Magyar Szó, 1901. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1901-08-01 / 180. szám
Előfizetési ár: Egész évre _ 28 kor. — 6L. Fél évre _ _ 14 „ — M Negyed évre_ 1 „ —• „ Egy Hónapra 2 „ 40 „ Egyes szám.TM _ _ 8 fillér. Vrűékéa_ _ _ _ 10 „ Szerkesztőség?: TV., garkantyúsntozat. Budapest, 1901. MÁSODIK ÉVFOLYAM. 180. szám. Politikai napilap. Apróhirdetések ára: Egy *zó______efilter Vastagabb botlfrcl_8 fillér Hirdetések <lszab&3 szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatali XV., Sarkantyús-ntozat ■r Budapest, július 31. Országszerte mély megdöbbenést fog kelteni a hír, hogy a magyar közéletkiváló bajnoka, a magyarság és szabadelvűség oszlopos nagysága hirtelen meghalt. Megrendülten vettük a lesújtó hírt, s az első nagy felindulás hatása alatt szinte képtelenek vagyunk Szilágyi Dezső érdemeit jelentőségük szerint méltányolni. De hiszen az egész nemzet előtt köztudomásúak az ő tettei, s még közvetlenül halála előtt annyira benne élt az események árjában, utolsó napjáig oly jelentős szerepet vitt a mi közéletünkben, hogy szinte fölöslegesnek látszik az ő érdemeiről bővebben beszélni. Csak annak a nagy gyásznak akarunk kifejezést adni, amely lelkünket a megdöbbentő hit hallatára eltölti. Íme egy sikerben, érdemben és dicsőségben gazdag pálya, melyet tragikus végezet hirtelen megszakít. Mintha erőteljes tölgyfát hirtelen villámcsapás semmisítene meg. Az alkotó, teremtő erő teljében, hatalmas testi szervezettel és rendkívüli szellemi erőkkel megáldva ki kell dőlnie a küzdőnek, s hiába kérdezzük a Gondviseléstől, mert e tragikus megoldás? Választ nem kapunk. Ha oly férfi dől ki, aki már csak visszapillant elmúlt évek érdemes munkájára, s többé semmi munkát, érdemet, dicsőséget nem kíván, e halálban még van valami megnyugtató. Hiszen az illető már maga is mint megoldott feladatra, tekint saját pályájára. Sőt abban is található vigasz, ha ifjú dől ki korán, — hiszen így legalább megkímélte őt a sors a sok harcztól, gondtól és csalódástól. De mélyen lesújtja az embert, aki alig-alig képes megnyugvást találni, ha oly tragikus halálról hall, amilyen Szilágyi Dezsőé. Ő még munkált, tervezett, harczolt; ő még czélokat látott maga előtt, még nem tekintette élete munkáját bevégzettnek, sőt a teremtő erő teljében érezte magát; s íme, egyszerre a küzdelmes és érdemekben gazdag múlt s a még remélt jövő hirtelen megszakadt, reménységbe vész. S hogy a tragikum még teljesebb legyen, e nagy férfi a maga egyedüliségében — hiszen családja, neje, gyermekei nem voltak — úgy dőlt ki, hogy utolsó pillanatát még övéinek szeretete, kénye sem enyhíthette, s még az a tudata sem lehetett, hogy lelke, szelleme tovább él utódaiban. Vajjon mit érezhetett a vigasztalan egyedüliségben élő férfi ott, zárt szobájában, midőn megrohanta a halál s nem volt mellette senki? Annyi siker, ünnepeltetés után bizony mérhetetlen fájdalmas pillanat lehetett; nemcsak a halál gyötrelmének érzete, hanem az élet meghiúsult reményeinek kínos érzete is. És ha a kidőlt politikus élete utolsó pillanataiban a nemzet közállapotaira is gondolt, mily kínos lehetett neki a tudat, hogy a legnagyobb válságok, megoldatlan kérdések közepette hagyja ez országot és haláltusában hagyja a szabadelvűséget is, amelynek őreá is szüksége lett volna. Mert az az egy bizonyos, amit Szilágyi Dezső legutolsó országgyűlési beszédében is kiemelt, hogy az elhunyt feles mindig a szabadelvűségért vélt harczolni. Érdemeit számos törvényhozási alkotás őrzi meg az utókor számára. Számos törvény, melyet vagy ő maga alkotott, vagy pedig ő vitt győzelemre. De minden alkotásai közt leghíresebbek azok az egyházpolitikai törvények, melyeket Wekerlével, Csákyval, Hieronymival együtt győzelemre vitt. Tudvalevő, hogy ama minisztériumban Szilágyi Dezső volt a legkeményebb harczos, s hogy az egyházpolitikai törvények keresztülmentek, abban Szilágyinak volt legnagyobb része. E törvényeken kívül az igazságszolgáltatás nagyfontosságú újításai fűződnek Szilágyi nevéhez. Hatalmas volt ő mint vitatkozó (debatter), köztisztelt volt mint miniszter és mint országgyűlési elnök, és általános becsülésnek örvendett mint a református egyház egyik vezérlő férfia. Nem tudjuk, szerették-e sokan a dicsőült férfit, de azt tudjuk, hogy igen, igen sokan tisztelték és még többen féltek tőle. Nem is arra törekedett ő, hogy egyénileg kedveljék. Nagyobb súlyt helyezett arra, hogy tiszteljék; és ha választania kellett volna aközt, hogy mi jusson neki több: gyöngéd ragaszkodás, avagy tartózkodó félelem? — ő bizonyára ez utóbbit választotta volna. S ki tudja, nem volt-e ebben igaza ? Hiszen az emberek szeretete gyakran oly múlandó, holott a tisztelet, amit kiválóság iránt éreznek, nem szűnik, nem változik. S Szilágyi Dezső nem bánta, ha ellenségei gyűlölték. Nem törődött mások nézeteivel, s rendületlenül hitt a maga kiválóságában. Ha voltak perczei, midőn szive gyengédséget, szerető társat óhajtott, azt ugyancsak elleplezte; mert a nagy férfit mindenki csak úgy látta, mint a zord egyedüliség megszemélyesítőjét, ki örökké terveket szőtt komor magányában, s kinek terveit soha senki ki nem fürkészheti. Ezért nevezték némelyek a nagy Sfinksznek is. Valóban úgy élt és úgy halt ő meg, mint egy hatalmas rejtély. De halálának hire, mely bizonyára kiengeszteli még ellenfeleit is, azt a fájdalmas kérdést kelti fel bennünk: Ha igy dőlnek ki a magyarság, szabadelvűség harczosai, mily vigasztalan sors vár ez országra, ahol úgyis a sötét reakczió szelleme kezd győzedelmeskedni? A reakczió elleni harczban még mily szükség lett volna Szilágyi Dezsőre! A megrendítő halálesetről a következő tudósítás számol be . A villám gyorsaságával terjedt el a fővárosban a hír, hogy Szilágyi Dezső, Magyarország legkiválóbb államférfiainak egyike — meghalt. Erre a megdöbbentő gyászesetre senki elkészülve nem volt. Szilágyi Dezsőt mindenki úgy ismerte, mint életerős, herkulesi termetű férfiút, aki daczára hatvanesztendős korának, a sportnak különböző nemeit gyakorolta és mint vivő félelmetes hírben állott. Annál inkább megdöbbentett mindenkit, aki az elhunytat ismerte, ez a hirtelen, váratlanul bekövetkezett haláleset. Az utóbbi időben ugyan betegeskedett Szilágyi Dezső, de baja csak amolyan, múló jellegű volt, amely testes embereknél, amilyen Szilágyi Dezső volt, gyakran előfordul. A nyári pihenőt rendesen arra használta, hogy Karlsbadba és Tátrafüredre utazzék. Az idén is így cselekedett. Körülbelül négy héttel ezelőtt utazott el a cseh fürdőbe, Karlsbadba, ahol mint régi vendéget ismerték. Karlsbadban a Seffler-féle villában lakott. Vele volt barátai mondják, hogy ott tartózkodásának egész ideje alatt jókedvű volt, nem betegeskedett és szigorúan betartotta a karlsbadi kúrát, . Tegnap délután az egyórás bécsi gyorsvonattal érkezett haza Budapestre Karlsbadból. A pályaudvarról kétfogatú kocsin egyenesen az V. kerületben levő Harmin !!