Magyar Szó, 1901. április (2. évfolyam, 79-102. szám)

1901-04-02 / 79. szám

Ejűl­ete«» 4» Egéra ftrra .• • 2» kor. - BL í’él évre i • •14 Negyed évre .• •1 Egy hónapra.­3 . . Egye» és&m .0 miért Vidéken . -V . Budapest, 1901. (MÁSODIK ÉVFOLYAM. 70. szám.) Szerkesztőségi IV., Sarkanty Ar­istos« 3.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. Apróhirdetiaak Arat Egy szó . . . . . . . A C!1éf Vastagabb bétával ... a ttU* HirdetA.ek dijazabda axerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatalt IV. Sarkanty me­ntora a Kedd, április 2. Válasz egy levélre. Budapest, ápr. 1. Előkelő szabadelvüpárti képviselőtől kaptuk a következő levelet: Tisztelt Szerkesztő úr! A parlamentben imént lezajlott Hege­­düs-Rakovszky-ügyben azt hittük, — én és vélem sokan, kik a „Magyar Szó“ irányával szimpatizálunk, — hogy az ön lapja még a szabadelvű párt ellenére is elégtételt fog szerezni a nagy általános­ságban megsértett párttagoknak és Ba­­kovszky Istvánt az őt megillető elbánás­ban részesítve, örökre lehetetlenné fogja tenni. Mert mit tett ez az ember? A leg­­perfidebb módon denunciált, rágalma­zott, de úgy, hogy nem egyeseket, hanem az egész pártot fecskendezte be mérges nyála; mikor aztán arra került a sor, hogy ura legyen szavának és férfiasan vonja le belőle a következtetéseket: ne­vezze meg az illetőt, akinek besúgását ő tovább súgta, — kaszinói szemponto­kat tartott maga előtt és játszotta a kis diskrét gavallér komédiáját. Ön azonban, szerkesztő úr, lapjával nem ütötte agyon a gavallériának ezt a siralmas talmi­lovagját és nem ment el a mi védel­münkben sem annyira, amennyire ezt öntől elvártuk volna. Ezt nem értjük s nagyon lekötelezne, ha ez iránt valami módon magyarázatot adna. Tisztelettel stb. Hogy ki az illető képviselő, azt nem mondjuk meg. Ha Rakovszkynak, a nagy gavallérnak volt joga diskrétnek lenni akkor, amikor szinte a büntető törvény­­könyvbe ütköző dolgokról volt szó, ne­künk is van jogunk a titoktartásra most, amikor egy egyszerű magánlevél fekszik előttünk. De nem hallgatjuk el a vá­laszt, melyet az illető képviselő úrnak ezennel megadunk. Közérdekű voltánál és bizonyos köröknek miheztartás vé­gett íme szó szerint leközöljük: Tisztelt képviselő úr ! Hogy miért nem vertük pozdorjává Rakovszky Istvánt? Bocsánat, erre nem­igen volt szükség, mert ő sikeres erköl­csi öngyilkosságot követett el. Ő a saját kezével emelt fegyvert más ellen és nem vette észre, hogy a golyó őt magát fogja találni. Eltalálta és most ő erkölcsi ha­lott. Mikor a gyilkos szerszámmal han­­dabandázott, mi láttuk a dolog végét. Láttuk, hogy a golyó ő belé fog fú­ródni. S mivel láttuk, barátságosan meg­erősítettük: csak tartsd tovább is így a fegyvert. Ő tartotta­m; örömmel jelent­­­­jük a szomorú hírt Br­­ovszky István, a­­ nagy erkölcsbíró, a gavallérok mintaképe,­­ nincs többé. Ezen tehát nincs mit panasz­­­­kodni. Panaszkodjék inkább, igen tisz­­­­­elt képviselő úr, a saját minisztere, He­­­­gedüs ellen. Ha Ön ott volt tegnap este a szabadelvű párt értekezletén, tudhatja miért. Hegedűs jónak látta, hogy ki­húzza a sírból Rakovszky eléktelenített tetemét és a jóhiszeműség ítélet-trombi­tájával új életre keltse. Igen, ezt csele­­kedte az Ön minisztere Rakovszkyval, a néppárti fenegyerekkel, aki pedig min­­den volt, csak éppen jóhiszemű nem, amikor azt a hallatlan botrányt rendezte. Mit mondott a miniszter ? Azt, hogy a néppárti Spadassin „ jóakar­atúlag“ kö­zölte vele a botrány alapjául szolgáló híreket. Jóakaratúlag ! Hallotta, képvi­selő úr ? Tudja-e, mit jelent ez ? Azt, hogy a miniszter semmisnek jelenti ki azt a halotti bizonyítványt, melyet mi állítottunk ki néhai Rakovszky István politikai hullájának. Miért panaszkodik akkor ellenünk s nem Hegedűs ellen ? Erre tessék felelni,­­ mi pedig majd felelünk arra a másik vádra, mely sze­rint a Magyar Szó nem védte meg Önö­ket eléggé a miniszterrel, Rakovszkyval szemben. Bocsánat, mi címen kérnek Önök, egyes személyek, tőlünk megkü­lönböztető védelmet? Önök, akiket set­tenkedőknek bélyegeztek s akikről mi mostuk le ezt a bélyeget ? Tessék csak visszaemlékezni. Mikor Bánffy bukása után rájárt Önökre a rúd, mi voltunk, akik az őrült zavarba beleharsogtunk : eddig és ne tovább. Erre elhallgattak azok a hangok, melyek nemcsak az Önök politikai, hanem egyéni becsületét akarták tönkre tenni. Benmaradhattak a pártban, a házukba fogadott tótok megkegyelmeztek Önöknek? Mit tet­tek Önök velünk? Nyíltan meg­­­tagadtak bennünket, megtagadták Bánffy­ Dezső bárót és éppen azok, akik legtöbb­ A sztrájk vége. A jelszót kiadták, ment tovább szájról­­szájra, titkosan, suttogva. Azután egyszerre az összes munkások lecsapták szerszámaikat, hangos zsivajjal vonultak ki a gyár udva­­­­rára. A vezér már ott állt a felfordított borda tetején, hetykén félrevágta sapkáját, fogai közt büszkén tartotta a kurta szárú pipát és karjait összefonva, kárörömmel nézte, mint csődülnek köréje az izmos, bőrkötényes alakok. — Üdvözöllek bajtársak! — kiáltá harsá­nyan és levett sapkáját meglóbálta, — tisz­telet és becsület az összetartásnak! Ne ret­tegjetek a harctól, a gyümölcsét csakhamar élvezni fogjátok. Majd jönnek hozzátok kö­nyörögni azok, kik most lenéznek, munkában megdurvult kezeiteket szorongatva fognak esdekelni, hogy térjetek vissza a mozdulatla­nul álló gépekhez, a kialudt, fénytelen szem­mel meredező kohókhoz, az árván maradt szerszámokhoz. Nem ti vagytok reájuk szo­rulva ! A ti két erős karotok még meg van, az megszerzi nektek a kenyeret, de mit csi­nál az elpuhult fajzat ? Elpusztul vagyonuk, melyet a mi homlokunk verítéke szerzett, el­pusztulnak ők... — Hadd pusztuljanak! kiáltott valaki a tömegből. — úgy van, pusztuljanak, ha nem hallgat­nak reánk, ha nem teljesitik kívánságainkat. Eddig kért a munkásosztály, most öntudatára ébredt és követelt... szónokolt az izgató. — Úgy van ! zúgta a tömeg, melynek egészen szája ize szerint volt e beszéd.­­ — Nem úgy van! — kiáltott közbe Zsiga apó, az öreg munkavezető, ki életének java részét a gyárban töltötte el. — Barátaim, gondoljátok meg, mit tesztek! A mi urunk derék, jószivü ... ■— Meg van vesztegetve! Le vele! áruló! — harsogott a tömeg. — Hitvány aki mondja! — tört ki szen­vedélyesen az öreg; becsületben őszültem meg, becsületes maradok mindig­. De nem engedlek elvakítani, eltántorítani benne­teket ... — Meg van fizetve! üssétek le! kiáltott a vezető dühösen, látva, hogy az öreg, ki társai közt tekintély volt, ellene beszél. —­ Hozzám ne nyúljon, aki nem akar még ma szent Péterrel együtt vacsorálni! — Hang­zatos szavakkal elhagyjátok magatokat ká­bítani, a gyümölcsét ennek mások fogják él­vezni, nektek csak a keserű ize marad a szátokban. Ti aztán nyöghettek bele! Nek­tek kár . . . a gazdának kár . . . minek tennétek! Ha akartok valamit, tertek, kér­jük azt urunktól, ő mindig meghallgatott, most se fogunk süket fülekre találni, ha olyant kérünk, ami méltányos, amit meg­adhat ! — Eh, ne papolj öreg! — ordított Orbán, egy óriás termetű előmunkás. A meghunyász­­kodással felkopik az állunk ! Éljen a mun­kásszabadság ! —! Éljen! éljen ! — zúgta a tömeg és az­­­után félrelökdösve Zsiga apót, nagy zsivajjal tolongott a gyáros lakása felé. De az öreg munkavezető nem tágított, ő is a tömeggel ment. Hiába akarta őt Orbán hátraszorítani, ment velük. A veszély per­cében ott akart lenni a gyáros mellett, hogy megvédelmezze. Ordítva, kurjongatva tört előre a nyers, megvadult tömeg. Talán maga se tudta mit akar, mi a baja, mi a célja, de néhány, hang­zatos, ügyes szó megkapta, és a tudat, hogy — ha rövid időre is — letépte bilincsét, szabad, hogy felül­kerekedett, — ez megré­szegítette, tört, zúzott a­mi keze ügyébe került, így jutottak fel az emeletre, be a lakásba. Az előszobán át a gyermekszobába. Ott játszadozott a gyáros kis­fia és vele épen Orbánnak, az óriás termetű előmunkás­­nak a gyermeke. A két fiúcska tágra nyilt szemekkel nézte a berohanókat. A gyáros fiának kezében fakard volt, fején pedig csákó, a másik a szőnyegen ült és katonákkal játszadozott — Hol az apád ? — rivált a fiúcskára az egyik munkás. — Ott a szobában. •— felelt a fiúcska és aggódó tekintettel nézett ólom katonáira. — Menjünk ! hadd lássuk gyönyörűséges ábrázatját, ha ugyan a kéménylyukba nem bújt. •— Le a gyárossal ! — Le az egész pereputtyával! És az egyik durván megragadta a Idsl » fiúcskát, ki hangosan felsikoltott.

Next