Kolozsvár, 1890. július-december (4. évfolyam, 147-298. szám)
1890-07-24 / 167. szám
IV-ik évfolyam. 1890. FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. A MAGYAR NYELV. Kolozsvár, julius 24. A Kolozsvár egyik közelebbi számában a belényesi gymnasium ügyével foglalkozik, konstatálván a kudarczot, mely e kérdésben a túlzókat érte. Hanem a nagyváradi g. kath. főkonzisztorium által elfogadott határozati javaslatban van egy passzus, mely nemcsak figyelmünket érdemli, de orvoslást is sürget. A passzus így hangzik :„... tekintve azonban azt, hogy a belényesi gymnasium négy felső osztályába az ország különböző részeiből oly ifjak jőnek, a kik magyarul nem, csak románul tudnak“ stb. Hogyan, hát ez lehetséges-e? Vajjon honnan kerülhetnek ifjak a belényesi gymnasium V—VII. osztályaiba olyanok, akik csakis románul tudnak ? Hiszen azoknak vagy a gymnasium, vagy a polgári, vagy a reáliskola négy alsó osztályát kellett valahol elvégezniük és csak azután juthatnak rendesen (illetve a polgáriból és reálból kivételesen, vagy felvételi vizsga utján stb) a belényesi gymnasium V-ik és felsőbb osztályaiba. És e szerint teljesen kizárva kellene hogy legyen az eshetőség, hogy azok ne tudjanak magyarul. Azonban kételkedni épen semmi okunk nincs a nagyváradi gör. kath. főconsistorium ezen elszomoritóan őszinte vallomása és nyilatkozata fölött. Hanem sajnosan kell abból konstatálnunk, hogy vannak és hihetőleg nagyobb számmal is olyan román középiskolák, amelyekben még a negyedik osztály végzése után is csak románul tudnak a növendékek, de az állam hivatalos nyelvét nem ismerik. Ezzel kapcsolatban eszünkbe jut, hogy csak közelebbről jajdult föl egy szászrégeni polgár, hogy az ottani négy osztályú csonka gymnasiumban a szászok mily kevés sikerrel tanítják a magyar nyelvet (nem is említvén ezúttal a szintén elitélt ottani szellemet). Emlékezünk továbbá arra is, hogy számos panaszt hallottunk a közelmúltban afelől, hogy a szász gymnasiumokat és román tanítóképezdét végzett s tanítói oklevelet is nyert egyének jóllehet tudnak valamit magyarul, de nagyon sokan közülök távolról sem bírják folyékonyan és annyira a magyar nyelvet, hogy azt az iskolákban gyakorlatias irányban és sikerrel tanulni is képesek lennének. Ezekből kifolyólag a baj létezése kétségbe nem vonható és miután alig képzelhető, hogy azon tanintézetek, melyeknél e tekintetben eddig mulasztás, — hogy ne mondjuk, renitentia — követtetett el, önkéntesen most egyszerre teljesen a törvény által parancsolt és az ifjúság érdekében a józan ész által is követelt hazafias irányú működés terére lépjenek : itt, a nyilvánosság terén kell fölkérnünk mindazon tankerületi főigazgatókat, királyi tanfelügyelőket és más, hatósági ellenőrzésre hivatott közegeket, akiknek szeme előtt és keze, felügyelete, ellenőrzése alatt német vagy román tannyelvű gymnásiumok, képezdék és más közép jellegű iskolák (Brassóban talán kisdedóvónőképző német nyelvű intézet is) vannak, hogy azokban az állam hivatalos nyelvének sikeresebb tanítása érdekében a legszigorúbb követelményekkel lépjenek föl és e tekintetben a legkisebb indolentiát se tűrjék el. Mert most már egészen lejárt az ideje annak, hogy akár közép-, akár elemi iskolákban a magyarul jól nem tudó tanárok és tanítók alkalmazása eltüressék — aminek régebben következménye volt a sok eredménytelenség az ifjúság magyar nyelvismereteiben. Midőn ma minden ilyes intézettel szemben az ellenőrzés a kellő szigorral gyakoroltatni fog, akkor nem fogunk hallani többé oly megdöbbentő hivatalos nyilatkozatokat, melyek szerint a belényesi és ki tudja még hány hasonló gymnasium 5, 6, 7. és 8-ik osztályába olyan tanulók is jelentkeznek az ország különböző részeiből, akik nem tudnak magyarul és akiket (hacsak nem külföldiek) a gymnasium osztályaiba nem is lenne szabad felvenni a magyar nyelv tudása nélkül, melyet jó részben már a négy elemi osztály elvégzése után tudnia kell a növendéknek. K. L. A porta és Bulgária. A török kormány illetve a nagyvezír, a nagyhatalmak konstantinápolyi képviselőivel ismételve hosszú tanácskozásokat folytatott, mielőtt javaslatot tett a szultánnak az iránt, minő választ adjon Stambulov június 16-iki jegyzékének a bolgár egyházi kérdést érintő részére. Az első értekezleten a nagykövetek még csak személyes véleményüknek adhattak kifejezést, utóbb azonban már kabinetük felfogását tolmácsolhatták. Az angol ügyvivő oda nyilatkozott hogy a a porta, amennyiben a bolgárok egyházügyi kívánságait teljesíteni óhajtja, abban senki részéről nem gátolható, ez ügyben a porta egész önállóan határozhat, mert nemzetközi szerződések nem korlátolják szabadságát. Sőt hozzátette az az is, hogy angol kormány, épen a békés fejlődés biztosítása szempontjából kívánatosnak tartja a bolgár óhajok teljesítését. Calice báró osztrák-magyar és Blanc olasz nagykövet hasonló szellemben nyilatkoztak. Radovitz német nagykövet ez alkalommal is hangsúlyozta, hogy kormánya minden oly kérdésben, mely Bulgáriát érinti, mint eddig, úgy ezután is tartózkodni akar a beavatkozástól; de mivel itt oly kérdésről van 167. szám, szó, mely a bolgár óhajoknak megfelelő megoldása esetén a béke érdekeinek szolgálna és mivel a német politika első sorban a békét szolgálja ő is csatlakozik az előbb említett nagykövetek nézetéhez. A négy nagyhatalom ez álláspontja daczára sem egy könnyen állapodtak meg mig a szultán meghozta már ismert elhatározását. Oroszország ezúttal nem mert ugyan nyíltan kikelni a bolgár óhajok ellen, melyeket régebben maga is támogatott, de annál buzgóbban dolgoztatta ellenük a görögöket, még pedig nem csak a görög diplomácziát, hanem a görög bankárokat is. Végre azonban a szultán megemberelte magát s mint ismeretes, teljesítette a bolgárok óhajait. Stambulov nyilatkozatai: A New York Herald levelezője Listovoban beszélt Stambulovval, aki kijelentette, hogy a bolgár kormány nem tervezi a függetlenség kikiáltását. Van több középút is, melyhez fordulni lehet, mielőtt Bulgária magát függetlenítené. Ferdinánd fejedelemnek maradnia kell és nem is gondolt sohasem Bulgária elhagyására. Ha Oroszország arra készteti Szerbiát, hogy megtámadja Bulgáriát és önkéntesekkel, meg fegyverekkel támogatná, ennek általános európai háború volna a következményes Bulgária kétszázezer embert állíthat csatamezőre, mégpedig jól felfegyverezve. Német lapok Bismarck nyilatkozatairól. A berlini „National Ztt.“ a „Hamb. Nachrichtennek Ausztria-Magyarország elleni czikkéről a következőket írja: „Az egész czikk alkalmas volt arra, hogy Ausztria Magyarországon megütközést keltsen, de természetesen csupán akkor, ha azt nem a „Hamburger Nachrichtenének, hanem Bismarck herczegnek lehet tulajdonítani. — Szerencsére ez az utóbbi felfogás az osztrák és magyar sajtóban semmiféle módon talajra nem talált. Az az államférfiú, aki már a königgrätzi harcztérre is magával vitte az Ausztriával kötendő szoros szövetség eszméjét, nem lehet szerzője ilyen módon formulázott nyilatkozatoknak, ámbár mindig és joggal volt abban a véleményben, hogy bizonyos cauvinista irányzat a keleti politikában, mely különösen Magyarországon található, a német és a hármas szövetség politikájára a legkisebb befolyással sem bírhat.“ — Egy más berlini sürgöny jelenti: A „Hamburger Nachrichtenének az a czikke, mely a német birodalomnak Ausztria-Magyarország és Oroszország közt elfoglalt állását tárgyalja s mely az osztrák-magyar monarchiában nagy feltűnést keltett, itt nem részesült nagy figyelemben és bizonyára nem Bismarck-féle inspirácziókon nyugszik, hanem azon privát politikának felel meg, melyet a „Hamburg, Nachrichten“ Oroszországgal szemben már régóta folytatott. Bismarcknak legújabb megintervienálásával a lapok kerekebbet foglalkoznak, mint a múltkor. A „N. A. Z.“ arra vonatkozólag, hogy Bismarck gyávasággal és elvtelenséggel vádolta, kijelenti, hogy a kegyelet és a tisztesség lehetetlenné teszik reá nézve az ügy vitatását. Kolozsvár, csütörtök, július 24. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évw...............................iesrt. év"........................................ frt. Negyedem.................................4 frt. *>éra......................................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr. Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. Aktiv orosz politika, Kolozsvár, julius 24. Az orosz sajtó váltig hangoztatta, hogy Oroszország feltétlenül megmarad eddigi várakozó állásában. (A „várakozás“ alatt tudvalevőleg a kéz alatti, titkos aknamunkát’kell érteni.) Most azonban akad egy tekintélyes hang, mely azt sürgeti, hogy Oroszország lépjen a nyilt akczió terére. Ez a sürgetés, mely feltűnést kelt, a „Novoszti“ czimű lapban jelent meg és így hangzik : „úgy látszik, hogy az osztrák diplomaták nézete az, hogy a Balkán-államokat össze kell egymással veszíteni. Ausztria-Magyarország czélja: lassankint hatalmába keríteni az egész Balkán-félszigetet úgy, mint hatalmába kerítette Boszniát és Herczegovinát. Ausztria-Magyarországot ez agressív politikában támogatja Németország, amely viszont azt reméli hogy saját czéljai elérésére rendelkezhetik majd az osztrák hadsereggel. A német császár mindent elkövet s mint mondják, nem eredménytelenül a „béke-liga“ szaporítására. Ilyen módon Oroszország és Francziaország arra ébrednek, hogy egy európai felső tekintetre fenyegető coalitióval állnak szemben, amely még erősödik az által, hogy Khinában is oroszellenes hangulatot igyekeznek kelteni Anglia és Németország. Ha még feltehető is, hogy ezek a nagyszámú szövetségesek nem képesek határozottan és egyértelműleg eljárni, mindazáltal jó lesz, ha Oroszország figyelemmel lesz erre a coalitióra s nem fog ártani, ha igyekszik formális megegyezésre jutni Francziaországgal. Nem kell feledni, hogy a németországi trónon nem az öreg I. Vilmos ül, akinek csak az volt a kívánsága, hogy életét békében fejezze be, hanem egy fiatal, életteljes, energikus császár, akinek legforróbb vágya Bismarck elbocsátása után személyesen uralkodni, II. Vilmos dicsvágyó és vállalkozó szellemű. Neki semmibe sem kerül háborút kezdeni ott, ahol más meggondolná az ilyen lépés veszélyes voltát. E körülmények mellett mi szerintünk az orosz politika uj phasisba léphetne. Amig a hármas szövetséggel volt dolgunk, a melynek élén egy öreg császár állott, addig a nyugodt várakozás és a Balkán-ügyekbe való be nem avatkozás politikájának mély értelme volt s ez megfelelt Oroszország érdekeinek. De most mikor az Orosz- és Francziaország ellen irányult coalitio élén egy fiatal, erélyes császár áll s mikor maga a coalitio a hármas szövetségből colossalis agglomerátummá nőtt, sokkal észszerűbb volna a politikai rendszert megváltoztatni s félredobni a felesleges scrupulust. A baj gyökere a Balkán-félszigeten van, t. i. a Balkán-államok azon politikai körülményeiben, amelyeket Ausztria a maga hasznára tud fordítani. Hogy az osztrák intrigákat paralilálhassuk, a legnagyobb engedményeket kell tenni úgy Szerbiának és Montenegrónak, mint Bulgáriának és Romániának; szilárd szövetséget kell létrehozni a Balkánállamok közt, amely elvágja Ausztriának Salonikiba vezető útját. Vannak, akik azt hiszik, hogy Ausztria, mint sok nemzetiségű állam, nem volna képes megemészteni a balkán-félszigeti államokat s maga készítené elő felbomlását. De szükséges-e megengedni, hogy Ausztria megtegye erre nézve a próbát ? Ne feledjük, hogy Ausztria mögött ott áll Németország. A szlávok, akik osztrák kézbe jutottak, politikai önállóságuk mellett, szellemi önállóságukat is elvesztik. Oroszországnak tehát a nyugodt várakozás politikájából át kell menni a cselekvés terére. Azon kell lennünk, hogy Ausztria ellen létrehozzuk a Balkán-szövetséget. Egy ilyen szövetség volna a legalkalmasabb az osztrák cselszövények megsemmisítésére s a német császár által létesített coalitio fenyegetésének eloszlatására. Szerintünk ezt a politikai programmot előbb-utóbb létrehozzák maguk a körülmények ; nem volna-e hát jobb, már most annak megvalósítására törekedni?“ Az erdélyi tourisztika érdekében. (A K. A. C. tisztelgése gr. Bethlen András miniszternél.) Bethlen. 1890. julius 22. A Kolozsvári Athletikai Club évek óta tervszerüleg foglalkozik az erdélyi tourisztika fejlesztésével. Czélja Erdély kincsekben gazdag bérczeit, klimatikus gyógyhelyeit, regényes és történelmi emlékekben bővelkedő, különleges viszonyaiban érdekes tájait a nagyközönség előtt megvilágítani s ezt úgy kel-, mint külföldről Erdély beutazására minél nagyobb számban megnyerni. A club e czél elérését nem csinálta hűhóval. A tagok öntevékenységére fektette a súlyt, jól tudva azt, hogy egyszerre nagy alkotást alapvető munka nélkül létesíteni úgy nem lehet, hogy annál ne visszahatás, hanem tovább fejlődés történjék. Az eszme gyakorlati kivitelét az érett és az életre készülő fiatalság kezébe igyekszik letenni szakavatott vezetés mellett, mert a fiatalság kezeiben fejlődhetik ez ügy s a fiatalság adja tovább ez ügy vezetését koronként az utódoknak. A club e munkássága a közönség előtt nem ismeretlen. A napi sajtó többször adott képet a teljesített munkáról és a czélba vett tervekről. Egyik czélba vett terv az is, hogy a club Erdélyről egy tourisztikai könyvet fog kiadni. Ebben a könyvben sportszerű rövidséggel, képekkel és térképpel, Erdélyt a lehető teljes alakban szándékszik a közönség elé állítani. A club Kőváry László tört. iró és akad tag, Erdély e kiváló ismerőjének ígéretét birja, hogy az Erdélyre vonatkozó nevezetesebb részeket a könyv keretébe ő fogja beilleszteni. Ezenfelül a club tagjai közül igen számosan felhasználva a nyári szünidőt — részint gyalog, részint kerékpáron Erdély különböző pontjain utazgatnak, jegyezgetnek s lelkesedéssel gyűjtik a tél folyamán feldolgozandó anyagot könyvek számára. A club titkára és egyik bajnoka szintén nagyobb szabású körúton van, mely alkalommal gr. Bethlen András miniszternél is tisztelegtek. A miniszter urnak ugyanis a lapokban több ízben szellőztetett terve: Erdély különböző pontján s különösen a kiválóan alkalmas erdőségekben üdülő- és menhelyek, climatikus gyógytelepek létesítése. Ez a terv a club tourisztikai szervezetébe teljesen beillik, — s mert az eszme gyakorlati úton való népszerűsítésére a club rendelkezik a legpraktikusabb előkkel, a miniszternek ez iránt felajánlták a j. club szolgálatát s nagyobb vázlatokban megbeszélték a kiviteli módozatokat, mikről bethleni tudósítónk a következőket írja: A miniszter kitüntető szívélyességgel fogadta a club tisztelgő képviselőit. Ezek röviden vázolták a club eddigi munkásságát a tourisztika terén. Előadták, hogy a club közel 300 tagot számlál — részben az életre készülő egyet, fiatalságból, részben a vezetői szerepet teljesítő, Erdély s különösen Kolozsvár előkelőbb uraiból. A club alap- és becsületbírósági szabályzatainak szervezeténél fogva csak jellemes és nemes férfiakat fogad be vagy tűr meg kebelében, — és ez garantia a club működésének tisztaságára s magyarázata annak a kiváló eredménynek, melyet a testgyakorlatok terén eddig elért s melynél fogva tiszteletet vívott ki mind a bel mind a külföldi rokonegyletek előtt, melyeknek tisztelését, becsülését és bizalmát birja. A club egyik lényeges alaptörvénye ugyanis elnökének, br. A KOLOZSVÁR TÁRCZAJA. Zene az éjben. Csillagos szép az este. Tele illattal a szűk kis völgy. Az éjszaka homályos lehelletéből, mely betakarta a hegyeket, a nagy akáczokat, a kedélyünkre is vetődött valami. Jól esik hallgatni és átáll a beszélő hangosan szólani. Minden nagy lesz és minden mély. Alant valahol muzsikálnak. Falusi czigányok húznak magyar nótákat. A frisse úgy száguldoz és olyan vad, hogy szinte bántó. Néha mintha elfáradna a banda egy perezre, hogy újabb erővel lökjön belé a czimbalom és a klarinét egy-egy kemény, siralmas hangot. Valóságos hajsza. Űzik és tüzelik, ingerük egy a mást. Valaki kurjongat is hozzá. Aztán hirtelen megszakad a legőrültebb pergés közben a nóta és lágy, bánatos dal szárnyal végig a nehéz némaságon. Egy régi dal: „Hej! A rózsámat is csak vasárnap látom.“ A kinek a szívéből nyilt ki valaha ez a bús panasz, (mint ahogy a gyászvirág bimbójából kinyílnak a fekete szirmok) már álmodja valahol örök álmát egy csendes falusi temetőkert akáczai alatt. A lelkéből maradt itt ez a kis élődarabka s egy szemernyi belénk száll amig hallgatjuk, felfoghatatlan utakon, hogy megfoganják és újra virágra keljen. Az éjszaka az igazi vetőideje az ilyen magocskának. Ebben a mélységes csendességben csírázik ki legkönnyebben. Egy elmúlt ember bánata, mely megújul egy sóvárgó, eleven szívben . .. * Valaki halkan beszél a társaságban. Önkénytelenül ráhallgatunk mind. Egészen a nóta által keltett hangulathoz illik a mit beszél és a mint mondja: „ . . . Mikor először találkoztak, már el volt dőlve a sorsa.“ Az asszony szép volt és sokat szenvedett. Az ura rosz és indulatos ember volt. Mindenki azt hitte, hogy égben, földön kész a mentség a számára, ha elfordul tőle. És mikor elfordult, se égen, se földön nem volt mentség számára . .. Pedig tudni lehetett, hogy szerencsétlenség lesz belőle. A fiatal ember könnyűvérű és hiú volt, az asszony tele az öröm vágyával és elhanyagolt. Egyszer muzsikáltatott az asszony ablakai alatt. Épen ilyen csillagos szép, mély nyugodalom éjszaka volt. De nehogy megtudják, hogy kinek muzsikáltat, hát négy ablak alatt huzatta egyszerre. Mindenki tudta azonban. Mert egészen világos dolog volt, hogy egymásra vanak uszítva a sorstól; egy asszony, a ki vágyik a szerelemre s egy fiatal ember, a ki sóvárog a mulatkozás után . . . Ahi egy férjes asszony, a ki udvaroltat magának, aki viszonyt sző egy fiatal emberrel ! Mindenki beszélt róla és mindenki megbotránkozott. Az ismerősei félrehuzódtak és az ura a közérdeklődés tárgya lett. Tán akkor még nem volt semmi. A szive megmelegedett tán egy kissé. Amióta asszony volt, azóta nem sok szives, nyájas szót hallott, és tetszett neki az édes tekintet, a suttogó beszéd. De egyszerre azt látta, hogy bűn a mit tesz. Miért? Vétek-e vágyakozni a szerelem után ? Akik dúskálnak a túlságába, irigylik attól, akinek alamizsnaképen osztja a sors. Hát tehet-e ő arról, hogy neki a házi tűzhelynél nem osztott. El akarják vitatni az ő asszonyi szivének azt a jogát, hogy szeressen? Jól van. Csak azért is. És igy félig vágyból, félig szerelemből, félig daczból — egyszer csak odavetette magát a kisértőnek. S elhagyta a házát . . . * A czigányok uj nótába kezdenek. Egy könnyű mazurt játszanak. A leánykák előttünk karikába fogóznak és inganak boldogan az ütem szerint. Milyen kecsesek, derültek. Az arczuk kipirul az örömtől s a fáradságtól. Ah! csupa öröm az élet A leánysziv vigalomra termett. Van-e igazán ború a földön, ami ezeknek a sugaras apróságoknak a tiszta lelkét beárnyékolhatná valaha! Lengenek könnyen, mint a virágszál, fejük a taktus szerint ing és csengve, vígan kaczagnak. Kis gavallér nézi néhány lépésről. Mily módos e ficzkó, bárha csak öklömnyi. A félkezében keztyű, a kabátja felső zsebéből színes szélű kendő virít ki, kalapját balkezével kissé eltartja a derekától. Csinosan ki van pomádézva a haja s a ruha rajta olyan előkelő hanyagsággal lóg, hogy azt egy kész gavallér megirigyelhetné. Kissé öreg szegényke, de igen büszke. Állacskáját simogatva, szívében lenézéssel telve el a könnyüvérü leányka-sereg naiv mulatkozása iránt, áll és kritizál . .. * A történet pedig foly csendesen. . .. Elhagyta a házát és elvált az urától. Hát ne beszéljenek roszat róla. Ha csak törvényre szabad szeretni is — hát inkább ne kösse a törvény . .. Csakhogy szerethessen, szerethessen . . . Éhezett a szerelemre és mélységes mélyen esett belé. Nem látott, nem fontolgatott és nem törődött a holnappal. Elfojtott vágyai mind felébredtek, és megkoplaltatott szive telhetetlen mohósággal esett az élvezet után. Aztán, a régi dal, a régi dal. Még alig élvezett és elhagyták ... Mindenki azt mondta: „úgy kellett; nem is járhat másképen, aki a szeretőért elhagyja az urát; természetes, hogy bűnhődik.“ S így találnak az emberek természetesebb dolgot annál, hogy az asszony szív szeresse azt, akit szeretme rendeltetett az emberi törvényeknél erősebb törvényeknél fogva. Ő Azonban mit se szólt. Nem is sírt, hanem lehajtotta fejét és meghalt. Ennyi az egész . .. * S a mazurka szól vígan tovább. Az éjszaka megtelik a hangjával. A csillagok úgy rezegnek a csendes, pompás, nagy boltozaton felettünk, mintha ők is vígan és gondtalanul üstökös fejeiket a taktus szerint ingatnák. Gyenge szél jár a faágak között és a levelek is egymáshoz hajolnak és csendesen tánczra kerekednek. És mi is mind elfelejtjük rögtön a szegény asszony történetét, kit megölt a szive, mosolygunk és fejeinket önkénytelenül lóbáljuk a mazurka ütemei szerint. . . Mert szép a világ, mikor igy csendes este, muzsikaszó mellett, szép gyermekleánykák lejtenek a porondos utón. SZÚNY06