Magyar Szó, 1901. október (2. évfolyam, 231-257. szám)
1901-10-01 / 231. szám
Előfizetési év: Egész évre «. 23 kor. — fik Fél évre_ _ 14 „ — n Negyedévre«. T „ — „ Egy hónapra 2 M 40 ., Egyes szám«. «. _ 8 fillér. Vidéken _ _ _ 10 « Budapest, 1901. második Évfolyam. 231 szám. Szerkesztőség: VI. Teréz-körút 3. Politikai napilap. Felelős szerkesztő Dr. PÁLYI EDE. Jí Apróhirdetések éra: Egy szó _ — _ 4 fillér Vastagabb betűvel — 3 fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megfelel» minden nap. Kiadóhivatal: VI. Teréz-körút 3. Kedd, október 1. A politikai csempészek, Budapest, szeptember 30. A képviselőválasztások küszöbén még egyszer le kell számolnunk a politikai csempészekkel, akik a szabadelvű pártba dugárut akarnak csempészni. Ezek a főúri «agráriusok», akik szabadelvűeknek mondják magukat, de sem igazán agráriusok, még kevésbbé szabadelvűek. A gyümölcsön ismerjük meg a fát. Az ál-agráriusokat és ál-szabadelvűeket is eddigi alkotásaikról ismerhetjük meg. Az ál-agráriusok eddig három dolgot vittek keresztül, illetve kezdeményeztek: 1. A rutén akcziót; 2. a fogyasztási szövetkezést; 3. az őrlési forgalmat. A rutén segélyezés — ezt készséggel elismerjük — helyes és üdvös volna. Valóban meg kell akadályozni, hogy a becsületes rutén nép tönkremenjen. Meg kell szüntetni a rutén kivándorlást és a galicziai bevándorlást. Amaz a magyarsághoz eddig hű népelemeket szakít el a hazától, — emez pedig erkölcsileg és gazdaságilag terméketlen népelemeket hoz közénk. Ámde ha már segélyakciót kellett szervezni, hozzánk mégis csak közelebbi áll a székely nép, mint a rutén. A székely nép pusztul, kivándorol; leányai külföldön elzüllenek, fiai Oláhországban elvesznek a magyarság számára. Miért nem a vérben, fajban, nyelvben hozzánk tartozó székely népen igyekeztek az álagráriusok segíteni? Nyilvánvaló, hogy a segélyezési czélon kívül egy fontosabb czél lebegett az ál-agráriusok előtt: a zsidó-gyűlölet. A rutén-akczió kitűnő alkalom volt a «kazár-izgatásra». Az álagráriusok lelkében erősebb volt s ma is erősebb a zsidó-gyűlölet, mint a saját véreik iránti szeretet. Pedig akárhogy gyűlölik a zsidót, mégis csak erősebben kellene szeretniük a magyar népet. Ugyanaz a gyűlölet, mely a ruténakczióban az ál-agráriusokat vezette, kitört a fogyasztási szövetkezésben. Erre is azt mondhatná az elfogulatlan ember: Helyes, hadd segítsenek a népen, hogy olcsóbban kapja a bolti árukat. Ámde ha igazán a nép java lebegett volna az pl-agráriusok szeme előtt, nem a fogyasztási szövetkezetek, hanem a termelő és hitelszövetkezetek alakítására fordították volna erejüket. Igaz, hogy az is segíthet esetleg pár garassal a szegény népen, ha olcsóbban vehet bolti árukat, — de a tulajdonképpeni nagy haszon abból háramlott volna a népre, ha elsősorban nem a fogyasztásra, hanem a termelésre vetették volna magukat az agráriusok, s a nép hitelviszonyain igyekeztek volna segíteni. Ámde itt erősebb volt bennük a zsidó boltosok iránti gyűlölet, mint a magyar nép iránti szeretet. Pedig ugyanazzal az erőkifejtéssel, amellyel fogyasztási szövetkezeteket létesítettek, termelési és hitelszövetkezeteiket erősíthették volna meg. Csakhogy így kevésbbé üthettek volna a zsidó kereskedőn. Már pedig ők elsősorban ezt akarták. Egyébként a fogyasztási szövetkezetekkel még Pp a csekély hasznot sem hozhatják a népnek, amelyet ígérnek. Mert aki a közgazdaság törvényeit ismeri, tudja, hogy oly üzlettel, amelynek egy gazdája van, aki teljes idejét és erejét arra az üzletre fordíthatja, s aki a maga számára szerez hasznot, nem versenyezhet tartósan az oly szövetkezet, amelynek egy érdekelt gazdája sincs. A fogyasztási szövetkezetek tehát vagy abban mennek tönkre, hogy nincs egy erőskezű, érdekelt gazdájuk, vagy abban, hogy akad ilyen, mindent a maga javára hasznosító gazdájuk. Az első esetben nem versenyezhetnek a boltossal, a másik esetben versenyezhetnek ugyan, de a haszomr nem a népé, hanem egyes élelmes emberé. S a szegény nép csak ott van, ahol a mádi — boltos. Az ál-agráriusok harmadik ke xeményezése az őrlési forgalom. Erről kár bővebben beszélni. Tudjuk, hogy ezzel sikerült, ugyancsak gyűlöletből, a malomtglajdonosokon ütni, — de nem sikerült a jj mezőgazdán segíteni,, sőt ezzel a mezőgazdaság helyzete még rosszabbra fordult. »S íme, ez volt az álagráriusok eddigi kezdeményezése és munkássága. Vörös fonalként húzódik keresztül e tevékenységen a gyűlölet. Hiszen ha igazán a nép iránti szeretet vezérelte volna az ál-agráriusokat, elsősorban mégis csak a magyar s nem a rutén népre gondoltak volna, s a fogyasztási szövetkezések sovány kenyere helyett jobb táplálékot kínálhattak volna a népnek. így kezdeményezhették volna a nagybirtokok méltányos parczellázását, hogy a szegény földnélküli nép földhöz és kenyérhez jusson. Sok egyebet, sürgősebbet és fontosabbat is kezdhettek volna. De ők gyűlölnek. Valamikor a zsidó Shylock volt a gyűlölet mintaképe. Az új zsidófaló Shylockok annyira elvakultak, hogy semmit sem bánnak. Csak egy font húst vághassanak ki a zsidók testéből. Gyűlöletük oly nagy, hogy még a németországi agráriusokkal is szövetkeznek, pedig ezek — mint a német vámtarifa mutatja — a magyar mezőgazdaság élete ellen törnek. De mert azok is reakcionáriusok, hát velük tartanak. Valóban mondhatjuk, hogy a nemzetközi szeretet elvét pótolja ma a nemzetközi gyűlölet elve, mely oly vakká teszi a mi agráriusainkat, hogy a magyar nép érdekeit is készek miatta feláldozni. Ezért mondta ki a néppárt a választóknak adott utasításokban, hogy néppárti jelölt hiányában, az agráriusok pártolandók. De nem gazdasági programjukért, hiszen a néppárt gazdasági programja radikálisabb, hanem antiszemitizmusukért. Most az ál-agrárius párt bevonul a szabadelvű pártba. De várjuk csak be a fejleményeket! Minden józan ember előre láthatja, hogy nem maradnak soká ott. Széll Kálmán már kiadta nekik az utat. S ha ők még most — hogy a népámító dugárut kényelmesen csempészhessék a pártba — benn maradna a szakadás már közelebbre bízták Zé Úgy halljuk, hogy a különböző hadelvü jelöltek már most, valahányszor Széll Kálmánt fölkeresik, nyilatkozatot tesznek, hogy szakadás esetén nem Károlyi Sándorral fognak tartani, hanem Széll Kálmánnal. Ha már a helyzet ma olyan éles, hogy a jelöltek önként jónak látják ebből a szándékukról Széll Kálmámt biztosítani, képzelhető, hogy mivé fejlődik a dolog, ha az álagráriusok már benn lesznek a Lloydkörben. Hogy mily kevéssé viselik az ál-agráriusok a mezőgazdaság érdekeit szívükön, azt megítélhetjük különben, ha valamely igazi agrárius programmot hallgatunk meg. Ilyen valóban a mezőgazdaság javát czélzó, tehát a szó nemes értelmében agrárius beszédet mondott Szatmárit Hieronymi Károly. Hasonlítsuk csak össze e programmot — mely több, mint kerületi programm, s az egész országot érdekelheti — a Károlyi-féle álagrárizmussal, s szembeötlik az óriási különbség. Hieronymi egész beszédében a mezőgazdaság szomorú helyzete a legfőbb tárgy. Ő is azon az alapon áll, hogy előbb a mezőgazdaságnak kell virulni, csak azután virulhat fel az ipar. Tehát ő is, mint minden józan magyar ember, elsősorban a nemzet válságos mezőgazdasági viszonyain akar segíteni. Ajánl is orvosszert, de nem olyat, amelyet egyik vagy másik osztály iránti gyűlölet vezet, hanem a nemzet egészére, minden tisztességes foglalkozásra egyaránt üdvös s egyúttal a jövőre kiható munkaprogrammot. Hieronymi úgy is mint volt közlekedési államtitkár, úgy is, mint volt belügyminiszter, de úgy is, mint az Agrárbank volt elnöke, ki egyaránt ismeri a földművelés, ipar és kereskedelem érdekeit: a külföldi mezőgazdasági termények óriási versenyével szemben módokat jelöl ki, amelyek terményeinket újra versenyképesekké tehetnék. Megdöbbentő adatokkal mutatja ki, hogy már Prágában sem versenyezhetünk az