Magyar Szó, 1901. június (2. évfolyam, 128-153. szám)
1901-06-01 / 128. szám
Junius 1. Jánszky Zoltán, pénztárossá: Vöröss Gyula lettek megválasztva. Hont megye szabadelvű pártja mindjárt alakuló gyűlésén egyenetlenkedett a maga kebelében és félő, hogyha ezek a belső súrlódások ki nem simulnak, a megyében hatalmasan szervezkedő néppárt fog győzni az egész vonalon. Az országgyűlési képviselő-választók névjegyzéke. A kerületi előljáróágak helyiségeiben ki voltak téve, nyilvános szemlére, az országgyűlési képviselőválasztások névjegyzékei s azokra a felszólamlásokat május 5-től 15-ig lehetett megtenni, a felszólamlásokra vonatkozó észrevételeket pedig május 16-tól 26-ikáig. A központi választmány a lajstromokat most bevonta a kerületi elöljáróságoktól. Az említett időhatárok között a következő felszólalásokat adták be: 1. kerület: 7 felszólamlás, — II. kerület: 12. — III. kerület: 8. — IV. kerület : 23, — V. kerület: 27, — VI. kerület: 38, — VII. kerület: 32, — VIII. kerület: 40, — IX. kerület: 17, — X. kerület: 4 felszólamlás, összesen tehát 308 felszólamlás történt. A felszólamlások ellen csakis a IV. és VI. kerületekben tettek 3—3 észrevételt. A központi választmány a felszólalások és észrevételek felől július hónap folyamán fog határozni. MAGYAR SZÓ i Kollegiális részvéttel tekintünk a néppárti lapok kínos munkája elé, amellyel Rakovszky Istvánt igyekeznek kimenteni a hazaárulók kárhozatából. A Kubinyi György vádja bárha egyidős a néppárt alapításával, könnyűszerrel tudták a nemzetiségi földekre tett hazafiatlan kirándulásaikat idefönt a hazug frázisokba elrejteni. Mindenki tisztában volt azzal, hogy abban a pillanatban, amikor a néppárt hajlandó volt az irridenta nemzetiségekkel szövetkezni, sőt azok egyik legszálasabb bujtogatójává fölcsapni, — abban a pillanatban ez a párt szakított a magyar királyság szent eszméjével és az összcsászárság titkos cselszövőinek táborába szegődött. De egy Rakovszky Istvánra volt szükség, hogy a rejtegetett elvek ime czinikusan szóhoz is jussanak. Ezt még Zichy Nándor sem merte megtenni, az az ember, aki Rómába utazik politikai programmért és egy muszkavezető előd tradíczióit dédelgeti. Ehhez fiatal, elszánt, czinikus kalandor nem tolvaj, akitől a szomszédnak féltenie kellene az udvarát. Jól emlékszem, «vén Pecsovics»-nak nevezte akkor a szomszédot. Aztán lármázni kezdett, hogy ő meg van rövidítve, mert a szomszéd a kerítést kijebb tolta, úgy, hogy az eperfa teljesen az ő udvarára került, holott édesapám szerint az eperfa közös glajdon volt. Mérnököt hivatott, aki összemérte az udvart hosszába, keresztbe. A mérnök után az ügyvéd jött, aki egy hosszú papirost teleszámolt és azt mondta, hogy le hagyja vágni a nyakát, ha nem nyerünk. Duzzadt vastag nyaka volt, dupla tokával. Az édesapám aztán megtiltotta nekem, hogy valaha is átmenjek a másik udvarra. Ha játszótárs kell, idehivatja a fél város gyerekeit, de Mariskával meg ne lásson többet . . . Újra a háziasszony vette át a szót: — Ezt a tilalmat megkaptam én is az édesapámtól, hanem azért én reggeltől estig a kerítés mellett ácsorogtam és a másik udvarba bámultam a deszka-keritésen át. A fának göbe volt egy helyen, azt lassan kint kitoltam és igy most már kényelmesen vizsgálódhattam a lyukon át. Ah, majd meghasadt a szivem ! Pista pompásan játszadozott a többi fiukkal és most talán még szebb görög katonákat rajzolt, mint valaha. Be szerettem volna közelről látni azokat ! Néhányszor félénken átkiáltottam hozzá: — Pista, gyere ide ! De Pista nem is hallotta, vagy legalább is úgy tett, mintha nem hallaná. A poéta mentegetőzve szólott közbe : — Igazán nem hallottam ! — Jó, jó, ephez mentegetőzzék. Hiszen a Sí&gy Éneke. 128. szám. 3 Hoch Kaiser Franz Josef I Aki nem akar honvédtiszt lenni, kellett ; olyan ember, akit vékonyka emlékszálak sem fűznek az édes hazához ; olyan ember, aki a kamarillák szellemében nőtt fel; olyan ember, aki békés hazafias munkával emelkedni nem tud és akire csak az eufrateszi munka sugározhat hírnevet; egyszóval olyan ember, mint —• Rakovszky István. Aki Rakovszky István hallgatása mögött egy megtört ember bűnbánatát sejti, az nagyot téved. Tévedéséről meg fogja győzni az alábbi történet, amelyet magunk is kénytelenek volnánk hihetetlennek mondani, ha nem szereztünk volna róla teljes bizonyságot. Az eset a következő: E hó 29-ikén egyik munkatársunk Zsolnáról Budapestre utaztában egy fülkében ült Kubinyi György országgyűlési képviselővel és Zsámbokréthy Emillel. Kubinyi a trencséni vármegyei közgyűlésről utazott vissza. Amikor Pöstyénben megállott a vonat, az állomáson ott várt Rakovszky István és mihelyt észrevette a nyitott ablakon át Kubinyít, bekiáltotta : — Hoch Kaiser Frans Josef! Oly képtelennek tetszett munkatársunk elbeszélése még az ismert előzmények után is, hogy egy másik munkatársunkat is elküldöttük a mai nap folyamán Kubinyi Györgyhöz. Kubinyi mindenben megerősítette a mi értesülésünket. Megkérdeztük az iránt, hogy mi a véleménye Rakovszky ez újabb cselekedetére és ő erre vonatkozólag a következőket jelentette ki: — Azt hiszem, hogy Rakovszky idegbántalomban szenved, mert bármily keveset tartsak is az ő hazafiságáról, ép elméjű ember ilyet nem tehet. De vanak Rakovszky Istvánnak egyéb dolgai, amelyek sokkal komolyabbak, mint ez éretlen csíny formájú kalandja. A néppárti lapok ugyanis azt írják, hogy Rakovszky aktív tiszt volt és ebből a korból maradt rá a császár tisztelete. Nos, ebből férfiaknál dicsőség a hűtlenség. Én tehát szomorúan nézegettem át a másik udvarra, ám ekkor megkönyörült rajtam az öreg eperfa. Ő lett a segítőtársam. Amint melegebbek lettek a napok, piroslani kezdtek a bogyók és én a fára mászva, vígan epreszgettem az ágakon. Ezelőtt Pistával együtt laktuk a fát, de most Pista csak lopva vetett egy-egy irigy pillantást a fa felé görög katonái társaságából. Én asszonyi ösztönnel észrevettem az ébredező vágyakat és kacéran szopogattam az édes gyümölcsöt. Végre is nem tudott ellentállani és lassan a fa alá sompolygott. Egy kissé szégyenkezve szólott fel onnan hozzám: — Mariska, rázd meg egy kicsit a fát! Én gyenge karjaimmal diadalmasan ráztam meg a fát, de hiába, a korai eper csak nem akart potyogni. Boszankodva mondottam: — Nem bírom. De gyere fel, itt ehetsz, amennyi jól esik. — Nem megyek. Bírnád te rázni, csak akarnád. — Próbáld meg, hogy milyen nehéz ! Pista nem sokat kérette magát. Körülnézett óvatosan és aztán — fölmászott a fára. Együtt voltunk hát újra a barátságos lombok között és a vén eperfát bizonynyal megelégedéssel töltötte el az a tudat, hogy e szerelmi frigyet ő frissítette föl . . . Az egyik vendég tréfásan szólott: — És most is ilyen szerepet szánt talán az epernek ? — Meglehet — mondta az asszonyka és egy szem epret dugott szerelmesen a férje ajkai közé, csak annyi igaz, hogy akart aktív tiszt lenni és pedig azért, hogy elkerülhesse a honvédségnél töltendő éveket. Az aktiváltatás bizonyos okokból nem sikerült, de azt igenis keresztül vitte széleskörű összeköttetéseivel, hogy ami minden tartalékos közös tisztnél kötelező, ő a két utolsó évet is a közös hadseregben szolgálta le. Annyira ment mérhetlen magyar gyűlöletében, hogy nem akart a magyar honvédzászló alá állani. És ez az ember működik évek óta, mint a magyar közélet egyik nagy hangú harczosa. * A trencséni vármegyei közgyűlésen egy Okolicsámji nevű pap interpellálta meg Kubinyi Györgyöt a Rakovszky-ügyben. Interpelláczióját — néppárti tudósításoktól eltérőleg — fagyos némasággal hallgaták végig. Az interpelláczióra nyomban megfelelt Kubinyi György és válaszát — a néppárti tudósításoktól ismét eltérőleg — zajos éljenzéssel fogadták. Okolicsányi, Rakovszky ... e két név így egymás mellett ismerősen csengett fülünkben. Mintha valamikor már hallottuk volna így egymás mellett emlegetve. Csakhamar rá is jöttünk, hogy hol: az ónodi országgyűlésen Okolicsányit és Rakovszkyt vágták össze a fölháborodott rendek, mert megtámadták Rákóczyt és azt ajánlották, hogy adják meg magukat a császárnak. Íme, a történelem is megismétli önmagát! A delegácziókból. Tengerészeti jelentés. A magyar delegáczió tengerészetügyi albizottságának Teleki Sándor gróf előadó által szerkesztett és a tegnapi ülésen már hitelesített jelentéséből közöljük a következőket: A közös ügyek tárgyalására kiküldött magyar országos bizottság tengerészeti albizottsága tárgyalás alá véve a haditengerészet 1902. évi költségvetését mindenekelőtt afeletti megelégedésének kívánt kifejezést adni, hogy a közelmúlt eseményei újból és ismételten bebizonyították, miszerint haditengerészetünk nehéz és válságos viszonyok között is mindenkor jól megállja helyét. A kínai zavarok kitörésekor egy hajónk volt a keletázsiai vizeken. Ezen hajó az első nyugtalanító hírekre Taku elé sietett, hol egy kész matrózkontigenst partra szállított, hogy Pekingbe menjen ottani követünk megoltalmazására. Ami magát a költségvetést illeti, az összelőirányzat 1902-re 3.200.000 koronával magasabb a folyó évre megállapítottnál. A tengerészeti albizottság a javaslatokat tüzetesen megbírálta és arra a meggyőződésre jutott, hogy a kért összegek szükségesek és ezért a költségvetést úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadásra ajánlja. Az albizottság továbbá foglalkozott azon kijelentéssel, melyet a tengerészet vezetősége az országos bizottság utolsó ülésszaka alatt hozott határozata értelmében a magyar ipar és termelésnek a haditengerészet megrendeléseiben való részesedése tárgyában terjesztett az albizottság elé. Megelégedéssel konstatáltuk ezen kijelentésből, hogy a tengerészet vezetősége az elmúlt évben is fáradozott azon, hogy a magyar ipar a haditengerészet szükségleteinek fedezésében megfelelő részt kapjon, amennyiben igyekezett annak új tevékenységet nyújtani. A tengerészet vezetőjének szóbeli felvilágosításaiból kitűnik, hogy az ezen iránybani működést siker koronázta, amennyiben Magyarország részesedése a tengerészet megrendeléseiben az 1900. évben ismét magasabb volt mint az előző év alatt. Miután azonban a haladás a kitűzött czélt még nem érte el, kívánatos, hogy ezen, hazánk közgazdaságára és iparára oly fontos ügy, folytonosan ellenőriztessék, minek folytán az a bizottság azt javasolja, hogy aa