Magyar Sajtó, 1999 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1999 / 8. szám
16 . OKTATÁS Tanévkezdés Bálint György kezdő felháborodókhoz intézett aggasztó és biztató intelmeivel nyílt meg az 1999/2000-es tanév a Bálint György Újságíró Akadémián (előadó: Győry Franciska). Horváth István, a Népszava felelős szerkesztője a Bálint György Alapítvány kuratóriumának elnöke az újságírói erényekről, a mai követelményekről, Wisinger István, a MÚOSZ elnöke a pályakezdőkre (is) váró felelősségteljes feladatokról és küzdelmekről beszélt. Az idén jelentősen megváltozott az akadémián az érettségizett és a diplomás újságíró-hallgatók aránya: 55-en a felsőfokú, 36-an a középfokú szaktanfolyamon kezdték meg tanulmányaikat. A fotós osztályban 17-en, a laptervező szakon 26-an készülnek arra, hogy az új ezredév sajtójának munkatársai legyenek. Már folyik a jelentkezés a tanév folyamán induló különböző jellegű és tematikájú stúdiókba is, ahol újságírói és laptervezői alapismereteket sajátítanak el az arra kíváncsiak. A TVK-kal együtt indítja a Bálint György Újságíró Akadémia a természettudományos és környezetvédelmi témákkal foglalkozó stúdióját. Az eddigi kedvező tapasztalatok alapján kerül sor a kulturális és (januártól) a női újságírás iránt érdeklődők speciális tanfolyamára. Az iskolán az írás mesterségét a korábbi tanárok (Bernáth László, Cserhalmi Imre, Földes Anna) tanítják, de részt vesz a szakmai oktatásban több napi- és hetilap szerkesztője, munkatársa (Török Katalin, Szigethy András, Avar János). Az elméleti tárgyak előadói továbbra is jeles egyetemi tanárok és kutatók, köztük Németh G. Béla akadémikus, dr. Székely László, Popper Péter, Litván György, Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor. A fotós szak vezetője Pólya Zoltán, a laptervezőé Hupján Mária. Az iskola csütörtöki vendégei a sajtó és közélet reflektorfényben álló személyiségei, Bodor Páltól Wisinger Istvánig, Bolgár Györgytől Grétsy Lászlóig. MAGYAR SAJTÓ ■ 1999. 8. SZÁM „Csatába indulnak minden reggel” ✓ Wisinger Istvánnak, a MÚOSZ elnökének beszéde ✓ a Bálint György Újságíró Akadémia tanévnyitó ünnepségén Tisztelt Vendégeink! Tisztelt Tanári Kar! Kedves Kollégák! Júniusban volt harminc esztendeje annak, hogy 2563-as számmal ebben a teremben átvehettem az akkor még kétesztendős képzés után a MÚOSZ újságíró-iskolájának diplomáját. Méghozzá jeles eredménnyel. Ezt nem azért említem, hogy dicsekedjek vele, hanem pontosan azért, mert ez volt hosszúra nyúlt tanulmányaim egyetlen jeles bizonyítványa. Vagyis soha sehol nem számítottam a kiemelkedő jegyeket vagy eredményeket produkáló diákok közé, pedig 1949 és 1980 között hosszúra nyúlt hazai és külföldi iskolai tanulmányaim során mindig rettenetesen igyekeztem. Igen, néha már-már strébernek számítottam, csakhogy ez nálam azt jelentette: mindenáron meg akartam felelni az elvárásoknak. Ettől aztán minden írásbeli dolgozatom és szóbeli vizsgám igen görcsösre sikerült, és az erőlködés érdemjegyei között ritka holló volt a jeles. Nem nagyon bántam, mert többnyire kiderült, ha alkalmazni kell valamire az igen jó iskolákban, többnyire nagyszerű tanároktól beszerzett muníciót, a dolog működött, függetlenül az érvényes érdemjegyektől. Ezután a látszólagos privatizálás után rá kell térnem, hogy harminc év múltán éppen most miért fontos nekem ez a jeles bizonyítvány. Ugyanis az itt töltött két év alatt sohasem kényszerültem ilyen görcsös igyekezetre, mert a napi rádiós munka mellett azt tanulhattam, azt csinálhattam, amit mindig is a legjobban szerettem volna. Tudtam, hogy mit akarok, s eközben hittek bennem azok, akik tanítottak. Ilyen egyszerűnek látszott nekem akkor. Pedig valójában sohasem ilyen egyszerű. Minthogy ma sem az. Pedig a helyzet gyökeresen megváltozott. Mindaz, amiből nekem jutott, ma is fontos motiváció lehet, de ha becsületesen és őszintén akarom biztatni önöket, akkor elkerülhetetlen az áhítatos merengés helyett az ünneprontó figyelmeztetés. Olyan időszakban vágnak bele ennek a szakmának a tanulásába, amikor kiteszik magukat annak, hogy gyakorlása közben hiába a tehetség, a tudás, a szorgalom, egész személyiségüket és egzisztenciájukat kiszolgáltatják egy formálódó demokrácia vajúdó, erőszakos építkezésének. Annak, aki ma újságírói munkát végez, a nyelvtudás, a számítástechnikai ismeretek, a stilisztikai képességek, a műveltség, a szakmai fogások ismerete mellett képesnek kell lenni arra, hogy eltűrje és kibírja a rendőrségi zaklatásokat, szerkesztőségi és otthoni - ha egyáltalán van saját otthona - házkutatásokat. Legyen tisztában azzal, hogy törvényszegő kiskirályok háromszázasával tehetnek utcára olyan szakembereket, akiknek hozzáértése és hivatásszeretete megkérdőjelezhetetlen. Ismerjék fel békés viszonyok között is, hogy csatába indulnak minden reggel, és mire elkészül a lap, a műsor, vagy csak az első nap anyaggyűjtése fejeződik be, már százszor levizsgáztak emberi tisztességből és szakmai felkészültségből. Az újságírói pályát választani ma keveseknek sikert, karriert és sok pénzt jelent, de a többségnek verejtékes napi munkát. Ám mindezek ellenére azt mondom, hogy megéri. Aki így is képes kitartani és becsülettel megtanulni azt, ami nélkülözhetetlen, majd elvégezni azt a feladatot, amit az élet gördít elé, annak ígérhetem, hogy lesznek olyan pillanatai, amilyenről Goethe Faustja álmodozott. Miért merem ezt kijelenteni? Mert a hatalmi visszaélések, az ifjonti gőg és az ősi magyaros gyűlölködés tartós jelenléte ellenére hiszek benne, hogy végre demokráciában élünk. Ez azt is jelenti, hogy annak lesz becsülete, aki leleplezi a listák álnok manipulációját, és nem annak, aki újra és újra titokban különféle manipulált listázással akarja hatalmát megerősíteni. A demokrácia azt jelenti, hogy bibói tanítványok vagyunk és nem félünk, még akkor sem, ha tudjuk, hogy minden okunk megvan rá. A demokrácia azt jelenti, hogy a politika újra hatalomra éhes túlkapásai ellenére most csak az adóhivataltól félünk igazán, és nem a titkosrendőrségtől, és ebben a „csak”-ban a hétköznapi rettegés mellett ott bujkál a lehetőség, amit mi, újságírók kapunk, amikor ránk bízták a mindenkori hatalom ellenőrzését. Jól tudom, hogy harminckét évvel ezelőtt, az akkori MÚOSZ-elnök ezek között a falak között, ebben a teremben nem mondhatta volna el ezeket a szavakat, s hogy én megtehettem, az is a valóban létező magyar demokráciának köszönhető. Deák Ferenc ekképpen nézett szembe az ilyen demokratikusan kínálkozó ritka kihívással: „Csak ott erős a haza és biztos minden megtámadástól, ahol minden osztály teljesíti polgári kötelességét. Amely nemzet csak urat cserél és sorsát nem javíthatja, az soha boldog nem lehet.” Ígérhetem, hogy ebben az iskolában mindenki arra törekszik, hogy a deáki polgári lét boldogságának elsajátítására legyenek képesek. Legjobb tudásuk és képességeik mozgósításával éljenek ezzel a lehetőséggel. A Bálint György Újságíró Akadémia 1999-es tanévét ezen gondolatok jegyében megnyitom. Ha érdekel a lapkészítés,válassz a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia november elején induló stúdiói közül! Laptervező - képszerkesztés, tördelés. Újságírói alapismeretek - ismerkedés a szakmával, műhelymunka, írásgyakorlás. Tudományos és környezetvédelmi újságírás - reálszakos egyetemistáknak, jövendő szakembereknek. Heti egy délután. Részletek a 342-4703-as telefonszámon.