Magyar Szó, 1901. március (2. évfolyam, 52-78. szám)
1901-03-01 / 52. szám
JQSfizett*! ért Egén »TT« . . » SS kot. — Sí Fél évTS . I . 14 . — a Kegyed évre ■ . , T „ •» a Egy hdnapra.. . . 2 » <0 , Egye» u4ib . . . . g 8 Miért Vidéken........................I« . Budapest, 190L (MÁSODIK ÉVFOLYAM. 32. szám.) Szerkesztőéért IV., Síkksutyüsatoza 3,MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő : Dr. PÁLYX EDE. Apróhirdetések ára: tegy bzó.................. . « one Vastagabb betűvel • . 8 fillér Hirdetések dijszabás szerint, Megjelen mindan nap. Kiadóhivatali TV„ Sarkantyús-utcza 9. Péntek, március 1. A horvát szégyen. Budapest, febr. 28. A szégyen pírja boríthatja el minden magyar arcát, valahányszor a horvát fehér lapra gondol. Az 1868. évi XXX. t. c. Magyarországot kettészakította. Ausztriával delegációkkal, Horvátországgal deputációkkal érintkezünk. A különbség tényleg csak nehány betű, mert lényegében az érintkezés ugyanegy jelentőségű. Horvátország éppen úgy nem Magyarország, mint ahogy Ausztria nem az. Ellenben Magyarország épen úgy adófizetője Horvátországnak, mint Ausztriának. Most jelent meg a Horvátországgal egyezkedő magyar országos bizottság válasza a horvát bizottság üzenetére. Ez a válasz megállapítja, hogy Magyarország évenként 3—4 millió forintot ráfizet Horvátországra. S ezért joggal kérdi, miért követelnek a horvátok krajcáros helyreigazításokat a számadásokon ? A mely számítás lényegében a következő : A horvátországi bevételeknek 44 százaléka Horvátország autonóm szükségleteinek javára esik, a többit Magyarország kapja a közös horvát kiadások fedezésére. Igen ám, de mit ilykép Magyarország onnan bevesz, nem elegendő Horvátország arányszerinti terheinek a fedezésére. Mi azonban gavallérok vagyunk és fizetünk Horvátország helyett is. Most már csakugyan az a kérdés, ha 3—4 millió forintot évente amúgy is ráfizetünk a horvát testvériségre, miért ágálnak a horvátok oly nagyon néhány ezer forintos számjavitás érdekében? Hiszen egyre megy, ha számítás szerint 3 millió forintot, vagy két millió 950 ezer forintot ajándékozunk nekik. Amúgy sem kell visszafizetniök egy krajcárt sem. Miért lovagolnak hát annyit a számításokon? A válasz erre a kérdésre nagyon egyszerű. Szokásjogot akarnak teremteni, amely bizonyítja, hogy Horvátország Magyarországgal szemben teljesen önálló lény. Szabadon alkudhatnak és egyezkedhetnek, akár mint két idegen állam. A magyar deputáció válasza ezt ki is mondja, amikor kijelenti, hogy ez a számolgatás legfeljebb elméleti jelentőséggel bír. De a tisztelt bizottság nyomban hozzáteszi, hogy elismeri a jogosultságát Horvátország ama törekvésének, hogy különbség tétessék a Magyarországon közös magyar-horvát és a csak magyar, de nem közös ügyek közt. Mit jelent ez ? Jelenti, hogy Magyarország és Horvátország között nem az a viszony áll fenn, hogy ami magyar, az egyszersmind horvát is, mert Magyarország az egész és Horvátország a rész, hanem fennáll az a viszony, hogy Horvátországnak vannak közös ügyei is Magyarországgal, de mindkét országnak egymástól független ügyei is vannak. Ez pedig egyértelmű Horvátország különítenek, külön önjogúságának a beismerésével. Hogy tényleg z » törekvés vezeti a horvát bizottságot, ez kitűnik a magyar bizottság válaszából is, mondván egy helyen : „A tisztelt horvát-szlavón bizottság ugyanis azon nézetből indul ki, hogy a fogyasztási adókra nézve Magyarország és Horvát-Szlavénországok közt elvileg ugyanazon viszony áll fenn, amelyben Magyarország a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokhoz, vagy Bosznia és Herczegovinához áll." Ez világos beszéd. Magyarország a legnagyobb anyagi áldozatokat hozza meg Horvátországnak. S ezért nem a hála az osztályrésze, mert Horvátországban a magyar nevet kötél nélkül emlegetni nem tudják. Mi Horvátországnak autonóm szükségleteire, jövedelmeinek 44 százalékát átengedjük. A magyar bizottság megállapította, hogy nincs állam Európában, amely jövedelmeinek 44 százalékát tisztán olyan kiadások fedezésére fordíthatná, amelyek Horvát-Szlavonországokban az autonóm közigazgatás körébe esnek. Miért bánunk kedvezőbben Horvátországgal, mint Ausztria Magyarországgal ? „Míg Magyarországnak netto budget szerint való kiadása 1868-ban 111 millió forint, 1897-ben pedig 261 millió forint volt, tehát ezen idő alatt 136 százalékkal gyarapodott, addig Horvátország az autonóm közigazgatásra 1868-ban 2.100,000 forintot, 1897-ben 8.800,000 frtot költött, úgy hogy a gyarapodás 318 százalékot tesz ki.“ Tehát Horvátország harmadfelerész olyan nagy előnyöket élvez az állampénztárból, mint Magyarország. Azután a sziklás és puszta Horvát-Szlavonországban száz négyszög kilométerre 387 kilométer vasút esik, míg Erdélyre, amely évtizedeken át a magyarságot fentartotta, csak annyi gondot fordítottunk, hogy száz négyszögkilométerre 3,23 kilométer vasút esik. Azért jó Magyarországon, nem magyarnak lenni, hanem akármifajta másnak, mert Ausztria felől, Horvátország felől és most legujabban Magyarország miniszterelnöke mellől, csak azt támogatják, ami — nem magyar. ” Mikes Kelemen CCVIII-ik levele. Rodosto: Édes néném, úgy vagyok én is, mint az a bizonyos sivatagi arabus az Ezeregyéjtakából, akinek teherhordó szamara a sivatag közepén holtan összeroskadt, az arabus azután vállaira kapván a terhet, egyedül tovább ügetett az utón és biztatta, rúgta, hajtotta magát, mintha ő volna a teherhordozó szamár. Én is itten, hogy egyedül maradtam a bujdosók közül, mert Zagurfít is eltemettük, egyedül menvén az áldozatra utána, biztatgatom, hitegetem magam, hogy megvirrad még nékem is; hatvankilenc esztendős keblemből a sóhajtások nem hiába szállnak vala a zágoni határ felé. Ked, édes néném, nem is gondolhatja, hogy milyen mély itten a mi aluvásunk. Szegény urunk előtt elment vala Bercsényi ur. De ő csak Zsuzsit hagyta itt árvaságban. A fejedelem mindnyájunkat árvaságba hagyott. Her sósabb a tengernél a bujdosók kenyere. Sibrik apánk mindgyárt az ő ura után ment, aztán Csoki úr, Pápai sógor. Legutoljára a bujdosók közöl Zaguzfi maradott. Oly csendességben vagyunk, valamint az Elyzium mezején lévő lelkek, ahol még Mohamed tanítása szerint is a lelkek nagy kiességben vannak. Újságot mondok kednek, hogy ne folytassam mindig e szomorúságokat. Hírét vettük, hogy Ócskái ur felébredt a tizenhetedik saeculumból. Húszéves sürggő diák voltam, amikor Ócskái urnak fejét vették Újváron. Emlékszem mindenre, ami történt, habár régen is történt, mégis mintha tegnap vinnék Ócskai Lászlót Újvár felé. Károli Sándor uramnak fejét nem vették, de Ócskai Lászlónak copfos fejét törzsétől bizony elválasztották és sok szegény kunnénak jön nagy bujdosása. Hej, Ócskái, Ócskái ! Míg urunk közöttünk lakott, néha beszédbe szőttük az ő nevét. Ő is odatartozik az elhagyott országhoz, zágoni szilvafákhoz. Urunk akkor házat és kertet épített. Már elsoványodék kövérségéből, de egész nap felügyelt a munkásokra. Kőművesekkel és ácsokkal konferenciázott ez a nagy ember, akinek hazánk boldogulását kellett volna igazítani. Böjtben voltunk akkor ép és Sibrik sógor emlegette, hogy milyen szamarak azok az itteni halászok. Vitellius császár asztalán néha hétezer fajtájú hal is volt, bezzeg mi örvendezhetünk, ha egyféle halat láthatunk tányérunkon. Az örmények azt mondják, hogy nincs itt hal, de én inkább azt hiszem, hogy volna hal, csak nekünk nem jut belőle. Tojáson élünk, és napjában kétszázat is megeszek rántottában. Ha Vitellius asztalához járhatnánk, nem kellene rántottát enni, de nem is volna jó annyi , sokféle halban bujkálni, főképen ilyen ritka böjtben, mint a mostani. Így beszélgettünk Sibrik sógorral, míg urunk egyszerre elővette frantzia óráját és monda: mennénk tán ebédelni. Mingyárt erre doboltak is ebédre. Olyan rend vagyon itt, hogy mindenféle rend a mi urunk páratlan rendessége után igazodik. Feleltem: bizony jó lesz, mert régi jó etyepetyóm mintha visszajött volna böjtölő havában. Közönségesen azt tarják, hogy a nagyböjt apostoli szerzés. De, ha nem is az volna, akkor is nagyon helyes dolog volna, mert akinek már nem volt semmi etyepetyéje karácson havában, farsangban, lakodalmak idején, böjti pihenésben visszanyeri azt, és a húsvéti kalácsot úgy eszi, mintha soha annál jobbat nem evett volna. Urunk ment elől, mi Sibrik sógorral utána. Urunk rendes szokása szerint nem igen szólt bele vitánkba. Hej, hiszen sokat is kellett volna neki beszélni, pláne azon időben, mikor szegény Zsuzsi Lengyelországba készült. Majd megölt akkor a fájdalom és kicsiben múlott, hogy ő Nagyságát nem kértem a közbenjárásra Zsuzsi obsideálásánál így növeltük böjti beszélgetésekkel etyepetyünket a jó Sibrik úrral, midőn a fejedelem háza felé közeledtünk. Az urunk a földre nézett rendes szokása szerint és mély gondolatokba elmerülve, nem is hallotta a mi csacsogásunkat. De