Magyar Szó, 1900. november (1. évfolyam, 234-259. szám)

1900-11-01 / 234. szám

Előfizetési ár Egész évre ... 28 kor. — fix Fél évre Negyed évre • Egy hónapra.. . 14 ♦ 7 . 240 Egyes szám • • • • • 8 fillér. Vidéken ........................10 „ Szerkesztőség: IV., Sarkantyú a-utcza 3. Budapest, 1900. i ELSŐ ÉVFOLYAM (234. szám.) Politikai napilap. Apróhirdetések ára: Egy szó ....... 4 fillér Vastagabb betűvel ... 8 fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: IVM Sarkantyus utcza 3. Felelős szerkesztő : Br. PÁLYI ERE. Csütörtök, november 1. Véres összeütközés a mi katonáink és a montenegrói katonaság közt. Budapest, okt. 31. Nagy jelentőségű és szenzációs hír érkezik Mostárból. Arról szól az a tudósítás, hogy Hercegovina és Montenegró határán egy osztrák és magyar őrjáratot montenegrói rendes katonák megtámadtak. Ez az eset a legkomolyabb konfliktusok közé tartozik, amelyek a megszállt tartományok és Montenegró között évek óta történtek. Ez az összeütközés is bizonyítja, hogy elérkezett az erélyes fellépés ideje. A nyugtalan montenegróikat rendre kell tanítani. A véres összeütközésről szóló tudósítás Mostarból október 28-iki kelettel érkezett a „Neues Wiener Abendblatt“ szerkesztőségéhez. Szó szerinti szövege ez: Október 26-án Kasanesi mellett Aftorat közelében osztrák és magyar katonák őrjáraton voltak, amikor hirtelen montenegrói katonák, akik a határt átlépték, megtámadták az őrjáratot. Habár az őrjárat csak öt emberből állt, a montenegróiak pedig túlnyomó többségben voltak, a mieink mégis teljes energiával felvették velük a harcot, amire különben az önvédelem szüksége is kényszerítette őket. A montenegróiak közül két ember, egy hadnagy és egy káplár estek el. Mindkettőt puskagolyó ölte meg. Az osztrák és magyar katonák közül két ember sebesült meg. Puskatussal történtek a sebesülések, mert később ökölharcra került a dolog. A harc vége az lett, hogy a montenegróiak visszavonultak és halottaikat magukkal vitték. A mieink azonban egész csomó fegyvert zsákmányul ejtettek. Az összeütközés hire Mostárban rendkívüli izgatottságot keltett. Magyar vallás, Budapest, okt 31. Az volna a legerősebb állam, amely megtalálná a maga nemzeti vallását. Nem a theokratikus államok parancshitére gondolok. Annak csak külső egységét teremti meg a felülről jövő kényszer, ám mögötte annál hevesebben támadnak a meggyőződés önkényes alakulásai. De a hit megnyilvánulásának arra az egységére, amelynek csak egy forrása lehet: a nemzettagok együttérzése, közös gondolatvilága, — hogy úgy mondjam — egységes természetrajza. A hit maga általános, emberi; nem függ sem helytől, időtől, éghajlati viszonyoktól, sem alanyának miveltségétől. De a hit formája, köntöst óp olyan természetrajzi alakulat, mint akárcsak az ember egyéb életnyilvánulásai. És mert a hit az emberi lélek legbensőbb, legintimusabb része, egy nemzetnek sem lehet bensőbb kapcsa, mint a hitnek közös megnyilatkozása: a nemzeti vallás. Bizonysága a közös eredetnek, biztosítéka az együtt maradásnak. Ruhát könnyű átcserélni, nyelvet eltanulni, elfeledni, szokásokat levedleni, ellesni, de a hit hagyományai érző szálakkal vannak szívünkhöz nőve. Etnografikus külsőségek színpadán csak múló szokások találkoznak össze, de a közös oltárnál a közös érzés olvad egybe. Mikor a keresztyénség véres csaták szárnyán bevonult a vad magyarok tűzhelyére, a pogány mithologiaval együtt legerősebb nemzeti kötelékét vesztette el a magyarság. A római vallás reverendájában a pápaság világbirodalmi eszméje osont be és megvetette lábát a nemzeti törekvések küzdőterén. Hálával kell megemlékeznünk arról, hogy a pápizmus európai kultúrába olvasztotta elődeink vad szokásait, de nem szabad elfelednünk azt sem, hogy ugyanez a pápizmus soha sem emelkedett az elvont lelki élet színvonalára és sok századokon át egész a mai napig nem mondott le államokat forgató, államokat formáló politikai céljairól. A nemzeti és a nemzet választotta királyok természetes központjai voltak a nemzetnek és védőbástyái a világbirodalmi eszme ostromának. De utánuk a klerikalizmus ragadta magához az állami élet uralkodó szerepét és hozzája fűződött a közgondolkozásban a nemzetietlen, beolvasztó irányzatok eszméje. így tehát a reformáció számára a magyar Az utolsó szó Istenhez, írta: Eötvös Károly. Mi történik akkor, ha vihar, ha vész keresi fel a Balaton jegén a halandót ? Mi különbség van a csöndes éj és a förgeteges éj közt ? Hetven esztendővel ezelőtt, 1828 körül, tizennyolc alsóörsi halász kora hajnalban bement a jégre halászni. Tizenkilencnek kellett volna lenni, de egyik valami ok miatt otthon maradt. Tizenkilenc emberből állott akkor egy bokor halász. Karácson szombatja volt. Szerencsét kerestek. Délre kijöttek volna a jégről, délután még bevitték volna a fogott halat Veszprémbe. Akkor még nem bécsi kalmárok számára dolgoztak a balatoni halászok. Veszprém nem messze van. A nagy karácson estét még otthon ülték volna meg szeretteik körében, jó meleg szobában, új bor mellett, puha kalács mellett. Elolvasták volna a szent írásból urunk, idvezitőnk Jézus Krisztus születésének szent történetét; el is énekelték volna az isten dicséretéről szóló szent éneket s azután átengedték volna magukat annak a kegyes örömnek és vidámságnak, mely megtölti a sziveket azon a napon, melyen a világ megváltója született, így cselekedtek volna, a hogy illet akkor s illenék ma is szegény kálvinista jámbor emberhez. 1.i A víz már december közepén beállott. Teljes szélcsendben állott be s még hó se, még a dér se szitálta be a fényes jeget. Mozdulatlan jég boritá az óriási sík mezőt. Határtalan a tükör, melyben nappal a nap, éjjel a hold és a csillagok sugarai jó kedvvel nézegették magukat. Vihar még nem csatangolt, köd még nem szállongott a beállás óta. Közelről, távolról fénylett a jég. Vastag még nem volt, de az embert megbírta már. Sőt az előző napon már kocsit is láttak rajta Somogyból, Siófok tájáról. Jól tudja azt a halász ember, mikor mehet a jégre. Karácson szombatjának hajnalán is tiszta volt az ég s bár enyhébbre fordult az idő, nem volt aggodalomra semmi ok. Egy-két napi enyhe időt észre sem vesz a Balaton jege. A tizennyolc halászból öt-hat volt elemedett, egy-kettő középidejű, a többi fiatal. Húsz év alatti surján legény. Kerítő hálójuk kisebb fajta volt. Nem is akartak bemenni a a tó közepéig, csak úgy a márnás fehér partok irányában akartak egy kerítést vállalni. A lékelés, a hálóeresztés meg is történt rendesen, békességben. Mikor bevégezték úgy napkelte után, mindegyik húzott egyet a kulacsból s reggelire ropogtatták a tarisznyában hozott sós pogácsát. Tizenegy óra tájban akartak hozzáfogni a húzáshoz. Akkorra Somogy felől, Kőröshegy irányában, a „rohadt sarok“ felől beborult az ég. Sötét, szürke szennyes felhők kezdtek tornyosulni s jöttek előre irtóztató gyorsasággal. Egy perc alatt fölöttük volt, másik perc alatt körülvette őket a napsugártalan nappali szürke sötétség. Megjött a vész. Balatonparti ember vésznek nevezi a vihart. Eltalálta jól. Akit a vihar a vizen vagy a jégen talál, azt már a vész találja meg. Isten legyen ahhoz irgalmas, kegyelmes. Az északról, a Bakony felől jövő vihart eleve megérzi az alsó-őrsi halász, ritkán jöhet rá orozva. De Somogy vész, annak hamisság pusztulta. Megjött a vész. Zúgva, bömbölve, sivitva nyargalt előre a vihar, mint a neki vadult ménes a pusztán. A mesgyétlen jégen, a határtalan síkon nem volt akadálya s első rohamára abban kellett hagyni a hálóhuzást. Szemközt vele meg nem állhatott senki. Havas esőt hozott magával s mintha súlyos ököllel csapkodott volna az emberek szemébe és arcába, dacolni vele nem lehetett. Hátat fordított neki mindenki s halat, hálót s szerszámot ott hagyva, előre hajtott fejjel menekültek előle a part felé. A menekülők egyszer csak borzasztó csattogást hallanak maguk mögött. A vihar súlya alatt megrokkant a jégmező s darabokra szakadozott a jég. A nekibőszült szélvész fölverte a hullámokat s kergette maga előtt a széttördelt jégtáblákat. Smitt-amott torlaszokat emelt, másutt meg épen maradt egész jégtelket hajtott előre. Szegény alsóőrsi halászoknak még imádkozni, még istenhez fohászkodni sem maradt idejük. -