Magyar Szó, 1901. október (2. évfolyam, 231-257. szám)

1901-10-01 / 231. szám

Előfizetési év: Egész évre «. 23 kor. — fik Fél évre_ _ 14 „ — n Negyedévre«. T „ — „ Egy hónapra 2 M 40 ., Egyes szám«. «. _ 8 fillér. Vidéken­ _ _ _ 10 « Budapest, 1901. második Évfolyam. 231­ szám. Szerkesztőség: VI. Teréz-körút 3. Politikai napilap. Felelős szerkesztő Dr. PÁLYI EDE. Jí Apróhirdetések éra: Egy szó _ — _ 4 fillér Vastagabb betűvel — 3 fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megfelel» minden nap. Kiadóhivatal: VI. Teréz-körút 3. Kedd, október 1. A politikai csempészek, Budapest, szeptember 30. A képviselőválasztások küszöbén még egyszer le kell számolnunk a politikai csempészekkel, akik a szabadelvű pártba dugárut akarnak csempészni. Ezek a fő­úri «agráriusok», akik szabadelvűeknek mondják magukat, de sem igazán agrá­riusok, még kevésbbé szabadelvűek. A gyümölcsön ismerjük meg a fát. Az ál-agráriusokat és ál-szabadelvűeket is eddigi alkotásaikról ismerhetjük meg. Az ál-agráriusok eddig három dolgot vittek keresztül, illetve kezdeményeztek: 1. A rutén akcziót; 2. a fogyasztási szövetkezést; 3. az őrlési forgalmat. A rutén­­ segélyezés — ezt készség­gel elismerjük — helyes és üdvös volna. Valóban meg kell akadályozni, hogy a becsületes rutén nép tönkre­menjen. Meg kell szüntetni a rutén kivándorlást és a galicziai bevándorlást. Amaz a magyarsághoz eddig hű nép­elemeket szakít el a hazától, — emez pedig erkölcsileg és gazdaságilag ter­méketlen népelemeket hoz közénk. Ámde ha már segélyakc­iót kellett szervezni, hozzánk mégis csak közelebbi áll a székely nép, mint­ a rutén. A szé­­­kely nép pusztul, kivándorol; leányai külföldön elzüllenek, fiai Oláhországban elvesznek a magyarság számára. Miért nem a vérben, fajban, nyelvben hozzánk tartozó székely népen igyekeztek az ál­agráriusok segíteni? Nyilvánvaló, hogy a segélyezési czélon kívül egy fonto­sabb czél lebegett az ál-agráriusok előtt: a zsidó-gyűlölet. A rutén-akczió kitűnő alkalom volt a «kazár-izgatásra». Az ál­­agráriusok lelkében erősebb volt s ma is erősebb a zsidó-gyűlölet, mint a sa­ját véreik iránti szeretet. Pedig akárhogy gyűlölik a zsidót, mégis csak erősebben kellene szeretniük a magyar népet. Ugyanaz a gyűlölet, mely a rutén­­akczióban az ál-agráriusokat vezette, ki­tört a fogyasztási szövetkezésben. Erre is azt mondhatná az elfogulatlan ember: Helyes, hadd segítsenek a népen, hogy­­ olcsóbban kapja a bolti árukat. Ámde ha igazán a nép java lebegett volna az pl-agráriusok szeme előtt, nem a fogyasz­tási szövetkezetek, hanem a termelő és hitelszövetkezetek alakítására fordították volna erejüket. Igaz, hogy az is segít­het esetleg pár garassal a szegény né­pen, ha olcsóbban vehet bolti árukat, — de a tulajdonképpeni nagy haszon abból háramlott volna a népre, ha első­sorban nem a fogyasztásra, hanem a termelésre vetették volna magukat az agráriusok, s a nép hitelviszonyain igyekeztek volna segíteni. Ámde itt erősebb volt bennük a zsidó boltosok iránti gyűlölet, mint a magyar nép iránti szeretet. Pedig ugyan­azzal az erőkifejtéssel, amel­lyel fogyasz­tási szövetkezeteket létesítettek, terme­lési és hitelszövetkezeteiket erősíthették volna meg. Csakhogy így kevésbbé üt­hettek volna a zsidó kereskedőn. Már pedig ők első­sorban ezt akarták. Egyébként a fogyasztási szövetkeze­tekkel még­ Pp a csekély hasznot sem hozhatják a népnek, amelyet ígérnek. Mert aki a közgazdaság törvényeit is­meri, tudja, hogy oly üzlettel, amely­nek egy gazdája van, aki teljes idejét és erejét arra az üzletre fordíthatja, s aki a maga számára szerez hasznot, nem versenyezhet tartósan az oly szö­vetkezet, amelynek egy érdekelt gaz­dája sincs. A fogyasztási szövetkezetek tehát vagy abban mennek tönkre, hogy nincs egy erőskezű, érdekelt gazdájuk, vagy abban, hogy akad ily­en, mindent a maga javára hasznosító gazdájuk. Az első esetben nem versenyezhetnek a boltossal, a másik esetben versenyez­hetnek ugyan, de a haszomr nem a népé, hanem egyes élelmes emberé. S a sze­gény nép csak ott van, ahol a mádi — boltos. Az ál-agráriusok harmadik ke­ xemé­­nyezése az őrlési forgalom. Erről kár bővebben beszélni. Tudjuk, hogy ezzel sikerült, ugyancsak gyűlöletből, a malom­­tglaj­donosokon ütni, — de nem sikerült a jj mezőgazdán segíteni,, sőt ezzel a mező­­gazdaság helyzete még rosszabbra fordult. »S íme, ez volt az álagráriusok eddigi kezdeményezése és munkássága. Vörös fonalként húzódik keresztül e tevékeny­ségen a gyűlölet. Hiszen ha igazán a nép iránti szeretet vezérelte volna az ál-agráriusokat, első­sorban mégis csak a magyar s nem a rutén népre gon­doltak volna, s a fogyasztási szövetke­zések sovány kenyere helyett jobb táp­lálékot kínálhattak volna a népnek. így kezdeményezhették volna a nagybirto­kok méltányos parczellázását, hogy a szegény földnélküli nép földhöz és ke­nyérhez jusson. Sok egyebet, sürgőseb­bet és fontosabbat is kezdhettek volna. De ők gyűlölnek. Valamikor a zsidó Shylock volt a gyűlölet mintaképe. Az új zsidófaló Shylockok annyira elvakul­tak, hogy semmit sem bánnak. Csak egy font húst vághassanak ki a zsidók testéből. Gyűlöletük oly nagy, hogy még a németországi agráriusokkal is szövet­keznek, pedig ezek — mint a német vámtarifa mutatja — a magyar mező­gazdaság élete ellen törnek. De mert azok is reakc­ionáriusok, hát velük tar­tanak. Valóban mondhatjuk, hogy a nemzet­közi szeretet elvét pótolja ma a nemzet­közi gyűlölet elve, mely oly vakká teszi a mi agráriusainkat, hogy a magyar nép érdekeit is készek miatta felál­dozni. Ezért mondta ki a néppárt a válasz­tóknak adott utasításokban, hogy nép­párti jelölt hiányában, az agráriusok pártolandók. De nem gazdasági pro­gram­jukért, hiszen a néppárt gazda­sági program­ja radikálisabb, hanem antiszemitizmusukért. Most az ál-agrárius párt bevonul a szabadelvű pártba. De várjuk csak be a fejleményeket! Minden józan ember előre láthatja, hogy nem maradnak soká ott. Széll Kálmán már kiadta nekik az utat. S ha ők még most —­ hogy a népámító dugárut kényelmesen csem­pészhessék a pártba — benn maradna a szakadás már k­özelebbre bízták­ Zé Úgy halljuk, hogy a különböző hadelvü jelöltek már most, valahányszor Széll Kálmánt fölkeresik, nyilatkozatot tesznek, hogy szakadás esetén nem Károlyi Sándorral fognak tartani, ha­nem­­ Széll Kálmánnal. Ha már a hely­zet ma olyan éles, hogy a jelöltek ön­ként­ jónak látják ebből a szándékukról Széll Kálmámt biztosítani, képzelhető, hogy mivé fejlődik a dolog, ha az ál­agráriusok már benn lesznek a Lloyd­­körben. Hogy mily kevéssé viselik az ál-agrá­­riusok a mezőgazdaság érdekeit szívü­kön, azt megítélhetjük különben, ha va­lamely igazi agrárius programmot hall­gatunk meg. Ilyen valóban a mezőgaz­daság javát czél­­zó, tehát a szó nemes értelmében agrárius beszédet mondott Szatmárit Hieronymi Károly. Hasonlítsuk csak össze e programmot — mely­­ több, mint kerületi programm, s az egész or­szágot érdekelheti — a Károlyi-féle ál­­agrárizmussal, s szembeötlik az óriási különbség. Hieronymi egész beszédében a mezőgazdaság szomorú helyzete a leg­főbb tárgy. Ő is azon az alapon áll, hogy előbb a mezőgazdaságnak kell vi­rulni, csak azután virulhat fel az ipar. Tehát ő is, mint minden józan magyar ember, első­sorban a nemzet válságos mezőgazdasági viszonyain akar segíteni. Ajánl is orvosszert, de nem olyat, ame­lyet egyik vagy másik osztály iránti gyűlölet vezet, hanem a nemzet egé­szére, minden tisztességes foglalkozásra egyaránt üdvös s egyúttal a jövőre ki­ható munkaprogrammot. Hieronymi úgy is mint volt közleke­dési államtitkár, úgy is, mint volt bel­ügyminiszter, de úgy is, mint az Agrár­bank volt elnöke, ki egyaránt ismeri a földművelés, ipar és kereskedelem érde­keit: a külföldi mezőgazdasági termé­nyek óriási versenyével szemben módo­kat jelöl ki, amelyek terményeinket újra versenyképesekké tehetnék. Meg­döbbentő adatokkal mutatja ki, hogy már Prágában sem versenyezhetünk az

Next