Magyar Szemle 44. kötet (1943. 1-6. sz.)

Cavallier József: A tízparancsolat

AzTARSZEMLE 1943 JANUÁR XLIV. KÖTET 1. (185.) SZÁM A TIZPAR­ K­ORUNK ARCULATA minden vonatkozásban riasztó: vonásain tusakodás lángol, csupa végzetes ellentét és kiáltó ellenmondás. . Íme: a természettudományos kutatás ugyancsak feltárta szá­munkra az elmúlt két évtizedben a mikro- és makrokozmosz rejtelmeit, viszont az emberi szellem sajátos megnyilatkozásai reményüket vesztve szakadékban hánykolódnak. A tapasztalatilag megfigyelhető tényekről és összefüggéseikről az exakt tudomány szabatos magyarázatot tud adni, de különböző ágainak bölcseleti alapjairól — a matematikát sem vévén ki — egyelőre végnélküli vita folyik. Ugyanez áll a szellemi tudomá­nyokra is, de ezek tetejébe annyira elaprózódnak és elrészleteződnek, hogy eredményeiknek egységbe való foglalása le nem győzhető nehéz­séggel jár. Az ember célja s hivatása dolgáról az értelem fényében is biztos ismeret szerezhető, ám az ember magatartásának értelmezése teljesen elködösül új meg új veretű elméletek és rendszerek ingoványain, cseleke­detei pedig egyenesen a homo homini lupus megvalósulását érzékeltetik. A köz- és magánélet szerte e világon szociális jelszavaktól hangos, de a társadalmi kérdés lényegét vajmi kevesen látják meg. Az elkábító szavak zuhataga mögött mérhetetlen testi-lelki szenvedés és a vadon életszabályai húzódnak meg. És jaj nekünk, ha rászánjuk magunkat arra, hogy egy múlófélben levő vagy talán már el is múlt világ értelmi s lelki kultúrájának mértékével tartunk seregszemlét. . . Hátha még azt bolygatjuk, mit tud az ember a maga belső világáról és emberi mivoltának következményeiről! Ilyenformán különös figyelmet érdemel a szellem akármilyen feljaj­dulása. Pláne akkor, hogyha az idő végéig érvényes tételekben gyökerező erkölcsi követelményeket tükröz. Ezért tarthat számot egyetemes érdek­lődésre Almásy Józsefnek minap megjelent könyve, „A tízparancsolat a közéletben". A szerző sorra veszi benne a természetes erkölcsiség normáit, a tízparancsolat tételeit és kielemzi, miként érvényesültek a közéletben, h°gy „rámutathassunk a keresztény politikai feladatra és kötelességeire, hogy lemérhessük, mennyit ér az evangéliumi kovász a magyar nemzet sorsának alakulásában". És ezt a lemérő elemzést valóban emelkedett lélekkel, elvi magasságból végzi el, keretül szem előtt tartván az 1919 után elkövetkezett magyar politikát, de mellőzvén a kifejezetten tárgyi és személyi mozzanatokat. Mert — úgy véli — „a történelem mondhat csak ítéletet erről a korszakról, az objektív, tudományos kritika értékelheti csak történetünknek ezt a váratlan és meglepő fordulatát és az egész rend­szert, mely éles kanyarodó után lassan, szélesen és kényelmesen fejlődött ki. Konkrét kérdésekkel kapcsolatban a harc hevében kritizáltuk eleget mindnyájan, de ezekben a nézetekben csak szubjektív meggyőződésünk, főleg pártszempontok fejeződtek ki; sok dolgot tennénk ma már máskép, ha az elveszett pillanatot újra vissza lehetne varázsolni, ha a kidöntött fa megváltoztathatná fekvése irányát". Ezt a felfogást nem osztjuk ugyan valamennyi viszonylatban, de elismerjük, hogy tiszteletreméltó állás­pont és el is fogadjuk, mert ennek a szép munkának a tartalma nagyon is többet ad a címénél és bevezetésénél, a közélet csak a kerete mondani­valóinak, benne azonban az ember és a tízparancsolat viszonya dombo­rodik ki.

Next