Magyar Sakkvilág, 2010 (8. évfolyam, 1-12. szám)
2010-01-01 / 1. szám
Sakk és művészet Magyar Sakkvilág 21 Lelkében játszik a tündéri színház... Marcel Duchamp: The Art of Chess (’A sakk művészete’). A könyvet írták: Francis Naumann művészeti kritikus és műkereskedő, Bradley Bailey a művészettörténet profeszszora, valamint Jennifer Shahade, az USA kétszeres (2002 és 2004) női sakkbajnoka, sakkíró. Megjelenését a 2009 májusában zajlott Saint Louis-i US Open időpontjára időzítették, a versenyen Marcel Duchamp (1887 -1968) állt reflektorfényben. Duchamp jelentős művész volt, műveivel és magatartásával meghatározó módon alakította át a 20. századi művészet arculatát. Eseményekben dús életének közel felét az USA-ban élte le, jelentős sakkozói pályafutást is tudhat a magáénak. A könyv - a hírverések szerint - az első angol nyelven megjelent mű, mely a teljességre törekedve mutatja be a kettős tehetségű zsenit: a festőművészt és a sakkozót. Marcel Duchamp festői pályájának csúcspontján, 25 éves korában kijelentette: felhagy a művészettel és csak sakkozással fogja idejét tölteni. Ez a bejelentés és az ezt követő művészi elhallgatás a továbbiakban viták tárgya és művészek alkotói problémáinak okozója lett. Naumann korrekt adatokkal ismerteti Duchamp sakkozói pályaívét. A festőművész megszerezte a francia mesteri címet, négy olimpián és néhány kisebb versenyen képviselte Franciaországot. Az 1930-as években a levelezési sakkozásra váltva a tábla melletti játékot elérte legnagyobb sportbeli sikereit. Nem szerepel viszont az életrajzban, hogy Duchamp az 1933-1935 között zajlott levelezési Eb-n aranyérmet szerzett, itt és a következő évi levelezési olimpia elődöntőjében veretlen maradt. A világ legjobb sakkozóival együtt az első 25 között kapta meg a levelezési mesteri címet. A könyv Duchamp 1942-es Amerikába történt áttelepülése utáni sakkozói tevékenységéről nem tudósít. Naumann Duchamp sakkozói képességét többször leszólja. Duchamp kétségtelenül nem volt nagy sakkozó, csak kiváló sakkozó. Művészként azonban feltétlenül a világbajnokok vagy világbajnokjelöltek között a helye. A második részben magas szintű elemzéseket kapunk Duchamp művészi alkotásairól és az ezekben megjelenő sakkmotívumokról. Bailey professzor az agyoncsépelt témákban is tud újat hozni, rámutat arra, hogy a kitér Duchamp szerint: „Egy sakkparti vizuális és plasztikus egyszerre, és bár nem geometrikus a szó statikai értelmében, mechanikus, mert mozog. Tervrajz, mechanikai valóság. A figurák önmagukban nem szépek, s maga a játék fomnája sem. Ami benne tetszetős - ha a tetszetős szó használható egyáltalán - az a mozgás... A játék közben a táblán történő mozgások változó formációkat adnak ki. A bábok folyamatosan mozognak, eközben egymást destruálják.” Duchamp fontos, nagy műveiben a mozgás megjelenítésére törekszik már az 1912-es csúcsprodukcióján, a Lépcsőn lemenő Akt-on a futuristák elve (céljuk a mozgás megragadása volt, melyet az egyes mozgásfázisok egyidejű ábrázolásával próbáltak elérni) öltött testet. A mozgás a fő eleme az 1913-as Biciklikerék című Duchamp-alkotásnak, ready madenek. Az 1913-as Csokoládédaráló című Duchamp festményen a gépezet szinte megindul a néző előtt. Itt már nem csak a folyamatos, az európai írásnak megfelelő, hanem a körkörös mozgás bemutatása a jedi Duchamp-irodalomban még nagyon sok feltáratlan terület jellemzi a művész és a sakk kapcsolatát. Új felismerése, hogy az 1915- 1923 között alkotott Nagy Üveg című mű alapvető tematikus eleme a sakk és sakkozás, a képen szerepelő „öntőformák" pedig alkotójuk álruhás önarcképei. Bizonyítja, hogy Duchamp identitásába a sakk mélyen beépült. A munka harmadik része 15 Duchampjátszma, Jennifer Shahade elemzéseivel. A színes diagramokat a Duchamp által készített figuraszimbólumok kísérik. A játszmaelemzések sekélyek, csalódunk, ha belőlük Duművész célja. A sort folytatta az 1920-as évek első felében keletkezett művein, majd az 1935-ös Rotorelief-eken, melyeken a mozgás a főszereplő. Végül, az 1946-1966 között készített nagy diorámáján, a Halál mozdulatlanságát bemutató központi, fekvő mozdulatlan alak mögötti díszletháttérben egy örökmozgó-örökcsillámló vízesés képe jelenik meg. A sakkozó először a fejében alkotja meg az egyes lépéseket. Ennek az „intellektuális mozgásnak” eredménye aztán a „kézzel történő játék”, vagyis mozgás, mely ebben az esetben a figurák mozgatását jelenti. A táblán történő mozgás-jelenség tehát az agyi folyamat kivetülése! A táblán megjelenő változások azért szépek, mert bennük az intellektuális tér formációi tükröződnek. A láthatóvá vált sakkjáték folyamata visszahat az agyra, az intellektuális térben további mozgásokat indukálva... A sakkfigurák az 1911 -es sakktémájú Duchamp képeken még a képmező különböző helyein, szétszórtan jelennek meg, egyúttal azonban birtokba veszik a játékosok koponyáját is. A Király és Királyné tárgyú (1912/13-as) fő Duchamp-művek azt sugallják, hogy a sakkozó agyába kapunk betekintést! Gondolatok jelennek meg itt, képi formában. És a ráadás, hogy majd a táblán is testet öltenek - ez a sakkjátszma. Kosztolányi szonettjét idézve: „...Én benn ülök, a légbe bámulok / száz kép tolong föl, én vagyok urak, / egy szent gyönyör szelíd ütembe hintáz. / Incselkedik velem kéj, félelem, / aztán lehúnyom szótlanul szemem / s lelkembe játszik a tündéri színház.”champ stratégiai érzékéről vagy sakkozói mélységeiről óhajtunk tájékozódni. A szerző sakk-kultúrában való tájékozatlanságáról árulkodik, hogy az egyik sakkolimpiai játszmát „Hamilton Roussel kupa” cím alatt szerepelteti. Shahade elemzései felületesek. A mester kedvenc megnyitásairól nem esik szó, pedig voltak ilyenek, például a nimzoindiai védelem elleni 4.ttd2-s „Duchamp-recept’. A könyv a sakk művészet-sporttudomány, vagy játék jellegéről folyó vitához jelentős hozzászólás: dr. Görgényi Frigyes