Magyar Rendőr, 1971. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-03 / 22. szám
Az idegenlégiós őrparancsnok Hazadisszidált, majd jogerősen másfél évre ítélték. Erről azonban elsősorban a múltja tehet! A 42 éves, hontalan WaektlerMátyás, volt bodajki lakos, akit a Népköztársaság Elnöki Tanácsa ,1968 szeptemberében megfosztott magyar állampolgárságától, 1970. november 15-én lépte át jogellenesen a magyar országhatárt — mégpedig befelé... Hogy miért szökött haza? A „nyugat” már felégett mögötte! Egyszer — félig még gyerekfejjel — már túljutott a magyar határon. Mint fiatal SS-katona páncélököllel a Dunántúlon harcolt. Megsebesült, s osztrák földön fogságba esett. — Menj haza, öcskös, anyádhoz! — valami ilyet mondott neki az a szovjet katona, aki a fegyverétől megszabadult, didergő gyerekemberre rátalált, s hogy meg ne fagyjon, ráterített egy jó meleg köpenyt. — Becsületes ember akarok lenni! — fogadta meg ekkor, de mire túljutott a felnőttkoron, szinte hazajárt a börtönbe. 1956. január 6-án — összbüntetésül — hét és fél évet kapott... Az ellenforradalom idején „szabadult”. Akkori magatartását homály fedi, de tény, hogy Győr térségében tüdőlövést kapott, és — legalábbis a vallomása szerint — Bécsben ébredt csak fel egy kocsmában. Élettársa és két kisgyermeke idehaza maradt. ** 1957 elején már Svájcban élt, s mivel a munkához nem nagy kedve volt, betont egy vadászlakba. Észrevették és a nyomába eredtek, ezért továbbállt egy országgal. Franciaországban közelebbi kapcsolatba került az alvilággal. Tudta, ha elkapják, hosszú évek következnek a börtönben. Nem maradt más választása, belépett a „pokol”, pontosabban az idegenlégió marseilles-i kapuján. Algéria! A Sidi-Bel-Abbes-ikaszárnya udvarán 40 fokot mutatott a hőmérő higanyszálas árnyékban. De hol váltott árnyék? A saját bőrén tapasztalta, hogy a Rejtő-regényekből ismert őrmesterek jótékony szamaritánusok a valódiakhoz képest. Szökni akart, de elkapták. Véresre verték, s utána beásták a homokba. Feje felett perzselt a nap, de túlélte a kiképzést is. S azután felcsillant előtte a remény, hogy még igazi idegenlégiós őrmester is lehet. General Satán ejtőernyőse lett. Két ugrása balul sikerült, de az orvosok hiába mondtak le az életéről. Később hasbalőtték, sőt a heréit is elvitte egy algériai golyó. Számtalan lőtt és szúrt seb tarkította a testét , de végül őrmester lett, sőt őrparancsnok. Először egy oráni bányában szolgált, ahol állatok módjára dolgoztatták a foglyul ejtett szabadságharcosokat. Majd ezer kilométerrel került délebbre, ahol a rabok aranyat bányásztak. Többször is részt vett az Algír környéki bányákban a rabok lázadásának leverésében, s már-már letelt az öt év szolgálata, amit még Marseilles-ben vállalt, de valaki kioktatta: nem biztos, hogy megéri a végét, s akkor fuccs a fejpénznek. (Van úgy néha, hogy a kiszolgált légionárius hősi halott lesz, még mielőtt a pénzt felvehetné.) Megszökött ... Fegyvercsempész lett, jól keresett — persze nem éppen veszélytelen foglalkozásnak mutatkozott a Kongóba irányuló fegyverszállítás. Sikerült „kiugrania” a buliból. Pénze volt bőven, de végül mégis börtönbe került, csakúgy, mint 1952—1956 között. Most is egymás után hangzott el felette az ítélet, de immár német nyelven. *** Nyugat-németországbeli raboskodása idején akadt kezébe egy magyar emigráns újság, s abban egy magyar anya kérése: a fiát keresi, aki a tudomása szerint az idegenlégióban is szolgált. Vacktler egy levélben „megnyugtatta” az anyát: „A Sanyi fia meghalt, mutter, belevaló srác volt, hősiesen harcolt a Sátán papa ejtőernyőseként, s amikor a karjaim között kilehelte a lelkét, az volt a kívánsága, hogy Vacktler parti adja majd át a mamának a bajonettjét és az ejtőernyősjelvényét ...” Wacktler később csomagot is kért, de hamarosan megtörtént abaj. A Sanyi gyerekről kiderült ugyanis, hogy nagyon is él — mégpedig Nyugat-Németországban. A fia ,halála” «miatt majdnem eszét vesztett édesanya levelében mocskos bitangnak nevezte Wacktlert, aki nemhogy szégyellte volna i magát, fenyegető levelet küldött Magyarországra, amelyet a címzett beszolgáltatott a rendőrségnek.. **» Bizony, nem volt könnyű dolga a vizsgálótisztnek! Serényi Sándor őrnagy, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság politikai vizsgálati alosztályának vezetője azonban szinte óramű pontossággal állította össze Wachtler nem mindennapi életútját. Ezután következett a jogerős ítélet. Martinkó Károly (Fotó: Balázs János) BÁRÁNYBŐRBEN Mostanában a „Lenni, vagy nem lenni” izgalmas kérdése foglalkoztatja a SZER vezetőit és munkatársait. Az európai haladó közvélemény egyre erélyesebben követeli a SZER működésének megszüntetését, mert működése zavarja a megegyezést Európa népei között. A nyugatnémet—szovjet és a lengyel—nyugatnémet szerződések szelleméből természetszerűleg következnék, hogy az NSZK kormánya ne adjon lehetőséget, hogy területéről naponta mintegy 80 adásórán keresztül a szocialista országok ellen uszító szövegeket sugározzanak. Még nem lehet tudni, hogy a Brandt-kormány mit kíván tenni ebben az ügyben. Egyelőre még nem történt semmi, ha csak nem tulajdonítunk valamiféle jelentőséget Conrad Ahlers államtitkár, a kormány szóvivője homályos kijelentésének, melyet a rádió egyik sportadásában fogalmazott meg: „A szövetségi kormány a két rádióadó (a SZER az európai szocialista országok és a Szabadság Rádió, a Szovjetunió felé sugároz) működési engedélye meghosszabbításának kérdését az olimpiai játékokkal összefüggésben nem fogja megvizsgálni; hogy a keleti politikával összefüggésben fogja-e, az más kérdés.” A hamis látszat fenntartása A SZER és a Szabadság Rádió jelenlegi státuszának további fenntartásával kapcsolatban amerikai hivatalos körökben is megoszlanak a vélemények. Egyre többen vannak azon a véleményen, hogy az „előnyök”, melyeket ezek az adók a nyugati világ számára nyújtanak, kevésbé állnak arányban azzal a hatalmas tehertétellel, amelyet jelentenek. A magyar sajtóból is ismeretesek azok a viták, vélemények és ellenvélemények, javaslatok és ellenjavaslatok, melyek a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió helyzetére, jövőbeni irányítására és finanszírozására vonatkoznak. Különösen nagy izgalmat okozott a münchenieknél Clifford Case szenátor javaslata: „...a CIA helyett, mely titokban finanszírozza a rádió tevékenységét, a SZER költségvetését ezentúl az amerikai törvényhozás határozza meg.” Régi dolog, hogy a SZER müncheni vezetői — és irányítói, támogatói Washingtonban és New Yorkban — makacsul ragaszkodnak állításukhoz, amely szerint a Szabad Európa Rádió két tényezőtől függ: az Igazgató Tanácsoktól, valamint egy országos alapot gyűjtő szervezettől. Ennek némileg ellentmond fent említett Case szenátor vizsgálatainak eredménye, mely szerint a rádióállomás költségvetésének 90 százalékát a CIA biztosítja ... Miért oly lényeges a SZER hovatartozásának, finanszírozásának kérdése? Erre világos választ ad a SZER igazgatójának, ifj. John Richardsonnak egyik levele Eastland amerikai szenátorhoz: „Békében a SZER az egyetlen olyan eszköz, amelynek segítségével e térség (a szocialista országok) elérhető és ott befolyást gyakorolhatunk. A felelős amerikai vezetők irányításával és ellenőrzésével úgy szólnak honfitársaikhoz, mintha szabadon, saját országaik területén jelentetnének meg hazafias ellenzéki sajtót.” Világos, hogy ez a felszínes látszat is azonnal megszűnne, ha az amerikai kormány nyíltan vállalná a védnökséget. Megmagyarázzák a bizonyítványt Nemcsak a szocialista országok közvéleménye, hanem a nyugati demokratikus sajtó, köztük a nyugatnémet lapok egy része is tűrhetetlennek tartja azt a helyzetet, hogy az amerikai adminisztráció az NSZK területét használja fel a Szabadság Rádió és a Szabad Európa Rádió hullámhosszain a Szovjetunió és a szocialista országok elleni kommunistaellenes rágalomhadjárat, ideológiai diverzió folytatására. Ennek tulajdonítható, hogy a SZER jelenlegi helyzetének védelmezői most nagy propagandakampányt indítottak annak bizonyítására, hogy szó sincs a szocialista országok elleni uszításról, propagandahadjáratról. Ernst Langendorf, a SZER szóvivője megmagyarázta, hogy a rádióadó egyetlen feladata „kitölteni azt a hatalmas űrt, melyet a kommunista sajtó nyitva hagy”, majd a továbbiakban hangsúlyozta, hogy „mi nem politizálunk, mi magyarázzuk a politikát”. Langendorf panaszkodott, hogy a SZER-re még mindig ránehezedik az a szemrehányás, hogy az 1956-os magyarországi események idején „veszélyes” hangnemet ütött meg. És rögtön bizonyítja a SZER teljes ártatlanságát. Adenauer volt szövetségi kancellárra hivatkozik, aki a magyarországi ellenforradalommmal kapcsolatos lázító és uszító adások magnetofonszalagjainak két évig tartó „szigorú” vizsgálata után — nyilvánosan — „felmentette” minden vád alól a müncheni szerkesztőket. Langendorf még azt is tagadja, hogy a SZER kommunistaellenes lenne. Azt mondja: „Azok az újságírók, akik az NSZK-ban és másutt a Szabad Európa Rádiónak és a Szabadság Rádiónak azt a hírét költik, hogy kommunistaellenes propaganda-hullámon lovagolnak, rendszerint alig vesznek annyi időt maguknak, hogy tanulmányozzák a program-összeállítást és az adások kéziratainak tartalmát.” Ezek szerint igazán szép dolog az amerikai kormánytól, a CIA-tól és az ún. „magántámogatóktól” , akik közé sorolják Truman, Eisenhower, Johnson volt elnököket, a nagyobb részvénytársaságok több száz vezetőjét —, hogy a SZER „kommunistabarát” propagandájára sok száz millió dollárt költenek. Álcázott terepen támadnak Langendorf szerint a magyar adósok egyik felelőse, a Levente Kasha nevezetű egyén személye legalkalmasabb arra, hogy felszámolják azt a rögeszmét, hogy a SZER-nél „vaskalapos emigránsok” ülnek „kommunistaellenes szemellenzővel”. És ugyan miért alkalmas erre Levente Kasha? Erre is választ kapunk. „A fiatal magyar ugyanis magát őszintén baloldalinak nevezi.” Ezzel az „érveléssel” valóban nem lehet szembeszállni. Azonban ez sem a csúcs a „kommunistaságban”. A csehszlovák osztály egyik szerkesztője, aki azelőtt a CTK hírügynökség belgrádi tudósítója volt, állítólag Lenin-képet rakott fel SZER-beli irodájának falára(!). Dr. Hanus Hajek, a csehszlovák osztály egyik vezetője kijelenti: „A békés egymás mellett élés hívei vagyunk — ez a SZER irányvonala.” Majd nyomatékosan hangsúlyozza: „Nálunk volt kommunisták, szociáldemokraták és konzervatívok működnek együtt.” Ezt magyarra úgy lehetne lefordítani, hogy a különböző árulók, renegátok békésen megférnek a tősgyökeres, patinás fasisztákkal. Miért is ne tennék, egy a gazda, egy a fizetés? Túlzott optimizmusra a SZER közeli megszüntetését illetően nincs különösebb okunk, hiszen Nixon elnök a Szabad Európa Rádiónak nemrég küldött levelében „korlátlan csodálatáról” biztosította a rádió vezetőségét. Az természetesen igaz és ezt a Szabad Európánál is bőven hangoztatják, hogy 1956 után bizonyos változások következtek be az egyes adások hangnemében. A direkt módszerekről, a nyílt uszításról, lázításról áttértek az indirekt, hajlékonyabb, ravaszabb, differenciáltabb propagandára. Kínos erőfeszítéseket tesznek, hogy az objektivitás, a semlegesség, a jóakarat álarcában tetszelegjenek. Nem egyszer hangoztatták, hogy legfőbb céljuk a szocializmus „megjavításának”, a „nagyobb demokráciának”, az egyén „szabadságának” elősegítése. Keresik a réseket, a gyenge pontokat, hogy fellazíthassanak, árthassanak a szocializmus ügyének. 1956 óta egyre jobban húzzák magukra a báránybőrt, hogy farkas mivoltukat eltakarják. Ezt kénytelenek tenni, mert ma már nem lehet nyíltan a szocializmus ellenségeként fellépni. ÚJ HÍR: A Nixon-kormányzat úgy döntött, hogy tovább folytatja a „Szabad Európa Rádió” finanszírozását, de a dollármilliókat a kémszolgálat helyett egy „magántársaság” csatornáin keresztül juttatja el a hírhedt rádióhoz. Akormányzat ezzel kapcsolatos kérését eljuttatták a kongresszushoz. A CIA-n keresztül eddig — Case szenátor szerint — évenként mintegy 30 millió dollárt biztosítottak a két rádióállomásnak. Ha viszont a kormány mostani javaslatát elfogadják, akkor 40 millió dolláros évi költségvetéssel, adómentességet élvező társaságot hoznak létre, amely külön felhatalmazás nélkül egy centet sem fordíthat más célra, mint a SZER és a Szabadság Rádió támogatására. Dr. Major Ferenc ÁLLAMBIZTONSÁG