Kolozsvár, 1889. január-június (3. évfolyam, 1-148. szám)
1889-05-04 / 104. szám
Ill ik. évfolyam 1889. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK KlEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kolozsvárit, szombat, május 4. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. előfizetési díjak: Ege«* évre.........................18 frt. Mi 8 frt. Negyedért................................ frt. Bay Béla...........................1 frt 50 kr Egy számára 6 Rt. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedveményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. A NAGY ADÓK és a közigazgatási műveltség. VI. Eddigi fejtegetéseinkben efölöttünk az adósó közönségnek a pénzügyi közigazgatás iránt való magatartásáról — két szempontból. Elmondottuk, hogy a tulajdonképeni pénzügyi hivatalnokokon kívül milyen segédkezet nyújtanak más közigazgatási közegek a pénzügyi adminisztrácziónak. Most — ígéretünk szerint — a nagyobb pénzügyi hivatalnokok képzettségéről kell szólanunk. Két éven keresztül majd mindennap hallja a jogász-ifjúság az egyetemi kathedrákról, hogy Európaszerte — és nálunk is — mekkora vívmány volt az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való elválasztása. Igaz, nagyszerű vívmány volt! De nem halljuk a tanszékekről a következőket s pedig az is igaz : Nálunk — a históriából szóllva — a közigazgatás a nem rég mult időben olyan kezekben volt, hogy azt mi magyarok nem szerettük. A magában véve nem rész rendszert le akartuk mindenképen vetkőzni, mert nem volt a miénk. Midőn az igazságszolgáltatást különválasztottuk a közigazgatástól, az előbbit túlságosan megszerettük, tetszett nekünk, hogy független királyi bíróságaink vannak, de a tulajdonképeni közigazgatás és legkivált a pénzügyi adminisztráczió tovább 19 gyűlöletes maradt, a pénzügyi tisztviselőt tovább is beamternek és ellenségünknek tekintettük. Ezen fájdalmas tévedésünk a további anomáliákat is meghozta. Azt hittük, hogy a pénzügyi közigazgatás valami mellékes dolog, valami olyan, amit tanulni sem kell, amit mindenki ért primavista. Abba a számos tévedésbe is belekerültünk, hogy igazságszolgáltatásunkat különös tekintélyes dolognak tartottuk és tartjuk még ma is, és fölényt adunk neki a közigazgatás felett. Minden erőnket arra fordítottuk, hogy igazságszolgáltatásunk kitűnő és jó legyen, — ez sikerült is — de a közigazgatás többi ágainak és különösen a pénzügyinek rovására. A hivatalnoki tekintély mind a bírákra szállott, a jól készült fiatalság a bírói pálya felé húzódott s a pénzügyi tisztviselőknek a tekintélyből vajmi kevés maradt. A pénzügyi adminisztráczió fogalmazó hivatalnokai oly kevesen vannak, hogy azokkal adminisztrálni — jól,kitünően lehetetlen. A pénzügynél számos kitűnő végzett ember van, de nem annyi, mint amennyi kell , mert a fentebbi jelenség áll ma is, nem valami nagy kedvvel tódul oda a jól készült ifjú erő. A legnagyobb tisztelettel hajlunk meg bírói karunk előtt, de ezen komoly értekezésben összehasonlításokat kell tennünk az igazságszolgáltatás és a közigazgatás között, mert ilyen összehasonlítás nélkül Magyarországon — ma — senki sem értene meg minket. Az igazságszolgáltatás nem hogy nehezebb volna, de könnyebb, mint ezen utóbbinak akármelyik ágazata s igy egyszerűbb, mint a pénzügyi közigazgatás. Nem tekintélyesebb a közigazgatásnál, mert része (sajátságos része) annak. És mégis mit látunk? Az igazságszolgáltatásnál minden állás jobban van dotálva, mint a pénzügyi közigazgatásnál, sőt, ha a közigazgatást egész terjedelmében tekintjük, csak a minisztériumok és a főispáni állás az, ahol az ország hivatalnoka nagyobb tekintélyben részesül és jobban van dotálva, mint a bíró. A közigazgatási irók a közigazgatás képét (a rendszert s vezetést) úgy tüntetik föl, mint több egyes gúlából összerakott gúlát, s minden gúla tetejére egy vezető főnököt tesznek. A pénzügyi közigazgatásban felülről második gúla tetején a pénzügyigazgató lenne, a és ezen nagyobb és hatalmas és nehéz állás nincsen körülvéve a megillető fénnyel, tekintéllyel, sőt az új pénzügyi szervezés — szegénységünk miatt — kilátásba helyezi azt, hogy a pénzügyigazgató 1600 forint fizetéssel legyen ellátva, nem többel tehát, mint amennyi fizetése van egy első folyamodása bírónak. És ennek a pénzügyigazgatónak nincsen olyan független állása, mint a bírónak, nem lesznek olyan szép jogai, és lesz rendkívül nagy felelőssége és sok dolga és kell, hogy tudjon nagyon sokat és kell, hogy értsen sok mindenhez. Dr KÖMÖCSY, 104. szám: „Egyéb okoknál fogva is“ . . . Kolozsvár, máj. 4. Az ellenzéknek azon része, mely Irányi vezérlete alatt küzd, beadta határozati javaslatát az idei költségvetés ellen. Azért nem nevezzük függetlenségi és 48-as pártnak, mert a törvényhozásban dolgozó ellenzék ma már egy kalap alá került, egy szempontot ismer irányadónak: a véderővita összeforrasztotta a legszélsőbb elemeket az egy czés felé való törekvésben; nem arra, hogy az országot függetlenné tegyék, vagy, hogy komoly munkával annak boldogulását elősegítsék, hanem arra, hogy Tiszát, a személyt, megbuktassák. Nem a dolog, a tárgy, hanem a személy politikája lett divatba hozva a tisztelt ellenzék által. Erre mutat a két ellenzék állásfoglalása is a költségvetéssel szemben. A függetlenségi párt, a mérsékelt ellenzék Tiszáért tagadják meg az országtól a költségvetést. „Ezen (tehát Tiszáért) és egyéb okoknál fogva is — mondja a határozati javaslat — nem viseltethetünk bizalommal a kormány iránt és azért mondja ki a ház, hogy a költségvetést általánosságban sem fogadja el a tárgyalás alapjául.“ Tehát „egyéb okoknál fogva is“. A tisztelt függetlenségi párt, mely mindig a könnyebb oldalát fogja a dolognak, még annyi fáradságot sem vett magának, hogy egy ilyen fontos kérdésben azokat az „egyéb okokat“ felsorolja, hogy az országot azokra nézve felvilágosítsa . .. pedig hiszen az ellenzék bölcsei elég idővel rendelkeznek a komolyabb operátumok elkészítésére, az indokok összehalmozására, egy oly áitkos kormánnyal szemben, ha már valóban az, mint a Tiszáé. Az ellenzék hatsoros javaslatokkal dolgozik. Hosszabb tért foglal el az aláírás, mint maga a javaslat. mat Az ellenzék ezen eljárásából bárlehet következtetni: azt, hogy egyéb okokat a költségvetés ellen, mint a Tisza elleni bizalmatlanságot, felhozni valóban nem tud; azt, hogy az igen tisztelt ellenzék nem igen tulajdonít semmi fontossága egy oly törvényjavaslatnak, mint aminő egy költségvetés ; azt, hogy az ellenzék nem igen szeret sok időt vesztegetni a komolyabb tanulmányozásra, hanm talál afféle 14. és 25. §§-okat, amelyekkel aztán az utczát is akcióba lehessen hozni. Mi mindezeket különben nem szemrehányásképen mondjuk. Csak egyet mégis szeretnénk és ezt bizonyára az ország is nagy köszönettel venné a t. ellenzéktől, azt t. i., hogyha azt a merev személye, azt a mindent határozottan megtagadó politikát, azt az áldástalan személyes gyűölködés támasztására alkalmas, de más tekintetben is az ország belbékéjére, felirágzására kártékonyan ható eljárást beszüntetné; annyiban hagyná a mélv tagadás terét s aktiv részt venne a törvényhozás tárgyalásaiban; kimerítő javslataival a haza atyját, az országot is alvilágositaná; egy perczig sem hagyná a országot válsá. Én nem csodálik . . Én megmondta hogy haragszik lesz! szól bánatosan a jámbo Bleischütz A szép főmérnökné özelebb tolta a székét Csetényihez, ki önkételesül meghátrál! — Miért hátrál ? biL,atta a háziasszon és megint közel jött. Mit udvaroljon! . . most már itt az ideje . . — De, asszonyom • isz a férje minden pillanatban beléphet . . Csetényi izgatottan tkintett az ajtófék — Épen azért feleltcondyné, mosolyogva, bár némi nyugtalanság ő sem tudott elrejteni. Eljött a perez, már szükségem van rá, hogy kölcsönösen bizalmságot mutassunk Érti? Szükségem . . . — Nem értem ! Hogy iteném . .. E pillanatban odajött kis sógor és fülébe súgta Kondynénak, hogy férje hivatja. — Nem megyek! mont Hedvig halkan de határozott hangon. — Ne ellenkezz. Béla hagszik . .. — Mit bánom ... El vyokt foglalva a vendégeimmel... Menj vissz Azt izenem hogy jöjjön ő ide ! Lajos a vállait vonogatt és kiment. — Megérkezett a főmért ur? kérdezte most Tájkerti mama, ki érdesen mérgelődött, hogy a háziasszony és jós párbeszédéből mit se hallhatott, a duplaelemen lármája miatt. — Hol a házigazda! Éljf a házigazda! kiáltá Kelemen, boradta bensősgel. — Azt hiszem, hogy mijárt itt lesz, mondja a szép asszony, erőltető közönnyel... De már itt is van. Kondy csakugyan megtelt az ebédlő ajtajában Olyan pillantással ma végig a tárgyos helyzetben, mint amilyen válság állana be akkor, ha a törvényhozás az ellenzék kívánsága szerint, valóban elvetné a költségvetést. Jól tudjuk mi, hogy egy rés megszavazása a bizalmon kötségvealapszik, hogy az ellenzék nem adhat pénzt és jogot a kormányzásra egy oly átkos kormánynak, mint amilyen a Tiszáé. Ámde egy oly fontos aktusnál, midőn egy ország sorsa felett látunk határozati javaslatot a ház asztalán, mint említettük, megvárnék az okok részletes felsorolását, s „egyéb okoknál fogva is“-féle kifejezéseknek nem engednénk tág tért a találgatásokra; nem hagynók, hogy maga a közönség legyen kénytelen kitalálni, megfejteni a törvényhozás ellenzékének gondolatait, egyéb okait, mintha azok feladott rébuszok volnának. Az ellenzék a „tagadom prókátor“ szerepét játsza. Minden aktussal, állítással szemben ott az ellenzék tagadása is, — bizonyítni, ellenkező tényt felállítani, arra nem képes. Aki azt állítja, hogy az ellenzék ezen eljárása helyes s az ország érdekeinek s annak a bizalomnak, melyet a választóközönség az ellenzéknek előlegezett, megfelelő — alaposan téved. (Kolozsvár, máj. 4.) A költségvetési vitához. A képviselőház tegnapi ülésének szónokai siettek kikorrigálni azt a hibát, hogy a tárgyalás kezdetén Horánszky Nándor és Mudrony Soma lehető tárgyilagosan fejtegették a két oppositio álláspontját. Tegnap már ismét a hecczelődés hangját hallottuk, ép oly féktelen, mint igaztalan személyeskedést, — melynek éle Tisza kormányainak ellen akart irányulni. Kaas Ivor báró már egyszer föltette magában, hogy ő lemondásra kényszeríti a miniszterelnököt , és ebből a betegségből Budapest-belváros képviselője nem tud olyan hamar kigyógyulni, mint pl. Hortsy Pali, ki (a véderő-vita folyamán) egyetlen ülésen exponálta magát a lemondás érdekében, de amikor Tisza Kálmán egész csöndesen megjegyezte, hogy ő neki nincsen az alkotmányos kötelességei között: addikálni a Hortsy kedvéért, — hát a derék csillagász megnyugodott e felvilágosításban és nem force hozta tovább a dolgot. Kaas Ivor nem gyógyul ilyen könnyen. Ő még mindig abban a betegségben sincs, hogy a magyar politika történelmébe mégis csak belekerül az Ő neve azon a réven, hogy ő kö" ■ — ■ — ■vetkezetes szidalmakkal megbuktatott egy erős kormányt. És folytatja a küzdelmet. A tegnapi ülésnek beczczelődő szónoka Hollaky Imre volt, a körösbányai kerület orsz. képviselője. Hollaky úr Erdély bajairól kívánt szólani, de olyan mértéktelen stylusban, oly valótlanságok emlegetésével tette ezt, hogy Körösbánya képviselője igazán nagyon disereditálná az erdélyrészi jogosult követelményeket, ha nem remélhetnők, hogy tegnapi támadását senki sem veszi komolyan, legkevésbbé pedig a parlamentnek sullyal bíró körei. Hollaky felszólalása egész förmedvény, kezdettől végig. Hogyha Hollaky urat keserűség emészti , a szabadelvű párttal szeretneD, erre egyénileg van is, nincsen is oka. Van pedig annyiban, mert a hunyadmegyei szabadelvű párt több választásnál akadályozta volt meg, hogy Hollaky úr (ki hol egyik, hol másik kerületben próbált szerencsét) a parlamentbe bejuthasson. . Ahhoz már szintúgy hozzá volt szokva az ember, hogy a választásoknál Hollaky megbukjék. De ezeket a calamitásokat jókedvűen fogadhatták, annyival inkább, mert a peches jelölt kimaradása nem jelentett valami túlságos értékveszteséget a magyar törvényhozásra nézve. Hanem azért még sincs oka Kőrösbánya képviselőjének, hogy ennyire dühöngjön a többség ellen. Nincs oka, egyszerűen amiatt, mert végre is egyenesen a szabadelvű pártnak köszönhette, hogy a közelebbi általános választásnál megkaphatta a rég óhajtott mandátumot. A dolog úgy történt, hogy Kőrösbánya nemzetiségi kerület volt, és a nemzetiségi jelölttel szemben . Hollaky urat épen a szabadelvűpártiak leghathatósabb támogatása segítette a győzelemre. Sőt — úgy lehet — hogy e támogatás egyben-másban talán túl is ment a mérséklet határain, mert a nemzetiségek okot találtak, hogy a választás ellen kérvényezzenek. Hollaky úr most rettenetesen brüszk hangon beszél választási „visszaélésekről“, szabadelvűpárti önkénykedésről s a nemzetiségeknek biztosított, isten tudja miféle, concessiókról.— Gondolt-e Hollaky Imre ezen, számbavételre igényt se tartó vádaskodásoknál a kőrösbányai választásra?... Csakugyan történt volna-e Körösbányán olyasmi, amiért az ellenpártnak indoka volt kérvénnyel megtámadni a Hollaky úr mandátumát?! Ennyit, röviden, a hunyad megyei képviselő tegnapi beszédéről. Az abban foglalt „conkrét“ vádakra nem reflektálunk egy szóval sem. Olyan közönség számára írunk, mely ismeri az erdélyrészi közviszonyokat, és ezt nem A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Befújta az utat a hó. — Elbeszélés. — írta: Hegyesy Vilmos. (12) (Folytatás.) VI A vonat megállt a pályaház előtt. A mozdony nagyot szusszant, mintha mondani akarta volna: Biz’ az nem volt csekélység, idáig eljutni! — Kedevár, öt percz I kiáltá gépiesen a konduktor. Hanem rögtön hozzátévé: Azazhogy ...be kell várnánk a másik vonatot! A közlekedési akadályt, mely Kondyoé asszonynak váratlan vendégeket hozott, még nem sikerült teljesen elhárítani. De biztatták a most jött utasokat, hogy rövid időn szabad lesz a pálya. Egyébiránt, a hivatalos személyzeten kivül, mindössze négyen voltak a vonaton Ezek is, egynek kivételével, úgy elfáradtak valamelyik szomszéd állomás éttermében, hol sokáig kellett vesztegelni, hogy békés megadással álomra szenderültek , legalább a kocsik ablakainál senki se mutatkozott. Rezouirozás tehát nem volt. Az az egy, ki leszállótt egy első osztályú kocsiból, Kondy Béla főmérnök. Amennyire a rajta levő hatalmas bandától kivenni lehet, magas termetű és érdekes arczú fiatal ember, barna körszakállal. Bleischütz és Lajos a kocsi lépcsőjénél fogadták a főmérnököt. — Tetszett kapni sürgöny ? kérdezte az állomásfőnök. — Kaptam . . . kaptam I volt a boszos válasz. — Tehát tudod, hogy vendégeink vannak> szólt Lajos. — Micsoda bolond ötlet! zsörtölődött a főmérnök, mialatt mind a hárman fedél alá mentek Eonyi vadidegen embert a nyakatokra hozni ... És az én nyakamra ... Mi jutott eszükbe ? Ez utóbbi kérdést Kondy a főnökhöz intézte. Bleischütz mentegetőzött, hogy ő figyelmeztette a „Gnädige“-t, hogy a főmérnök ur bizonyosan meg fog neheztelni. Ő tehát nem oka semminek. — Csak nem hagyhattak őket étlen-szomjan – jegyzi meg Lajos. — Remélem, hogy Hedvig nincs köztük? — Hát hogyne volna ! . . . Csak nem huzódhatik a Bleischütz ur kanári madarai közé, mig lakásán mások mulatnak. Lajost nagyon kellemetlenül érinté, hogy bátyja ilyen rosszul fogadta ötletüket. Duzzogott. — Micsoda!. . . Fenn vannak nálam I pattant föl mérgesen Kondy. No szép mulatság, mondhatom! Erről ráismerek a sógorasszonyodra . .. Efféle gondolatai csak neki támadhatnak. Fölérkeztek a folyosóra. Az ebédlőből zsivaj hangzott, a jókedvű társaság zsivaja. — Vígan foly, amint hallom! dörmögő Kondy én a szalonhoz indult. — Nem jösz a vendégekhez, Béla! — Dehogy megyek . . . Majd meglátom.. Menj be és mond Redvignek, hogy kéretem egy pillanatra. A főmérnök gyorsan elhaladt az ebédlő előtt és a szalonba ment. Haságnt, hogy tartani kellett attól: vajjon nem fog e kellemetlenséget előidézni ? Azonban erőt vett magán, elfojtotta felindulását és lehető barátságosan üdvözölte a vendégeket, kik felálltak székeikről és elébe siettek. Kelemen ur a főmérnökhöz ront és hatalmasan megrázza a kezét: — Isten hozta! . . . Pompás bora van, mondhatom... Honnan hozatja?... Én különben Kelemen Kelemen vagyok! — Szervusz, Bálamond az ingadozó rendőrkapitány és tévedésből Lajossal szerit kezet. Rakéta Napoleon szintén ismerősként köszönti a házigazdát. Lajos bemutatja Kondyt a többi vendégeknek. A főmérnökké ezalatt Csetényi mellett maradt, ki ott állott székénél és tétovázott,hogy mittevő legyen. Az első pillanatban haragosan szegte tekintetét a jövevényre, ki elrabolta boldogságát és a kit addig sohasem látott. Aztán kérdőleg fordult a majdnem hozzá simuló asszonyhoz. — Föl nem foghatom, hogy minő szerepet szánt nekem e komédiában! mondá izgultam — Semmi heveség, édes barátom . . . Kondy Béla most a feleségéhez sietett és meglehetős kedvetlenül üdvözölte. Csetényit nem látszott észrevenni. — Miért nem jöttél? szólt szemrehányólag a férj. Hedvig Csetényinére nézett és aztán egykedvűen válaszolt: — Láthatod. . .. Vendégeimet csak nem hagyhatom. .. . Kedves férjem! tette hozzá Kondyné hangosabban, íme, bemutatom neked régi barátomat, Csetényi Sándort! Ez nyomatékkal volt mondva, de hatott is. A főmérnök összerezzent és arcza hirtelen föllángolt, midőn a képviselőre nézett. — Csetényi ... itt . . . Csak ennyit birt felelni. Keze reszketett, midőn habozva odanyujtá ennek az igazán váratlan vendégnek, kit mindenütt képzelt, csak e helyen nem. A képviselő is egész határozatlanul nyújtotta oda a jobbját. Ezt a kézszorítást nem is érezhette meg egyikük sem. Olyan gyönge volt. Mind a két férfi alig leplezhető ingerültséggel tekintett a szép asszonyra, ki látszólag közönyösen állt előttük. Mintha kérdeznék: Hát most mi lesz! — Édes Bélám! kezdé egy kis szünet múlva Kondyné, szívélyesen. Bizonyára helyesled, hogy az elakadt vonat utasait vendégül hívtam . .. A főmérnök arczán most még kevésbbé látszott, hogy helyeselné ezt. — Nagyon, nagyon le vagyunk kötelezve ! hálálkodott Tájkerti mama, ki vizsgáló szemmel lépett a csoporthoz. Kedves főmérnök úr, Ő nagysága igazán rendkívül szeretetreméltó ! — Kérem, foglaljanak helyet ! mondá a főmérnökné. Csetényi úr... ide mellém . . . Béla, kínáld a vendégeidet! Kondy ajkaiba harapott. De nem volt mit tenni. Nem vonhatta kérdőre a feleségét, anélkül, hogy ne keltsen feltűnést. Dupla Kelemen megragadta a főmérnököt és maga mellé erőltette. — Igyunk egy pohár bort. — Köszönöm, nem iszom ! huzalkodott a férj és eltolta a kínált italt. — Dehogy nem! erősíté Kelemen nyugodt önbizalommal és a házigazda szájához