Magyar Rendőr, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-26 / 21. szám
PILLANTÁS AZ OTTHONRA A lakótelep szomszédságában kertes házak húzódnak meg. Rövid sétára hívogatnak. Vasárnap délelőtt iskolás lányom kísér, bámészkodunk a kerítéseknél. Fák, virágok nevét mondja, néhány lakót is ismer. Itt, ezen a környéken van otthon. Valaha itt zötykölődött a gyerekkocsiban, most erre kerékpározik délutánonként. A hazafiság, a hazaszeretet fogalmát kellene neki megmagyaráznom, erről tanultak az iskolában. A leckét már tudja, versből idéz, a tankönyv szavait ismétli. És persze kérdez: ki szereti a hazáját, te hogyan szereted, meghalnál érte, mint a hősök...? Beszélgetünk történelemről, könyvekről. Kötelező irodalomként olvasta az Egri csillagokat, A kőszívű ember fiait, a Pál utcai fiúkat. Megannyi válasz a kérdéseire, mégis elégedetlen. Mindez olyan távoli. Milyen a mi hazaszeretetünk? A most itt élő millióké? * * * Nem emlékszem már rá, hogyan kérdeztem én annak idején. Bizonyára faggattam a felnőtteket. Mit feleltek, hogyan feleltek? Megértettem-e általuk a Szózatot? Amire viszont világosan emlékszem: lakásunk környéke. Kuruc-domfonak hívták, mert állítólag ott ütöttek tábort Vak Bottyán hadai. Hepehupás rét, néhány akácfával. A kölykök birodalma volt akkor. Minden gödrét ismertük. Évtizedekkel később, amikorra teljesen beépült, képzeletben még végigszáguldok rajta. Olyankor eszembe jutnak nevek, iskolatársaké, szomszédoké, őrzik-e úgy e tájat mint én, gondolnak-e rá néha? És vajon tudják-e, hogy itt tanultunk meg ragaszkodni a szülőföldhöz? Nem az elvont fogalomhoz, hanem ahhoz a néhány hektáros dombhoz. Aztán cseperedvén tágult világunk. A mi iskolánkkal, a mi városunkkal. Melynek nevezetességeiről, ha nem is többet, de mást is tudtunk, mint a hozzánk látogatók. Büszkélkedni kezdtünk múltjával. Hogy ki mindenki fordult meg falai között: Zrínyi Miklós, Mátyás király, Petőfi Sándor, itt hangversenyezett a gyerek Liszt Ferenc. Mintha bárminő érdemünk lett volna a századokkal korábbi történésekben. Természetesen a helyi csapatnak szurkoltunk, természetesen a mi iskolánk volt mind közt a legkülönb. Úgy adódott, hogy életem során több városban töltöttem éveket, öt évet egyetemi hallgatóként az ország túlsó végében. Azt is megtanultuk, azzal is büszkélkedtünk, ott is meghallgattuk és többnyire elfogadtuk a szokásokat. Az intelmeket, hogy micsoda jeles elődökhöz illenék méltón viselkednünk. Első munkahelyem városa nem kevesebb történelmi hagyománnyal bír, és nem kevesebb lokálpatrióta buzgalommal. Majd a főváros, az ország szíve, iparának, kultúrájának központja. * * * Melyiket szeressem jobban, s ha jobban szeretem, nem válok-e hűtlenné a többihez? És mit érezzek a többi település iránt, amelyekben mindössze napokat töltöttem, de ismerőseim, barátaim élnek ott? Ezek a kérdések ma már nem foglalkoztatnak. Az évek múlásával rájöttem, rájövünk mindannyian, hogy az egyikhez kötődhetünk, ragaszkodhatunk erősebben anélkül, hogy a másikat kevésbé becsülnénk. Mi táplálja vonzódásunkat? Hadd mondjak el erről egy történetet. Számomra ismeretlen kisközségben éjszakáztam. Szállásadómmal, az iskola igazgatójával beszélgettünk lefekvés előtt. Kikkel találkoztam, mit tapasztaltam, mi tetszett, mi nem ... ? Valahogy kicsúszott a számon, hogy nincs itt semmi különösebben érdekes, átlagos magyar falu, nevezetességek nélkül. Mint ahogy igaz is, történelmi eseménynek nem volt színtere, nincs említésre méltó műemléke, útikönyvek nem írnak róla. Csak éppen arról feledkeztem meg tapintatlanul, hogy ennek a településnek is megvan a maga múltja. Földrajzi nevek őrzik például. Meg azok a használati eszközök, amelyeknek egy részét sikerült megmenteni, és éppen az iskolában tekinthetik meg őket az érdeklődők. De ami ennél is fontosabb: a ma itt élők, dolgozók mi mindent tettek azért, hogy az átlagos minősítést kiérdemeljék. Tudom-e, hogy mit ettek itt ötven évvel ezelőtt? Az öregek még emlékeznek rá. Hogyan szerveződött a szövetkezet, hogyan épült orvosi rendelő, hányan költöztek innen városba, hányan tanultak tovább? Az adatok egy részét persze napközben följegyeztem, mint a fejlődés ismérveit. Arra is gondolnom kellett volna azonban, hogy az adatok az itt élők számára mást, többet jelentenek. Sorsukat, küszködésüket. Amitől számukra ez a község a csupa nevezetesség. Magyarán: rá kellett döbbennem, hogy legerősebb kötődésünk bármely településhez az, hogy közünk vám hozzá, hogy alakításához így vagy úgy hozzájárultunk. * * * Szeretjük persze a tájat, a történelmi emlékeket, amelyeknek megismerésével közelebb jutunk múltunkhoz. És a múlt ismeretében érthetjük meg igazán jelenünket. Azt a folyamatot látjuk ily módon, amely hazánkat alakította, formálta. De a jelenben élünk, a jelen változásaiban van részünk, feladatunk, felelősségünk. Más szóval hazaszeretetünk mércéje az, hogy mit teszünk fejlődésünkért. Cselekvő hazafiságként szoktuk emlegetni ezt. Voltaképpen a jelző fölösleges. Létezik-e nem cselekvő hazafiság? Ér-e valamit a csak szavakban megnyilvánuló hazaszeretet? Ragaszkodhat-e valaki úgy szülőföldjéhez, hogy csak önös érdekeivel törődik, a szűkebb-tágabb közösségével pedig nem? Gyakran emlegetjük a szocialista hazafiságot is. Meggyőződésem, hogy napjainkban, a szocialista társadalmat építő Magyarországon nincs más hazafiság, csak szocialista. A felszabadulás óta eltelt majd négy évtized bizonyítja, hogy a szocialista rendszer az egyetlen, amely az egész nép, a dolgozók millióinak érdekét szolgálja. Lehet-e hazafi, aki ezt az igazságot föl nem ismerve vagy tagadva kerékkötője az építő munkának? Szavakban talán igen, csakhogy a szavak hitelét a velük összhangban levő tettek adják. Történelmi tapasztalatokra hivatkozhatunk bizonyságként. A Horthy-rendszer szüntelenül a hazafiúi érzelmekről szólt propagandájában, miközben milliók éltek nyomorúságban. A magyar érdekek védelmezőjeként tüntette föl magát, miközben , a fasiszta Németország oldalán pusztulásba vitte az országot. A magyar népnek mely érdekeit szolgálta a második világháború? Mit eredményezett a nacionalista, soviniszta gyűlölködés? * » * Történelmi tanulság az is, hogy a hazaszeretet nem irányulhat más népek ellen. Tartalmazza azt is, hogy megértjük más népek hazaszeretetét. Nem mások ellenére, hanem másokkal jó szomszédságban igyekszünk gyarapodni, gazdagodni, jobban élni. A szocialista társadalom alapvető ismérve a békés egymás mellett élés. Nem véletlen, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom első megnyilatkozásai között találjuk a békéről szóló dekrétumot. Természetes szövetségeseink a szocialista országok és természetes szövetségeseink mindazok, akik függetlenségükért, igazságosabb társadalomért küzdenek. Ily módon válik egységgé a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus. Itt fontosak a jelzők. Lenin pontosan elemezte, hogy a kizsákmányoló osztályok úgynevezett hazafisága mit takar, s hogy miként fog össze, lesz nemzetközivé a reakció. Találunk rá példát a magyar történelemben is. A negyvennyolcas szabadságharc, a Tanácsköztársaság leverése idegen segítséggel történt. Napjaink imperializmusának ugyancsak ismertek a nemzetközi kapcsolatai. Nemzeti felszabadító harcok eltiprójaként jelent és jelenik meg a világ számos pontján az Egyesült Államok, szövetségeseinek tudtával, támogatásával. A nemzeti reakció kap támogatást a nemzetközi reakciótól. * • * Sétálunk iskolás lányommal a lakótelep szomszédságában. Tavaszi kertekben gyönyörködünk. Lányom kérdez, válaszolnom kellene rá. A teljes választ még aligha értené, túlságosan elvont, felnőttbeszéd. Ha annyit észrevesz, hogy a kertek attól szépek, mert művelik őket, ha ez a környék otthona, amelyben jól érzi magát, ha megsejti és elfogadja, hogy neki is dolga lesz egykor, tennivalója s nemcsak azért, hogy ő boldoguljon — a teljesség megértésére is van esélye. S mire pontosan tudja, hogy ki szereti a hazáját, remélem, azt is mondhatja, hogy ő például CTAIP't MAROS DÉNES Ifjúsági díj Az Állami Ifjúsági Bizottság ifjúsági díjat adományozott a pécsi Március 21. téri KISZ-lakótelep lakóbizottsági kollektívájának, mert hozzájárult ahhoz, hogy a lakóterületen jó közösség alakuljon ki. Társadalmi munkában építették a gyerekeknek játszóteret, gyermekklubotalakítottak ki, közös rendezvényeket, gyermeknapot szerveznek, fenyőfát, májusfiát állítanak. Az ifjúsági díj csaknem negyven ember közösségi munkájának az elismerése. A lakótelep 13 évvel ezelőtt létesült, 1976-ban költöztek be az utolsó lakók. A lakósbizottság 1979 márciusa óta működik, öt év alatt alakultak ki a most már hagyományos és népszerű rendezvények, és készültek társadalmi munkában az újabb létesítmények. Ezek közül leglátogtatottabb a kondicionáló terem, s ,a legnépszerűbbek a családi estek, a tavaszi-őszi nagytakarítási akciók, amelyekben a gyerekek a legaktívabbak. A klub és a kondicionáló terem létesítéséhez szükséges összeget az Országos Közművelődési Tanács által kiírt pályázat megnyerésével tudták biztosítani. Szőke Attila százados, a pécsi rendőrikapitányság pártbizottságának titkára a lakóbizottság elnöke. Erről a feladatáról így beszél: — Mindig szerettem közösségiben dolgozni. Itt jó csapat alakult ki, és konkrét eredménye van munkánknak. Kétségtelenül sok időt és energiát kívánnak fáradozásaink, de az a tapasztalatom, hogy mindenki szívesen csinálja. Hrubi György, a BM híradástechnikai osztálya munkatársa 1972 óta a városi tanács tagja, s ez évtől kilenc tanácstagi választókörzet tanácskozási központjának a vezetője. Munkahelyén szakszervezeti bizalmi. A lakótelep közösségi életének fejlesztése érdekében -a feleségével együtt munkálkodik, szervez, telefonál, beszerez. Mint mondja, a 24—48 órás munkaidő erre lehetőséget biztosít. Majd kifejti: — Bár az ifjúsági mozgalomból ismerem a lakók többségét, mégis úgy mentünk el egymás mellett, mint az idegenek. Ez sugallta, hogy csinálni kell valamit, s ezt elsősorban a gyerekeken keresztül értük el. Az első jól sikerült majális és gyermeknap megindított egy folyamatot. Ma már a lakótelepi gyerekek közösséget alkotnak, nincs unatkozás, mert együtt fociznak, motort szerelnek, nincs korkülönbségi, korosztálybeli probléma. A gyermekek számos akciónkban a legaktívabbak voltak, ezért őket is jutalomban részesítettük az ifjúsági díjból. S a legszorgalmasabb velünk együtt részt vehetett a parlamenti ünnepségen. A jelentős elismerést követően már újabb tervek születtek: szükség van barkácsműhelyre, a gyerekek játszóterét bitumenezni kell, és megszületett az az elképzelés, hogy a lakótelepen szaunát hozzanak létre. Az ifjúsági díj további ösztönzést ad a lakásbizottság munkájához. DR. FELLEGINÉ KAPOSI MAGDA rendőr hadnagy Gyermekklubot is kialakítottak Emléktábla-avatás A pécsi Március 21. téri KISZ-lakótelep (Fotó: Szendrő László) Szőke Attila és Hrubi György a kondicionáló teremben