Magyar Szó, 1902. január (3. évfolyam, 1-27. szám)
1902-01-01 / 1. szám
He. Előfizetési ár: Fpííz évTe _ 28 kor. — SÍI >-elérre_ _ 1* „ — ,, NegyedéVTO— 7 „ — Egy Hónap-a 2 „ 40 ,, Styes szám___ _ 3 Már. Vidéken------------10 „ Szerkesztőség: VI. Teréz-körut 62. Budapest, 1902. !>£ HARMADIK ÉVFOLYAM. I. s*ám. Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr PÁX.T1 EDE ▲préiuxtiftweci: au* . Egy szó .... ... _ i fii’A? Tristacable b: tövei _ 8 ffiKf Hirdetések szerint. Megjelen minden nap. Kiadó hivatal: VIM Teréz-körút 62 Szerda, Január 1. A lovagi becsület becstelensége. Budapest, deczember 31. Megmondotttuk többször és megmondjuk ajra, hogy amit lovagi becsületnek neveznek Európa némely országában, az voltaképp becstelenség. E lovagias becsületet s az ezt védő párbajintézményt a nagy Schopenhauer a legcsufább betegséghez, a bujakórhoz hasonlította, mondván, hogy e két nyavalya kiirtása az emberiség két fő feladata. Mi a lovagias becsület kórságát inkább az elmebajok közé számitanók, — egy különös és ragályos elmebajnak tekintjük, mely járványszerüen lép fel s másképp egészen józan emberek közt szedi áldozatait. Hiszen e lovagi becsület szerint, ha például Stenker úr elég neveletlen és műveletlen, s megsérti Polgár urat, nem Stenker urra esik a gyalázat, hanem Polgár urra aki semmi hibát se követett el. Nem a neveletlen sértegetőnek kell magát tisztáznia, hanem az ártatlan sértettnek. S ha ez nem tisztázza magát, vagyis nem vág vissza még nagyobb inzultust, avagy nem kér elégtételt, úgy elveszti becsületét. Holott éppen annak kellene becsületét elvesztenie, aki neveletlen módon sértegetett. Látható ebből, hogy a lovagi becsület uralma korában azé a becsület, aki neveletlenebb, vakmerőbb és gonoszabb, — míg a tisztességes, békeszerető, munkás ember, aki szelidlelkü és emberséges, s vezekelni nem szokott, ki van téve annak, hogy tisztességgel, tehetséggel, tudassal kivívott, igazi becsületét bármely haszontalan egyén bármely pillanatban elveheti. Józan ész, becsület, polgári erkölcs és emberség mind azt mondja, hogy véget kell vetni a becstelen lovagiasságnak. S szerencsésen meg is indult nálunk a mozgalom e sajátos elmebaj gyógyítására. Mindenki érzi, hogy gyógyszert kell keresni, s mindenki más-más gyógyszert ajánl. S az orvosok mellett föllépnek a kuruzslók is. Sőt föllépnek oly orvosok is, akiknek nem czéljuk a gyógyítás, hanem ellenkezőleg: a betegségnek minél hosszabb időre való nyújtása. Hisz tudjuk, vannak orvosok, akik egy-egy nyavalyát arra használnak fel, hogy ők minél tovább kezelhessék a beteget Még növelik a kórságot, hogy a beteg valahogy fel ne gyógyuljon. Még azt értem, ha Stenker úr előáll, s így szól : «Ragaszkodom a lovagi becsülethez s párbajhoz. Ragaszkodom, mert ez a neveletlen és erőszakos egyének uralmát biztosítja. S aki ez ellen mer szólni, azt inzultálom. S ha nem verekszik, becstelennek nyilvánítom. Mert uralkodni akarok, s szám, öklöm, kardom, pisztolyom elég nekem, hogy a társadalmat terrorizáljam, megfélemlítsem jó. Ha igy szól, vagy igy szólna Stenker úr, ezt nem értenők. Ez legalább őszinte beszéd lenne. De annak már semmi értelme se lenne, ha Stenker úr beállna a párbaj ellen kiáltozók soraiba, s így szólna: «Elitélem a párbajt Botrányos intézmény. Szüntessük meg". Ámde (hogy mindig akad ily ámde!) a társadalom még hisz ez intézményben. Nagyon elterjedt, köztévely, megrögzött babona tartja fenn. Tehát egyelőre csak olyat kívánjunk, ami megvalósítható. Alkudjunk meg a sajátos elmekórral. Bizonyos esetekben nemcsak engedjük meg a párbajt, hanem tegyük kötelező, ó. Rendezzük úgy, hogy minden inczi-finéz üdvből ne támadjon párbaj, de ha egyszer párbajra kerül a sor, legyen az komoly. Legalább egy-két fül vagy orr maradjon a csatatéren, avagy golyó jusson valamelyik fél gyomrába.» Még kevesebb értelme lenne annak, ha egy másik párbajhős így szólna: «Vesszen a párbaj, … hogy vesszen, alakítsunk állandó becsületbíróságot, amely kimondja, kell-e párbajozni, vagy sem !» Ez aztán furcsa gyógyszer lenne. Mindenekelőtt egy uj s állandó bírósági intézményt teremtene, «bír. lovagi törvényszéket.» Ez ítélne becsületbeli ügyekben. A bírói kvalifikácziót ehez a különös törvényszékhez a kaszinókban töltött sok évi éjszakázás és számos orrnak és fülnek szerencsés levágása, emberélet kioltása adná meg. E kir. lovagi bíróság külföldi nyelvekből fordított, összetákolt, összeollózott vagy éppen önállón szerkesztett párbajkódexek alapján ítélne. Az ország törvényhozása e kódexeket a törvénytárba iktatná. De legkülönösebb lenne a dologban, hogy a bíróság mondaná ki, hogy sértettnek érezheti-e magát valaki8 Így kaphat-e lovaglás elégtételt Ez intézmény tehát magát — ----- -------------------------------------— ■--- - A farkas. — A Magyar Szó eredeti tárczája. — írta Berkes Imre. I. Istenverte egy fészek kegyetlen tél idején a falu. Az utak rosszak, garmadában a hó, a szél garázdálkodik mindenfelé, munka nincs, — valami ősi, viharos, eldugott tanya, ahova idegen lábnyom még tévedésből se vetődik. Se kenyér, se munka, asszonyok siránkoznak, az öregek jajgatnak, káromkodik az ifja, — miközben hitelre szörpöli, kortyogatja a pálinkát a korcsmában, miglen kitavaszodik lassacskán és a tavasszal az uj élet kezdődik, ügy ám! Hol van még a tavasz ? A tél hosszú és lusta, lomhán cammog előre, miként a bitang medve; szidni se szabad, mert annál bolondabb lesz. Köröskörül a vén erdő szunyókál, jól magára húzza a takarót, a hónapos ködöket; sokszor olyan, mintha lomha tüzet fogott volna, s csak csinyján, lassacskán eregeti ki magából a sötét füstöket. Majd hirtelen fölszisszen, nyöszörög, föltépázza álmából a vadállat, az éhes, veszedelmes, vakmerő farkas. Jajgat az erdő s vele jajgat a falu, különösen az apróbb nép. Hohó! Megint itt a farkas! Ez a téli betegség. A városi gyerekek csak mesemondásból ismerik a farkast: itt más a járvány, amiért becsukják az iskolákat; vörheny járja, vagy torokgyik küldött egy pár csemetét a másvilágra: nyomban van lótásznál, ki a doktort szid'a, másik meg a kajla tanítót, mért engedte ki a gyerekeket az udvarra hókirályt játszani? A falun a farkas a járvány. Emitten, az arasznyi tanyán iskola nincsen, beljebb kell menni, ott a Lordón, a rezusa mellett, a szomszéd faluba. Ott tanítják a számvetést, meg más sok egyebet. Azon ordít a farkas, üvölt éhségében czifra nótákat, a gyerek otthon marad a kuczkóban, az emberek puskával, vasvillával és husánggal üldözik a fenevadat. Ez ám a vad mulatság! Szilajabb a muzsikánál, izgatóbb, mint a szerelmes leányzó lobogó szemei, mámoritóbb, mint a bor. Talpon a falu. Farkast üldözni... Lesz farkaspecsenye ... A bőréből meg prémes, drága bunda. Jó meleg, télire való . . . II. — Kend is elmegy ma estére ? Hát ne csináljak vacsorát? — szólott az asszony. — Csinálhat kelmed, idején gyülünk meg. Nyomában vagyunk ... De ha nem is térek haza, elteheti a részemet, mert bizonyára éhes leszek. Így a férj. Sötétszemű, deli legény . . . Vállára veti a puskát, megnézi, jól megtöltötte-e? Több töltényt nem is visz. Egy is elég. Lövése biztos, sohse téveszti el . . . — Hát aztán merre keresik a farkast ? — szólott újra az asszony. — Merre ? mindig csak ott lelkem, ahol jár... — Ez igaz. De mégis . . . Messze innen? ... Közel ? . . . — Emilt üvölt a közelben. De ahogy megayatták, hát biztosan odébb inait a bestia. Ránéz az asszonyra, mélyen, szerelmes enyelgéssel. Vadul robognak azok a komor szemek, nem hiába farkasvadászatra indul. Reszket az asszony. Nótába való szép teremtés. Ingó a járása, csengettyű a hangja, ő maga liliom . . . Patyolat a keble, nézése galambé, szerelme tűzszikra . . . Odasimul a hatalmas emberhez, meg is csókolja, újra megszólalván: — Aztán Istennel járjon kelmed, Vincze .. . Be ne térjen a korcsmába . . . — Istennel járjon kelmed, — viszonozta a férj, — édes Verám. Azzal nagy sietséggel magára hagyta az asszonyt. A kertek alatt, friss csapásokat vervén a hóban, loholt tova. Megkerülte a falut, s ott, ahol az ut a városnak görbül, balra, megállt. Ott volt az utolsó viskó. Bekopogott. — Itthon a Ferkó? Egy öreg asszony ténfergett elő a vén kályha mellei. — Pokolba. Farkast üldöz. Nem szégyenli kend magát, hogy a munkától távol marad? Kelmed, Gádor Vincze ... a hires. . . — A hires, — dörmögte Vincze becsapva az ajtót, s visszafelé tartott. Betért a korcsmába, ott megivott néhány pohár bort; ránézett erősen a korcsmáros lányára, miközben nyugodtan szólott: — Igaz szivére mondja meg Kata lelkem, itt volt-e Tőzsér Ferkó? — Itt, az imént ment odébb. Azt mondta, hogy ma ezudar éjszakája lesz, mert farkasförör» nélkül haza nem jön. / ^yz,EUAj — Én is a’ mondó vagyok. /'L'* Gádor fölpattant. Újra az utczán volt. Egyenesen hazafelé tartott. De most mp lassabban ment, sőt mintha számlálgatta volna a lépéseit,