra, a mellett bizonyít, hogy a kormány alkalmasnak tartotta a fon­tos állásra. És nekünk úgy a kormány, mint a korona elhatározásában örömmel kell megnyugodnunk, mert okunk van felté­telezni, hogy ily fontos és az erdélyrészi igazságszolgáltatási viszonyok fejlődése szempontjából oly kiváló jelentőséggel bíró állás betöltésénél az arra hivatott­­ság szolgált egyedül irányadóul. Oberschall Adolfnak is, mikor a ko­rona bizalmát elfogadta, tudatával kel­lett bírnia ama követelményeknek, me­lyek ez állással szoros kapcsolatban vannak Az igazságszolgáltatás érdeke fon­tos érdek bármely államban. Az állam­élet egészséges fejlődése egyenesen attól van feltételezve, hogy a bíróságok az ál­lampolgárok egymás közötti jogviszonyai­nak rendezése, továbbá az általános jog­rend sértetlen fenntartása érdekében ér­vényt tudnak-e szerezni a törvényeknek a­nélkül, hogy az állampolgárok egymás közötti jogviszonyait meg ne bontsák. Úgy oltalmazni az általános jog­rendet, hogy az egyének jogai, s ezek közszabadsági érdekei igazságtalan ve­szélyeztetésnek ki ne tétessenek,­­ oly feladat, melyet a bíróságok csakis ak­kor tudnak megvalósítani, ha hivatásuk teljesítése közben egyedül a megzavart jogrend igazságos helyreállítását tekintik irányadó elvnek. Hogy aztán a bíróságok ily érte­lemben egészséges irányzatoknak hódol­janak,­­ arra jelentékeny befolyással bírhat a vezető egyén működése. Egy olyan testületnek helyes kor­mányzása, mint a kir. tábla, nemcsak a hivatali kötelességteljesítést feltételezi, hanem azt is, hogy a vezetésre hivatott egyén a tulajdonképi hatáskörén túl is képes-e találni oly feladatokra, a­me­lyek nincsenek ugyan kifejezetten meg­határozva, de a­melyeknek megoldása a jogfejlődés magasabb rendű érdekei szem­pontjából kívánatos. Magában a jogszolgáltatás rendes folyamában egy bírói testület vezetője nem fejthet ugyan ki oly irányú tevé­kenységet, hogy a törvényalkalmazás módjain is változtathasson, de a testületi szellem fejlődésének irányait igen­is meg­szabhatja. Arra is befolyással bírhat, hogy a bírák körében bizonyos megszokott rendszerek ne kapjanak lábra oly mérv­ben, hogy az igazságszolgáltatás érdekeit koc­káztassák. A marosvásárhelyi kir. tábla ellen jogos panaszok nem tehetők. Az alsóbb bi­róságok tagjai ugyan bizonyos nemével az irigykedésnek tekintenek a kir. tábla bi­­ráinak kényelmes helyzetére, mely sze­rintük az „indokainál fogva helybenha­­gyatik“ féle elintézési mód által elég élénken jellemeztetik, de mi nem aka­runk az irigykedők feltevéseiben osztoz­ni, mert a birói meggyőződést respectál­­ni tanultuk és respectáltatni kívánjuk, annyit azonban figyelmébe ajánlhatunk az elnöknek, hogy ha arra a tapaszta­latra jut, hogy a felsőbb bíráskodás lel­kiismeretessége helyén bizonyos megszo­kott rendszerek lábra kapása az igaz­ságszolgáltatás érdekeinek veszélyezteté­sével járna, e tekintetben e rendszer megváltoztatásáról kellene gondoskodnia. A tanácsok helyes összeállítása, a munkakör c­élszerű beosztása, az ügy­menet gyorsítása — melyek a jogszol­gáltatás érdekeivel függnek össze — az elnök vezető és szervező képességeitől van feltételezve. Az ellenőrködés tiszté­nek teljesítése oly elnöki kötelesség, mely, ha lelkiismeretes egyénre bizatik,­­­ a testületi szellem fejlődésére is nagy befolyással bírhat. Felébreszteni a bírák­ban a munkakedvet, a tetterőt, a lelki­ismeretességet, mind oly feladatok, melyek az elnökre hárulnak, s a melyeknek he­lyes megoldása a valódi képességeket is ki szokta próbálni. Oberschall Adolf oly testület veze­tését veszi át, a­melynek működésétől sok tekintetben az erdélyrészi jogélet fejlődése függ. Személyes befolyását nem a konkrét jogesetek elbírálásánál, hanem a testületi szellem fejlesztése s a jogszol­gáltatás magasabb rendű feladatainak megoldásánál kell felhasználnia. Oly örökséget vesz át a kitűnő elődtől, a­melyet a saját képességeinek erejével tekintélyben és súlyban növel­nie kell. Nem várakoznak reá megold­­hatlan feladatok, de igen­is várakozik az a kötelesség, hogy azt a bíróságot, melynek vezetésére vállalkozott, magas hivatásának betöltésére képesítse. Saját példaadásával kell előljárnia, hogy az a testület, melynek fejévé tétetett, nem­csak a hivatali működés terén, hanem a társadalomban is betölthesse azt a szerepet, melyet egy oly intelligens ele­mekből álló testületnek betöltenie kell. Dr. Apor Károly, a kir. tábla volt elnöke e tekintetben helyes irányt jelölt meg az ő társadalmi szereplésével arra nézve, hogy egy magas birói testület el­nöke miként egyeztetheti össze hivata­li állását a társadalmi tevékenységgel, s miként lehet e nemű működése által közvetve a sajátképi testületi tekintély emelésére is közrehatnia. —n­f. TÁRCZA. Bűn és szerelem. — Angol regény két kötetben. — Irta: B I­. Farjeon Tizennyolczadik fejezet. (Folytatás) (27) Szükségtelen mondanunk, hogy mr. Hold­fast a lehető legjobb állapotba hozta az ifjú, ártatlan, tapasztalatlan leányka ügyeit. Ettől az időtől fogva bizalmas viszony szövődött köztük, mely idővel a legmélyebb vonzódássá fejlődött, olyanná, a­melynél nő és férfi között bensőbb viszony nem létezhetik. Ha kezdetben második atyjának nézte is a leány a férfit, de lassan, lassan olyan érzés lopózkodott szívébe, mely akkor sem lehetett volna bensőbb, és ridegebb, ha mr. Holdfast húsz évvel fiatalabb lett volna. És mégis, mi­dőn megkérte a kezét, s bevallá, hogy milyen gyöngéden szereti, s hogy egyetlen czélja, bol­dog kis feleségévé tenni őt, Lydiának tömén­telen kifogása támadt. — Csak egyetlen kifogást ismerek el jo­gosultnak, — válaszolt mr. Holdfast. Ez pedig életkorom, s ha ezen képes volna túl­­tenni magát ... Miss Lydia a szavába vágott. Kijelenté, hogy olyan férfiúnak tartja őt, mint senki mást, s hogy ő a legnemesebb ember a vilá­gon, kit életében látott, s hogy soha, de soha tara fogja elfeledni ! — De hát mondja ki igazi okát, vona­kodásának, csengett mr. Holdfast. —­­ Mindent el fogok követni, hogy boldoggá tegyem. — Ön bármilyen nőt is boldoggá tudna tenni, — volt a válasz. — Ön pedig engem a legboldogabb em­berré tenni, — folytatá a férfi. — Legalább megkísérteném, — válaszolt Lydia szelíden. —­ Akkor hát mondja meg, hogy mi gá­tolja boldogságunkat? —­ kérde­zz. Holdfast. — Ha nem lesz őszinte arra kényszerí­, hogy erőszakkal vegyem feleségül. — Öa rait nem tud családom felől. Szü­leim meghaltak, s azoknak a hozzám tarto­zóimnak, kik életben vannak még, sohasem engedném meg, hogy az ön küszöbét átlépjék. — Hiszen erre nincs is szükség. Úrnője és ura lesz a háznak — én pedig az ön alá­zatos rabszolgája. — De hisz ön balga gyermekkel beszél, — egy csaknem névtelen leánykával, kinek egy fillér vagyona sincs, — szólt Lydia. — Hát nincs-e nekem több is annál, a mennyi kettőnknek elég, — vagy azt akarja elhitetni velem, hogy határozottan roszul fogja föl jellememet? — Nem, én nem ismerem önt félre, — s ha ön olyan szegény volna, mint én, én pedig olyan gazdag, mint ön . . . nem, akkor is nehéz akadályt kellene legyőzni. Az ön fia csak pár évvel idősebb mint én, — nővére lehetnék. A szemébe se mernék nézni szégyenletembe, mert ő bizonynyal azt hinné, hogy pénzéért megyek önhöz nőül. Ha esküvőnk napja előtt szemei elé kellene lépjek, úgy elszaladnék, a­hogy a lábaim bírnának, s ön bizonyára rám sem ta­lálhatna többé.— Nem, nem,— sokkal jobb, ha búcsút mondunk egymásnak, kezet szorítunk és elválunk. Akkor nem fognak szemrehányások gyötörni, s az emberek is, a­kik irigyelnének, nem fogják utánam kiabálni, hogy én, a csa­lád­ és vagyon nélkül álló leány, önt e házas­ságra elkerítettem ! — Isten látja lelkemet, ön nem lesz és nem lesz más férfiéi —kiáltott fel mrs. Hold­fast. — Nem engedem magamtól elraboltatni s hogy minden kifogása alaptalanná váljék, se fiamnak (ki nevemre, fájdalom, nem sok be­csületet hoz), se másnak ne legyen alkalma az ön érzelmeit megsérteni. A legnagyobb csönd­­fa­n megesküszünk, mindenben óhajtása szerint fogok eljárni, s mától kezdve önt nőmnek te­kintem. Tegye kezét, kezembe, és mondja, hogy férjéül választ engem,— különben egy nő őszin­teségében sem fogok bízni soha ! Mr. Holdfast egy ötvenéves férfiú egész hevével és szenvedélyével beszélt, s valóban si­került is neki a leányka aggodalmait eloszlatni. — Az öné vagyok, — szólt Lydia. Három hét múlva már miss Lydia Wil­son neje volt mr. Holdfastnak, a­nélkül, hogy a fiú értesült volna atyja második házasságáról. Az esküvő ugyanazon a napon történt meg, a­melyen két évvel később, mr. Holdfast a Great­ Porter-Square-en meggyilkoltatott. Tizen­kilen­czedik fejezet. (A „Telehold“ folytatólag közli az életből vett megrázó tragédiát. Mr. Frederic Holdfast magatartása atyja há­zában.) Ha a mr. Holdfast korában lévő ember szerelemből vesz el olyan nőt, ki nála harmincz évvel fiatalabb, barátai részvétteljes vállvonoga­­tással szoktak ránézni, s megjósolják, hogy előbb utóbb lehetőleg gyüngédtelenül fogják föl­rázni balga álmaiból. — Ha május és deczember karöltve jár­nak, mi jót várhat tőlük az ember? — szok­ta mondogatni Józanész asszonyság s családja az ilyen esetekben, — még szigorúbban ítélnek azonban az ifjú nő fölött, ha — mint az ilyen esetekben szabály — vagyontalan. Őt már nem féltik attól, hogy álmaiból fölébred, hiszen—a közhangulat szerint eléggé kinyíltak a szemei már, — a szegény férfit csak fortélyaival és tettetéseivel hálózta be, s tette magába szerel­messé, míg ő maga csak pénzére számított. Ez az ítélet legtöbbnyire találó. Hogy a szépség és ifjúság föláldozza magát a Mammon oltárán, nem új thóma már az írók számára, kik tárgyaikat a való életből merítik. E fölte­vés azonban tévesnek bizonyulna mr. Hold­­fastra és szeretetreméltó ifjú nejére vonatko­zólag. Házasságuk — korkülönbségük daczára — a szó nemesebb értelmében vett szerelmi frigy volt. Hogy az volt mr. Holdfast részéről az iránt kezdettől fogva sem forgott fönn sem­mi kétség, — és mikép lehetett volna önző számítást tenni föl az olyan gyermekiesen ár­tatlan lényről, mint Lydia Wilson, ki a pénz értékével sem volt tisztában! — Mi egész egy­szerűen szólva, szerettük egymást, — mondá a gyászos özvegy. — És milyen örömest, ah mily örömest áldoztam vol­na föl saját életemet, ha ezáltal a drága fér­jemet megmenthettem volna! A körülmények milyen különös lánczo­­lata szerzett azonban ilyen korai és tragikus véget e szép viszonynak ! Olvasóink emlékezhetnek, hogy alkalmunk volt már egy izben mr. Holdfast fiáról, Frede­­ricről megemlékezni, s ama rövid vázlat, me­lyet jelleméről adtunk, teljes képét nyújthatá az ifjú lényének és mivoltának, ki ezóta már halott. Mr. Holdfast második esküvője után ke­véssel tudatta fiával, hogy egy szép és kedves nőt vett feleségül, s levelében ama reménynek adott kifejezést, hogy fia, ki atyjának már annyi bánatot okozott, nem fogja őt azáltal is kese­ríteni, hogy barátságtalanul viselkedik atyja ne­jével szemben, és a második anyjától megta­gadja a köteles tiszteletet. A fiú azt válaszolta, hogy neki nincs második anyja, ilyenül senkit el nem ismer, de nemsokára visszatér London­ba, hogy atyját megölelje, a nejével pedig ke­zet szorítson. Kérjük olvasóinkat, hogy ez ér­zelmek ilyetén nyilvánulását jól megjegyezzék, s ne hagyják figyelmen kívül. Tehát azért jön haza, hogy atyját átölelje, nejével pedig kezet szorítson. Az egyikkel szemben tehát szerete­­tet és vonzódást tanúsított, a nővel szemben azonban csak hideg érzelmet, és ebben talál­hatjuk meg nyitját a családban előfordult ese­ményeknek,­­melyekben a vonzalom és ellen- Az erdélyrészi képviselők értekezlete Az erdélyrészi képviselők tegnapelőtt Kemény János dt. elnöklete alatt, látogatott értekezle­tet tartottak, melyen a Romániával kö­tendő vámszerződés felett folyt a ta­nácskozás. Az e tárgyban előzőleg kiküldött bizottság előadója beterjesztette a bizottság szombati — Tolnay Gábor elnöklete alatt tartott — ü­lésében elfogadott előterjesztést, mely hivatkozva azon helyzetre, melyet egyátalán a magyar nyerstermelésre és állatkivitelre nézve a nyugati államok vámpolitikája teremt, s hi­vatkozva arra, hogy e helyzet terheit az erdé­lyi részek fokozva érzik — elmondja, minő ellenconcessiók, nyugat felé való kivitelünk mily előmozdítása, minő egészségügyi rendsza­bályok s a szerződés jóhiszemű végrehajtása iránt minő garantiák mellett lehetne a szerző­dés megújítását helyeselni. Részletesen fejtege­ti aztán az előterjesztés, mik lennének az er­délyi részek ipari előmozdítása tekintetében a teendők. A tervezett s Visi Imre előadó ál­tal felolvasott memorandumhoz módosítványo­­kat­ nyújtottak be: Emi­ch Gusztáv, Dániel Gábor és Sigmond Dezső (a consulatusok szervezete tárgyában), Neményi Ambrus a tárgyalásokhoz a kereskedelmi kamarák kép­viselőinek meghivatása iránt, Helfy Ignácz és Ull­mann Sándor több styláris módosítás iránt, melyek elfogadtattak. A felszólalók Kemény János b., Horváth Gyula, Hel­fy Ignácz, Bán­ff­y Béla gr., Tanárky Ge­deon, Sigmond Dezső, Beksics Gusztáv, Neményi Ambrus és Ull­m­­on Sándor, mind helyeselték a memorandum alapelveit, s Kemény János b., mint a pártkülönbség nélkül tartott értekezlet egyhangú megállapo­dását, mondta ki annak elfogadását. A munká­lat a kormánynak fog átnyujtatni s sajtó utján is közzé fog tétetni. Az értekezleten mintegy 30 erdélyrészi képviselő volt jelen. Tankerületi főigazgatók értekezlete. A tankerületi kir. főigazgatókat a közoktatásügyi miniszter tudvalevőleg értekezletre hívta egybe ez évben is. Ez értekezlet a közoktatásügyi minisztériumban már megkezdődött s főtár­gyait az egészségügyt­an tanítása és a közép­­iskolai tanterv képezik. Az értekezleten dr. Klamarik János miniszteri osztálytanácsos el­nököl. Az osztrák magyar bank szabadalma és Magyarország dotatiója. Az osztrák és a ma­gyar pénzügyminiszterek és az osztrák-magyar bank főtanácsa közt létrejött megállapodás ér­telmében a magyar bankpiaczok leszámítolási és kölcsönü­zleti dotatiójára vonatkozólag 1878- ban kötött egyezmény az uj szabadalom tar­talmára is megnjittatik.­­ E szerint az 50 milliónyi minimális dotatió továbbra is kizá­rólagosan Magyarország számára fog felhasz­náltatni, a­mi természetesen nem zárja ki,hogy a magyar bankpiac­ok úgy, a­mint ez eddig is mindig történt, a szükséghez képest magasab­ban is dotáltassanak. A zsidó tanulók fölmentése a szombatnapi tanítás alól. A vallás- és közoktatási miniszter a tankerületi főigazgatókhoz a következő rendeletet intézte a zsidó­­vallású tanulóknak az írás és rajzolás alól szombat napokon való fölmentése tárgyában : „Tapasztalván, hogy az 1885. évi 49,225. sz. a. kelt rendelet alapján, a szombat napokoni irás és raj­zolás alól való felmentésért folyamodó izr. vallású ta­nulók kérvényei mellett nem mindig terjesztetnek fel a szükséges bizonylatok, felhívom a főigazgatóságot, hogy ezentúl felterjesztés végett csak úgy fogadjon el az egyes tanintézetektől ilynemű kérvényeket, ha azok hitelt érdemlő rabbinusi és igazgatói nyilatkozattal vannak felszerelve, hogy a folyamodó tanuló atyja va­lóban az idézett rendelet első pontjában meghatáro­zott állást tölti be, vagy maga a tanuló a rabbi pá­lyára való előkészülés czéljából valóban magánoktatás­ban részesül, a rendes hittani órákon kívül. Az igazgatói nyilatkozatnak ki kell terjednie ezenkívül a folyamodó tanuló előbbi iskolai életére is, ha ez az igazgató előtt ismeretes; nevezetesen arra, vájjon igazán vallásos indok vezeti-e a tanulót a fel­mentés kérésében, vagy pedig erre csak hanyagsági hajlamai ösztönzik. Akár az előírt rabbinusi, akár az igazgatói nyi­latkozat nélkül érkeznék be valamely folyamodvány a főigazgatósághoz, az felterjesztés előtt felszerelés vé­gett az illető tanintézeti igazgatóságnak azonnal visz­­szaküldendő. A Tageblatt diadala. Nagyszeben, 1886. ápr. 19. A Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt, Ve­­ritasnak „Értsük meg egymást“ czímű czikk­­sorozatára, melyben a Tageblatt állításainak és tanainak tarthatatlanságával foglalkozott, folyó hó 15 én megjelent vezérczikkében jónak látja nehány sorral reflectálni. Minthogy a Tageblatt ezen megjegyzései­vel a tárgyilagos vita elől az általános üres frázisok régiójába csap át, útját vágja minden további komoly vitának. Nem is lehet szándé­kom vele komoly vitába bocsátkozni, de mivel­­ a Tageblatt megjegyzései ellentétben állanak az igazsággal, és a közvélemény félrevezetésének szándékával készültek, az igazság érdekében kénytelen vagyok reá reflectálni. Óvakodom azon hibától, melyben a Tage­blatt anynyira kéjeleg magának, hogy dicséri­­spát írjak saját magam számára és czikkeim tartalmának igazságát bizonyítgassam. — A­mit magunk írunk és cselekszünk, kedves Tage­blatt, azt nem illik magunknak agyon dicsér­nünk, annak illetékes bírája a közvélemény. Személyemre nézve én teljesen megelég­szem azzal, amit a Tageblatt is beismer, hogy Veritas valamivel behatóbb figyelemben része­sítette őt, és hogy csak némileg—einigermas­­sen — csalatkozott ő is abban, hogy a­mit Veritas írt, az „nemcsak valódi meggyőződése az írónak, hanem az igazságra való egyedüli törekvésnek kifolyása is.“ Ha pusztán személyes kérdés forogna szó­ban, akkor nem is venném fel a tollat, ámde itt fontos és közérdekű elvi kérdések képezik a vita tárgyát, a­melyeknek tisztázásától függ, vájjon a magyar sajtó pártkülönbség nélkül to­vábbra is konok ellenségének tekintse-e a szász nép fő közlönyét, vagy pedig őszinte és jóin­dulatú társának, a­kivel minden nézeteltérés mellett is a legfőbb nemzeti és állami kérdé­sekben megegyezve, barátságos egyetértésben lehet szolgálni e hazának és nemzetnek min­den fiával közös érdekeit. De én nem fogok sokat beszélni, hanem innét a tényekre hivatkozom, ezek minden De­­mothenesnél ékesebben fel fogják tüntetni az igazságot. Tehát a tények állása következő: A Tageblatt egy vezérczikkben megtámad­ta Veritásnak következő állításait: 1. A Tage­­blatt félrevezeti a szász népet. 2. A magyar nemzet legszentebb törekvéseinek gyanúsításai­ban leli legfőbb gyönyörűségét. 3. A szász nép vezetői nem akarnak ismerni magyar kultúrát, magyar államot. 4 Minden kívánságuk kifelé gravitai­­an das geliebte Mutterland. Minthogy a Tageblatt ezen vádakat csak regisztrálta, de érdemes megczáfolásokba nem bocsátkozott, hanem a helyett jobbra balra kap­kodva mindenféle czikkekre és röpiratokra hi­vatkozott. Veritas mindamellett a Tageblatt il­lető czikkének bevezető soraiban némi őszinte­séget és jó szándékot sejtve, „Értsük meg egy­mást“ czímű három terjedelmes czikkben vála­szolt neki, a­hol iparkodott részletesebben ki­fejteni előbbi állításait és concrét esetekre, köz­tudomású tényekre való hivatkozással meggyőz­ni a Tageblattot tévedéseiről. Részletes fejtegetései közben előbbi vád­jai újabbakkal szaporodtak, jelesen concrét ese­tek felhozásával kimutatta, hogy : 1. A Tageblatt másképen beszél és más­képen cselekszik, tettei ellent mondanak sza­vainak. 2. Meghamisítja az „Erdélyrészi magyar közművelődési egyesületnek“ törvényes czímét.

Next