Magyar Szó, 1901. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1901-08-01 / 180. szám

Előfizetési ár: Egész évre _ 28 kor. — 6L. Fél évre _ _ 14 „ — M Negyed évre_ 1 „ —• „ Egy Hónapra 2 „ 40 „ Egyes szám.TM _ _ 8 fillér. Vrűékéa_ _ _ _ 10 „ Szerkesztőség?: TV., garkantyús­ntoza­t. Budapest, 1901. MÁSODIK ÉVFOLYAM. 180. szám. Politikai napilap. Apróhirdetések ára: Egy *zó______efilter Vastagabb botlfrcl_8 fillér Hirdetések <­­lszab&3 szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatali XV., Sarkantyús-ntoza­t ■r Budapest, július 31. Országszerte mély megdöbbenést fog kelteni a hír, hogy a magyar közélet­­kiváló bajnoka, a magyarság és szabad­­elvűség oszlopos nagysága hirtelen meghalt. Megrendülten vettük a lesújtó hírt, s az első nagy felindulás hatása alatt szinte képtelenek vagyunk Szilágyi Dezső érdemeit jelentőségük szerint méltányolni. De hiszen az egész nem­zet előtt köztudomásúak az ő tettei, s még közvetlenül halála előtt annyira benne élt az események árjában, utolsó napjáig oly jelentős szerepet vitt a mi közéletünkben, hogy szinte fölösleges­nek látszik az ő érdemeiről bővebben beszélni. Csak annak a nagy gyásznak aka­runk kifejezést adni, amely lelkünket a megdöbbentő hit hallatára eltölti. Íme egy sikerben, érdemben és dicsőségben gazdag pálya, melyet tragikus végezet hirtelen megszakít. Mintha erőteljes tölgyfát hirtelen villámcsapás semmisí­tene meg. Az alkotó, teremtő erő teljé­ben, hatalmas testi szervezettel és rend­kívüli szellemi erőkkel megáldva ki kell dőlnie a küzdőnek, s hiába kérdezzük a Gondviseléstől, mert e tragikus meg­oldás? Választ nem kapunk. Ha oly férfi dől ki, aki már csak visszapillant elmúlt évek érdemes mun­kájára, s többé semmi munkát, érde­met, dicsőséget nem kíván, e halálban még van valami megnyugtató. Hiszen az illető már maga is mint megoldott feladatra, tekint saját pályájára. Sőt abban is található vigasz, ha ifjú dől ki korán, — hiszen így legalább megkímélte őt a sors a sok harcztól, gondtól és csalódástól. De mélyen lesújtja az embert, aki alig-alig képes megnyugvást találni, ha oly tragikus halálról hall, amilyen Szi­lágyi Dezsőé. Ő még munkált, tervezett, harczolt; ő még czélokat látott maga előtt, még nem tekintette élete munkáját bevég­­zettnek, sőt a teremtő erő teljében érezte magát; s íme, egyszerre a küz­delmes és érdemekben gazdag múlt s a még remélt jövő hirtelen megszakadt, reménységbe vész. S hogy a tragikum még teljesebb le­gyen, e nagy férfi a maga egyedülisé­­gében — hiszen családja, neje, gyerme­kei nem­ voltak — úgy dőlt ki, hogy utolsó pillanatát még övéinek szeret­ete, kénye sem enyhíthette, s még az a tu­data sem lehetett, hogy lelke, szelleme tovább él utódaiban. Vajjon mit érezhetett a vigasztalan egyedüliségben élő férfi ott, zárt szo­bájában, midőn megrohanta a halál s nem volt mellette senki? Annyi siker, ünnepeltetés után bizony mérhetetlen fájdalmas pillanat lehetett; nemcsak a halál gyötrelmének érzete, hanem az élet meghiúsult reményeinek kínos ér­zete is. És ha a kidőlt politikus élete utolsó pillanataiban a nemzet közállapotaira is gondolt, mily kínos lehetett neki a tu­dat, hogy a legnagyobb válságok, meg­oldatlan kérdések közepette hagyja ez országot és haláltusában hagyja a sza­­badelvűséget is, amelynek ő­reá is szüksége lett volna. Mert az az egy bizonyos,­­ amit Szi­lágyi Dezső legutolsó­ országgyűlési be­szédében is kiemelt, hogy az elhunyt feles mindig a szabadelvűségért vélt harczolni. Érdemeit számos törvényho­zási alkotás őrzi meg az utókor szá­mára. Számos törvény, melyet vagy ő maga alkotott, vagy pedig ő vitt győ­zelemre. De minden alkotásai közt leg­híresebbek azok az egyházpolitikai tör­vények, melyeket Wekerlével, Csákyval, Hieronymival együtt győzelemre vitt. Tudvalevő, hogy ama minisztériumban Szilágyi Dezső volt a legkeményebb harczos, s hogy az egyházpolitikai tör­vények keresztülmentek, abban Szilá­gyinak volt legnagyobb része. E törvényeken kívül az igazságszol­gáltatás nagyfontosságú újításai fűződ­nek Szilágyi nevéhez. Hatalmas volt ő mint vitatkozó (debatter), köztisztelt volt mint miniszter és mint országgyű­lési elnök, és általános becsülésnek ör­vendett mint a református egyház egyik vezérlő férfia. Nem tudjuk, szerették-e sokan a di­csőült férfit, de azt tudjuk, hogy igen, igen sokan tisztelték és még többen féltek tőle. Nem is arra törekedett ő, hogy egyénileg kedveljék. Nagyobb súlyt helyezett arra, hogy tiszteljék; és ha vá­lasztania kellett volna aközt, hogy mi jusson neki több: gyöngéd ragaszkodás, avagy tartózkodó félelem? — ő bizonyára ez utóbbit választotta volna. S ki tudja, nem volt-e ebben igaza ? Hiszen az emberek szeretete gyakran oly múlandó, holott a tisztelet, amit kiválóság iránt éreznek, nem szűnik, nem változik. S Szilágyi Dezső nem bánta, ha ellenségei gyűlölték. Nem tö­rődött mások nézeteivel, s rendületlenül hitt a maga kiválóságában. Ha voltak perczei, midőn szive gyengédséget, sze­rető társat óhajtott, azt ugyancsak el­leplezte; mert a nagy férfit mindenki csak úgy látta, mint a zord egyedüli­­ség megszemélyesítőjét, ki örökké terve­ket szőtt komor magányában, s kinek terveit soha senki ki nem fürkészheti. Ezért nevezték némelyek a nagy Sfinksz­­nek is. Valóban úgy élt és úgy halt ő meg, mint egy hatalmas rejtély. De halálának hire, mely bizonyára kiengeszteli még ellenfeleit is, azt a fájdalmas kérdést kelti fel bennünk: Ha igy dőlnek ki a magyarság, szabad­­elvűség harczosai, mily vigasztalan sors vár ez országra, ahol úgyis a sötét reakczió szelleme kezd győze­delmeskedni? A reakczió elleni harcz­ban még mily szükség lett volna Szi­lágyi Dezsőre! A megrendítő halálesetről a következő tudósítás számol be . A villám gyorsaságával terjedt el a fő­városban a hír, hogy Szilágyi Dezső, Magyar­­ország legkiválóbb államférfiainak egyike — meghalt. Erre a megdöbbentő gyász­esetre senki elkészülve nem volt. Szilágyi Dezsőt mindenki úgy ismerte, mint életerős, herkulesi termetű férfiút, aki daczára hatvan­esztendős korának, a sportnak különböző nemeit gyakorolta és mint vivő félelmetes hírben állott. Annál inkább megdöbbentett mindenkit, aki az elhunytat ismerte, ez a hirtelen, váratlanul bekövetkezett haláleset. Az utóbbi időben ugyan betegeskedett Szilágyi Dezső, de baja csak amolyan, múló jellegű volt, amely testes embereknél, ami­lyen Szilágyi Dezső volt, gyakran előfordul. A nyári pihenőt rendesen arra használta, hogy Karlsbadba és Tátrafüredre utazzék. Az idén is így cselekedett. Körülbelül négy héttel ezelőtt utazott el a cseh fürdőbe, Karlsbadba, ahol mint régi vendéget ismer­ték. Karlsbadban a Seffler-féle villában la­kott. Vele volt barátai mondják, hogy ott tartózkodásának egész ideje alatt jókedvű volt, nem betegeskedett és szigorúan betar­­­totta a karlsbadi kúrát, . Tegnap délután az egyórás bécsi gyors­­­vonattal érkezett haza Budapestre Karls­­badból. A pályaudvarról kétfogatú kocsin egyenesen az V. kerületben levő Harmin­ !!

Next