Kolozsvár, 1896. július-december (10. évfolyam, 147-299. szám)

1896-07-01 / 147. szám

Kolozsvár, 1896. Igazgató Tanácsunknak következő javaslatát határozattá emelni: 1. Tekintettel arra, hogy úgy a királyi Felség által szentesített zsinati törvényeknek, mint egyházkerületi Utasításunknak értelmében a lelkész­képzés és nevelés ügyének rende­zése feltétlenül az egyházkerület joga és köte­lessége . 2. Tekintettel arra, hogy e végre önere­jének megfeszítésével és részben a testvér egy­házkerületek segítő támogatása mellett, az A. C. I. R 10. sz. 2-ik czikkében „legalkal­masabb helynek“ ítélt Kolozsvár vá­rosában és püspökség székhelyén, a theol. fakultása épületét, a most idézett törvény 3-ik czikkelye értelmében, úgy „a tud­ó­s professor emberek“, mint azonkívül is a „jó mesterek tartásával“, még a papjelölteknek is az internátusával a mai kor igényeinek megfelelően és eddig még páratlanul nem csak hogy díszesen fölépítettte, hanem azt belsőleg is teljesen berendezvén, benne a theo­­logiai tudományok tanítását az 1895/6-ik tanév elejével tényleg kellő számú jeles tanerőkkel, meg is kezdette, sőt tovább menve, a magyar állam kormány készséges és eredményeiben meg­becsülhetetlen hozzájárulása alapján, a növen­dékeknek a helybeli Fer­en­cz József ki­rályi tudom, egyetem bölcsészet nyelv és tör­ténelmi meg a jogi fakultásán, a rokon ter­mészetű nyelv és történelmi s esetleg államjogi tárgyaknak hetenként 10 órai kötelező hallga­tása mellett, az egyetemmel létrehozott kap­csolatban, a pap képzést a legmagasabb szín­vonalra emelte, a­minek következtében már az első évben a növendékek nem csak hogy a várakozásnak és a szükségletnek teljesen meg­felelő, hanem oly számban jelentkeztek, mint a minőben hazánk egyik ref. theo­. intézeté­nél sem . 3. Tekintettel arra, hogy az egyházkerü­letnek nem csak jogában, de kötelességében is áll, hogy a maga kebelében a nagyfontosságú papi pályára csak is olyan papjelölte­ket bocsásson ki, a­kik a theologiai és egyéb rokon és mellék tárgyú ismerete­k­nek az általa megjelölt mértékét elsajátították és erről az egyházkerület színe előtt bi­zonyságot tettek, a­kiknek sorába egy intézet is, a maga más alapon és terjedelemben képzett növendékeit be nem erőszakolhatja és föl nem tolhatja . 4. Tekintettel különösen arra is, hogy a papi állomások javadalmának mennyiségéhez képest sorozott egyházak elnyerhetésére előírt qualificatiónak egysége és egyöntetűsége a kettős mérték szerint minősítő intézetekkel és külön vizsgáló bizottságokkal el nem érhető és igy esetleg az alaki minősítés egyenlősége a sokkal szélesebb körű alaposabb tanultság hátrányára válhatnék ; de 5. Tekintettel arra is, hogy úgy a fegye­lemben mint a tanulás eredményeinek elbírálá­sában, a kettős mérték alkalmazása közül, a könnyebbséget kereső emberi gyarlóságnál fogva, az egyházkerületre nézve, éppen az válnék vég­zetessé, a­mely enyhébb volta alapján, a keve­sebb küzdelem és könnyebb czélhozjutás ke­csegtető kilátásaival a növendékekre nézve a nagyobb vonzó erőt gyakorolhatná, a­mit a szebb jövő érdekében annyi áldozatot hozott egyházkerület meg nem tűrhet. 6. Tekintettel arra, hogy a protestantis­­musnak az éltető és fenntartó elemét képező szabad szellemű papnevelésben, az iránynak képzésnek, vezetésnek és az egészet átható és megelevenítő szellemnek az egysége, az egy­házkerületnek elsőrendű szükséglete, a­mely szükségletnek az életműködését már megkezdett és a kir. egyetemmel kapcsolatban álló kolozs­vári theol. ref. facultás minden tekintetben megfelel­ve úgy a most létező, mint a jövőben­i biztosan remélhető növendékeinek számánál fogva is a papi állomások szükségleteit, kielé­gíti és biztosítja ; mindezek al­pján, mondja ki az egyházkerületi közgyűlés, hogy : a. , a­­lkészképzőst jövőre egyedül az egyházkerület, kolozsvári ev. ref. th­eologiai fa­kultásához köti; b. , hogy a nagyenyedi t­heologiai akadé­miánál a tanári állások betöltését czélszerűnek , így szükségesnek nem tartja. c. , hogy ezeknek kimondásával a tárgyso­rozat pontjában foglalt tanárválasztás kérdése tárgytalanná válván, a felett napirendre tér és az a., b., pontok alatt hozott határozatok vég­rehajtásával és a nagyenyedi kollégium előjá­­róságának meghallgatása mellett, az átmeneti szü­kséges intézkedések megtételével az igazga­tótanácsot bízta meg Az erdélyi ev. ref. egyházkerület­ig ta­nácsának Kolozsvárt­, 1890. évi áprili­s- - én tartott üléséből. Parádi Kálmán tanügyi előadó. Szása Domokos, ref. püspök, mint elnök. „Az én atyámfiaiért és az én barátimért kérem most, hogy legyen békesség te benned,“ mondja tovább Dávid, a koronás király, a láng­­szavu énekes. És én csak úgy elmerengek lel­kemben az időknek csodálatos járásán. Minő tünemény r íme, évezredek múlva csak ismét visszatérnek a régiek. A világnak minden di­csősége, minden hatalma, nagysága közül is kiválik a szív, a­mint a nap a világok felett, hirdeti, hogy belőle származik minden áldás. A mi felséges királyunk is szeretőjével, szivé­vel tette ragyogóvá ezredéves ünnepünket, ho­lott a trón zsámolyához emelte fel törvényt, alkotmányt, szabadságot tisztelő népét, mely­hez ő leszabott bizalmával, szeretetével, szívé­vel, hogy együtt kérjék a békességet Jeru­zsálemre. „Az én atyámfiáért és az én barátimért kérem most a békességet.“ Lehet, hogy elvá­lasztanak minket még e pillanatban is a nyelv, a szoká ok a vallás: lehetetlen, hogy ne egye­sítsenek a jog, az igazság, a szabadság, az em­beri méltóság után való vágyakozás; a szívnek amaz éhsége és szomjúsága, mely vágyik, vá­gyik, óh, véghetetlenül vágyik a szép, a jó, a magasztos, az eszményi tökéletesedés után, mely alapja, talpköve a földi birodalmaknak, funda­­mentoma isten országának Ezeknek odaadó ápolása dicsőítette meg atyáink megszentelt emlékét, kiknek árnyai e pillanatban is mint ha csak körül vennének és fölemelt, újakkal intenének, tanítanának , hogy a haladásnak végső, legfőbb czélja nem az anyagi emelkedés, mely nem egyszer veszélyezteti az egyéni, va­lamint a nemzeti jellemnek nemesebb vonásait, h­anem amaz erkölcsi kényszer, a szivnek amaz örök törvénye, melynek neve szeretet, mely mindeneket hiszen, mindeneket remél és össze­tett, kezekkel könyörög attyafiainak, barátainak békességéért. De hát, vannak-e nekünk barátaink? Oh, én uram és én istenem, ne vedd bűnül, sem panaszul e kérdést. De ha visszapillantunk ezer esztendős történetünkre, ha látnunk kell kiön­tött, vérünknek és annyiszor elhullatott köny­­nyeinknek fekete tengerét; ha Galgorháinkra gondolunk, melyekről oly sokszor hangzott leg­jobbjaink sóhajtása: én istenem, én istenem, mért hagyál el engemet; ha nézzük a mai na­pot, holott az ezeréves alkotmány védelme alatt egyenlő emberi, polgári jogokban és szabadságok­ban részesül e földnek minden lakója, minden tekintet nélkül és mégis ... — Elhallgatok. Te tudsz, uram, mindeneket. Te tudod, hogy e nemzet minden századokon keresztül nem csak jellemében volt lovagias, törhetetlen, de ellen­ségeivel szemben is nagylelkű, könyörületes volt és kész a bocsánatra,­­ most is könyörög, hogy legyen békesség a mi kerítéseinkben, csendes­ség a mi tornyainkban. Lesz-e, várjon ? Lenni kell, mert eljön az idő és diadalommal hirdetem, hogy immár kö­zel vagyon, midőn lakozik a farkas a bárány­nyal, mert imádkozunk ellenségeinkért is. Tu­domány, költészet, művészet, ipar, kereskede­lem, földi és mennyei minden érdekeinknek találkozása homlokunkon az emberi méltóság­ban ; alázat, könyörületesség, irgalom, bocsánat és szeretet az emberi szívben : ezer esztendőn keresztül ezek voltak nemzetünknek mindenek felett való lelki vonásai; ezek a mi atyánk­fiai, a mi barátaink és most ezer éves fennállásunknak örömünnepén: könyörögjetek at­yámfiai­rt­­­s az én barátaimért ; Jeruzsálem­nek, a mi édes hazánknak békességéért. „A mi urunknak, istenünknek házáért ki­­vánok neked jót!“, végzi a zsoltárb­a, és ezzel végzem én is egyszerű beszédemet. És itt többé nincs bajom az elmúlandó földdel. Lelkem előtt feltárulnak az örökkévaló világok; felolvadok isten szellemébe és áldom azt az erőt, azt az édes jó atyát, ki bölcsen kormányozza a népek és nemzetek történetét; ki mellettünk áll az élet verőfényes napjaiban és nem hagy el az élet megpróbáltatásaiban ; áldom azt az istent, ki előtt ezer esztendő annyi, mint egy nap és a ki hatalmát, erejét megdicsőitette nemzetünknek ezer éves életé­ben úgy, hogy biztató reménységgel indul újabb ezer évek felé és megáldotta ezt a ki­csiny, szép egyházat is, hossú házat építsen az urnák, „az urnák e házáért kívánjunk neki jót.“ És ezt a jót meg is fogja találni, ha ra­gaszkodni fog vallásos hitéhez. Vallásos hit?­­ Hol van ez a mai világban? Az a hit, melyért István megköveztetett. Az a hit, melyért Húsz megégettetett. Az a hit, melynek védelmében­­ Luther istennek ajánlotta lelkét. Az a hit, melyért gályára mentek a magyar protestáns papok és tanítók. Az a hit, mely felépitette templomainkat, iskoláinkat, melyekben magyar nyelven, magyar szívvel, magyar hittel és lé­lekkel dicsőítették a jó istent, s ez által lettek megszabadítói, újjá teremtői magyar hazánk­­­­nak, a mi Jeruzsálemünknek, melynek „béke­­ségéért könyörgünk“ e szép templomunkban, melyet felszentelünk az urnák dicsőségére. Elképzelhetetlen az, hogy az ember, a­ki születik, él, küzd, fárad, szeret és meg kell hall­nia, elképzelhetetlen, hogy vallástalan le­hessen. És ha van nép, a­melynek oka van vallásosnak lenni, az bizonyára a mi nemze­tünk. Hányszor összecsapott feje fölött az özön­víz; hányszor szabadul ki az oroszlányok ver­méből , mint Lázár, hányszor kelt életre a ko­porsóból , hogy többé soha meg ne halljon, megálljatok rendületlenül őseitek, atyáink hité­ben, hogy ez adjon erőt, lelkesedést, kitartó akaratot, m­­nd a vérnek hullásáig, lenni­e sokat szenvedett, de új életre kell ezer esztendős hazának hit­ei is, isten országinak méltó pol­gárai, s legyen bék­eség Jeruzsálemnek kerité­seiben, csendesség az ő tornyaiban. Ámen. Ugron-bajok. Az Ugron-párt kebelében nagy a ráérge­­lődés a fölött, hogy Kossuth Ferencz beme­részkedett Szatmárra, Ugron Gábor kerületébe; de még nagyobb ez a mérgelődés, azért, hogy Kossuthot a szatmáriak akkora lelkesedéssel fogadták, a minőben ott a nagy Gábrielnek soha része nem volt. E miatt aztán Ugronék hivatalos lapjában, a „Magyarország“-ban most az alábbi méreg­­csöpp adódik ki: „A tegnapi napon már említettük, hogy Kossuth Szatmáron, Ugrón Gábor kerületében is megállapodott és ott Papp Elek társaságában ho°szabb beszédet tartott. Ez már a második eset, hogy Kossuthék a függetlenségi és 48 as párt másik részének kerületébe elmennek, hogy ott maguk mellett propagandát csináljanak. Kossuthéknak ez az eljárása a függetlenségi és 48 as anyapártban meglehetős rossz vért szült és ott azt az elhatározást érlelte meg, hogy ezentúl ők sem fogják magukat visszatartani attól, hogy a másik pártárnyalat kerületeibe elmenjenek és ott a pártszervezést részükről is teljesen önállóan eszközöljék.“ így fenyegetőzik a „Magyarország.“ Csak­hogy ez meglehetősen ártalmatlan mérgelődés. Mert a függetlenségi választók mindenfelé na­­gyon­ nagy hidegséggel viseltetők az Ugronék legújabb keletű kabarék politikája iránt, a­me­lyikben van szoczializmus, klerikalizmus és jó adag kaczérkodás a nemzetiségekkel. Szóval: van benne sok minden, a­mi ellenszenves a jó­zan ít­életű, hazafi előtt. Ugron legújabban O­ Becsen próbált szerencsét, a­honnan ezeket jelentik : Ugron, Visontai és Tompa képviselők ma érkeztek ide pártjuk, szervezése végett. Nagy erőlködés daczára a fogadtatás silány volt, alig 200 hallgató előtt kedvetlenül beszéltek a kép­viselők és sietve tovább utaztak Temerinbe. A tervezett közebéd meghiúsult és csupán 3 bér­kocsi képezte a menetet. A helybeli ellenzéki vezetők közt a legnagyobb viszály támadt.“ Ezt a rövidke jelentést még jobban meg­világítja a következő ó­becsei tudósítás: Ugronék fogadtatására kevesen jelentek meg és még így is botrány volt. Milassin és Szilágyi ügyvédek mindenki magának akarta lefoglalni Ugront. Milasin üdvözölte először, de mielőtt beszélhetett volna dr. Szilágyi e­l­a tolta és nagyhangon ő kezdett a beszédbe.­­ Ez az inczidens láthatólag elkedvetlenített­e a kö­zönséget, ami még csak fokozódott, mikor ez in­­cidens Milassin lakása előtt ismét­­l­ő­d­ö­t­t, ahol is Ugrón úgy vágta el a gor­­diusi csomót, hogy a kocsist utasította, hogy a vendégfogadóba hajtson és igy netu szállt egyik vezérjelölt lakására sem. A megérkezés után a sörház kerthelyiségénél gyűlt össze a hallgató­ság, ahol Miassin a népgyűlést megnyitván, átadta a szót Tompa képviselőnek aki mint a szomszédos kerület képviselője üdvözlő ebtár­­sait. Utána Visontai képviselő hívta fel a figyel­met a közelgő választásokra. Ugrón beszélt azután, sürgetvén az ön­álló hadsereget, külügyi kormányzatot és az önálló vámterületet. A földbirtokoknál egyen­lőséget kíván, a hitbizonyányokat az állam vegye és ositsa ki pareze­­-­lánkiut a népnek. Le kell szállítani a földadót, viselje a terheket a tőke is. A válasz­tási rendszert megváltoztatni óhajtja, általá­nos választói jogot és titkos szavazást sürget. Akkor a népet jobban becsülik. Örvend a testvéries viszonynak (!) amely a magyarok és szerbek között van; kívánja is, hogy továbbra is föntar­­t­a­s­s­é­k. A beszédek a mérsékelt számú közön­ségre semmi hatást nem tettek.“ KOLOZSVÁR Nikita Belgrádban. Belgrád, jun 29. Belgrád még mindig kivételes ünnepi han­gulatban­, zászlódíszben ragyog. Nikita fejedel­met bárhol jelenik meg, lelkes ovácz­iókkal ve­szik körül. Különösen közbeszéd tárgya ma az a beszéd, melylyel Mihály metropolita Nikitát és Sándor királyt fogadta. A metropolita szi­vére kötötte az uralkodóknak, hogy egyetértve a szerbsé­g helyzetének javítására törekedjenek, mire a montenegrói fejedelem kezét nyújtotta a szerb királynak. Ezt a szerb közvélemény óhajának tekintik, melyet a metropolita tol­mácsolt a két uralkodó előtt. A szerb király vendégével délután jelen volt a tudomány­akadémia ünnepi ülésén, az­után pedig megtekintették a Szretin Száva in­tézetet és az erődöt. A díszlakomán, a­melyet tegnap a monte­negrói fejedel­m tiszteletére rendeztek és amelyre az összes miniszterek, az itt időző bécsi szerb követ és a diplomác­,s a testület tagjai megje­lentek, Sándor király „drága vendége”, Nikita fejedelem egészségére ürítette poharát, amire a fejedelem hosszabb beszédben felelt. Hangsúlyozta, hogy Sándor királynak trónra lépése óta élt benne az a vágy, hogy őt meg­látogassa, s ezt még növelte az a jelentés, hogy Sándor király Montenegróban meglátogatni szán­dékozik őt. Nyomban a koronázási ünnepségek befejezése után drága barátjának karjaiba sie­tett. A régi szerb birodalom az egyenetlenségek következtében összeomlott. A két uralkodó tehát most egyetértőleg akarja intézni a szerb nép sorsát. Csak a bé­kés egyetértésben élő nép erős és tisztelt. Mind a két nép igazságos és nem vágyik idegen javakra; nem óhajtanak egyebet, mint azt, hogy amijük van, megtarthassák. Jogos törekvései­ket jóakarattal fogják fogadni az összes haladó nemzetek, amelyek már kivívták egységüket. Törekvéseiknek erős támasza rejlik az északi testvérek szeretetében, a bolgárok és ama más népek barátságában, melyek Szerbia népeivel a közös vallás, a vérrokonság, vagy az azonos czélok kötelékeivel vannak összekapcsolva. A fejedelem e meggyőződésben örömmel üríti poharát a szerb királyra, Natália királynéra és a szerb népre. Ez a beszéd a legnagyobb lelkesedést kel­tette nemcsak a jelenvoltakban, hanem, mihelyt köztudomásúvá lett, az egész nép körében. Mindnyájan úgy értelmezik Nikita szavait, mint a Montenegro és Szerbia közti benső barátság hiv és nyomatékosan hangsúlyozott ki­fejezését. A tegnapi nap az udvaré volt, a mai a ka­tonaságé. Ma folyt le ugyanis a banyicai-brdói fensikon a programaiba vett nagy csapatszemle és hadgyakorlat, melyet 40.000 főnyi hadosz­tály végzett. Sándor király és vendége, Nikita fejede­lem, a szerb és montenegrói miniszterek mind teljes díszben, báró Rozen orosz követ, báró Taube orosz követségi katonai attasé, Nzse­vaszkij orosz tábornok, kozákezred parancs­nok, a külföldi diplomáczia katonai atta­séi, a szerb tábornoki kar és számos nyu­galmazott tábornok és ezredes, már kora reggel hat órakor megjelent Banyicza Brdon, ahol kezdetét vették a nagy katonai had­gyakorlatok. Agyüdörgés és lelkes zsiv­ó kiáltással fogadták Sándor királyt, Nikitát és nagyszámú kíséretét, mire a parancsnokoló tábornokok jelentést tettek Sándor királynak. Aztán a Nikita nevét viselő ezred parancsnoka tett je­lentést Nikita fejedelemnek, mire Sándor király megadta a jelt a gyakorlatok megkezdésére, melyek a legszebb rendben mentek végbe. A két fejedelem ismételten kifejezést adott megelégedésének, a­mikor a gyakorlatok dél­­tájban véget értek A hadgyakorlatot udvari ebéd követte, a­melyre meghívták a külföldi vendégeken kívül a hadsereg főbb tisztjeit is. Délután a topcsideri népünnepet tekin­tette meg Nikita fejedelem, Sándor király és Natália. A népünnepen több mint hatvanezer ember vett részt. Mintegy tízezer paraszt legény és leány az ország különböző tarka, festői nép­viseletében járták a fejedelem előtt a kólót. A népünnep alkalmával megnyitották a topcsideri királyi vadaskertet is. Egyre számos távirat érkezik a külföldről Nikitához és Sándor királyhoz, ezek közt kü­lönösen nagy feltűnést keltett Milán exkirály hosszabb távirata, a melylyel Nikita fejedelmet üdvözölte Szerbia földjén. sz»1 és »VI rá» csa M* pár két dót tah ból Bia g0­ ha' da­ ny gél na* az* esi m be va ze 97 ill tá le a ki di annak mását megpróbáljam csinálni p k­ilt. is, sőt sikerült még két más­ik «ib. csőt is csinálni, melyeket az e819n \ I volna igénybe, ha az egyik kulCSc^ \ , két ajtót nem lehetett volna felnyitni 4 ^ A szökés napja mára volt. „1^, mikor a mai „levegőztetés“ alatt az vigyáztak nagyon reánk, én fákat, odamentem a Kazár ajtajáho­z ^ egy kis nyílás van és azon át bedoboa”161^ álkulcsot, melynek segítségével most a maga czelláját is kinyitotta. Ez a 1. , néhány perczig, akkor mindketten ki­­tartott Affendakisz czelláját. Affendadisznik flotta rend ruhája. * Volt kft A rajta levő kék kamgarnruhában k el a szökést, mig a másik ruhának n a k és kabátját odaadta Kázárnak, a mellé ^ dig nekem adta, én azonban nem vett^ ^ mivel gondoltam, hogy az Affendakis/'V*1- árulómmá válhatik. Mindhárman aztán kiemeltük a Ki­táját, azt rátámasztottuk a szemben r eg*atai' gyeháznak egyik nyitva levő párkányzatára ezt átmászva kijöttünk a fogházból. F„ff­a * fogtak a Strattner-Károlyi udvarban, wIV saim merre vették utjokat nem tudom $ *r' hiszem, hogy Affendakisz Trieszt felé ven Mt ját, mert mindig arról beszélt, hogy újrf­ a hazájába, ha a szökés sikerült. a" Délután fél öt órakor megjelent Erd'i Sándor igazságügyminiszter a pestvidéki rö­vényszék fogházában, hol Majorovszky törvény­széki elnök fogadta. Az igazságügyminis. megtekintette a szökés helyét a kemény Sza­vakkal megbotránkozásának adott kifejelt"*­est felett. Takács helyettes fogházfelügyelő u­zal védekezik, hogy csupán az őrök figyelmet­lensége és eléggé meg nem büntethető hanyag­sága segíthette elő a l­ökést. Az illető örök név szerint Szende és Dalovai ellen az fig.­ rögtön elrendelte a fegyelmi vizsgálatot. A mi­­niszter csaknem egy félóráig időzött a 10.hM. ban, s ezután megtekintette a törvényszék egyéb helyiségeit, s megbotránkozását fejezte ki az ott uralkodott viszonyok felett s kifejezte hogy e tarthatatlan viszonyokon minél előbb változtatni kell. * n bi n n rl n e li b r c h t t I Ismét szökés. Tegnapi egyik táviratunk jelentette, hogy a pestvidéki törvényszék fogházából ismét meg­szökött néhány hírhedt fogoly. A szökevények nem kisebb kaliberű rabok, mint: Affen­da­­kisz Perikies, Scheiber Dezső és Kázár Ambrus. A „kedélyes fogház“ e legújabb szenzá­­cziójáról a következőket jelentik: Mikor tegnap délben (mert fényes nappal hajtották végre a szökést!) az őr ész­revette hogy Affendakis­zs társai eltűntek, el­sütötte fegyverét. A többi őr és a fogház egyéb személyzete összefutott a lövés zajára. Affen­­dakisz két társával ekkor már a megyeháznak gránátos uczai kapujánál lehetett. Affendakisz ugyanis előbb a levéltár he­lyiségébe ment. Itt két ember volt jelen : Torbik Károly dijnok és Szász Elek hivatalnok. Torbik Károly állítása szerint a szökevények egyike világos a másik kettő pedig sötét ruhában volt. A szökevények nem tűntek fel senkinek, mert ilyenkor számos fél szokott a levéltárban és egyáltalán az egész megyeház épületében megfordulni így történt, hogy Affendakisz és két társa a levéltárból az árvaszéki irattárba, onnan a folyosóra, az alispán szobája mellett le a lép­csőre szaladtak. Affeudákisz elől haladt mindig után­a Kazár Ambrus és végül Scheiber Dezső kö­vetkezett. Affendakisz és Kazár átlépték a me­gyeház grán­i­tos utczai kapuja­. Scheiber még a kapun belül igazított valamit ruháján Ekkor hallotta a kapu-iál álló ha­du a lövést. Hirte­len odaugrott a kapuhoz és bereteszelte azt. Tudta ugyanis, hogy rab szökést kísérlett meg. Scheiber egy ugrással a kis kapuhoz ugrott és azon át szökött ki a gránátos­ ucc­ára. A hajdú után vetette magát. Scheiber egyenesen a Tratt­­ner ház felé szaladt. A hajdú kiabálására elő­­ugrott az arra menő Bácsi Imre hitels­övetke­zeti szolga, a­ki Scheibert torkon ragadta. Iszonyú tusa fejlődött ki kettőjök között. Schei­ber a kétségbeesés erejével küzdött Bácsival, a­ki azonban erős kezeivel csakhamar a földre szorította Scheibert. Ezalatt két hajdú és né­hány fogházőr összekötözte Scheiber ke­ztt A­­­rabot visszavitték czellájába. Affendák azt és Kazárt, kik­­a Trattner­­ház udvarán át a koronaherczeg-utczába szök­tek, két más egyén vette üldözőbe, eddig azonban még nem fogták el a szö­kevényeket. Scheiber Dezsőt, a nagy diadallal visszahozott rabot Rakovsky István kir­ál­­ügyész azonnal kihallgatás alá vette, mely al­kalommal Scheiber a következő vallomást tette: „A szökés ideája tőlem eredt. Beteg em­ber vagyok és mivel a fogházban nem jól bán­nak velem, elhatároztam magamat arra, hogy mindent megpróbálok egy újabb szökésre, mi­vel inkább odakinn akartam elveszni, semhogy idebenn nyomorultan elpusztuljak Szökésem tervét közöltem a velem egy emeleten fogva levő Kazárral, kivel már megtettem a Papa kosztával együ­t megpróbált szökést, ki aztán czellaszomszédját, Affendakisz Perikiest nyerte meg a terv számára. Elősegítette a tervemet az, hogy valakitől, a­kinek nevét, m­ég ha meg­­kínoznak, se mondom meg, egy vésőt kaptam, melynek segítségével kiszakítottam az ablak rá­csozatából egy darab vastag drótot, a­melyből álkulcsokat csináltam. Egy izben láttam egy őrnél, a­mikor az a czellám előtt, ült, a zárkám ajtajának kulcs­­formáját, azt jól megjegyeztem magamnak és Li-Hung-Csang. — Saját levelezőnktől. — Berlin, junias­zi. Még a réztányér is azt mondta: csang, csang! — Mindenki az alkirályról beszél; to­long a tömeg erre arra, várjon mikor jön,vár­jon hol jön ? — Végre, vagy másfél órával a kitűzött idő után, este nyolc­ órakor, megér­kezett Li Hung-Csang úr a Gawerbe-Ausszel- Sangba. Az ő tiszteletére aggatják tele tarka lámpásokkal az épületeket, az ő gyönyörköd­tetésére szökik a gyarló fontaine lumineuse,az ő ünneplésére van készítve mind­az, a­mi iga­zán vásári komédia benyomását teszi a né­zőre: a khinai djunke a tó közepén a maga gyatra mivoltában és számos felfújt história. Li-Hung-Csangot pedig beszéddel fogadják, az­­tán végig vezetik az iparcsarnokon, a nép él­­jenzi, ő kegyesen bólingat, majd díszvacsorára telepednek le a Dresselben, pohárköszöntők hangzanak fel, ecsetelve Khina és Németország, benső barátságát. A barátkozások korszakát éljük, ölelkezés csak mindenféle, minek is létezett Judis?mert legalább nem jutna eszünkbe a Ju­ás csókja, pedig nap nap után önkéntelenül eszünkbejut­ Ezelőtt az operet­te ők vették tárgyuka,a furcsa eseményekből, újabb időben úgy látszik hogy megfordítva áll. Mert Yamagata anno idején elkezdett trombitálni trombitálni, írom bírálni az az ezred trombitán“, de igenis sokat talált trombitálni Khina rovására, miért !* * ravasz diplomaták össze­dugták fejüket és el­zengték Liliként: „hagyja abba szép-n kérése­mért ez engem sért!“ (magyarán mondva: cu­­rukk!) Li-Hung-Csang pedig felkerekedett, hogy elrogadja háláját a diplomatáknak adott i­masí­­tásokért, s hogy viszonzásul megnyissa hazáját az európai kultúrának. Jó ideje tapos német f­elelet. Tapasztala­tokat gyűjt, mint­ a kis mehike mézet a vilá­­gokról, elzarándokolt a fridrichsrichei remeté­­hez, mint egy szerelmes legény a javasasszony­hoz. Azt hitte, hogy a vas kancellár fel f°rJa ütni szakácskönyvét és lediktálja a nagy or­­szág alkotás recipéjét, de a kolléga azt mond," el is hisszük, hogy ő nem khinai, tehát nem tud khinai módra főzni, különben kijelentettee , hogy mindig az volt a vágya, hogy Khinához közeledhessen, de nagyok voltak az akadályt­­melyeknek elhárítása nem rajta múlt. Ha hatalmi teljében lett volna, bizonyosan annyit elárult volna az ország alkotás művészet^, ] hogy Klim­ának feltétlen szüksége van né® s lisztekre, van raktáron elég, kössünk alkat­ra a változott viszonyok következtében bajlan l' I vagyok ezt ne­m feltételezni, mert más j a vitorlát, minek­­ujja ő? — Li-Hung-C**”' ! tanulmányozza a hajó építést, fegyvergya“1*' I a technika és hadászat h dudását. Igyekvő i,r' j ember kell, hogy legyen. A világ sorsát rendezők egy elejtett mik is jelentőséget, tulajdonítanak, min'100 következtetnek, bonyolítják, meg kioldj®1“ nemzetek összekötő fonalát, ők bizonyosan !'’ tudják mérlegelni a khinai alkirály­nő®®z,1,*­ D° a jámbor szemlélőre oly eredeti henye® tesz ez az egész Ki ki p­l'an­t aranyke“® ‘ okuláréja felett a jó Li Hung-Csang, k°°s 11 f

Next