Magyar Szó, 1902. február (3. évfolyam, 28-51. szám)

1902-02-01 / 28. szám

Előfizetési ér­­ Wsz évre _23 bor. — Eli Fél évre____H „ — ,, Negyedévre... 7 „ — M így hónapra 2 ,, 40 „ Ilyen szám... _ 8 fillér. Vidéken... „ JÓ „ Szerkesztőség: VI., Tévés-körút 52. Budapest, 1902. HARMADIK ÉVFOLYAM. 28. szám Politikai napilap. am Felelős szerkesztő: Dr. FALUT EDE. Apróhirdetések ára t Egy szó .......... ...4 fillér Vastagabb betűvel__ 8 fillér Hirdetések díjszabás szerinti Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI. Teréz-korfit 52. Szombat február 1. Az igazi szabadelvűség. Budapest, január 31. Mindenki tudja, hogy mi liberálisak vagyunk. De mi is tudjuk, hogy mi a liberalizmus. Mi Krisztus tanítása alap­ján állunk, Krisztus pedig igen jól és világosan tanította a liberalizmust; az evangélisták is világosan megírták; az igazi keresztyén liberalizmusnak ma is legszebb lapjai az uj­ testamentumban vannak, a amit nem kivárna magadnak, ne tedd másnak."» Ez a valódi liberalizmus. Ahol én embertársaimról hozok törvényt, ott mindig szem előtt kell, hogy tartsam az új­testamentum parancsát, ha liberális akarok maradni. És nem fogok mások­ról olyan törvényt alkotni, amely tör­vényt magamra nézve elviselhetetlennek, vagy igazságtalannak találnám. Mert a törvényhozó liberalizmusa az, hogy má­soknak is azzal a mértékkel mérjen, amel­lyel magának. Hanem, ha én nem másokról­­ csupán kizárólag a magam személyéről hozok törvényt, ugyan ki utasíthat engem akkor, hogy milyen törvényt hozzak magamról ? h­ogy olyan törvényt hozzak, amelyik nem rám nézve alkalmas, hanem egy harmadikra nézve, akinek az én személyemhez egyáltalában semmi köze sincs? Ki diktálhatja rám, hogy aszkéta életet éljek, amikor én szórakozni vágyom ? Ki parancsolhatja meg, hogy minden­nap déli tizenkét órakor keljek fel, ami­kor én reggel hat órakor ébredek ? Hogy czilinderben járjak, amikor a puha kalapot szeretem ? Hogy halálra unjam magamat, amikor én jól akarnám érezni magam? Mert hisz’ éppen a liberaliz­musnak legelemibb tétele, hogy min­denki úgy rendezhesse be saját ügyeit, ahogyan legjobban tudja, s úgy érez­hesse jól magát, ahogy az neki legjob­ban esik. Ezt kifogásolni akarni, nevetséges do­log, még­ akkor is, ha a legkomolyabb törvényről van szó, amelyet csak a ma­gam számára hoztam. Hát még akkor, amikor semmi egyéb nem forog szóban, csak az, hogy mulatni akarok. Ki vet­heti szemére Wekerlének és a turista­­bál bizottságának, ha ők zsidók nélkül akarnak szórakozni ? Ki vádolhatja őket illiberalizmussal azért, hogy nem fogad­tak zsidót maguk közé? Ki vetheti sze­mükre, hogy antiszemiták, amiért ők maguk közt jobban érzik magukat, mintha­ zsidó is volna a társaságukban? Egyál­talában kinek mi köze ahoz, hogy egy zártkörű társaság, ahova meg szokás hívni az embert, megválogatja a maga tagjait, és ki diktálhatja reájuk, hogy ne úgy mulassanak jól, ahogy a legjobban mu­lathatnak? Ez a turista-bál bizottságá­nak magámig "s abba más —joggal — bele nem avatkozhat. Vájjon ha a Lipótvárosi Kaszinó estélyt rendezne, és a Katolikus Legényegylet tagjai a szemére vetnék, hogy mért nem vett be közülök is néhányat az estély rendező-bizottsá­gába, — nem azt felelné-e, igen helye­sen, az illetéktelen beavatkozásra. Ké­rem, mi úgy és azokkal mulatunk, ahogy és akikkel nekünk jólesik! Igaz — mi nem farizeuskodunk — az, hogy Magyarországon intelligens, képzett, jobb módú, szóval egy­ivású emberek, urak között is ilyen elkülöní­tések vannak, az kétségtelenül baj, nagy baj a magyar társadalomra. Mert egy­máshoz hasonló viszonyok közt élő em­berek, — akik az életben egyébként is összeköttetésben vannak egymással — valóban találhatnának érintkezési ponto­kat, amelyek magántársaságban is együtt tartsák őket úgy, hogy jól érezhessék magukat egymással. De azért, ha ez az egymás iránt való vonzalom nincs meg, az még nem antiszemitizmus, nem ál­­liberalizmus, csupán csak, mint­­ említet­tük, egy­ baj, amely jobb volna, ha egyáltalában nem volna meg. De ha megvan, ki tehet róla ? Bizonyára nem Wekerle Sándor és nem a turisták, ha­nem a mi társadalmi viszonyainknak az a kiáltó hibája, hogy társadalmunkban nincs egység, hanem ma is az osztály­­külö­nbség az uralkodó. Társadalmi osztályaink között nincs meg a kapocs, amely az­ összetartozan­­dóság érzetét erősítené bennünk. A nemzetben nincs oly közös eszmei tar­talom, amely egybekapcsolná a nemzet­ most elkülönített elemeit, hogy: «Íme, mindnyájan magyarok, egy közös hazá­nak a fiai­ vagyunk». Az összetartó kapocsnak ez a hiánya a nagy baj, amelyen jó lenne, ha le­hetne, segíteni. Az egyes rétegeknek valamiképp meg kellene találniuk az utat a közeledésre. Bár a turista­bál bizottságának zárkózottságában egyálta­lában nem lehet keresni, vagy fölfe­dezni az antiszemitizmust, mégis, két­ségtelen, hogy az antiszemitizmus Ma­gyarországon is megvan. Épp úgy, mint más­ országokban is. Ez végül egy két­ezer éve gyökeret vert hajlani a keresz­tyén társadalomban, s a legújabb kor liberalizmusának még ideje sem lehe­tett arra, hogy ezt a mély gyökeret kiirtsa. I­­t sz­ó sincs róla, hogy az antiszemitizmus a maga egészében egy­hamar kiirtható lehessen De ez is meg­­apasztható. Ha a­ zsidók azzal az erős elhatáro­zással közelednek a keresztyén társa­dalomhoz, hogy egyénenkint —­ itt is egy ember, ott is egy ember — kien­geszteljék maguk — az egyesek — iránt a keresztyén társadalmi felfogásban rejlő ellenszenvet, ennek a törekvésnek le­hetne sikere. Az, hogy a zsidó asszonyok bejuthassanak a keresztyén asszonyok társaságába s így velük összeolvadhas­sanak, legalább ma még a ritkább esetek közé tartozik. Mert a csa­lád, a családi tűzhely sokkal inkább elzárt terület, semhogy oda olyan kön­­­nyen be lehessen jutni. De a férfiak — keresztyének és zsidók — a min­dennapi életben sűrűn érintkeznek, s ez érintkezés közben egyik is, meg a másik zsidó vallású férfi is meggyőz­hetné jellemességével, férfias viseletével, műveltségével és jó modorával egyiket is, másikat is a keresztyén férfiak közül, hogy «igaz ugyan, hogy ez az ember zsidó, de, azért mégis derék ember.» S akkor ezeket az egyes zsidó férfiakat az illető keresztyének magukhoz hason­lóknak találván, befogadnák a maguk társaságába, s minden egyes ily befo­gadással eg­gyel több zsidó hidalná át a zsidók és keresztyének közt levő ár­kot, s eg­gyel kevesebb lenne a ke­­resztyének között az antiszemita. Így, de csakis a férfias, önérzetes, jellemes, helyénvaló magaviseletnek a békés guerilla - h­arczával érhetnék el idők múltán a zsidók azt, hogy az irá­nyukban való indokolatlan ellenszenv lassan-lassan meglazulna, s az előttük levő válaszfalak apránkint, szinte észre­vétlenül szétnyílnának. Mindezt arra az esetre mondtuk, ha a zsidók e befoga­dást kívánják, ha ők ezt czélul tűzik ki, aminthogy a tapasztalat mutatja, hogy valóban ez a törekvésük, legalább so­kak ezt akarják elérni. De bocsánatot k­érek, amikor a turista­­ház-bizottság­­ nem vett maga köré egy zsidó úriembert sem, s erre egy fővá­rosi napilap, bármily jóhiszeműleg is, antiszemita kérdést csinál egy magán­­társaság mulatságának a dolgából, ez aligha alkalmas eszköze annak, hogy az ellentétek elsimuljanak. Ha én nem fo­gadok be valakit a társaságomba, ehez teljes jogom van, s az követi el a túl­kapást, aki engem ezért felelősségre akar vonni. És egyes zsidók két okból járnak el nagyon helytelenül, amikor ezt az ügyet úgy a szívükre veszik. Mert vagy volt a turista-bálbizottság eljárásá­ban antiszemita czélzás, s magavisele­tével akkor most csak azt ismerik el, hogy a czélzás jó helyre alkalmaztatott, s ők tényleg bozzankodnak az eseten; vagy pedig nem volt benne antiszemi­tizmus és akkor most egy ártatlan dol­gozók maguk fújnak fel antiszemita kérdéssé. De egy dolog mindenesetre bizonyos. Ha úriembert valahol direkt sértés nélkül mellőznek, az illetőnek első dolga, hogy ezt egyáltalában észre se vegye. Egészen más, ha egyenest kényszerítik rá, hogy észrevegye; ekkor aztán teljes

Next