Magyar Polgár, 1898. március-június (21. évfolyam, 1-77. szám)

1898-03-26 / 1. szám

g kell adóztatni a tőzsdét. Igaza van, fogadjuk el. De hát nézzük m­eg, mekkora jövedelmet hajthat ez az új adó? Ha a külföldi tőzsdék adóit vizs­gáljuk, be fogjuk látni, hogy túl nagy illúzióknak magunkat odaadni nem szabad. Van még ingó tőke a magánosok pénztárában is. Ez olyan adó­forrás, a­melyből milliókat lehet szerezni. De hát ez mind összevéve, korántsem ad olyan ösz­­szeget, a­mely futná arra, hogy belőle a föld­adót jelentékeny mértékben alászállítsák. Kár hát a nagy közönséggel elhitetni, hogy az állító­lagos adóprivilégiumokkal beczézgetett nagy tőke oka a bajoknak. Mert hogy Apponyi gróf és Horánszky, a­kik nem fantáziával, hanem trón­­nal dolgoznak, meg van róla győződve, maguk sem hiszik Igen érdekes témája volt a vitának a va­gyonosodás kérdése. Azt mondja Horánszky, hogy az állampapírok elhelyezhetősége mértéke a vagyonosodásnak. Nagy tévedés. Hát Franczia­ország gazdagabb Angolországnál, mert több pénze van állampapírokban elhelyezve? Össze­függ ez a viszonyokkal, a szokásokkal. Nálunk a nép nem vesz renzot. Egyik oka ennek az, hogy pénzintézeteinknél is nagy kamatra lehet pénzt gyümölcsöztetni. A magyar ember, ha van egy kis pénze, földet vesz , újabban házat is s­zentet soha. Kossuth Ferencz egy brosúrá­ból vette az adatait. Kossuth Ferencz : Nem én ! Hegedűs Sándor: Bocsánatot kérek, más­honnan nem vehette. Mert tudom, hogy Kos­suth Ferencz jól tud számolni, ha maga számí­tott volna, hát bizonyára más lett volna a számítás eredménye. Ez adatok hatása alatt Mész­lényi Lajos felsóhajtott, hogy Magyarországon már nem érdemes születni, mert egy csecsemő is már 140 és néhány forinttal adós. Elárulja, hogy többel, 150 és néhány forinttal adós! De hát a franczia csecsemőnek se jobb a helyzete, vagy 800 franknyi az adóssága. Ez különben se ok a desperálásra, mert ezeket az összege­ket az állam olyan befektetésekre fordítja, a­me­lyeknek az egész polgárság, a jövő generácziók is élvezik gyümölcseit. Nagy nyomatékkal hangsúlyozta az ellenzék, mennyivel emelkedik évente a földbirtoknak jel­zálogkölcsönökkel való megterhelése. Így van ez mindenütt a külföldön is, Olaszországban, sőt még a gazdag Poroszországban is! Olyan álta­lános baj ez hát, a­melyen a törvényhozás csak részben, nagyon kis részben segíthet! Az orvos­lást a társadalomnak kell végezni. Dolgozni kell! Hangsúlyozza egyébiránt, hogy a magyar birtokok megterheltsége sokkal kisebb, mint a külföldieké. Felhozta Apponyi Albert gr., hogy a sza­badelvű­ párt huszonöt évi uralma alatt egyetlen liberális indítványt se hozott a jogok megszilár­dítására. Csak úgy röptében felsorolja a leglé­nyegesebbeket : A kereskedelmi kódex, a bűn­vádi rendtartás, a bírói szervezet dec­entralizá­­lása és a jogszolgáltatásnak a néphez való közelebb hozása, a közigazgatási bíróság. Olay Lajos: Ez már igaz ! Hegedűs Sándor: Vagy tán azt csak méltóz­­tatnak elismerni, hogy az egyházpolitikai refor­mok liberális intézmény? (Tetszés jobbfelől.) Foglalkozik azután Kossuth adataival és konstatálja, hogy azokat egy kis röpiratból vette. Annak az urnak, a­ki ezt a röpiratot írta, bi­zonyára meg volt a maga czélja álokoskodá­sával, de már az aztán még­se helyes, hogy a törvényhozásban közgazdasági érvek gyanánt ilyen, nagyon is kritika alá eső adatokat fel­hozzanak. Áttér azután Zichy János gróf beszédére. Zichy János gróf beszédére reflektál ezután: van egy selejtes szoczialista iskola, melyet kleri­kálisok gyártanak s mely a papnöveldékben kul­­tiváltatik, a nép butítására irányul. Igen sajná­latos, hogy Zichy János ebből a forrásból me­rített. Tanulmányozta volna inkább a nagy szoczialista írókat, azoktól tanulhatott volna, a mint tanult szónok is, nemhogy őket kövesse, hanem mivel munkáikban lehet megtanulni a bajok mély kritikáját. Azt mondja a nép­párt, térjünk vissza a keresztény alaphoz ! Mi ez alaptól sohasem tér­tünk el. De ők más keresztény alapot értenek, mint a minőt az ország interkonfesszionális vi­szonyai és a nemzet fejlődése alapján elfogad­hatnak Mi ellen akarnak ők reakc­iót? Mócsy a maga naivitásában azt fejtegeti, hogy az isko­lákban sok a zsidó tanuló, tehát nyilván ki akar­ják a zsidókat az iskolákból tiltani. Az iskolák­ban tanítják a vallást, de tanítanak minden vallást, mondja a nép­párt. Ez a hiba. Molnár János azt mondta, hogy a papok ezután is fogják hirdetni a szószékről a politikát. Fájda­lom, hogy ez­­d­en csak egy tiltakozás történt az ellenzék részéről. Kulik Béla: Egyetértünk benne valameny­­nyien. Hegedűs Sándor előadó: Mert ez nem párt­­kérdés, hanem a törvénytisztelet és a belnyu­­galom kérdése. A bajokat, a hiányokat nem visszamenéssel, csak előhaladással lehet orvosolni: munkával, szorgalommal, kitartással. A költségvetést elfo­gadásra ajánlom (Hosszantartó taps és éljen­zés a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) MAGYAR POLGÁR 1898. márcz­ius 20. Petőfi-sajtópör. Kolozsvár, márcz. 26. Hogy Magyarországon valaha Petőfi Sán­dor szobra miatt sajtópör legyen, izgatás czimén, az inkriminált czikkben Petőfi gyalázásával, ezt senki sem hitte volna. Petőfi oly világirodalmi magaslaton álló költő, kit a művelt nyelvek min­­denikére, sőt exotikus nyelvekre is lefordítottak. Hogy az erdélyi részekben szász részről történt ellene támadás, azt mi nem rótjuk föl a szász nemzetiségnek. Hisz éppen a szászok néhány je­lese, köztük csak Melast említjük föl, Petőfit németre ford­ította és rajongott érte. Most egy ügyvéd-laptulajdo­nos és egy szoczialista suszter egy kis szász lapocskában elkövetett izgatás miatt kerül az esküdtszék elé. É­ két egyént semmi esetre sem azonosítjuk az általunk kul­túrájuk miatt is tisztelt szász testvéreinkkel. A szóban levő eset ez: A Beszterczén megjelenő »Bistritzer Zeitung” czimű politikai hetilapnak 1897. évi szeptember hó 4 én kiadott 36-ik számában »Petőfi-Feier in der Sachsenstadt« czim alatt aláirás nélkül »A« jegygyel ellátott tárczaczikk jelent meg, mely egész czikk, s különösen annak inkriminált idézett részeit az ügyészség nagyon is alkalmasnak találta arra, hog­y a szász nemzetiséget a magyar nem­zetiség ellen gyűlöletre izgassa. Ez okból vád alá helyezték a következőket: Clemens Frigyes beszterczei születésű és lakost, ki 43 éves ev. luth. nőtlen, czipész és lapszerkesztő, vádolják a Besz­­terczén 1897. évi szeptember hó 4-én kiadott »Bisztriczer Zeitung« czimü német politikai heti­lapnak 36-ik számában »Petőfi-Feier in der Sachsen­stadt« czím alatt megjelent tárczaczikk közzété­tele által elkövetett a btk. 171. §. és a 172. §. 2-ik tétele alapján minősülő és büntetendő nem­zetiség ellen gyűlöletre való izgatás vétségéért. Dr. K­el­l Gusztávot, beszterczei születésű és lakos, 31 éves, ev. luth. nős, gyermektelen, ügyvéd, tartalékos hadnagy a cs. és kir. 63-ik gyalogezredben, a nálunk érvényben levő sajtó­­rendtartás 34. §. a) pontjában meghatározott sajtó­­vétségéért ; és Botschár Tivadart, ki­­estaui születésű és beszterczei lakos, 48 éves, róm. kath., nős, 1 gyermek apja, könyvnyomdász, vagyonos, írástudó, büntetlen, a sajtórendtartás 35. §. a) pontban meghatározott sajtóvétségéért. Clemens Brigyes a vizsgálaton beismerte, hogy az inkriminált közlemény közreadásakor a »Bisz­­tritzer Zeitung« czímű hetilap szerkesztője ő volt; beismeri, hogy szerkesztői teendőkkel csak esténként, szabad óráiban foglalkozik ; állítja, hogy maga is szokott olykor czikket írni a szerkesztő­sége alatt levő lapban, de azt, hogy az inkrimált közleményt ő írta, avagy más küldötte be — mindaddig nem tudja megmondani, míg a kézira­tot meg nem szerzi; ennek megszerzéséért a sajtó­ügyi vizsgálóbírótól időhaladékot kapott, melynek lejártával beadta a kihallgatási jegyzőkönyvhez csatolt kéziratot s kijelentette, hogy az Seges­várról küldetett be egy kisasszony által, de kinek nevét kíméletből nem árulhatja el. Ezért a felelősséget magára vállalja; közzé adta a czikket azért is, mivel a tárczaczikknek nem szokott nagyobb jelentőséget tulajdonítani, s végül megjegyzi, hogy a közleményben izgatást­­ nem talált. A »Bisztriczer Zeitung“ czímű »hírlap« tárcza­­közleménye egy sereg gyűlölködő, piszkos izgatást tartalmaz. Itt egy néhány szemelvény. »Ön merő bámultan kérdi, hogy hát miként lehetséges az, hogy Magyarországon maga a mű­vészet is a dhauvinizmus szolgálatába állíttatik ; mert hát miként jöhetne a Petőfi-szobra a szász­városba? Igen, ők azt megmerészelték! folyó évi julius hó 31-én a magyar szabadságharczosnak, a költő Petőfinek — az álló szobra ,Segesvárt — a régi jó szászvárosban lelepleztetett. Ottan áll most a németek izzó ellensége, érezbe öntve, azon a ta­lajon, melyet a szász nép ő ellene és az ő nem­zete ellen a saját vérével védelmezett, szorosan a német templom mellett —régi megszentelt jognak, törvénynek és emberiességnek gúnyjául. A magyarok ez által az ő kapzsi kezüket a kies szász városra tették, a dhauvinizmus oroszlántorka megnyílt, hogy azt elnyelje. Ha a szász mai napig nem tudta — a Petőfi-szobor arczátlan szemtelen­séggel az egész bámuló Európa előtt kimondja, hogy ő nektek csak egy czéljuk van : mibennünket ma­gyarokká változtatni«. »A forradalmár, a lázadó, ki császár és biro­dalom ellen harczolt, ki az ő lantját izzó és gyű­löletben itatott gyalázó dalokkal hangoztatta a magyarországi és erdélyi németek ellen, a­kik mégis csak hűségben állottak az uralkodóház mellett, — ő nekik a szász váron maradandó emlékszobrot állítanak«. »De nem ! A magyar az ő emlékszobrait nem ilyetén bohókásan, egyszerű okokból építi — hisz arra való a német és arra valók a többi né­pek itten !«. »Természetesen egyre itten nem gondolt, midőn ő a világ előtt a művészetben a magasztos Isten­nőt dicsőíti — ez a nélkül, hogy ő azt észre venné !.....................vá aljasittatik, mert azt az ő vak dühében a legfelsőbb magyar istenségnek —adhau­­vinizmusnak állítja a szolgálatába«. »A költő csak ürügyül szolgált arra, hogy a nemzeti hős szobra a szász városba hoztassék, egy elmés, gyáva sakkozós — az álnok, vad hun nép utódaihoz méltó«. Azt hisszük, ennyi elég is lesz ebből a gyű­lölködő czikkből. Azt, hogy ezt egy szász kisasz­­szony írta volna, mint a vádlód suszter állítja, közönséges hazugságnak kell tartanunk. Mi a szász hölgyeket műveltebbeknek tartjuk, semhogy ilyen durvaságra képesnek hinnék bármelyiköket is. A tárgyalás kedden, e hó 29 lesz, dr. S­z­e­n­t­ke­res­z­t­y Zsigmond elnökletével, Kolozsvárt. A köz­vádló S­á­m­i László kir. ügyész lesz. Rablógyilkosság Kolozsvárit. Kolozsvár, márcz. 26. Vakmerő gyilkosság történt a kolozsvári ha­táron, a­melynek áldozata K­r­i­ezn­i­k Antal mun­kás volt. A hulla a Rákóczi emlék­oszlopon alól, a ko­­lozsmonostori gazdasági tanintézet lekerésében, az országúttól 5 lépésnél beljebb feküdt. A rendőri bejelentés után azonnal megjelent a helyszínen Bodor László vizsgálóbíró, az orvos­szakértőkkel, a­kik megállapították, hogy a Kriez­­nik testén hat lőtt seb van, melyek közül kettő feltétlenül halálos, kettő pedig életveszélyes. A hulla közelében volt az áldozat podgyá­­sza, melynek vásznán nagyobb mennyiségű, mélyen beivódott vér volt. E körülményből meg lehetett állapítani, hogy Krieznik éjjeli nyugalomra tért be az országútról, a lóheres szélén levő akáczfák alá és az első lövés alvó helyzetben találta; a vérnyo­mok arra mutattak, hogy a többi lövéseket a pod­­gyásztól öt lépés távolságra kapta. Az áldozat ki volt rabolva, nála semmi érték­tárgy nem találtatott és igen megnehezítette a vizsgálatot az, hogy sértett kiléte csak hosszas le­velezés után volt kideríthető, minthogy az átkuta­tott podgyászban nem találtatott egyéb nyomra­vezető irat, mint egy levél, Krieznik Máriának czi­­mezve s azon is csak »Anton« aláirás volt. Ezt a levelet a szerencsétlen feleségének akarta küldeni. A podgyász tartalmából megállapíttatott az is, hogy az elhalt famunkás volt és valamelyik faipar­telepen dolgozott.

Next