Magyar Szó, 1900. március (1. évfolyam, 26-52. szám)

1900-03-01 / 26. szám

Előfizetési ár Egész évre ... 23 kor. — HL Fél évre .... 14 , — , Negyed évre ... 7 , — „ Egy hónapra.... 2 , 40 , Egyes szám . . . . . 3 fillér. Vidéken .... . 10 . Szerkesztőség­: IV., Gránátos-utcza 8. szám Budapest, 1900. ELSŐ ÉVFOLYAM (28. szám.) Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. Apróhirdetések ára: Egy szó ....... 4 fillér. . Vastagabb betűvel ... 8 fillér­Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. Kiadóhivatal; IV., Sark­antyús­ utcza 3. Csütörtök, március 1. Kié a fütty? Budapest, febr. 28. Azon veszekednek mostanában sza­­badelvűpárti politikusok és újságok, hogy voltaképen kié a fütty ? A pörös kérdés szakasztott az, mint az Arany János hí­res fülemile-pöre. Az én fámra szállt, te­hát az enyém, mondja az egyik, de az én portámon zengett, mondja a másik. Tessék aztán bírónak lenni az ilyen esze­veszett vetélkedésben. Maga a döntés mellékes. De kétségbe­esettül jellemzi azt a sokat emlegetett és félreértést kizáró határozottságot, m­el­­­lyel Széll Kálmán az ő politikai pro­grammját exponálta. Mert ebben az eset­ben a programm a fütty. A volt nemzeti pártiak váltig vitatják, hogy ők elfogad­ták a Széll Kálmán programmját, mert ez a programm az övék. Tulfelől meg azt mondják: nem addig a, az a pro­gramm a mienk és ti elhagytátok a tié­teket, mikor a Lloyd-klubba bevonul­tatok. Ezen a vitás kérdésen kettő fordul meg. Az egyik az, hogy ha a Széll programmja csakugyan a nemzeti párté, akkor a régi szabadelvű politika hívei duplrázva van­nak. Mert ők azt hitték, hogy­ győztek, a dolgok ilyen állapota mellett pedig vilá­gos, hogy kapituláltak. Ha pedig Széll csakugyan programm­ot diktált a nemzeti pártnak, akkor ezek vannak megcsalva, mert úgy vonultak be a Llloyd-klubba, hogy ezentúl nekik is fütyül a madárka. A másik pedig komolyabb dolog. A nemzeti párt tudvalevőleg sohasem volt liberális és sohasem volt gouvernemen­­tális irányú. Ha tehát abban a hitben vannak, hogy politikai bagage-jukból semmit se kötelesek kint hagyni azokon a rongyokon kívül, amiket maguk is érték­teleneknek vallanak, akkor teljes jóhisze­műséggel is, de mindenesetre a jogosság érzetével magukkal vitték be a liberális pártba az ő konzervatív és retográd gondolkodásukat, a­mely azután néhány­­ új vonást pingál a szabadelvű párt képére. A régi zászló alatt­ kétfelől sorakozik tehát teljes jogosultság érzetével a zászló hivő és nem hivő serege. Ugyan micsoda szabadelvűség telik ki aztán ebből a tá­borból ? S legérdekesebb ebben a vitában, hogy most, a Széll-kabinet egy teljes esztendei működése után vetődik föl. Egy esztendő politikában, kormányzatban le­telhetett, anélkül, hogy a tényekből és viszonyokból politikusok megtudhatták volna : kié a fütty! Egy esztendeig hihet­ték Horánszkyék, hogy ők absolute nye­­retlen szárnyakkal ülhetnek a régi kor­hadt ágon s egy álló esztendeig a sza­badelvűek melegen ültek a fészkükben, abban a hiedelemben, hogy minden ma­radt a régiben. Hogy lehetséges, ez ? Széll Kálmán gyakorlati politikája tehát teljességgel nem mutatja, miféle kurzus felé halad? A tényekben és tettekben semmi sem dönti el a kérdést: szabadelvű, vagy nemzeti párti szellemben vezetik az or­szágot? Igaz, hogy a nemzeti pártnak va­lóban külön, a liberális párttól eltérő po­litikai programmja nem volt, de az már nem áll, hogy a politikai szellem ugyanaz lett volna a szabadelvű pártban, ha történetesen Horánszkyék ültek volna a kormány székében. A különbség éles, szembeötlő, szinte kiáltó. És mégis, egy esztendő múltán áll elő a vita: tulajdon­képen hová, merre haladunk ? Ez a jelenség éppenséggel nem lep meg benn­ünket, csak igazat ad nekünk. Világosan dokumentálja, hogy az a hí­res programm, melyre Széll Kálmán mindig hivatkozik, ha valamit számon kérnek tőle, csak szó, szó és ismét szó. Hogy ez a programm csak arra jó, hogy legyen mivel födözni a kormányzatnak teljesen nemzetietlen és éppenséggel nem liberális irányát, hogy passe par­tout ez, csempészek kezében;egy festött palack, tartalom nélkül; amolyan szín­­változó képes levelező­lap, mely szim­plán nézve klasszikus görög istennőt áb­rázol, de a lámpa elé tartva, kurtaszok­nyás, trikós balerinát mutat. Kié a fütty? Ezen veszekedjenek a pörös atyafiak, de az ország csömörrel látja ebből, hogy az orránál fogva vezetik — a vezetők maguk sem tudják, hogy hová. „Meghalt valaki“. „Gyönge nép, romlott értelmiség“. Az „üldözött katholikus“ üzleti titkai. Budapest, febr. 28. Eszünk ágában sincs Báruch Jeremiás urnak, a kiváló rozs-, zab- és szénaszállítónak benső magánügyeit bolygatni és magánbecsü­letébe belenyúlni. A kereskedelmi foglalkozás a mi szemünkben van legalább­is olyan be­csületes munka, mint az, ha valaki egész éven át dolgoztatva a parasztjait, a másik egész éven azon kínlódik, hogy mikép élvezze fel a paraszt múlt évi munkájának gyümöl­cseit. Nem arról van szó tehát, hogy Báruch Je­­remiás úr üzleteket köt, hanem arról, hogy mikép, minő politikai összefüggésben köti őket. Tegnap a budapesti kereskedelmi kamará­ban Sándor Pál, a hazai kereskedelmi kar egyik legelső tagja szóvá tette a katonai szál­lítások ügyét. Konstatálta, hogy ezeknél — úgy látszik, a katonai kincstár hibáján kívül — egyenesen és szándékosan kijátszák a kincs­tár intencióit, amennyiben nem a közvetlen termelőknek juttatják a szállítást. De azonkí­vül erősen megkárosítják a katonai kincstárt is, amennyiben például tavaly a rozsnak mé­termázsáját 85 krajcárral a napi ár felett ad­ták el a kincstárnak. Kik azok, akik ezt a manipulációt űzik? Az agráriusok egyrészt, Ugrón Gábor úr, az annyira üldözött katholikus, a néplázító, a közerkölcsöknek legfőbb bírája másrészről. " Tehát így vagyunk! Az agrárius vezetők hivatalt, befolyást, hatalmat szereznek ma­guknak azon a címen, hogy ők a védelmezői a mezőgazdáknak. És amikor a katonai kincs­tár segíteni akar a mezőgazdákon azzal, hogy a közvetítő kereskedők mellőzésével közvetlenül ezektől veszi meg az embereknek és állatoknak szükséges élelmiszert, akkor ezek az urak megfeledkeznek az „agrárius“ és „antiszemitizmus" nagy jelszavairól és beállanak maguk alközvetítőknek, ágensek­nek az féktelenül gyűlölt kereskedők részére, a­kik közt tudvalevőleg vannak filoszemi­ták is. És Ugron Gábor úr, akinek a képviselő­­házi beszédei korbácsként vannak össze­fonva a nemzetet leckéztető morálprédikáció szabályzataiból, aki amidőn lemondott a meg nem kapott mandátumról, ezeket a szavakat használta megvetésének kifejezéséül „gyönge a nép és romlott az értelmiség“ e hazában ; aki beledobta ez országba a felekezeti vi­szálykodás üszkét azzal a kijelentésével, hogy „üldözik a katholikust“ ez­ országban; ugyanaz az Ugrón Gábor beáll Báruch Jere­miás főszállitó úrhoz alszállitónak, beállott a főliteráns úrhoz a szükséges utakat kijáró házi ágensnek. Katholikus Magyarország ! íme képedj el ezen az eseten, mely hátborzongató példák­kal illusztrálja Ugron Gábor mondásainak igazságait. Még a pártok mindegyikének is volt egy-egy házi zsidója, aki minden ügyét­­baját elintézte, amiért ez kenyeret és védel­met nyert a patrónusától. És ime most felfor­dult az ország közállapota, most már a zsidók tartanak „házi katholikusokat,“ akik ar­cuk verejtékével ágenskednek, kijárják a zsidónak a literálási szerződéseket. Oh, Báruch Jeremiás! Mit csináltál te a párducos magyarokból? Azaz nem kérdezzük ezt ilyen bizalmas alakban Uraságodtól, hanem inkább elmond­juk mi magunk. Ugrón Gábor ur, az Első Magyar Legfőbb Közéleti Morál­ Bíróság cégvezetője, pályáza­­tot nyújtott be, — ha jól emlékszünk a számra, — a XII. hadtestnek parancsnokságához az egész hadtestnek szükséges zabmennyiség szállításának elnyeréséért. Egy hadtestnek 7500 (hétezerötszáz) lova van. Mindegyik ló naponként 800 gramm zabot kap. Hétezerötszáz ló tehát naponkén

Next