Magyar Sajtó, 1940 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-15 / 1. szám
II. ÉVFOLYAM. BUDAPEST, 1940 JANUÁR 15. 1. SZÁM MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 15-ÉN. AZ ORSZÁGOS, MAGYAR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY ÚT 43. II SAJTÓKAMARA TAGJAI TAGDÍJ FEJÉBEN KAPJÁK. TELEFONSZÁMOK : 124-241, 124-242, 124-243, 124-244 NEM KAMARAI TAGOKNAK AZ ELŐFIZETÉSI DÍJ EGY HÓNAPRA 1.PENGŐ. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁNK SZÁMA: 11.230 KÉPZETT ÚJSÁGÍRÓK ÍRTA: PÜNKÖSTI ANDOR Újságíró nem lesz, hanem születik. Ez a megállapítás sürgős kiegészítésre szorul. Máskép soha sem tűnik el az a bélyeg, amelyet homlokára az unalomig idézett bismarcki mondás süt, hogy az «újságíró félbemaradt ember». Bismarck különben nem «félbemaradta, hanem «hivatásukat (Lebensberuf) tévesztett» embereket mondott és kijelentését kizárólag az újságírás ellenzéki megnyilvánulásaira vonatkoztatta. A nem éppen objektív megállapítás bizonyára felületesen ismerte fel azt a tényt, hogy az újságíró mellőzheti azt a bizonyos szaktudást, amely a többi életpályákon azoknak jellegénél fogva feltétlenül szükséges, viszont az élet minden ágazatában olyan általános ismereteket kell, hogy kapjon, amelyek gyors és biztos tájékozódást nyújtanak neki. Az újságíró lényegében idealizált olvasó, akinek figyelme mindenre kiterjed, az események közötti összefüggéseket meglátja és gyors tájékozódó képességével megszerzi és olvasóival közli az eseményekre vonatkozó magyarázatokat és értesüléseket és a közvélemény kialakítását széleslátókörű eszmék terjesztésével elősegíti. Ezt a kötelességét gyorsan és jól csak akkor teljesítheti, ha idegen nyelveket is beszél, mégpedig beszéli a nagy világnyelveket és a velünk szomszédos országoknak nyelvét, ahol magyar kisebbségi csoportok vannak, mert egyetlen magyar újságíró sem adhatja fel soha azt a reményt, hogy az igazság diadalmaskodása után ezt a nyelvtudást az ország határai közé visszakerülő kisebbségekkel való érintkezésben használhatja fel. A Kamara már létesített nyelvtanfolyama kettős (világ- és szomszédos nyelvek) konstrukciójával azt a célt szolgálja, hogy az európai és nemzetközi súlyában folyton és örvendetesen erősödő Magyarországnak neveljen újságírókat. Lángelmék minden nehézségen keresztül megépítik a maguk diadalmas útját. Az utánpótlás kiképzésénél így nem a nagy specialisták kicsiszolása a cél, hanem hogy minél több olyan all-round újságíró legyen a pályán, akik megállják helyüket, ha őket szerkesztőjük a lapnak bármelyik posztjára rendeli. Ilyen all-round újságírók csakis úgy fejlődhetnek, ha a gyakorlati időt a lapvállalatok lelkiismeretesen és felelősségteljesen értelmezik és valóban az , újságíró-jelölt gondos kiképzésére használják fel. Tehát tekintet nélkül arra a körülményre, hogy az újságíró-jelölt a szerkesztés valamelyik pontján bevált és képessége ott a lapvállalat szempontjából esetleg belterjesen aknázható ki, a három gyakorlatos év alatt menjen át az összes rovatokon és ismerje meg az újságírói munka minden ágazatát. Az idő úgy is szelektál és mindenki az újságírásnak azt az őrhelyét foglalja el, ahol tehetsége legértékesebben kamatozik. De teljes értékkel csak az az újságíró bír, aki nem «elveszett ember», ha a vezércikktől kezdve a vízállás-rovatig a lapnak bármilyen újságírói munkáját bízzák is reá. A gyakorlati idő három éve bőségesen elég, hogy az újságíró ne csak azt a felületes rutint szerezze meg, amely minden felmerülő problémáról ügyesen «halandzsázik», de az újságírói munka minden ágazatában kellő tájékozódást nyerhet, ha a lapvállalatok az újságíró-jelöltek gyakorlati kiképzését lelkiismeretesen irányítják és ellenőrzik. Nemzetek életét nem vezetheti a nyers materializmus és egészséges fejlődésük nem szenvedhet hajótörést az éppen élő nemzedék rideg és cinikus egoizmusán. Ez a felismerés kötelezi az újságíró társadalmat, hogy az utánpótlás megfelelő kiképzéséről gondoskodjék. Hála Istennek, már lassanként eltűnik a sajtó fejlődésének az ali-