Magyar Szó, 1901. április (2. évfolyam, 79-102. szám)
1901-04-02 / 79. szám
Ejűlete«» 4» Egéra ftrra .• • 2» kor. - BL í’él évre i • •14 Negyed évre .• •1 Egy hónapra.3 . . Egye» és&m .0 miért Vidéken . -V . Budapest, 1901. (MÁSODIK ÉVFOLYAM. 70. szám.) Szerkesztőségi IV., Sarkanty Aristos« 3.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. Apróhirdetiaak Arat Egy szó . . . . . . . A C!1éf Vastagabb bétával ... a ttU* HirdetA.ek dijazabda axerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatalt IV. Sarkanty mentora a Kedd, április 2. Válasz egy levélre. Budapest, ápr. 1. Előkelő szabadelvüpárti képviselőtől kaptuk a következő levelet: Tisztelt Szerkesztő úr! A parlamentben imént lezajlott Hegedüs-Rakovszky-ügyben azt hittük, — én és vélem sokan, kik a „Magyar Szó“ irányával szimpatizálunk, — hogy az ön lapja még a szabadelvű párt ellenére is elégtételt fog szerezni a nagy általánosságban megsértett párttagoknak és Bakovszky Istvánt az őt megillető elbánásban részesítve, örökre lehetetlenné fogja tenni. Mert mit tett ez az ember? A legperfidebb módon denunciált, rágalmazott, de úgy, hogy nem egyeseket, hanem az egész pártot fecskendezte be mérges nyála; mikor aztán arra került a sor, hogy ura legyen szavának és férfiasan vonja le belőle a következtetéseket: nevezze meg az illetőt, akinek besúgását ő tovább súgta, — kaszinói szempontokat tartott maga előtt és játszotta a kis diskrét gavallér komédiáját. Ön azonban, szerkesztő úr, lapjával nem ütötte agyon a gavallériának ezt a siralmas talmilovagját és nem ment el a mi védelmünkben sem annyira, amennyire ezt öntől elvártuk volna. Ezt nem értjük s nagyon lekötelezne, ha ez iránt valami módon magyarázatot adna. Tisztelettel stb. Hogy ki az illető képviselő, azt nem mondjuk meg. Ha Rakovszkynak, a nagy gavallérnak volt joga diskrétnek lenni akkor, amikor szinte a büntető törvénykönyvbe ütköző dolgokról volt szó, nekünk is van jogunk a titoktartásra most, amikor egy egyszerű magánlevél fekszik előttünk. De nem hallgatjuk el a választ, melyet az illető képviselő úrnak ezennel megadunk. Közérdekű voltánál és bizonyos köröknek miheztartás végett íme szó szerint leközöljük: Tisztelt képviselő úr ! Hogy miért nem vertük pozdorjává Rakovszky Istvánt? Bocsánat, erre nemigen volt szükség, mert ő sikeres erkölcsi öngyilkosságot követett el. Ő a saját kezével emelt fegyvert más ellen és nem vette észre, hogy a golyó őt magát fogja találni. Eltalálta és most ő erkölcsi halott. Mikor a gyilkos szerszámmal handabandázott, mi láttuk a dolog végét. Láttuk, hogy a golyó ő belé fog fúródni. S mivel láttuk, barátságosan megerősítettük: csak tartsd tovább is így a fegyvert. Ő tartottam; örömmel jelentjük a szomorú hírt Brovszky István, a nagy erkölcsbíró, a gavallérok mintaképe, nincs többé. Ezen tehát nincs mit panaszkodni. Panaszkodjék inkább, igen tiszelt képviselő úr, a saját minisztere, Hegedüs ellen. Ha Ön ott volt tegnap este a szabadelvű párt értekezletén, tudhatja miért. Hegedűs jónak látta, hogy kihúzza a sírból Rakovszky eléktelenített tetemét és a jóhiszeműség ítélet-trombitájával új életre keltse. Igen, ezt cselekedte az Ön minisztere Rakovszkyval, a néppárti fenegyerekkel, aki pedig minden volt, csak éppen jóhiszemű nem, amikor azt a hallatlan botrányt rendezte. Mit mondott a miniszter ? Azt, hogy a néppárti Spadassin „ jóakaratúlag“ közölte vele a botrány alapjául szolgáló híreket. Jóakaratúlag ! Hallotta, képviselő úr ? Tudja-e, mit jelent ez ? Azt, hogy a miniszter semmisnek jelenti ki azt a halotti bizonyítványt, melyet mi állítottunk ki néhai Rakovszky István politikai hullájának. Miért panaszkodik akkor ellenünk s nem Hegedűs ellen ? Erre tessék felelni, mi pedig majd felelünk arra a másik vádra, mely szerint a Magyar Szó nem védte meg Önöket eléggé a miniszterrel, Rakovszkyval szemben. Bocsánat, mi címen kérnek Önök, egyes személyek, tőlünk megkülönböztető védelmet? Önök, akiket settenkedőknek bélyegeztek s akikről mi mostuk le ezt a bélyeget ? Tessék csak visszaemlékezni. Mikor Bánffy bukása után rájárt Önökre a rúd, mi voltunk, akik az őrült zavarba beleharsogtunk : eddig és ne tovább. Erre elhallgattak azok a hangok, melyek nemcsak az Önök politikai, hanem egyéni becsületét akarták tönkre tenni. Benmaradhattak a pártban, a házukba fogadott tótok megkegyelmeztek Önöknek? Mit tettek Önök velünk? Nyíltan megtagadtak bennünket, megtagadták Bánffy Dezső bárót és éppen azok, akik legtöbb A sztrájk vége. A jelszót kiadták, ment tovább szájrólszájra, titkosan, suttogva. Azután egyszerre az összes munkások lecsapták szerszámaikat, hangos zsivajjal vonultak ki a gyár udvarára. A vezér már ott állt a felfordított borda tetején, hetykén félrevágta sapkáját, fogai közt büszkén tartotta a kurta szárú pipát és karjait összefonva, kárörömmel nézte, mint csődülnek köréje az izmos, bőrkötényes alakok. — Üdvözöllek bajtársak! — kiáltá harsányan és levett sapkáját meglóbálta, — tisztelet és becsület az összetartásnak! Ne rettegjetek a harctól, a gyümölcsét csakhamar élvezni fogjátok. Majd jönnek hozzátok könyörögni azok, kik most lenéznek, munkában megdurvult kezeiteket szorongatva fognak esdekelni, hogy térjetek vissza a mozdulatlanul álló gépekhez, a kialudt, fénytelen szemmel meredező kohókhoz, az árván maradt szerszámokhoz. Nem ti vagytok reájuk szorulva ! A ti két erős karotok még meg van, az megszerzi nektek a kenyeret, de mit csinál az elpuhult fajzat ? Elpusztul vagyonuk, melyet a mi homlokunk verítéke szerzett, elpusztulnak ők... — Hadd pusztuljanak! kiáltott valaki a tömegből. — úgy van, pusztuljanak, ha nem hallgatnak reánk, ha nem teljesitik kívánságainkat. Eddig kért a munkásosztály, most öntudatára ébredt és követelt... szónokolt az izgató. — Úgy van ! zúgta a tömeg, melynek egészen szája ize szerint volt e beszéd. — Nem úgy van! — kiáltott közbe Zsiga apó, az öreg munkavezető, ki életének java részét a gyárban töltötte el. — Barátaim, gondoljátok meg, mit tesztek! A mi urunk derék, jószivü ... ■— Meg van vesztegetve! Le vele! áruló! — harsogott a tömeg. — Hitvány aki mondja! — tört ki szenvedélyesen az öreg; becsületben őszültem meg, becsületes maradok mindig. De nem engedlek elvakítani, eltántorítani benneteket ... — Meg van fizetve! üssétek le! kiáltott a vezető dühösen, látva, hogy az öreg, ki társai közt tekintély volt, ellene beszél. — Hozzám ne nyúljon, aki nem akar még ma szent Péterrel együtt vacsorálni! — Hangzatos szavakkal elhagyjátok magatokat kábítani, a gyümölcsét ennek mások fogják élvezni, nektek csak a keserű ize marad a szátokban. Ti aztán nyöghettek bele! Nektek kár . . . a gazdának kár . . . minek tennétek! Ha akartok valamit, tertek, kérjük azt urunktól, ő mindig meghallgatott, most se fogunk süket fülekre találni, ha olyant kérünk, ami méltányos, amit megadhat ! — Eh, ne papolj öreg! — ordított Orbán, egy óriás termetű előmunkás. A meghunyászkodással felkopik az állunk ! Éljen a munkásszabadság ! —! Éljen! éljen ! — zúgta a tömeg és azután félrelökdösve Zsiga apót, nagy zsivajjal tolongott a gyáros lakása felé. De az öreg munkavezető nem tágított, ő is a tömeggel ment. Hiába akarta őt Orbán hátraszorítani, ment velük. A veszély percében ott akart lenni a gyáros mellett, hogy megvédelmezze. Ordítva, kurjongatva tört előre a nyers, megvadult tömeg. Talán maga se tudta mit akar, mi a baja, mi a célja, de néhány, hangzatos, ügyes szó megkapta, és a tudat, hogy — ha rövid időre is — letépte bilincsét, szabad, hogy felülkerekedett, — ez megrészegítette, tört, zúzott ami keze ügyébe került, így jutottak fel az emeletre, be a lakásba. Az előszobán át a gyermekszobába. Ott játszadozott a gyáros kisfia és vele épen Orbánnak, az óriás termetű előmunkásnak a gyermeke. A két fiúcska tágra nyilt szemekkel nézte a berohanókat. A gyáros fiának kezében fakard volt, fején pedig csákó, a másik a szőnyegen ült és katonákkal játszadozott — Hol az apád ? — rivált a fiúcskára az egyik munkás. — Ott a szobában. •— felelt a fiúcska és aggódó tekintettel nézett ólom katonáira. — Menjünk ! hadd lássuk gyönyörűséges ábrázatját, ha ugyan a kéménylyukba nem bújt. •— Le a gyárossal ! — Le az egész pereputtyával! És az egyik durván megragadta a Idsl » fiúcskát, ki hangosan felsikoltott.