Magyar Sajtó, 1977 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

Így Haladunk Mi Nem tudom, hogy van az, de főszerkesztői minőségemben sohasem kapok kérdéseket. A legokosabb cikkek jelennek meg a Magyar Sajtóban, de soha kollégák egyszerű kérdést ezekkel kapcsolatban a laphoz nem intéznek,, legföljebb még okosabb véleményüket fejtik ki 6—8 oldalon. Ezzel szemben mióta szati­rikus cikkeket írok a lapba, számosan úgy fordulnak hozzám, mint orákulumhoz. Például kaptam a következő levelet: KÉRDÉS: — Segédszerkesztőnk, aki már öreg újságíró, megvan talán negyvenöt éves is, a múltkor karriertörténeteket mesélt ne­künk. (Zárójelben jegyzem meg: abból az al­kalomból, hogy ugrattuk őt, miért nem lett már belőle főszerkesztő. Ő meg azt mondta, arra nem alkalmas, mert szeret dolgozni. Már­­csak ezért is gyanúsak a történetei, hiszen ezek szerint cinikus és irigy, bár kedveljük, mert lelkesen szeret dolgozni. Hát kiből lesz főszerkesztő? — kérdeztük erre, s válaszul jöttek a történetek.) J. Z. L. kollégánk még be se lépett a laphoz, már kifelé állt a szekere rúdja. Ugyanis so­hase tudott megírni egy kiadott témát. Azt mondták neki, hogy tudósítson egy gyárava­tásról. Akkor az első flekken arról volt szó, hogy az autó defektet kapott és esett a szürke eső a fagyos föld hegyibe, mint egy fátyo­los hastáncosnő a jégen. A második flekken jött a protokoll, szó szerint az MTI-ből. A harmadik flekken aztán idézett az avatóbe­szédből, végül azzal a mély gondolattal fe­jezte be, hogy ily módon „egy állomása kö­vetkezett be hazánk szocialista előrehaladásá­nak, ami nagy lépés előre az iparosítás te­rén.” Végül is nem volt más hátra, a főszerkesz­tőnk behívatta és közölte vele, hogy sajnos lapmunkára nem alkalmas, politikailag nincs ellene kifogás, de írni nem tud. Ekkor tért át Z. S. a költészetre. Első versének címe éppen a Gyáravatás volt, így kezdődött: „Fás­ karrierek zölög / A kémény / Az első / A beszédek / Minden füstölögve, mint / vérben a meleg, mint / idegben az áram / mint belekben az ál­dott tartalom, mint / újszülöttben az első böf­­fenés / Böff­fenés és / ter­melés.” Hamarosan híre járt, hogy Z. S. tagja egy irodalmi csoportosulásnak. No jó. De mi kö­zünk hozzá? Hát volt. Mert ekkor elkezdett novellákat írni. Első novellájának címe így hangzott: „Hastáncosnő a jégen”. Nem lett egészen világos, hogy miért halt meg a hős­nő hastánc közben, de bizonyos, hogy a fá­tyol a végén befedte, s „úgy feküdt ott, mint egy hókupac a jég tükörén.” Így történt, hogy mikor egyik hetilapunk főszerkesztői széke megürült, megnyerték e tisztségre a neves írót, Z. S.-t. Nagyobb baj azonban nem történt, mert számos újságíró még hónapokig megmaradt a lapnál. 2. T. F. kollégánk mint szakíró került a lap­hoz, földművelésügyi profillal. Többnyire ve­zércikkeket írt, aratás, tarlóhántás és sara­­bolás alkalmából. Emlékezetes egy publicisz­tikai műve, amelyik így kezdődött: „A kor­mányrendelet, amely pártunk ösztönzése alap­ján és dolgozó népünk egyetértésével került beiktatásra és a napokban nyilvánosságot ka­pott a Magyar Közlöny legutóbbi számában, kétségkívül már tárgyánál fogva is közérdek­lődésre tarthat számot, mint ezt címe is bi­zonyítja, amely így hangzik: „Kmprxzuv trpuzyshkrump (Ez elszedett sor volt, de sen­ki sem vette észre a korrektúránál) 14289/ 1964. Az egyes mezőgazdasági munkálatok el­végzése szervezésének és anyagellátásának tárgyában.” Hamarosan őt is behívatta a főszerkesz­tőnk és azt mondta neki, hogy sajnos pro­pagandamunkára nem alkalmas, bár szaktu­dása kétségtelen, így javasolta, hogy az FMTUKP-be helyezzék át a most létesítendő sajtófőnöki tisztségre. T. F. ment az FMTUKP- be, kapott kétszeres fizetést, ösztönzött pro- 32

Next