Magyar Szó, 1901. április (2. évfolyam, 79-102. szám)
1901-04-02 / 79. szám
279. szám. MAGYAR SZÓ szőr nyomkodták a volt miniszterelnök kilincsét, a leghangosabban hirdették : nem is tudom, hol van a Bimbó utca. Alig a miniszterelnök hatalmon volt, Önök a legalázatosabb rabszolgái voltak , hogy meghalt az oroszlán, nagyot rúgtak rajta, mert Önök nem szabadelvű politikát csinálni mentek az országházba, hanem üzérkedni Önök, tisztelt képviselő úr, nem politikusok, hanem zsebrákok, akik attól fogadnak el, aki ad. Szélt ígért, tehát jó barátságba keveredtek vele, elpaktálták politikai múltjukat, megbízhatóságukat, egyéniségüket, meggyőződésüket. Ha Molnár János jött volna Bánffy után, azzal is megmaradtak volna, ha ki tudta volna elégíteni az önök anyagi érdekeit. Igen, uram, bárhogy berzenkedjék is, ez az igazság. Mi jogon merészel ön tehát megkülönböztető védelmet kérni tőlünk? Ön, illetőleg önök, akik csak titokban, suba alatt, mellékutcákban merészük a Magyar Szót olvasni, nehogy Széll Kálmán megtudja ? Erkölcsi, elvi alapon állnak önök?Nem, uram. Önöket érdekeik igazgatják. Minket nem. Mi azok vagyunk, akik voltunk , fanatikusai a szabadelvűségnek. Ezt a jelszót írtuk zászlónkra s ez van rajta ma is, —• megvalljuk, hogy hasznosabb dolog volna Széll Kálmán szekerét tolni üzleti szempontból. De hát mi úgy értelmezzük, hogy a szabadelvűség nem üzlet — ebben eltérünk Önöktől, — már ez is elegendő ok arra, hogy megbánjuk, amit jóhiszeműen eddig tettünk Önökért s mosolyogva a papírkosárba dobjuk az ön levelét, igen tisztelt képviselő úr. Nem teszünk neki eleget, sőt kijelentünk egyet. Ne tessék nekünk ezentúl leveleket írogatni. Megtudhatja Széll Kálmán s ebből baj lesz. De ne tessék nekünk leveleket írni, mert mi nem törődünk már önökkel. Bánffy Dezső is, mi is ismerjük önöket, nem kérünk önökből, — tisztelet a kivételnek. Megleszünk mi valahogy önök nélkül is, mint ahogy meglesz a többség, —e az ugyanis bizonyos, hogy a parlamentbe önöket ugyan nem ereszti be Széll Kálmán, dicsérjük is érte az eszét. Csinálunk tovább is hazafias, fanatikusan sovinista és szabadelvű politikát üzleti szempontok nélkül, de önöket nem hogy védeni fogjuk, hanem üldözzük, mint ahogy a dudásokat üldözni szokás. Budapest, március 30. Képviselőválasztási mozgalom.. Március 30-án Sárospatakon a választópolgárok rendkívül népes értekezletet tartottak, kormánypártiak és függetlenségiek egyaránt nagy számmal voltak jelen Sárospatakról és vidékéről. Az értekezlet abban állapodott meg teljes egyhangúsággal, hogy országgyűlési képviselőnek szabadelvű programmal dr. Ballagi Gézát, a kiváló politikust és jogtanért jelölik. A jelenlevő függetlenségi választópolgárok elveik fentartása mellett csatlakoztak a jelöléshez, tekintve Ballaginak kiváló személyiségét és rátermettségét, eddigi önzetlen közéleti működését, melyek teljes garanciát nyújtanak arra, hogy a választók bizalma folytán nyerendő képviselői állását önzetlenül, nem a saját érdekében fogja kiaknázni, hanem az ország és a kerület érdekeit fogja szolgálni. Egyúttal elhatározta az értekezlet, hogy nagy küldöttséget meneszt a miniszterelnökhöz, kormánypárti és függetlenségi pártiakból állót, amely arra fogja a kormány elnökét kérni, ne állítson a kerületben más, esetleg hivatalos jelöltet. — A Kolozsvárit lakó kisszámú oláh intelligencia csínyen töri a fejét s a legközelebbi képviselőválasztáskor nemzetiségi jelöltet akar állítani Mátyás király városában. Természetesen ők maguk tudják legjobban, hogy jelöltjük csúfosan megbukik, de az náluk nem határoz, mert nem azért állítanak oláh képviselőjelöltet, hogy győzzenek, hanem csak azért, hogy tüntetnek a magyarság ellen, csúfot tegyenek Kolozsváron. A jelölt dr. Isacu Aurél, egy gazdag oláh ügyvéd, akit a minap szemeltek ki egy ismert kolozsvári oláh személyiség lakásán tartott értekezleten. Az oláhok remélik, hogy Isacura 70—80 szavazatot is össze tudnak szedni. — — Ne bántsd a pajtásomat! — kiáltott most Orbán fia és talpra szőkéivé, neki ugrott a munkásnak. Te goromba! — Eb kölyök, kotródj innen! mit állsz utunkba ! rivalt reá egy másik munkás és félrelökte a fiút. — Te csúnya! Te rossz! — kiáltott a gyáros fia és fakardjával neki esett a nagy embernek. Pista nem bántott, mit ütöd őt. Ne, te rossz! ne! ne! — és parányi öklével ütötte, verte a munkást, míg azután lábaiba kapaszkodva egészen nekipirulva tolta őt felre. •— Ne nézd csak a bikflceket, röhögött a munkás, mikor a másik fiú is segítségére sietett kis barátjának. — Ne félj, én nem hagylak bántani! — kiáltott a gyáros fia, én szeretlek téged! Menj ki, te csúnya, te rossz ! És fürtös fejecskéjével neki támaszkodott az ember-kolosszusnak és úgy lökdöste . . . A munkások nevetve nézték ezt a jelenetet . . . — Nos Orbán, — szólt most Zsiga, hát van lelked a gyáros ellen törni, ahol fiadat igy szeretik . . . Hát ez a lelketlen gazda, mi? . . . — Eh! előre emberek, kiáltá az izgató hátulról, rúgjátok félre azt a két kölyköt... •— De hiszen azt próbálja meg valaki! rivált fel Orbán és feltörte bikaütő karjain a kabátot. Hitványak vagyunk, gazok vagyunk, én is, te is, valamennyien! Nem zajongani, nem törni-zúzni, elé leérni kell . . . — Gyáva! — kiáltott a háttérben a bujtogató. — Lökjétek ki! — kiáltott Orbán és a másik percben az izgága már repült ki az ajtóna. — Ma a te porontyod . .. holnap a másé . . . szólt Zsiga engesztelőig, itt nem gőgösek az emberek . . . — Ne féljetek gyerekek, nem lesz baj ! — szólt a munkás és felvette a két gyermeket karjaiba. Az egyik is, a másik is átölelte marcona fejét és szeretettel simult hozzá . . . A gyáros megjelent az ajtóban. — Le a kalapokkal! kiáltott Orbán és karjain a két gyermekkel, a többi munkások élén járult a gyáros elé . . . Beterfii István. A párbaj. — A kardpárbaj veszélytelen kimenetele és annak eshetőségei. Irta: felső-eöri Cseresnyés Zoltán. Előszóval ellátta báró Bothmer Jenő. — Bizonyos, hogy a párbajnak nem a rettegett párbajhősök a fentartói, hanem azok a nyápic kis krakélerek, akik a gyermek vakságával merülnek el a rakoncátlan inzultusokba és maguk is megszeppennek, amikor megférhetlenségük következéseivel kell leszámolniuk. Ha ezek aztán hideg verejtéket gyöngyözve, fogvacogva keresztül vergődnek a párbajon, a csöppnyi karcolással, amit a karjukra kaptak, megváltani vélik a jogukat arra, hogy véresszájú apostolai legyenek a vagdalkozó lovagiasságnak. A bátor férfi, aki szilárdan fogja, ha kell, kardja markolatát és nem rezzen össze, ha a pisztoly csőve Április 2. A „tréfa“ tisztázása. — Hegedűs bocsánatot kér Rakovszkytól. — Budapest, ápr. 1. A szabadelvű klubnak tegnap esti pártértekezletére zsúfolásig megteltek a termek. Eljöttek oda a fővárosban tartózkodó majdnem összes képviselők, a kormány tagjai, államtitkárok, stb. Az ülés megnyitása után elsőnek Bessenyey szólalt fel, aki a következőket mondotta el: Igaz, hogy e hónap 22-én, midőn a Házban szünet volt, több képviselőtársammal a függetlenségi párti padsorok és a gyorsírók asztala közötti téren, a napirenden volt tárgyról össze-vissza beszélgettünk, amikor a helye felé igyekvő Rakovszky István képviselő úrnak fenhangon s nem törődve azzal, hogy kik hallják, tréfásan és az akkor már szállongó mendemondák stigmatizálására a következőket mondtam: „Azt beszélik, hogy az Adria részvényeinek egyharmadrésze a miniszter pénztárában van, mire Rakovszky István képviselőtársam minden szó és megjegyzés nélkül a helyére sietett, hogy beszédét megkezdje. Tehát nem alattomos módon, nem besúgással hanem fenhangon, a körülállók és az ott járókelőre való tekintet nélkül mondtam ezt, nem is gondolva és nem is oly hangon, hogy azt hihettem volna, hogy egy ily képzelhetetlen valótlanságot valaki komolynak és valónak vegyen. Megengedem, hogy Rakovszky István képviselő úr komolyan vette. De úgy is vélem, hogy ha valaki valakinek valamit besúgni akar, az nem azt a helyet keresi ki magának, ahol folyton járnak-kelnek. De a besúgás nem természetes. Rakovszky István képviselő úr beszédét végighallgattam s minthogy beszédében az általam tréfásan mondott mendemondát még csak a hatás kedvéért sem említette föl, ebből azt következtettem, hogy ő is élőnek vette azt az abszurdumot, melyet én annak tekintettem és melyet mindenki annak tekintett. Kijelenti azután, hogy a pártkötelék megsértése tőle époly távol állott, mint az a szándék, hogy a kereskedelmi minisztert akár egyéni, akár hivatali becsületében meggyanúsítsa. Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter állt most felszólásra és kijelentette, hogy miután Bessenyey képviselő eljárását jellemezte s intenciója ártatlanságára nézve bizonyságot adott, kötelességének tartja kijelenteni, hogy erős megrovó szavai e reá vonatkozólag elveszítették súlyukat, mert szóló meggyőződött arról, hogy bőr feléje villog az ólomgolyó, jól tudja, hogy a párbaj csak e gyarló emberi társadalomnak formákba szorított fogyatékossága. A megsértett önérzet brutális elégtétele, amelyet azonban a kódex paragrafusai kiemelnek a verekedés vad, csúnya állatiassságából. Íme összeállott két daliás huszártiszt, hogy kardforgatáshoz szokott kézzel könyvet írjon a párbaj ellen. Az egyik, Bothmer báró az ország legjobb vívója és legerősebb embere. A máik, Cseresnyés főhadnagy szintén művésze a kardnak és e sorok írója ugyancsak tartózkodnék attól, hogy birokra menjen vele. Nos, ha két ilyen magyar fiú összeáll, hogy könyvet írjon, az ugyancsak „snájdig“ könyv lehet, ugyebár ? Szó sincs róla! A Cseresnyés könyve nem afféle úri dilettáns munka, amit a kaszinói körök kedvtelésére szoktak fabrikálni velen papíron, bőrkötésben az úri szerzők. Igazi komoly filozófus műve az, egy szociológus érett, nemes kontemplálódásaival telve. Nem fortélyokra tanít, nem vívómesteri bravúrokat mutat be, bárba vívó készsége nagyban följogosítaná erre. Hanem leszáll búvárkodó elméjével az emberi szív mélyébe, ahol az indulatok születnek. Ez indulatokat igyekszik megtisztítani vérengző hevüktől és a műveit nemes férfi jogos, önérzetes fölháborodásává finomítani. Ez okból elsősorban kikél az operettpárbajok ellen, amelyeknek veszélytelensége növeli a krakélerséget, anélkül, hogy fegyvert adna a megbántott kezébe. Ha már az élet valóban terem olyan problémákat, amelyeket