Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)

1886-05-04 / 100. szám

Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: Egész évre...............................16 frt. Félévre.....................................8 frt. Negyedévre................................4 frt. Egy hóra............................1 frt 60 hz Mindennapi elárusításra helyben, az eláru­sítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive. Egy szám ára 6 kr Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér sora 36 brajox&r. — 100. szám. Kolozsvár, 1886. kedd, május 4. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ■.MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Hélközépntexa 4. bi­bliogrtefonik mindennap, vasár- és ünnep­napok kivételével. — Használatlan kéziratok nem al­lhatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, MÁJUS 3. Br. Kemény Gábor beszéde. Az alábbiakban közöljük dr. Kemény Gábor közlekedési miniszter beszédét, melylyel az erdélyi gazdasági egyesület tegnapi közgyűlését megnyitotta. A szomorú kép, melyet a miniszter Erdélyről fest — fájdalom, — minden részletében hű és igaz. És mikor bajaink orvoslásának egyik módjául a földhitel­­intézet létesítését jelöli meg, örvendetes reményt nyújt ez országrész gazdaközön­ségének, hogy képviselőink terve a kor­mánykörökben kedvező fogadtatásra talált. Dr. Kemény Gábor nyilatkozatai ecclatans bizonyságot tesznek arról, hogy a kormány nemcsak jól ismeri, de nem is akarja palástolni bajainkat. A­miből természetesen az következik, hogy a­mennyiben az állam, mint olyan, viszo­nyaink javítására tehet valamit, a támo­gatást meg fogjuk nyerni. Köszönettel, megnyugvással fogadjuk a biztatást, melyet e tekintetben a mi­niszter beszédében kaptunk. A fontos beszéd igy hangzik: Tisztelt Gazdasági Egylet! Valamivel több egy esztendejénél, hogy a t. egyesület tagjait volt szerencsém üdvözölni. A mult 1885-ik évi márczius 29-én tartott el­nöki megnyitó beszédemben felhoztam azon nyo­masztó helyzetet, melybe a földmivelő osztály és pedig nemcsak mi nálunk, de mondhatni az egész czivilizált világon, jutott, a­mely azon­ban aligha nehezedik valahol különleges okok folytán, oly súlyosan a gazda­közönségre, mint épen Erdélyben. Megkívántam állapítani a baj forrását és indokait, ha szabad ezzel a kifeje­zéssel élni, a betegség diagnosisát, hogy szól­hassak arról: miben keresendő az orvosság? Milyen lehet a gyógyulás ? Mondtam volt, hogy a súlyos helyzet megjelö­lésére nem talál a „válság“ szó; inkább tartom azt egy fejlődési stádiumnak, alakulási proc­es­­susnak, melyben Isten segedelmével el nem vész gazda­ osztályunk, de a­mely csak lassú javu­lásra nyújt kilátást. Említettem volt, hogy a természettan és különösen a technikai tudomá­nyok jelenlegi állása, a közlekedési eszközök­nek mostani fejlettsége mellett, gazda és gyártó mindig azzal concurrál, a­mi előállítható bárhol a földön a legolcsóbb árban. Hogy nem egy­szer merőben váratlanul oly mérvű kínálat tá­mad, mely messze túlhaladja a keresletet és a közelebbi időben többször okozott rohamos ér­tékcsökkenést, néha teljes egyensúly bomlást és sokaknak tönkrejutását vonta maga után. Tovább menve a megállapított alapon, kutattam értékét azon javítási módoknak, me­lyeket a baj ellen alkalmazni szoktak. Felhoz­tam különösen és röviden bíráltam a védvámok értékét, hatását, az államsegély minőségeit és mindenekfelett azt, hogy a gazdának meg kell érteni a kor szellemét, értelemmel és előítélet­­mentesen kell alkalmazkodni a változott viszo­nyokhoz, erélyesen segítni önmagán. Mindazokat, miket akkor mondtam, he­lyeseknek, a tények állásával megfelelőknek tar­tom most is, és habár felfogásom némely rész­ben nem is valami kecsegtető, most is ugyan­azon kérdésekkel fogok foglalkozni, az eszmék tisztázása végett, mint zaval és megoldom azo­kat a hitelviszonyokra való rövid kiterjeszke­­déssel, a­miket a múlt évben alig érintettem. * Egy utólagos megjegyzésem van a védvá­­mokat illetőleg, melyeket némelyek igen nagyra tartanak. Nem tagadtam volt és most sem ta­gadom, hogy a védvámok, egyszer-máskor hasz­nálhatnak; tényleg alkalmazva itt-ott sokat is használtak. Reá utaltam azonban ezeket illető­leg arra, hogy nem épen könnyű annak meg­állapítása, hogy mely tárgyakra épen mily ma­gasságban állapíttassák meg a védvám ? Med­dig tartassák életben? Felemlítettem azt, hogy azon nevezetes hátránynyal bír a védvám, az államsegély más módjával hasonlítva azt össze, hogy osztályok és kereseti ágak között ellen­téteket teremt, hogy az államok között retor­­sionális eljárást provokál. Legyen szabad most ezeket kiegészítőleg felhoznom, hogy régebben könynyebb volt a védvámok alkalmazása, mint jelenleg. Régen a nemzetközi forgalom viszo­nyosan nem sok tárgyra terjedt ki. Külföldi tár­gyakat, mondhatni, kizárólag a tehetős osztályok használtak. Bármerre is tekintsünk most a ci­vilisált világban, ez jelenleg mindenfelé más­képen van. Nálunk pld. a legszegényebb ház­­­áraknál is fogyasztják a petróleumot, használ­ják a pamut­kelméket és a közönség nagy tö­megénél már nemcsak az imént említett tár­gyakkal találkozunk, de egész sereg külföldi terménynyel, minek pld. a déli gyümölcsök , és találkozunk külföldi gyártmányokkal, kezdve a drága gyapjú, selyem és len szöveteken, le a csekély értékű gombokig. Ha nyugat Európa ál­lamait tekintjük, tapasztalni fogjuk, hogy a mindennapi élet fenntartására szükséges gabo­na- és húsfélék igen jelentékeny része, más or­szágokból vitetik be oda, így tehát a védvá­­mok, és épen a fontos védvámok, nemcsak ke­veseket, nemcsak a tehetőseket sújtják most, de ránehezednek azok a lakosság nagy tö­megére. Ily ezer­féle kereskedelmi érintkezés kor­szakában már sokkal nehezebb megállapítani hatását a védvámnak, mint régebben. Valamely iparágnak előnyére van, a másiknak hátrányá­ra; az egyik keresetosztály nyer vele, a másik veszt. És sokkal könnyebb megtalálni az álla­moknak a retorsionális eszközöket egymás irá­nyában, mint a­hogy arra­ módot nyújtottak a régebbi egyszerű viszonyok. * Rendkívül érdekes adatokat nyújt a le­folyt esztendő azon általam is említett tétel­nek igazolására, hogy „szemcsé a vásár“ , azaz, hogy kell alkalmazkodnunk a megváltozott vi­szonyokhoz és fel kell használnunk mindazon előnyöket, melyeket helyzetünk számunkra nyújt. Ajánlottam volt erdélyi gazdatársaimnak figyelmébe a bortermelést és főleg fehér aszta­li borok előállítását. Ajánlottam volt a gyü­mölcstermesztést és azt, hogy különösen ezen czikket illetőleg igyekezzenek budapesti és tá­volabbi összeköttetéseket szerezni. Ajánlottam volt a szarvasmarha-tenyésztést, mind az ere­deti fehér marhát illetőleg, mind a külföldi al­kalmas fajokra nézve. És ajánlottam volt az erdélyi u. n. paraszt­ juhnak tartását, a­mely viszonyosan többet jövedelmez, mint bármely másféle juh. Mind­azokat, miket ezen tekintet­ben mondtam, most is aláírom; habár jól tu­dom, hogy e perc­ben a szarvasmarhának és juhnak nincs semmi ára. Ha ugyanakkor felhoztam volna a gazda­sági magvak, különösen a lóher­ mag Erdély­ben való termelése indokolt voltát, most szin­tén csak ajánlhatnám i de, és ezzel jövök bi­zonyos irányú legújabb tapasztalatok felhozására, ezeket így, a­mint mondva vannak, különösen a juhra nézve nem ajánlanám felső Magyaror­szág egy jelentékeny részében. Ott nem mer­ném azt mondani: folytassátok a juhászatot, úgy, a­mint azt eddig folytattátok és ha le­het, terjesszétek még inkább ki. Gömör- és Nógrád megyékben, valamint a szomszédos Felső-Magyarország nagy részében igen jelentékeny juhtenyésztés létezett a mult évtizedekben. Erdélyi juh nem volt ott más helyt található, mint havasi legelőkön oly fejős nyá­jak, melyeket tavaszszal vettek erdélyi vásáro­kon ; nyírás és fejés után eladtak őszszel. Ál­talán véve finomabb gyapjút adó nyájakat tar­tottak az uradalmakban: az electoralvak kü­lönböző változatait, a közép és kisbirtokosság, az u. n. kétnyiretü birkát. Mindkét félénél fő szempont volt: lehetőleg sok és drága gyapjú­nak productiója, vagy netalán ezeken kívül te­nyészállatok előállítása. Ezen fajta juhoknál és különösen azon sovány legelőkön, melyek azon vidéken igen sok helyt vannak , a tej keveset számlál, a nagyon finom nyájakat nagyobbré­­szint egyáltalában nem is fejték. De a gyapjú­­termelés kedvéért, annál nagyobb súlyt fektet­tek az ürü­tartásra. A nyájak beosztásánál ren­desen legfeljebb egyharmad volt az anyajuh, legalább egyharmad az ürü, mint egyharmad növendékállat, mint nevezik foklyaság, továbbá kos. Már csak ezen beosztásból is látszik azon egészen más gazdálkodási irány a juhászatok­­ban, mint a­mely van az erdélyi közönséges juhnál. Az erdélyi juhászatoknál rendesen az összes téli állomány 70, vagy 80°/0 a anyajuh, a felül maradó 20, vagy legfeljebb 30°/0 növen­dék és kos. A kétnyiretű juhnál 80 fél 100 frtig me­nő gyapjú ár mellett, mintegy következő bruttó bevétel volt darabonkint: 1) 2'/a font gyapjú értéke : 2—2 frt 50 krajczár. 2) A tej értéke egy drb anyától, mintegy 1 forint, az egész nyájra beosztva, átlag mint­egy 30 kr. 3) Mustra és feles juhok eladására szá­­mitva */, részt, darabját egyremásra 3 frt 50 krral véve fel, a­mi a tényleges eredményeknek körülbelül megfelelt, esik átlagos ár egy juh­­ra az egész juhászatra mintegy 50 kr. Ezek szerint az összes átlagos bruttó be­vétel volt darabonként mintegy 2 frt 80 kr és 3 frt 30 kr között. Mit hajtanak ugyanezen nyájak a régebbi gazdálkodás mellett jelenleg? 1. 21/a font gyapjú, fontja a 50 kr — 1 frt 25 kr. 2. tej, mint előbb átlag 30 kr. — 30 kr. 3. a mustra és feles állomány eladásából szintén, mint feljebb át­lag á 50 kr...........................................50 kr. mintegy . — 2 frt 5 kr. Ezzel, mondhatni, lehetetlenné vált a régi kétnyiretű juhgazdaság, miután egy-egy darab most csak úgy, mint régebben, elfogyaszt egy le­geltetés alatt mintegy 25 vagy 3 mázsa szé­nát és ugyanannyi felvigyázó személyzetet és aklokat igényel, mint régebben. Az a kérdés már most, van-e ebből me­nekvés? Egész reménynyel vélem erre felelketni: igen is van menekvés. A menekvést azon tapasztalat adja, hogy súlyos hizlalt juh húsának és különösen az ürühúsnak értéke igen felemelkedett és lehet arra számítani, hogy az az éveknek egy sorá­ra meg is marad. Jelenleg az oly ürü húsának értéke kilónként, a­mely darabonként 20—25 kilót ad, mintegy 20 kr; az úgynevezett kivi­teli árunál, a­melynek darabja már kell, hogy mintegy 35 kilót adjon, az ár felszökken és a súlya emelkedik egész 40 krajczárig kilónként. Miután azonban az eddigi kétnyiretű bir­kának növése, csontozata nem engedi, hogy ak­kora húsmennyiséget adjanak darabonként: át kell alakítani nagyobb termetűekké, testeseb­bekké a régi kétnyiretű juhokat, a­mire leggyakorlatiiabb kilátást némely angol husjuh fajokkal való keresztezés nyújt. * Nem azért foglalkoztam ezen gazdasági ágazattal oly sokat, mintha azt hinném, hogy az fontosabb minden másoknál, vagy mintha azt akarnám, hogy minden f­öldműves gazda a gazdaságnak ugyanazon egyetlen ágazatával foglalkozzék és arra támaszkodjék, sőt ezt egyenesen veszedelmesnek tartanám , hanem egyfelől azért, hogy konkrét példával illustrál­­jam azt, miként lehet az újabb alakulások ta­pasztalait megértve, magunkon segíteni, hogy figyelmeztessem arra gazdatársaimat, hogy je­lenleg a közlekedési eszközök fejlődöttebb vol­ta és a nagy városoknak viszonyosan mind fontosabbá váló és egészen különleges, eddig figyelmen kívül állott vagy nem is létezett igé­nyű fogyasztási képessége folytán, sokkal több módunk van magunkon segíteni, mint régeb­ben, midőn egyszerűleg és kizárólagosan egy pár gazdasági czikből vette jövedelmét a föld­mi­vea , ha azok jól sikerültek, a régi kifejezés szerint: tejben-vajban fürdés, hanem: szegény­ség, néha éhínség. És hosszasabban mulattam a példaként felhozott juhászati jövedelmezőség kérdésénél másfelől azért, hogy áttérhessek azokra, miket hitelviszonyainkra kívánok el­mondani. Könnyű ugyanis azt mondani, hogy át kell alakítani a gazdaság bármely ágazatát: más tenyészállatokat kell szerezni, rigolirozni, alagcsövezni, irrigálni kell jobb eszközöket, jobb igás marhákat, talán gépeket kell beszerezni. Mindez azonban pénzbe kerül. És a régi Rend­nek megbontása és az rendnek beállta között levő átmeneti időközben, még ha az úyítás egészen helyes is, kevesebb a jövedelem, mint addig. Honnan tudja mindezeket fedezni és il­letőleg elviselni az oly mostoha viszonyokkal küzdő erdélyi gazda? Kénytelen vagyok elismerni, hogy pénzszegényebb hely sehol sincs a czivi­­lizált világon, mint Erdély. Elismerem, hogy a pénzkereslet sokkal nagyobb, mint a kínálat és ennélfogva a­mi pénz van, az méregdrága. Hogy kereskedelmi szem­pontból nincs kedvezőtlenebbül fekvő helye a kontinensnek, mint Erdély, észak­keletről, keletről és délről oly hegyek választják el a szomszéd idegen országok­tól, melyek erősebb válaszfalat képez­nek, mint a hires chinai fal és amaz or­szágoknak nincs kifejlődve fogyasztási képessége, csak úgy, mint az Erdélyé; fölöslegeink, némely csekély mennyiségű gyártmányokat és kézműveket nem te­kintve, teljesen egyezők: törökbúza, bú­za, bor, szarvasmarha, sertés stb.; és így a­miből az erdélyi gazdának pénzt kel­lene látni, az mind nyugatra kell ván­doroljon és legnagyobb részben nem is Magyarországban fogyasztatik, vagy hasz­náltaik fel, hanem egész hazánkon kell hogy keresztül szállíttassák. Ezekből foly, hogy mindamellett, hogy az erdélyi bir­tokos osztály általán véve nem pazarló, elég szerény igényű, szorgalma is csak van: küzd az élettel, miként hazánk te­rületén a birtokos tán sehol. A komlótermelés, a múlt években imitt­atott lendületet nyert Erdélyben. Nagy igye­kezettel és költséggel állíttattak fel a komlós­­kertek. Nem megvetendő jövedelmet ígértek és már részben adtak is tulajdonosaiknak, habár az egész világ összes komló­termelésében el­enyésző csekély hányadot is eképeztek kom­­lósaink. A termelt komló részint kielégítő, részint igen jeles. Tanúskodnak felőle nemcsak a tud. országos elemzései, hanem gyakorlati tapasz­talatok is. 1884-ben és főleg 1885-ben min­denfelé roppant árcsökkenés van a komlónál. Miért ? A komló-irodalom nem igen beszélt nagy t­ömésről, sem nagy mennyiségű új­ komlósok keletkezéséről. Azonban vagy ennek kellett len­­ni, vagy kevesebb komlót használnak fel a gyá­rak, mint eddig; mint mondom, sokkal na­gyobb volt a kínálat, mint a kereslet. Német­országban leszállott a komló ára. Erdélyben épen úgy, mint Budapesten, nincs komló-piacz. Az országban levő sörgyá­rak, azt hiszem, nem jól felfogott hírnevük fentartása érdekében, kapkodnak a külföldi fé­nyes nevű drága komlók után, mellőzik a ha­zait: az 1885-ik évi termés erdélyi komló, vagy sehogy, vagy csak potom­ áron volt helyben el­adható, a Németországba kiszállított pedig, a hirnév nélküli termelési helyről oly áron kelt, mely alig fizeti ki a nagy szállítási költsé­geket. Az erdélyi részek gazdaközönsége, mint a czivilisük­ világ legszélső keleti határán levők, egyfelől minden gazdasá­gi, kereskedelmi csapást inkább éreznek, mint mások és a gazdasági kereskedés előnyei oda későbbre hatolnak be, mint máshova. Kereskedelmi, hiteli szempontból nincs inkább Isten háta mögött levő hely, ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem, mint Erdély! Köszönettel tartozunk az erdélyré­­szi képviselőknek, hogy abban buzgol­­kodnak, hogy az erdélyi gazdák számá­ra, a viszonyoknak megfelelő földhitel­­intézet alakíttassék. Mindjárt kezdetben éreztek azon­ban, hogy az erdélyi gazdaközönség ré­szére, részben más elvek szerint kell el­járni, mint a Királyhágón­ túli és külö­nösen az alföldi birtokossal szemben jár­nak el, ha sikerre akarnak jutni. Ehez alig fér kétség. Hiszen, ha a megállapí­tott módszer az erdélyi részekre is ta­lálna, csak oly üdvös és csak oly hat­hatós lenne itt is a m. földhitelintézet hatása, mint a minő az alföldön, vagy az úgynevezett Bánságban. A m. föld­hitelintézet azonban csak igen-igen ke­vés kölcsönt adott és adhat erdélyi bir­tokokra, érvényben levő elvei szerint. A földhitelintézeti kölcsönök meg­állapításánál alapul szolgál a földadó kataszter. Sokszor hallottam erdélyi gaz­datársaimtól, hogy az erdélyi föld sok­kal rosszabb, mint az alföldi, innen van az, hogy kevesebb a kataszteri jövedelem és annak megfelelőleg, természetesen, ke­vesebb a földhitel alapja. Nézetem sze­rint, ezen okoskodás nem egészen he­lyes, habár a végeredményben megfelel a tényeknek. Az erdélyi föld és éghaj­lati viszonyok, összevéve, a gazda számá­ra nem kedvezőtlenebbek, mint a Ki­rályhágón túl levők. A Maros és Kükül­­lő mentén majdnem oly törökbúzákat láttam már nem egyszer, mint Bácsbod­­rog, Torontál vagy Békés megyékben; a búza lehet, hogy holdanként valamivel többet ad az Alföldön, azzal szemben Erdélyben biztosabban terem­ lehet, lu­­czerna pedig sokkal jobban diszlik Er­délyben, mint ott; a krumpli pedig ott általán többet ad, mint itt. Miben rej­lik a nagy jövedelmi különbözet? A hi­telviszonyok és szállítás előnyein kívül abban, hogy egy 1000 holdas alföldi gazdaságnak évenként 50 fi00 hold bú­za vetése van és még azonkívül össze­sen vagy 200 holdnyi árpája, repetéje, dohánya stb., m­íg egy-egy erdélyi 1000 holdas gazdaságban ritkán megyen fel az évi összes vetésmennyiség 4—500 holdra és ez megoszlik törökbuza, buza, rozs, zab­lat. között. Nem állítom, hogy az alföldi gazdaság nem rabló gazdaság volna; felszólaltam ellene, mint földmi­­velési miniszter. Azt sem akarom kutat­ni: váljon egy vagy más gazdaságban Erdélyben nem lenne-e helyén a búza­termelés arányát tetemesen emelni, vagy, hogy a szénafűi legelők, kaszálók jöve­delmét haszonmarháknak helyesebb és fokozottabb tenyésztése által, nem le­hetne-e tetemesen fokozni, a­mr oly eset­ben azok is nagyobb mértékű földhitel biztosítására szolgálhatnának alapul; mint tényt, el kell hogy ismerjem, hogy egyen­lő terjedelmű erdélyi birtok, általán vé­ve kevesebb jövedelmet ad, kisebb ka­taszteri tiszta jövedelmet tüntet ki, mint a szoros értelemben vett magyarországi. Vannak azonban csaknem minde­­nik erdélyi gazdaságnak kisebb-nagyobb nem az egyszerű földmivelésből folyó jö­vedelmei, melyek némely része elég biz­tosan foly be, habár kívül is esik a földadó-kataszter keretén, és a­melyek egyes gazdaságokban többet tesznek ki, mint a rendes földmivelési jövedelmek. Ilyenek a korcsmáltatás, malmok, erdő­­gazdaságok, gyümölcsösök sat. Ezeket szintén tekintetbe lehetne venni a köl­csönök nyújtásánál. Tudom, hogy erre azt lehet mon­dani, hogy akkor alapja a kölcsönnek nem pusztán a föld értéke, hanem egy­szersmind az azon űzött iparág, vállalat. Ezt én meg is adom. Azt jegyzem azon­ban meg, hogy maga a földmivelés is ipar, sőt egész szövevénye ipari ágaza­­toknak. Minden industria, ipar nélkül a jó minőségű föld csanalat, vagy pukkantót terem, a rossz minőségű szerbtöviset. Ha nem lenne bizonyos rendszeresített, be­rendezett gazdaság, közlekedési eszközök, megszerezhető munkás erő sat., a legjobb gazdaság sem jövedelmezne. Nem lehet azonban tagadni azt sem, hogy az indust­­riális befektetéseknek némelyike olyan, mely a maga tőkeértékében inkább ki­van téve az események szeszélyének, mint a simplex búza- és dohánytermelési be­rendezések. Megtörténhetik ugyanis ezek­nél is, hogy egy év termését elverje a jég, vagy, hogy a magtár, vagy dohány­pajta leégjen, de ezek azon csapások el­len biztosíthatók, míg valamely malmot magát, sőt még helyét is, úgy elmoshatja az ár, hogy arra többé malmot építeni nem is lehet. Ezt meg kell, hogy adjam. De ha van módja annak, hogy a talajjavítás vagy árvízmentesítés folytán elérendő értékemelkedés kimutattassék és kölcsö­nök arra nyúttassanak, akkor kell mód­jának lenni annak is, hogy eltérve a ka­taszteri tiszta jövedelem egyszerű alapulvé­telétől, a gazdaságoknak említett járulé­kai is tekintetbe vétethessenek a hitel­nyújtásnál, a kölcsönengedélyezésnél. Messze vezetne az, ha kutatni kez­deném, minő biztosítékokra lehetne tá­maszkodni, mely eljárást követni egy oly hitelintézetnek, mely az említett ténye­zőket szintén figyelembe kívánná venni; én a mondottakkal csak az eszmék tisz­tázásához kívántam járulni és jelezni, hogy az erdélyrészi országgyűlési képvi­selők ismert emlékiratának alapgondola­tát magam is helyesnek tartom és a gya­korlatban alkalmazhatónak vélem. Megvallom : azt szeretném leginkább, ha maga a m. földhitelintézet, egy ha­talmas, nagyhitelű, egészen megbízható, becsületes és pontos magyar intézet vál­lalkoznék az eszme megtestesítésére. Éhez azonban, kénytelen vagyok azt is meg­váltani, nem sok a reményem; a jelzett sok kitűnő tulajdonságai mellett ez in­tézetet kissé nehézkesnek, különleges el­járásaiban nem olcsónak, kisebb kölcsö­nökre nézve, pedig legnagyobb részt olya­nok kellenének Erdélyben, hidegnek is­­merem. Az erdélyben óhajtott eredmények pedig aligha volnának az alapszabályok módosítása, vagy egészen külön álló in­tézet felállítása nélkül elérhetők. * Tudoma, hogy vannak olyanok, kik állít­ják, hogy hazánk erőben napról-napra fogy, évről évre szegényebb lesz, hogy csak a tőke­­vagyon megtámadásával tudja hordozni. Mind­ez azonban nem felel meg a valóságnak és bát­ran lehet állítani, hogy hazánk erőben és va­gyonban egyaránt szaporodik. Tessék csak bár-

Next