Kolozsvár, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-148. szám)

1888-05-04 / 103. szám

103. szám, Kolozsvárit, péntek, május 4. II-ik. évfolyam 1888. Szerkesztő-iroda: Kiadóhivatal: FŐTÉR 7 sz. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. kéziratok NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­­­­kintetbe nem vétetnek. BELKÖZIP­ UT­CZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK! Egyel ívre...........................16 frt. Fél évre.................................8 frt. Negyedévre.............................4 frt. Egy hóra.............................I frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyá r°sok, kereskedők és iparosok árkedve­ményben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. M­úlrt tér sora 25 kr. Méltóságos egyházi főhatóságok! Kolozsvár, május 3. Egy esztendeje már, hogy közöl­tünk e helyen egy csomó szomorú ada­tot arra nézve, miként keresztelik el az oláh papok a magyar gyermekeket a maguk vallására. Az adatok csak Kolozsmegye né­hány községéből voltak és csak az 1885-ik esztendőből. Sok utánjárással szereztük, sok fáradsággal. Az ügy azon­ban mindenekfelett méltó volt rá. De ha mi hirlapírói kötelességünk­től indíttatva, igy rámutattunk a meg­esett bajra, felhíván a figyelmet — vár­jon vissza, méltóztattak-e méltóságtok! egyházi főhatóságok! szerezni ezeket az oláh papok által a magyarságtól elemelt gyermekeket? Nem hallottunk róla. Sem arról nem hallottunk, ha létetett-e intézkedés az iránt, hogy e hiba többet ne forduljon elő? Sem arról, ha méltóz­­tattak-e a többi esztendőkről is össze­szerezni az adatokat és a többi közsé­gekről is összeszerezni? Itt nagyszámú magyarságról van szó. Itt veszik el a szemünk előtt őket. Miért? Mert nem mindenki teszi meg a kötelességét. Mi itt beszélünk — ők, tesznek. Meg­károsítanak visszahozhatatlanul. Ezek az adatok: Viszolyán 1885-ben Elekes Farkas fiát, An­drást a gör. kath. lelkész keresztelte. Nincs át­­téve a tekei róm. kath. plébánoshoz. Kis-Fülpösi Nagy Jóskának Jóska nevű fia az ottani gör. kath. lelkész által keresztelte­­tett. Nincs áttéve a sz.-régeni plébánoshoz. Szászhanyiczáról Miklós Sándor és Szent­­jóbi Ferencz rom. kath. szülők leányai és Kovács Anikó, fia János, ev. ref. vallásnak vannak a g. kath. anyakönybe vannak jegyezve. Nincsenek át­téve az illető lelkészekhez. N.-Sármási Szucsáki József fia „Iván“ nak van keresztelve. Nincs áttéve a mocsi plébánoshoz. Kis-sármási Székely Mihály ev. ref. vallású szülők leánya Klári és Molnár János ev. ref. vallású apa fia János, nemkülönben Dadó Károly leánya Zsuzsika, nincsenek áttéve. Bárói Szőke József és neje Kovács Róza leánya Anna, gör. keletinek van bejegyezve az anyakönyve. Berkenyesi Csulai Kata fia Zsiga róm. katholikusnak van ugyan bejegyezve, de nincs áttéve. Barabás Józsefnek fiát r Mihailás-nak je­gyezte be a gör. kath. lelkész s egyúttal adott neki gör. katholikus vallást. Ugyancsak Berkenyesi Csalai János fia, Sa­mu, ki ev. ref. vallásunak van bejegyezve, nincs áttéve. Báldi Fodor Sándor leánya Amália nincs áttéve, sőt gör. katholikusnak van bejegyezve. M.­Frátai Böthe Mariskának Jóska nevű és Böthe Anikónak János nevű fiai ev. ref. vallás­nak gör. katholikusoknak jegyzettek be. Pusztakamarási Kovács Trézsi fia Gyuri ro­mai katholikus. Átvéve nincs. Kötelendi Fodor Mihálynak leánya Sára ev. ref. vallásu. Átvéve nincs. Fodor Gyuri, János ne­vű fia is ugyancsak kötelendi Szegedi Gyuri fia, „Joan“-nak keresztelve, gör. katholikusoknak van­nak a matrikulásba jegyezve. Septerén 1860-tól fogva nincs átvéve egyet­­rom. katholikus gyermek se, így Benedek András, Ákos és András fiai; Józsa Miklósnak 6 gyerme­ke; Nagy Gábornak 6 gyermeke Hubert József­nek 4 gyermeke. Novalyi Debreczeni Zsuzsának Pista nevű ev. ref. vallásu fia nincsen át véve. Szabad legyen a méltóságos egyhá­zi főhatóságokat cselekvésre kérnünk. És szabad legyen kérdeznünk, váj­jon nem tartozik-e az EMKE kötelességei közé az ügyet sürgetni, e baj segítésé­ben cselekedni? (Kolozsvár, máj. 4.) „Általános szabad­ság.“ A nemzetiségi sajtónak régi szokása, hogy a­mikor — polémia közben — a túlzók vágyakozásairól van szó, általános szólamok­kal tér ki az egyenes válasz elöl. A román túlzók egy programmjukban megmondták, hogy nekik nem kell az unió. A „Romania irredenta“ proklamácziója annak idején megmondta, hogy mi kell az unió he­lyébe. A román hecczelődések­ czéljainak ho­mályában eddfelé ennyi a világosság. De ez is elég. A szász panaszkodásban azonban még ennyi sincs. Egyszer mérsékeltek és csupán kulturá­lis természetű sérelmeik vannak, a fennálló törvényes rend keretén belül. Máskor pedig kifejezetten alkotmányellenesek, alaptörvénye­ket támadnak meg és melegen pártját fogják elítélt izgatóknak. És ha ez inconsequens, ide-oda tévelygő magatartás miatt szemrehányást tesz a szá­szoknak valaki, égre-földre esküdöznek, hogy az ő politikájukat a legállandóbb következe­tesség jellemzi. A­mely következetesség „bi­zonyítására“ általános frázisok mögé rejtőznek, így tesz most a „Kr. Zeitung“. A múlt­kor fölemlítettük, hogy egyszer a fölforgatási tendentiát, máskor mérsékelt irányzatot, ma Slavicot, holnap Meltzlt támogatni,­­ ez nem megy. Mit felel a Kronstädter? Azt, hogy a mi oppositiónk nem a magyar fajnak, nem a magyar vezetésnek, legkevésbbé pedig a magyar államnak szól, ha­nem egyedül és kizárólag a magyar társada­lom vagy magyar kormány azon törekvéseinek és rendszabályainak, melyek a nem-magyar állampolgárok általános szabadsá­gát és nemzeti e­x­i­s­te­n­c­i­á­j­á­t veszé­lyeztetik. Tehát nem lehet fölfedezni ma­gatartásunkban az inconsi­quentiának nyomát sem, ha pártoljuk Slavici urat, mikor az egyenjogúsítás mellett szót emel, vagy ha pártoljuk Meltzl urat, mihelyt­t­é­k­ü­l­é­­­kenységünket hangsúlyozza.“ Mi ez? Üres beszéd,nemzetiségek „ál­talános szabadsága“ az „egyenjogúsítás.“ Sen­ki sem értheti meg ebből, hogy a Kr. Zeitung mit akar a szászok és románok számára. Országunkban minden rendű és rangú és fajú állampolgár egyforma politikai szabadsá­gokat élvez, — egész általánosan. Törvény előtt mindenki teljesen egyenjogú. Alkotmá­nyunk biztosítékai mindnyájunknak egyenlően szólanak. Mi tehát az az óhajtott „általános sza­badság“ ? az „egyenjogosítás“ ? Talán az, hogy legyen szász meg román partimens is ? szász meg román minisztérium is ? szász meg ro­mán állami nyelv is ? szász meg román kor­mányzat is ? Ezt jelenti a Kr Zeitung üres beszéde ? Vagy ennél kevesebbet, vagy többet ? Nem tudjuk. És így nem vagyunk képesek megálla­pítani azt a mértéket sem, mely szerint kész a „békülékenység“-et hangsúlyozni. Ha a saját képzelmében megalkotott „all­gemeine Freiheit“-ot a Kr. Zeitung úgy értel­mezi, hogy: a mi az enyém, az az enyém, és a mi a tied, az is az enyém, — sok okunk van föltételezni, hogy az ilyen kívánságok­kal megostromolt magyar állam aligha fog bé­kés megegyezésre jutni a brassói lappal, mely ma túlzó, holnap mérsékelt és csak eb­ben „következetes.“«____ % A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A Rákóczi-induló Jassyban, MOLDOVÁN GERGELY-től. Moldova tőszomszédunkban fekszik. A tölgyesi paraszt egyetlen pipadohány mellett átlépi a határt s Preazákáról dulcsáczát hoz­­tat gyermekeinek, ha azok sírását másképen elhallgattatni nem tudja. Ez az az ország, melynek lakója min­denünnen visszatér s hogy, ha idegen ország­ban kénytelen maradni, meghasad szive a hón­­agytól. Szép és gazdag! Erdői telvek vaddal; a bölény nyomai még láthatók a századoktól t°gva érintetlenül álló rengetegekben ; — fo­lyóvizei : a Pruth, Szucsáva, Szírét, Beszter- Cze stb.; tavai: a Brates, Orbein, Prutecz, Qyid s mások kidagadnak a halak sokaságától; tóidét csak piszkálni kell, hogy megteremje a ligsulyosabb gabonát, minden szemért harmin­cat adva vissza; Harlam­ vidéke, Cot­­nari boránál nem különb a tokaji. A vaj I­n- CQ1 havasának derekán ott terem harmat alak­­jában a legelő füvein: márczius, április és má­­lna havakban a pásztor nem meri nyáját a ha­­vakra hajtani fel, hanem ott legelteti az alj­­a,i mert fél, hogy megfalad a legelő küvér­­ségétől. Hajó­ácsok csak Moldova tölgyeit ke- Zenik fel, melyek héjmentesen száz esztendeig Uanak_ellent a víznek, levegőnek, időnek. Ég­­® nyúló bérezek, árnyas berkek, végtelen me- Z­ 5k, regényes festői tájak___ A nép képzelete számtalan tündérrel né­pesíti be a mezőt, berket. . . . Csalhó­k a ha­vasok tetején óriásokat, boszorkányokat helye­zett.— Iliána Cosinczana, a román nép Tün­dér Ilonája nem más, mint Moldova ma­ga; tavai, folyói csodadolgokról regélnek, az egész egy tündérország, melynek lakója ha idegenségbe jut, meghasad a szive miatta. Leá­nya szép, mint a hajnalok­; férfia megtermett, mint a fenyőszál. Ez az ország ma a mienk lehetne! Meg­tartottuk s megbecsültük volna jobban, mint a muszka, mint a török. Biztosabb kezekben volna sorsa, mint ha önmaga igazgatná azt, akár mint ma.. . Monda szerint Drágos, Bogdán fia, 1290- ben felkerekedett háromszáz társával Marma­rosból s a bölényt űzve folyó partjához értek. A bölényt a folyó habjaiban vadászok nyilai ölik meg,­­ Drágos kutyáját, M­o­­­d­á­t, azon­ban elsodorta az ár. Kedvencz kutyájáról Drá­gos a folyót Moldovának nevezte el. Czimeré­­be pedig felvette az ökörfőt. Drágos az idegen területen körülnézve, a földet dúsnak, szépnek találta, elfoglalta s felosztotta emberei között, melynek Moldova folyóról Moldova nevet adott. Fővárosa Szucsáva lett. A foglalókból mind bojárok lettek, a benn talált , a később be­vándorolt lakosság lett jobbágy, Drágosból fe­jedelem — voivod — s Moldovaország meg lett alapítva. István vajda, hogy a törökök és tatárok ellen országát jobban megvédelmezhesse, kö­zelebb költözött hozzájuk; akkor Bachlui vi­ze mellett igénytelen kis falucska állott, mely­nek öreg molnárát Jassi­nak hívták. E he­lyet választotta magának székhelyül s kedves molnáráról Jassinak nevezte el. Templomok, paloták emelkedtek. Radu vajda kőfallal vette körül a várost, melynek ma már 90.000 la­kosa van. A nemzeti fejedelmi udvar pompát és fényt támasztott Jassiban. Kifejlődött egy ha­talmas, büszke aristokráczia, mely a vajdát nem tekintette különb lénynek, mint önma­gét; csak primus inter pares, első az egyen­lők között volt ő, mint egyetemeken a rek­tor, a kinek napjai meg vannak számlálva s visszaszáll oda, a honnan felemeltetett. Csak­hogy a vajdát visszaszállittatták talán minden évben gyakran minden hónapban, úgy, a mint a bojárok szeszélye megkövetelte; néha a vaj­da feje hullott le a porba, máskor a bojárok süvegeiték a vajdát fő nélkül; a nép, mint ta­nú, közbül állott s feltétlenül az erősebb fél­hez csatlakozott. Egy-egy ilyen kommoczió után aztán hol a vajda, hol a bojárság emeltetett egy­­egy zárdát valamely szentnek nagyobb dicsőí­tésére, — tele rakták kalugerekkel, zárdanőkkel, — javadalmakkal látták el; jónak látták a rosz cselekedetet egy-egy jóval a serpenyőben kiegyenlíteni , mert a rész­tettek gyakoriak voltak, támadt az a körülmény, hogy egyetlen országban sincs annyi zárda, mint Romániá­ban ; annyi szerzetes és szerzetesnő, miként itt. Az 1863-as szekularizáczióval roppant va­gyon szállott vissza az államra, daczára an­nak, hogy a görög kalugerek 82 millió frank­­nyi végkielégítést nyertek. Több ezer férfi- és nőszerzetes lett akkor szélnek bocsátva. Egyes kalandorok fizetett tömegek élén bevették Jassit, elűzték a vajdát, beültek a vajdai székbe, hogy aztán néhány hétre onnan a bitófa legmagasabb szegére kerüljenek. Min­den bojár vajdai képességgel bírt, büszke, mint a spanyol grand, csak akkor ült veszteg, mikor a főt a nyak tájékán leütötték. Ezen okokból, mint a lengyel, elveszte önállóságát, a bojárok patronus után néztek, hogy legyen kihez panaszolni járjanak a vaj­da ellen. Ez a pátronus a magyar állam lehe­tett volna, hogyha a magyar állam férfiai kö­rültekintőbbek lettek volna. 1538-ban hűbé­rese lesz a töröknek, 1829-ben elfogadja a muszka fönhatóságot is s a fejedelmek jőnek és mennek, megfizetik a szultán kegyencznőit csipkékkel, selyemmel; a nagyvezért arany zacskókkal ; örmény, szász, lengyel eredetű fér­fiak pénzen vásárolják meg a trónt, kiket a bojárság elkerget, — folytonos küzdelem, gö­rög uralom — harcz és háború, belvillongás, ennyiből áll Moldova története. A román világ központja Jassi volt. Bu­karestet akkor csak másodrangu helynek te­kintették. A román világ kitűnőségei itt lak­tak: Cantacuzén, Carp, Catargiu, Vernescu, Mo­­nilescu, Palave, Mircea, Rosetti, Cogalnicean, Alexandri, Sturdza, Urechea stb. családok — moldovaiak, mind megannyi trónpraetendens. Mi­kor Jassi in florikus volt, a jassii bojár úgy beszélt Bukarestről, mint a budapesti ember beszél Piripócáról. Jassi soha sem szerette a Havasalföld fővárosát, sem a múltban, sem a jelenben. E város ma, a politikai pártküzdel­mekben mindig ellenzék, nem is olyan, mely kormányt, hanem olyan, mely trónt akar felfor­gatni. Büszke bojár város s nem tud kibékülni a gondolattal, hogy Bukarest lett Románia központja. Pedig Jassi régi fényét és hatalmát Bu­karest felett 1858-ban, az egyesüléssel örökre elvesztette. Hiában tiltakozott már 1881 ben a királyság proklamáltatása ellen s hiában fo­gadta falai közt az egyesített Románia első királyát fütytyel, a mi volt az múlt, „a tre­­cut baba cu colaci“ : elhaladt a vén asszzony a kalácscsal! Bukarest városa hatalmasan emel­kedik, s Jassi többé utat nem éri sohasem. K­u­z­a, az egyesített fejedelemségek első ura, még legyezgette Jassi hiúságát, büszkeségét, hanem azután fejedelmi palotáját gonosz ke­zek meggyujtották, hogy régi dicsőségéből ne maradjon fenn semmi, a mi a büszke bojárt fejedelmi fényére emlékeztesse s igy ma már osztályrésze a duzzogás. Jassi Bukaresttel szemben mindig elől ment a kultúrában. Fiatalsága 1600 után a virágzó lengyel iskolákban tanult. 1640 körül Vasilie Lupul vajda nagyobb szabású taninté­zetet állít fel, mely egyetemmé nőtte ki ma­gát. 1643 ban a jassi-i metropolita, Varlaam, az erdélyi kálvinista hitelvek ellen vitatkozó iratot bocsát közre. Alaki itt állíttatja fel az első színpadot, zene-konservatóriumot, s fiatal­sága e század elején franczia, olasz és német tanintézeteket keres fel és visszatérvén hazájá­ba, reformokat követel. (Befejező közlemény következik.) (Budapest, máj 3) Az országházból. A képviselőház mai ülése rövid volt. A kassa­­-oderbergi, magyar északkeleti és első magyar gácsországi vasúttársaságok részére további külön állami biztosítás nyújtására vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása, minthogy a pénzügy­­miniszter nem lehetett jelen, a szombati ülés­re halasztatott, mikor a kérvények VI. sorjegy­zéke is tárgyalás alá fog vétetni. Baross miniszternek a ruma-vrtniki helyi érdekű vasút engedélyezésére vonatkozó jelentése a közlekedésügyi bizottsághoz utasít­­tatott. (Budapest, május 3.) A delegácziók össze­hívása A Bécsben most lefolyt közös minisz­teri értekezleteken a delegácziók elé szánt előterjesztések véglegesen megállapíttattak és most már sajtó alá rendeztetnek. Az egybehí­vás ideje még most sem volt pontosan meg­állapítható, mert az osztrák képviselőház tár­gyalásainak tartama és befolyása előre még csak megközelítőleg sem határozható meg. Ed­dig június 2­­ k ára van a delegáczió üléssza­kának kezdete tervezve. (Budapest, május 3.) A kis kaliberű is­métlő fegyver. A Mannlicher-féle ismétlőfegy­vert már e hó végén kiosztják az egyes had­osztályoknak. A Steyer városában levő fegy­vergyár ugyanis oly pontosan tartja be az elő­re megállapított munka­programmot, hogy ez év végéig öt hadosztály legénysége lesz ellát­va a kis kaliberű ismétlő fegyverrel. Azok a csapatok, melyek már a múlt ősz óta használ­ják al1 milliméteres kaliberű puskát, az új fegyverrel nagyon meg vannak elégedve ; a tisz­tek és a legénység megtanulták becsülni e fegy­ver kiváló előnyeit. A szerb kormány programmja: Kolozsvár, május 4. (1.) Románia mellett Szerbia poli­tikája az, mely a tőszomszédság és a keleti kérdés révén monarchiánkat egye­nesen érdekli, legkivált mostanában, a midőn az orosz hadi készülődések egyfe­lől s a balkán-félszigeti állapotok más­felől oly éber figyelmünket követelik, külpolitikánk irányozása mind a tényezők magatartásától is függvén. A romániai zavarok, egyelőre, úgy látszik, elsimultak s a conservativ kormány, ez idő szerint legalább, módot nyert a társadalmi és állami rend megszilárdítására — noha, már előre is látható, hogy a halogatott, de végül mégis kikerülhetetlen válasz­tások elég dolgot fognak adni a parlia­ment párt nélkül szűkölködő román kormánynak. Szerbia, ha mindjárt épen utczai demonstrációk és a pórlázadás rémtet­­tei nélkül, de azért mégis hasonló vál­ságon ment keresztül az imént, aval a különbséggel, hogy amott a nem­zet, emitt, pedig, a király ejtette el ré­gi, nagy többséggel rendelkező kormá­nyát. Ez új kormány immár meg is ál­lapította programmját, melyről a Mija­­tovics külügyminiszter körirata teljes tájékozást nyújt, első­sorban, természe­tesen, azoknak, a­kikhez intézve van : Szerbia külföldi képviselőinek, de ezen az úton, egyszersmind, minekünk is, a­kik a szerb fejleményeket indokolt ér­deklődéssel tekintjük. Az első és legjellemzőbb vonás, mely a köriratban vázolt programmon kitű­nik, az a határozott kijelentés, hogy az új szerb kormány nem a parl­amentre, nem a képviselőit valamelyik pártjára, hanem a Király belátására és erélyére támaszkodik. Ezt, bizony, a parliamentarizmus szempontjából, nem igen lehet correct kijelentésnek mondanunk, de, hát, a kor­mányzati formák mindig csak az esz­köz, nem, pedig, a czél jelentőségével bírnak s ha bebizonyul, hogy az addig használt eszköz czélra nem vezet, a jó­zan okosság azt javallja, hogy el kell ejteni és újat, alkalmasabbat keresni he­lyébe. És a körirat, kijelölvén a pártok­tól független új kormány missióját, tel­jes igazolását is szolgáltatja e forma­­cserének. Az új kormány feladata, e ki­jelentés szerint, elszántan szembelépni az anarchiával, az állami közigazgatás szétbontási folyamatával és a corrup­­tióval. A parl­amenti párt­többség kormány­zati formáival, e szerint, a miatt volt kénytelen a „hazafias és bölcs“ király szakítani, mivel az állami közigazgatás, a korábbi párt­kormányok alatt, a föl­bomlás processusának indult s már az anarchia szélsőségéig érkezett; a corrup­­tio, pedig, annyira megvesztegette az ösz­­szes parl­amenti tényezőket, hogy a kör­irat további kijelentései szerint, a nép immár nem látta, nem ismerte az ál­lamhatalmat, nem tisztelte a törvényt, nem tartotta szentnek a jogot s az egyes polgárokat védtelen prédának tekin­tette. Épen az alkotmányos szabadság ér­dekében lép, tehát, föl ily módon a par­l­amenti pártoktól függetlenül kormá­nyozni készülő minisztérium, a király bölcs és hazafias vezetése alatt, szilár­dan el lévén határozva, hogy „az orszá­got erős kézzel és azzal a hazafisággal, melynek legfelségesebb példáját az Ural­kodó nyújtja, e komoly munka útján fogja vezetni.* A programm további kijelentései során helyet foglal az államkiadások felté­telen minimumra való leszállítása, a pénzügyi közigazgatás javítása és az igazi és effectív egyensúly helyreállítása, he­lyet a szomszéd államokkal, valamint a többi nagy­hatalmakkal való jó viszony fentartása és a nemzeti állam érdeké­ben való fejlesztése, hangoztatva van az ország nemzeti egyéniségének megőrzése és az államnak bárhonnan eredő táma­dások ellen való megvédése. A Krisztics-kormány programmját, tehát, valami nagyon alkotmányosnak és parlamentárisnak nem mondhatjuk ugyan, de erélyesnek és a meglevő hely­zethez illőnek mindenesetre igen s ha mindaz, a­mit az új kormány végrehaj­tandó feladataként tűz ki, csakugyan hiányzott, akkor azt is beláthatjuk, hogy épen ideje volt szakítani a régi helyzet­tel, mely szükségkép az anarchiára, a fölbomlásra vezet vala.

Next