Magyar Szó, 1900. április (1. évfolyam, 52-77. szám)
1900-04-01 / 52. (53.) szám
wfé. i/t előfizetési ár » .Negyed évre • • • ? 9 — » " Egy hónapra. • • • 2 „ 40 „ Egyes szám •••".• 8 fillér. Vidéken •••••■ 10 . Szerkesztőség:: Budapest, 1900. ELSŐ ÉVFOLYAM (52. szám.) ^ub IV.. Gránátos-utcza 3. számMAGIAR Politikai napilap. Felelős szerkesztő: 3 Dr. PÁLYI EDE. IT--ára: Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: IVH Sarkantyús utcza 3. Vasárnap, április 1. „Protestáns néppárt“ Budapest, márc. 31. Néhány nap óta hol egyik, hol másik újságban merül fel egy csodálatosan képtelen hír. Eszerint „protestáns néppárt“ alakítására akció volna folyamatban, s olyan törekvések mutatkoznának, melyek a protestantizmust politikai célokra kívánnák felhasználni. E hírekre szolgál feleletül az alábbi cikk, melyet egy vidéki protestáns főiskola kitűnő tanárától a mai postával vettünk. Sietünk azt közreadni, már csak azért is, mert a legteljesebb megerősítését találjuk benne a magunk felfogásának, amely szerint felekezeti szempontokra és érdekekre politikát építeni nem lehet és nem szabad. — A szabadelvű politika, melynek egyedül üdvözítő voltát valljuk, az egyenlőség politikája nem csak az egyénekkel, hanem a felekezetekkel szemben is. S mert politikai álláspontunk ez, éppen azért találtuk szükségesnek, hogy a protestáns ügyekkel bővebben foglalkozzunk, mint egyéb laptársaink, melyek Magyarország egyházi életének éppen ezt a részét eddig erős egyoldalúsággal elhanyagolták. Egyszerűen nem csuktuk be erőszakosan a szemünket ama nagy kultúrái és társadalmi kérdések előtt, melyek a protestáns egyházi életből indultak ki s részben ott is jutnak megoldásra s megnyitottuk nekik a napi sajtó publicitását. Nem tettünk mást, mint — ha szabad így szólanunk — kivettük a véka alól az oda rejtett világosságot. Az alább közlött cikk, mely a protestáns egyház oly kiváló tudós férfiának tollából ered, megerősít abban a hitünkben, hogy helyesen cselekedtünk s megnyugtat a felől, hogy a protestánsok nem értettek bennünket félre; felismerték azt, hogy mi semmi külön protestáns politikát nem akarunk csinálni, hanem akarunk csinálni magyar és szabadelvű politikát, a minek, a mi viszonyaink közt, nem eszköze, de folyománya az, hogy a magyar prot. egyház dolgai iránt is legalább úgy érdeklődjünk, mint a kath. egyház dolgai iránt. Hogy a klerikálisok — hiszen ki-ki a maga szemével nézi a világot — milyen intenciókat magyaráztak bele abba a „reformátor” fellépésbe, hogy egy magyar napilap immár a magyar protestáns felekezetek ügyeivel is rendszeresen mer foglalkozni, nem törődtünk eddig se; még formailag is ilyen fényes igazolás után pedig még kevesebb okunk van törődni vele. " A cikket, mely a protestáns néppárt meséjét végleg elintézi, íme itt közöljük: (imgy.) Néhány újság nagy bölcsen kitalálta, hogy már’ ilyen is van, legalább a keletkezőben. A közélet különböző terein mutatkozó, sőt több, fenyegetőző ultramontán reakcióval szemben ha valaki szükségét érzi a mozgolódásnak, aggodalmait azzal bélyegzik meg, hogy egy prot. néppárt eszméjét propagálja. Ha a szabadelvű magyar közvélemény fegyverkezni készül a nemzeti múltat és a magyar nemzeti erényeket megcsúfoló klerikalizmussal szemben, a felekezeti szenvedélyek szításának vádját dobják a szemébe. Ha a protestantizmus előbbi közönyösségéből s a magyar faj türelmességébe vetett hitéből valamennyit engedni kénytelen az idők bizalomvesztő jeleire, a felekezeti béke megrontásával, a vallásháború dicstelen megkezdésével, a faji egység megzavarásával, a szenvedélyek lángragyújtásával vádolják. Mint annyiszor a történelemben, újra ismétlődik ebben is a farkas és a bárány aesopusi meséje. Mert azok a sajtóorgánumok, azok a politikai pártok és frakciók, melyek oly készek a protestantizmus és igazi szabadelvűség gyanúsítására, elfelejtik, hogy a katolikus felekezeti érdekeket szolgáló politikai és néplapok már évek hosszú sora óta dobálják azokat a csóvákat, amelyeket most a protestánsokra akarnak rádisputálni; elfelejtik, hogy a par excellence katholikus felekezeti érdeket szolgáló néppárt már a második lustrumon benn ül a parlamentben; elfelejtik, hogy a legutóbbi választásokon ők hurcolták meg a keresztet és a papi talárt a korteskedések sorában; elfelejtik, hogy az egyházpolitikai törvények ellen ők hirdették és hirdetik ma is a keresztes háborút; elfelejtik, hogy az ő becézett Ugronuk kiáltozta tele torokkal világgá, hogy a katholicizmus Magyaországon üldözés és megvetés tárgya . . . A volt s talán ma is meglévő nemzeti pártnak egyik félhivatalosa szemelvényeket közöl egyes protestáns vezérférfiak felszólalásaiból annak bebizonyítására, hogy ezek kezdték meg a vallásháborút; a klerikatizmus szekerét toló egyik függetlenségi párt lapja nap nap mellett hirdeti az új veszedelmet, a bevallottan ultramontán lapok és pártok ellen azonban nem igen lázad hazafias lelkiismeretük. Hogy a protestáns ügyeknek lapunk külön rovatot nyit, botránykő a szemekben,de ha ők per longum et latum tárgyalják a kath. ügyeket és a kath. püspökök viselt dolgait, azt csak köteles figyelemnek és hirlapirói gondosságnak tekintik. Nem látják be, mert a felekezeti és politikai elfogultság nem engedi belátniok, hogy egy „protestáns néppárt“ Napi rímek. A hétről. Minő hét I édes istenem, Nem történt semmi, semmi sem, Hisz nem volt igaz botrány! — Szegény bajtársam, jó Koboz, Neked s nekem mily bút okoz, Hogy dalunk tárgya fogytán. * A botrány, Mint bús hajós szél csöndes tengeren Felhőt keres, kis foltot a határon, Hány mai hó néz csüggetegen, A botrányt rejtő sötét pontot várón, * Béke liga. A béke barátait összehivák, S rá háború tört ki a transvaali honba. Csak össze ne hívjuk ismét a ligát, Mert kitör a háború nyomba. * A pozsonyi színészet. Mely félig magyar, félig német Kernek lehet ez a szinészet! 1 Tán mint magyar ló, oly tüzes? Vagy jámbor, mint német füles ? Oh jaj, ez a közös vér Sem az, sem ez, csak öszvér. * Az új század. (Schiller.) Nagy korszakot szült ez a század S dicső, mit célul állít. De a nagy korszak — óh gyalázat — Csak törpe fajt talál itt. * A belga király határozata. Ah mily csapás! ez megtöri a szívét: Apja elvette hercegnői címét. E búban ő csak egy vigaszra lel, Hogy hiszen ő azt maga dobta el. * Fiume; Hallod, mit e bölcs ajka zeng; Fiume még nem a mienk, S mert nem menk még, adjuk át, Hadd bírja tálján vagy krovát. .... De ez a bölcs is, aki zeng,• Fájdalom, soksem volt mienk, Adjuk hát Fiúménak át, Hadd bírja tálján vagy krovát, A tudomány. (Schiller.) Egyiknek égi tünemény, Istennő, kit imádni kell, —• A másiknak fejős tehén, Mely tejjel, vajjal látja él. * A búrok, Te hősi nép, Isten veled, A világ elsirat, — temet, De vigasztaljon a tudat, Az eszme él és fennmarad, S kapsz temetést, mely elsőrangú, Kapsz sirkövet, mely lelkes hangúp Élsz múzeumban, por-özönben, Nagy lexikonban s kézi könyvben. * Egykor és most, Ki istent hitte üdvben, bajban, Ábelt megölte Kain hajdan, De isten sujtá a gonoszt. — Ma tömeg-korszak, tömeg-re: Ábel-fajt pusztít Kain-ne: S nem büntet isten kari