Magyar Szó, 1900. augusztus (1. évfolyam, 157-181. szám)

1900-08-01 / 157. szám

Előfizető»­ ár Egész évre • • • 28 kor.— fit Fél évre . • t • 14 Negyed évre • • ,7 • • a Egy hónapra.* • •2 » 40 , Egyes szám . . • 8 fillér. Vidéken • • •­­ 10» Szerkesztőség:: ELSŐ ÉVFOLYAM (157. szám.) IV., Sarkantyú.-utcza 3. Politikai napilap. Budapest, 1900. Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYX ERE Apróhirdetések­éret Egy szó........................... . 4 fillér Vastagabb betűvel ... 6 fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatalt IV. Sarkantyús-fotoza­t. Szerda, augusztus 1. Királygyilkosság. Budapest, julius 31. (6) Ismét megöltek egy királyt. Nem zsarnokot, népének eltipróját s nem for­radalmi lázban dühöngő tömeg. Alkot­mányos, igazságszerető, jószivü fejede­lem szivét fúrta át a gyilkos golyó, alattvalóinak ünneplése közepette. A királyi áldozat soha semmit nem vétett gyilkosának. S mégis elébe állott, hogy biztos szemmel, nyugodt kézzel, reá süsse a halálos fegyvert. Pedig az áldozat élete neki nem ártott, halála neki nem használt. Kiolt egy emberéletet minden cél, minden haszon nélkül, pusz­tán a gyilkosság ténye kedvéért. A gyil­kolás nem eszköz az elvetemült kezében, mert hisz semmit se akar vele elérni; a gyilkosság maga a cél, s e cél egyúttal motívuma a gaztettnek. Az emberi elme eltévelyedésének va­lóban nincsenek határai. Ez eltévelye­dések legborzasztóbbika: az anarchiz­mus. Mindennek lerombolása helyébe való építés nélkül. A teljes negáció ne­vében pusztítás és vérengzés. Elvben képtelenség, mert a rend és tekintély nélkülözhetetlen fogalmának kiirtására tör. Gyakorlatban pedig közveszélyes, mert a legsúlyosabb bűncselekmények: a gyilkosság, rablás, szóval a rombolás megengedhetőségét proklamálja. És az elmének e legveszedelmesebb ragálya ellen az emberi társadalom mindezideig még csak nem is gondolt hathatós oltalomra. A veszett ebet lebun­­kózzák, a közveszélyes őrültet kiküszö­bölik az emberek köréből. De az anar­chisták kiirtására semmiféle intézkedést az emberi társadalom nem tesz. Valahányszor újabb és újabb anar­chista gyilkosság rémíti meg a világot: a közvélemény világszerte felzúdul, s a sajtó minden országban erélyes óvintéz­kedéseket követel. De aztán minden ma­rad a régiben. Bizonyos álhumanizmus elrettenti az államokat attól, hogy levon­ják azokat a végső konzekvenciákat, me­lyeket az anarchistákkal szemben a jó­zan ész s az önfentartási ösztön ránk parancsol. Pedig az anarchizmus nyavalyája ra­gadós és az állami és társadalmi élet számos terére kezd már behatolni. A negációra hajló emberi elme a rend tel­jes felbomlasztásától már-már kevésbbé riad vissza az állami élet oly megnyilvá­nulásaiban is, melyeknek épen az előre meghatározott rend a létalapja és él­tető eleme. Vagy talán nem az anarchia filo­zófiájának térfoglalását látjuk ország­szerte a parlamentek utóbbi időben di­vatossá vált obstrukciójában ? A tanács­kozási rendnek, a törvény meghozatalá­nak lehetlenné tevése váljon nem-e anarchisztikus törekvés arra, hogy a törvényhozások legitim többségi akaratá­nak megvalósítása lehetetlenné váljék. Nem a nyers fizikai erő igénybevétele-e az obstrukció, a rend előre megállapított funkcionálásának megakadályozására ? És a parlamenti anarchiának, az ob­­strukciónak hasonmását megtaláljuk az igazságszolgáltatás terén is. Hát nem az anarchizmus szelleme nyilatkozik meg amaz esküdtszékek verdiktjében, melyek a gyilkosokat törvény és jog ellenére szabadjukra eresztik­? Az esküdtbiráskodás oly individualizá­ciója, mely az „Alles verstehen, heisst Alles verzeicen“ álláspontját vallja a ma­gáénak s mely tulteszi magát az embe­rek társas együletének biztosítására előre megállapított tilalmakon, csakugyan nem egy­ébb, mint a jogszolgáltatás anarchiz­musa. úgy a parlamenti obstrukcióban, mint az esküdtbiráskodásban az egyén fellázad az állam ellen, mely pedig nem egyéb, mint a rendnek megtestesítője s egyúttal a szabadság fentartója, mint­hogy a bellum omnium contra omnes ál­lapotát el tudja hárítani. De menjünk tovább. A klerikalizmus, dacára az egyházi hierarchia szigorú és kimért rendjének, végelemzésben szintén a szellemi anarchia egyik megnyilatko­zása. Csattanó bizonyságát szolgáltatja e megfigyelésünknek a magyar klerikaliz­mus hivatalos közlönye , a „Magyar Ál­lam“, mely Umberto meggyilkolásáról szóló mai cikkét e szavakkal fejezi be : „Et nunc reges intelligite ! Tanuljanak a királyok igazságot, mert az igazságta­lanság igazságot szül s az igaztalanság a királyokat sújtja legerősebben.« Nem egyenes igazolása-e e klerikális kijelentés az őrült gyilkos aljas gaztet­tének? Pedig ez az igazolás egyenesen beleillik a klerikalizmus szellemi irány­zatába. Mert a klerikalizmus sem egyéb, mint az állam egyenes megtagadása, mint az államhatalommal partikuláris hatalmi törekvést szembeállító politikai hitvallás. Elég erős ahoz, hogy megin­gassa az állam tekintélyét, de gyenge arra, hogy az állam helyébe lépjen a társadalmi együttműködést lehetővé tévő rend fentartására. Ennek tulajdonítandó, hogy az anarchizmus épen azokban az országokban terjed el leginkább, a­hol a klerikális agitáció legerősebben dúl, így első­sorban Olaszországban, azután Franciaországban. Holott azokban az ál­lamokban, a­hol a papizmus befolyása nem tud érvényesülni, mint Angliában, Svédországban, de még az új szellemi áramlatok iránt annyira fogékony német birodalomban is, az anarchista tanok tel­jesen meddő talajra akadtak. Az emberi szellem mindez eltévelyedé­sei az abszolút elvtelenségben, a rend tel­jes megtagadásában leírják közös forrá­sukat. A tett propagandája nem tesz egyebet, minthogy ezt az abszolút negá­­ciót a rend legfőbb képviselői, az állam­fők ellen intézett gyilkos merényletekben juttatják kifejezésre. Itt van végre az ideje annak, hogy az államok komoly védelemre gondoljanak. A megoldás kulcsa csak az lehet, hogy e nemzetközi nyavalya ellen, mely nem ismer nemzeti korlátokat, az államok nemzetközileg szervezkedjenek. Mert a királyokat el­végre is meg kell védelmezni ez úton­­állók vad merényletei ellen. Ezt pedig szép szóval és sok újságcikkel nem le­het. Az anarchizmus féktelen pusztításá­nak csak kivételes intézkedésekkel lehet útját állani. A humanizmus szavának e kérdésben el kell némulnia. Mert a ragadós nya­valya előrenyomulásának is csak a ba­­cillusok teljes kiirtásával lehet gátat vetni. Mindenekelőtt nemzetközi megállapo­dás alapján ki kell mondania az összes államoknak, hogy anarchista merényle­tek feltétlenül halállal bűntettetnek, még ott is, ahol a halálbüntetés különben el van törölve. Az ily anarchista gyilkos­ságok és gyilkossági kísérletek felett való ítélkezést ki kell venni az esküdt­székek kezéből. Nehogy bizonyos szim­pátiák vagy antipátiák a Lipidó-féle fel­mentéshez hasonló esküdtszéki verdikte­ket eredményezzenek. Az anarchista merényletekre nézve az államoknak meg kell továbbá szüntetnie a büntetőjogi immunitást. Minden állam adja ki az anarchista merénylőt annak az államnak, melyben a merényletet el­követte. Az anarchista bűncselekmény ne tekintessék egy államban sem politi­kai deliktumnak. Az anarchisták által el­követett ily anarchista bűncselekmények tekintetében minden állam azonos bün­tetőjogi eljárást állapítson meg. Az anar­chistákkal szemben az összes államok jussanak megállapodásra a prevenció tekintetében. Nincs józan ember, aki a legmes­­­szebbmenő szabadelvűség szempontjá­ból is e kivételes intézkedések ellen ag­gályokat táplálhatna. Mert a salus reipublicae suprema­les mellett hasonló fontosságú sarkalatos állami elvnek kell lennie, hogy a király élete és épsége szent és sérthetetlen. Álhumánus és álliberális frázisok ked­véért az uralkodók életét nem lehet a dühöngő fenevadak szabad prédájává tenni.

Next