Magyar Rendőr, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-22 / 34. szám

SZABADSIGIN­D Átgördül a sínpályán a sárga villamos, tovazúg az úttesten a zsúfolt autóbusz. Siet­nek a járdán, akik dolgukra mennek, és andalogva sétálnak a szerelmesek. Meg-meg­­állnak, mintha a folyam hullámainak szeszé­lyes játéka érdekelné őket a legjobban ... Megszokott kép ma ez egy Duna-hídon. Ám a pillanat akkor, 35 esztendeje, 1946. augusztus 20-án nagy, szívmelengető, jel­képpé magasztosuló maradt. Megindult az élet a Szabadság-hídon. Újra egyesült Pest és Buda az eredeti helyén és szépségében újjávarázsolt első, végleges híd átadásával. Múltra emlékeztetett és jövőt idézett az akkori jelen nagyszerű pillanata. Gondolato­kat kavart. Történelmünk napfényesebb tá­jairól érkezőket s a siralomvölgyéből feltolu­­lókat. Jelképpé merevült pillanatokat. 1896. október 4. délelőtt 11 óra. A Vámház téren felállított díszsátorban a monarchia apostolának titulált ember megnyomja a villanykapcsoló gombját, és a mozgásba ho­zott légkalapács beveri az F. J. monogramos utolsó szegecset is a Ferenc József-hídba. Ezzel újabb, sorrendben a negyedik híd kötötte immár össze — ezúttal­ a Vámház tér és a Sárosfürdő között — a két városrészt. Fontos szükségletet elégített ki a nemzetközi pályázatot nyert, s rekordidő alatt megépült híd. Feketeházi János, Czekelius Aurél, Nagy Virgil alkotása, amelynek vasszerkezetét a MÁV Gépgyárban készítették. Fontos szükségletet elégített ki, mert a vi­lágvárossá szépülő, iparilag is fejlődő fővá­ros igényelte már a nagy kerülő kikapcsolá­sát, a József- és a Ferencváros összekötteté­sét a Lágymányossal meg Kelenfölddel. An­nál is inkább, mivel a Lánchíd nem volt alkalmas teherforgalomra. Megvalósult tehát az 1893. évi XIV. tör­vénycikk rendelkezése, a nagy folyam fölött feszült a két mederpilléren nyugvó, három­nyílású, konzolos rácstartós szerkezet, csú­csain a soha nem létezett madárral, jelkép­nek is beillően szimbolizálva az úri Magyar­­ország millenniumának mámoros hangulatát. De újabb kép rémlik fel az emlékezet ve­títővásznán, a haláltusáját vívó tőkés-föl­desúri rend vérbe és gyalázatba torkolló fa­sizmusa utolsó gaztettének elborzasztó látvá­nya: a folyóba robbantott vasszerkezetek — közöttük a hullámsírban fekvő Ferenc Jó­­zsef-híd. Megroggyant pilléreinek magasba ívelő csúcsain fájdalmas mementóként ter­jesztette ki szárnyait a soha nem létezett turulmadár... Aztán a reménykedés első pillanata: vörös­csillagos katonák gyors munkájának ered­ményeként 1945. március 21-én áthaladhat az első civil is a faszerkezeten. De a nemzet életét megújító tavasz merész terveket melengetett. Másfél év múltán meg­valósul az álom. Eredeti helyén és szépségé­ben ível át a Duna felett a Szabadság-híd. Széchi Károly és Huszár Győző elképzelését váltották valóra 25 hónap alatt a Ganz Hajó­gyár munkásai a fővárosi dolgozók önzetlen támogatásával. S bár azóta erősebbé, korszerűbbé épült a híd, a hullámsírjából 35 esztendeje történt feltámadása mégis története legnagyszerűbb pillanata, mert a nép országának egyik fegy­vertényét idézi. CSIZMADIA GYÖRGY (Fotó: MTI) A Ferenc József-híd pusztulása után Megindul a forgalom a cölöpözött faszerkezeten Két daru emeli be az utolsó összekötő ívet Régi szépségében pompázik a Szabadság-híd A híd korszerűsítésének egyik pillanata Az alkotmánynapi tűzijáték fényében Rohammunkában a fővárosiak

Next