Magyar Szó, 1902. február (3. évfolyam, 28-51. szám)
1902-02-01 / 28. szám
Előfizetési ér Wsz évre _23 bor. — Eli Fél évre____H „ — ,, Negyedévre... 7 „ — M így hónapra 2 ,, 40 „ Ilyen szám... _ 8 fillér. Vidéken... „ JÓ „ Szerkesztőség: VI., Tévés-körút 52. Budapest, 1902. HARMADIK ÉVFOLYAM. 28. szám Politikai napilap. am Felelős szerkesztő: Dr. FALUT EDE. Apróhirdetések ára t Egy szó .......... ...4 fillér Vastagabb betűvel__ 8 fillér Hirdetések díjszabás szerinti Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI. Teréz-korfit 52. Szombat február 1. Az igazi szabadelvűség. Budapest, január 31. Mindenki tudja, hogy mi liberálisak vagyunk. De mi is tudjuk, hogy mi a liberalizmus. Mi Krisztus tanítása alapján állunk, Krisztus pedig igen jól és világosan tanította a liberalizmust; az evangélisták is világosan megírták; az igazi keresztyén liberalizmusnak ma is legszebb lapjai az uj testamentumban vannak, a amit nem kivárna magadnak, ne tedd másnak."» Ez a valódi liberalizmus. Ahol én embertársaimról hozok törvényt, ott mindig szem előtt kell, hogy tartsam az újtestamentum parancsát, ha liberális akarok maradni. És nem fogok másokról olyan törvényt alkotni, amely törvényt magamra nézve elviselhetetlennek, vagy igazságtalannak találnám. Mert a törvényhozó liberalizmusa az, hogy másoknak is azzal a mértékkel mérjen, amellyel magának. Hanem, ha én nem másokról csupán kizárólag a magam személyéről hozok törvényt, ugyan ki utasíthat engem akkor, hogy milyen törvényt hozzak magamról ? hogy olyan törvényt hozzak, amelyik nem rám nézve alkalmas, hanem egy harmadikra nézve, akinek az én személyemhez egyáltalában semmi köze sincs? Ki diktálhatja rám, hogy aszkéta életet éljek, amikor én szórakozni vágyom ? Ki parancsolhatja meg, hogy mindennap déli tizenkét órakor keljek fel, amikor én reggel hat órakor ébredek ? Hogy czilinderben járjak, amikor a puha kalapot szeretem ? Hogy halálra unjam magamat, amikor én jól akarnám érezni magam? Mert hisz’ éppen a liberalizmusnak legelemibb tétele, hogy mindenki úgy rendezhesse be saját ügyeit, ahogyan legjobban tudja, s úgy érezhesse jól magát, ahogy az neki legjobban esik. Ezt kifogásolni akarni, nevetséges dolog, még akkor is, ha a legkomolyabb törvényről van szó, amelyet csak a magam számára hoztam. Hát még akkor, amikor semmi egyéb nem forog szóban, csak az, hogy mulatni akarok. Ki vetheti szemére Wekerlének és a turistabál bizottságának, ha ők zsidók nélkül akarnak szórakozni ? Ki vádolhatja őket illiberalizmussal azért, hogy nem fogadtak zsidót maguk közé? Ki vetheti szemükre, hogy antiszemiták, amiért ők maguk közt jobban érzik magukat, mintha zsidó is volna a társaságukban? Egyáltalában kinek mi köze ahoz, hogy egy zártkörű társaság, ahova meg szokás hívni az embert, megválogatja a maga tagjait, és ki diktálhatja reájuk, hogy ne úgy mulassanak jól, ahogy a legjobban mulathatnak? Ez a turista-bál bizottságának magámig "s abba más —joggal — bele nem avatkozhat. Vájjon ha a Lipótvárosi Kaszinó estélyt rendezne, és a Katolikus Legényegylet tagjai a szemére vetnék, hogy mért nem vett be közülök is néhányat az estély rendező-bizottságába, — nem azt felelné-e, igen helyesen, az illetéktelen beavatkozásra. Kérem, mi úgy és azokkal mulatunk, ahogy és akikkel nekünk jólesik! Igaz — mi nem farizeuskodunk — az, hogy Magyarországon intelligens, képzett, jobb módú, szóval egyivású emberek, urak között is ilyen elkülönítések vannak, az kétségtelenül baj, nagy baj a magyar társadalomra. Mert egymáshoz hasonló viszonyok közt élő emberek, — akik az életben egyébként is összeköttetésben vannak egymással — valóban találhatnának érintkezési pontokat, amelyek magántársaságban is együtt tartsák őket úgy, hogy jól érezhessék magukat egymással. De azért, ha ez az egymás iránt való vonzalom nincs meg, az még nem antiszemitizmus, nem álliberalizmus, csupán csak, mint említettük, egy baj, amely jobb volna, ha egyáltalában nem volna meg. De ha megvan, ki tehet róla ? Bizonyára nem Wekerle Sándor és nem a turisták, hanem a mi társadalmi viszonyainknak az a kiáltó hibája, hogy társadalmunkban nincs egység, hanem ma is az osztálykülönbség az uralkodó. Társadalmi osztályaink között nincs meg a kapocs, amely az összetartozandóság érzetét erősítené bennünk. A nemzetben nincs oly közös eszmei tartalom, amely egybekapcsolná a nemzet most elkülönített elemeit, hogy: «Íme, mindnyájan magyarok, egy közös hazának a fiai vagyunk». Az összetartó kapocsnak ez a hiánya a nagy baj, amelyen jó lenne, ha lehetne, segíteni. Az egyes rétegeknek valamiképp meg kellene találniuk az utat a közeledésre. Bár a turistabál bizottságának zárkózottságában egyáltalában nem lehet keresni, vagy fölfedezni az antiszemitizmust, mégis, kétségtelen, hogy az antiszemitizmus Magyarországon is megvan. Épp úgy, mint más országokban is. Ez végül egy kétezer éve gyökeret vert hajlani a keresztyén társadalomban, s a legújabb kor liberalizmusának még ideje sem lehetett arra, hogy ezt a mély gyökeret kiirtsa. It szó sincs róla, hogy az antiszemitizmus a maga egészében egyhamar kiirtható lehessen De ez is megapasztható. Ha a zsidók azzal az erős elhatározással közelednek a keresztyén társadalomhoz, hogy egyénenkint — itt is egy ember, ott is egy ember — kiengeszteljék maguk — az egyesek — iránt a keresztyén társadalmi felfogásban rejlő ellenszenvet, ennek a törekvésnek lehetne sikere. Az, hogy a zsidó asszonyok bejuthassanak a keresztyén asszonyok társaságába s így velük összeolvadhassanak, legalább ma még a ritkább esetek közé tartozik. Mert a család, a családi tűzhely sokkal inkább elzárt terület, semhogy oda olyan könnyen be lehessen jutni. De a férfiak — keresztyének és zsidók — a mindennapi életben sűrűn érintkeznek, s ez érintkezés közben egyik is, meg a másik zsidó vallású férfi is meggyőzhetné jellemességével, férfias viseletével, műveltségével és jó modorával egyiket is, másikat is a keresztyén férfiak közül, hogy «igaz ugyan, hogy ez az ember zsidó, de, azért mégis derék ember.» S akkor ezeket az egyes zsidó férfiakat az illető keresztyének magukhoz hasonlóknak találván, befogadnák a maguk társaságába, s minden egyes ily befogadással eggyel több zsidó hidalná át a zsidók és keresztyének közt levő árkot, s eggyel kevesebb lenne a keresztyének között az antiszemita. Így, de csakis a férfias, önérzetes, jellemes, helyénvaló magaviseletnek a békés guerilla - harczával érhetnék el idők múltán a zsidók azt, hogy az irányukban való indokolatlan ellenszenv lassan-lassan meglazulna, s az előttük levő válaszfalak apránkint, szinte észrevétlenül szétnyílnának. Mindezt arra az esetre mondtuk, ha a zsidók e befogadást kívánják, ha ők ezt czélul tűzik ki, aminthogy a tapasztalat mutatja, hogy valóban ez a törekvésük, legalább sokak ezt akarják elérni. De bocsánatot kérek, amikor a turistaház-bizottság nem vett maga köré egy zsidó úriembert sem, s erre egy fővárosi napilap, bármily jóhiszeműleg is, antiszemita kérdést csinál egy magántársaság mulatságának a dolgából, ez aligha alkalmas eszköze annak, hogy az ellentétek elsimuljanak. Ha én nem fogadok be valakit a társaságomba, ehez teljes jogom van, s az követi el a túlkapást, aki engem ezért felelősségre akar vonni. És egyes zsidók két okból járnak el nagyon helytelenül, amikor ezt az ügyet úgy a szívükre veszik. Mert vagy volt a turista-bálbizottság eljárásában antiszemita czélzás, s magaviseletével akkor most csak azt ismerik el, hogy a czélzás jó helyre alkalmaztatott, s ők tényleg bozzankodnak az eseten; vagy pedig nem volt benne antiszemitizmus és akkor most egy ártatlan dolgozók maguk fújnak fel antiszemita kérdéssé. De egy dolog mindenesetre bizonyos. Ha úriembert valahol direkt sértés nélkül mellőznek, az illetőnek első dolga, hogy ezt egyáltalában észre se vegye. Egészen más, ha egyenest kényszerítik rá, hogy észrevegye; ekkor aztán teljes