Magyar Szalon, 25. kötet (13. évfolyam, 1895-1896/2)
Április
t LUCIÁN tett meg a selejtes minőségű korcsmai bor mellett. A színház udvarán már napok óta beszéd tárgya volt az a terv, hogy a színészek országos példaadás okáért magyar polgári köntöst öltsenek. Ennek a tervnek a végrehajtásáról beszélgetett a négy színész a hazafias felbuzduláshoz illő élénk taglejtésekkel. Szerdahelyi Kálmán, a nagy bonvivant vitte a szót. — Tehát mi négyen kezdjük meg. Holnapután reggel én és Némethy fekete atillában, ti ketten pedig szürkében. — Helyes, — hagyták helyben a többiek. — Az én anyúgom — szólott Némethy — már készen is van. — Egyelőre, fiúk — folytatta Szerdahelyi — a legnagyobb egyszerűségre kell törekednünk, nehogy a gutgesini burgereket elriaszszuk. Atilla, zsinóros mellény, magyar nadrág,, kordován csizma és kalpag tolldisz nélkül. — Egy kis szolid sastoll talán nem ártana, proponálta Feleky. — Majd eljön annak is az ideje, csak türelem, kedves Miklós, mi most úttörők vagyunk, nem illik parádéznunk. A legnagyobb hazafias áldozatot kétségtelenül Lendvay Marci hozza közöttünk. — Miért én? — kérdezte Lendvay. — Még kérdezheted? — jegyeztemeg Szerdahelyi azzal a finom gúnynyal, mely a színpadon annyi előkelő sikerhez segítette. — Mert neked van közöttünk a legszikárabb lábikrád s így a te férfias bájaid fogják legjobban megsínleni a szittyáskodást. — Azon ne busulj, Kálmán, már adtam megfelelő instrukcziókat a suszteremnek. — Különben igazad van, ha a színpadon töltött trikókat viselhetünk. Feleky Lendvay Szerdahelyi Pataky. Pauli Rikhárd. *t .