Magyar Sakkvilág, 2010 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2010-01-01 / 1. szám

Sakk és művészet Magyar Sakkvilág 21 Lelkében játszik a tündéri színház... Marcel Duchamp: The Art of Chess (’A sakk művészete’). A könyvet írták: Francis Nau­mann művészeti kritikus és műkereskedő, Bradley Bailey a művészettörténet profesz­­szora, valamint Jennifer Shahade, az USA kétszeres (2002 és 2004) női sakkbajnoka, sakkíró. Megjelenését a 2009 májusában zaj­lott Saint Louis-i US Open időpontjára idő­zítették, a versenyen Marcel Duchamp (1887 -1968) állt reflektorfényben. Duchamp jelentős művész volt, művei­vel és magatartásával meghatározó módon alakította át a 20. századi művészet arculatát. Eseményekben dús életének közel felét az USA-ban élte le, jelentős sakkozói pályafu­tást is tudhat a magáénak. A könyv - a hír­verések szerint - az első angol nyelven megjelent mű, mely a teljességre törekedve mutatja be a kettős tehetségű zsenit: a festő­művészt és a sakkozót. Marcel Duchamp festői pályájának csúcspontján, 25 éves korában kijelentette: felhagy a művészettel és csak sakkozással fogja idejét tölteni. Ez a bejelentés és az ezt követő művészi elhallgatás a továbbiakban viták tárgya és művészek alkotói problémá­inak okozója lett. Naumann korrekt adatokkal ismerteti Duchamp sakkozói pályaívét. A festőmű­vész megszerezte a francia mesteri címet, négy olimpián és néhány kisebb versenyen képviselte Franciaországot. Az 1930-as években a levelezési sakkozásra váltva a tábla melletti játékot elérte legnagyobb sportbeli sikereit. Nem szerepel viszont az életrajzban, hogy Duchamp az 1933-1935 között zajlott levelezési Eb-n aranyérmet szerzett, itt és a következő évi levelezési olimpia elődöntőjében veretlen maradt. A világ legjobb sakkozóival együtt az első 25 között kapta meg a levelezési mesteri címet. A könyv Duchamp 1942-es Amerikába tör­tént áttelepülése utáni sakkozói tevékenysé­géről nem tudósít. Naumann Duchamp sakkozói képességét többször leszólja. Du­champ kétségtelenül nem volt nagy sakkozó, csak kiváló sakkozó. Művészként azonban feltétlenül a világbajnokok vagy világbaj­nokjelöltek között a helye. A második részben magas szintű elemzé­seket kapunk Duchamp művészi alkotásairól és az ezekben megjelenő sakkmotívumokról. Bailey professzor az agyoncsépelt témákban is tud újat hozni, rámutat arra, hogy a kitér­ Duchamp szerint: „Egy sakkparti vizuális és plasztikus egyszerre, és bár nem geometri­kus a szó statikai értelmében, mechanikus, mert mozog. Tervrajz, mechanikai valóság. A figurák önmagukban nem szépek, s maga a játék fomnája sem. Ami benne tetszetős - ha a tetszetős szó használható egyáltalán - az a mozgás... A játék közben a táblán tör­ténő mozgások változó formációkat adnak ki. A bábok folyamatosan mozognak, eköz­ben egymást destruálják.” Duchamp fontos, nagy műveiben a mozgás megjelenítésére törekszik­­ már az 1912-es csúcsprodukcióján, a Lépcsőn lemenő Akt-on a fu­turisták elve (céljuk a mozgás megragadása volt, melyet az egyes mozgásfázisok egyidejű ábrázolá­sával próbáltak elérni) öltött testet. A moz­gás a fő eleme az 1913-as Biciklikerék című Duchamp-alkotásnak, ready made­­nek. Az 1913-as Csokoládédaráló című Duchamp festményen a gépezet szinte megindul a néző előtt. Itt már nem csak a folyamatos, az európai írásnak megfelelő, hanem a körkörös mozgás bemutatása a jedi Duchamp-irodalomban még nagyon sok feltáratlan terület jellemzi a művész és a sakk kapcsolatát. Új felismerése, hogy az 1915- 1923 között alkotott Nagy Üveg című mű alapvető tematikus eleme a sakk és sakkozás, a képen szerepelő „öntőformák" pedig alko­tójuk álruhás önarcképei. Bizonyítja, hogy Duchamp identitásába a sakk mélyen beépült. A munka harmadik része 15 Duchamp­­játszma, Jennifer Shahade elemzéseivel. A színes diagramokat a Duchamp által készített figuraszimbólumok kísérik. A játszmaelem­zések sekélyek, csalódunk, ha belőlük Du­művész célja. A sort folytatta az 1920-as évek első felében keletkezett művein, majd az 1935-ös Rotorelief-eken, melye­ken a mozgás a fő­szereplő. Végül, az 1946-1966 között készített nagy diorámá­ján, a Halál mozdulatlanságát bemutató központi, fekvő mozdulatlan alak mögötti díszletháttérben egy örökmozgó-örökcsil­­lámló vízesés képe jelenik meg. A sakkozó először a fejében alkotja meg az egyes lépéseket. Ennek az „intel­lektuális mozgásnak” eredménye aztán a „kézzel történő játék”, vagyis mozgás, mely ebben az esetben a figurák mozgatá­sát jelenti. A táblán történő mozgás-jelen­ség tehát az agyi folyamat kivetülése! A táblán megjelenő változások azért szépek, mert bennük az intellektuális tér formációi tükröződnek. A láthatóvá vált sakkjáték fo­lyamata visszahat az agyra, az intellektuá­lis térben további mozgásokat indukálva... A sakkfigurák az 1911 -es sakktémájú Duchamp képeken még a képmező külön­böző helyein, szétszórtan jelennek meg, egyúttal azonban birtokba veszik a játéko­sok koponyáját is. A Király és Királyné tár­gyú (1912/13-as) fő Duchamp-művek azt sugallják, hogy a sakkozó agyába kapunk betekintést! Gondolatok jelennek meg itt, képi formában. És a ráadás, hogy majd a táblán is testet öltenek - ez a sakkjátszma. Kosztolányi szonettjét idézve: „...Én benn ülök, a légbe bámulok / száz kép to­long föl, én vagyok urak, / egy szent gyö­nyör szelíd ütembe hintáz. / Incselkedik velem kéj, félelem, / aztán lehúnyom szót­lanul szemem / s lelkembe játszik a tün­déri színház.”­champ stratégiai érzékéről vagy sakkozói mélységeiről óhajtunk tájékozódni. A szerző sakk-kultúrában való tájékozatlanságáról árulkodik, hogy az egyik sakkolimpiai játsz­mát „Hamilton Roussel kupa” cím alatt sze­repelteti. Shahade elemzései felületesek. A mester kedvenc megnyitásairól nem esik szó, pedig voltak ilyenek, például a nimzoindiai védelem elleni 4.ttd2-s „Duchamp-recept’. A könyv a sakk művészet-sport­­tudomány, vagy játék jellegéről folyó vitá­hoz jelentős hozzászólás: dr. Görgényi Frigyes

Next