Magyar Szó, 1901. március (2. évfolyam, 52-78. szám)

1901-03-01 / 52. szám

JQSfizett*! ért Egén »TT« . . » SS kot. — Sí Fél évTS . I­­ . 14 . — a Kegyed évre ■ . , T „ •» a Egy hdnapra.. . . 2 » <0 , Egye» u4ib . . . . g 8 Miért Vidéken........................I« . Budapest, 190L (MÁSODIK ÉVFOLYAM. 32. szám.) Szerkesztőéért IV., Sík­ksutyüs­atoza 3,MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő : Dr. PÁLYX EDE. Apróhirdetések ára: tegy bzó.................. . « one Vastagabb betűvel •­­ . 8 fillér Hirdetések dijszabás szerint, Megjelen m­indan nap. Kiadóhivatali TV„ Sarkantyús-utcza 9. Péntek, március 1. A horvát szégyen. Budapest, febr. 28. A szégyen pírja boríthatja el minden ma­gyar arcát, valahányszor a horvát­­ fehér lapra gondol. Az 1868. évi XXX. t. c. Ma­gyarországot kettészakította. Ausztriával delegációkkal, Horvátországgal deputációk­­kal érintkezünk. A különbség tényleg csak nehány betű, mert lényegében az érintke­zés ugyanegy jelentőségű. Horvátország éppen úgy nem Magyarország, mint a­hogy Ausztria nem az. Ellenben Magyarország épen úgy adófizetője Horvátországnak, mint Ausztriának. Most jelent meg a Horvátországgal egyez­kedő magyar országos bizottság válasza a horvát bizottság üzenetére. Ez a válasz meg­állapítja, hogy Magyarország évenként 3—4 millió for­intot ráfizet Horvátországra. S ezért joggal kérdi, miért követelnek a horvátok krajcáros helyreigazításokat a számadáso­kon ? A mely számítás lényegében a követ­kező : A horvátországi bevételeknek 44 száza­léka­­ Horvátország autonóm szükségletei­nek javára esik, a többit Magyarország kapja a közös horvát kiadások fedezésére. Igen ám, de mit ilykép Magyarország onnan bevesz, nem elegendő Horvátország arány­szerinti terheinek a fedezésére. Mi azonban gavallérok vagyunk és fizetünk Horvátor­szág helyett is. Most már csakugyan az a kérdés, ha 3—4 millió forintot évente amúgy is ráfi­zetünk a horvát testvériségre, miért ágál­nak a horvátok oly nagyon néhány ezer forintos számjavitás érdekében? Hiszen egyre megy, ha számítás szerint 3 millió forintot, vagy két millió 950 ezer forintot­­ ajándékozunk nekik. Amúgy sem kell vis­­­szafizetniök egy krajcárt sem. Miért lova­golnak hát annyit a számításokon? A válasz erre a kérdésre nagyon egyszerű. Szokásjogot akarnak teremteni, a­mely bizo­nyítja, hogy Horvátország Magyarországgal szemben teljesen önálló lény. Szabadon al­kudhatnak és egyezkedhetnek, akár mint két idegen állam. A magyar deputáció válasza ezt ki is mondja, a­mikor kijelenti, hogy ez a számolgatás legfeljebb elméleti jelentőséggel bír. De a tisztelt bizottság nyomban hozzáte­szi, hogy elismeri a jogosultságát Horvátor­szág ama törekvésének, hogy különbség té­tessék a Magyarországon közös magyar-hor­­vát és a csak magyar, de nem közös ügyek közt. Mit jelent ez ? Jelenti, hogy Magyarország és Horvátország között nem az a viszony áll fenn, hogy ami magyar, az egyszersmind horvát is, mert Magyarország az egész és Horvátország a rész, hanem fennáll az a vi­szony, hogy Horvátországnak vannak közös ügyei is Magyarországgal, de mindkét or­szágnak egymástól független ügyei is van­nak. Ez pedig egyértelmű Horvátország kü­lönítenek, külön önjogúságának a beisme­résével. Hogy tényle­g z » törekvés vezeti a horvát bizottságot, ez kitűnik a magyar bizottság válaszából is, mondván egy helyen : „A tisztelt horvát-szlavón bizottság ugyanis azon nézetből indul ki, hogy a fo­gyasztási adókra nézve Magyarország és Horvát-Szlavénországok közt elvileg ugyan­azon viszony áll fenn, a­melyben Magyaror­szág a birodalmi tanácsban képviselt király­ságok és országokhoz, vagy Bosznia és Her­­czegovinához áll." Ez világos beszéd. Magyarország a legnagyobb anyagi áldo­zatokat hozza meg Horvátországnak. S ezért nem a hála az osztályrésze, mert Horvátor­szágban a magyar nevet kötél nélkül emle­getni nem tudják. Mi Horvátországnak auto­nóm szükségleteire, jövedelmeinek 44 száza­lékát átengedjük. A magyar bizottság megál­lapította, hogy nincs állam Európában, a­mely jövedelmeinek 44 százalékát tisztán olyan kiadások fedezésére fordíthatná, a­melyek Horvát-Szlavonországokban az autonóm köz­­igazgatás körébe esnek. Miért bánunk ked­vezőbben Horvátországgal, mint Ausztria Magyarországgal ? „Míg Magyarországnak netto budget szerint való kiadása 1868-ban 111 millió forint, 1­897-ben pedig 261 millió forint volt, tehát ezen idő alatt 136 százalék­kal gyarapodott, addig Horvátország az auto­nóm közigazgatásra 1868-ban 2.100,000 forintot, 1897-ben 8.800,000 fr­tot költött, úgy hogy a gyarapodás 318 százalékot tesz ki.“ Tehát Horvátország harmadfelerész olyan nagy előnyöket élvez az állampénztárból, mint Magyarország. Azután a sziklás és puszta Horvát-Szlavon­országban száz négyszög kilométerre 3­87 kilométer vasút esik, míg Erdélyre, a­mely évtizedeken át a magyarságot fentartotta, csak annyi gondot fordítottunk, hogy száz négyszög­kilométerre 3,23 kilométer vasút esik. Azért jó Magyarországon, nem magyar­nak lenni, hanem akármifajta másnak, mert Ausztria felől, Horvátország felől és most legujabban Magyarország miniszterelnöke mellől, csak azt támogatják, ami — nem magyar. ” Mikes Kelemen CCVIII-ik levele. Rodosto: Édes néném, úgy vagyok én is, mint az a bizonyos sivatagi arabus az Ezeregyéjt­aká­­ból, akinek teherhordó szamara a sivatag közepén holtan összeroskadt, az arabus azu­tán vállaira kapván a terhet, egyedül tovább ügetett az utón és biztatta, rúgta, hajtotta magát, mintha ő volna a teherhordozó szamár. Én is itten, hogy egyedül maradtam a bujdo­sók közül, mert Zag­urfít is eltemettük, egye­dül menvén az áldozatra utána, biztatgatom, hitegetem magam, hogy megvirrad még né­kem is; hatvankilenc esztendős keblemből a sóhajtások nem hiába szállnak vala a zágoni határ felé. Ked, édes néném, nem is gondol­hatja, hogy milyen mély itten a mi aluvásunk. Szegény urunk előtt elment vala Bercsényi ur. De ő csak Zsuzsit hagyta itt árvaságban. A fejedelem mindnyájunkat árvaságba ha­gyott. Her sósabb a tengernél a bujdosók ke­nyere. Sibrik apánk mindgyárt az ő ura után ment, aztán Csoki úr, Pápai sógor. Legutol­jára a bujdosók közöl Zag­uzfi maradott. Oly csendességben vagyunk, valamint az Elyzium mezején lévő lelkek, ahol még Mohamed tanítása szerint is a lelkek nagy kiességben vannak. Újságot mondok kednek, hogy ne foly­tassam mindig e szomorúságokat. Hírét vet­tük, hogy Ócskái ur felébredt a tizenhete­dik saeculumból. Húsz­­éves sü­rggő diák voltam, amikor Ócskái urnak fejét vették Újváron. Emlékszem mindenre, a­mi történt, habár régen is történt, mégis mintha teg­nap vinnék Ócskai Lászlót Újvár felé. Ká­­roli Sándor uramnak fejét nem vették, de Ócskai Lászlónak copfos fejét törzsétől bi­zony elválasztották és sok szegény kunné­nak jön nagy bujdosása. Hej, Ócskái, Ócs­kái ! Míg urunk közöttünk lakott, néha be­szédbe szőttük az ő nevét. Ő is odatarto­zik az elhagyott országhoz, zágoni szilva­­fákhoz. Urunk akkor házat és kertet épí­tett. Már elsoványodék kövérségéből, de egész nap felügyelt a munkásokra. Kőmű­vesekkel és ácsokkal konferenciázott ez a nagy ember, akinek hazánk boldogulását kellett volna igazítani. Böjtben voltunk ak­kor ép és Sibrik sógor emlegette, hogy milyen szamarak azok az itteni halászok. Vitellius császár asztalán néha hétezer fajtájú hal is volt, bezzeg mi örvendezhetünk, ha egyféle halat láthatunk tányérunkon. Az ör­mények azt mondják, hogy nincs itt hal, de én inkább azt hiszem, hogy volna hal, csak nekünk nem jut belőle. Tojáson élünk, és napjában kétszázat is megeszek rántottában. Ha Vitellius asztalához járhatnánk, nem kel­lene rántottát enni, de nem is volna jó annyi , sokféle halban bujkálni, főképen ilyen ritka böjtben, mint a mostani. Így beszélgettünk Sibrik sógorral, míg urunk egyszerre elővette frantzia óráját és monda: mennénk tán ebédelni. Mingyárt erre doboltak is ebédre. Olyan rend vagyon itt, hogy mindenféle rend a mi urunk páratlan rendessége után igazodik. Feleltem: bizony jó lesz, mert régi jó etyepetyóm mintha visszajött volna böjtölő havában. Közönségesen azt tarják, hogy a nagyböjt apostoli szerzés. De, ha nem is az volna, akkor is nagyon helyes dolog volna, mert akinek már nem volt semmi etyepetyéje karácson havában, farsangban, lakodalmak idején, böjti pihenésben visszanyeri azt, és a húsvéti kalácsot úgy eszi, mintha soha annál jobbat nem evett volna. Urunk ment elől, mi Sibrik sógorral utána. Urunk rendes szokása szerint nem igen szólt bele vitánkba. Hej, hiszen sokat is kellett volna neki beszélni, pláne azon időben, mikor szegény Zsuzsi Lengyelor­szágba készült. Majd megölt akkor a fáj­dalom és kicsiben múlott, hogy ő Nagysá­gát nem kértem a közbenjárásra Zsuzsi obsideálásánál így növeltük böjti beszél­getésekkel etyepetyünket a jó Sibrik úrral, midőn a fejedelem háza felé közeledtünk. Az urunk a földre nézett rendes szokása szerint és mély gondolatokba elmerülve, nem is hallotta a mi csacsogásunkat. De

Next