Kolozsvár, 1891. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)
1891-05-04 / 100. szám
V ik. évfolyam 1891. Szerkesztő-iroda: BELMONOSTOR UTCZA 8 SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. 100. szám. Kolozsvár, hétfő, május 4. Kiadóhivatal: BELKISZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DUAI: Ki éas évrt............................16 (rt. MIítw...........................8 M. Negyedén*.........................t trt. Egy hóra...........................1 fit b0 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárotok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sert 25 kr. SZERB-ROMÁN BARATSAG. Kolozsvár május 4. Felesleges erőlködéseket látunk és tapasztalunk román és szerb részről annak documentálására, hogy ez a két nép egymást mily rendkívüli módon szereti. Nem annyira a szeretet érzetének tisztasága, átérzett bensősége, mint inkább talán a mi vélt bosszantásunk miatt buzdult fel a bukaresti román ifjúság, annyira igyekezvén a szerbeket magához ölelni, az érdekközösséget proklamálni Turnu-Szeverinben. Az eset ez. A belgrádi szerb ifjúság a román ifjúság kulturális törekvéseit megbámulván arra vállalkozott, hogy Turnu-Szeverinbe a román területen, látogatást tegyen és ott a román ifjúságot keblére ölelvén, megpecsételjék együtt a barátságot, emberiesen szólva, örök időkre. És a román ifjúság ezen ajánlatot kész örömmel fogadta; megtett minden előkészületet arra, hogy a fogadtatás nagyszerű és meleg legyen. Különösen hangsúlyozta, hogy abban az ünnepélyben román részről más nem vehet részt, mint román. A jelentkező zsidó és más ifjúságot egyhangúlag elzárta attól, hogy Turnu Szeverinbe mehessen és ott az is szeretetének adja jelét a szerb ifjúsággal szemben. Ez a kényeskedő szűkkeblűség az egyedüli kesernyésség abban az édes italban, mely a szerb ifjúságnak volna átnyújtandó Turnu Szeverinben. Ilyen körülmények között, daczára a szükkeblüségnek,a más nemzetiségű ifjúság önállóan rendezte a maga részéről a szerb ifjúság fogadtatását és ez a másik fogadtatás a román ifjúság kényeskedő türelmetlenségéről fog tanúságot tenni minden józan szerb előtt. Különben ez csak mellékesen lett elmondva. Néhány nap múlva tehát határainknál a román és szerb ifjúság baráti viszonyt köt. A kormány maga intézkedett, hogy az az ünnepély fényes legyen. Nem csak pénzt, de sok és sok vasúti ingyen jegyet bocsátott rendelkezésére a román ifjúságnak. Ideje volt ezt a szerb-román barátságot megkötni. Mert eddig a történelem tanúsága szerint a szerb nem tett egyebet, mint a keze ügyében lévő román ekklézsiákat és vagyont elszerbiesiteni. Sőt ma is a mi román gör. keleti egyházunk elkeseredett harczot viv a szerb egyházi túlkapások ellen; a perlekedés hosszú sorozata foly bíróságaink előtt ama rendkívüli szeretet kifolyása gyanánt, a melylyel a szerb a román ügyek iránt viseltetik. Azért igaz örömmel látjuk a szerbek megtérését, azoknak a román szellemi és anyagi erő érték előtti meghódolását. A szerbek helyesen hódolnak Romániának, mert akárhogy vegyük a dolgot, Románia minden tekintetben s minden téren túlszárnyalta Szerbiát. Románia megmutatta a világnak, hogy mit képes művelni egy kormány, a Bratián kormányát értjük, mely minden izében szabadelvű volt és minden gondolatával hazájának, a közszabadságnak akart szolgálni. Hanem úgy látszik, hogy Románia ma már egy hajóban úszik Szerbiával. Az a frigykötés Turnu-Szeverinben nem a két kis állam függetlenségének, jövő nagyságának gondolataiért történik. Catargiu és az orosz képviselőség munkája az, mely a Balkán népeit az orosz érdekkör örvényébe igyekszik bevonni, mely az önálló fejlődésnek annyira ellensége. Ha mi a szerbromán barátság ezen a nyilvánításában nem látnánk mást, mint valódi szeretetet e két nép között, kétségtelen igazi örömöt élveznénk. De hiában, mi a Turun-Szeverinben összeölelkező ifjak között ott látjuk a czárismus sasának kiterjesztett szárnyait, a mely szárnyak alatt igen nagy az árnyék és igen fojtó a levegő, veszedelmes a tartózkodás. A népek nem mindig látnak igazán. A magasabb körök bizonyos hólyagot vonnak a szemre, ködöt támasztanak, mint a bűvészek, amely a tiszta látást megakadályozzák. Mi lelkünkből meg vagyunk győződve arról, hogy az orosz kör nem való sem Romániának, sem Szerbiának. Különösen az első állam annyi szenvedést élt át az oroszok miatt, hogy ma már tudhatná, miszerint az a szenvedés nem lesz apadóban ezentúl sem, ha talán a közös barátság Európában valami eredményekhez jutna. A két állam ifjúságához ily barátság nyilvánulása az orosz védszárnyak alatt nem egyébb, mint kölcsönös ígéret az orosz járom felvételére. És ezen események bekövetkeztét senki sem akadályozhatja meg, csak mi, akik ezen baráti frigyben ezúttal részt nem vehetünk. (Kolozsvár, máj. 4.) Nagy küküllő megye üresedésbe jutó főispáni székére már számos jó hangzású név emlittetett — most újabban Gróf Haller János hévízi birtokost hallottuk emlegetni, ki azon komoly és érdemes jelöltek közé tartozik, a kiket az egész közönség rokonszenvvel fogadna, mert Ő ismert erős hazafias érzelme mellett képes volt a nem magyar ajkú polgártársak bizalmát és tiszteletét is kinyerni és a legszebb korában levő tett erős munkás férfitól a közérdekben kifejtendő sok hasznos tevékenységet várhatunk. (Kolozsvár, máj. 4.) Változások a minisztériumokban. A megyei közigazgatás államosítása változásokat fog maga után vonni az egyes minisztériumok hivatalnoki személyzetének beosztásában is. A legelső e változások közül az lesz, hogy mi a közigazgatási reformtörvény általános életbe léptetése előtt és pedig a jövő év első napjával a kereskedelmi minisztérium útügyi osztálya át fog helyeztetni a belügyminisztérium kebelébe. Következése lesz ez áthelyezés a törvényjavaslat egyik rendelkezésének, mely az említett naptól kezdve a kereskedelmi miniszternek az 1890. I. t.-c. által a közutakra vonatkozólag megállapított hatáskörét a belügyminiszterre ruházza át. ZSIDÓ INVÁZIÓ, Kolozsvár, máj. 4. Nagy port vert fel egósa Európában a londoni lord mayornak levele a minden oroszok czárjához, melyben az oroszországi zsidók ellenében hozott embertelen szabályok enyhítését kérte. A nagy hatalmú autokrata azonban ép oly kevéssé hallgatott a legműveltebb Európa góczpontjából eredt kérő szózatra, mint a liberalismus nemesebb tanaira, melyek a népfajok üldözését már régen kitörölték a kormányzás tudományának káthékizmusából. Ha azonban a Timesben a londoni zsidó invázióról most megjelent komoly czikket olvassuk, mely felfejti azokat a káros viszonyokat, melyeket ez az invázió teremt, a túlliberalismus nemes tanaiból valamit engedni és állami érdekeink rigorózusabb megfontolására kénytelenitettünk, hogy A Times idézett czikke felsorolja, van Londonban egy városrész, melyben az Orosz és Lengyelországból kivert zsidóság lakozik, ez a nép nem hoz magával semmi anyagi és semmi szellemi tőkét, nem produkál semmit, tisztátalan, rendetlen, úgy, hogy e városrészből indul ki London minden fertőző betegsége. Javasolja tehát, hogy Angliába csak azoknak a zsidóknak betelepülése engedtessék meg, akik elegendő vagyonnal vagy szellemi tőkével rendelkeznek. A zsidó kérdés és zsidó invázió minket Magyarországon még közelebbről érdekel, mint Angliát. Mert inkább kezeügyébe kapja az Orosz és Lengyelországból kiözönlő faj , mert a magyar kultúra termő fája sokkal kevesebb életnedvvel bír, hogy sem a fejlődésében azt meg ne tudnák akasztani. Az erdélyi részek északkeleti Magyarország keleti határszélén utazó napról-napra látja beözönleni azokat a megviselt, pajeszes, busarczó szegény embereket, kik eszünkbe juttatják a bolygó zsidót s akiket bizonyos szánó részvéttel szemlélhetünk. Ezek a zsidók csakugyan szellemi és anyagi tőke nélkül minden húzódnak Magyarország földjére, csakis attól a természettől örökölt üzleti szellemtől eltelve, melyet vérünkbe oltott a százados szokás, és attól a tragikus tűrés és szenvedés elviseléstől áthatva, mely képesekké teszi a legnagyobb nélkülözésre és önmegtagadásra. Ez a zsidóság nem vesz részt az ország kulturéletében, nem teljesít oly szolgálatot, mely csak a biztosítja, ellenben bölcsen megélhetést kihasználva az uralkodó népfajok gyöngéit és úrhatnám szokásait, azokon él, táplálkozik, míg megvagyonosodva, ura lesz parancsolóinak. A zsidóktól kétségtelenül sokat tanulhatunk, takarékosságot, élelmességet, a gyermekek nevelésére való áldozatkészséget, az is igaz, hogy a megvagyonosodott zsidókból rendszerint jó magyar állampolgárok, sőt is merész ivású gavallérok sokszor igen lesznek, akik sokat felejtenek, de másfelől az is igaz, hogy e zsidóság vagyona nem új vagyonszaporodás az országban, hanem nagyobbára a már meglevő vagyonnak az ők kezükbe való átvándorlása, tehát nem előmozdítói az ország gazdagodásának, szellemi és anyagi megvagyonosodásának, hanem inkább táplálói a nemzet könnyelmű és így elszegényítő hajlamainak. Nem kívánhatjuk, hogy a mostani korban az állam gyámkodjék polgárai felett, de viszont azt sem nézhetjük tétlenül, hogy egy teljesen kifosztott és éhes sereg határtalan étvágya kielégítésének martalékul engedje ezt a sokat sanyargatott országot, s ha a liberális Anglia nem átall bizonyos korlátozó feltételeket kötni ki, amelyekkel mintegy megszűri a salaktól beözönlést, úgy a mi életérdekeinkre is ráfér, hogy a liberális tanok teljes tiszteletben tartásával, a faji ellenszenv legkisebb nyilvánulása nélkül, a zsidó bevándorlás mérséklésére a kellő óvintézkedéseket megtegyük. Kolozsvár, (máj. 4.) A Német támadások. Az utóbbi napokban tudvalevőleg két röpirat jelent meg Németországban. Mind a kettő Ausztria-Magyarország ellen van intézve, perhorreszkálva monarchiánk szövetségét és haderejét. A Pol. Corr.-nek most Berlinből, előkelő forrásból, azt írják, hogy az „Ausztria végromlása“ czímű röpirat, amely egyes osztrák és magyar lapok nyilatkozatai nélkül, Németországban mi figyelemben sem részesült volna, a politikai események megfigyelői szerint nem csak nevetséges, hanem e mellett ravasz fondorlatból származó tákolmány. Czélja volt az osztrák és a magyar sajtót Németország ellen sértő nyilatkozatokra ingerelni. Ha p. o. valamelyik osztrák avagy magyar lap azt állította volna, hogy az oroszok szövetségét Ausztn-Magyarország is megszerezheti, akkor egy újabb röpirat jelent volna meg, hogy a német nemzet előtt ráolvassa Ausztria-Magyarországra, hogy hűtlen szövetséges. Az „Offene Worte über di österreichisch-ungarische Armee“ czímű röpirat is e hadseregről azért közölt oly alávaló ítéletet, hogy az osztrák-magyar hadseregben hasonló nyilatkozatokat provokáljon a porosz ellen. A politika menetére e pamfletek semmi hatással sem lehetnek sem Németországban, sem Ausztria-Magyarországon , de első rangú fontosságú az is, hogy e pamfletek mind a két részen a lakosság és nevezetesen a két hadsereg körében is hatástalanok maradjanak. Berlinben elismerik, hogy a pamfletek gonosz fondorlatú czélzataikat az osztrák és a magyar hadsereg körében nem érték el. Az „Allg. Reichscorrespodenz“, mely magas állású katonákkal áll érintkezésben, mai beható czikkében — mint Berlinből távirják, bonczolgatja Bewer röpiratát és élesen elitéli bizonyos német lapok magatartását az osztrák magyar hadsereggel szemben. Az említett lap azt a szilárd reményét hangsúlyozza, hogy a fegyverbajtársi benső viszonyt az e fajta támadások nem fogják megzavarhatni. (Kolozsvár, máj. 4.) A közigazgatás reformja. A képviselőház közigazgatási bizottságában folytatólag tárgyalás alá vétetett a megyei közigazgatási bizottságról szóló fejezet (218. és következő §§.) A 218 §-nál, amely szerint közigazgatási bizottság minden megye székhelyén szerveztetik. A bizottság elfogadja a szakaszt változozatlanul. A 219. §-nál (a közigazgatási bizottság tagjai.) Dárdai előadó az előző megállapodásokhoz képest felvétetni javasolja a tagok közé „esetleg az alispánt“, ellenben kihagyandónak véli a főorvost, főmérnököt s ahol folyammérnökségi székhely van, a folyammérnököt; továbbá kimondandó lenne, hogy ahol a másodalispán tagja a bizottságnak, ott a választott tagok száma 12-ről 14-re emeltessék. Gr. Szapáry miniszterelnök bejelenti, hogy hozzájárul az előadó módosításához, szükségesnek tartván egyúttal annak kimondását, hogy a főorvos, főmérnök s folyammérnök meghívhatók a közigazgatási bizottság üléseire , a szakmájukhoz tartozó ügyekben felvilágosításokat adhatnak. A bizottság többek hozzászólása után törli a közigazgatási bizottság tagjainak sorából a kir. ügyészt, a főorvost, főmérnököt s folyammérnököt; felveszi a tagok sorába, ott ahol szervezve van, a másod alispánt sa vá- A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. (8) Angéla. — Elbeszélés. — írta: BALOGH ARTHUR X. Megszánta és irgalmas volt iránta. Akkor azt súgta valami a bensejében: jól tetted! csak a ki nemes, igaz, az tud megbocsátani. Azután hiábavaló gyöngeséggel vádolta magát. Miért nem sújtotta le egy ütéssel, miért nem tiporta össze, mint egy hitvány férget, mely életünkre vágyik. Nem volt baj,hogy nem tette meg. Elvégezte más helyette a bosszúállás munkáját: ő maga, az az összetört semmivé lett, elzüllött ember. Testének, lelkének minden erejét kiadta egy zilált, hányatott életfolyásban, de volt még annyi ereje, hogy annak a hánykálásnak véget szabni tudjon. Még az nap este ott találták halálosan megsebezve a park egy elhagyott helyén. A mig a szomszéd községbe vitték, meghalt, a nélkül hogy egy hangot tudott volna ejteni. Az a tátongó seb, mely keblén sötétlett, azt mondá iszonyú felkiáltással: Tizenöt év szenvedése, tizenöt év gyötrelme talál kiengeszteést, bosszút általam ! Akik szorgalmasan olvasták a lapok törvényszéki rovatait, a többit tudni fogják. Emlékezni fognak a feltűnést keltett történetre, midőn egy oly sokak által ismert egykori szépséget gyanúba fogtak egy tönkrement ember gyilkosaként azért, mert régi, halálos gyűlölködésüket mindenki tudta és mert abban a pehelykönnyű, finom csipkekendőben, melyet ott találtak a sebesült mellett az ő névbetüit olvasák. Meghurczolták, megsanyargatták testét lelkét és akkor végre azt mondták: Bocsánat, nem jó uton jártunk, minden világos lett, hiszen az egy elzüllött, semmi ember volt, ki megunta az élet terhét viselni, a te lelkedet nem nyomhatja semmi bűn, szabadon elmehetsz ! Fényes szobáid, az úri népek társasága, minden, minden, amiben éltél eddig, ismét a tied lehet a fogság homálya, gyülevész csapatja helyett. A társadalom bocsánatot kér tőlled és újra keblébe fogad. Mikor azt megmondták neki, felkaczagott (olyan őrületes volt az a kaczaj!) és aztán azt mondta: A kegyes feledést köszönöm, de nem kérek belőlle. Társadalom? hát mi az ? nem ismerem. Emberek a kik megrónak vagy megbocsátanak, hát kik azok, hol vannak ? Egyet se lássak belöllük! És azzal fogta magát és úgy elzárkózott a kastélya egy félreeső szobájába, mely fent volt annak emeletén, hogy egy jó nagy ideig a szolgálattevő komornán meg a kis Angélán kívül (akire már csak beczézgetéskép illhetetett e jelző) más emberfia meg nem pillantotta. A régi ismerősök, szürkés fejű, de azért szerelmes szivü férfiak bekopogtattak. De mindegyik számára el volt zárva annak a magányos szobának az ajtaja. Megőrült szegény mondák végre, midőn már jó ideje igy tartott a dolog. Egy szép napon aztán mikor már az első ezüstös jegeczek kezdtek lecsapódni a sárgult levelekre, egyszer csak csodálkozva látta a cselédség azt a magas, fejedelemnői alakot, mely talpig gyászban Jejő az emeletről, végig meg a folyosón és egyenesen az istálló felé tart, melyben oly régóta látta kedvencz paripáit. Hisz ez az úrnő maga ! Valóban ő volt. Elég volt egy gondolat, hogy kihozza eddigi remete életétől. Hogy az emberek még őrültnek tartották és szánalmasan semlegessék nevét ! Nem soha. A sors megüldözte eléggé, az emberek nem fognak diadalmasan mosolyogni felette Egy kis negyedóra múlva csodálva látták hogy a kis könnyű kocsin, amelyen a két tüzes fehér paripától röpítve az előtt mindig kocsizni szokott, eltávozik. Angela is, aki már szép, nagy nyiladozó virág lett — ott ült oldalán Csak a régi hű barát, Bárándy doktor látta még nagyobb csodálkozással, midőn a ködös reggelen a váratlan vendég berobogott udvarára. Zavart örömmel sietett eléje s alig tudott mit elkezdeni, midőn már az agglegény rideg életét visszatükröző szobáiba bevezette is. A nő alig ült le, csak úgy félig ereszkedett le egy kis karszék párnáira. — Csodálkozik, hogy itt lát ugye? kardé Angéla minden bevezetés nélkül. Nem hálálkodni jöttem. A kegyed barátságát ismerem régtől fogva, tudom, hogy mindennap eljött hozzám most is, bár nem láthatott. Ezt egykét szóval nem lehet megköszönni. — Ó, hagyjuk ezt nagyságos asszonyom — menetgetődzék a férfi. — Jó, legyen. De nagy betegnek hitt ön is, ugye? Lehet, hogy most is az vagyok. De már ebből a betegségből nem is fog ön soha kigyógyítani. Iszonyú utálatot, megundorodást érezek az egész világ iránt! Eltompultam, nem érezek egyebet semmit, semmit — s ez iszonyúbb, mintha ezer kés fájdalma hasogatná szivünket. És az emberek őrültnek gondoltak ugye? Nohát nézzen meg orvos ! Nézzen a szemeimbe! Tiszták ugye? Itt a kezem, az érvelés rendes. És a beszédemet meg lehet érteni ugye ? nem zagyva kába beszéd. Hát az lőrültek igy néznek ki ? kaczagás ! De szeretném ha ezt megtudná az egész világ. A lány keze után nyúlt, mintha már menni készülne. — Ki beszélhetne ilyeneket nagyságos asszonyom? kezdé az orvos szokott simaságával. Ki gondol ilyenre? De higyje meg, nekünk nagyon nagy fájdalmat okozott elzárkózásával — Fájdalmat ? — kérdé a nő csodálkozással. — Igen. Miért büntette meg magát oly érdemetlenül és minket is, barátait, kik annyiszor hiába kerestük, látni vágyva. — Kerestek ? engem ? Bizonyosan nem engemet kerestek. Radványi Angélát keresték ugye? Olvasom arczáról az igent. No lássa, mily hiábavaló dolgot végeztek akkor! Hát ismeri még valaki Radványi Anelát? Emlékezik még reá valaki ? Hiszen az szegény meghalt régen, gyámnő sírja fölött. Radványi Angélát — hahaha! a holtnak nem hagyunk békét s ez nem szép, valóban nem szép — Jer Angela! Isten önnel, a viszontlátásig — Vashegyi Angélánál! Szemei felvillámlottak, fehér arcza kigyuladt , eltávozott hirtelen, mielőtt a férfi magához térhetett volna gondolataiból. — Mégis őrült! — mondta magában midőn egyedül maradt és azt hitte, hogy a tudománya csalhatatlanságával beszél. Még aznap már azt mondá: tévedtem nagyon. Most már nem volt nap, hogy színről — színre ne látta őt: Vashegyi Angélát, mert Radványi Angela ki az? ki merne beszélni róla az élők között, hisz ő már régen a hosszú örök álmot alussza odabent. A kastély kezdett megnépesedni újra. A régi látogatók egymás után jöttek most már nem találtak zárt ajtókra. Angélának látszik az arczán, hogy mennyire terhére van ez. Merev, fel nem derülő vonásai, hideg fagyos nézésű szemei mutatják, hogy a szenvedések egész tengerén hánykódott azóta, mióta nem látta ezeket az embereket. De meg kell tennie. Nem zárkózhatik el a világtól. Hogy őrültnek gondolják ! És mi lenne Angélából, a gyönyörű virágból, kire minden férfiiszem csodálkozással tekint. Az egyik mondja magában : bizony megvénült, megvémtette a szenvedés, de azért mily szépek még vonásai. Egy valaki, a magas, daliás huszárkapitány, aki még mindig oly földrengető léptekkel jár, azt hiszi, hogy csak az imént keltek fel a csillogó poharak-