Magyar Szó, 1902. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1902-04-02 / 78. szám

Előfizetési ár: Egész évre 28 kor. — fiQ Fél évre — 14 p% — >> Negyedévre ± 7 ,, — m Egy hónapra 2 „ 40 „ E^res szám—. M «. 8 fillér. Vidéken... — 10 „ Budapest, 1902. % HARMADIK ÉVFOLYAM. 78. szám. Szerkesztőség: VI., Teréz-körút 52.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PÁL­YI EDE. Apróhirdetésed ára ! Egy szó ... ... _4 fillér Vastagabb betűvel _. 8 fillér Hirdetések­­ M­aradás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Tévés-kürit 52. ■ MnoBBsan: Szerda, április 2. Husvét után. Budapest, április 1. Még a husvét magasztos ünnepi hangjai zendülnek lelkünkben. De már a napi élet harczai lépnek előtérbe s mint a nap kró­nikásai, kell, hogy beszámoljunk azokról a jelenségekről, amelyek az ünnepek alatt föl­merültek. Válogathatunk az anyag közt. Ami ben­nünket legelső sorban érdekel, az a függet­lenségi párt lapjának két húsvéti czikke. Húsvéti czikkek. Kossuth Ferencz lapja egy húsvéti czikké­­ben szembeállítja a mai kormánypártot a régi Deák-párttal. Azt mondja a nevezett lap, hogy most nem akarja vitatni, helyes volt-e a Deák iránya, vagy sem,­­egy bizo­nyos. A hangja komoly volt, bátor volt, fér­fias volt.» A czikk további során is ismétel­ten elismeréssel adózik a Deák «nyílt, egye­nes» politikájának. Hát függetlenségi részről más módon is lehetne és kellene az uralkodó rendszert támadni, azt a rendszert, mely folyománya a Deák-féle műnek. De ugyancsak meg­csappant a függetlenségi öntudat, ha már Deák Ferencz föllépését dicséri. Hogy milyen volt a Deák-politika, annak jellemzésére álljon itt néhány sor Deák Ferencz nagyhírű húsvéti em­lékéből, melyet a magyar szabadság hajnalhasadásának hirdetnek. Deák többek közt ezeket mondta az 1865. április 16 án megjelent czikkben : «Egyik czél tehát a birodalom szilárd fenn­állása, melyet nem kívánunk semmi más tekintet­nek alárendelni. Másik czél pedig fentartása Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak, törvényei­nek, melyeket a szankczió pragmatika is ünnepélye­sen biztosít s melyekből többet elvenni, mint amit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem czéiszerü». Íme, ez a Deák-féle «komoly, bátor, férfias» politika, amelyet most bizonyos fokig elismerni jónak lát Kossuth Ferencz lapja. Tehát Deák húsvéti czikke szerint az első ezer a birodalom érdeke, azután jön Magyarország alkotmányából annyi, amennyi a birodalom érdekében engedélyezhető. S még mondják, hogy Deák az 1848-as alkot­mány alapján állott. Holott maga beismeri, hogy el kell venni ez alkotmányból azt, amit a „birodalom” érdeke kíván. A szankezió pragmatikát is vajmi különösen értelmezte Deák Ferencz az ő szomorú hirü húsvéti czikkében, midőn a közös védelem kötelezettségét csúsztatta bele a pragmatika szankezióba, amely csak a trónöröklés rend­jét s a közös birtokolást szabályozza. Azt mondja erről Deák az ő sajnálatos húsvéti czikkében : «Valamint az 1861-iki országgyűlés, úgy mi is csak a szankczió pragmatikából indulhatunk ki. Meg van ott határozva az uralkodóház közössége, az elválaszthatatlan és feloszthatatlan birtokolás, s az ebből természetesen következő közös védelem, Íme, ily természetesen lett a perszonal-unio­­ból real-unio. Ily természetesen adatott fel a magyar nemzet ezeréves alkotmányából annyi, amennyit a birodalom érdeke köve­telt. Ha ezt egy kormánypárti lap bátornak és férfiasnak mondja, — még értjük. De az már érthetetlen, hogy a függetlenségi párt is ennyire meghajol a kor bálványai előtt. A kiegyezés védői. De azt mondják a kiegyezés védői, leg­utóbb is hallottuk ezt egy kiváló politiku­sunktól, hogy a königgrätzi vereség után mindenáron meg kellett kötni a kiegyezést, mert akkor helyzetünk­­ rosszabbra fordult. Ausztria ugyanis megszabadulván a német­országi gondoktól, egész erejét ellenünk fordíthatta volna. Szóval , rosszabbul állott ügyünk Königgrätz előtt, mint után. S így érthető teljesen az 1867-iki jogfeladás. Ámde ez ellen bizonyít éppen a fenti húsvéti czikk, mely 1860 április 16 án jelent meg, tehát Königgri­tz előtt. Ebben a czikkben pedig már teljesen benne van a jogfeladás. Nem volt tehát szükség a königgrätzi csatának ránk nézve állítólag kedvezőtlen következmé­nyeire, hogy Deák annyit ajánljon fel az alkotmányból, amennyit a birodalom érdeke kíván. Különben is nyilvánvaló, hogy a könig­­stralzi vereség nemcsak hogy nem volt kedvezőtlen alakulat, hanem ellenkezőleg : az érlelte meg a kényszerű felfogást Ausz­triában, hogy a már előbb felajánlott ma­gyar szolgálatkészséget igénybe vegye. Ámde ma már fölösleges vitatkozni, hogy többet érhetett volna el Deák, vagy nem. A dolog megtörtént, még­pedig úgy, hogy igen sokat kellett elvenni a magyar alkot­mányból — hogy Deák szavaival éljünk — «a birodalom szilárd fennállhatásának biz­tosítására». Többek közt belementünk egy csonka parlamentbe is. E szót nem területi értelemben, hanem közjogi értelemben használ­juk. Mert csonka az a parlament, amelyben nem foglal helyet az 1848-iki alkotmány által előírt külügyminiszter és hadügymi­niszter s ezeknek ügyköre. Ezért sajnálatos, ha a függetlenségi párt lapja egy elismerő szót is talál a Deák-féle politikára. A delegáczió. Annál örvendetesebb lenne ugyan a lap egy másik húsvéti czikke, melyben kifejti, hogy nem megy bele a delegáczióba. De ebben sem telhet igaz örömünk. Csak di­cséretes lenne ugyan, hogy a függetlenségi párt a delegáczióból való távolmaradással állandóan tiltakozik ez intézmény ellen. Ámde ha valaki egy intézmény törvényes voltát tagadja, ha abban tüntetőleg nem vesz részt, — legyen következetes a passzív rezisztencziában. Azon kezdjük, hogy a füg­getlenségi párt, ha teljesen és abszolúte kö­vetkezetes lenne, magában a képviselőház­ban sem vehetne részt, amely közjogilag csonka parlament. De ha már a mai meg­csonkított alkotmányosságot alapul egykor elfogadta, legalább a parlamentben végezné rendületlen következetességgel tisztét. Ha nem megy bele a delegáczió intézményébe, hát a képviselőházban gyakorolná kérlelhe­tetlenül az ellenőrzést a delegáczió határo­­­zatai fölött. Mert nem elég ám a platói jel­legű tiltakozás. S igen furcsa dolog, hogy a párt a delegáczió létezését tagadja, ellenben minden esetben könnyen belenyugszik abba, hogy a delegáczió határozatai a parlamenti retortán keresztülmenjenek. Helyes, hogy a mai függetlenségi párt nem megy a delegáczióba, ahol csak Ugron­­féle szállításokra nyílt eddig tér. De ha nem megy oda s itthon se pótolja a távol­­maradását, csak könnyíti a «birodalmi» kor­mányzás helyzetét s így voltaképp szolgá­latot tesz a közös-ügyes rendszernek. Ha nem megy delegáczióba, hát a képviselő­­házban gyakorolja a teljes ellenőrzést s itt tegye a legfontosabb és legterjedelmesebb vitává a delegácziók ellenőrzését. Mert úgy, ahogy most van, a helyzet nem maradhat. A delegácziók által megszavazott egyes tételeket a képviselőházban nem lehet vita tárgyává tenni, csak arról lehet vitatkozni és határozni, hogy a delegáczió által kívánt végösszeg bevézessék-e a költségvetésbe vagy sem.Nos hát ennél a tárgynál kellene a függet­lenségi pártnak a képviselőházban teljes erejét kifejteni. Itt kellene pótolnia azt, hogy magában a delegáczióban nem gyakorolhatja az ellenőrzést. Ha minden hatalmával a de­legáczió intézménye ellen van, azt törvé­nyesnek nem tekinti, annak eredményei ellen is — mint törvénytelenek ellen — végsőkig menő kérlelhetlen harczot kellene a képviselőház­ban folytatni. Ennek lenne értelme. De a mai felemás állapotnak értelme nincs. A Kossuth-szobor. Mint minden, ami nemzeti önállóságunkra emlékeztet, posványba jutott a Kossuth-szo­­bor ügye is. Valóban szégyenletes, hogy minő szerepet játszanak ebben az ügyben a legkülönbözőbb tényezők. Mindegyik hogyan hárítja át másra az ügy elintézését s hogyan játszanak bujósdi komédiát, csakhogy a Kossuth dicső emlékét megörökítő mű elől kitérjenek. Pirulva mondjuk el, de hiába ! a Kossuth­­szobor ügyében a mi intézőink ugyanazt a szerepet játs­szák, mint az ismert színdarab­ban .A háromcsörü kacsán-ban a külömböző alakok, akik mind szabadulni igyekeztek a veszedelmes kacsától. Egyik a másiknak adja a szobor-ügyet, mint az operettben, ahol ezt éneklik . • A kacsámon túladtam, Lárifári, lári, lárifári, lári.» Az első, aki a háromcsörü kacsának éle­tet adott s a tojást kiköltötte, az a szobor­­bizottság volt, amely a Kossuth-szobor léte­sítésére vállalkozott, de aztán sírházzá akarta változtatni. A bizottság, hogy ne kelljen a bécsi udvar előtt a felelősséget magán visel­nie, s hogy a közvélemény­ vádja ne érje : — a háromcsörü kacsát* a szoborból lett

Next