Magyar Szó, 1901. május (2. évfolyam, 103-127. szám)

1901-05-17 / 116. szám

4­116. szám. VI MAQYAT2 SZÓ lehet. Az obstrukció vezetésében és szervezésé­ben fő szerep jutott a birodalmi gyűlésnek hatvan tagból álló szociáldemokrata képviselő csoportjának. — Bonyodalom Spanyolor­szágban. Triesztből jelenti ma egy táviratunk, hogy a „VI. Károly császár“ nevű osztrák és magyar hadihajó rendeletet kapott, hogy azon­nal induljon útnak Spanyolországba. A hadihajó ma éjszaka szedi fel horgonyait és az utat megkezdi. Amennyiben tudósítónk távirata megfelel a valóságnak, a komoly esemé­nyek előhírnöke lehet ez a hirtelen ren­delkezés. Spanyolországban Mária­ Krisztinia, egy osztrák főhercegnő, a régens-királynő, való­színű tehát, hogy szorongatott helyzetében Ausztria és Magyarország segítségére siet. Ha pedig osztrák és magyar hadihajónak Spanyol­­országba való indítása szükségesnek mutatko­zott, ez csak azt jelentheti, hogy a szép Spanyol­­országban a papi uralom ellen a nép haragja még korántsem csillapodott le, hanem éppen ellenkezőleg, most van csak komoly bonyodal­makra kilátás. — Salisbury a délafrikai háborúról. Az unionisták és disszenterek tegnapi lakomáján mondott beszédében azt hangoztatta Salisbury miniszterelnök, hogy az utolsó öt évre visszapillantani fájdalmas dolog, de e visszapillantásnál még gondolni sem lehet arra, hogy a birodalom valami igazságtalanságot követett volna el. Ha sajnálni kell is a kiontott vért és a bevételi források megzavarását, mégis vannak dolgok, amelyek ezeket a károkat ki­egyenlítik, úgy hogy a hazának minden barátja hálával tekint vissza az utolsó két esztendőre. Külügyminiszter korában gyakran hallotta szóló, hogy Anglia ideje lejárt, hogy Anglia csillaga hanyatlik. Ezeket a nyilatkozatokat hidegen és a megvetés bizonyos nemével hallgata. A világon az a nézet volt elterjedve, hogy Anglia többé nem viselhet háborút. Ez határozottan hibás számítás volt. Éppen az ellenkezője áll. Anglia megmutatta, hogy milyen hatalmat tud kifejteni, hogy mily híven tudja követni az elődök példá­ját Szóló nem kételkedik benne, hogy a brit birodalom most biztosabban áll és hogy a béke ügye is jobban van biztosítva, mint bármi­kor ezelőtt. Egy másik döntő momentuma a háborúnak az, hogy mindinkább bebizonyítja — a­miben különben szóló soha sem kételkedett — hogy Anglia jogáért küzd. A háború azt bi­zonyítja, hogy a harc régi összeesküvés ered­ménye és hogy ha tovább halogatják a háborút, Anglia nem igen kedvező körülmények között lett volna kénytelen belemenni. Sok kiváló politikus azt hiszi, hogy a búroknak soha sem voltak ellenséges szándékaik, noha a brit birodalom határait olyan időben sértették meg, amikor Anglia még egyetlen olyan cseleke­detet sem vitt véghez, amely szemrehányásra ad­hatott volna okot. Ámde telnek az évek és ki­derül, hogy ezek az ártatlan búrok temérdek fegyvert halmoztak össze ennek az ártatlan tá­madásnak a végrehajtására. Most látjuk, hogyan ássák ki a földből ezer számra a töltényeket. Bizonyos, hogy nem úgy nőttek a földben. (De­rültség.) Ezeket a fegyvereket azzal a szándék­kal halmozták fel, hogy Anglia dél-afrikai gyar­matosait és alattvalóit megtámadják és a búrok bizony nem érdemlik meg az angolok részvétét, ha Anglia egész hatalmával le akarja őket verni. NAPI HÍREK. Uj templom a fővárosban. Ma szentelték föl ünnepélyesen az uj erzsé­betvárosi templomot. Az ünnepségen megjelent a király, a kormány, továbbá a katonai és polgári hatóságok fejei. A templom alapkövét még 1895- ben rakták le, ugyancsak a király jelenlétében és ma már felszentelve átadhatták magasztos hivatásának. A szép külsejű templomot Steindl Imre műegyetemi tanár tervei szerint Hausz­­mann Sándor építőmester építette. A felszentelési ünnepély reggel 8 órakor kez­dődött. A fölszentelést dr. Kohl Medárd püs­pök végezte. Tizenegy órakor jött a király, kit az egész útvonalon lelkesen éljenzett a nagy­számú közönség. A szegényház-téren fehér ru­­­hás iskoláslányok sorfala között robogott az ud­vari kocsi a templom bejárata elé, ahol Márkus József főpolgármester üdvözölte és köszönte meg a székesfőváros nevében a király kitüntető ke­gyességét, hogy­ nemcsak az alapkőletételi ünne­pen, hanem a fölszentelésen is megjelent. A ki­rály szívélyesen válaszolt: — Örömmel jöttem, hogy részt vegyek a föl­szentelés ünnepén. Ez a templom gyönyörű, egyike a főváros legszebb templomainak. A király ezután katonásan üdvözölte a megje­lenteket, a templomba ment, ahol kezdetét vette az ünnepi mise, melynek végeztével a király megszemlélte a templomot. A főbejáratnál bemutatták a királynak mind­azokat, a­kiknek a templom építésénél részük volt. Márkus József főpolgármesternek a király ezt mondá: A templomnak úgy a külseje, mint a belseje­­igen szép. Feltűnő sok művészi ablak van, eze­ket is a főváros csináltatta ? A főpolgármester azt válaszolta, hogy magá­nosok is ajándékoztak alapítványként üvegfestésü ablakokat a templomnak. Halmos János polgármesterhez a király így szólt: — Nemde a főváros sok templomot épit? — Igenis felség, mert az összes plébánia­templomokról mint kegyur, a székes főváros gondoskodik. Az uj templomról magasztalással szólt Rózsa­völgyi alpolgármesternek, az épitőbizottság el­nökének, Láng tanácsos alelnöknek és Almády tanácsosnak, az ünnep rendezőjének, akihez e szavakat intézte : — Az ünnep valóban szépen sikerült, nagyon meg vagyok elégedve. Majd Tóthfalussy plé­bánoshoz fordult: — Hallom, hogy igen sok hive van. — Hetvenezernél több, felség. — És hányan végzek a papi szolgálatot ? tu­­dakolta a király. — Hatan vagyunk felség, felelt a plábános, akitől még megkérdezte, mi fog történni a régi templommal. És megelégedéssel hallgatta, hogy ez a görög katolikusok temploma lesz. Ezután Steindl Aurélt szólította meg: — Örvendek, hogy újra látom. Hogy van ? Majd gratulált a mesternek új művéhez. Most K­auszm­ann Sándor építőmestert mu­tatták be a királynak, akitől azt kérdezte : — Mióta építik a templomot ? — Kilenc év óta felség. — Az építés nagyon szépen sikerült, mondotta a király, a­ki megelégedéssel vette tudomásul Hauszmanntól, hogy a templom összes munká­latait, külső és belső berendezéseit kizárólag ma­gyar iparosok végezték. Ezzel a szemle véget ért s miután ő felsége a jelenvoltak és a főpolgármester búcsú üdvözletét fogadta, kocsira ült és az egybegyűltek lelkes éljenzése közben eltávozott. Az ünnep végén Széll Kálmán miniszterel­nök azt a kellemetlen felfedezést tette, hogy díszmagyar ruhájáról egyik magas rendjelének csillaga eltűnt. A miniszterelnök rögtön magá­hoz hivatta Splényi rendőrtanácsost, aki rögtön átkutatta a templomot, de a legszorgosabb ku­tatás mellett sem sikerült ráakadni az elveszett rendjelre, mivel a templomban csakis meghívot­tak vettek részt, igen valószínű, hogy a rendjel mégis csak megkerül. * Az ünnepélyt majdnem végzetessé válható in­cidens zavarta meg és valóságos csoda, hogy emberélet nem esett áldozatul. Tíz óra tájban ugyanis a templom bejárata fölött levő baloldali torony egyik, 40—50 kilós kőékítménye le­vált és közvetlenül a sorfalat álló iskolás leányok mellett zuhant le a földre 10 méternyi magas­ságból. Az óriási zuhanás hirtelenül nagy riadal­mat okozott. Mindenki a zuhanás helyére sietett, de szerencsére sebesülteket nem találtak. Csak egyik leánynak kezét érte a törmelék és jelen­téktelen zúzódást okozott. . Mindenesetre különös, hogy az új templom már most kezdi díszeit hullatni, amikor a használat­nak átadják. Állítólag az egyik zászló verte le a köékítményt Akár ez volt az oka, akár a szél Május 17. vitte le a díszítményt, mindenesetre nagy mu­lasztás és vétkes könnyelműség terheli a templom építőit, mert elmulasztották azt a szokásos és kötelező intézkedést teljesíteni, hogy a kinyúló ékítményekbe vasrudat vezessenek és ily módon erősítsék az épülethez. Jó volna, ha a templom ékítményeit most meg­vizsgálnák és esetleg megerősítenék, még mielőtt a maihoz hasonló eset ismétlődik. A gólya a Quirinálban. A legendák kora lejárt. Igen, igen! Ma már senki sem hiszi, hogy a boldogság eszménye csak a trónok menyezetei alatt lelhető fel. A mai kor gyermekei már nem igen irigylik a ki­rályi pompát, fényt. Ilyen manapság már csak a gyermekmesében létezik, csak a fantáziában él. Azelőtt, ha megkérdeztek egy gyermeket: — No fiam! mi akarsz lenni ?! bizonyosan azt válaszolta: — Kocsis! vagy nem . . . , király akarok lenni ! . Mostanában ?! „Oh jerum, jerum, quae mu­­tatio rerum !* De ki is akarná vállaira venni egy király ter­heit, ki óhajtaná egy király gondjait ? 1 Hát még egy királynéét, vagy trónörökösnéét? . . . Emlékezzünk csak vissza a szép montenegrói Heléna esküvőjére ! A fényképeken (minden ki­rakatban látható volt) olyan üdének, igézőnek látszott, pedig olyan sápadt, kifáradt és törődött volt a nagy menyegzői ünnepségeken, mint akár a lakodalmát ülő­­ varróleány. Hjah ! Egy leendő királynőnek mutogatnia kell magát a felséges nép előtt, a deputációkat és az üdvözlők egész hadseregét kell fogadnia ! Mily boldog is volt a szép Heléna, hogy le­ t zajlottak a gondterhes, fárasztó napok és szive­­választottjával visszavonulhatott Nápolyba és csak szerelmének élhetett Azután megjött az örökké emlékezetes jul. 29-ike. Az idyllikus életnek örökre vége szakadt. Bresci tőre egyszerre királ­lyá tette férjét , meg kellett kezdenie a királyság, az uralkodás nehéz mes­terségét! Újra deputációzás, újra üdvözlések,­ koronázás és a többi, mint már ilyenkor szokás. Az ember szive megeshetett a szegény ifjú királyi pár terhes életén. Aztán a nagy ki­­váncsiság! A sok újságíró ! A temérdek inter­­m­­ien ! Igazán bosszantó lehetett a szerelmes ki­rályi párra. Szépen be is zárták a Quirinál kapuit a kíváncsiak előtt. De hát mit ér ez, ha a kíváncsiságot magát nem tudta elzárni. A kíváncsiság találékony, aztán meg az ajtó és ablaknyílásokon is áthatol. Talán szellőztették a Quirinál királyi termeit, amikor oda is beszál­lott. És ... és rögtön észrevett valamit. Talán akkor volt jelen ö kandisága, amikor királyi férje fülébe súgott valamit a boldog Heléna. Azt meg tudta, mit szokott a feleség a boldog­ság mosolyával ajkán férje fülébe súgni — még a Quirinálban is. És szerte hordta indisoréten az egész verőfényes Itáliában. És egész Itáliában megindult a súgás-búgás. Szájról-szájra járt a hitecske. Talán a király fülébe is eljutott. Bizonyosan eljutott. Mert más­különben nem irt volna levelet. De irt. Megírta népének, hogy inkább valami jótékony célra ad­ják össze filléreiket, ne pedig a bölcsőre. Mert bölcsője van. Az a bölcső, melyben őt is ringatták. Aztán meg már Montenegróból is küldtek egy ezüst filigrán munkával áttört gyer­mekszoba bútorzatot és ezek között is van már bölcső. Köszöni a figyelmet, de hát fe­lesleges. Az olasz azonban nem engedi még királyától sem szertetépni ábrándjait és erősen készítgeti a­­ bölcsőket. Igen, igen. A városok nagy gyűjtést rendeznek és túl akarják egymást lici­tálni. Melyiké lesz a legszebb bölcső ?! Olyik aranybölcsőt akar csináltatni ezüst pólyával. De bizonyos, hogy az utóbbinál még a lelkesedés sem mehet a selyemnél.

Next